"Kevés van ott, ahol már semmi sincs!"
Elkövettem azt a hibát, hogy találgatásaim során azt mertem feltételezni, hogy az ember alapvetően jó, és csak a körülmények kényszerítő hatásának engedve, tér le a helyes útról! Elhittem azt, hogy minden gonoszság és emberi gyarlóság szennye alatt még pislákolhat egy kis láng, amit emberinek lehet nevezni! Tévedtem abban, hogy a fejlődés előrehaladást jelent akkor is, ha nagyon göröngyös lenne a haladás útja! Mindezt elhittem , és ahogy a közmondás helyesen állapítja meg, mindenki magából indul ki! Én is csak ezt tettem, és lám most itt állok, és nem tudom, hogy hová tegyem magam és hová tegyem az egész világot!
Az az erkölcsi ficam és az a mérhetetlen gerinctelenség, aminek a napokban vagyunk szemtanúi, minden elképzelhetőt felülmúl, minden józan racionalizmust megszégyenít! A tegnap egymást anyázó politikusoknak nevezett humanoidok, ma egymás mellet ülve bizonygatják, hogy végső soron ez így helyes, mert ilyen a politika! A politika tényleg ilyen, de nem a politika hibája lenne az, hogy azok, akik művelik, ilyenné teszik! Amilyen a mosdó, olyan a törülköző is, és itt a népi bölcsesség beigazolódott vitathatatlanul!
Napok óta folyik a végeérhetetlen hatalmi alkudozások sora, ahol minden erkölcs és minden látszat a háttérbe szorult, feltárva a gátlástalanság a mohóság hihetetlen méreteit. Most látszik csak igazán, hogy mekkora erkölcsi válságba jutott az emberiség, ahová a pénz imádatának rendszere vitte a jobb sorra érdemes társadalmi életet. Most világossá vált mindenki számára az, hogy a modern, demokratikusnak nevezett rendszer milyen gyenge morális alapokon nyugszik, és hogy a megváltásnak kikiáltott népi választások semmire sem használhatóak. A rendszer hatásossága teljesen megbukott a gyakorlati vizsgán, és visszaigazolta azt a tételt, hogy nem a társadalmi berendezkedések strukturális felépítésének a milyensége a fontos, hanem az, hogy a rendszert milyen minőségű emberi anyagra alapozták! Az ember a legfontosabb, és nem az, hogy a kezébe mekkora a hatalom, amit kedve szerint használhat!
A PSD-PDL viszony tűz és víz keveréséhez hasonlítható, és józan megfontolásokra alapozva, a lehető legképtelenebb változat, és mégis ez lett a választott út! Itt akkor vagy nincs tűz, vagy nincs víz, de a választópolgárok akkor is ezt hitték, és ez nagyon visszavághat a jövőben! Felméréseket mutogatnak kényelmetlenségükben, hogy a választók 80%-a ezt a kombinációt szeretné! Ha így lenne, akkor miért kellett választani köztük, és miért volt a korábbi sárdobálós versenyfutás? Az RMDSZ azért akar a PDL-vel kormányozni, mert a PDL egy jobbos párt! Gyenge érv, mert a PNL sokkal jobbosabb lenne, de most már nincs a hatalom közelében, és hiába a korábbi ígéret, hogy a PNL-vel fogunk tovább menni, szemérmetlenül nyalnak a másik legjellemtelenebb csoportnak, aki várhatóan a szeleteket fogja osztogatni!
A PSD köti az ebet a karóhoz, mert számára az RMDSZ kiszorítása tisztán matematikai egyenlet, és mint olyan, ezt az egyet sikerült előre megjósolni! A többi a legvadabb SF-t is megcsúfolja, és olyan hibridet hoz létre, hogy a Teremtőnek is leeshetik tőle az álla!
Ami a legviccesebb, hogy Markó Béla mindegyre elmondja azt, hogy ő és társai csak a romániai magyarság legfőbb óhaját igyekszik elérni, és a rábízott feladatot hűen megvalósítani! Azt, hogy legyen kormányon! Ennyi! Miközben sóvárogva ácsorognak, mint az éhes koldusok a gazdagok portája előtt, és mindegyre nyújtogatják a nyakukat, mikor nyílik az ajtó, hátha kihajítanak valami zsíros falatot! Elképesztő, hogy ennyire le lehet csúszni, ennyire nincs egy kis büszkeség bennük! Ha már nem akarják bevenni őket is a bandába, akkor legalább ülnének csendben, ha nyíltan nem merik kimondani, hogy akkor kapjátok be, megyünk haza! Nem merik, mint ahogy eddig sem mertek soha bátrak lenni, mert a lehajtott fejet nem éri a kard pengéje! Így van, de védtelenül hagyja a nyakat is, és a gerinc eme részének renyhesége miatt, a fej is könnyen a porba hull, a jámbor arccal együtt!

