Marosvásárhelyi Temetőkben.

"A halálát senki sem éli meg, mert akkor már nem élünk!", mondta Szűcs László, egykori marosvásárhelyi orvos, aki megjárta mint fogoly, a náci koncentrációs táborokat! Talán így is van, de azok, akik még élnek, igen intenzíven élik meg embertársaik elvonulását az élők sorából. Hogy hová mennek mindazok, akik elmennek? Reméljük, hogy jobb helyre! Ha mégis a nagy semmi lenne csak, akkor sincs nagy baj, hiszen akkor azt már az elhunyt nem érzi, mert"Ott túl, már semmi sem fáj!" Ott talán nem, de itt annál nagyobb a fájdalom és az űr, amit eltávozott szeretteink hagynak hátra! Fájdalmat csak az érez igazán, akinek szeretett szülei, gyerekei, házastársa, testvére, barátja, rokona, szomszédja, ismerőse fekszik a hideg hantok alatt!

Ha mégis van Ott Túl Valami, és én hiszem hogy Van, akkor ebben az életben már nem, de utána megint együtt lehetünk azokkal, akiktől itt a földön egyszer nagyon elváltunk! Nem tudjuk a létünk lényegét, de megvan a remény, hogy egyszer megvilágosodik minden! Az Örök Világosság Által, mely legyőzi az öröknek vélt sötétséget!
Addig is, mi, akik még itt, ezen a parton vagyunk, ilyenkor november elsején meglátogatjuk eltávozottaink sírhelyeit, emlékműveit az eltűnteknek, és emlékezetünkkel felidézzük őket, életre keltjük szeretetteinket, ott mélyen a szívünkben, ahová még a hitetlenség sötétsége sem tud behatolni. Lelkivilágunk belső szentélyében, ahová még mi is megilletődve lépünk be, ott mindenki élhet tovább, ha helyet adunk nekik! Ezt csak úgy tehetjük meg, ha emlékezetünkben megőrizzük mindazokat, akikkel volt szerencsénk ebben az életben egyszer együtt lenni! Bizony szerencse az, mert sokszor csak akkor derül ki, hogy mekkora vesztesség ért bennünket, mikor már késő! A fájdalomtól tántorogva, lelkifurdalástól kifacsarodó szívvel érezzük, hogy valami pótolhatatlan elmúlt, valami végérvényesen elveszett! Nem maradt más hátra, csak a nagy üresség, és egy szótlan hant, hideg kő, és néma virágkoszorú! Ami igazán számít, azok az emlékek és a tisztelet a halál fájdalmait elszenvedettek iránt! Tisztelet mindannyiuknak, és gondoljunk arra, hogy Nekik mennyire lehetett még fájdalmasabb azáltal, hogy távozásukkal ekkora fájdalmat okoznak a hátramaradottaknak!

Kedves "kacsacj" barátom, ígéretemhez híven megkerestem szeretett tanárod sírhelyét, és kívánságod szerint, egy gyertyát gyújtottam a nevedben, és valami imádságfélét is mondtam, de az inkább valami monológféle volt, hogy "Tanár Úr, egyik volt diáktól hozok üzenetet, aki, ha nem is lehet itt, gondolatban sokszor van Önnel! Tisztelet és hála, a dimenziókon áthatolhatatlannak vélt úton keresztül!" Gondolom, eléggé akadémikusan fogalmaztam én is. Gondosan ápolt sírhely, alaposan feldíszítve az ünnepre. Nem én csinosítottam, és látszik, hogy sok rajongója van a Tanár Úrnak. A sarkon lévő piros gyertya a tied, azt én tettem oda.

Furcsa élményem volt ezzel a sírhellyel, mert órákig kóboroltam a temetőben pénteken, mire rátaláltam. A temető gondnoka egy olyan ember, aki azon kevesek közé tartozik, aki igazán a munkahelyére illik. Mogorva, torzonborz, és első benyomásom is az volt, hogy egy igazi temetőőrző kutyát látok. Úgy is viselkedett! Fél négykor érkeztem az irodába, ahol hosszú sorban álldogáltak emberek az adófizetéssel. Kérdeztem, hogy hányig dolgozik, mert a sírhelyekről akartam kérdezni. "Fél négyig", mormogta az orra alatt. "Most pont annyi van" mondtam, mire visszamorgott, hogy" Akkor maga pluszba van!". "Én itt csak egyetlen valakit látok, aki pluszban beszél, és az egyáltalán nem én vagyok!" pofáztam én is vissza, és faképnél hagytam a meghökkent Kerberoszt. Meg is bántam később, mert sehogyan sem találtam a keresett sírhelyet. Már azon voltam, hogy megyek, és valahol a keresztúton gyújtok egy gyertyát, mikor már majdnem a kijárathoz érkeztem. Akkor megint elfutott a méreg, hogy hát én nem szoktam csak így feladni és majdnem hangosan gondolkodva, hirtelen megálltam és kimondtam, hogy hát tanár úr, merre lehet, segítsen, mert akarok mondani valamit! Aztán lassan balra fordultam, és pontosan egy obeliszk alatt álltam, amelyiken Kiss Elemér nevét láttam meg. Nem részletezem, hogy mit éreztem, de ilyen véletlenek nem szoktak történni! Velem egyáltalán nem!
A következő képek azoknak nyújt vigaszt, akik erre igényüket fejezték ki! Vannak olyanok is, akik nem akarják a nyilvánosságot, és azokat, a kívánságoknak megfelelően, diszkréten kezeltem. Minden esetben személyes levélben is tájékoztattam az illetőket, és a felvételeket is elküldtem. Tizennyolc esetben intézkedtem, és egy sírhelyet sehogyan sem sikerült megtalálni a református temetőben. A részleteket levélben továbbítottam, gondolom, megoldódik a rejtély.

Néhány ismerősöm és volt barátom, tanárom sírhelyét is bemutatom itt, néhány sor magyarázat kiséretében.
Itt a szomszédom, Lacika pihen. Tragikus halála mindannyiunkat alaposan kiakasztott. A szíved szakadt meg, ha a szüleivel találkoztál azokban a napokban, mikor az USA-ból "várták" haza egyetlen fiukat, aki ott közúti balesetben vesztette életét.

Nem is tudják talán, hogy Marosvásárhelynek volt egy világhírű atomfizikusa is! Szerencsém volt személyesen is ismerni "Endre bácsit", aki baráti körben csak így engedte megszólíttatni magát. Egyszer még mesélni fogok Endre bácsiról, elmondom, hogy milyen nagyszerű élmény az életben zseniális ember mellett tanulni. Endre bácsi a legzseniálisabb szakember volt, akit valaha is ismertem.

Itt egy másik Laci pihen. Egykori kollégám, és beosztottam, akit mindenki félreértett, és lekezelően viselkedett vele. Azon kevesek közé tartozott, aki az egykori Telesatco cégnél értett a szakmájához is, és behuny szemmel fújta a TTL és MOS-FET integrált áramköröket. Ha Laci kéznél volt, soha nem kellett a katalógusokban keresgéljek, csak szólni kellett neki. Miután eljöttem a cégtől, támasz nélkül maradt, és elmarták a csapatból. Bánatában a pálinkásüveghez menekült, és szó szerint halálra itta magát elkeseredésében. Sokszor érzem magam hibásnak miatta, mert ha maradok, talán másképpen alakult volna sorsa. Ki tudja? Én nem, és ezért is furdal a lelkiismeret.

Itt nyugszik Feri bácsi, aki mindig Karcsikámnak kényeztetett, és stílusával olyan mély benyomást tett rám, hogy azalatt a pár év alatt, amíg szerencsém volt a közelében lennem, valóságos átnevelődésen estem át. Erdély egyik legtehetségesebb, legtiszteltebb színházi rendezőjét tisztelhetjük benne. Hosszú pályafutása alatt, sikert sikerre halmozott, és talán egyetlen volt a szakmában, akinek csak barátai és tisztelői voltak. Most is barátok közt pihen, mert sírhelyétől pár lépésre nyugszik Kőszegi Margit, Kőszegi Dusu és Borovszki Oszkár, mindannyian az egykori Székely Színház művészei. Feri bácsi felesége, Kovács Emma, az erdélyi színpad élő csillaga, a rá jellemző fekete humorral mondta egyszer itt, hogy "Ferikém, ti itt aztán éjjel tizenkettőkor jó kártyapartikat rendezhettek, és még csak nem is kell messze kóboroljatok a helyetekről!"

Nyugodjatok békében kedves barátaim, ismerőseim, rokonaim, ismeretlen hőseim, névtelen nemzettársaim!
Találkozunk vajon még egyszer?

UDMR, ne Csalj és ne Lopj!

Sokan ismerjük a totálcsőd gyerek esetét, mikor örvendezve szalad haza, és ujjongva újságolja az apjának, hogy megnyerte az iskolai futóversenyt! – Na, végre- örvendezik az apa is - Hát meséld el fiam, hogyan sikerült? Hányan versenyeztetek azon a futóversenyen? – Hát, én egyedül szaladtam csak, és első lettem! – lelkendezik a gyerek. Hogy erre az apa mit gondolt, azt nem mondja tovább a történet. Talán ugyanazt gondolta, amit most Markó Béla gondol! Most, mióta megtudta, hogy nem egyedül fog versenyezni, és a győzelem se lesz olyan egyszerű!

Van egy olyan dal, amelyik úgy szól, hogy: „Ellenfél nélkül, biztos, hogy győzni fogsz! Ellenfél nélkül, biztos győztes lehetsz!” Hát, most már nem igazán, hiába volt minden aljas mesterkedés, és cselszövés. A legkisebb arcpirulás és a látszat megőrzésének legkisebb jele nélkül, megint kimutatta a gyönyörű szövetség, hogy ha szorul a kapcája, nincs semmiféle aljasság, amitől visszarettenne! Sokan vannak még, akik eddig is mentségeket kerestek, hogy hát a magyarság és az összefogás és hogyismondják! Hát igen, csak most már a vak is láthatja, hogy kivel és kikkel kell összefogni, és hogyan lehet összefogni egy olyan társasággal, amelyiknek semmiféle erkölcsi gátlása nincs!

A Kincses Előd és Markó Béla féle párbaj azzal kezdődött, hogy Markó az egyik legjobban kezelt övezetben jelöltette magát, egy kényelmes választói körzetben, ahol a magyarság gondolkodás nélkül szavaz magyar képviseletre. Itt nem kell még kampánysétákat sem tenni, mert a Nyárád menti a kezét rágná le, de román pártok képviselőire akkor sem szavazna. Ezt Markó is tudja, és mint vezér, előjogai is vannak, ő maga választja ki, hogy hol szeressék őt legjobban a szavazók. Nem is volt semmi gond addig, míg Kincses Előd nem jelentette be, hogy ugyanabban a körzetben fog megméretkezni! Kitört a botrány, hogy hát ez mégiscsak szemtelenkedés, hogy a vezér helyzetét akarja valaki gyengíteni! Meg is indultak nagy hamar, és ígértek fűt-fát a szavazókörzetben lakóknak, gyűjtötték az aláírásokat. Itt már lehetett látni, hogy semmitől nem rettennek vissza! A szüleimet kereste fel három fiatal szamuráj, hogy Markó Bélának gyűjtenének aláírásokat. Édesapám tájékoztatta, hogy ők már írtak alá egy listát, és köszönik szépen, nekik ennyi elég. Az egyik okos rögtön magyarázgatni kezdte, hogy hát az nem baj, mert lehet többször is aláírni, mert azt szabad és stb. Talán szüleim előrehaladott korára számítottak és arra, hogy érelmeszesedésben szenvednek. Ha tényleg aláírnak kétszer, azzal már később támadni lehetett volna, hogy hát nézzétek csak, a Kincses listája nincs rendben! Persze, apám nem esett a fejére, mert a helyzethez illő eleganciával, kirúgta őket az udvarból, néhány keresetlen szó kíséretében. Még onnan is, kívülről próbálgatták bizonygatni, hogy hát mégis gondolják meg stb. Igaz, hogy ezt már Mackónak, a komondornak mondták, aki nem sokat teketóriázott, és veszettül megugatta a gyorsan kotródó pártkatonákat. Szóval lehet több listát is aláírni!

