Van Magyar Becsület, Határok Nélkül is!
Sokat ugatunk, hogy az anyaországiak elhagytak, nem törődnek velünk, és nem értenek minket! Tényleg így lenne? Akinek nem világos, az olvassa csak a következő beillesztést és gondolkozzon!
"Publicisztika
Moralisták és farizeusok (1.)
Néhány szó otthon, Erdélyben, és itthon, Magyarországon élő barátaimhoz
Mottó: „A Nemzeteket úgy likvidálják, hogy legelőször elveszik emlékezetüket. Megsemmisítik könyveiket, műveltségüket, történelmüket. És valakik másféle könyveket írnak, más műveltséget nyújtanak és más történelmet gondolnak ki nekik. A nemzet aztán lassan nem érti jelenét és elfelejti múltját....." (Milan Kundera)
…Hát akkor, emlékezzünk!
Emlékezzünk 1989-re. Tizennyolc esztendő telt el azóta. Tizennyolc keserves esztendő. Éppen annyi, amennyi idő alatt a gyermek átesik, átzuhan eső illúzió vesztésein, kamasz lesz, világgyűlölő, és majdnem felnőtt, és először cinikus. S aki pedig nem képes tizennyolc esztendőre visszaemlékezni, attól meg kéne vonni a választójogot. Mennyivel jobb, értelmesebb, tartalmasabb lenne a világ, mennyire kétségbeesnének mind a farizeusok, mennyivel előrébb tartanánk mi, magyarok is.
Hát akkor, emlékezzünk…
1989 decemberében volt egy magyar pap. Menyőre száműzték. Még élt Ceausescu, , aki élet és halál ura volt. A Menyőre száműzött magyar pap a szabadságát és az életét tette kockára, hogy mi, magyarok mindannyian jobbak lehessünk egy kicsit. Kockára tette életét a magyar pap, hogy mi magyarok egy kicsit emeltebb fővel, kicsit büszkébben léphessünk át az új világba. A menyői pap mindannyiunk helyett hitt abban az új világban. Köszönjük , Tőkés László !
Ugyanekkor, 1989-ben volt egy ügyvéd Marosvásárhelyen.
Giginek becézték, és akkor is rosszul beszélt magyarul. Gigi ügyvéd volt, hivatása lett volna védeni, képviselni a kiszolgáltatottakat a hatalommal szemben. 1989 decemberében nem vállalta Tőkés László jogi képviseletét. Ami nem csoda, hiszen Ceausescu Romániájában a menyői pap jogi képviseletét vállalni kiállást jelentett volna. Kiállást például a magyarság mellett. És a ügyvédi hivatása mellett is. Ez volt a tisztesség egyetlen lehetséges útja. Nem, nem igaz. Ez volt a tisztesség egyik, a nehezebbik útja. A másik a kívül maradásé volt. „Nem szolgálok nyomorító hatalmakat” – mondá a költő, s olyan egyszerű ez tényleg, mint a pofon. Csak hát, azóta kiegészült, mert a farizeusok kiegészítették. A farizeusok nem szeretik az egyértelmű dolgokat, és hadilábon állnak a megfellebbezhetetlen erkölcsi parancsokkal. A farizeusok az egyrészt-másrészt beszédet kedvelik, és mindenre van magyarázatuk. Nyomorító hatalmak szolgálatára is, gyávaságokra is, hazaárulásra is.
Gigi rongyeember volt – maradjunk ennyiben. S az is maradt. S ezzel nem volt egyedül. Az RMDSZ csúcsvezetésében őbelőlük van a legtöbb.
S most, tizennyolc év elteltével Gigi ismét összetalálkozott a menyői pappal, Tőkés Lászlóval. Egymással szemben állnak ők megint. A menyői pap is, és Gigi is Brüsszelbe szeretne menni, hogy Európa Parlamenti képviselő legyen.
Vagyis: Frunda akkor, tizennyolc esztendővel ezelőtt nem akarta képviselni Tőkés Lászlót. Most pedig az egész erdélyi magyarságot szeretné képviselni – Tőkés helyett.
Olyan ez, drága barátaim, mint a világtalan esete a reszelővel. Tudjátok, mikor a szegény vak kezébe vesz egy reszelőt, tapogatja, keresi a braile írást benne, majd így sóhajt fel: -Istenkém! Micsoda zagyva történet!
Bizony, drága barátaim, legalább önmagunknak valljuk be, titokban, hogy éppen ilyen zagyva történetnek látjuk az elmúlt tizennyolc esztendőnket. Nem értjük az egészet, sem idehaza, sem pedig odahaza. Nem értjük, hogyan árultak el bennünket mindenhol; hogyan uralkodnak rajtunk ugyanazok; idehaza az Aprók meg a Gyurcsányok, odahaza a Verestóyak meg a Gigik meg a Markók. Nem értjük, miért nincsen már egy zsibbadt vágyunk sem. Nem értjük, mitől félünk megint. Nem értjük, hogy lopták el ismét a jövőnket, a jelenünket, de még a múltunkat is. A hitünkről és a reményeinkről nem is beszélve. S anyagi javaink ezek mellett már nem is számítanak.
Nem értjük – pedig oly’ egyszerű.
A megoldás kulcsa, a kód: a HÁLÓZATOK.
Ha ráhelyezzük erre a zagyva tizennyolc esztendőnkre a posztkommunista hálózatok mátrixát, azonnal kirajzolódnak a kontúrok, s világos lesz minden.
Mondok egy példát nektek, és nem ebből a megrothadt tizennyolc esztendőből, hanem sokkal régebbről.
Linder Béla lesz a példa.
Igen, ő. A XX. századi magyar szenvedéseink egyik történelmi léptékű rongyembere. Lindert már ismerjük, bizonyítottan tudunk róla mindent, nem úgy mint a csúcsvezetőkről. Ma még nem tudjuk egészen pontosan, hogy egy RMDSZ kongresszuson kik után fogjuk meg a kilincset. Mondjuk ezen a legutolsó marosvásárhelyi öszeröffenésen, ahová parancsra, erővel vitték ezer faluból a népet. Igen, parancsra, igen, erővel. Megfenyegették a polgármestereket, a megfenyegethető papokat, a megfenyegethető iskolaigazgatókat, ha nem mennek, megnézhetik magukat. Megzsarolták őket, hogy nem lesz út, nem lesz tornaterem – nem lesz semmisem. Aztán kiálltak a gazemberek ezer falu összegyűlt, megzsarolt, megfenyegetett népe elé, és azt mondták: kiharcoljuk nektek, hogy ismerjék el a romániai magyarságot államalkotó tényezőként; kiharcoljuk, hogy legyen területi autonómiátok; kiharcoljuk nektek a korlátozás nélküli anyanyelvi oktatást és az önálló állami magyar egyetemet – no meg a „magyar nemzet határok nélküli együttlétét”.
Uramisten…
Ezek pár éve arra szólították fel az erdélyi magyarságot, hogy szavazzon arra a román alkotmányra, amely így kezdődik: Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam.
Ezek őrültnek nevezték mindazokat, akik a területi autonómiát egyáltalán felvetették. Sőt! Nehogy már valahogy elfelejtsük: amikor tavaly néhány hargitai település kiírta a népszavazást autonómia ügyben, szerintetek ki volt az, aki –megelőzve a román alkotmánybíróságot! – elsőként sietet kijelenteni, hogy a kezdeményezés alkotmányellenes? Igen, Markó Béla volt az. S tette ezt miniszterelnök-helyettesként. És most ez ígér nektek autonómiát… Igaz, három évvel ezelőtt ugyan ilyen gátlás nélkül kampányoltak az atuonómiával a parlamenti választásokon. Aztán bejutottak a bukaresti parlamentbe, és azonnal elfelejtették még a fogalmat is, és vidáman együttműködtek a Nagy Románia Párt rongyával , Vadim Tudorral.
