Ne Harapj Soha a Saját Fajtádba!
„Kard által vész el az, aki kardot ránt!” Mondja a bibliai bölcsesség, és ezen nem is kell vitatkozni. Mi van akkor, ha valakinek csak fakardja van, de úgy hadonászik vele, mintha legalábbis a szamurájok félelmetes katanáját villogtatná a feje fölött? Én két esetet tartanék figyelemreméltónak. Egyik esetben kiszól az anyukád, hogy: -„Fiacskám, ne loholj egyfolytában le és fel, képzelt ellenségeket kaszabolva, mert lefújja a szél a papírcsákódat az izzadt fejedről, és megfázol! Köhögni fogsz, és akkor jön a doktor néni az injekciós tűvel!”"
Másik esetben úgy jársz, mint Czika Tihamér a napokban. Itt olvasható, hogy miről van szó, és az, hogy mennyire igaz az is, hogy minden nemes cselekedet következményeképpen, eljön egyszer a méltó fizetség ideje is!
Hogy miért éppen most? Hogy miért ilyen hevesen? Ennek is megvan a maga magyarázata. Mielőtt kimondanánk a salamoni bölcsességet, hogy eljött az elszámolás ideje, érdemes egy kis kitérővel szemügyre venni a régebbi és időben közelebbi eseményeket, úgy itthon, mint Magyarországon is! Az előbbi bejegyzésemben említettem, hogy minden változás előtt létezik egy korábbi korszak, amelyik sajátosságaival kiváltja a következményeket és a bekövetkezendő eseményeknek ad irányt! Ami ma történik, annak már tegnap és tegnapelőtt megástuk, megásták valakik a medrét! Jól vagy rosszul! Ha a hullámok kicsapnak, féktelen száguldásukban elöntik a világot, akkor rosszul volt megásva az árok, ha egyáltalán volt valaki, aki gondolt volna arra, hogy egyáltalán árkot ásson. Nálunk árkokat nem ástak, a jövőre senki sem gondolt! Igaz, ásni ástak gödröt a Nemzetnek, de egymásnak is! Emeltek gátakat és tettek keresztbe is! Mindenkinek, akinek volt mersze kimondani nemtetszését! Kaptak bélyegeket, bírálatokat, megvetést és kivetettséget! Eközben a gátak mögött egyre nőt a hullámok ereje! Aztán az idén átlendült az ár, és most ropog-recseg a gát, indul az ár!
Magyarországon új lendületet adott a Jobbik előretörése a nemzeti vonalnak. Azt mondja, amit már jó ideje sokan, nagyon sokan vártak! Sokkal többen, mint azt a fellegekben járók el tudtak képzelni! Ahogy kinéz a dolog, ez még csak a kezdet, és alaposan betesz a FIDESZ-nek is, aki évtized óta igyekszik sikamlós manőverekkel kikerülni azt a szerepet, amit jogosan-jogtalanul elvártak tőle!
Itt, Romániában az MPP morális bukása, Tőkés László kétkulacsos mesterkedései lerántották a leplet arról a tévhitről, hogy a mára már trottyossá vált politikai gárda valaha is képes lesz beváltani húsz éves ígéreteit! Az RMDSZ szót sem érdemel, meddő banya lett belőle!
A mostani számtalan ifjúsági rendezvényen, a többnapos táborokban, az ott összegyűlt fiatalok ezreinek körében valóságos reaktorok működnek. A tömegek eksztázisai, a tömegek erejének megnyilvánulásai döbbenetes erővel ragadja magával a beavatatlanokat is, az együvé tartozás érzete pedig elementáris erővel nyilvánul meg! A nemzeti alapon való együvé tartozás érzete sehol sem nyilvánul meg erősebben, mint ilyenkor! Aki csak egyszer is részt vett egy ilyen rendezvényen, annak soha el nem múló élményt jelent, ami semmi máshoz nem hasonlítható! Vérforraló zene, hajnalba nyúló hangversenyek, bulik! Szerelem, alkohol, féktelen energia! Dorbézolások, zene, és mérhetetlen energiák megnyilvánulásai úgy, ahogy csak a mindenkori fiatalság tud produkálni! Jó vagy rossz, ez van! Aki nem volt soha fiatal, az vessen rájuk követ!
Most akkor itt van egy hatalmas erőforrás, ami fantasztikus energiákat képes produkálni, egy tömeg, amelyik menni akar valahová, tenni akar valamit, értelmet akar az életben és várja, hogy valaki-valakik megmondják, merre és hová induljanak el! Jönnek a rockerek és mondják azt, amit mindenki tud! Kurva ez a világ, a gazdagoké a hatalom, tied a nyomor! Kiszúrnak veled, senki sem törődik veled, az állam egy gazemberek gyülekezete!
