Károlyi Béla "Üzenete" Erdélyből?

Károlyi Bélát és feleségét még nagyon sokan ismerjük, és még nagyon sokan emlékszünk, még mindig, rájuk! Emlékszünk Montrealra, és az akkori tízesre is, és emlékszünk a négy évvel későbbi moszkvai olimpiára is, mikor éjjel Topescu elcsukló hangon kommentálta, hogy azért a kis libbenésért a gerendán, már nem lesz Nadia aranyérmes. Emlékszünk, hogy milyen heves vitákat váltott ki a nyilvánvalóan pártutasításra döntő bizottság érvelése, és hogyan tiltakozott akkor Károlyi felháborodottan a kimondott döntés ellen. Nem volt az semmi, ott és akkor, a Szovjetunió szívében. Aki nem élt akkor, az ma el sem képzelheti, hogy az mit is jelenthetett, milyen következményekkel járhatott. Szóval ott, akkor csak egy legény volt a gáton, és az Károlyi Béla volt, Nadia Comaneci tornászcsillag egykori edzője. Büszkék voltunk rá, mi romániai magyarok, hogy bár senki sem mondta ki ezt, de mi azért tudtuk, hogy a román tornászsport általa lett világhírű! Ez akkor nagy elégtétel volt számunkra, mert megmutattuk, hogy itt vagyunk! Azóta eltelt 28 esztendő, és mi magyarok, még mindig ott tartunk, hogy igyekszünk valamire büszkék lenni itt, egyre kisebb eséllyel és egyre jobban megfosztva az érvényesülés lehetőségétől!

Károlyi Béla, az RMDSZ színeiben indul most, ezen a választáson, hogy a román parlamentbe jutva… és itt jön a kérdés, hogy miért is?

Az Egyesült Államokban élő magyar rokonaim küldték el a következő körlevelet, ami napok óta kering az interneten. Itt olvasható teljes egészében, és eldöntheti mindenki, hogy hogyan is gondolja ő, Károlyi Béla mindezt.

FW: Üzenet Erdélybol . Az RMDSZ jelöltjétõl. Politika

Sat Nov 15, 2008 1:23 pm (PST)

_____

From: Károlyi Béla [mailto:karolyibela@ rmdsz.ro]
Sent: Saturday, November 15, 2008 12:01 PM
To:

Subject: Üzenet Erdélybol

Károlyi Béla

Tisztelt honfitársaim!

Károlyi Béla vagyok, amerikai magyarként a bukaresti parlamentbe
készülök. A 2 számú külföldi választókörzetben - Amerika,
Ausztrália, Új -Zéland és Afrika - élõ román állampolgárok
képviseletéért szállok versenybe az RMDSZ színeiben a parlamenti
választásokon 2008. november 30-án. Az idei választásokat új
rendszer, az úgynevezett egyéni választókerületes rendszer
szabályozza. Tehát nem pártlistákra, hanem a pártok által
megnevezett egyéni jelöltekre lehet szavazni.

A külföldön élõ, állandó vagy ideiglenes lakhellyel rendelkezõ
román állampolgárok most, elsõ alkalommal saját jelöltjeikre
szavazhatnak. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség
szenátorjelöltjeké nt mostani vállalásom egyféle küldetés is:
felszólítani a külhonba szakadt magyar és román családokat, hogy
ne felejtsék el nemzetiségi hovatartozásukat.

Közel 30 éve élek az Egyesült Államokban. A kezdet nekem is
ugyanolyan nehéz volt, mint bárkinek, aki ezt a sorsot
választotta. Szerencsésnek mondhatom magam, mert viszonylag rövid
idõ alatt megbecsülést és tiszteletet kaptam, átvehettem az
Egyesült Államok tornászcsapatá nak a vezetését. Ám soha nem
feledtem, hogy honnan indultam. Nem feledtem a romániai
tornászcsapatot, a közösen elért hatalmas sikereket. Ennek
köszönhetem a mostani életemet, ezek a tapasztalatok, emlékek
visznek elõre nap mint nap. E miatt vállalkoztam erre az új
kihívásra is, mely számomra feladat és szolgálat.

Meglepetés volt számomra az RMDSZ felkérése, de örömmel fogadtam.
Mindjárt átvillant rajtam, hogy mit is jelenthet ez az új pálya:
nekünk, a szülõföldtõl elszakadtaknak valóban szükségünk van egy
szószólóra, aki közvetíti számunkra a hazai valóságot,
történéseket, de tolmácsolja a mi problémáinkat, gondjainkat az
otthoniaknak. Erre egyre égetõbb szükség van, hiszen egyre
nagyobb a külhonba szakadtak nemzetiségveszté se, beolvadása,
magyaroknál és románoknál egyaránt.