Ezek lesajnálták és magára hagyták azt a magyar tanárt, aki a Babes-Bólyai Egyetemen Kolozsváron tavaly kirakta a magyar nyelvű feliratokat.
Ezek tizennyolc éve bármit és bárkit elárulnak. Nem csoda. Hiszen van egy embertípus, s erről az embertípusról Szolzsenyicin írta meg a legpontosabb jellemzést:
"A kommunistáknál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így hív: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek (...) egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista. Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki nem mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása úgy kívánja."
Nos, barátaim, ez az embertípus, aki bármire hajlandó, mondom, csak egyre nem: hogy szolgálja magyar közösségét. De nagyon elkalandoztam, térjünk vissza Linder Bélához.
Linder Béla négy napos hadügyminisztersége alatt leszereli a magyar honvédséget. Akkor, amikor a történelmi Magyarország a létéért küzd. Ezért a tettért a világ minden civilizált országában falhoz állították volna. Nem úgy minálunk – ugyanis Linder Béla még időben elmenekült. Hová? Belgrádba. Legközelebb a második világháború végén hallunk róla. Amikor a jugoszláv hadsereg elfoglalja Dél-Baranyát, nem fogjátok elhinni, de Linder Béla lesz Pécs katonai biztosa. A jugoszláv hadsereg szolgálatában, hogy ne mondjam: zsoldjában. Majd a háború után visszatér Belgrádba, ahol 1962-ben hal meg. Ágyban, párnák közt.
Hát kezditek már érteni?
Linder Béla ügynök volt. Néha ilyen ügynök, néha olyan ügynök. Mindig olyan, ahol a legtöbbet lehetett ártani a magyarságnak. Leghosszabban a szláv, azaz a jugoszláv titkosszolgálatok ügynöke volt.
Az én generációm történelem könyveiben pozitív példaként szerepel, és mondása, miszerint „nem akarok több katonát látni”, úgy jelenik meg, mint a haladás és az igazságosság fénylő és derék mondata.
És Linder Bélától hamar eljutunk ám a mába!
Linder Bélát az a Károlyi Mihály nevezte ki hadügyminiszternek, aki aztán 1947-ben Rákosi Mátyás londoni nagykövete lett. Ennek a Károlyi Mihálynak szobra áll ma Budapesten (Bethlennek Istvánnak nem áll szobra Budapesten).
És mit gondoltok, barátaim, idehaza és odahaza, hová mentek 2002 után a magyar szocialisták (szocialisták? Ugyan… A Hillerek meg a Gyurcsányok!) hitet tenni az „új magyar nemzetpolitika” mellett? Hát persze, hogy Károlyi Mihály szobor lábához mentek!
És mit gondoltok, miből áll az „új magyar nemzetpolitika”?
Abból, hogy megszűntették a Trianon óta első és egyetlen európai legitimitású Kárpát-medencei összmagyar politikai egyeztető fórumot, a Magyar Állandó Értekezletet. Ki szüntette meg? Gyurcsány Ferenc. Ki támogatta ! Markó és Gigi és társaik
Abból, hogy a státustörvényből kivetették az „egységes magyar nemzetre” vonatkozó passzust. Ki vetette ki? Még Medgyessy. Ki támogatta ? Markó és Gigi és társaik
Miből áll Gyurcsány új nemzetpolitikája? Abból, hogy kijelentette: a határon túli magyarságnak többes identitása van. S mert Gyurcsány bármekkora gazemberséget és hülyeséget is mond, muszáj valahogy alátámasztani, hát összeült néhány tyúkmellű, nyálafolyó budapesti „értelmiségi”, meg a kolozsvári társaik, és előálltak a „Kárpát Panel” című nem is tudom mivel. Tudjátok, mi van abban a Kárpát panelben leírva? Ez: „Az erdélyi magyarok többsége mind a magyar, mind a román nemzet részének tekinti magát.” Egészen pontosan: Az erdélyi magyarok 82 százaléka magyarnak, míg 65 százaléka románnak tekinti magát.
Hű, azt a mindenségit! Ez aztán a szenzáció! De szeretném látni azt a Veres Valér nevű embert, aki mindezt papírra vetette! Illetve szeretné látni a fene… Azt szeretném, ha Valér bemenne a homoródalmási kocsmába, és megkérdezné atyámfiait: -No emberek, ki érzi magát románnak? De szép lenne, Istenem, de szép… Valér bőre már fönt száradna hátul, a tehénistálló tetején…
Egy szó mint száz, drága barátaim, most vasárnap döntenetek kell. Ha lustaságból nem mentek el szavazni, és nem Tőkés Lászlót támogatjátok, minderre igent mondtok. Igent mondtok Linder Bélára, Károlyi Mihályra, a posztkommunista hálózatokra, az ügynökökre (a mieinkre és a tieitekre), igent tizennyolc esztendő minden iszonyára, igent mondtok a becstelenségre és a nemzetárulásra. Ha nem mentek el, és nem a menyői papra szavaztok, megérdemlitek. Akkor ugyanolyanok lesztek, mint mi, akik megtagadtunk benneteket 2004. december 5-én.
És az rettenetes lesz.
De legalább nem lesz akkora lelkiismeret furdalásom.
Az ég áldjon meg benneteket, ne vegyétek el tőlem a lelkiismeret furdalást!"
Bayer Zsolt





40 Hozzászólás:
Ne haragudj, Karesz,
annyi normális, tisztességes nemzeti érzelmű személyiség van, aki Tőkést szeretné látni az EU-parlamenteri székben, és te pont olyan szélsőjobbot szúrsz ki, akivel rendszerint még az „elvtársai” is maximum a nyilvánosság háta mögött vállalnak közösséget, annyira zsena azonosulni a nézeteivel?
Miért nem Vízi E. Szilvesztert vagy más, köztiszteletnek örvendő jobboldali személyiséget idézel ilyekor? Hitelesebb, és főleg, sokkal meggyőzőbb lenne, hidd el!
Bayer Zsolt az �gyn�k, a h�lyes�g �gyn�ke :)
Ha szerinte k�t oldal van (nem) akkor sziveseebben lenn�k a m�sikban.
V�rom Bencsik v�lem�ny�t is.
Én egy dekát nem haragszom, csak emlékezz arra, mikor 2004 tavaszán kitiltották Bayert Romániából, ma sem ismert szervek, mert az ország biztonsága ellen dolgozik. Akkor történt, mikor az autonómiáról igyekezett előadást tartani. Nos akkor, ha jól emlékszem, mások is prédikáltak autonómiát errefelé, mégsem tiltakozott senki!
A véleményed nagyon rossz róla, pedig azon kevesek közé tartozik, akik még az általa is alapított Fideszt is megmosdatja néha. Ezért nem is igazán szerethetik mind, de extrém megnyilvánulásnak nevezni a merész kiállást, elmondani azt, amit mások diplomatikusan kerülgetnek, hát az kemény túlzás!
Nézd, nem furcsa az, hogyha valaki kiáll, és elmondja a gondokat nyíltan, akkor mindjárt szélsőséges bélyeget ragaszt rá valaki? Ez azért nem lehet véletlen, hiszen a szólásszabadság még nem lehet extrém dolog, főleg ha a hatalmon lévőket szapulja valaki kíméletelenül!
