- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2010. július 28., szerda

Egy Bizarr Történet

 Ha valaki veszi a bátorságot, és olyan eseményekről merészel beszámolni, vagy olyasmiről mer beszélni, ami enyhén szólva hihetetlenül szól, akkor meglehet, hogy egy irtózatosan nagyot fog kockáztatni. Ha beszámolójában előfordulnak olyan szavak, hogy szellemek, kísértetek, repülő-csészealjak, akkor biztosra veheti, hogy le fog sújtani rá az "igazság" pallosa. Azonnal meg fogja kapni a kótyagos, dilis, lökött stb. jelzőket. Ha nem is fogják ilyen durván, nyíltan a szemébe mondani, a hallgatóinak szemében elvillanó elnéző mosoly már bőven elég lehet ahhoz, hogy mindörökre elvegye kedvét az illetőnek a további őszinte beszámolóktól. Elfogadott szabály lett, hogy aki effélékről merészel vitatkozni, netán saját élményeit elmondani, az számíthat arra, hogy mindörökre kirúgatja magát a szavahihető, hiteles emberek táborából. Ilyenfajta tettével fellebbezhetetlen ítéletet mondat ki magára, és a háta mögött ezután összesúg -cinkoson vigyorogva- a „normális” emberek társadalma. 

 Nos, én bár tisztelem a közönség kritikáját, nem igazán szoktam mások szájíze szerint élni, beszélni és cselekedni csak azért, hogy megfeleljek a „normális” elvárásoknak. Ezúttal sem teszek másképpen, és vállalva a fentebb emlegetett kiközösítést, elmesélek egy velem megtörtént rendkívüli esetet. Előre elmondom, hogy ezúttal kizárható a káprázat, a beteges elme víziója is, mert feleségemmel együtt tapasztaltuk meg, hogy milyen az, mikor szó szerint pofára esel, és bármennyire is igyekszel magyarázatot találni valamire, a végén elkönyvelheted, semmit sem értesz, és nagyon hülyén érzed magad mindörökre, ha csak akár felemlegeted a veled megtörténteket.

 Több mint tíz évvel ezelőtt történt, hogy egyik volt kollégám rám telefonált, hogy merre lennék? Egy kábeltévés cégnél tevékenykedtem akkoriban, és a délutáni órákban befutott egy vidéki címről érkező hibajelentés. Kollégám megkért, hogyha a közelben lennék, nézzek utána, és ne halasszuk másnapra. Tudta, hogy szokásom volt akkoriban azon a környéken horgászni, ezért csörgött rám. Megadta a címet, Tereme és a főúton egy házszám. Tereme egy falu a Nyárád alsó folyásánál, s mivel pár kilométerrel arrébb horgásztam feleségem és kislányom társaságában, később el is indultunk a megadott címre. Forró nyári délután volt, s ahogy a kövezett úton haladtunk, a házszámokat nézegettük, egyszer kiértünk egy olyan részre, ahol az út mindkét oldalán elfogytak a házak, majd olyan száz méterrel arrébb, újra folytatódott a házak sora. Az út mindkét oldalán magas jegenyefák álltak, a baloldalon kukoricás zöldellt, a jobboldalon néhány gyümölcsfa és talán legelő, utána a nyílt mező. Mikor elértük a házakat, akkor furcsállottam, hogy a számok nagyot ugrottak, talán elnéztük valahol és már eljöttünk mellette. Nyugodtan fordultam vissza, de mikor újra végignéztük a számozást, újra kiderült, hogy mégiscsak tovább kellene menni. Zavarodottan kezdtem elölről, és néhány tétova ide-oda lötyögés után megálltam a fák árnyékában, valahol a fele úton, és sehogyan sem értettem a dolgot. Furcsa módon a falu utcája kihalt volt, senkit sem láttam az udvarokon sem, és ekkor egy idős, alacsony, kalapos, nagy bajszú cigány ember közeledett az úton. Egy rongyos, sovány kisfiú volt vele, az öreg pedig egy szép, vörös kakast tartott a hóna alatt. Mikor közelebb értek, kiszálltam a kocsiból, köszöntöttem az öreget, aki visszaköszönt, majd megkérdeztem, hogy nem tudna felvilágosítást adni, merre lenne az illető házszám. Illedelmesen válaszolt, elmondta, hogy nem lenne odavalósi, és fogalma sincs, hogy merre lehet. Megköszöntem, beültem a kocsiba, miközben ők elhaladtak mellettünk. Nem volt jobb ötletem, minthogy újra visszamegyek az út elejére, és ott keresek valakit, aki útbaigazítást tud majd adni. Eközben beindítottam a motort, és hátramenetbe kapcsoltam, hogy megfordulhassak az úton. Pár pillanattal korábban haladtak el mellettünk, az öreg a gyerekkel, ezért ösztönszerűen néztem a visszapillantó tükrökbe, nehogy rájuk hajtsak. Néztem, de látni senkit sem láttam a poros úton. Kérdeztem feleségem, hogy ő mit lát, mert én valahogy nem látok senkit. Erre ő is bámult, de ő sem látott senkit. Bosszúsan szálltam ki, azt hittem viccelnek, és lehúzódtak a gépkocsi mögé, vagy fene tudja, mit csinálhattak. Körbejártam a kocsit, de senki sehol! Legközelebbi ház, ahová bemehettek volna, több mint ötven méter. Odáig nem juthattak el ennyi idő alatt, hacsak nem repültek el. Mindkét útszélen benéztem a sáncokba is, de ott sem volt senki. Megálltam az út közepén, és csak álltam, az úton száz méter távon egy lélek sem volt. Feleségem látta, hogy baj van, kiszállt ő is, és kérdezte, hogy hol vannak? Nagyon bambán nézhettem, de csak a karomat tárhattam szét, mondani nem tudtam semmit, de nem is volt értelme.  Szőrén szálán eltűntek, köddé váltak az út közepén, ahol gyakorlatilag sehová sem rejtőzhettek el. Asszonyom azonnal felfogta, hogy valami nagyon furcsa történt, és csak állt ő is megdöbbenten, halotthaloványon nézett rám, hogy ezt most én magyarázzam meg, ha tudom. Nem tudtam megmagyarázni! Sem akkor, és ma sem tudom megmagyarázni, hogy mi és hogyan történt. Szédelegve indultunk haza, és egész úton egyetlen szót sem ejtettünk róla. 

