Lármafák és Lármázó "újságírók"

A szomszédunkban lakott egy idős bácsi, akit Béla bácsinak hívtak az ismerősei. Nyáron naphosszat a kert végében épített kerek terasz alatt üldögélt, botjára támasztott állal, a semmibe merengve. Megkeseredett öregember volt, akinek igazi gondjait soha sem tudtuk meg, mert azokat később magával vitte sírjába. Nehezen mozgott, köszvény gyötörte és fájós lábait néha alig vonszolta szerény otthonáig. Mogorva kinézése ellenére sohasem volt embergyűlölő és sokszor elegyedett velünk, alig tizenéves suhancokkal hosszú kérdezz-felelek beszédformába. Béla bácsi, akit mi titkon csak Béla bá-nak neveztünk magunk közt, nem volt buta ember, bár soha egyetlen könyvet, vagy újságot sem olvasott, rádiót nem hallgatott. Legalábbis mi soha sem láttuk, hogy ezt tette volna. Mégis, bármiről kérdeztük, mindig tudott hasznos tanácsot adni, vagy kimerítően magyarázattal szolgálni. Egy csinos hajómodellt építettem, de fennakadtam azon, hogy a bordákra hogyan lehet ráhajlítani a hosszanti rétegborítás léceit. Bárhogyan hajlítgattam, vagy elpattantak, vagy olyan otromba testet alkottak, hogy rossz volt nézni, és a bordázatra sem simultak fel. Vízhatlanságról pedig szó sem lehetett! Béla bácsi segített, mert forró vízzel és néhány kő segítségével helyben rögtönözve bemutatta, hogy a makacs furnérszalag magától is görbül. Mikor a félig kész modellt bemutattam neki, egyből megmondta, hogy az első vízre eresztés alkalmával a hajó fel fog borulni, mert túl könnyű a test! Úgy is lett, az első szellő oldalra billentette, és úgy is maradt, a vízen fekve. Sanyi barátom meg is jegyezte. „Persze, mert Béla bá megmondta!” Azóta szállóigévé vált, hogy ez azért van így, vagy úgy, mert ezt már Béla bá is megmondta már korábban! Béla bácsi sok mindenről beszélt, de ha marhasággal, vagy esztelen időpocsékolással járó ötletekkel állítottunk be hozzá, akkor sötét arccal csak annyit mondott, hogy „Na fiam, menj és ásd el magad itt a kert végében!” Más nem is mondott, de ez bőven elég volt ahhoz, hogy megértsük, marhaságot mondtunk, amire komoly ember szót sem pazarolhat. Tanulhatnánk Béla bácsitól, de nem tesszük és akkor olyan jelenségekre és olyan emberek beszédeire kell szót pazaroljunk, mint a napokban megjelent cikk írója és arra, amit ír! Tájaink szokásaihoz híven, a legsikeresebb és a legfelkapottabb ún. kortárs szemétkedők legmenőbb témája az, ha a magyar nemzethez kapcsolódó szokásokat, szimbólumokat bagatellizáljuk, azokat romboljuk le és tapossuk a sárba. Aki ennek a szellemében szemétkedik, mert alkotásról itt szó sem lehet, az hamar, és nagy érdemeket tud szerezni! Fenyőágakat és hasonlóan kitalált kitüntetéseket kap, hasonlóan kitalált értékrend szerint. A mottó az lehetne, hogy átkozd a magyart minél jobban, annál elismertebb újságíró, leszel! Légy elvtelen, mert annál több nem létező elv tisztelőjét ünnepelheti benned, még több elvtelen elvtárs! A sikered garantált! Nincs már több Béla bá, hogy elmondja neked, hogy Sipos Géza fiam, menj és ásd el magad a kert végébe! Béla bá már nincs, de még vannak olyanok, akik ismerték őt, és tanultak is tőle! Értékrendet és egyebeket. Ami neked Géza, nem adatott meg! Az sem, hogy ismerd Béla bácsit, vagy valamelyik korabeli hasonmását. Ez talán azért van, mert mikor még ők éltek, Géza még a homokozó tájékán sem