Székelyföldnek adjátok vissza a jussát!

Történt 2004.-ben, helyszín Düsseldorf, a német iparkamara által szervezett kiállítás, vásárral egybekötve. Németekkel folytatott társalgás, német modorban. A németek nem szívélyesek, a németek precízek, öntudatosak, tudják, amit tudnak! Ha beszélnek, vagy  hűvösen-tartózkodóan teszik,  vagy szókimondóan őszinték. Társalgás közben kérdezik tapintatosan, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, mi érdekelne? Mondjuk, és azt is, hogy Erdélyből, Románia. –Ah, ja, a Balkánról! - Nem a Balkánról, hanem Erdélyből, Siebenbürger! -Ja persze, a Balkánról!  Hiába méltatlankodtunk, megnyugtattak, hogy értik ők, Románia-Erdély, akkor az a Balkán! Később egyik volt idevalósi német ismerősünk elmagyarázta, hogy nem kell szívre venni, mert ami Passau-tól keletre fekszik, az minden német számára Balkánnak számít. Úgy is tekintetnek rá! Akkor megértettem azt, hogy az, ami Passau-tól nyugatra van, ahhoz nekünk kevés közünk van! Nyugodtan kimondhatjuk azt is, hogy ha ez lenne a sokat emlegetett Európa, akkor nekünk ott nincs is mit keressünk! A napokban úgy gondolom, hogy megértettem végre, miért vagyunk „csak” Balkán, és azt is, hogy mit jelent ténylegesen balkáninak lenni! A negatív felhang ellenére, ez nem csak hátrányt jelenthet, hanem bizonyos esetben előnyünkre is válhat. De erről csak később!

Még egy történet arról, hogy érthető legyen az, hogyan működik a nem balkáni germán rendszer. Viki néni Marosvásárhelyről meglátogatta lányát Kölnben, ahol az akkori szabályok szerint, hat hónapos vízummal december elejéig tartózkodhatott. Jött a Karácsony, és szerették volna együtt tölteni azt, de az már kiesett az érvényes határidőből. Ezért az idegenrendészeti hivatalhoz fordultak, hogy meghosszabbítsák a vízum időtartalmát. Ott több iroda működik, és az abc-sorrend dönti el, hogy melyik irodába kell bemenned. Az illetékes iroda hivatalnoka hallani sem akart a hosszabbításról, haza kell menni! A család megmozdult, hogy ez azért mégse jó így, és kihallgatásra kerültek Kohl kancellár hivatalában. Ott rövid volt a kihallgatás!  Miután elmondták a gondjukat, csak annyit kérdezett Kohl, hogy az illetékes hivatalnok mit mondott? Mondták, hogy elutasította a kérelmüket, mire a válasz az volt, hogy akkor ő, Németország kancellárja sem mondhat mást, mert neki nincs joga felülbírálni az illetékes hivatalnok döntését. Ennyi a sztori, s most csak arra kérek mindenkit, hogy képzelje el csak egy pillanatra, hogy hogyan oldotta volna meg hasonló problémáját bárki, itt Romániában, és nemcsak itt! A fejemet teszem rá, hogy ha nem is emberségből, hanem néhány eurós „befektetéssel” bármelyik illetékes hivatalnok „megoldotta” volna a kör négyszögesítését, ott helyben! Mert itt Balkán van!
Honnan ered ez a balkánizmus? Nem másért, de ha a kirándulók szeméthegyeket hagynak hátra, akkor azt is balkánizmusnak nevezzük, és azt is, ha az orvos csak a kenőpénz bezsebelése után hajlandó elvégezni a dolgát. Sorolhatnánk a balkánizmus ismertetőjegyeit, de ezeknek nagyobb része egészen más kóros okokra vezethetőek vissza!
Nálunk, ennek a viselkedésformának történelmi hagyományai vannak, és szintén történelmi okokra vezethetőek vissza. Mélyen, a történelmi hagyományok és társadalmi berendezkedések gyökereinél kell keresni az eredetét. Ha a korábbi magyar társadalom hagyományait vizsgálgatjuk, kiderül, hogy mindig voltak kiváltságosak, akikre sokszor még a gravitáció is másképpen hatott. Elég volt csak egy kutyabőrös bizonyítvány, és esetében mindjárt másképpen értelmezték a törvényt. Adót nem kellett fizetnie, s ha neve mellé hatalmas vagyon is társult, akkor még az uralkodók is szőrmentén kezelték a retinenskedőt. Egyházi személy megint másféle elbírálásban részesült, ha egyáltalán történt felelősségre vonás. Székely ember nem fizetett adót, hanem háborúzni járt, és a kvázi szabadság megint különleges társadalmi státuszt jelentett. A szászok megint más úton jártak, és az osztrák birodalom kiterjeszkedése után, kiváltságokat kiváltságokra halmozva igyekeztek kibújni a törvények alól. Ezeknek a kiváltságoknak a csökevényei szokásokká váltak, és nyomai ma is fellehetőek a társadalmilag átrendezkedett jelenben. Vidéken ma is hallani lehet, hogy X nem illik Y-hoz, mert „csak” református, vagy éppen „katolikus”, de lehet, hogy „csak” egyszerűen „ágálnak”.
A történelmi Romániában, mindig az ortodox egyház és a bojárok, a helyi kiskirályok döntötték el, hogy mi hogyan legyen. Később, a modern állam megteremtése sem hozott valódi változást, mert a király és annak helytartói hasonlóan viselkedtek, és kedvük szerint értelmezték a törvényeket.Trianon után, a keleti tirannizmus áttevődött Erdélybe is, és ötvöződve az itteni úrhatnámsággal kialakította a ma itt található „eredeti” viselkedésformát. Ettől valamivel eltér a Kárpátokon túli „déliség”, amit mi erdélyiek nevezünk balkánizmusnak. Ez a viszonylagosság nem jelent már nagy különbséget, mert a „déli” szellemiség nagyon jó táptalajra talált itt Erdélyben. Egyébként a központosított államvezetés rákényszerítette a provinciára is a balkánizmus doktrínáját.Ennek a balkánizmusnak a sajátosságai a következők:
-A hatalomra került vezetők, kinevezett főhivatalnokok, ügynökségek igazgatói, vezető testületek tagjai nem a köz érdekét szolgálják, hanem KEGYET gyakorolnak! Ha úgy akarják fekete, ha nem akarják, akkor fehér!
 -Döntenek ott is, ahol ez teljesen fölösleges, és ha egyáltalán nem döntenek, akkor sem történik semmi! Megtehetik, mert a rendszer úgy áll össze, hogy ez részben társadalmilag is elfogadott viselkedésforma. A tejhatalmú diktátor pozíciója azonban mindig ingatag, mert a felsőbb rétegek vezetői is kegyet gyakorolnak lefele, és így megy ez felfelé, egészen az államelnökig.
-Mindenki függ valakitől, és a függőséget csak látszólagosan szabályozzák a törvények, amelyeknek az értelmezése is a függőség függvénye!
-A bonyolult függőségi hálózat átláthatatlanul tekerőzik, s a politikai pártok tovább bonyolítják a helyi klánok által még jobban felkavart zűrt.