Nem emlékszem, de lehet lemaradtam, hogy Bayer valaha is zsidózot, vagy rasszista szöveget lökött volna. Bemószerolás volt elég, ha csak az olaszliszkai cigányok gyilkosságát említem, ahol az arról cikkező Bayer írását részletekben közölték a Sláger Rádióban. Úgy állították be azt, hogy az derült ki belőle, aki cigánygyereket üt el, az hajtson tovább nagyobb gázzal, s aki elébe kerül, az peches! Mikor aztán kitört a botrány, akkor senki sem kért bocsánatot, de a gyanú maradt, és persze a bélyeg. Bayer Zsolt szélsőséges náci!
Ha törődik az erdélyi magyar gondokkal, akkor az belügyekbe való beavatkozás!
Ennyi elég azért, hogyha már nem is szimpatikus mindenkinek ez a Zsolt, de aki ennyi ellenséget szerzett magának, az már bizony rendes magyar érzelmü ember lehet csak. Ez is egyfajta szelekció, és egyáltalán nem mi találtuk ki! Csak élünk benne, mert ilyen időket élünk ma!
Névtelenül, kodifikálva, lehet szájalni! Bencsiknek legalább van humorérzéke. Amit pedig megmond, azt a nevével jelzi és nem lapít, mint egyesek és kettesek! Ez a lényeges különbség!
Te kesztió!
Lassan kezdem megszokni hogy minden rendes magyar embert aki nyíltan beszél, szélsőjobbnak kiáltod ki!
Amúgy nagyon szép írás! Ritkán látni ettől evidensebb leírását sanyarú sorsunk okozóinak...
# antirmdszes megjegyzése átmásolva ide a nagyzsolt blogból...
2007. november 21., 22:17
10 ok amiért nem szavazok az RMDSZ-re
1. Mert hamis az egység fogalma, ki köré gyűlünk össze egységben? Markó Béla köré vagy Gigi Frunda köré, milyen értékeket képviselnek számomra, számunkra ezek az emberek? Csak a saját maguk pecsenyéjét sütögették Bukarestben 17 éve, hogy ők meggazdagodjanak. (lásd példaként Markó Béla ki nem adott verseskötetét, amelyet már előre kifizettek) A magyarságnak valóban összefogásra van szüksége, és az összefogás az nem politikai deklarációkban születik meg, hanem olyan személyek, körül jön létre, akik méltók arra, hogy az emberek köréjük gyülekezzenek. Ezt Markó Béláék nem érdemlik ki, jobban mondva elbaltázták 17 év alatt.
2. Mert hamis a szlogén „Nehogy már képviselet nélkül maradjunk Brüsszelben, ezt jól az ostoba fejükbe kell verni”, lásd: „nehogy képviselet nélkül maradjunk Bukarestben” – amely drámai kérdés eltakarja a szomorú tényt, hogy Bukarestben bizony, parlament ide vagy oda, immár másfél évtizede az RMDSZ elsősorban nem érdeket érvényesít, hanem amint jeleztem fennebb önön érdekek pecsenyéjét sütögeti, és ezt kívánja csinálni majd Brüsszelben is (semmi kétség efelől)
3. Mert nem akarok része lenni egy olyan nagy szavazógépnek, amely a magyar ügy és a magyar egység érdekében hazafias kötelezettséget teljesít, és nem veszik észre azt, hogy időközben, ez a „hazafias szavazás” egy eltorzult RMDSZ-politikát hitelesít és támogat - az RMDSZ többszörösen visszaélt az emberek hazafias szavazókedvével.
4. Mert az RMDSZ-politika öncélúvá vált, és ha jó, ha rossz, amit mondanak, tesznek, vagy kínálnak, akkor is a pártra, a tulipánra szavaz a választópolgár, ezáltal szavazópolgárrá degradálódik.
5. Mert értékekhez ragaszkodok, nem a pártegységre, hanem a nemzeti egységre, nem a párthoz való hűségre, hanem az autonómiához ragaszkodok, amelyhez az RMDSZ-nek is hűségesnek kellene lennie, de mindig csak a kampány idején kapják elő a szekrényből, akárcsak a nemzeti érdeket.
6. Mert azzal kampányolnak most amit, 17 év alatt meg kellett volna, valósítani, ezért a vásárhelyi megfogalmazott 12 pont is egy elkésett, üres kampányi célokat kiszolgáló szöveg.
7. Mert Markó Béla elnök úr névre szóló levelet küldött ki számos romániai magyar választópolgárnak. Ez jogában állt. Elítélendő viszont, hogy az RMDSZ az Iskola Alapítvány adatbázisát használta a levelek kiküldéséhez. Bizonyítékként a levél címzése fölött szereplő azonosító szám. Erre konkrét bizonyíték van.!!! Az RMDSZ bizalmas adatokkal élt vissza: mindazokéval, akik támogatásokat, ösztöndíjakat pályázva megadták elérhetőségeiket, adataikat, és igy immár nem csak román, hanem magyar állami közpénzen is kampányolnak, hiszen az Iskola Alapítvány működését, így az adatbázis létrehozását a magyar állam által biztosított közpénzekből finanszírozták.) mi a biztosíték ezekután , hogy más körülmények között, másfajta nyomásra az RMDSZ nem adja el, nem adja ki adatainkat reklámcélokra, titkosszolgálatoknak stb.?
8. Mert az MSZP és az SZDSZ is világossá tette, hogy az RMDSZ-t támogatják az europarlamenti választásokon, nem lepődtünk volna meg, ha Gyurcsány Ferenc vagy Eörsi Mátyás megjelent volna Erdélyben, de ezekkel az RMDSZ nem mer egy helyen megjelenni. A napnál is világosabb, hogy kik az RMDSZ elvbarátai.
9. Mert tenni akarok az egységmítosz lerombolásáért, hogy lehet választani, és nemcsak szavazni.
10. Mert az RMDSZ eddig is Brüsszelben jelen volt, de eddig nem voltak fontosak neki az erdélyi magyar ügyek, olvass utána ha nem hiszed, az eddigi brüsszeli „képviselők” ténykedésére.
Karesz,
Bayer Zsolt 2004 tavaszán sem volt már az az abszolút szalonképes személyiség, ennek ellenére határozottan emlékszem, hogy volt tiltakozás az incidenst illetően, gyanítom, hogy RMDSZ-részről is.
Amúgy, ahogy megírtam már régebb, az, hogy valamilyen elvet/nézetet képviselsz, ami történetesen homlokegyenest ellenkezik valakiével, még nem ok arra, hogy nem emeld fel a szavad, ha az illetőt súlyos emberjogi sérelem éri. Ahogy pl. elsők között leszek, aki felemeli a szavát, ha Tőkés választási csalás miatt esik el az EP-mandátumtól – annak ellenére, hogy evidens módon nem tartozik a preferáltjaim közé. :D Mert így a fair...
Es igenis Bayer Zsolt szelsoseges, mikor a fideszt mosdatja akkor is jobbszelrol teszi, a vilaglatasa egyszeruen ketsiku szamara vannak a jok (fidesz, turbomagyarok es zagyvafeju dinamozaszlosok) es a gonoszak (legtobbesetben kommunistak es idegenek). Meg szerencse hogy Bencsiknek meg tudott bocsajtani a voros multjaert, ugyebar a mi komcsink a jo komcsi.
Az olaszliszkai estrol irt cikket pedig el lehet egyben is olvasni
http://mn.mno.hu/portal/379046
es aht ez sokkal tobb mint szokimondas, kepzeljuk el csak ha eyg szekely faluban lelkes bicskas honfitarsaink megcsufolnak egy tobbsegit es ilyesmi cikk szuletne mondjuk CPP tollabol. Akkor mar fel lennenk haborodva.
Masik dolog, aki kivulrol ir a meglehetosen kusza erdelyi magyar viszonyokrol fogalmazhatna visszafogotabban, jobban atgondolva, de hat BZS-nak a frocskoles a kenyere.