12 Hozzászólás:
Erről a kelet- európai politikusi morális fertőről, a (ha jól emlékszem) norvég kommunikációs miniszter esete jutott eszembe, aki miután rájött (vagy megmondták neki) hogy közel három hónapig elmulasztotta kifizetni az otthoni kábeltelevíziós számláját, egyszerűen lemondott. Javítsatok ki ha nem norvég volt, hanem egy másik skandináv állambeli.
Hol állanak mai (rmdsz-es, meg a többi) politikusunk ettől?
Szerintem az RMDSZ nem itélhető el azért, mert egyszer egyik párttal szeretne kormányozni, máskor másikkal. A kormányralépéskor adott szavát nem szegte meg soha és a választásokig minden esetben kitartott a miniszterelnök és pártja mellett. Elismerem, engem is megdöbbentett amikor először azt mondták, hogy a PNL-vel közös álláspontot képviselnek a tárgyalásokon, majd a PDL-vel egyeztek meg. Ezt azonban ezt a PNL-től senki sem vette zokon. Általában jól teszi az RMDSZ, hogy megpróbál mindig kormányra kerülni, hiszen a magyarságnak mindig kell legyen egy védőbástyája a kormáyban. Persze nem kell ennyivel megelégedni és azt sem akarom azt mondani, hogy ennek hiján rögtön olyan helyzet alakulna ki, mint Szlovákiában, hiszen tőlünk eltérően az ottani parlamentnek van egy tekintélyes "PRM" -je, csupán azt, hogy jó elővigyázatosnak lenni, mivel Siviu Prigoana és a hozzá hasonlók megfertőzhetik a többieket. Ha majd bebizonyosodik, hogy a kormáynban maradás nem tudja betölteni ezt a minimális szerepet sem, akkor természetesen a kilépés kötelező.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy folytatni kellene a belső demokráciáról való letérés útját. A kormányralépésre való felhatalmazást, valamint az erről való lemondást mindig is egy demokratikusan megválasztott SZKT kellene adja és nem Markó Béla, vagy a helyi törzs- és lófők.
Egyik tételt sem vitatom, mert ha érzelmileg lenne is benne kivetnivaló, el lehet mondani, hogy politikailag korrekt a gondolatmenet!
A gond ott kezdődik, hogy az eddigi tapasztalatok bizonyítják azt, hogy az RMDSZ csak kormányon akar lenni, és az nem eszköz számára, hanem egymaga a cél! Hatalmon lenni! 1996 óta ezt teszik és az un. "programok" megvalósítása négyévenként megjelenik leporozva a kampányígéretek közt! Kilépés eddig egyszer sem történt, és több alkalommal hagytak ki történelmi helyzetet. A kritikákra még a fülük botját sem mozgatták soha, az egyre apadó szavazatok száma ellenére, ódákat zengedeznek a nagy megvalósításokról.
Ugyanaz a társaság miért tenne most másképpen, mitől lennének másak? A párton belül, ami néha szövetség is egyben, semmiféle demokratikus fékkel nem rendelkezik, a döntéseket egy szül érdekcsoport hozza, amit aztán a látszat kedvéért lenyomnak az SZKT torkán. Annak az SZKT-nak, amelyiknek sem egyéniségei, de még élképzelései sincsenek arról, hogy mit is lenne a saját szerepe. Bólogató megélhetésiek mind, akiknek így jó minden, ahogy van! Egy-két félig lerágott csont a keveseknek, de a legtöbbnek legfeljebb egy ingyen ebéd, vagy vacsora jut csak, és máris vidáman csaholnak örömükben.
Ilyen társaságtól nehéz lenne elvárni azt, hogy önállóan döntsenek bármiről!
Itt van ez a link duma, hogy a választók azt határozták el szavazatukkal, hogy az RMDSZ legyen a kormányban!
Mikor és hol szavazott valaki arra, hogy az RMDSZ legyen kormányban? Aki rájuk szavazott, az azt szavazta, hogy a parlamentben legyen képviselet, mert az RMDSZ nem ígérhet olyat, hogy ő kormánypárt akar lenni! Maximum 6-7%-kal ilyen álmokat kergetni, több mint felelőtlenség!
betamásnak
A RMDSZ egyik kormányban sem volt a magyarság védőbástyája.
Az igazságszolgáltatásban nincs magyar ügyintézés.
Az erőszakszervezetekben semmi nyoma a magyar elemnek.
A közigazgatásban minden román.
A sor hosszan folytatható.
A szlovákiai helyzet ideértének semmilyen fékje sincs. Amíg Valeriu Tabarak és társaik a főemberek, addig nincs ok a jó várására. És az egyáltalán nem véletlen, hogy nevezettel, és a vele egy húron pendülőkkel van kitömődve mindkét összeborulni készülő párt. Ezeket már nem kell megfertőzni. Nekik lételemük, és nem múló megfázás a gyűlölködés.
Az RMDSz belső élete annyira demokratikussá vált, hogy már csak 430 000 pecsét került a tulipánra.
És az apadása fokozódó.
Nagy Istvan: "A RMDSZ egyik kormányban sem volt a magyarság védőbástyája"
De az volt.