Alig kerültek a bizottságok asztalára a jelölést jelentő listák, a pártatlan bíráskodás azonnal elutasította a Kincses Előd jelölését, mert ugyebár nem helyes az, ha nem eredeti a négy azonos lista! Lett is hurrázás, megmenekült a vezér a versenytől, mert tényleg megöregedett szegény, nehéz neki már ígérgetni valami hihetőt is! A legbalfaszabb fiatal UDMR-és is rögtön táncra perdült, és a blogjába is írt valamit, hogy hát csak ennyire telik a hírneves sztárügyvédnek. Ott azt is emlegette, hogy ő, mint egykori marosvásárhelyi, emlékszik, hogy… és következik egy sor szemtelenkedés. A fiatalsággal együtt jár az, hogy elnövöd, mint minden mást. Egyet-kettőt, úgy látszik, Péter soha nem fog kinőni, a beteges szolgalelkűséget és a mérhetetlen orcátlanságot. Nem fog ezektől soha megszabadulni, mert ezt tanulta, és ez volt egyetlen tulajdonsága is, amelyik oda juttatta, ahol ma van. Az UDMR-be! Aki ilyen szinten van, annak ott is a helye, és maradjon is ott, mert legalább nem kell külön vesztegzárba tenni! Tudjuk hol a lepra, egészséges ember oda nem teszi be a lábát és minden rendben van! Kikiabálni a kerítésen azonban mindenkinek joga van, de hallgatni azt már nem muszáj! Szóval ő emlékszik a régi marosvásárhelyi időkre! Emlékszik a nagy nyavalyákra! Ha nem volna a feje a hátsójában, már születése óta, akkor talán arra is emlékezne, hogy 1990 márciusában tízezres őrjöngő vérszomjas román csőcselék üvöltözte kórusban Marosvásárhely főterén, hogy „Halál Kintesre!” Nem Kincsest skandáltak, mert azt, a fene tudja miért, nem tudták helyesen kiejteni. A Markót, azt ki sem ejtették, és egyetlen más, későbbi UDMR-és nevét sem. Erre nem emlékszik az, aki egykoron még Marosvásárhelyen pusztította az oxigént, teljesen hiába! Arra aztán egyáltalán nem, hogy 1989 előtt volt egy olyan sztárügyvéd, aki a meghurcolt Tőkés László védelmét elvállalta és üldöztetés lett a sorsa. Még a MIÉRT kutyák is ugassák, még ma is, és üldöznék továbbra is, ha tudnák! Arra sem emlékszik, hogy csak itt, Marosvásárhelyen volt egy másik sztárügyvéd is, aki NEM vállalta el Tőkés László védelmét, és ezért befutott hős lett, és ünnepelt magyar szenátor a román parlamentben. Hát nem furcsa ez a sors?

Nem tartott sokáig az öröm, mert a törvényszék tette a dolgát, és most becsületére legyen mondva, rendesen tette azt! Elutasította a bizottság döntését, ahová sajnos olyan emberek ültek be, akik elementáris jogi kérdésekben sem képesek helyesen dönteni! Azt, hogy bizonyos esetekben közjegyző által hitelesített okmányokkal kell mászkáljunk, az eredeti helyett, azt sokan eddig is tudtuk, és persze eközben jogi bizottságokban sem kerültünk be! Ezután, aki ennyit tudni fog, hogy minden hasonlóan hitelesített irat egyenrangú az eredetivel, az elmehet választói körzetbe elnöknek, mert ez a szintű tudás már ahhoz bőven elég is lesz! Még doktorálhat is, ha szerencsés, és ha netán Markó Bélának húzza a szekerét is, akkor miniszterségig viheti egy szép napon! Nincs mindenki tisztában ezzel, mint ahogy a marosvásárhelyi UDMR sincs azzal, hogy egy ilyen adminisztratív bírói döntést csak az ügyészségnek van hatásköre megfellebbezni! Nincs, és akkor megtörténik az, hogy mégis megfellebbezik, hogy ne legyen kétsége senkinek, hogy ki áll az egész áskálódásos ügy háta mögött! Minta nem tudtuk volna! Erre jön a fellebbviteli bíróság döntése, amiben az áll, hogy „UDMR, neked, ebben az ügyben, kuss! Kincses Előd rendben van! Uff Beszéltem!"

Tehát akkor Kincses Előd versenyezni fog Markó Bélával! Hogy legyen egy kis verseny! Hogy mennyire egyenlőtlen ez a csata, ahhoz még kell tudni azt a rejtőzködő tromfot is, amit az UDMR tartogat a kabátja újában. Nem rég, egy olyan kormányrendelettel rukkoltak elő a tettestársak, hogy a független jelöltekre csak az illető körzetben lehet szavazni, míg az ugyanabban a körzetben versenyző pártok jelöltjeire az egész országban leadott szavazatokból is lehet szavazatokat visszaosztani, az illető körzetre. Magyarán, Markó Béla a dobrudzsai szavazatok alapján is lehet szenátor itt, míg Kincses Előd csak az itteni körzet szavazataival kerülhet a parlamentbe. Hogy ezt a cikkelyt kik és milyen céllal lopták bele a törvénybe, azt már nem kell külön tárgyalni, mert azt tudjuk, hogy ki képes ilyesmire! Csak egyetlen ilyen társaság van, aki a romániai magyarság érdekében képes ilyen nemes cselekedetre! A hőn szeretett Nemzetünk Nagy Fia, a Költő és Társai!

Sokkal szebbet alkottak a tegnap, Kolozsváron, ahol hivatalosan is megint nagy jövőt akarnak a nyakunkba akasztani, legalább négy évre! Megnyitották a kampányt hivatalosan is, de ebben már semmi újdonság nincs, mert több mint egy éve egyéb sincs, mint kampány! Eredmény se sok, de arra senki sem számított igazán. Aki pedig igen, annak úgyis mindegy! Na, szóval beindult a kombájn, és minden bohóc ilyenkor elemében van! Mindenik szerepel, nagyokat mond, és igyekszik szellemes lenni! Az eszed megáll, ha nézed, illetve hallgatod, és kétségek közt teszed fel azt a kérdést önmagadnak, hogy most itt vagy te nem érted a dolgokat, vagy valakik itt erősen nem normálisak! Azt mondja az „Erdély Ma”, hogy

-„A legfrappánsabb és legnagyobb tapsot kiváltó beszéddel azonban a szórvány nevében felszólaló Király András aradi képviselőjelölt rukkolt elő, amikor felmutatott egy relikviát: elhozta magával a Szabadság-szobor egy csavarját, és azt átadta Takács Csaba kampányfőnöknek, mondván, amikor valami nagyon rosszul megy, gondoljon arra, hogy ez a csavar, amely 120 éve készült, magában hordozza „egész nemzeti létünket” és jelképezi az összetartást, összefogást.”

Eddig az idézet és őszintén megmondom, itt valaki bedilizett! Vagy valakik bediliztek! Ez a Király, ez azon túl, hogy sületlenségeket beszél, és agyvérzéses csavaros metaforákkal áll elő, hát Istenem, van mentő, egységes 112-es szolgálat. Hogy ezt a szamárságot hogyan eszi egy népes tömeg és tapsol hozzá önkívületben, és ezt valaki frappáns izének is meri nevezni, hát itt nagy baj van! Ide egy egész buszpark kell, mert ennyi mentő Kolozsváron nincs!

Egyszer az, hogy mióta szedegetnek szét bármilyen emlékművet csak úgy, dilis jelöltek, és azt az „egész nemzeti létünknek” nevezve, mutogassák, mint valami fétist? Aztán egy olyan embernek a kezébe teszik azt, mint Takács Csaba, hogy arra vigyázzon? Nem egyébért, de mióta ütötték lovaggá, a Nemzet Relikviájának Letéteményesévé Takács Csabát, hogy csak úgy tartsa a kezében nemzetünk sorsát? Még jó, hogy nem állított be valamelyik hadvezér Fadrusz mester művének egy darabjával kampányolni! Ha már mondjuk a lovat nem tudta volna oda bevinni, legalább a farkát becipelhette volna, és bevallom, jobban is illett volna a társasághoz! Takács a ló farkával a kezében! Esetleg Mátyás kardját, hogy azzal kergesse meg Markó a magyar órákról elszökdösött román gyerekeket a magyarlakta területeken. Ha metaforákat akartak volna, akkor a nyerget kellett volna odavinni, hogy értse a ló is! Annak jó nagy a feje, és talán csípné is az ilyenfajta ízléstelenséget, mert vagy nekem van ízlésficamom, vagy egyszerűen nem vagyok képes felemelkedni az ilyenfajta agyrém szintjére!

Egy dolgot ezért tudok, hogy emlékművek rongálását a törvény bünteti, és az Aradi Vértanuk Emlékművének megszentségtelenítése nem képez kivételt. Akkor sem, ha UDMR-és aradi teszi azt! Hogy ezen túl, kinek jelent összefogást és összetartást egy 120 éves csavar, annak nyilvánvalóan nem csak egy csavar hiányzik, és főleg nem olyan, amit illetéktelen kezek sajátítottak ki.

Van azonban igazság Király András szavaiban, de nem úgy, ahogy azt ő beteges feltűnési viszketegségében előadta! Ő, és a vele hasonszőrűek így, csavaronként hordták-hordják szét a megmaradt magyar relikviákat is, miközben, illetéktelen kiválasztottak kezébe teszik azt le zálogul! Arról mindig nagyvonalúan megfeledkeznek majd, hogy vissza is adják azt, jogos tulajdonosának, a Nemzetnek!

UDMR-és elvtársak, az ellopott aradi csavart tegyétek vissza a helyére! Az nem a tietek, és ahhoz nektek semmi közötök nincs! Tegyétek vissza addig, amíg szépen mondom! Mindennek van egy határa!

Születésnapi Jókívánság

Megint eltelt egy esztendő, és ma megint ünnepnap van családunkban! A kedves feleségem születésnapját ünnepeljük ma, aki ma tölti életének (?) évét. Nem merem ideírni, mert aki ismeri a dolgokat, az tudja, hogy ezt mennyire nem értékelik a nők! Pedig mindig szoktam magyarázni, hogy a lehető legtöbbet kell mondani, mert akkor mindenki elcsodálkozik és mondja is, hogy hát nem is mondaná meg senki, hogy mennyi idős vagy, mert azt nem is mutatod! És ez igaz is, mert te magad se mondod meg az igazat, mert ha őszintén megmondanád, akkor azon senki sem csodálkozna. Akkor meg, minek cifrázni? Cifrázás ide, vagy oda, én se mondom meg, hogy ma tízes váltószámmal ünnepelünk, és abból is négyet mondunk mától, mikor hivatalosan kell azt bevallani! Na, szóval ezeket én itt nem mondom el, ha már egyszer rám bízták a titkot! Ahelyett minden jót és sok boldogságot, és örömöt kívánok Neki, mert ahogy ismerem magam, néha nem lehet könnyű! Rajtam múlik, hogy mindazt, ami kívánok Neki, az be is teljesüljön, mert eddig is minden jót és kevésbé jót is együtt fogadtuk. Igyekezni fogok, hogy a kívánságok ne maradjanak "csak kívánságok"!