Ilyen ember tamogatasa kb annyira ciki mint az rmdsz szamara a Gyurcsanye (sot...).
PS A kiralyhagotol keletre Babes-Bolyai
"Ha lustaságból nem mentek el szavazni, és nem Tőkés Lászlót támogatjátok, minderre igent mondtok. Igent mondtok Linder Bélára, Károlyi Mihályra, a posztkommunista hálózatokra, az ügynökökre (a mieinkre és a tieitekre), igent tizennyolc esztendő minden iszonyára, igent mondtok a becstelenségre és a nemzetárulásra. Ha nem mentek el, és nem a menyői papra szavaztok, megérdemlitek. Akkor ugyanolyanok lesztek, mint mi, akik megtagadtunk benneteket 2004. december 5-én.
És az rettenetes lesz.
De legalább nem lesz akkora lelkiismeret furdalásom.
Az ég áldjon meg benneteket, ne vegyétek el tőlem a lelkiismeret furdalást!"
Az irritál engem ebben az egészben, hogy már megint előáll valaki a Hungarométerrel, s majd jól megméri, hogy magyar vagyok-e vagy nem. Nem kell. Ne döntse el ezt helyettem se Bayer Zsolt. Attól meg egyenesen a gyomrom fordul fel, hogy ugyanolyan gyűlölködésre szólít fel, ami ma Magyarországon általános jobb- és a baloldaliak között. Erdélyiek számára talán sokkal fontosabb lenne nem elfelejteni, hogy a másik táborban is magyarok vannak. Olyanok, amilyenek, de magyarok. Számunkra ugyanis a gyűlölködésnek kissé nagyobb a tétje, mint a Magyarországon élők számára. Jó lenne, ha ezt néha a bennünket kedvelő anyaországi magyarok is átgondolnák, mielőtt arra buzdítanának, hogy ugorjunk egymásnak.
Mondom ezt úgy, hogy sem a pannon baloldalt, sem az RMDSz-t nem támogatom (mindkettő ellen meglehetősen sok kifogásom van). Számomra azonban senki ne írja elő mintának se a Tőkésre, se az RMDsz-re szavazók leárulózását. Ha valaki az RMDSz-re kíván szavazni, tegye. Esetleg nem értek egyet ebben a tekintetben az illetővel, de ettől még miattam nem fog megromlani a kettőnk viszonya. Ugyanez érvényes mindazokra is, akik Tőkésre voksolnak. Betegesnek tartom, ha valaki arra uszít, hogy politikai meggyőződése miatt utáljak valakit, aki hozzám hasonlóan magyar.
Ami pedig a kettős állampolgárság ügyében kiírt népszavazást és a politikai meggyőződést illeti: nem volt az olyan régen, mégis hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a baloldal támogatóin kívül a jobboldaliak is otthon maradtak. Hogy ők ezt esetleg szomorúan tették, engem kisebbségiként valahogy nem tud feldobni. Mint ahogy az sem, hogy ebben az egy kérdésben jobboldaliaknak és baloldaliaknak valahogy sikerült ugyanazt a megoldást választaniuk - vagy úgy is mondhatnám, ugyanúgy dönteniük - párthovatartozástól függetlenül. Ezt összemosni a romániai magyarok esetleges távolmaradásával számomra több mint gusztustalan.
Padi, az általad belinkelt cikk a valós, teljes cikk! A gázolásos résznél a zárójeles szakaszt"elfelejtették" továbbmondani, innen tört ki balhé!
Nem mondok újat, hogy jobb és baloldali felosztás tradicionális rendszere ma már nem állja meg a helyét! Az én véleményem az,hogy azt már a kezdet kezdetén kétoldalasnak könyvelték el, talán a brit parlamenti szokás alapján! Ott ülnek kétoldalt, jobb és bal oldalon. Nekem az a sanda gyanúm, hogy ezt a képzetet, miszerint van egy origó pont, aztán attól jobbra és balra lehet helyezkedni. Nincs így, legalábbis én inkább egy körre gondolok, amelyik egy ponton már önmagába fut vissza. Hogy honnan jön ez a furcsa érzésem, arra talán az a magyarázat, hogy a Benito Mussolini extrém fasizmussa és a Stalin szintén extrém bolsevizmussa között annyi a különbség, hogy az egyiket Rómában, a másikat Moszkvában vezette a teljhatalmú, abszolút diktátor.A kör bezárul!
A szélsőség csak nézőpont kérdése. Viszonylagos, mert az mindig attól függ, hogy aki itélkezik, hol áll? Aki töle balra van az baloldali, de akivel szemben van, annak akkor milyen lehet? Feltéve, hogy még vannak köztük mindkét oldalon számtalanul sokan, akik véleményt mondanak! Van itt bábeli zűrzavar, mi?
A klasszikus felállítás szerint én Kesztioval szöges ellntétes oldalon kellene legyünk. Ennek ellenére tökéletesen egyetértek némely gondolatával, elvével. Nem igyekszek most azokat sorolni, de számos dolgot látok hasonló értékrendszerűen vele. Ez csak a kör elmélettel és a viszonyított értékrendszerben valósulhat meg! Esetleg egy furcsa spirál is lehet, amelyik idönként metszi önmagát. Jó volna gondolkodni ezen, mert a régi valahogy nem fedi a valóságot!
Hogy jobb példát mondjak, egy kolostori apácának az erkölcsi értékrendszere sokkal szigorúbb, kevesebbet tűr el, mint mondjuk egy szabadabb gondolkodású, elnemkötelezett modern nőé! Mindketten becsületesek lehetnek, holott ég és föld a különbség köztük! Attól függ most az is, ki vizsgálja meg a helyzetet. Ha a gyontató prior, akkor a szerencsétlen apáca is bűnös, mert álmában erotikus dolgokat látott, de micsoda pokolfajzat lehet az a nő, aki egy év alatt több pasit is lecserélt?
Ha ellenben valamelyik pasast kérdezed, akkor már árnyaltabb lesz a dolog. Buta liba, tyúkeszű, ribanc, hülye kurva stb. lesz az itélet, de lehet az is, hogy hát rendes csaj, csak nem talál a szó, nem egyezünk meg a szoba színében stb.
Szeklermen, aláírom a véleményedet, senkit sem szabad zsarolni semmiféle politikai huzással, főleg az általad emlegetett hungarométerrel! Mindenki annyira magyar, amennyire annak érzi magát, és amennyire az akar lenni!
Ebben senkit nem szabad, nem is kell moderálni, irányitgatni, mert rögtön kész a hazaárulózás, a fasisztázás!
Szeklermen jól mondod, és végső soron igazad van!
Ez a mostani belendülés szerintem válaszcsapás csak a múlt héten elindított szamárságra, hogy "Felelős Vagy!"
Az sem volt jó ötlet, erre most megszólalt a másik fél tarackágyúja is!