DE nem baj! MAGYAR VAGY, hiába utálnak a románok, a szerbek a szlovákok! Kapják be, mert MI SZERETJÜK EGYMÁST! Dögöljenek meg az árulók és a kollaboránsok, az élősködők!
Ezzel szemben mit mutatnak fel azok, akik éjjel nappal hangoztatják, hogy ha rájuk szavazol, akkor aztán milyen jó lesz majd neked? Hát sokat nem, de adnak 5000 lejt az EMI- tábor szervezésére, hogy ne lehessen azt mondani, semmit se tesznek! Ezt sem csak úgy simán, hanem inkább kényszerből, vagy ösztönös előrelátással! Árus Zsolt részletesebben leírja blogjában, hogy hogyan.
Ez azért mégsem ilyen egyszerű, mert miután Borboly Csaba végre aláírja a megyei tanács döntését és a százezres tömegek érdekeit is "igyekszik érvényesíteni", megkapja a maga fejmosását fentről! Eckstein Kovács Péter beszól, hogy Borboly Csabának nincs joga és felhatalmazása az RMDSZ részéről, hogy nácikat pénzeljen! Legalábbis ez derül ki az Új Magyar Szó mai cikkéből, amit egyik régebbi ismerősünk Parászka Boróka neve is fémjelez!
Nos, én annyit kérdeznék, hogy a Hargita megye tanácsa kinek és mennyi pénzt utal ki törvényesen, az mennyire kell Eckstein Kovács Péter szájízének megfeleljen? Annak az Ecksteinnak, aki Bukarestben nyalja fényesre a Székelyföld autonómiáját tagadó államelnöknek a hátsóját, mint tanácsadó és magyar kisebbségi szakértő! Meg is kapja a magáét, mert felfigyelnek rá a kurucok, és a sajátos stílusukban kiátkozzák az árulót minden felmenőjével együtt, egészen Mózesig!
Ja, és persze Parászka Boróka is, aki egyetlen alkalmat sem szalaszt el, hogy ha egyszer magyar ügyről van szó, akkor ne igyekezzen valami aljasságot mondani! A magyarok ellen! Ő az, akiről már egyszer írtam egy korábbi bejegyzésemben, hogy nem egyéb, mint tégla! Tégla a Nemzetünk falában! Ha nem lenne az, győzzön meg az ellenkezőjéről! Például azzal, hogy kimondja, korábbi állításával szemben, hogy igenis Erdélyben szükség van magyar anyanyelven működő egyetemekre és teljes felsőoktatási tanítási rendszerre! Addig is, ilyen sötét alakok nyújtanak alternatívát és mondanak ítéletet arról a közösségről, amelyikhez semmi közük nincs, és soha nem is tartoztak hozzá korábban sem.
Gondolom, ezért tudnak nyugodtan aludni, mert soha nem néztek szembe azokkal, akiket minduntalan mocskolnak, és elárulnak! A hírhedt CSEKA, a későbbi NKVD komisszárjai számára utasítás jött, hogy ezután a halállistákon szereplőket tarkólövéssel kell kivégezni! A magyarázat lakonikus rövidséggel úgy szólt, hogy nehéz a hóhérnak az áldozat szemébe nézni, és mivel nagyon nagy a nép ellenségeinek a száma, sok lesz a munka, s nem remeghet a fegyvert tartó kéz! Hát igen, minden népnek megvannak a saját komisszárjai, és sokaknak nem remeg a keze! Annál inkább kezd azonban remegni a gatyája sokaknak, mint Czika Tihamér barátunknak is!
Tanulság lehet mindenki számára az, hogy aki fakarddal hadonászik, azzal előfordulhat, hogy valaki komolyan veszi és egyszer oda is vág, s olyankor még az ateistákat is elöntheti egy pillanatra a mély vallásos meggyőződés! Nem tartom szerencsés esetnek, ha valakire ezután vadászni fognak Kolozsvár utcáin, mint ahogy a kuruc legények ígérgetik Tihamérnak, akinek nem lehet ezután jó hangulata este az utcákon. Remélem, nem esik bántódása, és nem kell az EMI-t beperelje, amit igazán nem bölcsen, előre felelőssé tesz egy jövőbeli esetleges verésért. Egyszerűbben kell ezt elintézni!
A jövőben előfordulhat, hogy sokunkat elszámoltatnak korábbi hülyeségeink miatt, és ezért nem kell olyan dolgokat firtatni, ami ilyen dühödtségeket vált ki! Vannak sokan, akiknek a Nemzet eszméje szent és sérthetetlen! Vannak olyanok is, akik hitük miatt képesek ostobaságokat is elkövetni, és ez egyáltalán nem csak a magyar nemzet sajátossága lenne! Sőt! A történelmi példák sora végtelen hosszú, és mi még a lista közepén se lennénk!