Ezért aztán az, aki helyzetbe kerül, az tudja, hogy átmeneti állapotban van, s ekkor harácsolni kezd, mert az idő sürget. A korrupció mindennapos jelenség, a kenőpénzek jönnek-mennek, mindenki lop-csal, ahogyan tud. Nincsenek közép és hosszú-távú tervek, mert az állandó személycserék miatt ez nem járható út. A máról holnapra megvalósítható tervek jöhetnek szóba csak, és ennek súlyos gazdasági-társadalmi következményei vannak.

A kilencvenes években, Németországban súlyos gondnak nevezték a globalizációt prédikálok a törvények által keményen bebetonozott hivatalnokok rendszerét. Itt ugyanis egy hivatalba belépett hivatalnok élete végéig hivatalában maradhatott, mert az elmozdítására csak különleges esetekben kerülhetett sor. Ilyen kivételes leváltást csak bizonyított bűn, vagy valami kirívó kihágás esetében lehetett megejteni. A kifogás az, volt, hogy belátható időn belül tarthatatlan a társadalmi biztosítási rendszer a felgyülemlett hivatalnokok nagy száma miatt. Számtalan politikai támadásnak voltak kitéve, és eddig minden kancellár foga beletört a rendszer megreformálásának a kísérletébe.
 Most, mikor a világon végigsepert a gazdasági válság, és helyenként valósággal tombol, csak néhány ország volt képes hatásosan fellépni a katasztrófával fenyegető válsággal szemben. 2009. második felében gazdasági növekedést csak néhány ország tud felmutatni. Élen jár Németország 0.9%-os növekedéssel, második helyen Japán áll 0.8%-kal. Állítólag Franciaország is felzárkózik, de ezt hivatalosan még nem sikerült igazolni. Ami meglepő, Oroszország is növekvő trendet mutat, de ez is még kérdéses. Tény, hogy ezek az államok az U típusú gazdasági krízis második felébe léptek, ami biztató jelnek számít. Ami közös ezekben az országokban, és itt Németországra és Japánra gondolok, az, hogy hagyományosan hosszú idők óta működő adminisztrációs rendszerrel rendelkeznek, ahol a politikai változások nincsenek hatással a személyzetre, és az adminisztratív rendszerre. Németországban még Bismarck idejéből is vannak érvényben lévő törvények. Japánban szintén ebből az időből származik számtalan rendelet és intézmény, amikor a feudális Japán a modernizáció útjára lépett.
Bebizonyosodik az, hogy egy államot nem a mindenkori jövő-menő kormányok és kormányfők hozzáértése teszi sikeressé, hanem a háttérben folyamatosan működő rendszer hatásossága a sorsdöntő! A dinasztiák történetét tanulmányozva kideríthető, hogy számtalan esetben teljesen hülye királyok, uralkodók ideje alatt az illető országok jóformán semmit sem tapasztaltak a vezetők tehetetlenségéből. Számtalanszor kiskorú gyerekek ültek a trónon, de ettől még sehol nem állt meg az élet. A rendszer vitte tovább a világot, mert egy társadalomban a rendszerre hárul a legnagyobb feladat! A feladatokat csak a rendszert alkotó hozzáértők tudták megoldani, és a hozzáértés egyik kulcsa a tapasztalatok szerzése. Ennek alapvető követelménye a kontinuitás és a tapasztalatok átadása az időközben felnevelt utódoknak is. Diplomaták családjában diplomatákat neveltek, katonák családjában katonatiszteket.
Így jutunk el oda, hogy méltán tegyük fel a kellemetlen kérdést. Nálunk miért nem mennek a dolgok úgy, ahogy elvárnánk azt? Egyszer azért, mert buta, tehetségtelen embereket nem kell kinevelni, tanítani, mert olyan mindenfelé akad! Akkor minek kell az iskolákkal törődni? Diplomát minden sarkon lehet venni, s egyéb mi kellene még? Ide nem kell kontinuitás sem, mert ez megy magától is! Bármelyik gyors-diplomást teszed bárhová, mindenhová egyformán jó és rossz is egyben, mert semmihez sem ért. Akkor minek válogatni a legjobbat? Tanügy, egészségügy, mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, teljesen mindegy, mert egyikért sem tud semmit tenni, mindenhol egyformán tehetetlen. Teheted, veheted, eldobhatod, bármikor tehetsz mást helyébe. Ezt egy tanult, önmagára valamit is adó, határozott egyéniséggel rendelkező emberrel nem tudod megtenni. Ezért nem is kerülhetnek be a rendszerbe! Egyének nélkül azonban nincs rendszer, és rendszer nélkül nincs sem jelen, sem jövő!