Tehát akkor:


Születésnapod Alkalmával
Minden Jót, Szépet és Kedveset, Kellemeset és Hosszú Életet, hozzávaló Egészséget kívánok Neked!

Kedves Feleségem! Az Isten Éltessen Sokáig!

Szerető férjed, Károly.

Egykori Marosvásárhelyiek Figyelmébe!

Az évek során szokásommá vált az, hogy a Mindszentek Napja, november 1.-je előtt felkeresem a marosvásárhelyi temetőket és az ismerőseim, barátaim, rokonaim sírhelyeit rendbe rakom, és azokra virágot, gyertyát teszek. Az idén is hasonlóan fogok cselekedni, és ezúton fordulok mindazokhoz, akiknek itt, Marosvásárhelyen van valakijük eltemetve, és akiknek nincs lehetőségük ide zarándokolni, de szeretnék azt, ha valaki gyertyát és virágot vinne a szeretettei sírjára, akkor az csak szóljon! Azt is szeretném a figyelmébe ajánlani mindenkinek, hogy aki ezt most olvassa és tud olyasvalakiről, akinek vannak itt, Marosvásárhelyen hozzátartozói eltemetve, akkor értesítse azt az ajánlatomról. Nem mindenki olvas blogot és még kevesebben az enyémet, ezért sokan maradhatnak ki, de összefogással és egy kis jóindulattal elérhetjük azt, hogy a temetőinkben ne legyen annyi elárvult sírhely, ahová már nem jut el senki, hogy gyertyát gyújtson!

A jelentkezőket itt az oldalamon várom, de lehet levelet a nyaradik@rdslink.ro email címemre is küldeni, ha személyes lenne a tartalom. A pontos név és adatok kellenek, a lehető legjobb helyzetelírással, hogy ne keljen sokáig keresgélni. Az igényeket is lehet bátran kimondani, hogy mit és hogyan szeretne a távolmaradó! A többit bízzák csak rám, lelkiismeretesen fogok eljárni minden egyes esetben.

A kétségeket tisztázni szeretném, és elmondom, hogy semmiféle anyagi juttatásra nem tartok igényt és semmiféle hasonlót nem fogadok el! Amit teszek, azt belső indítatásból és lokálpatriotizmusból teszem, és erre senki sem kötelez, de eltántorítani sem fog senki! Marosvásárhelyen mindig voltak és lesznek emberek, akik együvé tartoznak, és azt jó tudni, hogy ez a szokás nem halt meg a temetőbe elköltözöttekkel együtt! Aki marosvásárhelyi volt valamikor, az tudja, hogy miről beszélek, annak nem kell, hogy megmagyarázzam a dolgokat!

Tehát akkor lássunk munkához, várom a leveleket, és ha lehet, minél hamarabb, mert mindjárt itt van november elseje! A sírhelyekről felvételeket készítek és azokat ide, a weboldalra is felteszem. Hogyha már valaki nem is tud ide elzarándokolni, akkor legalább lássa a távolból szerettei itteni emlékét!

Jelmondat: „Igazán akkor hal meg valaki, mikor már a sírhelyét se látogatja senki!”

Nevelés és Oktatás Kampányidőkben.

Einstein nevét nem kell megmagyarázni, mert az önmagáért beszél! Szavainak hitelességét sem szokták vitatni, mert életművével ezt már korábban kiharcolta magának! Ő mondta egyszer, hogy „Nincs más ésszerűbb nevelés, mint példaképnek lenni!” Hát nincs, és azóta sem találtak fel jobbat, pedig igazán igyekeztek nagyon sokan elhitetni azt, hogy ezt másféleképpen is lehet. Az eredmény ma már nagyon látszik, és még mindig nem vagyunk a lejtő alján!
Most, mikor már századszor fenyegetőznek a tanügy szindikátusainak vezetői, hogy sztrájkkal fogják követeléseiket kierőszakolni, érdemes néhány szót kimondani, hogy miről is folyik itt a nagy háború! Érdemes talán ott kezdeni, hogy a világon nincs egy olyan tanügyi rendszer, amelyik tökéletesen működne és maximális hatásfokkal volna képes az új nemzedékeket hadrendbe állítani a mindig új kihívásokkal jelentkező társadalmi életben való megmérettetésre. Ennek első sorban az a magyarázata, hogy a legjobban szervezett, legjobb stratégiákat alkalmazó rendszerekben is jelentkezik az a gond, hogy az új tendenciákat nem lehet előre megjósolni! Legjobb esetben is, csak a helyes felismerés következtében gyakorlatba ültetetett helyes reakciólépésekkel lehet javítani a dogok menetét. Tehát van egy időbeli eltolódás a felismerés, és a válaszcselekedet közt. Helyes válaszcselekedet előfeltétele a visszacsatolás létezése, és a gondok helyes felismerésének a megvalósulása. Ezután jön a cselekvés, az új és régi stratégiák kiigazítása, lecserélése hatékonyabb módszerekre.
Ez, így a lehető legjobb felállítás, elméletileg, mert a gyakorlatban ennek a működése sokkal bonyolultabb társadalmi gondokat vet fel, mint azt az első ránézésre, sejteni lehetne! Ilyen gond az olyan rendszer kiépítése, amelyik a hosszú távú programok megvalósítására alkalmas! Nem lehet megoldásnak tekinteni azt a rendszert, amelyik nem képes évtizedekre nyúló programokat megvalósítani, és az eredményeket ilyen határidőkkel kiértékelni! A mostani ,négyéves ciklussal váltakozó politikai irányvonalak hullámzó viharában, ezt teljességgel lehetetlen megvalósítani! Nemcsak a váltakozó jellegű politikai hozzáállás a gond, mert ennek csak egyik következménye a bizonytalanság, mert vele párhuzamosan fut egy másik fontos összetevő is! A tanügyben tevékenykedő szakembergárda minősége és annak utánpótlása, ami talán a legnagyobb gondot jelenti!
A legtöbbet emlegetett gond, amit a tanüggyel kapcsolatban hallani lehet, az arra szorítkozik, hogy a bérezések alacsonyak, nem motiválóak, nincs a szakmának vonzereje. Nem vitatható, hogy tényleg nem érdemes vállalni néhányunknak azt, ami a tanári-oktatói szakmával jár, ha csak éppen tengődni lehet, egy egyébként nemes szakmának és hivatásnak a gyakorlásából. A kormányok jönnek és mennek, és mint mindig, hazudnak szemérmetlenül a képernyőkön, statisztikákat, átlagbéreket emlegetnek! Elmondják, hogy az átlagbér a tanügyben dolgozók körében, meghaladja az 1600 új lejt! Azt nem tisztázzák, hogy ez adózás utáni, vagy az előtti összeget jelent! Az átlagban az is benne van, hogy a vidéki tanító mennyit kap, mert azt sem mondják, hogy az mennyi lehet, de benne van az egyetemi oktatók fizetése is, ami ritkán esik a 10 000 alá! Számtalan olyan egyetemi tanár van, aki három-négy tanszéket tart fenn, de olyan is van, aki egyszerre nyolcat, képviselő a parlamentben, és körzeti pártelnök is. Aki minderre képes és azt is elmondhatja, hogy ez a rendszer nem megy a tanítás minőségének a kárára, az nyilvánvalóan nem a hivatás szellemében cselekszik! Az harácsol, mert lehet, és persze, közben javítja az átlagbérek szintjét is! Az is kérdés, hogy a minőség mit jelent esetükben, mert a kiharcolt, vagy kicsikart tisztséghez vajmi kevés köze van a felkészültségnek, és az annál inkább a személyes kapcsolatoknak köszönhető.
50%-os béremelésről szól az alkotmányos döntés, és hogy a megszavazott törvény alkotmányos! A parlament így döntött, és a kormány most vakargatja a fejét, bajban van! A baj, ami a tanügyet illeti, az ott van, hogy a megszavaztatott kampánycélú bérek elosztása nincs rendjén. A legkisebb béreket és legnagyobbakat egyforma százalékkulccsal emelni, óriási igazságtalanság, és az összeg is jóval nagyobb így, amit a következő kormány fog kicsikarni az adófizetők zsebéből. Sokkal okosabban tették volna azt, hogy ahelyett, hogy az alkotmánybírákhoz fordultak volna, az átlagbérek eddigi elveit alkalmazták volna, csak éppen fordítva. A legkisebb béreket emelték volna 90%-al, és a legnagyobbakat 10%-al! Így, kijött volna az átlagos 50%, és nem lett volna vita, mert az elkövetkező időben a követeléseket mindenféleképpen teljesíteni kell! Sokkal olcsóbban megúszták volna, ha már odajutottak, hogy a jobb kéz nem tudja, hogy mit ad a bal!
Amit azonban kevesen mernek emlegetni az abból áll, hogy a megemelt fizetések mennyivel fogják megnövelni a romániai tanítás minőségét? Azt, hogy ma milyen szinten és milyen körülmények közt folyik az, azt csak az nem látja, aki nem nézi! Mégis csak furcsa, hogy valahogy úgy van ez beállítva, hogy az anyagilag mostantól jobban motivált tanár holnap bemegy a tanterembe, és megtáltosodva, az egekig emeli az eddig hanyagolt munkája eredményeit. Aki eddig se volt jó, az most a pénztől okosabb, vagy felkészültebb lesz? Jövőben hányan fognak legalább egy ötöst írni a vizsgákon, és itt nem a diákokra gondolok, hanem azokra a tanügyi káderekre, akik az idén még ennyit sem tudtak elérni, mikor ők maguk vizsgáztak! Érdekes, mert ez eddig kívülről eddig nem is látszott, és ők is nagy szájjal követelőztek a korábbi időkben, hogy kell az akkori bérkiegészítés, mert romlik a minőség! Megkapták, mégsem lettek okosabbak! Miért lesz ez a mostani másképpen? Hát nem lesz, sőt! Akinek most már olyan fizetése lesz, hogy tényleg érdemes ott maradni, azt nehezen lehet onnan kiugratni, ha már egyszer egy ötöst-hatost is képes írni! Ez eddig biztosra vehető, és az is, hogy semmi jó nem várható addig, míg olyan alakokat tesznek meg tanügyi miniszternek, mint Pruteanu, a bicikli tolvaj, vagy Hardau, akinek annyi köze volt a tanügyhöz, hogy a diákbentlakás ügyintézője volt korábban. A most kirúgott miniszter is egy igazi díszpéldány volt a neoliberális gyülevészek társaságában. Vitatkozott a gyerekekkel, hogy hány csillag van az uniós zászlón, és a gyerekeknek volt igazuk. Ezért a miniszter úr később a tanácsadóira hárította a felelősséget, mert azok nem tájékoztatták helyesen! Helikopterrel vitette magát a saját esküvőjére, mintha csak taxit bérelt volna, és a parlamentben megszavazta a saját pártja ellenében a mostani 50%-os béremelést is!