járhatott, mert örök szerencsétlenségére, még meg sem volt születve. Még el kellett teljen néhány év addig, míg a nemzetünkre ráköszöntött a történelmi pillanat nagysága és világra jött egy igazi bajnok, aki most megmondja a dolgokat! Mit is tudnánk mi ma tenni, ha őáltala nem adatna meg nekünk az a lehetőség, hogy megtudjuk pontosan azt, hogy mit jelent az a szó, vagy fogalom, hogy lármafa! A „fogalom” szót kihagyhatnám, mert azok értelmezése és szerepe csak magasabb értelmi szinten (kb. hatodik általános) kezd szerephez jutni, és a belinkelt cikk írója nyilvánvalóan semmit sem ért a szimbólumok és fogalmak allegorikus világából! Azzal kezdi Géza, hogy szakszerű kivonattal indít, hogy mindjárt az első menetben világossá tegye azt, hogy itt nincs kecmec a hülyék számára! Mintha a saját szavai talán nem lennének eléggé meggyőzőek, ezért inkább az Általános Lexikon nagyágyú szól, mert azt tudja ám a dolgokat, azzal kezdjen ki az, aki mer! A fölény hevületében mindjárt csattan az első pofon a tiltakozók arcán, a sok tudatlan, szám szerint huszonöt székely helyiségben, mert a lármafa gyújtogatók nem is tudják, hogy amit ők gyújtanak, az máglya, és nem karóra erősített szurkos csóva. A barmok! Máglyát karó helyett! Hát normálisak ezek? "Mint az köztudott, a lármafának cirka hatszáz-hétszáz évvel ezelőtt az volt a szerepe, hogy ellenséges betörésről, támadásról gyorsan értesítse a határvonal őrzőit. Logikus, hogyha gyorsan akarsz fényjelzést leadni, akkor nem egy mázsa fából raksz tüzet, hanem fellobbantod a különösen jól égő, beszurkozott szalmát.” Aha, most már világosabb! Ha annyira köztudott, akkor miért kell kis és nagy lexikonra hivatkozni? Hát csak azért, mert van olyan művészi fogás is, hogy a mondanivaló lényegét a kontraszt növelésével lehet fokozni! Vagyis, a székely ember egy nagy marha, mert a köztudott dolgokkal sincs tisztában, mint például a tökéletes lármafa felépítése és annak szakszerű működtetése! Sipos Géza azonban mindezt betéve tudja, de azért mégis idézi, hogy azt is lehessen tudni, hogy ki honnan meríti a tudományát! Megtudhatjuk, hogy cirka hatszáz-hétszáz évvel ezelőtt volt divat lármafákat gyújtogatni, mert akkoriban nem volt mobiltelefon és műholdas felderítés sem! Sőt, napalm és lángszóró sem, ezért nyilvánvaló, hogy a gyors távközlést hamar belobbanó kisebb fáklyákkal oldották meg, mert ezt már néhány kilométerről sem lehet észrevenni és a szeles ködös időkben még ennyiről sem! Ezért beszurkozott szalmát gyújtogatnak az igazi lármafázók, mert az gyors és az üzenetet a korabeli hackerek is nehezebben törték fel! Egyik szamárság a másikat éri, de Géza nem hagyja magát, gyártja a képtelenségeket a saját fantáziája szerint. Egy biztos, a fantáziája nem ér egy pofa bagót sem! A történelemtudománya még annyit se! Ha többre futná, akkor nem írna efféléket például, hogy a lármafák égéséből tudták meg a határt őrzők, hogy támadás van! A határt őrzők nem a lármafák lángjából tudták meg, hogy nyakunkon a tatár, mert rögtön tudták, mégpedig a saját bőrükön tapasztalva azt! Ez után gyújtották fel az internetet helyettesítő kommunikációs rendszer lármafáit, hogy a védvonal mögött lakó civilek menekülhessenek, és a háttérországban a katonák felkészüljenek az invázióra! Egyébként, nagy rakás nedves rőzsét szoktak gyújtogatni, mert annak a füstjelzése