Kedves faiplayguy,
...az antirmdsz-esre érkezett egy válasz is Nagy Zsolt blogján és további beírások is, ajánlom azt is figyelmedbe,
...szeklermen helyettem is fogalmaztál amikor elutasítottad a gyűlölet-szítást,
...végre érzem "párhúzamos" vagyok és nemcsak egy vonal :-)
Karesz,
...ismétlem : november 25 után nem győztesek vagy vesztesek leszünk itt Erdélyben, hanem bármi legyen is az eredmény egy jelzést kell "kikódolnunk" a tovább haladásra,
.. minnél több hasonló elmarasztalás jelenik meg az rmdsz-ről annál együttérzőbb vagyok az rmdsz irányába, valamikor te is azt írtad virtuálisan,hogy mindig a gyengébb , a kiszolgáltott oldalára állassz :-)
...az rmdsz kampányfilmjéről készített szatírád után törték fel a blogod... abban pedig hasonlókat írtam: ha ilyen ferdén lehet beállítani az rmdsz-t ahogy te tetted az ellenkampányfilmben, akkor valóban szükség van az az összefogásra az rmdsz megvédésére ... mert nos most pedig hogy van ez ?.. ha valóban elsöprő győzelmet látsz Tőkés esetében akkor meg az erkölcsi parancsod épp az ellene való szavazásra kellene buzdítson nemde ? ... azért hogy ne hasonlodj meg magadddal :-)
... nos ne gondold hogy kampányolok vagy győzködlek, mert semmi értelme és nem az én stílusom, csupán felvetettem e gondolatot, abban bízva hogy van humorézéked ,mert realitás-érzéked az van..
... kétségbe vonni az rmdsz elmúlt 17 évi értékeit pedig butaság és valahol gyávaság is kampányidőben ( ezt kifejtettem bővebben Nagy Zsolt blogján ),
..te nem vagy gyáva, ott voltál a vásárhelyi márciusban is, a kolozsvári főtéri templomot és Mátyás szobrot magam is kerültem több kollegámmal , amelynek elején Tőkés püspök és több egyházi méltóság volt és mások .. és bekerültünk a bbc-be és más világi csatornákra stb..
...a múlra lehet úgy is emlékezni hogy erőt nyerjünk belőle és ne felháborodást egymás ellen..
szóval én hozzászólásaimban mind ezt igyekszem aláhúzni, kiabálni, számonkérni, suttogni, jóakarni
Mett
Metoikosz:
Az RMDSZ eredményeivel az a baj, hogy üveggyõngyök, amiért el kellene adjuk a szülõföldünket.
Lehet építeni akárhány tornatermet, ha közben az autonómiánk távolodik, akkor a NEM eredmény.
Helló Metoikosz!
A beirásodban fogalomzavar van! Nem az RMDSZ törte fel a blogomat, ha erre utalsz, és nem biztos az sem, hogy feltörés történt! Valaki, vagy valakik törték fel! Heccből vagy más okból kifolyólag! Amíg ők maguk nem nyilatkoznak, addig titok marad, mint bármilyen bűntett esetében, ahol nem ismert az elkövető személye.
A gyenge védelme nem jelenti azt, hogy mindenkit egyforma mérlegre állítunk, cselekedeteitől függetlenül. Minden cselekedet következtében, következmények születnek! Itt sincs másképpen, hibás döntésekért felelőséget kell válalni! Az pedig nincs, de ítélet fog születni, amit vasárnap majd kimond a NÉP!
Nem kell sem védeni sem elásni senkit, mert van Isten, és van Igazság, és én bízok abban, hogy beteljesedés is lesz majd!
Bölcs döntés is lesz, és abba mindenkinek bele fog kelleni törődnie!
Te Szilárd, komolyan gondoltad, hogy én tényleg Frundát és társait kellene védjem? Szerinted is ennyire rosszul viszik, hogy már rám szorultak volna? :-D
Ha igen, akkor tényleg sokkal rosszabbul állnak, mint gondoltam!
Legyen az is világos! RMDSZ nem egyenlő rmdsz! A félreértés elkerülése végett, az RMDSZ az, amit akarunk mindnyájan 90 óta! Az rmdsz annak a paródiája és a mostani dinoszauruszok gyülekezete!
Te melyikre gondolsz?
Ugyan már, Zsolt!
Kíváncsi vagyok, mit jelent számodra a szülőföld eladása? Én a helyedben szégyellnék ekkora szavakkal dobálózni. Ugyanbiza, kinek adta el az RMDSZ a „szülőföldet”, egyáltalán Székelyföldre gondolsz-e, vagy inkább a szórványra, esetleg egész Erdélyre, mi lett a szülőföld benépesítőivel, a lakosokat is eladták, vagy csak a földet, stb, stb, stb. Megkérnélek, hogy ha már bombasztikusan fogalmazol, legalább némi konkrétumokat is csempéssz bele időnként.
A tornatermek pedig igenis fontosak, azt pedig végképp nem értem, miért beszélsz az autonómiától való eltévolodásról, ha most ez a trend EU-szinten is. Lehet, hogy régiósításnak, decentralizációnak, stb. hívják egyelőre, de ha jól megnézed, pont abba az irányba mozognak a dolgok, amerre ti szeretnétek. Igaz, lassabban.
Ja persze, azért van egy különbség.
Az EU felfogásában Székelyföld széleskörű autonómiával rendelkező adminisztratív és fejlesztési régió lenne – és távolról sem valamiféle Székelymagyar Nemzet(állam)i Szoftdiktatúra, ahogy ti képzelitek.
Persze Bayer kitámad tudományos módszerekkel készített felméreseket, nem tudományos módszerekkel.
Ezt nevezik félrebeszélésnek.
Jööjön tudományosan megalapozott közvélemény kutatásokkal, és akkor...
A homorodalmási kocsmában levők, amúgy is kb. az erdélyi magyarság 0,0000...1% képviselhetik. Nos, az reprezentatív?????
Igen Karesz,
a beírásomban fogalomzavar volt valóban, mert nem állítottam, de félreéthető lett az hogy az RMDSZ részéről törte volna fel valaki a blogod.. köszönöm a kiigazítást és jó olvasni ezt a te bejegyzésedből hogy ezt te állítod és nem más, így tehát nincsenek kételyeim nekem sem ezt illtően , tehát az RMDSZ a szóllás-szabadság jogán elviseli még az ellenkampányt is önmaga részére, így értsem, ezt akartad állítani ?
Ami pedig az rmdsz-t és RMDSZ-t illeti, nalátod :-)
ha valóban RMDSZ-t akarsz te is akkor azt belülről lehet és nem kívülről bekiabálni azt hogy rmdsz, nem gondolod ? és nem biztos hogy a kampány idején jót tesz az rmdszezés ha RMDSZ-t akarsz te is, erre nem gondoltál?
vagy már nem akarsz, úgy tűnik...akkor meg arra nem godoltál hogy mit teszel azokkal akik még mindig jónak látják a RMDSZ-t állandó vigyázázást és eszközöket kíván adni a kezébe hogy hatékonyabb legyen, szóval ezeket az emebreket, ezeket a gondolatokat elkezded árulózni és szidni, hogy meggyőzd őket és a magad pártjára állítsd .. magad is tudod hogy ez nem megoldás... a bizonytalankodók meggyőzéséhez pedig nem biztos hogy ez lenne a jó út vagy ha igen akkor majd ugyanazt kapod tőlük viszont amivel magadhoz csábítottad, vagyis majd téged és újszép igaztiszta pártod is szidni átkozni árulózni kezdik mert tőled is ezt tanulták meg , ezt magad is tudod, nemde?
,... de miért becsmérled, értékeled le magad oly annyira hogy a te védelmed semmit sem számít az RMDSZ részére, nem értem , talán Tőkésnek jó vagy és az RMDSZnek már nem , így értetted :-) ?
Móriczal mondd utánam:
"légy jó mindhalálig"
Ecséd:
Mett
Kedves Árus Zsolt,
az üveggyöngyöktől az igazgyöngyökig még hosszú az út, tudom .. az egyiket úgy öntik és hamar eltörhet míg a másikat a könnyek és fájdalmak ötvözik erőssé... viszont hadd említsem meg azt is hogy a már nem látó szemüregben nem igazgyöngyöt, hanem üveggyöngyöt tesznek,azért hogy ne botránkzotassa meg a hiány a kétszemüeket... ez nem segít,csak épp pótol valamit ami nélkül nagyon csúf lenne a hiányzó szem.. nos az üveggyöngy fölé szemüveget is felesleges tenni mert a látás ettől nem javul egyáltalán... nos én nem nevezném üveggyöngynek mégsem az RMDSZ eddigi munkáját.. ( ekkor Isten nyugatassa Sütő András is eszünkbe juthat e hasonlatnál..) aki szintén a párbeszéd mellett tett hitet többször...