Károlyi Béla

1942-ben született, az akkor még Magyarországhoz tartozó erdélyi
városban, Kolozsváron. Károlyi Béla nevéhez fûzõdik a román
tornászválogatott világhírû sikertörténete, az 1960-as évek
végétõl a 70-es évek végéig volt a tornászcsapat edzõje
feleségével, Mártával együtt.
Az 1976-os Montreali Nyári Olimpiai Játékok hozták meg Károlyi és
a román tornászlányok világméretû sikerét. Nadia Comaneci volt az
elsõ tornászlány, aki megszerezte a 10-es osztályozást. A Károlyi
házaspár által vezetett tornászválogatott három arany, két ezüst
és három bronzéremmel távozott az Olimpiáról.
A hírhedt román titkosszolgálat, a SECU állandóan figyelte, és
miután elege lett az õt mindenhová követõ árnyakból, ráadásul
finoman tudatták vele, hogy az 1981-es amerikai túra után
letartóztatják, döntött. 1981-ben Károlyi Béla feleségével,
Mártával együtt egy hivatalos látogatás során kint maradtak az
Egyesült Államokban. Kikötõi rakodómunkás lett, lopott biciklin
járt takarítani és festeni a mexikóiakkal, mert spanyolul
beszélt, angolul nem. Így telt néhány hónap, amikor a szerencse
mellé szegõdött. Egy véletlen találkozásnak köszönheti Amerika,
hogy tornája a világ élvonalába került. A legnagyobb sikert
1984-ben a Los Angeles-i olimpián érte el, amikor Mary-Lou Retton
az egyéni összetettben a legjobb lett. 1996-ban következett az
amerikai tornászcsapat fantasztikus pillanata - Károlyi Béla
irányításával aranyat visznek haza, legyõzve a legyõzhetetlennek
tûnõ orosz csapatot. A világ minden szegletét bejárta az a fotó,
amelyen Károlyi Béla a karjaiban viszi ki a dobogóhoz a sérült
Kerri Strug tornászlányt.
1996 után visszavonul az edzõsködéstõl, felesége Márta lesz a
szövetségi kapitány, viszont Károlyi Béla megmarad a válogatott
igazgatójának. Texasban, a saját farmján készítik fel az amerikai
válogatott tornászlányait.

Nem annyira a politikai karrier vonz, inkább az, hogy egyesítsem
az Egyesült Államokban és Ausztráliában található erõket egy
szabad és egy kiegyensúlyozott román politikáért.

Nem azért vállalkoztam erre, hogy politikai emelvényt építsek
magamnak vagy másnak. Hanem azért, hogy egy olyan lépést tegyek
meg, amely ma nagyon szükséges az Egyesült Államokban élõ román
és magyar állampolgároknak, akik úgy gondolják, hogy nekik már
nincs visszatérés, akik szomorú szívvel látják a keserû
beolvadást. Ezt én is megtapasztaltam: lányom egy amerikaihoz
ment férjhez és unokám már nem beszél magyarul.

Miért fontos ez a választás számunkra, a tengeren túl élõ
magyarok számára? A november 30-i választásoknak két tétje van.
Az egyik az, hogy élnünk kell a lehetõséggel, hogy saját
képviselõt és szenátort küldjünk a román parlamentbe. Ezáltal
intézményesül a kapcsolat az otthoniak és az elszármazottak
között. A választás másik tétje ugyanilyen fontos: minden egyes
szavazattal segítjük az otthon élõ rokonainkat, barátainkat,
ismerõseinket, erõsítjük az erdélyi magyar közösséget. Ezért arra
kérek mindenkit, november 30-án, vasárnap áldozzon pár órát az
otthoniak és saját jövõnk sorsára és szavazzon az RMDSZ
jelöltjeire.

Az elkövetkezõ pár hétben megkeresem a magyar közösségeket, a
legnagyobb csoportokat az Egyesült Államok területén, megpróbálom
felkelteni az érdeklõdésüket, elmondani nekik, hogy lehetõségük
van a szavukat hallatni, beleszólni a román állam politikájába és
az otthoni magyar közösség megerõsítésben. Remélem, sikerül
személyesen is találkoznunk, amennyiben ez nem valósul meg,
további elektronikus levélben tájékoztatom Önöket kampányunkról,
a személyes találkozásokon tapasztaltakró l, a szavazás technikai
feltételeirõl.

Köszönöm, hogy idõt szakított levelem elolvasására. Amennyiben
úgy gondolja, hogy ismerõseit, barátait is érdekelné ez az
üzenet, bátran küldje tovább.

Barátsággal
Károlyi Béla,
az RMDSZ szenátorjelöltje

Következik még néhány link, és videó címe, és jó néhány komoly gond, amit felvet a fenti szándéknyilatkozat.