Kampány van, jönnek az ígérgetések és a béremelések! Hogy ki fogja mindezt megfizetni? Hát, mi! Azok, akik eddig is minden hasonló adományozást a legvégén megfizettünk! Mi lesz akkor, ha majd egyszer mi is eldöntjük, hogy sokkal jobb az nekünk, ha adónkat csökkenteni fogjuk 50%-al! A befizetett adónknak csak a felét fogjuk odaadni, s a másik felét saját magunkra fordítjuk, hogy hatásosabbak legyünk. Nem a befektetett tőkére gondolok, mert azt eddig is sokan tartották vissza, törvényesen, hanem azt, amit eddig kötelességünknek tartottunk befizetni! Ha nem egyébért, hát azért, hogy ilyenkor kampány idején ne adományozzák azt oda egyesek úgy, mintha a sajátjukat adnák! Ez is lenne annyira méltányos, mint az, hogy mindegyre olyanok jönnek és követelőznek, akik könyökig belenyúlnának mások zsebébe, miközben arra hivatkoznak, hogy azért, mert tudják, hogy ott van! Ott, ahová eddig kevesen tettek bármit, és egyre kevesebbet azért, hogy ott holnap is legyen valami!Nehéz lenne azt mondani, hogy a tanárok ezután menjenek és dolgozzanak csak úgy, ingyen, hobbiból, vagy éljenek meg abból, amit maguk termelnek! Mindenkinek megvan a társadalomban a szerepe, és ezzel nincs semmi gond, ezt ne is vitassa senki! Tanítás és oktatás nélkül nincs jövő és nincs holnap! Válaszuk azonban szét a kufárkodó politikát a hivatástól és a szakmától, mert a kettőt hiába varták mostanra egybe, az még nem lett ennyitől valami egészen más! Vagy mégis? Ha igen, akkor baj van az Einstein által emlegetett példával, és ezért csak egyvalakik hibáztathatóak! A hamis példaképek!

Szkizofrénia A La M.B.

Miután elhangzott az első dal, a "Síneken", Presser azzal folytatta, hogy aggódva feltette azt a kérdést, hogy: „most már csak az van hátra, hogy megtudjuk miután befűtöttünk, hogy a síneken vagyunk, vagy a sínek között?” A poén bejött, és a továbbiakban bebizonyosodott, hogy tényleg a síneket száguldozott a legendás gőzmozdony. Presser aggodalma abból eredt, hogy ezen a hangversenyen mutatták be az akkori legújabbik nagylemezüket, a Zenevonatot. Pressernek nem volt oka az aggodalomra, a legendás csapat aranykorát élte és a hálás közönség valóságos önkívületbe esett, és nemhiába. A csapat hosszú félkészülés után lépett a színpadra, és a csapatban fellépett a brit Pete Wingfield is, a szintetizátorok egyik főpapja. Igazi szeánsz volt ez a műfaj kedvelőinek, és a szintetizátorok hangzásai az őrjöngésig fokozta a hangulatot. Aki ott volt, az egy életre elkötelezte magát a műfaj rajongóinak sorába. A Síneken dal refrénjében egy ilyen részt találunk:-

„ A nagy kérdés: a helyzetem,
hogy fut velem, vagy jön felém
a síneken.”

Hát igen, ez jutott nekem is eszembe most, mikor eldőlt, hogy az általános választásokon az MPP függetleneket fog támogatni, és nem indul a választásokon, mint önálló párt. Tehát sínen vagyunk, de nem tudjuk, hogy mi futunk, vagy jön valami szembe velünk! Hiába tisztázódott a helyzet, nem lettünk sokkal okosabbak, és a vélemények megoszlanak, hogy bölcs vagy végzetes hibát követ el az MPP, hogy így döntött.

Az RMDSZ-el folytatott steril viták során érezhető volt, hogy nagy a kompromisszumkészség az MPP részéről, és az előnytelen „belső koalíciót” is elfogadta volna, ha az RMDSZ nem feszíti tovább a húrt. Ennek a magyarázata abban rejlik, hogy a tavalyi EP-s választások sikerélménye elmaradt az idéni helyhatósági választások során. Jobb eredményre számított mindenki, és ennek elmaradása nagyon elvette a kedvét sokaknak. Néhányan sírni tudtak volna, és voltak olyanok is, akik könnyeztek is! A sikertelenség nagyon megfeküdte a lelkeket, és ez bizony rányomta a jegyét az egész kampánystratégiára. Néhányan azonban felismerték azt, hogy a veresség ellenére, sok pozitív dolog is származott a hidegzuhanynak számító ébredésből. Nem csak az ellenzék ébredt fel, hanem az RMDSZ is, mert jó néhány helyen, igenis, meg kell ossza a hatalmat, és a további erodálást is csak úgy tudja ideig-óráig elódázni, ha tesz is valamit a magyar közösségek érdekében. Tehát, akarva-akaratlanul igenis versenyeznie kell a szavazatokért, azokat már nem kaphatja meg csak úgy ingyen, „alanyi jogon”, mint ahogy eddig fogalmaztak. Ennek következtében számos település, szórványvidék kapott számottevő összeget, támogatást. Ez másképpen nem történt volna meg, mert eddig nem igazán törte senki magát miattuk, mert ez nem volt szükséges. Most, mikor minden szavazatot meg kell szerezni, muszáj megküzdeni a szavazókért, mert ha nem, elúszik a nagy terv. Mindent bevetnek ennek érdekében, pénzt, és persze a retorikát, a vádaskodást, hogy az ellenzék elszabotálja az erdélyi magyarság esélyeit. Markó Béla tartja a frontot, és mint mindig, forgatja a köpönyegét és egyik szavával a másiknak mond ellent. 2008 június 13. Markó Kolozsváron adja a nagyot és kerek perec kijelenti, hogy Az RMDSZ nem bratyizik! Itt elmondja, hogy mindennél világosabb, hogy nincs szükség semmiféle egyezkedésre, mert:”az 5,17 százalék a bejutási küszöbhöz viszonyítva elégséges biztonságot nyújt, és nem látja okát annak, hogy aggódjon az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét illetően.” Tehát nincs és nem is lesz semmiféle egyezkedés, mert erre nincs szükség! Ennek ellenére végigjátszódják farizeusi pofával az egész egyezkedési bohózatot, de a végső szándékot már korábban világossá teszik! A közös listák elutasításának tényével szakszerűen belelökik az ellenzéket a kikerülhetetlenbe! Vagyis, versenyre kényszerítik, pedig világosan látható volt, hogy az nem igazán akar külön utakon járni! Egyrészt a kiábrándultság, másrészt a magyarság megosztottsága okozta esetleges földindulásának a felelősségét nem akarja felvállalni. Ezt tudják az RMDSZ vezetői is, és rá is játszanak, megosztottságot szítva az ellenzék soraiban. Itt jön Szász Jenő, aki nyilvánvalóan átlát a szitán, és feldobja a független jelöltek változatot.

Itt érdemes megállni néhány pillanatra, mert Szász Jenő személye már sok vitára adott alkalmat és még több vitára fog alkalmat adni a jövőben is. Szász Jenőnek vannak elévülhetetlen érdemei és ugyanúgy vannak hibái is! Személyes érdeme az, hogy az MPP hivatalosan bejegyzett politikai párt lett. Ez, hogy milyen göröngyös út volt, azt nehéz ma felidézni! Aki benne volt a játszmában, az nyilvánvalóan tudja! Szász székely konoksága és kitartása nélkül nem igazán jött volna be. Mindvégig állta a sarat, az RMDSZ politikai nyomásának keményen ellenállt, és ez nem jelent mindennapi teljesítményt. Az is igaz, hogy a személyes vagyona nyújtotta biztonság nélkül sem lett volna belőle semmi! Egyszerűen kinyírták volna, mert arról nem szól a dal, hogy mennyibe is került ez neki, mint magánember. Arról igen, hogy a vagyonát jogtalan, obskúrus utakon szerezte volna! Ezt már a hibáinak az osztályába kell sorolni! Azt, hogy gazdag! Nem én teszem, hanem azok, akik jobb érv híján, ezt emlegetik! A lényeg az, hogy aki lop, vagy csal, annak felelnie kell! Annak is, aki hamis vádakkal áll elő és azokat terjeszti! Most akkor, ha Szász Jenő nagy tolvaj lenne, akkor miért nincs rácsok mögött, mert annyi ellenséggel körülvéve nehezen képzelhető el, hogy még szabadon járkálhatna, ha tényleges bizonyítékok lennének bűnösségének igazolására. Bizonyítékok helyett azonban hallottunk bőséges vádaskodást, gyalázkodást, és tüntető fiatalokat is láttunk, akik nyilvánosan követelték, hogy magyarázza meg Szász Jenő a vagyonának eredetét! Jogállamban nem magyarázatokkal intézik az effélét, hanem törvényes úton tisztáznak helyzeteket. A valós és vélt vádaskodásokat is ott szokták rendezgetni! Eddig van egy nagy halom vádaskodás, bizonyítékok nélkül, és addig, míg csak vádaskodások lesznek csak, addig mindenkinek kijár az ártatlansági státusz. A bizonyítás mindezidáig elmaradt és csak a rágalmazás ténye áll fenn! Érdekes, hogy a szennyes politikusok ellen tiltakozó igazságszerető fiatal tüntetők nem akarják megtudni, hogy Olosz Gergely és társai mitől lettek szupermágnások azóta, mióta az RMDSZ-ben harcolnak megfélemlíthetetlenül, a magyarok érdekében. Szász Jenő ellen indított lejáratási kampány sikerrel járt, mert az RMDSZ kommunikációs gépezete teletömte az emberek fejét jól irányzott hazugságáradattal. Így aztán a Hargita megyei tanácselnök székébe olyan agyalágyult írástudatlant sikerült ültetni, akiről mindenki tudta, hogy elsikkasztott pénzeket, mert ezt be is vallotta nyilvánosan. Hiába, a propagandagépezet győzött! Szász Jenő tragédiájához tartozik még, hogy rá is érvényesnek látszik a Lech Walesa féle szindróma! A kemény frontharcra alkalmas élharcos a békésebb időkben nyugtalanságot okoz környezetében. Kérdés az, hogy sikerül mindezt diplomatikusan feloldani, és ezt hogyan fogja ő maga megélni, ha a közeljövőben a belső választások során mennie kell.

