Hogy lesz ebből Autonómia?

Lejárt, illetve lejártak a Nagy Nemzetgyűlések Székelyföldön! Mindenki elmondta a magáét, és most minden rendben van! Van, aki a második gyűlést folytonosságnak tekinti, van olyan, akinek ez csak koloncot jelent. Van himnusz, van Memorandum is, és körülbelül ennyivel maradtunk! Illetve mégsem, mert igazi hasznot a WC Tudorok tudnak elkönyvelni. Azok, akikkel vasárnap órák hosszat vitatkoztak, illetve átkoztatták magukat az Antena 3 jóvoltából a nép nagyjai. Egyszer Izsák Balázs tartotta a fejét a dilinyós Tudor mosléközöne alá, aztán Tamás Sándort állt mikrofon mögé, hogy a legaljasabb mocskolódást vegye a nyakába! Mindezt miért? Hogy a román nemzetiségűekkel tárgyaljanak? Mióta lennének WC Tudor és társai illetékesek, a román fél tárgyalóképes partnerei az autonómiaügyben? Fogalmam sincs róla, és arról se, hogy miért kellett egy ilyen sötét lelkű szemétláda alá lovat adni! És azt végképpen nem tudom, hogy egy, a magyarság nevében beszélni kívánó bárki, hogy lehet ennyire gyáva és meghunyászkodó, hogy ha már vitába szállt az őrülttel, akkor miért nem vágta ki a rezet? Egyrészt ember ennyi sértést nem tűrhet el, de ha mégis vállalja, akkor legalább legyen annak értelme! Például a „köszönöm szépen, hogy meghallgattak” helyett kimondhatta volna az élő műsorban, hogy „Kedves műsorvezető, most talán megérti, hogy ilyen és efféle ocsmány támadások miatt kell nekünk sajátos autonómia! Azért, hogy védve legyünk az efféle náci támadásoktól, és gyalázkodásoktól, mint amilyen az önök jóvoltából, ma ránk, magyarokra zúdult! Ezt nem akarjuk tovább tűrni, hogy nap, mint nap nemzetiszocialista ideológiákkal fertőzött társadalomban éljünk, ahol a román nemzetiségűek Übermenschen-ek, mi magyarok csak Untermenschen-ek lehetünk!”

Ezt senki sem mondta el, hanem percekig WC Tudor tirádáit hallgatták türelmesen, és a stúdió jóvoltából a lecsendesített mikrofon mögé elbujt Tamás Sándor hangja nem is hallatszott, csak foszlányokban. Mikor hallatszott, csak annyira telt a mondanivalóból, hogy „Mi is itt lakunk, ez a mi hazánk is!” Ennyi volt az érvelés és a többi csak kínos önigazolásféle magyarázkodásba fulladt ki! Hogy lesz ebből autonómia? Hogy lehet így, a földön csúszva bármit is elérni? Hogy lehet ekkora hülyeséget elkövetni? Hogy lehet ekkora, nyilvánvaló csapdába besétálni? Hol van a józan esze bárkinek, hogy egy pillanatig is azt hiszi, hogy WC Tudorral szót lehet érteni? Világosan látszott, hogy azért hívták a stúdióba a szélsőségesen sovén nagyágyút, hogy rajta keresztül elmondhassák azt, amit, az önmagukat szalonképesnek valló hangadók nem mernek kimondani nyíltan. Gondolatban, és a díszletek mögött azonban tökéletes az egyetértés. A látszatot azonban igyekeznek fenntartani! A megfélemlítés, a gyalázkodás, más nemzetiségek nyílt megsértése semmiféle hivatalos eljárást nem vont maga után itt, Romániában. Ez is mutatja, hogy itt mindig, és mindenkor a látszat számít csak! Ez azonban nem menti a magyarság nevében felszólalók szégyenteljes kudarcát, a méltatlan helyzetben való kínos tehetetlenségét. Állnak a nagy szennylavinában, és egyetlen épkézláb replikát sem tudnak kinyögni! Márpedig ha valaki felvállalja a közössége képviseletét, akkor számíthat arra, hogy nem csak úriemberekkel kell majd vitáznia! A vasárnapi gyalázatos jelenetet egyáltalán nem kellett volna felvállalni, mert eltérően a kellemetlen viták hangulatától, ez nem vita volt, hanem egészen másvalami!

Nagyon elkeserítő, hogy nem vagyunk képesek még egy közös gyűlést sem megszervezni a jövőnk érdekében, hanem inkább egymás nyakát szorongatjuk. Mikor kívülről jön támadás, akkor meggyőződhetünk arról is, hogy teljesen képtelenek vagyunk az önvédelemre! Egyvalamit tudunk és merünk megtenni, hogy önmagunkat támadjuk, egymást kikészítsük, mert ehhez van bátorságunk. Tudjuk, hogy fajtánk nem mer visszaütni! Ha vissza is ütne, azt amúgy se komolyan teszi, attól nem kell félni!

Igen tisztelt nemzettársaim, egy dolgot ne felejtsetek el! Mindezt a „túlsó” oldalon is nagyon jól tudják! S akkor magától tevődik fel a következő, jogos kérdés is: Ha mi magunk is csak a saját magunk ellenfele tudunk lenni, és a külső ellenséget még a minimális tisztelet betartására sem tudjuk rávenni, akkor miféle stratégiai győzelemre számíthatunk a jövőben?  Nem vitás, hogy számunkra egyre fontosabb kérdés lehet az, hogy miként lesz ebből a szerencsétlenkedésből igazi Autonómia?
Hogy hogyan? Azt egyelőre csak a Jóisten tudhatja!