Partraszállás és elszállás ! "D -day Brüsszel"
Sylvester Lajos azt mondja, hogy miközben a nemzet utolsó sorsdöntő csatára készül, néhányan, de ezek nagyon jelentéktelenül kevesen, orcátlanul poszognak! Ha olyan kevesen vannak, miért kell számolni velük? Továbbá megtudjuk, hogy a hal nem hús és mindenfajta erkölcsi kifogás nem egyéb, mint lópor pufogtatása! Talán lőpor lenne, de ez most nem számít, mert a sok barom tiltakozó nem tudja a nagy titkot, ami egyébként mindenki számára világos lenne, hogy az „Az egész pöszögés azért nevetséges, mert egyrészt az RMDSZ—EMNT-összefogást a szó szoros értelmében a népakarat követelte ki.” Hogy mikor, és hogy történt ez a történelmi követelés kielégítése, arról egy szó sem esik! Persze, ez nem akadályozza meg a nagyképűsködőket, hogy nevethetnékjük legyen!
Továbbá hathatós érvként megtudhatjuk, hogy milyen a jelöltek „minősége”. Így, idézőjelben, hogy legyen zavarosabb a mondanivaló! De erről most nem szólunk, mert arról nem is kell! Hát persze, hogy nem kell, mert ha mégis beszélnénk, akkor semmi kivetnivalót nem lehetne elmondani! Tőkés László, aki mint fentebb említettem, onnan igyekszik enni és etetni másokat is, ahová évekig a dolgát végezni járt! Vagy tanítványa, Sógor Csaba, aki 2007-ben egykori mentorát döfte hátba, mikor ellenlábasként elvállalta az RMDSZ ajánlatát, és persze Winkler, egykori bolhapiaci zsibárus, aki csak úgy jutott be az EP-be, hogy Frunda lelépett a placcról! Ez csapat a javából, és ki lehet az a balga erkölcscsősz, aki poszogni mer ilyen felállítás miatt? Persze, mindezt a szerző szerint, komoly érvekkel nem lehet megkérdőjelezni! Érvekkel nem is kell, mert a tények hosszú sora és a valóság mindennél ékesebben elmond mindent! Aki ezt nem látja, annak mindegy, de aki mégis sanda szemmel meri nézni, és ennek hangot is ad, az csak pöszög, vagy poszog!Még megtudhatjuk, hogy itt ellenvéleménynek, vagyis poszogásnak nincs helye, mert az amúgy is csak olyan duzzogásféle izélés, és ha majd meglesz a nagy győzelem, akkor lehet megint verekedni, köpködni!
Ennyit tudhatunk meg, és még sok minden mást is! Például azt, hogy hiába őszül meg az ember abban a tudatban, hogy mindent tud, mert ha kitátja a száját, azonnal kiderül valami kétségbeejtő dolog. Lehetne úgy is mondani, hogy az elefántcsonttoronyból nem látszik minden úgy, mint ahogy a hétköznapi halandók látják! Ez volna a kevésbé rossz eset! A gond akkor van, ha egy egész életpálya csak ennyire teszi képessé a véleményformálót, hogy hamis képekkel, eszmékkel etesse a balga népet. Néha tudatosan ferdítve és néha pénzért is!
Azt mondja egy közmondás, hogy aki tudja, az teszi, aki nem tudja, csak sejti, az megszervezi! Aki egyikre sem képes, az másokat fog tanítani, hogy hogyan kell! Így már érthető, hogy miért lettünk, és lesznek egyre jellemtelenebbek és erkölcstelenebbek az újabb generációk a korábbiakhoz viszonyítva! Ilyen rangos tanítómesterek mellett, mint Sylvester Lajos, igazán még elégedettek is lehetünk. Elégedettek, ha mégis poszogunk! Vagy pöszögünk! Ennyi jogunk még talán megmaradt a tengernyi ígéretből, vagy talán ezt is elvitatja tőlünk Sylvester elvtárs, valami újabban kitalált értékrendre hivatkozva?



10 Hozzászólás:
"Ne személyeskedj!
