2009. augusztus 25., kedd

A Turáni Átok, vagy legyünk a kormányban?

A napokban ünnepeltük Szent István királyunkat, akit a magyar történelem a Nagy Államalapító címmel ruházott fel! Való igaz, mert tényleg államot alapított, de azt nem a nemzete akaratából és nem a nemzet támogatásával érte el. István, a korábbi Vajk, ezer évvel ezelőtt is csak politizált, mint ahogy azóta minden nemzedék főbb emberei is csak politizáltak. Ma is csak politizálnak, és nem létező érdemeket sajátítanak ki, miközben egyvalami semmit sem változott! A propaganda szövege, miszerint mindannyian a Nemzet Szent nevében, annak érdekében teszik azt, amit tesznek! Valóságos legendákat eszelnek ki, hogy mikor mire kell fölesküdni, mi a Nemzet Szent célja és kötelessége! Azt kell megvalósítani, annak kell minden egyéni érdeket alávetni, annak a szellemében kell harcolni, szavazni stb. Minden nagyérdemű nemzeti célkitűzés úgy kezdődik, hogy valakit, vagy valakiket a nyeregbe kell emeljünk, miután valakik azt korábban a pajzsukra emeltek. Ez csak a kezdet, mert a nagy cél megvalósítása csak ezután fog jönni! Hogy mi is lenne a nagy cél, vagy a terv, az kísértetiesen hasonlít a keresztény egyházak ígéreteihez, ahol a jóság és a becsületesség jutalma általában a túlvilágon lesz igazán elismerve, vagy jutalmazva. Az ilyenfajta ígéreteket, nagyon is gyakorlati okok miatt, nagyon nehezen lehet cáfolni, tehát akkor „ami biztos, az biztos” alapon hinni kell bennük! És persze ennek megfelelően kötelező cselekedni is az érdekében. Ez lenne az egyik legenda receptje, és ha már a legendáknál tartunk, akkor itt van a Turáni Átok, ami abból áll, hogy megosztottak vagyunk, nem értjük egymás szavát, és kárhoztatva vagyunk az örökös vitázásra. Ezt a politikusok úgy magyarázzák, persze a politikusok szemszögéből, hogy tudatlanságunk, nemtörődömségünk, tunyaságunk miatt képtelenek vagyunk felfogni a nagy dolgok közötti összefüggéseket. És mintha ez nem volna elég, nagy vezéreinket sem vagyunk képesek követni a végsőkig. Őket, a nemzet nagy bölcseit, akik csak a mi javunkat akarják önzetlenül.
Hogy ki, és miért nem tart össze, illetve milyen megfontolások alapján cselekszik a Nemzet érdekében, azt most nagyon jól lehet látni! Most, mikor a korábbi ünnepélyes kijelentések után, végre eljött az idő, hogy megtartsák a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést! Elnézést, a Székelyföldi Önkormányzati nagygyűléseket! Mert több is van! Egyelőre kettőről tudunk, de ahogy kinéz a dolog, lehet, hogy több is lesz!
Egy lesz szeptember 4.-én, és egy lesz 5.-én is! A többit még nem tudjuk, de kíváncsian várjuk, hogy mikor, és hol fogják megszervezni! Én javasolnám, hogy a harmadikat a Tejúton szervezzük meg, hadd lássák őseink is, hogy milyen ügyesek vagyunk mi székelyek! Biztos, hogy el lesznek majd ragadtatva, ha megtudják, hogy már annyira felszaporodott a magyar nemzet Erdélyben, hogy két külön helyen kell megszervezni azt, mert egy városban már nem férnek el a Nemzet választott nagy fiai.
Az RMDSZ, vagyis Markó Béla, a modern honfoglaló 4.-én lesz székely, mert az év többi napján romániai politikus, aki Bukarestben akar lenni! Ott sem akárhol, hanem a kormányban, és ha lehetséges, akkor a többségben! Legalábbis ezt mondta a tegnap, és akkor mindjárt világos más számára is, hogy miért nem volt szabad elmenni az RMDSZ-es polgármestereknek az EMI táborba egy kis tereferére. Aki nem tudja, annak megmondom, hogy miért! Azért, hogy nehogy bepiszkítsák magukat és becse pártjukat valami magyarokkal, és a román kollégák finnyás orrát zavarják az alkudozások során. Kell a tiszta bizonyítvány, hogy bárhogyan is mondták volna, vagy bármit is ígérgettek volna a tavalyi és idényi kampány során, nekik a magyarsághoz semmi közük nincs!!!! Ha nem hiszik nekik el, akkor még a saját székelyeik nagygyűlésére sem mennek el, inkább rendeznek egy másikat máshová, csak legyen béke! Még saját programjuk is van a gazdasági válság felszámolására! Saját elnökjelöltjük is van, akinek a szavazatait a második menetben annak adják, aki többet ígér, illetve annak, aki beveszi őket a kormányzásba.