Visszatérve a lényeghez, Szász Jenő az elejétől fogva ellenezte a pártként való megmérettetést az őszi választásokon, és ezzel széthúzást, érthetetlenkedést váltott ki. A kolozsváriak és nem csak ők, a nyílt csatát akarták, és jogosan tették fel a kérdést, hogy miért van a párt, ha nem élnek az általános választások előnyével? A magyarázat felkészületlenségre és egyebekre hivatkozott, de a lényeg egészen máshol keresendő! Úgy tűnik, hogy a háttérben tartózkodó bölcseknek sikerül meggyőzni a forrófejűeket. Ez csak egyféleképpen lehetséges, hogy a kimondott magyarázatokon túl, létezik másvalami is, ami a zárt ajtók mögött meggyőzte a harciasabbakat is. Vagyis, az MPP nem indul a megmérettetésben, mint párt, de független jelölteket indít bizonyos körzetekben. Ennek vannak hátrányai és nyilvánvaló előnyei is, de a döntést meghozók ezt alaposan mérlegelhették, és érveiket sikerült is elfogadtatni az akadékoskodókkal is. Lehet spekulálni, de néhány dolog biztosra vehető! Egyre biztosabbnak tűnik, hogy az őszi választások során az RMDSZ nem fogja elérni az 5%-os küszöböt! Ezt a belső felmérések egyértelműen mutatják, és világos az is, hogy a kerületes szavazási rendszer ezen az esélyen még fog is rontani! Nincsenek igazán húzó személyiségek, az öregebbek eljátszódták a szerepüket, elnyűttek, és hitetlenekké váltak. Frunda tavalyi trükkje még elevenen él, s a mostani Olosz Gergely botránya sem hoz sok jót a házhoz. Mindenfelé az undor és a közöny vett erőt a magyar választópolgárokon. Ami a fiatalítást jelenti, hát arról igazán nem érdemes még szót sem ejteni, mert amennyi ferde jellemű, beteges lelkű vadhajtás versenyezik, attól óvjon meg a Fennvaló mindenkit! Sokan reménykedtek, hogy lesz egy közös összefogás, amit mindkét fél megígért, és most attól függetlenül, hogy ez miért nem lett megvalósítva, felháborodást és kiábrándulást okoz. Nagy azoknak a száma is, akik Tőkés Lászlót szerették volna az ellenzék élén látni, de mivel ez nem valósult meg, nem látják értelmét a választásnak. Más szóval, nem fognak szavazni, mert nincs ott a favorit, akiben feltétel nélkül meg lehet bízni! Ez nagy vérveszteség, mert 175 000 szavazatból már komoly tőkét lehetet volna kovácsolni, még ország szinten is! Tehát a történelmi csőd döngeti a romániai magyarság kapuját, és ennek az eseménynek a katasztrófahangulatát senki sem fogja ép bőrrel megúszni! Az MPP-nek egyáltalán nem hiányzik a bűnös szerep, amit az RMDSZ már jó előre neki szánt. A korábbi nagyképű kolozsvári beszéde után, Markó most azt mondja, hogy: Az MPP jelöltjei rontják az RMDSZ-esek esélyeit! Most megint zsonglőrözik a százalékokkal, és 0.6 %-ot emleget, ami tönkre teszi a szórvány képviseletét. Mintha a szórványnak valaha is lett volna reális képviselete. Most akkor Markó Béla megint füvezett, vagy valami szkizofréniás nyavalyában szenved, de lehet, érelmeszesedése van és felejt. Elfelejti, hogy júniusban még nem féltette a magyarságot, mert az 5.17% bőven elég lesz az RMDSZ-nek. Most már nem elég, és ezért az MPP a hibás! Hát igen, de az épeszű ember nem csapja be az ajtót a segítőkész szomszéd orra előtt, mikor ég az egész lakótelep. A magyarság érdekéért élő és haló politikus viszont igen! Markó Béla siránkozása nem egyéb, mint ócska trükk és köpenyegforgatás, és a felelősség alól való kitáncolás bevezető lépése. Egyre jobban szorul a hurok a nyaka körül és tudja, hogy ha csődöt mond a doktrínája, veheti a kalapját! Nem csak ő, mert ha bevág az Istennyila, úgy szét fog szóródni az egész táraság, mint forgószélben a szénakazal.

Tehát akkor lapátoljuk a szenet a kazánba, főttünk kegyetlenül és feszül a gőz a hengerekben! Azt azonban nem tudjuk, mint Presser Gábor annakidején, hogy mi robogunk síneken, vagy csak állunk a síneken és a vonat jön robogva! Ezt nem tudjuk, de azt igen, ami szintén az akkori LGT koncerten egy másik dalban, a „Lesz-e még?”-ben elhangzik:

Az életben általában nem laksz jól,
így hát kiharapunk egymásból.
A kisebb elfogy, s a fűbe harap,
a jóllakott jobban a földbe ragad.
Ha-ha.

Kurvák, Politikusok, Papok vagy Stricik?

Történt egyszer, hogy a nyilvánosházban az örömlányok munkája miatt, panaszkodtak a madámnál a kliensek. Elégedetlenek voltak a teljesítménnyel és a pénzüket sajnálták. Nosza, lett is balhé, és összehívták a női csapatot, hogy tisztázzák a dolgokat. A lányok elmondták sorban, hogy néha sokat kell szenvedjenek a kliensek furcsa hóbortjai miatt, és a beteges kívánságok teljesítése nehézségekbe ütközik. A fiatalabbak azt is neheztelték, hogy igen száraz és üzletszerű az egész szerelmeskedés, semmi gyöngédség csak az üzletszerű kéj! Erre a felháborodott madám kérges szíve is megengedett, talán valami régi emlék, vagy régmúlt romantika langyos fuvallata érintette meg, mert lelohadt a mérge és anyásan oktatgatni kezdte a nyilvánvalóan tapasztalatlan lányait.
- Hát kedves libuskáim, egy dolgot kell megtanuljatok igazán, ami a mi szakmánkban alapvetően fontos! Az olyan férfi, aki pénzt kell adjon a pináért, hát azzal az emberrel valami nagyon nincs rendben! Minden valamirevaló manus keres valami fehérnépet, legyen az bármilyen csúnya is, és azzal fogja csinálni az eszét! Aki még erre sem képes, az idejön hozzánk, és itt éli ki a tehetetlenségét, és a bolondériáját, mert az olyan fajta, hogy nem tudja megszerezni magának a puncit. Ezért vagyunk mi itt, hogy segítsünk nekik, és ezért fizetnek ők! Ez van! Ha nem lenne tó, nem lenne béka sem! Aki pedig igaz szeretetet, vagy igaz emberi érzelmeket keresne, annak itt nincs keresnivalója, mert effélét pénzért sehol sem árulnak, és főleg nem egy ilyen helyen! Mi sem ezért vagyunk itt, mert mi kurvák vagyunk és nem ájtatos nővérek!
Egy madám, egyezzünk meg, sokat tud és sok mindenhez ért, és úgy olvas az emberekben, mint pap a bibliában. Otthonosan vannak mindketten a szakmájukban, de nem csak ez az egyetlen közös vonás bennük! Mindjárt hozzáteszem, hogy tisztelet a kivételnek, mert semmi sem fekete-fehér, és tisztességes ember mindenhol van, és szavatolom, gyakoribb, mint a fehér holló! Tehát tisztelet a kivételnek, és akire nem illik, az ne vegye magára, de ha csak egy szemernyi hasonlatosságot is észlelni fog bárki a következőkben szereplő személyek és önmaga közt, akkor azonnal nézzen tükörbe, és vizsgálja meg a lelkiismeretét, mert komoly bajban szenvedhet!
Tavaly nyáron, mikor már nyilvánvaló lett, hogy Tőkés László versenybe száll az EP választásokon, akkor tájainkon elszabadult a pokol! Hogy miért, azt sokan tudják, és még többen örvendtek úgy, mint az üveges, mikor hanyatt vágja magát! Legelőször Markó Béla kapta fel a vizet, és hisztériázott, hogy rossz volt nézni! A többi csatlós is vette a lapot, és miután látták, hogy kit kell megugatni, rázendítettek a nótára! Hogy a papok foglalkozzanak a templommal és a lelkekkel, ne avatkozzanak a politikába! Hogy a szószéket ne használják arra, hogy kampányoljanak! Hogy ne mocskolják be az apostoli hivatást a politika szennyével, stb.! Utóbbiban van azért igazság, de ha a politika szennyes, azért miért lennének a papok hibásak, mert ezt akkor nem magyarázták meg! Azt sem, hogy akkor miért lett egyből olyan nagy csend, és már nem volt olyan nagy baj, hogyha a papoknak nemcsak a biblia és az egyházi szertartások maradnának meg, mint élettér, mikor Sógor Csaba ringbe szállt az EP versenyben? Sógor Csaba nem éppen egy világi ember volt, és a lelkiismeretével sem állhatott valami jól, mert egykori mentorát döfte hátba, és akkoriban olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy Csaba korábban is döfködött, mikor jelentéseket írt a szekunak! Ahogy elvállalta a jelölést, azonnal abbamaradt a vádaskodás is, hogy besúgással is foglakozott volna, és erről mindmáig nagyon hallgatnak.
Tehát akkor ez a szabály csak akkor érvényes, ha csak egyféleképpen politizálnak a papok, és csak azt mondanak, amit kell, és azt támogatnak a szószék magaslatából, akit kell! Hogy megy ez, vagy hogyan lehet valakiknek megmondani, hogy mit és hogyan mondjanak, annak sokféleképpen lehet szerét ejteni! Van, akinek megmondják, hogy mit kell, és az úgy tesz, mert olyan a fajtája! Van rá példa, hogy néhányunknak ennyire futja a szürkeállománya által nyújtott logikai segítség! Elmondja, amit hallott, úgy ahogy feladták neki a leckét. Pont! Van olyan is, mikor egy jobb gyülekezet, egy magasabb fokozat a ranglétrán okoz csodálatraméltó elváltozást az ember jellemében. Mint a bibliai történetben! „ Állj fel, és járj!” Igaz, itt valahogy úgy mondják, hogy „Eredj most, és mond el a nyájnak, hogy ők mind juhok, menjenek, és kövessenek téged a szavazófülkébe, és szavazzatok mindnyájan a tulipánra, mert így parancsolá a ti Uratok!” A juhok pedig elerednek, és szavaznak, mert mit tehetnének mást, ha egyszer juhoknak tekinti, vagy azzá tette menetközben őket valamelyik"Úr"! Mert mondom én néktek, nagy Úr ám például a Pénz! Az ám! Hiába a Sátán kacsingató szeme, sokan olvadozni kezdenek, ha meglobogtatják az orruk előtt a köteget. Minél nagyobb a köteg, annál nagyobb a hatása is! Annyira nagy tud lenni, hogy egyesek még a nyájról is megfeledkeznek, s futnak a nagyvilágba a délibáb után! Minden erdőben található satnya, kiszáradt, beteges lombozatú fa! Ugyanúgy az egyházak táján, Isten szolgálói közt is előfordul az ilyesmi! Igaz, hogy itt mindenfajta satnyaság hatványozottan hangsúlyosodik, mert a felelősség sem az átlagos. Ha egy hétköznapi ember megbotlik, gyarlóságnak esik áldozatául, környezete megrója, és neheztelnek rá! Ha következetes a kihágásokkal, akkor elítéli a világ, megbélyegzettnek és kivetettnek számít! Azonban, ha olyan ember teszi mindezt, akinek mindenfajta bűn és botladozás megelőzése a hivatása, és ezt szent esküvel is felfogadja, akkor ott végzetes erkölcsi törés áll be! Bíró sem lehet többé az, akit lopáson kapnak! Pap nem lehet az, aki Isten törvénye ellen cselekszik! Ez még akkor is így van, ha a tolvaj bírót nem tartoztatják le, a bűnös papot nem rúgják ki, a házasságtörő embert nem kergetik el! Nem csak az embertársaink előtt, a társadalom előtt és nemcsak a saját lelkiismeretünk előtt kell megállnunk egyenesen, mert azt még megtehetjük egy ferde magyarázkodással! Ha azonban Isten színe előtt kell megálljunk, akkor ott nincs mese és magyarázkodás! Nem mindenki van ezzel így, mert sokan legyintenek rá, és végső soron mindenkinek saját gondja, hogy mit hogyan gondol és hisz. Egészen más az ábra, ha valaki éppen Isten nevében, Istent szolgáló szent hivatása közben követ el elitélendő, megbotránkoztató cselekedeteket. Sajnos igen sokan vannak, és elmondható, hogy még a látszatot sem igyekeznek megtartani. Nyíltan teszik mindazt, amitől farizeusi dörgedelmekkel óvni igyekeznek a boldogtalan hívőket. Igaz, hogy a közmondás azt mondja, hogy ne azt tedd, amit a pap tesz, hanem azt, amit mond, de ez azért mégsem ilyen egyszerű! Hogy lehet hitele annak, aki éppen azt játssza el, ami hitelessé teszi? A tisztaságát, az erkölcsi tőkéjét eljátszó embernek többé már nem szoktak hitelezni!
Pár évvel ezelőtt, egy magas rangú katolikus pap ilyen dumával állt elő! „Isten áldja meg nemzetünk nagy emberét, miniszterelnökünket, Horn Gyulát!„Talán nem tudta a püspök úr, hogy néhány évtizeddel korábban azzal szórakozott a nemzetünk nagy embere, hogy papokat és híveket rugdosott, vert véresre? Talán az öltöny tette azt, hogy nem ismert rá, mert az egykori verőlegény korábban pufajkába járt? Tévedés, vagy valami más lehet a dologban? Szerintem egészen másvalami, amit úgy hívnak népiesen, hogy nyalizás! Egy püspök, aki nyal egy kommunista hóhérnak! Hát nem felemelő és szép gesztus? Sokkal szebb és igazán tisztességes volt az idén a következő eset is, mikor a csíksomlyói búcsún Jakubinyi elvtárs a következő szöveget toldotta be a beszédébe. „…nagy megmérettetésben lesz része az elkövetkező időben nemzetünknek, és mindenki vigyázzon arra, hogy kire szavaz, mert megmaradásunk feltétele a nemzet egységes akaratának a határozott kinyilvánításában rejlik!” Hát igen elvtárs, az egységes akarat és az egységes nemzet megnyilvánulása a legfontosabb dolog, ahogy egykori, és új pártgyűléseken szoktunk mondogatni, de mindez hogy jön ide, a búcsúra? Mi az oka ennek? Politikai elkötelezettség, hála, vagy bajtársiasság? Drága érsek elvtárs, a Nemzetünk megmaradása nem az osztatlan egységben rejlik, mert az elsősorban azok kezében van elzálogosítva, akikre itt a földön az a sors jutott, hogy társadalmi helyzetükből tegyenek is valamit Nemzetükért, politikai állásponttól függetlenül! Ha nem tévedek, Isten útján kell a Nemzetet kivezetni a sötétből, és egy érsek nem lehet csak úgy, pártatlanul az RMDSZ pártfogója, mert arról a Szentírásban így, egy szó sincs! Annál inkább van olyan, hogy „Péter, rád bízom az én Népemet, mert a te neved szikla!” Lehet, hogy Jakubinyi ezt a részt nem olvasta, vagy talán mást is olvasott és most összetéveszti a számlákat a szöveggel. Számlákat mondok, mert minden, ami az egyházi politizálás körül mozog, azt mind úgy lehet összefogni, hogy számlák! Kisebbek, nagyobbak, de számlák, és a nagyságuk attól is függ, hogy kit kell megvásárolni, és ki mennyit ér! Üzlet lett ez is, és úgy adják, veszik a lelkeket, mint barmokat a piacon! Már akit lehet, mert vannak kivételek is! Igaz kevesen, de vannak! Becsületükre legyen mondva, mentik a mundér becsületét, ahogy lehet, és a keveseknek van igazuk, mert könnyebb a tevét átvezetni a tű fokán, mint megmaradni az Igazak Útján! Ezt sem nekem tanítják a teológián, de úgy tűnik sokan lógtak az óráról, mikor ez volt a lényeg!
A tavalyi EP választások előtt, meglobogtatták sok egyházi vezető orra előtt a pénzt, amitől sokaknak nyílt tágra a szeme! Nem mindenki a mohóságtól lett izgatott, mert olyan pénzekről volt szó, amit már hosszú évek óta ígérgetnek a felekezeteknek! Kell pénz a javításokra, bővítésekre, építkezésekre. Kisebbségi sors, elnyomott nemzet, tudjuk a slágert, majd ha jut, akkor lesz egy kis alamizsna is! Alamizsna, mert miközben a román állam közpénzeken és a számtalan mellékajtón keresztül irdatlan mennyiségű pénzt adakozik az ortodox egyháznak, a többi felekezet még csak zsebpénznek számító összegeket sem kap. Összehasonlításképpen, Curtea De Arges, az egykori román uralkodói városban és környékén a templomok, kolostorok száma mára meghaladja az ötszázat, és versenyezik a Szangha hegyi hindu templomvárossal, vagy a kínai Wu Tang-al, addig azt a kevés pénzt, amit a kívülállóknak szántak, még azt is más kezeli, mint az arra hivatott Felekezeti minisztérium. Illetve az adja, csak éppen úgy, hogy nem a valós prioritások alapján döntenek arról, hogy hová, mennyi pénz jusson, hanem azt kormányon lévő pártérdekeknek megfelelően és főleg személyi érdemek szerint osszák szét. Itt jön a képbe a szeretett pártunk és egységes jövőnk nagyreményű harcos brigádja, akik jutalmaznak és büntetnek! Ez úgy megy, hogyha a pap, és a nyája hűen szolgálja a pártot, vagyis szorgosan pecsétel a szavazások idején az RMDSZ-re, akkor van pénz a templomra, iskolára, papi lakra, ha pedig retinenskednek a kedves hívek, vagy a papjuk nem szónokol a párt sikereiről például vasárnap a templomban, de netalán MPP-és lenne, akkor dőlhet össze a templom is, nincs zsozsó! Dőljön össze, és üsse is agyon a hitetlen gyaurokat, mert nem kár értük! Legalább megvalósul a nagy homogén egység! Maradnak az igazhitűek, akik tudják, hogy egységben és a pénzben van a jövő!
A tavaly sok ilyen párthű papocskához ment egy kevéske pénz, de nem sok, hogy nehogy készen legyen belőle az épülő templom, mert akkor most, a nagy bajnokság idején mivel lehet megfogni újra az erre kaphatókat? Tehát a tavaly kaptál egy kicsit, és ha közben hű is maradtál, nem ugattad meg az adakozó kezet, hanem nyálas csókot is nyomtál rá, akkor jön az idéni részlet is, hogy lássad, a lelked mennyit is ér! Nem csak a tied, hanem a híveidé is, mert azért csak van felelősség is, vagy nem?
Most, kampány idején nagyon jól jön egy ilyen adományozásos szemfényvesztés, mikor az amúgy is közpénzi alapból fedezett pénzeket úgy adják át a hithűknek, mintha a saját zsebükből adnák! RMDSZ-es trükk, hogy a magyarországi iskolai segélyeket is kampánycélokra használják, miért ne lehetne a román kormánypénzekkel is hasonlóan kufárkodni? Hogyan megy egy ilyen buli, hogy kampány is legyen és adakozás is, amit mellesleg a törvény ugyan tilt, de aki adományozni akar, azt nem állíthatja meg senki! Markó Bélát ki tudná megállítani, ha egyszer a fejébe vette azt, hogy ő most adományozni fog! Azt fogja tenni, mert könnyű neki adni, mikor a másét adja! Persze ezt nem mondja a népnek, de vannak olyanok, akik azért tudják! Azt is, hogy csak ilyen kampányok körül szoktak ilyen adományozások lenni, ezért aztán aki teheti, az igyekszik is, nehogy lemaradjon! Az idén Sarmaság se maradt ki, mert Markó Béla ment oda személyesen, hogy vigye az alamizsnát! Ment, mert hívták, vagy nem lehet tudni, mert meghívó is volt, és már napokkal azelőtt benne volt a programban, hogy ott lesz a próféta!

