Autonómia SOHA? Na nehogy!

Gyerekkoromban sokat fociztunk naphosszat a Vointa sportpályán, amelyik a kertünk hátsó részének az elrablott területén épült fel. Oda jártunk a szomszéd fiukkal szórakozni, mert a területet mindnyájan a magunkénak tekintettük! A szomszédban volt egy bokszer kutya, amelyiknek a labdával volt kibékíthetetlen baja! Annyira gyűlölte a labdát, hogy ha focizni kezdtünk, a kutya odaállt a drótkerítés mellé, és egyfolytában ugatott órákon át. A gazdája néha megunta és bezárta kutyáját a pincébe, vagy ha hivatalos kézilabda vagy kosárlabda játék zajlott, de a kutya ott is ugatott rekedten, amíg a játék zaját hallotta. Ha mégis kint volt a kertben, és véletlenül átrepült egy labda a magas kerítés fölött, a bokszer irtózatos rohammal vetette rá magát, és a hosszú idő alatt felgyülemlett féktelen haragjában, ízekre szedte a legrágósabb bőrlabdát is. Nemcsak a labdával állt örökös viszályban, hanem a kert végében álló diófával is! Ahogy nyár vége felé érni kezdett a dió és a kibomlott burokból hullani kezdtek a csontos magok, a kutya mindeniket megtámadta! Veszettül összeharapdálta mindeniket, kivétel nélkül. Egyetlen ép diót sem tűrt meg a fa alatt, mindeniket vadul összerágta. A fára szállt csókákat is gyűlölte, és a kétségtelenül intelligens madarak néha szándékosan potyogtatták a kutya fejére a diót, amitől az teljesen elvesztette az eszét dühében. Métereseket ugrott, csattogtatta a fogát, körbefutotta a kertet tehetetlen dühében és a fa törzsét harapdálta. A csókák figyelmesen bámulták, és talán röhögtek is rajta. Kétségtelen, hogy élvezték a dolgot, mert számtalanszor láttam, hogy nem is vitték el az elcsent diót, csak egyszerűen leverték a földre, mire menetrendszerűen beindult a szokásos műsor! Mi is, rendesen cseszegettük a dilis kutyát, levertük neki a zöld diót is, amit kétszeres haraggal rohamozott meg. Azután órákig csorgott a nyála a keserű gyümölcstől, mi pedig röhögtünk a habzó szájú, tehetetlenül dühöngő kutya látványán. A napokban láttam a tévében Basescu elnökünk produkcióját, amit a magyarországi látogatása során improvizált. Mikor az autonómiáról kérdezte a tolmács, a kancsal elnök képén olyan vicsorgás féle vonást ismertem fel, mint amilyennel az egykori idegbajos bokszer vicsorgott ránk a kerítésen túlról. Ahogy így megláttam, önkéntelenül elért a röhögés, és hiába állt ott nagyképűen szövegelve, és fenyegetőzve, egyetlen szavát sem tudtam komolyan venni! Ez a minden idők legtökösebb tengerészelnöke most is, mint eddig már sokszor, megint belepancsolt a levesbe! Azt mondja, hogy Székelyföldön SOHA sem lesz Autonómia! Mindezt hol? Hát Budapesten, a minden magyarok fővárosában! Sólyom László a matróz diplomáciai tapintatja szintjén, erre most mit mondhatna találót? Hát, talán valami hasonlót, hogy: „Na, mondjad, vakuljál meg!” Vagy „Haljak meg a bábszínházba, ha ilyent hallottam valaha is, a diplomáciai karrierem során!” Persze Sólyom Lászlónak csak a képe nyúlt meg, de az nagyon, de ilyent nem tudott mondani. Pedig amilyen szinten folyt a társalgás, megtehette volna! De mégsem tette, mert ő azért nem a kocsmában tanulta a magas szintű diplomácia fortélyait, olyan poharazó társak körében, mint például Gigi Becali.