Igyekszem hangsúlyozni, hogy Károlyi Béla személyével semmi gond nincs, és mindaz, amit a következőkben mondani szeretnék, az nem a világhírű mesternek szól, hanem az embernek, aki politizálásra akarja adni a fejét. Talán azzal kezdeném, hogy Károlyi úr egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy mikor a magyarság képviseletének szükségességéről beszél, akkor nagyon rossz asztalnál igyekszik helyet foglalni. Rossz helyen kopogtat, mert aki az erdélyi magyarság érdekében akar cselekedni, annak nem az RMDSZ színeiben kell világmegváltó ígéreteket tennie, mert azt már 18 évvel ezelőtt megfogalmazták, megígérték és máig sem tettek semmit azért, hogy az valóság legyen. Károlyi úr, mint mondja, közel harminc éve lakik ott kint, és talán ez lehet az oka annak, hogy minderről semmit sem tud! Nem csoda, hiszen sokan vannak olyanok, akik itt élnek le egy egész életet, és mégse veszik észre, hogy hányadán is állunk! Szavaiból kiderül, hogy a külföldön élő magyarok sorsáért, azok szavainak a meghallgatásáért fog küzdeni! Nemes a cél, de talán Károlyi úr nincs tisztában azzal, hogy a világon szétszóródott magyarok nemzetközi képviseletét egyáltalán nem Bukarestben intézhetik. Talán Budapest lenne hivatott erre, de a legutóbbi szlovákiai magyarverések egészen másfélét mutatnak. Maradna, mondjuk az USA, és miért ne, ha már annyian összegyűltek ott, akkor miért nem ott szállnak nemzeti síkra egy politikai párt színeiben? Viccnek is rossz az a nyilvánvalóan naiv feltételezés, hogy Bukarest tenne bármi pozitív dolgot a nagyvilágban szétszórt magyarok érdekében. Károlyi úrnak tudomásul kell vennie, hogy közel harminc év távolmaradás után, már nem üzenhet Erdélyből a nagyvilágnak! Közel harminc év távlatból, annak ellenére, hogy a magyarság ügye nem sokat haladt előre eközben, dimenzióiban és jelenében, a romániai magyarságnak itthoni és őszinte képviseletre van szüksége. Nem várhatja, és nem várja el az óceán túlsó oldaláról a segítséget, mert az onnan nem fog jönni! Soha nem jött az onnan! Jönni fognak azonban a szavazatok, jóhiszemű, egykori honfitársak önzetlen hitele, hogy egy olyan politikai párt képviselőit juttassa továbbra is hatalomra, akiknek magyarságuk csak akkor fontos, ha azért fizetik is őket! Azokat, akik most, mikor már az itthoni politikai hitelüket eljátszották, akkor az óceán túlsó oldalán élő magyarokhoz fordulnak szavazatokért, hátha még kötélnek állnak. Arra talán nem nekem kellene felhívnom a figyelmet, hogy azok, akik most onnan fognak szavazni, talán éppen azért vannak távol hazájuktól, mert az itthoni valóságos képviselet hiánya űzte el őket otthonukból!

Nehéz lehet ott a messzeségben, de higgyétek el honfitársaim, hogy a gondjainkat mi kell megoldjuk, mert azt nektek nem lehet onnan megtenni! Ha már sajnos ott éltek, akkor az ottani életetekkel kell foglalkoznotok, és az itthoni gondokat bízzátok ránk, mert azt csak mi ismerjük a legjobban! Ne üljetek fel képmutató politikusok ígérgetéseinek, mert nektek abból semmiféle előnyötök nem származhat, és annak gyümölcsét is mások fogják learatni, és nem a romániai magyarság, akinek a nevében pózolva, most hozzátok fordulnak segítségért! Ha nem így lenne, akkor eddig miért nem voltatok fontosak számukra? Ennyi éven keresztül senkinek sem jutottatok az eszébe?

Nagyon igyekszem remélni, hogy Károlyi Béla őszintén gondolja, hogy segítségére lehet a magyaroknak, és csak a naivság az, ami közrejátszott, hogy elvállalta az egyáltalán nem felemelő szerepet, amit rá ilyenformán kiosztottak. Ha nem így lenne, hát akkor jól döntött, és mégis a megfelelő csapatba igazolt! Nem kiemelésképpen mondom, de elgondolkoztató az a tény is, hogy olyasvalaki akar magyarok képviseletéért harcolni, akinek unokája már nem beszél magyarul! Ami még fontosnak számíthat, de erre ki ad ott valamit is abban a pártban, hogy a jelölteket előválasztásokon szokták kiválasztani és nem felső pártutasításra jelölik, vagy felkérik! Ezen mind illene elgondolkozni, de ha mégse, hát akkor legyen meg a Te akaratod!

Személyesen nekem az lenne a kérdésem, hogy Károlyi Béla tényleg tisztában van azzal, hogy hová állt és milyen valós ideológiához adja a nyilvánvalóan (eddig) tiszteletreméltó nevét?