Én pedig a Te kegyelmed sokaságából házadba mehetek;

Leborulok szent templomodban, a te félelmedben.

(Zsoltár 5:8)

Zsoltárigénk szavai által meghívjuk Önt, hogy osztozzon gyülekezetünk örömében és tiszteljen meg minket jelenlétével 2008. okt. 5, én a lelkészbeiktatás és harangszentelés ünnepén.

Isten óvjon bennünket,

szeretettel,

Lucza István Nagy M. Sándor

Lelkipásztor. Főgondnok.

Program

14,15 Díszmenet elindulása a haranggal

15,00 Igehirdetés - igét hirdet Szőnyi Levente EME-i főjegyző

15,30 Lelkészbeiktatás - Lukács József esperes

16,00 Harangszentelés - Lukács József esperes

16,15 Ünnepi köszöntés - Markó Béla RMDSZ elnök

16,30 Emléklapok kiosztása

17,00 Meghívottak megvendégelése.

Így nézett ki a meghívó, és ha már ilyen forgatókönyvet írtak, akkor döntse el mindenki, hogy oda bejelentkezett, vagy oda meghívták! Mindegy, mert máskor úgysem szokott járni a templomba, csak ha szerepelni kell, vagy hamisan esküdni a magyar autonómiára, vagy temetni Sütő Andrást!

Jók az ilyen ünnepek, néhányan én is jelen voltam, felemelő eseménynek számít ez egy közösségben. Szórványban még inkább fontos, mert összekovácsolja az embereket. Azonban ebből miért kell politikai komédiát csinálni, azt nehéz megérteni akkor, ha nem tudjuk a dolgok hátterét. A helyhatósági választások alatt az MPP-nek sikerült megvetnie a lábát, és két tanácsost is bejuttatni a helyi tanácsba. A polgármester UDMR-és lett, de ő az volt azelőtt is! Illetve UDMR-és. Egyszer azért, mert csak egy kicsit magyar, és jellegzetes Yes-mann, másodszor pedig olyan szinten áll, hogy az írni-olvasni tudása már számottevő előnyt is jelenthet számára. A felszentelt templom is egy hithű UDMR-és pap keze alatt emelkedett létezésének ilyen fokára, miközben a régi templom tengeti szerény életét, amiben, nem nehéz kitalálni, egy olyan pap van, aki nyíltan MPP-és. Oda pedig menjen az, aki nincs a kormányban és nem tud milliárdokat lenyúlni, és alamizsnákat osztogatni! Kellett neki nagy magyarnak lenni, kell neki autonómia? Most akkor építsen ő is új templomot magának és híveinek, ha tud! Persze, hogy nem tud, de ez kit érdekel, és egyébként is pusztuljanak az ellenségek! Mégis csak pofátlanság részükről, hogy merészelnek dacolni egy kormányon lévő párttal, és nyíltan vállalják az üldöztetést is. Ezt így nem lehet tovább tűrni, ez már sértésszámba megy! Persze, hogy most akkor itt rendet kell teremteni, mert mondjuk, a Székelyföld tömbben nem nagyon mennének az efféle trükkök, de itt lehet! Itt lehet az embereket egymásnak ugrasztani és tanulja meg végre mindenki, hogy aki nem áll kötélnek, az nem kap semmit, aki pedig lelkesen csahol, annak maga a guru hozza el a fizetést. Egyszer már adtak pénzt a tavaly, most jött a második részlet, mert mindenki tudja, általános választás következik! Aki esetleg elfelejtette volna, annak most bevésik az agyába a leckét!