Hát igen, ebben van igazság, mármint abban, hogy van saját programjuk a gazdasági válságra. Itt nehogy valaki arra a sablonos baromsághalmazra gondoljon, amit a napokban bemutattak! Itt arról a válságról van szó, ami tényleg fullasztóan hat! Arról a válságról van szó, ami a párt berkein belül ütötte fel a fejét és egyre inkább ingerlékenyé teszi az egyre türelmetlenebbeket. Nem jött be a szokásos kormánybeli részvétel, elapadtak a pénzforrások, nincs biznisz, nincs zsozsó! Ha nincs semmi haszon, akkor minek kell a párt? Ezt mi már sokan kérdeztük eddig is, mert itt egyetlen szó sincs arról, hogy magyarság! Igaz, eddig sem volt, vagy ha ilyeneket mondtak, akkor mögötte mindig az üzletet érették. Most, hogy szorul a kapca, megint kibujt a szeg a zsákból, s levették az álarcot. Eddig még nem hallottam ocsmányabban összefércelt kifogáshalmazt, hogy miért nem megy az RMDZS a korábban 5.-ére bejelentett gyűlésre. Sok marhaságot, hazudozást összehordtak az évek során, hogy mit miért cselekszenek, vagy inkább mit miért nem tesznek meg, de ilyen átlátszó szeméttel még eddig sosem rukkoltak ki!  S hiába áll a díszes társaság mellé Tőkés László, mint a nem létező EMNT fantomszervezet elnöke, semmit sem változik a kép. Tőkés nyugodtan odaírhatná, hogy mint az RMDSZ csicskása, természetesen ő is ott lesz 4.-én Csíkszeredában, mert ez már senkinek nem jelentene újdonságot. Egyébként teljesen nyilvánvaló, hogy tökéletesen szerepzavarban szenved. A napokban Szlovákiából kitiltott Sólyom László ügyét az európai parlament elé szándékszik vinni, miközben Szegedi Csanádnak, a Jobbik euró-parlamenti képviselőnek leckét ad, hogy ne merészelje nála jobban képviselni a romániai székelyeket. A Sólyom Lászlót ért sérelem orvoslása a Magyar Köztársaság diplomáciai testületének a feladata! Hogy Magyarország mennyire fogja megoldani a már szokásos nemzetközi rugdosást, hát őszintén, nincsenek illúzióink. Tőkés Lászlónak egyéb gondja kellene legyen! Például az, hogy a Jobbik képviselőjével versenyezve, azokat képviselje, akiknek az érdekei miatt, az összefogás nevében Markó Béla szekerébe is felült. Egyébként érthetetlen, hogy miért kell összerúgnia a port azzal a valakivel, aki ugyanazt akarja tenni, mint amit Tőkés László megígért? Vagy talán mégse ez a volt a célja? Vagy talán az, aki 4.-én gyűlésezik, az törvényszerűen kell rugdosson valakit, aki a magyarokat másképpen igyekszik képviselni? Kinek, vagy kiknek kell itt állandóan bizonyítani?
A köpködés és az állandó mellébeszélés helyett illene azt a sokat emlegetett NAGY MAGYAR ÖSSZEFOGÁST végre gyümölcsöztetni! Persze, olyan emberektől elvárni ezt, akik nem tudják túltenni magukat a leghétköznapibb gyarlóságaikon sem, vagy lelküket eladták már a Sátánnak is, azoknak még maradt néhány alternatíva! Egyik az, hogy le kell mondani, ha már nem a saját akaratuknak engedelmeskedve kell cselekedjenek! Másik, hogyha mégis azt teheti, amit akar, akkor máskor igyekezzen kevesebbet hazudozni, mert a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát!
Ahogy nap, mint nap tapasztalhatjuk, a turáni átok számunkra nem az, hogy nem tudjuk egymást megérteni, vagy ne tudnánk azt, hogy mi lenne a jó számunkra, hanem az, hogy olyan átkozott „képviselettel” vagyunk megáldva, mint amilyen van, illetve olyannal, amilyen nem is létezik!