Kurucok! Tudjuk, hogy szeretitek Hazátokat, Nemzeteteket! Szeretitek Magyarságunkat és mindent, ami ezzel jár! Én is szeretem, más is! Így helyes ez! Ebben megegyezhetünk, de ne verjetek meg senki olyant, aki csak egy fakarddal hadonászik! A kobra is csak akkor mar, ha muszáj és akkor is ésszerűen adagolja a befecskendezett mérget. Néha csak odakap figyelmeztetésképpen, és egyáltalán nem fecskendez mérget, ha nem tartja azt szükségesnek. Ezért is lett az ősi Egyiptomban a bölcsesség jelképe és a fáraók szent állata!
Maradjunk meg bölcsnek és csak akkor marjunk, ha már nincs más lehetőség, és akkor is csak mértékkel! Így lehetünk egyszerre tisztelt, csodált, de ugyanakkor félelmetes ellenfél is, akivel nem jó dolog ujjat húzni! Akkor leszünk bölcsek! Mint a kobra!



9 Hozzászólás:
Ennel szebben sose lattam az idegengyuloletet bagatelizalni, a ferdesegeket jotekonyabban felremagyarazni. Bravo.
Mikor majd neked is bevernek eggyet a masirozok, a borfejuek, akkor majd nagyon fogsz te is duhongeni. Addig csak dicsergessed a magadfajtakat.
Igyekszem tisztelni, váltakozó sikerrel mások véleményét, de esetedben Névtelen, nem tudom, mi lenne a véleményed! nem azért, mintha nem mondanád, vagy írnád ide, hanem azért, mert olyan következtetésekkel állsz elő, amiből csak azt érthetem világosan, hogy semmit, de az égvilágon semmit sem értettél meg a mondanivalóm lényegéből.
Nem azt mondom, hogy az értelmi színt lenne nagyon különböző, hanem azt, hogy nem lehet úgy vitatkozni, hogy mindenki csak a magáét mondaná, anélkül, hogy a másikra figyelne! Két monológ még nem jelent dialógot, ezt már Murphy is tudta!
Idegengyűlölet!
Ki gyűlöl itt idegeneket, de egyáltalán ki itt az idegen? Ki az, aki idegenkedik valamitől, és ki az, aki idegennek tart valamit, vagy valakit?
Van, aki számára idegen a magyar nemzet szimbolizmusa, és vannak olyanok, akik idegenként viselkednek saját nemzettársai között! Kinek van igaza? Kinek van joga itt ítélkezni?
Kit lehet arra kötelezni, hogy saját meggyőződése ellenére, szeressen valakit? Miért kellene valakit, vagy valamit törvényszerűen szeretni? Miért kell büntetni, elítélni a szabad véleménynyilvánítás eme alapvető jog megnyilvánulásának a sajátos formáit? A törvény csak a tettlegességet bünteti! Az erkölcs fogalma nagyon tág, és ami egy apáca számára már pornográfia, az egy pincérlánynak megszokott vicc!
A szúnyog nem elefánt, és nem is kell minduntalan rablót kiáltani!
Egyébként az, ami most a világon mindenfelé zajlik, az nem egyéb, mint valaminek a természetes következménye, és nem csak nálunk van ez így! Talán most erősebb lett, és gyarapodni látszik!
Ha bedugott pezsgősüveget rázogatsz, magadra vess, ha a kirobbanó dugó után kispriccel a habzó lé is!
Nem tudom, hogy Neked eddig ki húzott be istenesen a nemzetiséged miatt, de én nagyon sokszor kaptam a számra miatta, és még csak nem is jártattam a számat, vagy provokáltam valakit! Elég volt, ha tudták, vagy megtudták!Erről mesélhetnének azok, akik a román hadseregben magyarként katonai szolgálatot töltöttek!
Gondolod, hogy akkor és ott, és bármikor később is ugatott valaki román a saját fajtája ellen, hogy ez aljasság?
Amíg olyanokkal kell megoszd a mindennapokat, akik számára büntetendő szemét vagy, addig nagyon nehéz elfogulatlan lenni!
Én fordítanék egyet az állításodon és azt mondanám, hogy nagyon megváltozna a véleményed, ha egyszer nemzetiséged miatt szétrúgnák a hátsódat, észrevennéd, hogy mennyire magyar vagy, és az nem éppen kényelmes állapot! Ha te nem rúgsz bele másokba, az még nem garancia arra, hogy nem fognak mások beléd rúgni! S ha már egyszer rugdosnak, inkább fogsz a megrugdosottakkal szimpatizálni, mint azokkal, akik téged is rúgnak, vagy azt elnézik!