Vannak néha jelek, az arabok úgy mondják, hogy ómen, amelyek csúnya dolgokat jeleznek előre. Ilyen volt talán ez az ünnepély is, mert nem azt ünnepelték, amiért összegyűltek, hanem valami egészen mást. Így kezdeni egy templom történetét, nem sok jót jelent. Miről van szó? Hát kezdjük azzal, hogy az idézett Zsoltár felér egy metaforával. Miért? Miközben a templomban a papok a hátsó sorban ülnek, Markó Béla az első sorban trónol. Megilleti a hely, mert itt ő az Úr és a pénzt is ő hozta! Itt ő a legfontosabb személy, és kegyelméből épült a templom is! S akkor hol, és ki előtt borul le a két aláíró? Azt, hogy Istenről van szó az eredeti Zsoltárban, azt tudjuk, de a saját templomában meghunyászkodó pap, aki a hátsó helyre ül és átadja szerepét egy pártvezérnek, az nem Istent és saját hivatását tartja elsőrangúnak! Így jár az, aki eladja a lelkét egy marék aranyért! Kussol a saját portáján! Ami a meghívó végén elhangzik, attól minden finomabb érzékű ember háta borsódzik! Isten óvjon bennünket, aztán egy vessző és új sor, szeretettel! Itt valami nincs rendjén! Nem tudom, hogy ki fogalmazta a meghívót, de ha valami fennkölt eseményre úgy kell meghívni az embereket, hogy abban az van benne, hogy attól az Isten óvjon meg, akkor a buzgó katolikusok ilyenkor azonnal keresztet szoktak vetni, de nagyon. Tudom, hogy reformátusok nem tesznek effélét, de jó lesz odafigyelni! Lehet az, hogy freudi elszólás lenne? Az alatta lévő „szeretettel” még disszonánsabb, és a kétértelműsége csak tovább fokozza a kétségeket. Mindenképpen formai hiba, és mint említettem, rossz ómen. Az egészre még az is rájátszott, hogy az egész ceremónia, szemerkélő esőben, borús hangulatú időjárás díszletében zajlott. Kell ide még babona? Fogadni merek, ha Kínában történik hasonló dolog, azonnal abbahagynák az egészet és minden modernség ellenére, kikérdeznék néhány szakember véleményét, hogy nem csúszott hiba valahová a tervezésbe, mert a Feng, a mindenható egyensúly itt nem egészséges! Hát nem is lehet az, mikor egy templom avatásakor pártelnökök prédikálnak, kampánygyűlés szintjére süllyesztik egy vallásos ünnep hangulatát. Másfél milliárd lejt ígért Markó, de azt elfelejtette, hogy új, vagy régi lejről van szó. Egységről és összefogásról beszélt, de ez már Erdélyben teljesen megszokott dolog, hogy a templomokban mostanában ugyanazt a nyelvezetet használják püspökök és önjelölt civil prédikátorok is. És nincs senki, aki korbácsot ragadjon, és kikergesse a pénzzel kufárkodókat az Isten Házából! Nincs és a hasonló tettet elkövető példáját sem tekintik mérvadónak. Semmi sem változott, mert ha meggondoljuk, ugyanazok feszítették keresztre Őt, akiknek utódai ma is megengedik, hogy az Isten Házában lehessen kufárkodni, szavazatokat vásárolni! Mi több, ők maguk buzdítanak, uszítanak, és fittyet hánynak annak a mondásnak is, hogy szeresd felebarátodat! Ha nem is úgy, mint magad, legalább annyira, mint a kampánypénzt, teszem én hozzá, mert ahogy elnézem, annál többre semmit sem becsülnek manapság. Ami talán a legmegdöbbentőbb, a ceremónia végén egy emléktáblát lepleztek le, amire azok az adakozók kerültek fel, akik a harangra adtak pénzt. Hát, ha eddig valaki még tétovázott, az most gondolja végig, hogy emléktáblára mikor szoktak neveket vésni, és ha szeretné igazán azt, ha az ő neve is egy emléktáblára kerülne? Ez ómen a javából, mondhat bárki bármit!

Befejezésképpen a prológusban említett madame tanítását juttatnám mindenki eszébe, csak éppen a szereplőket cserélném le, de a lényeg marad! Valahogy a kurvák ebben a hasonlatban tisztességesebbek, és a madame ki is mondja a lényeget, "Mi kurvák vagyunk, és nem ájtatos nővérek!" "Pénzért tesszük azt, amit teszünk" és ezt nem is tagadják! Ezt például a sarmasági UDMR-és papról már nem lehetne elmondani, hogy nem pénzért ugat, de ezt azonnal letagadná, ha netán kérdezné valaki! Ott van a sóder, hogy: A népért, a magyarságért, a hazáért! Igen, meg vagyunk győződve róla, mert 19 esztendő elégé hosszú időt jelent! Markó is ezt mondja és azt is, hogy egységben, és egységesen, közös összefogással! Hogy legyünk erősek! Ja, és persze az autonomiáért, a magyar közösség jövőjét figyelembe véve, a magyar mellényzsebekért, a magyar homokozóért, a magyar cserépfazékért, és a magyar pityokáért. Pénzért? Jaj, azt nem! Hogy is lehet ilyen sértő dolgot feltételezni! Nahát, hogy miket ki nem találnak?

Továbbá jó az a hasonlat is, hogy az a párt, amelyik pénzzel kell megvásárolja a szavazatokat, mint a tökéletlen pasas a puncit, és nem képes azokat egészséges társadalmi értékek alapján működő versenyben megszerezni, akkor annak a pártnak valami súlyos lelkiismereti gondja van! Talán az is gond, hogyha nem lenne tó, akkor nem lenne béka sem! Vagyis, ha nem lennének kurvák, akik a betegagyú, perverz hajlamú gazemberek pénzét fogadják el, és nem játszanák el a képmutató szeretetüket is, minden valós bensőség nélkül, akkor megszűnne a nyilvánosház, mint bűnfészek! Senkinek sem jelent dicsőséget, ha pénzért árulja magát, és semmivel sem erkölcsösebb annak a tette, aki ezt az ajánlatot elfogadja! Még ocsmányabb az, mikor másokat is arra buzdít valaki, hogy hasonlóan cselekedjen! Mindkét fél cselekedete alávaló és erkölcstelen! Mennyivel inkább az, mikor ezt olyanok teszik, akik arra esküdtek fel, hogy mindezt megelőzzék, és a bűnt megszüntessék! Azok nemcsak azokat a híveiket csalják meg, akik bizalommal fordulnak hozzájuk és hallgatnak szavaikra, mert az Isten szolgálóját látják bennük, hanem magát az Istent tagadják meg! Szégyent és gyalázatot hoznak másokra is, azokra, akik tiszta szívvel és lélekkel igyekeznek az Isten szolgálatában megmaradni mindenáron! Elriasszák az embereket a templomok körül és veszni hagyják a nyájat, mert olyan világot és értékrendet támogatnak, amelyben a hétköznapi embernek képtelenség különbséget tennie kurvák, politikusok, papok, stricik és kerítők között!

Erre igazán az illik, hogy Az Isten Óvjon Meg Mindnyájunkat! Tőlük!

Blog és Karrier

Már rég óta fúrja az oldalamat az, hogy egyszer már írjak arról is, amit most éppen teszek! Vagyis arról, hogy blog! Mi az, hogy blog, és hogy mire jó az? Kinek kell, vagy egyszerűbben fogalmazva, miért ír blogot valaki? Talán van olyasvalaki, aki minderre tudja a választ is? Én nem tudom, és a válaszokkal sem vagyok tisztában, és azzal sem, hogy én miért írok blogot! Ez eddig tutti! Azonban tisztába vagyok azzal, hogy igenis vannak olyanok, akik tudják, de legalábbis azt hiszik, hogy tudják, mire jó, vagy miért jó az, ha például egyesek nem írnának blogot. Mert ilyen is van, és aki nem hinné, azt megnyugtatom, hogy így van. „Ez is kiderül majd!” Hogy miért az idézőjel? Hát azért, mert ennek is van magyarázata, és ez is ki fog derülni! Mindjárt mondom! Addig is próbáljuk összefogni, hogy mi az a blog?
Van egy olyan megfogalmazás, hogy a blog nem egyéb, mint személyes napló, amit a cyberspace-ben alkotunk meg, ott kezeljük, és nyilvánosan bemutatjuk, mások is lássák, szóljanak hozzá, ha akarnak, kommentáljanak a dolgok mentén! Ez a megfogalmazás tovább bővült, és belekerültek olyan dolgok is, hogy néha inkább fórumhoz hasonlítható, és nem is több bizonyos esetekben. Ilyen példa az, mikor gyárak, cégek, érdeklődési körök mentén alakulnak ki blogok. Itt valaki, de inkább képzelt személy „posztol”, aztán válaszol magának a szerző, és néha egy két bejegyzés is születik, de azt soha sem lehet eldönteni, hogy mennyire valós az illető személy! Megjegyzem, ez a személyes blogok oldalán is megfigyelhető jelenség, és erre vannak valódi bizonyítékok is, mikor valaki magával társalog, és vitatkozik! A cégek esetében ez nyilvánvaló reklámfogás és egyfajta családias hangulat megteremtésének az illúziója, de néha hasznos lehet, mert infókat lehet beszerezni, ami a tárgyilagos, hűvös szakleírásokban nem szerepelnek. Engem inkább az a fajta blogozás érdekel igazán, amelyeket magánszemélyek, vagy közéleti szerepelők vetnek papírra, illetve képernyőre! Itt talán két fajta van, az egyik a teljesen hétköznapi ember gyártmánya, és a másik, a véleményekre úgymond érzékeny közszemély kommunikációs felülete. Ide értendő a politikusok és politikai pályafutásra vágyok serege is! Míg az első csoport, hogy miért teszi, az teljesen mindegy, mert mindenki azt tesz, amit akar, és talán bevezetőnek ennyi elég is lenne, de még erre visszatérek a későbbiekben, addig a második csoport tudatosan cselekszik! Talán a legjellemzőbb eset az, mikor politikus ír blogot. Bármelyik hazai politikus blogját olvasod (hát sok nincs, az biztos), egyből kitűnik, hogy nem egyéb az egész, mint propagandafelület, és semmi más! Itt találkozol a teljesen félrecsúszott látásmóddal, és a süket dumával, hogy ki a nagyobb gazember és tolvaj, mint mondjuk a saját pártja. Rendszerint bevetett módszer, a moderálásnak nevezett cenzúra, mert a kényelmetlen kérdésekre csak úgy lehet jó választ adni, ha egyáltalán fel sem tevődig kényelmetlen kérdés. Illetve feltevődik, de azt nem látja senki, és akkor nincs is! Általában van egy sereg dicshimnuszt zengedező szolgálatos beírogató is, akik ellátják a forgalmat, hogy nem maradjon esetleg szégyenben a beírt szöveg. Azt, hogy néha teljesen másról folyik a szó, az senkit sem zavar! Ilyen blog a Kelemen Hunoré is, de hadd tegyem hozzá, hogy néha felenged néhány „ellenzéki” szöveget is, hogy legyen megadva a látszat is! Itt találhatsz fogadatlan prókátor szerepében tetszelgő rajongót, akiről sohasem derül ki, hogy miért is ír! Szerelemből, vagy meggyőződésből? Esetleg elvakult rajongásból, Hunor verseinek a kötetei iránti mély megindulásból? Tény az, hogy beírásainak édeskevés köze van a politikai tevékenységhez, és kutyahűséggel megugat mindenkit, aki nem szereti a blog gazdáját. Másik politikai blog, a Nagy Zsolt blogja, ami igazán kilóg a sorból. Egyszer azzal, hogy nincs moderálás, másodszor azért, mert most újraindult. Itt lehet írogatni is, és valahogy a hangulat is másabb, mint más felületeken. A látogatók rokonszenveznek a gazdával, és ez mindegyre érezhető, kitapintható a néha kritizáló hangnem mögül is! Elmondható, hogy van Romániában egy olyan magyar politikus, akinek blogját érdemes látogatni is!

Vannak esetek, mikor közéleti előmenetelüket, a politikai érvényesülésüket építgetők, egy blog felületén történő szerepléssel kezdik. Új idők, új szokások, mondhatnánk és ennek élő példája a Czika Tihamér esete. Persze, ha egyáltalán lehet az ő esetében ilyesmiről beszélni, hogy előkészítés! Aki politikusnak készül, az azért nem éppen azzal kezdi, hogy ő ateista, liberálisnak gúnyolt ideákkal, magasról leszarja a nemzetét, gúnyolódik a vidéki emberrel, hogy fabudiba jár, homoszexuális jogokat emleget stb. Ő azzal kezdte, hogy az elsők között írt blogot, és a sajátos szélsőséges megnyilvánulásai miatt, a közismertsége magasra emelkedett. Ez jó kezdés egy rocksztárnak, vagy valami hasonló rosszfiúnak, de a politikában halálosan veszélyes lehet egy igazi versenyhelyzetben. Mit számít ez ma már Erdélyben, ahol ilyen szintre süllyedt a politizálás, és az igazi versenyhelyzet kialakulásának esélye egyre haloványabb.