Minálunk sokan vannak olyanok, akik még a valamikor működő rendszerek nyomait is eltörölnék. Nem azért, mert valami jobbat tudnának, vagy az új a régiek miatt nem működne, hanem azért, mert a semmi mellett a kicsi is óriásnak számít. Aki pedig a semmittevéshez ért csak, azt minden más hasznos dolog irritál. Így állunk azzal a magyarázattal is, hogy a Székelyföld legnagyobb szépséghibája, elmaradottságának az oka a székek foszlányokban fennmaradt létezése lenne. A fenti tanulságokkal összevetve azonban kimutatható, hogy egy hosszú időkön átívelő, valamikor jól működő rendszert nem szabad leírni csak azért, mert valakinek az lenne a véleménye!
Véleményt bárki mondhat bármiről, de igaza csak akkor lehet, ha tudja azt is, hogy miről beszél! Csutak István a Székelyföldet ostorozza, de szavaiból az derül ki, hogy nagyon sokat kellene még ahhoz hozzátenni, hogy ténylegesen szakértő is legyen abban, amiről beszél. Márpedig szakértelem nélkül nincs értelmes szó sem! Talán nem is ez lenne a célja!

A Székelyföld lerombolása nem csak 130 évvel ezelőtt volt divat, mert ma is vannak olyanok, akiknek nagyon az útjukban van még most is!  Akkor is, és ma is, mindig kerültek janicsárok és kollaboránsok, akik jó pénzért, jó állásért, cserébe eladták még az édesanyjuk sírkövét is! Az osztrákok is tudták, hogy ha valakiknek a kultúrájukat kell tönkretenni, akkor nem az egyéneket kell hajkurászni, hanem az intézményeit működtető kereteket kell ellehetetleníteni. Mi tartotta össze a székely társadalmat? Maguk a székek. Akkor mától ne legyenek! És úgy lett, illetve mégse, mert később a románok is szétverték még jobban, és ma Csutak Istvánnak és az UDMR egyéb janicsárjainak is gondot jelentenek. Ők csak kell tudják azt, hogy miért lenne annyira fontos, ha végképp eltűnnének a székely székek.

Maholnap összeülnek a székelyföldi polgármesterek, választott képviselők, hogy megbeszéljék a jelent és a jövőt. Nagy a gyanúm, hogy a múltban felgyülemlett személyes gondoknak sokkal nagyobb lesz a hangsúlya, mint a múlt tanulságainak a bölcs felismerése. Pedig igazán kár lenne, mert a jelen sikeres nemzeteitől eltanulva néhány tanulságos sikertörténetet, sikerülne fordítani egyet a történelem kerekén, és újra visszaszorítani a balkáni szellemiséget a Kárpátok túlsó oldalára. Mindenki maradjon meg a saját hagyományaival! Túl, a balkáni szatrapákkal! Itt, Székelyföldön a székekkel! Egy próbát mindenképpen megérne, mert a sok locsogáson túl, más kézzelfoghatóbb terv nincs a zsebünkben! A mieink találták ki, és még mindig a miénk lenne!  Munkára fel emberek, hátha menni fog nekünk is!