...a gyöngy hasonlatánál maradva itt van a gyöngy az erdélyi kagylóban a homokszem mögött tisztító fájdalmat könnyez a védelem..
...ajánlom Cs Gyímesi Éva elmékedését ezzel kapcsolatosan
( Gyöngy és homok ) és persze a Tőkés püspökről megjelent írásait 1990 es években és azt is ahogy napjainkban ír a prófétai szerepvállalásáról...érdemes elgondolkozni a társadalom-értő szakemberek véleményén is mielőtt magunkat túl okosnak titulálnánk...
...hogy az autonómia és az üveggyöngy miképpen hasonul egymáshoz azt nem tudom, talán úgy hogy az üveggyöngy mesterséges az autónómia pedig természtes ígény itt Erdélyben ,különben ezt mondja az RMDSZ és ezt mondja Tőkés püspök is és egymástól vitatják el a hitelesség jogát, de meddig és miért?
...ismerős igaz K.Frigyes humorista kérdése: miképpen is értené meg a férfi és a nő egymást mikor mind a ketten mást akarnak: a férfi a nőt, a nő a férfit :-)
..ezt ma talán így parafrazálhatnánk, miképpen értené meg Tőkés és Markó egymást mikor mind a ketten ugyanazt akarnak: autonóiát .
Azt hogy utólag lehet Markót bírálni mert nem azt akarta, miért nem akkor említette ezt valaki amikor így tűnt hogy erről van szó, vagy ha szót emelt és akkor és úgy érzi nem lett eredménye, akkor a kampány után még mindig számon kérheti vagy a kampány során is kérdezheti, vagy már kérdezhette volna ,de itt nem kérdések hangzanak nem a megértés és az összhang szándéka hanem hangzavar van, ezért mindjárt nem is értjük egymást, és egymás okoljuk a hibáért .. ez pedig hova vezet, ezt kérdem állandólag
akaratos jósággal
Mett
Metoikosz:
Parafrázisod nem állja meg a helyét, ugyanis a tévedés kockázata nélkül állítható, hogy Markó NEM akar autonómiát. Említsd már meg egy olyan CSELEKEDETÉT, ami igazoná az állításodat.
Többeknek:
Magas jutalmat ajánlok fel annak, aki idéz tõlem (a forrás megjelõlésével persze) az élmúlt három hónapból olyan kijelentést, amiben olyasmit állítok, hogy Tõkés László maga a tökély. Mondom ezet azért, hogy ne kezdjé egyesek újra és újra, hogy csupa jót mondok Tõkésrõl, s csupa rosszat az udmr-rõl.
Kesztiónak:
A szülõföld eladása azt jelenti, hogy tétlen nézem, hogy telepítik be most is románokat, miképpen rabolják ki erdeinket, altalajunkat, miképpen tesznek kezet Tusnádra, a Békás szorosra, Boeszékra, stb, stb. Miképpen csúfolják meg gyermekeinket az iskolában, miképpen fosztják meg õket az anyanyleven való tanulás lehetõségétõl, stb, stb.
Mert mindez a remény feladásához, a fogyáshoz, a kivándorláshoz vezet. Helyettünk meg jönnek az új honfoglalók, akik nem négyévente, kampányban és csak szóban, hanem 90 éve, nap mint nap, csenben, szívósan.
S minderre az is lehetõséget ad ma, hogy Markóék ahelyett, hogy kiállnának a nemzeti érdekek mellett, inkább a parlamentben meg a kormányban terpeszkednek.
Tornaterem meg kell, de azt minden rendes közösség megépíti magának, ha nem viszik el a pénzét a fõvárosba, hogy aztán menjen majd könyörögni, hogy bár egy részét adják vissza.
De tudod min csodálkozom én nagyon: nem egy 70-es IQ-s tehénpásztor vagy, s mégis folyton ilyen elemi dolgokat kell neked magyatázni, s nem láttam még példát arra (javíts ki, ha tévedek), hogy megpróbáltál volna belegondolni, s azt mondani, hogy ebben van valami.
Azt a szofdiktatúrát meg talán fejtsd ki részletesebben, ugyanis én úgy tudom, hogy az SZNT valami olyasmit akar, ami prímán mûködik a demokratikusnak mondott EU több államában. Akkor meg ném értem mi vele a gondod.
Kedves Árus Zsolt,
aki nem téved az tökéletes aki pedig tökéletes annak már fejlődnie sem kell többet. Aki maga a tökély az ítéletben az kizár minden hibalehetőséget, ami az állításait illeti.
A tökéletes ember sem gondolatban, sem szóban sem cselekdetben nem vétkezik soha, mert a tökéltes csak tökéletes dolgokat művelhet. A gond csak az hogy "tökéletlen" világunkban a tökéletes feleslegessé is válhat, ha használhatatlanná lesz, vitára alkalmatlanná válik. A tökéletessség az az eszménykép amihez mérhetjük magunkat, de " hogy a tornyot betetőzzük" azt soha el nem érjük, mert ha netán mégis igen akkor igazán otthon lehetnénk akár a hét toronyba is legyünk bezárva...
Szóval ennyire kizárva minden kockázat ami a tévedést illeti
:-) ?
..igen az is gond ha valaki számára nem éppen szimpatikus a listavezető ember és az egész szervezetet hozzá hasonlítja, épp olyan gond mint amikor a listavezető szimpatikus, de azok akik mögötte vannak viszont nem...
szóval :-)
akarat az van és a jóság ránkpirít vagy számonkér sokszor
:-)
Mett
„A szülõföld eladása azt jelenti, hogy tétlen nézem, hogy telepítik be most is románokat, miképpen rabolják ki erdeinket, altalajunkat, miképpen tesznek kezet Tusnádra, a Békás szorosra, Boeszékra, stb, stb. Miképpen csúfolják meg gyermekeinket az iskolában, miképpen fosztják meg õket az anyanyelven való tanulás lehetõségétõl, stb, stb.”
Ejha, Zsolt, megint csak mondasz. Ugyanbiza miféle románok betelepítéséről beszélsz? Kinek a hatásköre betelepíteni? A kormánynak? A prefektusnak? A polgármestereknek? Nem örülünk neki, ugyebár, hogy a kommunizmusban nyakunkra telepítették őket, de most, 2007-ben mondhatsz egyebet, mint azt, hogy ha már itt vagytok, Isten hozott, érezzétek jól magatokat? És ki akadályozta meg a „magyar” befektetőket, hogy ők „tegyék a kezüket” Tusnádra, Borszékre?
Szerintem most sem értettétek meg. Ha kell nektek Európa, akkor azt is le kell nyelnetek, hogy holnap nem(csak) román, de szlovák vagy bolgár befektetők fogják felvásárolni az „ősi székely földet”, esetleg kínai éttermek fogják elhappolni a vendégeket a Bujdosó Székelyhez címzett csárda elől. Mert erről szól az EU. Ahova épp Tőkést akarjátok küldeni.
Az anyanyelven tanulás lehetősége pedig elnézést, de egyre bővül, nem tudom, mire alapozod a fenti sirámokat.