1. Elég ha összehasonlitjuk az 1996 előtti és utáni időszakot (parlamenti felszólalások hangneme, közhangulat).
2. Amig az RMDSZ kormányon volt, nem fordultak elő olyan problémák, mint amilyenek vannak most a Felvidéken.
Ami a jövőt illeti, nem vagyok jós, csupán azt mondom, hogy ha az RMDSZ kormányra lép, sokkal nagyobb a valószinűsége annak, hogy legyen egy ilyen fék.
En is szeretnék egy aktivabb és demokratikusabb RMDSZ-t. Ami az aktivitást illeti, az igaz hogy sok 20-50 %-os településen nem működik a helyi közigazgatási törvény úgy ahogy kell. Ezért kevésbé felelősek a kormányban levő RMDSZ-esek. Itt többet kellene tegyen a helyi, a megyei RMDSZ. Ugyanakkor szükségünk lenne nekünk is minden egyes településen legalább egy Dan Tanasahoz hasonló emberre. Például, ha Pécskán az ember benyújt az emeber egy kérést a polg. mest. hivatalhoz magyarul és azt nem iktatják be, nem válaszolnak rá, akkor igen is forduljon RMDSZ tanácsoshoz, jelentse fel nép ügyvédjénél, a diszkriminációellenes hivatalnál, stb. Amit esetleg tehetne a “központi” RMDSZ az az, hogy megpróbálja bűncselekménnyé nyilvánitatni a kozigazg. és az igazságszolgáltatási törvények be nem tartását.
Az rendőrség keretébe pedig az utóbbi időben egy speciális program keretében vettek fel magyarokat, igaz, viszont, hogy az arányok sok kivánnivalót hagynak maguk után.
Szerintem sem a fentiek, sem a “koncz” probléma nem érv az RMDSZ kormánybalépése/maradása ellen.
Az viszont igaz, hogyha mindezek nem kerülnek orvoslásra, akkor már csak Markó Béla és a holdudvara fog az RMDSZ-re szavazni. Alternativa meg egyenlőre nincs. Szász Jenő Mágnás Miska módjára viselkedik az MPP-ben, ha belső demokráciáról van szó: “Én Vas megyei (udvarhelyi) gyerek vagyok és azt mondom: Nem !”
Professzor Úr, hadd lássuk kik is azok akik trónkövetelnek az MPP-ben személyeskedés félretéve?
Hány embert regisztráltak saját településükön párttagnak? Hány embert ismernek zónájukban? Hány emberen segítettek? Rossz anyagi körülmények között élőkön, rossz anyagi körülményekbe szorult rommagyar sorstárainkon?
Véleményük ereje attól függ mennyire képviselik a polgári értékeket... Tévednék esetleg?
A megmérettetés lehetőségének az örökös elodázásáról van szó:
http://www.erdely.ma/publicisztika.php?id=46142
Az RMDSZ-ben eltöltött évek úgy látszik "tanulságosak" voltak Szász Jenő számára.
Farkas Rékának, a cikk írójának tökéletesen igazat adok! Ha Jenő koma sokáig taktikázik, magára haragítja az amúgy is harcias ellenzéki hangadókat és akkor neki végérvényesen legördül a függöny! A türelmi ideje kezd lejárni, és ha nem veszi elő a jobbik eszét, hamar a szemétdombra kerülhet!
Legfrisebb információk szerint mégsem március 15.- én lesz megtartva az országos kongresszus. Ami pedig a sajtón keresztül üzengető stílust illeti, én sem értenék egyet a megyei elnökökkel, márcsak azért sem mert nem illik csak úgy ukmukfukk a családi szennyest kiteregetni. Ok, vannak problémák, de azokat először családon belül illik rendezni. Ha ott nem sikerülne egyből, attól még nem doboltatjuk ki a kisbíróval problémáinkat azon nyomban. Egyszerűen azért mert az egyáltalán nem oldja meg a gondokat. Kommunikálunk a sajtón keresztül mintha különböző csapatokban játszanánk... Hát sportszerű-e?
Amúgy én sem vezettem volna neki íjakkal felszerelt maroknyi csapatomat ágyukkal felszerelt milliós túlerőnek... Mindennek eljön az ideje. Csak ki kell várni... Türelem rózsát terem, szokták mondani...
Most vettem észre, 14. helyett 15. -ét írtam... Bocs.
Betamás-nak igaz lehet abban, hogy túl sokáig járt Szász Jenő az udmrés köntösben! Ragadt rá valami, és az most senkinek sem válik becsületére! A szennyest, ahogy mondod Fairplayguy, illik zártabb környezetben kimosni, és a kiteregetést mindenféleképpen kerülni kellene! Ez bizony fontos, és véleményem szerint nem csak taktikai hiba lehet, hanem valami egészen mást is jelenthet! Például azt, hogy akkor dögöljünk meg mindnyájan, ha nem én vagyok a szépfiú!
Megjegyzés küldése