Ezért mondtam, "Ne harapj soha a saját fajtádba!" és ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy másokba kellene harapdálni! De ha rúgnak, akkor... Itt pedig megy a rugdosás, és most megvan a mondhatni immunrendszer reakciója.
Mi, vagy ki a kórokozó? Erre keres mindenki a saját módján választ.
Hát Karesz,mondhatom nem voltál elég érthető egyesek számára,de gondolom túl magasröptű volt az írásod,és nem mindenkinek volt világos a mondani valód;XD,XD,XD.Nos saját tapasztalatból mondom,hogy vannak olyan egyének,akik csak az ököl jogból értenek,és ezeket az egyéneket úgy is kell kezelni.Gondolom "Névtelen",amennyiben nem a falkája körében van,már mindjárt nem is ekkora a szája,és ha nem tévedek még rejtegeti is a véleményét,mert annyira gyáva,hogy nem meri felvállalni a gondolatait.És igazad van Karesz,szerintem se volt "Névtelen" katona a román hadseregben.Amúgy Karesz,üdv ismét a gondolkodók közt.
Kedves Karesz! Nagyon igazak a sorok, amiket írtál, ehhez hozzáfűzni nem sokat kell, pár sort azonban - engedelmeddel - mégis hozzátennék. Nem is annyira, az erdélyi helyzetre, hanem inkább a magyarországira tennék hozzá pár gondolatot.
Bizony, ahogy írod, a JOBBIK sokaknak kellemetlen meglepetést okozott (így Orbán Viktornak is) az EP-választás eredményeivel. Előzményként pedig megjegyzendő, hogy Kövér és a Fidesz prominensei az MSZP kreatúrájának nevezte a JOBBIK-ot végig. Ahogy Ti ott(hon) látjátok Tőkés és az RMDSZ nagy barátságát, úgy itt(hon) mi látjuk a FIDESZ és az MSZP nagy mutyijait és közös fellépését a "fasiszták" ellen...
Persze Tusványoson még hisznek az emberek Orbánnak, de az is elmúlik egyszer, mint a gyomormenés...
Szerintem sem kell senkit megverni, főleg nem ezt a szerencsétlen Czikát (megverte az Isten eleget azzal, hogy megszületett).
Előbb-utóbb elválik a szar a májtól ott(hon) is, és itt(hon) is...
Azt a kis időt pedig fél lábbal is kibírjuk...
Valyon melyik Boroka vagy Tihamer forditotta le a Steaua-Ujpest mecsen kitett banert mert en isten bizony a szart kinyomnam belole....
Sokszor mondtam már, hogy túl sok tégla van itt nálunk itt, a Nemzet falában, akik egy vállon veregetésért az édes anyjuk sírhelyét is eladnák hóhéraiknak.
Túlontúl sok boróka és tihamér osztja az észt, de ennél sokkal több gigi és iuliu is ugrabugrál, de kevesen tudják a következő német közmondást:
"Der Feind liebt den Verrat, aber verachten den Verrater!"
Magyarul azt jelenti, hogy: "Az ellenség szereti az árulást, de megveti az árulókat!"
Lelkük rajta, és mindig jó lesz tudni, kik az árulóink, mert így nem ér nagy meglepetés!
Szia Karesz!
Nagyon jó amit írtál. Czika egy nyomorult ember aki nagy "politikusnak" képzeli magát.
Hát ami Borókát illeti sikerült ismét kiborítania a bilit a csíki székelyeknél. A Manna .ro-n. Az írás címe „Nesze neked csabakirályfizás”. És kiderül, hogy a csíkiak „szerencsétlen nyomorult állatok „ mert úgy-e kiborultak a sok cigány lopástól és egyebektől. Hát ezt a „fehérnépet” sem ártana ha a kurucosok felvennék a listájukra. Hogy tud ennyi aljas népet eltartani ez a föld. És ezek beszélnek az erdélyi magyarság nevében…mondom én hogy valami nagyon de nagyon kellene már jöjjön…egy földindulás ahol ezt a sok patkányt el lehetne tiporni. Mert másképp ennek vége nem lesz.
Az ilyen Parasztka Bohóka férgek mindig kiakasztanak, pedig hányszor de hányszor mondtam már magamnak, hogy nem érdemelnek annyit sem, hogy elolvassa az ember az írásaikat...megspórolnék vele egy idegrohamot
megvan a kurucoknál is.
http://kuruc.info/r/35/44131/
hátha végre valaki valagon rúgja rendesen ezt a bestiát is.
Megjegyzés küldése