Hidd el, Zsolt, távolról sem vélem úgy, hogy minden szép és jó, tudom, hogy bőven van még mit tenni. De az a közhangulat, légkör, ami hivatott elfogadni a kisebbségi követeléseinket, nem tagadhatod, hogy egyre enyhül, egyre toleránsabb. Valóban vannak elszigetelt esetek, amik rímelnek az általad felsoroltakra, de a fentieket ebben a formában kijelenteni kábé annyira nevetséges, mint azt, hogy Gyergyóban nem szolgálnak ki a pékségben, ha románul szólalsz meg.
A szoftdiktatúráról pedig:
elképzelhető, hogy papíron kínosan ügyeltetek annak a látszatnak a fenntartására, hogy az autonómiát a székelyföldi románokkal partnerségben képzelitek el (próbáltátok volna csak másképp, ugyebár :P), de eddig számos kisebb-nagyobb jel mutatott arra, hogy nagyon jól meglennétek a románok nélkül is, elvégre ti vagytok többségben, vagy mi a szösz. Nem tudok pl. arról, hogy bevontatok volna székelyföldi román ajkú és érdekeltségű politikusokat, üzletembereket, szakértőket, stb. egy közös, általuk is vállalható autonómiakoncepció kidolgozására, de az is beszédes volt, amikor a ditrói nagygyűlés háromnyelvű autonómiabanneréről pont a román maradt ki, stb.
Deklaratíve egyetlen diktatúra sem nevezi diktatúrának magát, de ha teszem azt, fordul a kocka, hatalomra kerültök székelyföldön, és sorozatosan figyelmen kívül fogjátok hagyni a „társnemzet” elvárásait, esetleg többé vagy kevésbé jogos félelmeit, vajon miben fogtok különbözni egy „valódi” diktatúrától?
Kesztio:
Kérlek láss, ne csak nézz!
Egy dolog az, hogy valakinek pénze van és céget vesz, s más az, hogy az állami vállalatokat elsumákolták megbízható szekus elvtársaknak.
Az oktatásról: most akarnak elfogadni egy törvényt, ami épp visszalépés a mostani állapothoz képest is.
Az autonómiáról: ha a palament elfogadja azt a statútumot, amit az SZNT készített, akkor azt kell majd betartani. Kár fantáziálni, hogy egyeseknek milyen hátsó szándékaik vannak.
Ennyit röviden, mert néha az az érzésem, hogy kár energiát pazarolni rád, annyira elsiklassz evidenciák felett. Felületes vagy, lénézed a vitapartnereket, vagy mi a helyzet? Nem sértõ szándékkal mondom, mert az egyértelmû, hogy nem vagy a Padi&Lolka&stb. kategoria, veled még lehet tárgyalni.
Metoikosz:
Mindent próbálsz relativizálni, maszatolni. Ne fáraszd magad. Ne járasd le itt és így magad. Nem éri meg.
Metoikosz-t fogom idézni:
"ha valóban RMDSZ-t akarsz te is akkor azt belülről lehet és nem kívülről bekiabálni azt hogy rmdsz, nem gondolod ? és nem biztos hogy a kampány idején jót tesz az rmdszezés ha RMDSZ-t akarsz te is, erre nem gondoltál?"
Az RMDSZ mindent elkövetett a belülről jövő kritika kiiktatásáért, ezért jutott el a mai eremdéesz-állapotba. Ott voltam a legelső, gyergói, SZKT-alakuló ülésen amely valamikor 93 februárjában volt talán. Akkor jóérzéssel két táborról lehetett volna beszélni, a fiatalokról és a korosabbakról. Hogy az SZKT-kat megelőző egyeztető kerekasztalokon ne csak két fél legye, a korosabbak helyben kitalálták, hogy fölosztják magukat keleti, nyugati, déli, északi és középi frakciókra, és ezt azóta folyamatosan "tökéletesítették", és erről könyvnyi terjedelemben beszélhetnék.
"az autónómia pedig természtes ígény itt Erdélyben"
Olyan, mint a házasodási? Ugye nem.
Az autonómiaigényszintünket soha senki nem mérte. A megcélozandó autonómiát eddig talán 12 jogszövegben kodifikálták rommagyar testületekben. Szerintem amit tizenkétféleképen írnak le, az nem természetes. Janinéninek meg Maribácsinak meg végképp nem az, és ők a csendes tömeg, de szokták stupid pipl-nek is nevezni.
"miképpen értené meg Tőkés és Markó egymást mikor mind a ketten ugyanazt akarnak: autonómiát."
Egy farsangi maszk ötlött föl lelki szemeim szerint. Van egy női, és egy férfiarca, körbe a viselő fején, úgy, hogy az orrok a füleihez lettek igazítva.
"itt nem kérdések hangzanak nem a megértés és az összhang szándéka hanem hangzavar van, ezért mindjárt nem is értjük egymást, és egymás okoljuk a hibáért .. ez pedig hova vezet, ezt kérdem állandólag"
Az úgy szkott lenni, hogy ha jön a tiszta hang, akkor a tömeg, legyen mégoly zajos is, lassan elcsendesül, majd megfeszülésig figyel, és hasítani lehet a levegőt a csendben.
Kell a hang, és akkor lesz hallgatóság is.
Zsolt,
beszéljünk akkor egy kicsit az autonómiastatútumotokról.
A nagy gond abban leledzik, hogy ezt a statútum nem járt még a kezemben, és ha járt volna, akkor is igen valószínű, hogy nem tudtam volna érdemben hozzászólni.
Túl azon, hogy ez bizonyára engem (is) minősít, azért arra is felhívja a figyelmet, hogy ez a dokumentum kimondottan szakértői anyag, tehát távolról sem politikai vagy ideológiai, így véleményezése majdnem kizárólag szakértői feladat.
Magyarul és gyengébbek kedvéért: az autonómia túl kényes, és főleg, túl komplex meg problematikus, sok részletkérdést felvető dolog ahhoz, hogy politikai vagy ideológiai „aprópénzre váltsák”.
Ebben – gondolom – eddig mindketten teljes értékben egyetértünk.
Nos, ti ott baltáztátok el – legalábbis szerintem – hogy (népszerűséghajhászás, botrnáykeltés vagy mittudomén milyen hátszó szándékoktól vezérelve) átadtátok az ügyet a politikum és az ideológiai harc szabad prédájának (ha jól emlékszem, parlament elé terjesztettétek, nem?)
Holott szakértői közvitára kellett volna bocsátani, egy szakértő szájából ugyanis – akárhogy is nézzük – csak nevetségesebben hangzik a nunevindemţara, mint egy peremés néptribüntől. Visszatérnék a vesszőparipámra, azazhogy – szakértői anyag lévén – a haladóbb szellemű román szakértőket, emberjogi specialistákat, jogászokat, politológusokat kellett vona „vitapárbajra” hívni először, gondosan ügyelve arra, hogy a székelyföldi románok megfelelően képviselve legyenek a vitában.
És én azt borítékolom neked, Zsolt, hogy ha a nyitottabb, korrektebb (tehát nem a retrogradált nacionalista brancsra gondolok)román értelmiséget nem fogjátok meggyőzni az autonómia előnyeiről és szükségességéről, akár fejre is állhattok, mert a büdös életben itt autonómia nem lesz – hacsak nem fogtok elkezdeni robbantgatni.
De ez utóbbi még viccnek is rossz, számomra legalábbis mindenképpen.
Mi a véleményed?
A franc essen bele az össze blog-szerkesztõbe, ahol az Escape törli az egész bejegyzést!!!
Szóval még egyszer, de most már csak roviden, Kesztiónak:
Ha tudsz mondani olyan autonóm régiót, ahol a többség meggyõzésével értek célt, akkor állj elõ vele. Ha pedig nem, akkor fogadd el, hogy minden elmélet próbája a gyakorlat, s ha a te elméleted nem vált be ddig sehol, akkor talán az elméletette van gond.