nappal is látható a horizont alol is, és ezt az amerikai indiánok, de még a kínai nagy fal építői is tudták, és nemcsak hatszáz évvel ezelőtt! Pedig akkor és ott nem a tévések és a balfasz újságírók elámításáért tették azt, amit Géza szerint a hagyományok felújítói ötven helyett "csak" huszonöt helyiségben, az elmúlt napokban újra megtettek. Megtették azt, amit szimbólumnak szántak, és aki ennek a lényegét nem érti, az jobban tenné, ha tényleg ásót ragad és irány a kert hátsó végébe! Jó mélyre ássa a gödröt, hogy a saját színvonalát érintse, ahelyett, hogy kitalált és vélt gyakorlati előnyökkel és műszaki kifogásokkal próbálja nevetségessé tenni a nyilvánvaló üzenetet. Jó volna azt sem szem elől téveszteni a véleményformálónak kinevezett egyéneknek, hogy az emberiség kultúrtörténete számtalan példával szolgál arra, hogy a látványosan megrendezett mutatványoknak irdatlan mozgósító ereje van! Sokszor ellenállhatatlanul cselekvésre késztet egy megdöbbentő esemény, mikor annak az igazi lényegét nem is nagyon érti a tömegeksztázisába bekeveredett egyén! Például, Dél-Amerikában a katolikus vallás járványként terjedt el, mert az egyház grandiózusan megszervezett körmenetei, a számtalan feldíszített szent, a csillogó-villogó kegyszerek arzenálja valósággal sokkolta az őslakóságot. Azok, akik szemükkel látták, testközelbe kerültek a kereszténységgel, nehezen tudtak ellenállni a vonzásnak, holott annak lényegét igazán soha sem tudták megérteni, és csak a misztika érzete fokozódott bennük. Itt, a Székelyföldi lármafázás alkalmával kimondtatik a következő, félreérthetetlen üzenet a gyengébbek kedvéért is! „Hiszünk abban, hogy a láng nemcsak szülőföldünk hegyein, dombjain lobban fel, hanem ott ég a szívekben is az együvé tartozás, az összefogás és a közösségi érdekünk lángja”. Világos, mint a nap! Vagy mégsem? Hát, van olyan is, akinek ez egyáltalán nem az! Érdemes olvasni, hogy Sipos Géza, az újságíró ebből mit értett meg! "Én ugyan eddig azt hittem, hogy az érdek, sőt mi több, a közös(ségi) érdek az valami racionális dolog – például árengedményt ad a kereskedő, aminek révén megszabadul a feleslegessé vált és egyre drágábban tárolható raktárkészlettől, én meg olcsóbban jutok hozzá olyan áruhoz, amiért eladdig csak csurgott a nyálam. De most az ellenkezőjéről értesítenek. Ezúton is köszönöm.” Ehhez már nagyon nehéz kommentárt fűzni, mert aki ilyen szinten folytatja a locsogást, arra nagyon nehéz komolyan figyelni! Ez inkább elmegyógyászati eset! Akinek a közösségi érdek egyet jelent az árleszállítással, vagy a raktárkészlet likvidálásával, annak hívjatok mentőt! Továbbra sincs semmi mondanivaló, csak üres locsogás, és szertelen fecsegés, és a végén egy újabb fölényeskedés, hogy egyesek a középkorban élnek még mindig! Hogy nyomatékosítson, megint másra hivatkozik, hogy a „Butaság és a felületesség egyetemes érték!” Ezt sem igazán ő mondja, mert ez is egy hivatkozás, ezt is más mondja! Géza elmondta fentebb, hogy neki mi lenne a mondanivalója. Lenne, de ehhez már az is kellene, hogy mondanivalónak tekintsük azt a butasághalmazt, amit összeeszkábált, nyilvánvaló felületességgel. Erre mit lehetne tovább mondani? Talán azt, amit egykoron Béla bá már előre megmondott! -Sipos Géza, tedd le a tollat, ragadj ásót, és tedd magad végre hasznossá! Ott, hátul, a kert végében!