5 Hozzászólás:

betamás írta...

"a nem létező EMNT fantomszervezet", akkor az SZNT is az ?

Karesz írta...

A SZNT nem azért létezik, mert van, vagy nincs az EMNT. Tudtommal a SZNT testületileg nem támogatta a Magyar Összefogást sem, amit az EMNT mégis elfogadott. Kérdés maradt, hogy kiből is áll végül is az EMNT, ha majdnem mindenki hiányzott, vagy nem vállalt közösséget vele?

LeHeL írta...

Bár sokáig baromságnak tartottam, tapasztalatokra és a külföldiek magatartására tekintve egyre inkább azt gondolom van ebben a turáni blablában valami..

Amúgy igazi vezetőkre van szükségünk, valóban. A saját benső vezetőnkre !

betamás írta...

Az EMNT oldalán megtalálható az EMNT tagok névsora, mig az SZNT oldalán nem található meg az SZNT tagok névsora.
Ami a turáni átkot illeti, Erdélyben valóban ennek lehetünk tanui. Valaki mindig valamiért meg van sértődve.
1999 ben Tőkés beperelte az RMDSZ-t a Brassói Határozatok be nem tartásáért, a pert elvesztette, de Markóék megharagudtak rá és megszüntették a tiszteletbeli elnöki tisztséget, 2007-ben pedig az EP lista összeállitásakor nem voltak tekintettel a rommagyarság politikai sokszinűségére. Amikor meggondolták magukat, Tőkésen volt a sor, hogy megsértődjön, olyan indokokat hozva fel, amelyeknek semmi közük sem volt az EP válaszásokhoz (azaz mem az EP választási programba kötött bele, hanem abba, hogy az RMDSZ nem fogadta el szószerint a hosszútávú eggyüttműködési ajánlatát).
2008 tól kezdve (az MPP megalakulása után) pedig az RMDSZ hiúsitotta meg sorozatosan a teljes együttműködést. A helyhat választásokra Szász Jenőnek volt egy nagyon is reális ajánlata: készitsük el Erdély választási térképét, ahol nagy a magyar lakosság aránya, legyen verseny, ahol nem, ott fogjunk össze. Erre az volt az ellenérv, hogy már késő, nem lehet felülirni az előválastások eredményeit (amelyek nagy többségét az ajánlattétel pillanatában még nem tartották meg; s amúgy is, mindakét szervezet többet nyert volna, ha megszületik a megegyezés). Igy az lett a váge, hogy Kovács Péter a blogján azon siránkozott, hogy az MPP miatt nem lett magyar megyei tanácselnök Szilágyban (kb. ugyanannyi szavazat hiányzott, mint ahányat kapott az MPP jelöltje). A parlamenti választások alkalmával az MPP belement az ún. "belső koalicióba" is, de az RMDSZ nem fogadta el az általa kért befutó helyeket. Pedig az MPP kérése jogos volt: 10 szenátornak a 15%-a 1,5, lekerekitve 1 szenátor; 22 képviselőnek a 15 %-a 3,3, lekerekitve 3 képviselő. Az EP válastások alkalmával pedig Szász azt kérte, hogy legyen ún. "külső kolició" és az MPP-nek jusson a 4. hely. Ez is egy jogos kérés volt, hiszen ezúttal a törvény világosan kimondta, hogy az 5 százalék a választási szövetségekre is érvényes.Sógor Csaba erre azt mondta, hogy az EP választási törvényt "most akarják módósitani" (nem módósitották) és hogy az MPP-nek 15%-nál többet kellett volna elérnie (http://itthon.transindex.ro/?cikk=9215), Kelemen Hunor pedig azt, hogy Szász a sajtón keresztül üzent és hogy aláirásokat gyűjtött Tőkésnek az ő tudta nélkül (http://kelemenhunor.egologo.transindex.ro/?p=112#comments). Na és, ugyanúgy meg lehetett volna üzenni sajtón keresztül, hogy örvendünk a javaslatnak, elfodadjuk, (főleg hogy a belső koalició keretében is ugyanazt a helyet szánták volna az MPP-nek) és ezekután Szász sem gyűjtött volna aláirásokat.
Most, a székely gyűlés kapcsán is meg lehetett volna egyezni. Csakhogy az RMDSZ-EMNT nem akar az SZNT-vel közösködni, az SZNT pedig a Csapó tervezeten kivül mást nem akar látni, pedig meglátásom szerint a Bakk tervezet körültekintőbben van megfogalmazva.

Árus Zsolt írta...

@betamás:
Az SZNT oldalán a magunkról/struktúra almenûben megtalálhatóak a küdöttek.
Ráadásul az SZNT betartva házszabályát évente kétszer ülésezik, határozatokat hoz, konkrét dolgokat tesz, s azokról rendszeresen be is számol.
Az EMNT oldalán névsor van, de a tevékenységérõl valamit lehet tudni?
A többi dologban alapvetõen egyetértünk. S Karesszel is, ami ezt a bejegyzést illeti. Én azonban remélem, hogy a helyi választottak bölcsebbek lesznek, mint Markó. Már csak azért is, mert õk hétfõn ki kell menjenek az utcára, s szembesülni fognak azzal a kérdéssel, hogy hol voltak szombaton?

 
Visit InfoServe for blogger backgrounds.