Az autonómiát szerintem ki kell harcolni, ami nem jelent feltétlen konkrét és fegyveres harcot, de igenis jelent konkfrontációt, ilyen vagy olyan szinten.
Ha pedig kell, akkor igenis kell robbantani is, pl. úgy, mint Déltirolban. (Ájulás elõtt mindenki nézzen utána, mi is történt ott annak idején.)
Fogadjuk el, hogy ajándékba senki nem ad nekünk autonómiát. Ezt mutatják a konkrét példák.
Kedves Zsolt,
Azt hiszem, Dél-Tirol pont rossz példa, ugyanis tudomásom szerint – ha nem is ép ezsttálcán kínálták fel az autonóm státust a régiónak – de hosszas, szívós tárgyalások hozták meg az erdményt, és az a néhány robbantás a szakik utólagos véleménye szerint inkább ártott, mit használt az ügynek. Szó se volt olyan egyoldalú kikiáltásról, amire épp Koszovó készül, és reméljük, autonómia lesz a dolog vége, és nem vérfürdő.
Tehát, a kulcsszó a tárgyalás!
Amúgy minél előbb szeretnék tisztázni egy apróságot, ami mondjuk remélem evidens számodra, de ami biztos, az biztos.
Legalább annyira szeretném az autonómiát, mint ti. Sőt.
Nektek elsősorban nemzeti virtusra, történelmi jogra, büszkeségre megy ki a dolog. Nekem viszont, mint liberális gondolkozású mérnök-üzletembernek az autonómia olyan, mint az oxigén. Természetesen nem feltétlenül etnikai alapú autonómiára gondolok, de egy olyan régióban, amelyik gazdaságilag, adminisztratíve ill. kulturálisan központi irányítástól függ, nagyon meg van kötve a kezem, minden szempontból.
Úgyhogy qrvára ugyanazon az oldalán harcolunk a barikádnak, akármennyire is nem tűnik úgy a ti szemszögetekből. Maximum a megvalósítás mikéntjét illetően kaphatnánk hajba...
Én nem bánom azt sem, ha székelyruhába kell bujnom, hogy szeressenek Székelyföldön, de robbantani ne robbantsatok, mert én abból nem kérek! Lehet tárgyalni, hadakozni, hazudni, csalni is de terroristákról nem akarok hallani semmi pénzért! Főleg magyar terroristákról! Azok senkinek sem kellenek! Ha letisztul egy kicsit a levegő, láthatjuk majd, hogy hogyan tovább! A románok sem mind idióták, és rajtunk is múlik, hogy hogyan kezeljük a kapcsolatokat. Az eddigi módszerek hatásfoka lemérhető, más utakon kell keresni a továbbhaladást!
Kesztió:
Akkor kérdés az, hogy lehet-e érdemben tárgyalni akkor, ha az asztal mindkét oldalán ott vagy? Hát akkor, ha egyiken sem?
Nem költõi kérdések, ugyanis a hazai magyarság elvben ellenzékben is van meg hatalmon is (ez utóbbi kedvéért mondott le az udmr a külpolitikáról, amit azt Markó beismerte 1999 januárjában az SZKT-n), de gyakorlatilag sehol sincs, mert mindkét poziciót ugyanaz az áruló társaság sajátította ki. (Lásd: Hantz Péter elmegy Brüsszelbe, hogy feltárja az egyetem valós problémáit, mire az udmr-szenátosr torkolja le, hogy õk a hivatalos érdekképviselet, rá hallgassanak, ne az ilyen akarnokokra, s szerinte az egyetemen távolról sem olyan rossz a helyzet.)
Arról lehet vitatkozni, hogy ez a társaság valóban nemzetáruló-e, de szerintem nem érdemes. Ha te is autonómiát szeretnél, akkor be kell lásd, hogy 1990 óta egy lépést se tettünk abba az irányba. Az porhintés, hogy magyar vidékre soha annyi pénz nem jött, mint az elmúlt 3 évben. Ellenõrizte valaki, hogy ugyanakkor mennyi ment román vidékre? No meg egyáltalán: attól maradt a bürokratikus, balkáni, központosított rendszer. Az udmr "leghatékonyabb" képviselõi (mint Borbély Laci) meg tökéletesen beépültek ebbe a rendszerbe, eszük ágában nincs bármit változtatni rajta!!!
Szóval tárgyalás volt Déltirolban, de úgy, hogy közben a Néppárt nem volt kormányon Rómában! Egységesen léptek fel, de nem az egység, hanem a hatékonyság kedvéért. Az egység azt jelentette, hogy mindenki az autonomisták oldalán állt, az árulóktól pedig megszabadultak.
Ezek olyan evidenciák, amiket nem értem miért kell újra és újra elmondani. Egy Tihi képtelen felfogni õket, mert - már engedtessék meg - neki minden jel szerint nem hord addig az agya, annyira elvakult, hogy az már fáj. De te nem vagy Tihi. Te érveket mondassz és érveket vársz. Hát akkor mérlegeld kicsit azt, amit mondok.
Még valami:
Koszovóban függetlenség lesz, az szerintem nem kétséges. Kérdés az, hogy ebbõl képesek leszünk-e profitálni. Ha holnap Markóék gyõznek, akkor annak az esélye is nagyot csökken.
Karesz:
:-)
Annyira azért nem kell megijedni.
Ugyanbiza mit vétett Tihi, hogy kineveztétek főmumusnak? Kiáll az elvei mellett, néha túlságosan is határozottan, sannyi...
Kesztió:
Tihi nem állhat ki az elvei mellett, mert nincsenek neki olyanok, csak úgy mondja. Ha lenne benne egy fikarcnyi liberalizmus, akkor nem törölne a blogjáról szinte minden,neki nem tetszõ hozzászólást. Amikor nincs érve vitatkozni, akkor törli a bejegyzést. Milyen elvek ezek?
Nem beszélve arról, hogy vagy szakmailag (jogász) nulla, vagy szándékosan ferdít, csúsztat és hazudik rendszeresen.
Lehetséges, hogy nem rossz ember, de hogy sok gond van az attitûdjével, a egyértelmû. Én a helyedben nem véde ném!
Amúgy tegnap óta ott várakozik moderálásra a blogján az alábbi bejegyzésem:
====================
A magyarázat pofonegyszerû. Tihi jogászként kellene tudja, ezért azt kell mondjam, hogy ez az írás is õt minõsítí.
Szóval az a nagyszerû párt-törvény, ami többek közt a 25.000 alapítót is elõírja (errõl mi a véleményed, kesztió?) azt is pontosan rögzíti, hogy a pártok minlyen célokat tûzhetnek maguk elé. Furamód az autonómiát ezek közül kifelejtették. Ergo ha szerepelne a programban, akkor a törvényszék elutasítaná a bejegyzést. Ilyen egyszerû.
========================
Vajon miért nem engedi fel? Mert túlságosan ragaszkodik az elveihez?
Szóval az a nagyszerû párt-törvény [...] azt is pontosan rögzíti, hogy a pártok milyen célokat tûzhetnek maguk elé.
Ez (sajnos) valóban hatalmas blődség – és nem is annyira az autonómia miatt, hanem például miért nem tűzhetné célul egy párt teszem azt a ritka bélyegek népszerűsítését vagy a citromfagylalt kultuszának meghonosítását? Azt többé-kevésbé normálisnak tartom, hogy bizonyos dolgokat ne lehessen propagálni (rasszimus, kommunizmus, vallási fanatizmus, stb.), de így, ebben a formában elég hihetetlennek tűnik a dolog, ennek utána fogok nézni.
Megjegyzés küldése