Légy méltó Magyar, mert az nem csak nemzetiséget jelent!
Ne hozz szégyent ránk!
Légy akkor is boldog, ha haragszol!"
Fűzzek-e ehhez még bármi mást? Az ön blogaj szinte kizárólag személyeskedésből áll, ami ráadásul átmegy néha fröcsögésbe, hiteltelenítve az egyébként néha moegfontolandó mondanivalót.
Egy dolgot illett volna idefűzni, de ez furcsa módon kikerülte a figyelmét kedves "Névtelen"
A legelsőt, hogy válasz egy nevet! Névtelenül semmi értelme az okításnak! Akinek figyelemreméltó ítéletei lennének, ne bujkáljon a névtelenség mögé!
Egyébként aki közszereplésre adja a fejét, az vállalja a kritikát is! Én is ezt teszem! Bátorság Névtelen!
A Háromszék tökét a székházzal megfogták, ilyenkor előtérbe kerülnek a régi talpnyalók.
A szakmaiságról meg annyit, hogy szerepeltünk egy interjújában és a végén a négy interjú alany nem ismert magára, vagy a felesége nem talált, vagy a szakmája, vagy az, hogy hol tanult...Igen, ideje lenne nyugdíjba vonulni, Markónak, Tőkésnek, komornyikjaiknak és mindenféle csicskásuknak egyaránt...
Hol vagy Nagy Zsolt ilyenkor?
Azt hiszem nyugdíjba is fognak menni hamarosan a bukta után, de nem Nagy Zsolt fog jönni, hanem a Borboly-félék :-)
Igazán örvendek, hogy Márton Zoltán úr jól van! :-D
Már komolyan aggódtam miattad, de az is megfordult a fejemben, hogy az, ami most folyik, betette az ajtót neked is! Nem másért, mert nekem, mint ahogy a másik bejegyzésekben meg is jegyezted, alaposan betett! Innen van talán a látható és érezhető hangulatváltozásom. Hangsúlyozom, hangulatváltozásom van, de csak ennyi! Nálam az alapvető dolgok nem változnak, főleg nem a mindennapi széljárásnak megfelelően! A szikla porlik, de nem lágyul! A málé, az igen, és még csak nem is robban, bármennyire fortyogna is, ha a meleg közelébe kerül!!
Ki vagyunk állítva képviselettel!
Ide írom most a makkfalvi majálissal kapcsolatos reagálásodra a választ is!
A szervezőkkel semmi gond nem volt, effélét én nem írtam, sőt egészen jó lett volna, ha nem állít oda néhány agyonunott pofa, hogy a kampányolással szarrá silányítsa az egészet!
Tele a hócipőm a politizáló és politikusnak beállt emberek társaságából, akik mindenfelé két könyökkel törtetnek, tolakodnak, hogy ők aztán megmutatják majd a nevünkben, hogy...
Megmutatták, tudomásul vettük, és most akkor lépjenek olajra, és hagyjanak minket is élni! Legalább ünnepnapokon ne kelljen utálkozni miattuk!
Szovátáról elmondtam a lesújtó véleményemet, mert itt is halmozottan jelentkezik a hanyagság és a fejetlenség, ami már mindenfelé létforma lett szépen-lassan! Ez általános jelenség és ahogy mondod, a Medve-tó még nem garancia arra, hogy amíg megvan, addig nem lennének gondok! A turisták pénzesebb rétege egyre igényesebb, és akkor fogja a pénzét elkölteni valahol máskor is, ha ott jól érezheti magát! Erre nagyon ügyelni kellene, mert az olténiából és Moldovából kompenzált üdülőjegyekkel érkezők, és a lumpenploretárok, nyugdíjasok kezelőjegyei nem fogják soha feldobni a telepet és soha nem fogják azt értékének megfelelő szintre ösztökélni!
Amúgy Isten áldjon, és járj gyakrabban errefelé!
Oktatnak minden irányból, zajlik a kampány teljes gõzzel. Még szerencse, hogy van hely bõven a góõznek, mert üres termekben kampányolnak sok helyen - mint hallom biztos forrásból.