Czika politikai pályája azzal kezdődött, hogy mikor Kerekes Gábor lemondott ügyvezetői tisztjéről, vele együtt, minden valamirevaló fiatal vette a batyuját és irány a nagyvilág! Az üvöltözős Takács és a kétkulacsos Kelemen társasága elriasztotta még a fákon tanyázó környékbeli verebeket is. Maradtak, és (vagy) jöttek a dögkeselyűk! Olyan exodus volt ez, hogy utána senki komoly ember nem maradt ott. Még arra sem akadt már valaki, hogy a szervezet weboldalával foglalkozzon. Kerekes személyes kérésére vette át Tihi barátunk a gondnoki állást, hogy végképp ne rohadjon le a párt weboldala addig, míg kerül valaki, aki átveszi. Tihi erre úgy reagált, hogy „szakértőnek” nevezte ki magát, mint akit felkértek arra, hogy szakvéleményt mondjon. Mindvégig tagadta, hogy RMDSZ-es lenne, és illegette magát a független gondolkodó szerepében, miközben eladta volna a lelkét is, csakhogy felfigyeljenek rá! "Nem vagyok az RMDSZ -ben, csak szakértőnek fogadtak fel!" mondogatta.Volt is benne igazság, mert az, hogy bejársz a sóhivatalba, még nem jelenti azt, hogy lennél is ott valaki! A napokban bezárta blogját, és már ott tartottam, hogy virágot viszek a blogtemetőbe, mikor kitárult az új megtestesülés. Tehát van a Mezőségnek egy RMDSZ-es képviselőjelöltje, aki most már tényleg elhozza a megváltást! Szép eredmény, és remek ez a politika is! Kétszázvalahány szavazatból ötvenkettő elég is ahhoz, hogy jelöltesd magad! Becsszóra mondom, ha összeszedte volna bárki a kocsmabeli haverjait, akiknek kolozsvári személyije is van, mindjárt több szavazatot kapott volna! Na de ki áll be ma politikusnak, főleg az RMDSZ-be? Hát kerül azért, ha már nincs jobb! Nincs, és akkor, most vidékre jársz kunyerálni, a fabudiba járók kegyeiért, s biztos, hogy elmondod nekik is, hogy milyen lesz az új világ, ha az Isten is megsegít! Az Isten pedig hallgat! A vidéki embereknek aztán tényleg mondhatod, mert arrafelé senki sem olvas blogot, és igaz az is, hogy a buzikat sem állhatják! Kolozsváron pedig az ismerősöknek azzal dicsekedsz, hogy Kerekes Gáborral dolgoztál együtt! Gábor, ha hallja, akkor talán csóválja a fejét, és igyekszik emlékezni is valamire. Hiába! Azonban a politikában is kell egy márkanév, ami húz, vagy nyom a latba, és aki Kolozsváron él, az tudja, hogy kinek a tollaival kell felékesítenie magát! Blogját szokása szerint, biztos, hogy most is cenzúrázza, és megleckézteti a szemtelenkedőket! Igaz is, hiszen korábban az MSZP-s Nyakó Pista elmondta Nagyváradon, hogy úgy is kár az akadékoskodókkal foglalkozni, mert azok úgysem fognak rád szavazni! Akkor hát pofa be nekik! Legalábbis ott, ahol lehet! A blogon! Érdekes dolog, hogy titkos stratégiai kampányfogás lett az, hogy el kell kerülni a médiában a csatározást, és a szóváltást. Ez érvényes az internetes kommunikációra is! Magyarán, nem kell vitákba bonyolódni, lekicsinylően kell kezelni a megjelent cikkeket, kommenteket. Ahol lehet, nyomni kell az ellenkezőket, az akadékoskodókat. Jó taktika, vagy sem, tény az, hogy a tavalyi EP-s viták hangulata nem lesz megismételve az idén! Tudják az elvtársak azt, hogy miért!

És most arról is, hogy magánemberek miért írnak blogot! Miért írok én blogot? Hát azért! Hogy ne mondhassák azt, hogy nem írok! Igaz, azelőtt se mondta senki, hogy írjak, mégis ezt teszem! Menetközben azonban már sokan bátorítottak, sok ismerőst szereztem, barátokat is, és szakmai területen is sikereket értem el, amit másképpen kihagytam volna! Szereztem jó néhány haragost és felbőszült ellenséget is, de hát Istenem, sohasem vágytam közkedveltségre és azt már gyermekkorom óta tudom, hogy az életben csak két dologgal fontos egyenesben lenni! Istennel és a saját lelkiismereteddel! Nem igazolni akarom magam, eszem ágában sincs, csak néhány dolgot akarok tisztázni! Az utóbbi időben, számomra nyilvánvaló okok miatt, a beírásaimra nem a kommentekhez mennek a vélemények, hanem az oldalamon feltüntetett email címre. Itt nem arról az esetről van szó, mikor valaki személyes dolgokat kérdez, vagy ügyet intéz, hanem olyan tartalom, amelyeknek a helye a kommentek közt van! Olyanok jönnek, hogy mikor és hol fogom magam jelöltetni a választások során, független leszek, vagy MPSZ-es? Ezek érdekesek, de vannak olyanok is, mikor fenyegetések vannak, vagy kérdések, hogy ki fizet azért, hogy szidom az RMDSZ-t? Van köztük olyan, akit ismerek személyesen, és van olyan, aki azt hiszi, hogy én nem ismerem! Van olyan is, akit tényleg nem ismerek! Például a következő írás szerzőjét nagyon is ismertem, de kiderült, hogy talán mégsem, vagy már nem!

- „Sajnos most nagyon tulugrottal a lovon, csak azt nem tudom, hogy ezert ki fizet teged. De majd az is kiderul. Nem szeretem a mellebeszeloket es te most bebizonyitottad, hogy tobb mint fele hazugsag a szavaidnak. Kar, hogy felretajekoztatod a szegeny embereket, akik nem fernek hozza bizonyos informaciokhoz. Nyugaton ehen halnal.”

Innen jön a fentebbi idézőjeles kijelentés, hogy majd kiderül! Másik se rossz, hogy:

-„ Gondolod, hogy nem ismerjük a fajtádat? Mindent tudunk rolad és mikor kiállsz a npség eelé, akkor meglátod mekkora darab szar vagy. Leghul a pokroc mindenkiröl, ez egyszer biztos!”

Ez csak egy részlet, mert még van, de amit értékelek, hogy anyámat nem emlegetik!

Most elmondom én, minden ceremónia nélkül a következőket! Nem vagyok, senki által megfizetve azért, amit itt írok! Semmiféle propagandagépezet része nem vagyok! Amit mondok, írok, az az én személyes véleményem, s ha másvalakinek a mondanivalóját mondanám el, azt mindig érthetően egyértelművé teszem! Nem szorulok egyébként arra, hogy valakinek szólnia kellene, vagy ötleteket kellene adjon, hogy mit és miről írjak éppen! Gondolom, hogy azok, akik rendszeresen látogatják oldalamat, azok már tudják azt, hogy nekem nem kell a szomszédba szaladnom egy kis fantáziáért! Ha mindazt, amit akarok, le is tudnám írni, akkor regények és forgatókönyvek írásának szentelném magam. Addig maradok a blog mellett, majd nyugdíj alatt megírom életművemet, ha megérem! Értem én, hogy egyesek, akik jól mocskolódnak a blogjaikon, azok ma már megfelelő személyeknek minősülnek egy pártnak a nevében való szereplésre, de ez nem az én esetem! Nem azért írok blogot, hogy politikai pályát csináljak, mert azt nem nekem találták ki! Már elmondtam, és elmondom itt is, hogy soha nem vágytam rá, és nem is fogok semmiféle politikai állást betölteni! Tehát nyugalom, az idén sem fogok indulni, nem azért írtam a korábbi bejegyzéseimet életem korábbi szakaszáról, mint ahogy ezzel állt elő egyik bátor levelező! Azt mondja, hogy hiába igyekszek mosakodni:- „mert az, amit beszennyeztél, azt nem lehet egy ilyen formában leírt szöveggel tisztára mosni! …” Nem derült ki, hogy most a szöveg formája nem alkalmas a tisztálkodásra, vagy az én Nagy Bűnöm a gond! Válaszban kérdeztem, hogy mi lenne az a szenny, de titok maradt mindmáig, mert „..Kellő időben majd kiderül!..” Most akkor itt ülhetek és kesereghetek, mert szennyes vagyok, és most akkor még függetlenként sem indulhatok a választásokon! Jól megzsaroltak, hogy tudja meg az egész világ! Most akkor itt megkérdezem, hogy ha már lemondtam életem nagy álmáról, akkor igaz, hogy csendben maradtok? Cserébe én sem mondok el minden disznóságot, és a levélküldő azonosságát sem fogom felfedni! Áll az alku? Egyébként sem akarom nyilvánosságra hozni egyiknek sem a nevét, habár néhány e-cím nyilvánvalóan csak álca! Azonban mától kezdve, kíméljetek meg a személyes levelezéstől, mert az másoknak van fenntartva és egészen más céllal! Akinek véleménye van, az mondja meg bátran a bejegyzéseknél, és nem kell attól tartania, hogy moderálva lesz! Kitörülni csak azt szoktam, ami ocsmány és trágár! Eddig egyszer törültem egy bejegyzést, és egy másikat is, de azt én írtam, és hemzsegett a hibáktól. Újraírva tettem vissza! Ennyi! Ígérem, hogy ezután minden ilyenfajta levelet változtatás nélkül, nyilvánosságra fogok hozni, küldőjének azonosságával együtt! Ha valakinek van mondanivalója, vitázni akar, akkor legyen bátorsága hozzá, hogy megtegye és ne sumák módra pofázzon! Ezzel a vitát lezártam, és egyébként sem gond, hogy a spam-szűrőt ráállítsam egy nem kívánt email-re. A gond inkább azzal van, mikor levélnek álcázott spyware-el jönnek a támadások. Ha nem figyelsz, vagy géped nincs kellőképpen felvértezve, hamar feltörik a gépedet. Ilyen próbálkozás is akadt, és kitartóan tették, mert 28-szor küldték el ugyanazt a spamet. Tavaly feltörték a blog tartalmát is, törülték a tartalmát, de sikerült visszaállítani a tükröződő szerverekről! Azóta a Blogger nem enged hasonló támadásokat végrehajtatni, rejtett kódokat nem lehet csak úgy bevinni a kommenteknek álcázott támadással. Itt megjegyzem, hogy ilyet nem hétköznapi csirkefogók tesznek, mert ide komoly szaktudás kell! Kell még egy megrendelő, és kell még valaki, aki ezért fizet is!

Elképzelni is nehéz, hogyha csak feltételezések alapján már ennyire képesek fenyegetőzni, alattomosan támadni, mi van akkor, mikor valaki nyíltan kiáll és felveszi a kesztyűt? Azokat hányszor zaklatják, és hányszor fenyegetik meg mindenféle mocskolódással a háttérben? Az, ami a nyilvános médiában megy, az sem éppen egy leányálom, de akkor milyen lehet a másik, a láthatatlan? Hát ilyen, de még ennél is rosszabb! Hát erre gondoljanak mindazok, akik fitymálva beszélnek az ellenzékről! Azokról, akik szembeszállni mernek a bűnözőkből és korrupt politikusokból verbuvált szövetséggel!