Mindenki felháborodott, és nyilatkozatokat fogalmazott meg, hogy hát ez így, meg úgy! Ez elfogadhatatlan, és ez fölháborító, és ez aztán a dolgok netovábbja, stb. Ennek ellenére, én többször is végignéztem és hallgattam a jelenetet, de nekem mindegyre a kótyagos négylábú jutott az eszembe és sehogyan sem tudtam komolyan venni a handabandázó tengerészt. Annyira a szemem előtt van az egykori, pattanásig felhúzott kutya tehetetlen vicsorgásának a képe, és a harciasnak mutatkozó, szintén pattanásig feszített idegzetű elnök tehetetlen kirohanása, hogy semmi más nem számít. Ahogy a magyar nemzetiség emlegetése a pavlovi dühkitörésbe megy át ellenőrizhetetlenül, és ahogy a helyzetre azonnal reagál egy merész sértéssel, mindennél jobban mutatja, hogy a legegyszerűbb, legprimitívebb embertípussal van dolgunk, akinek a véleménye és hozzáállása egy nemzeti kérdésben, mint amilyen az autonómia lenne, nem jelenthet semmi jót! A sziklákhoz intézett fohász is van annyira eredményes, mint a román elnök hozzájárulásának az elnyerésére tett kísérlet, az autonómia ügyének a rendezéséhez! Mindkettőről előre tudni lehet, hogy merev álláspontot jelent, a legkisebb hajlandóság, flexibilitás jele nélkül! Minek, vagy kinek kell egy ilyen témát feldobni akkor, ha már úgyis előre tudhatjuk rá a választ? Kell itt valakinek a balhé? Valaki nagyfiúnak akart mutatkozni? Talán nem hallották még a „büdös cigányné” kifejezést a megkérdezett szájából? Vagy, ismeretlen lenne előttük az olténiai régió autonómiájával kapcsolatos párhuzam emlegetése? Ha igen, akkor ez már a magyar diplomácia szarvashibája lenne, hogy egy ilyen primitíven reagáló, de veszélyesen nagy hatalmú embert belehajtanak egy olyan helyzetbe, ahol csak azt fogja tenni, amit előre tudni lehet! S ha már egyszer így kimondatják vele a baromságait, akkor gondolni kellene arra is, hogy mit vágjunk a fejéhez válaszképpen, ahelyett, hogy méltatlankodjanak megnyúlt pofával. Azt is lehet előre tudni, hogy a buldogtermészetű makacs embert a kellemetlenkedéseikkel tettekre kényszeríthetik, kicsikart kijelentéseinek a szellemében.

Az, hogy magyar diplomácia milyen céllal és miért pont most, de inkább az, hogy miért kellett egy ilyen látogatást beszervezzen magának, az egy igazi rejtély marad! Persze ,mindenki azt hív meg vendégeskedni, akit akar, de inkább azért, mert tervei vannak, valamit el akar érni, hiszen valami célja csak kellene legyen! Itt, és most, semmi ilyesmiről nem igazán volt szó! Egyrészt, Sólyom László, bár vitathatatlan híve a magyarság ügyének, hatásköre rendkívül szűk és inkább díszletszerű megnyilvánulásokig terjedhet! A román elnök, bár hatásköre jóval nagyobb, ő sem tud többet tenni, mint legfeljebb azt, hogy elmegy oda és berondít egyet a társaságnak! Most, akkor kinek milyen terve volt, és mit akart elérni, az most örök titok marad, és megmagyarázatlan tény, hogy a civilizált Európa legutálatosabb, legtapintatlanabb barbár elnökét pátyolgatták, akit már egyetlen civilizált állam diplomáciája sem tart szalonképesnek. Budapest talán nem tudta ezt, vagy elszámította magát, nem tudni, de megkapta azt, amit tunyaságában kiprovokált! Nagyon kétlem, hogy ezután lesz még gyomra valakinek ott, ilyen kétoldali kapcsolatokat erősítgetni addig, amíg a Cotroceni palotában a rum illata terjeng továbbra is!