Ez az egész összefogás igencsak hamis és gyanús, ráadásul olyasmikkel szembesülünk nap mint nap, amiket aztán végképp nem lehet érteni. Pl. megállapodtak, hogy az RMDSZ és az EMNT külön kampányol, erre miket lát az embert: az RMDSZ-eseket le nem lehet vakarni Tõkésrõl. Olvasom, hogy:
http://www.figyelo.ro/marosszek/50-kilos-sulyt-emelt-borbely-laszo-es-tokes-laszlo.html
Mi jöhet még ezután?
Hát, ezt lenyelni-kiköpni nem lehet! Tőkés Borbéllyal vállvetve bemutatják Ioan Cuza és mos Ion Roata kalandjait!
Hogy ezután mi jöhet még?
Becs-szóra, az ember esze megáll!
Néha úgy gondolom, hogy már semmin se lehet megbotránkozni, de mindig sikerül valakiknek ilyen szuperprodukciókat összehozni!
Még annyi maradt hátra, hogy gatya nélkül álljanak ki valami mutogatásra, hogy ékes bizonyítékkal szolgáljanak a meztelen igazságról és akkor már lesz mindenben részünk!
A többit megkaptuk!
Tőkés László válaszai:
http://itthon.transindex.ro/?cikk=9584
Weöres SÁNDOR Majom ország
Ej de messze majomország,
ott terem a majomkenyér,
majom ablak majom rácsán
majom notát ráz a szél.
Majom téren majom réten
majom hősők küzdenek,
majomszanatoriumba sirnak majombetegek.
Majomtanártól majomlány majom ÁBC-t
tanul
Gaz majom majombörtönt rugja irgalmatlanul.
Megépül a majom malom
lessz sok majom majonéz,
győzve győz a győzhetetlen
győzedelmes majom ész.
Majompoznán majomkirály
majoM nyeven szónokol,
eggyiké majom menyország
másiké majom pokol.
Makágo gorilla csimpánz
pávián orángután mind majomújságot
olvas vacsora után.
Majomvacsora emléktől
zug a majomreterát,
majombakák menetelnek
jobra át és balra át.
RÉMÜLETES MAJOM ARCOT VÁGNAK MAJOMKATONÁK
MAJOMKÉZBEN MAJOM FEGYVER
A MAJMOKÉ A VILÁG
A disputa jó dolog, éppen ideje volt, hogy meggyőzzék a püspök urat arról, hogy a virtuális tér mennyire fontos lehet!
A kérdezők szavaiból érezhető világosan, hogy mekkora a kiábrándultság és a felháborodottság!
És tényleg, hogyan álljon az a valaki mások elé, aki az RMDSZ gazemberségeit felemlegetve, Tőkésnek kampányolt, és most annak az ellenkezőjéről próbálja meggyőzni ugyanazokat a személyeket? Ilyen helyzetbe hozni, illetve cserben hagyni a saját híveidet, több mint egyszerű csalás és átverés! Ez már aljasság!
A szemrehányásokat mintha nem is hallaná, löki a sódert, hogy a magyar közösségi érdek miatt teszi mindezt!
A tavalyelőtt, de korábban se álltunk sokkal jobban a közösségi jogainkkal, és ezt akkor Tőkés László nem tudta? Akkor nem volt ennyire fontos?
Elfogadhatatlan, hogy egy ember néha mekkora felelőtlenségre képes!
nagy dérrel-durral magad mellé állítod az elégedetlen tömegeket, tüzeled őket nagyreményű szövegekkel, s a végén kiegyezel a halálos ellenséggel!
Ezt semmiféle magyarázkodással fehérre nem lehet többi kimosni! Ez egy morális csőd és a legtökéletesebben elkövetett árulás!
Annyira jól sikerült, hogy jogosan feltehető a kérdés is: Ki áll a dolgok hátterében és kinek az érdekét szolgálja? A miénket holtbiztos, hogy nem! És akkor?
Megjegyzés küldése