Túlélés vagy végzet?

Van, vagy nincs gazdasági válság? Hát, hogy valami van, az biztos, de hogy az mi lehet a valóságban, azt nehéz megmondani! Egy dolog biztos, egyeseknek ez nagyon kapóra jön, és ha végre csend lesz, övéké lesz a világ! A többi? A nagy tömeg? Az megszívja rendesen, és megfizet minden általa el nem követett gazemberségért. Persze, lehetne mondani, hogy hát ez eddig is így volt, mi ebben az újdonság? Nincs benne újdonság, de hogy új világrend kerestetik, az mindennél jobban látható! Addig is, az amerikai gazdaság Európába importált boldogságelixír tébolyában kell tovább vergődnünk, a lehető legrosszabb gazdasági felállításban. Erről a gazdasági csodareceptről jut eszembe egy anekdota. Haldoklik az öreg zsidó és a szakma titkos trükkjeibe igyekszik beavatni az örökös fiát. Több ilyen is van, de ami ide illik, azt érdemes lenne mindenkinek megszívlelni, de nagyon! Azt mondja az öreg, hogy:” Fiam jól jegyezd meg, a bankoktól csak akkor vegyél fel pénzt kölcsönre, ha már végképpen sajnálod a sajátodat elkölteni! Akkor is csak annyit kérj, hogy annál mindig több legyen a pénztárcádban!” Hát igen, ennél tömörebben nem lehetne összefogni a lényeget, mert ha valaki tényleg elhitte, hogy a bankok rendszere a mi üdvözülésünkre lettek létrehozva, és nem azért, hogy mindennapi munkánk gyümölcsének javát elkobozza, teljesen törvényesen, akkor annak a valakinek fogalma sincs arról, hogy mire adja a fejét akkor, mikor kölcsönért teszi be lábát egy bankba. A rabszolgaságot hivatalosan mindenhol felszámolták a világon, de ez csak látszat, mert egy sokkal gonoszabb formája ennek a rendszernek tovább él, mi több, a modern gazdaság életformája lett. Ami sokkal rosszabb benne, hogy nem lehet kikerülni, nem lehet nyerni ellenük és kiszállni sem lehet a játszmából! Ezt, egyébként Murphy korábban megmondta! Akkor sokan nevettek, mert vicces volt. Most már nagyon sokaknak nincs egyáltalán nevethetnékje tőle! És egyre többen lesznek olyanok, akiknek ajkukra fagy a mosoly! Az idén hatalmas lendülettel, bár sötét gyanakodással fogtunk neki a munkának, és mindjárt az első napokban érezhető volt a radikális változás. Nem volt meglepő, de néha olyan dolgok történtek, amire igazán nem lehetett számítani. Néhány példát mondanék arról, hogy a tavaly kezed-lábad kellet törnöd, hogy néhány szakemberrel leülhess egy tárgyalásra, netán munkát adj egy építkezésben, épületgépészetben dolgozó cégnek. Ha sikerült megegyezni, akkor az árakat igyekeztek az egekbe srófolni, vagy lekicsinylően taktikáztak, hogy hát ilyen kicsire nem igazán akarnak adni, mert nagyvadra vadásznak, stb. A végén az volt a hangulat, hogy kegyesek akkor, ha a pénzedért neked dolgoznak. Ha egyáltalán néha dolgoztak valamit, mert a legtöbbször csak az időt húzták, és tébláboltak napokig, miközben számtalan más helyen is ugyanazt tették más megrendelőnél is. Határidő, szerződési feltételek? Ha emlegetni merted, csak unalmas vállvonogatás és kifogások, igazolások özönére várhattál. Három céggel jártam meg a tavaly, akikkel a villamossági munkálatokat igyekeztem elvégeztetni. Mindhárman felvállalták, sorba egymás után, de augusztustól decemberig egyik sem volt képes letenni egyetlen épkézláb ajánlatot, vagy határidőt mondani. Ne is beszéljünk bármiféle munkáról is! Végül egy negyedik cég fogott hozzá, az dolgozik most is, és most repes örömében, mert van munkája. Január közepén felhív az egyik korábban hitegető cég tulajdonosa, hogy kész nekifogni a munkálatoknak, ha sikerül megegyeznünk. Utoljára augusztus 8.-án válaszolt a telefonhívásomra, azóta rám se hederített. Sajnálkozva elmondtam, hogy most már mással szerződtem, mire alig leplezett felháborodással reagált, hogy hát ez így nem helyes dolog! Így van, de én azért nagyon a másik oldalról tekintem helytelennek a dolgok állását. Másnap, mit ad az Úr, a másik cég egyik mérnöke érkezik, hogy tisztázzunk néhány gondot, amit csak utólag vettek észre, és máris lehet nekifogni a munkálatoknak. Mintha semmi sem történt volna október eleje óta! Ez így megy már két hete, mindegyre jön valaki, akire már nem is emlékszek már, és mindnyájan tettre készek. Geológus, topográfus, gázas, villanyos, csatornás és kőműves, és fűtő is. Mindenik épp ráér most, és nagyon dolgozni akar! Őszintén megvallom, néha elönt a káröröm, mert a valóság az, hogy néhányan nagyon megérdemlik azt, ami most sokukra rászakad! Komoly konkurencia kezd kialakulni, és néhány szaki, aki szintén hasonlóban utazik, felhív, hogy ismerem X vagy Y céget, korábban hogyan végezte munkáját? Ha csak a gyanú is felmerül, hogy fikázott korábban a klienseivel, biztosan