Felháborodás, keserű kifakadások, hogy na né, mit mond az elnök! Nekem ez a nyavalygás nagyon nem teszik, mert első sorban az a kérdés, hogy ki nem szarja le toronymagasan azt, hogy mi a véleménye bárkinek, egy népcsoport által igényelt jogos követelésről addig, míg az senki másnak nem árt, és semmiféle törvényességet nem sért! Még akkor is, ha olyan állítólagos alkotmányos szabályozásokat emlegetnek kifogásképpen, amelyek az ilyenfajta törekvéseket kizárná! Érdekes dolog, hogy olyasvalaki hivatkozik az alkotmányos jogokra, aki lépten-nyomon megszegi azt, és az utóbbi időben annak a lényegét szándékszik megváltoztatni a saját hatáskörének és hatalmának a kiterjesztése érdekében, a demokrácia kárára! Arra talán nem is gondol, hogy hol lesz ő, mondjuk tíz év múlva, vagy huszonöt év múlva? Ki fog rá egyáltalán emlékezni? Hát még arra, hogy neki mi volt a személyes véleménye a székelyföldi autonómiáról?Másodszor pedig, nem kell, és nem lehet örökösen elvárni azt, hogy a hatalmasok kezét nyálasra csókolva, eredményeket lehet kicsikarni, miközben megelégedünk morzsákkal akkor is, mikor a kenyér a mienk! Itt olyan helyzetteremtő törvényes politikai manővereket kell alkalmazni a jövőben, amelyekkel olyan előre kitervelt helyzetbe hozzuk a döntéshozó politikai testületeket, hogy ott, ha fogcsikorgatva is, legkevesebb kompromisszumra lehessen az akadékoskodókat kötelezni! Ha erre képtelenek vagyunk, akkor a legjobb, ha befogjuk a szánkat, és nem fecsegünk vénasszonyosan, megjátszva a bátor diplomatát. Az autonómia kérdése egy kemény csatát jelent, ahol olyan ellenféllel mérkőzünk meg, amelyiket nem győzhetjük le, de ha csak a kisujját is sikerül hátratörni, fájdalmában sok mindent átgondolhat! Addig is, jobb taktikázni ésszerűen, kivárni a megfelelő pillanatot, mert a meggondolatlan kijelentések sokat ronthatnak a helyzeten, és a megfelelő pillanat kialakulásának az esélyét is eltolja időben.

Ilyen történelmi pillanat az elmúlt 19 esztendőben már előfordult néhányszor, de azokat az RMDSZ nemzetáruló politikai hozzáállásával, mindannyiszor elszabotálta. A neptuni egyezmény, a 1996-os kormányba lépés, a későbbi kormányválság stabilizálása az RMDSZ kitartásával, miközben a tanügyi törvény megszavazásával visszalépést fogadtak el, még a 89 előtti törvényekhez képest is. Ekkor történt meg a csereháti gazság is, de Markó és társai ezt nem akarták észrevenni! Jött később az Uniós csatlakozás is, ahol megint mindent a semmiért a romániai kisebbségnek kellett megfizetni legjobban az árat, RMDSZ segédlettel. Négy év liberális kormányzás, ebből kettő RMDSZ többséggel, egyetlen pozitív magyar nemzeti vonatkozású stratégiai eredmény nélkül!

Világos, hogy másfelé kell keresni a megoldást, mert ez az eddigi, semmiféle pozitív eredményt nem tudott felmutatni! Az önmaga által kitalált, majd nagy dérrel-dúrral hatalmas előrelépéseknek kinevezett eredmények még porhintésnek sem elegendőek! Senki sem lett gazdagabb és boldogabb, de okosabb és sikeresebb sem, ha kétnyelvű feliratokat tesznek ki oda, ahová éppen kitesznek! Nekem erről a kétnyelvű feliratokról megvan a személyes véleményem és el is mondtam néhány román ismerősömnek. Igazat adtam nekik, hogy Kolozsvárra nem kell magyar nyelvű helységneveket kitenni. Ezért nagyon örvendeni kezdtek, de annak már nem, mikor elmagyaráztam, hogy ez azért van így, mert azt mindig az idegen vendégek nyelvén szokták kitenni, hogy ne tévedjenek el! Aki itt őshonos, az úgy is tudja, hogy hol lakik, nem kell nekik azt leírni, vagy felírni táblára! Nem sok hiányzott, hogy agyonverjenek, és van olyan közülük, aki azóta nem fogadta a köszönésemet. Neki ezért mindig is jó napot kívánok! Azért is! Magyarul!

Az ügy kapcsán megmozdult az RMDSZ is. Bár semmi köze a magyar érdekekhez nincs, és most már haszna sincs sok belőle, mert már kimaradt a nagy leosztásból, de azért kellet, hogy valamit mondjanak ők is! Hát mondtak is, de az csak olyan is lett, mint azok, akik mondják! Vérszegény és semmitmondó, üres szöveg! Talán még valamit remélnek, hogy netán a PSD kilépik, és akkor még lehetne valamit harácsolni megint, ezért nem szidják olyan nagyon a hatalmon lévő párt és ország elnökét. Azt mondja Markó Béla, életfogytiglani RMDSZ elnök, hogy: „A politikában nincsen olyan, hogy „soha”: Ha én ezt elhittem volna, akkor már kilencvenben, kilencvenegyben abbahagytam volna a politikát.”

Milyen mélyenszántó, nemes gondolkodásra vall egy ilyen kijelentés! Látszik, hogy aki tud, az tud! Ha akar! Akinek vannak elvei, annak könnyű lehet, és itt Markó úgy tesz, mint akinek vannak elvei! Olyan kódexféléje is lehet neki, amiből bölcs aranymondásokat tud fejből idézni a mondanivalója igazolására. Ilyen alaptörvény lehet az a passzus is, amelyik kimondja, hogy a politikában nincsen olyan, hogy „SOHA”! Ezen nem kell vitázni, mert Markó Béla bevallja, hogy ő ezt soha sem hitte el, és mindmáig politizál a hite miatt! Hogy most mit hisz el, vagy mit nem, azt nem magyarázza meg, és maradhatunk a politikus semmitmondásának a ködében, mert csak annyit mond, hogy ő ezt nem hitte el akkor, és kész! Markó Béla SOHA sem mond semmit, és SOHA sem lehet tudni, hogy mit akar mondani! Ő mindezt vajon tudja, mert ennek SOHA, érthetően jelét eddig még nem adta! Nem egyébért, de Markó Béla itt valami olyasmit mond ki, hogy ő tulajdonképpen azt sem hiszi el, amit éppen ő maga mond ki! Ebből az következik továbbá az ő logikája szerint, hogy ő ettől politizál rendületlenül már kilencven, de inkább kilencvenegy óta. Nem világos, hogy mi történt azalatt az egy év alatt! Talán tisztázta a fenti ellentmondásokat, de ha csak ennyire sikerült, akkor milyenek lehettek azok korábban? Ezt is nehéz megérteni, de az általa eddig elért rendkívüli eredményeket elemezve, ez SOHA sem lesz teljesen világos.

Tehát akkor marad a "SOHA" ideogrammája, mert ezt számtalan esetben bizonyította, és azt is, hogy ez így van az általa vezetett párt esetében is! Ezek szerint tényleg aranymondásnak számíthat arrafelé. Így lehet igaz, mert Markó Béla és politikai pártja:

SOHA sem tartotta be azt, amit megígért!

SOHA sem azt mondta, amit éppen tenni készült!

SOHA sem tartott ki a romániai magyarság érdekeinek az érvényesülése mellett!

SOHA sem tett egyetlen konkrét lépést sem az autonómia megteremtése érdekében!

SOHA nem tartott ki egyetlen politikai partnere mellett sem!

SOHA, egyetlen alkalommal sem figyelt a szavazóinak igényére, egyetlen bíráló szavára sem!

Ezért aztán, talán:

SOHA sem lesz romániai magyar állami egyetem!

SOHA sem lesz olyan kisebbségi törvény Romániában, amiben a nemzeti közösségi érdekek szavatolva lesznek!

SOHA nem lesz Romániában olyan tanügyi törvény, amelyik garantálni fogja az anyanyelvű oktatást, minden szinten, mindenfajta korlátozás nélkül!

Mondom talán, mert ha továbbra is az RMDSZ Markó Béla lesz és Markó Béla továbbra is RMDSZ marad, akkor emiatt, SOHA semmi jóra, a romániai magyarság nem számíthat! Talán SOHA sem kellett volna úgy legyen, hogy politikus legyen Markó Béla, mert akkor elhihetné, hogy van olyan hogy SOHA! Csak azért, mert mi itt nagyon megtanultuk miatta, és általa, hogy igenis van, de még mennyire, hogy van olyan, hogy SOHA! Bár SOHA, de SOHA sem kellet volna mindezt így, keserű tapasztalatok és elszállt hosszú évek árán végre megtudjuk!

Hogy most mi az igazság, és mi a Markó Béla és Traian Basescu SOHA kijelentései között a kapcsolat, vagy az összefüggés? Ki tudja, de kit a bús nyavalyát érdekelheti igazán, hogy a kettő közül melyik mit, és miért mond éppen valamit? Ha sokáig gondolkodok ezen, a nyakatekert markói logikát követve, az az érzésem támad, hogy úgy történhetett a dolog, hogy valaki egyszer énekelni kezdte a következő dalt, de lehet hogy csak a füle csengett valakinek, hogy:

"SOHA se mond, hogy mindennek vége, SOHA se mond, hogy nincs tovább!"

Aki tudta ezt a dalt, az énekelte is, aki pedig nem, az elment politizálni, és nem hagyta abba kilencvenben! Hát ez bizony elég baj! Inkább énekelne, mert azt legalább ki lehetne kapcsolni, és már kilencvenben is ki lehetett volna! Ez egy igazi, SOHA sem visszatérő lehetőség lett volna arra, hogy tisztább legyen a levegő a romániai magyar politizálás színpadán! Most pedig hiába szellőztetünk egyfolytában, mert minden betölt a politikai hullabűz!

SOHA sem lesz már tiszta errefelé a levegő?