számíthat arra, hogy most hoppon marad! Válság ide, vagy oda, ennyi előnye csak lesz a dolognak hogy a szélhámosok kiesnek az elkövetkező menetekből. Másrészt, a minőség és az ár is a megrendelő javára fordulhat a közeljövőben. Vannak azonban szomorú esetek is, és ilyenkor nehéz a döntés. Több ezer eurós bérleti tartozás behajtása van soron. Nem megy az üzlet, nagyon elszámította magát a bérlő, gazdasági válság van, új autót vett a feleség, nagyok a leasing többletköltségei, zuhan a lej, flancolnak a gyerekek, stb. Kapom fentről én is az utasítást, vagy fizetnek, vagy bezár a bolt, jöhet a törvényszék, hívjam az ügyvédet, bla-bla. A bérlő tördeli a kezét, ígér fű-fát, haladékot kér! Ha kirúgom, hat nő megy munkanélkülinek, ha halasztom, engem rugdosnak meg miatta. Halasztom, mert engem nem rúgnak ki, csak legfeljebb leletolnak egy kicsit. Tudom előre, semmi sem lesz a fizetésből, de legalább megadom az utolsó esélyt. Ma felhív a bérlő, mégsem tud fizetni, bezárja a boltot, legyen az, ami lesz! Remélem, nem olvassa senki illetékes a gondolatmenetemet, de hát ismernek mindnyájan már, és nem lepődnének meg! Sajnálom a hat asszonyt, személyesen is megismertem őket az évek folyamán, és nehéz belenyugodni az ilyenekbe, de igazán, nem rajtam múlott a dolog. Hogy legyen nagyobb az örömöm, kiderült, hogy elszámították a terveket, nem jók a helyzetfelmérések se, le kell állni az építkezéssel is! Bummm! A munkatelep mestere vakarja a fejét, megy a gyászhírrel az embereihez. Azok lehajtott fejjel hallgatják, s legyintenek már csak, mikor elmondja nekik, hogy márciusban folytatjuk tovább! Láttak ők már karón varjút! Besomfordálnak a főhadiszállásnak berendezett irodába, ahol a tervek vannak kiteregetve, és engem kérdeznek, hogy mi az ábra? Mondom, amit tudok, mutogatom a hibás részeket, de nem megyek sokra vele. Szerencsémre betoppan két fiatal magyarországi mérnők, akik hozzák magukkal a 3D-s cuccaikat és azonnal munkához látnak, hogy milliméteres pontossággal bemérjék az épület hibás részeit. A jelenet engem igazol, kissé feloldódik a hangulat. Két hét a teljes méretezés, és néhány nap a kiértékelés, lehet folytatni, ha készen lesz! Mikor hazafelé távoznak, már viccelődnek a fiuk, s hangos nevetés is felhangzik a távolodó csoport felől. Meglazult a hurok egy kicsit a nyakamon, de nem ülhetek a babérjaimon, mert nekem olyan még nincs! Hivatalos papírok, tárgyalások, egyeztetések, fogcsikorgató mosolyok. Megkeserítem néhány hájassegű hivatalnok életét is menetközben, hadd legyen nekem is valami elégtételem, mert ők az én napjaimat szokták tönkretenni állandó jelleggel. Gazdasági válság? Erkölcsi válság? Elévült gazdasági koncepciók? Utópisztikus tervek? Meztelen a király? Talán mindez, mind egyben, itt van a nyakunkon, és megnyomja keményen a jobb sorsra érdemes emberek életét. A gond talán nem is ezzel lenne, mert effélét már sokszor átvészelt az emberiség, és sokan vagyunk, akik már megértek néhány kemény válságot az eltelt évtizedek során. A legnagyobb baj onnan ered, hogy a felmerülő gondokra nincs és nem is lehet orvosságot, gyógymódot kiírni! Egyszer azért, mert nincs senki, aki a megfelelő tudás birtokában egyszer felállítsa a helyes diagnózist, másodszor, annak ismeretében, megpróbálja valaki a kezelést is elkezdeni! A teljes kezelés és a gyógyulás még távol lenne, mert a betegség kezelhetőséget sem ismerjük, és meglehet, hogy nincs is hatásos kezelés az ilyenfajta betegségekre. Ami azonban teljesen biztos, az az, hogy egyáltalán nincs orvos és nincs kidolgozott gyógymód sem! Furcsaság még az is, hogy jelen esetben a kórokozót is ismerjük! Ha minden igaz, már nem is tudnánk nélküle egyáltalán élni, mert a kártevő szerves része lett a jelenlegi társadalmunknak! Annyira, hogy már azért él a szervezet, hogy a kórokozó jól éljen benne! Ezen nagyon el kellene gondolkodjon maga a vírus, bacilus vagy baktérium is, mert ha mohón zabálja továbbra is a rabszolgái testét, megtörténhetik az, hogy a fellépő súlyos láz mindkettőjüket a koporsóba fekteti. Arról pedig mindnyájan tudjuk, hogy onnan, semmiféle hókuszpókusszal megrendezett pénzügyi szemfényvesztés ellenére, feltámadás nem lesz többé! Addig is üzenem Népemnek, fel a fejjel, mert nem úgy verik a cigányt, és azt sem kell elfelejteni, hogy minél magasabbra mászott valaki az uborkafára, annál nagyobbat huppan majd, mikor összedől a kártyavár! Igazán érdemes elgondolkozni azon, hogy mennyire lenne kár értük!

PS: Aki azt gondolta, hogy a szokatlanul hosszúra sikeredett kényszerszünet a véget jelentené itt, annak üzenem, úgy terminátorosan, hogy: „I will be back!” Becsszóra!