A dolog folytatása másnap következett, mikor annyira idegesített a dolog, hogy újra kimentem a helyszínre, hátha rájövök a titok nyitjára. Mikor odaértem, egyből bajban voltam, mert nem találtam az üres részt. Jegenyefát, egyet sem találtam, az út jobb oldalán mindvégig házak sorakoztak, míg a baloldalon tényleg kukoricás volt, de a háttérben már néhány ház is állt. Megvolt a keresett cím is, ott ahol annak lennie kellet, de az a ház egy nappal korábban nem volt ott. Mező és gyümölcsfák voltak csak. Később megkérdeztem a házigazdát, hogy mióta áll itt a háza? Állítása szerint a két világháború között építették, valamikor a harmincas években. Megköszöntem, és még jobban összezavarodva jöttem el, és a mai napig nem tudom eldönteni, hogy mi a jó franc volt az, ami akkor, ott velünk megtörtént. 

Ennyi lenne nagyjából, és akinek most ezzel kapcsolatosan gondjai merülnének fel, hát csak tessék fogalmazni, de "normális" válaszokat tőlem ne várjon senki!

9 megjegyzés:

Edó írta...

Huuu,ezt még meg kell emésztenem..ez nagyon különös,érdekes,de ugyanakkor kicsit hátborzongató,viszont ha akkor ott,ezt tapasztaltátok,akkor ez a dolog megtörtént veletek.Nagyon bonyolult...

márta írta...

A múltban jártatok, talán. Én ilyet még csak filmben láttam.

Karesz írta...

A múltban vagy máshol? Azon már gondolkodtam, hogyha az öreg, akivel csak úgy társalogtam, annak akkor miért nem tűnt fel, hogy H.G. Wells időutazó masináját látja az úton, és nem egy szekeret? Vagy talán ő is a jeleneben sétálgatott, mint mi, de neki fel sem tűnt, hogy minden másképpen van körülötte? Nekem is csak másnap verte ki a szemem ez a dolog.

ÉdesMindegy írta...

Talán tényleg a múltban voltatok, az öregember is és mindannyian azt láttátok, amit látni engedtek nektek... valakik vagy valaki. Ezért nem lepődött meg az öreg ember az autódon. Valamilyen oknál fogva ott kellett lennetek mindnyájatoknak... lehet, majd egyszer kiderül az oka.

Lili írta...

Már maga a kakasos öregember és a kisfiú hirtelen eltűnése is, de hogy másnap ugyan az a táj (ahol gondolom nem először jártatok már) is megváltozott.... hát ez tényleg rejtély. Az ember titokban arra vár mindig, hogy valami különös dolog történjen vele (időutazás, ufo-val történő találkozás) és ha valami történik, ami talán hasonló, de nem tudja megmagyarázni, akkor meg bosszankodik, tépelődik, összezavarodik:) Huhh, ez tényleg izgalmas kis történet volt:)

Spartacus írta...

Szerintem nagyon sok embernek van ilyen,és ehhez hasonló élménye,de nem tudja hová tenni(megmagyarázni saját magának),a környezetében levőknek sem meri elmondani(nem találván a megfelelő szavakat)nehogy "gyagyásnak"nézzék,így a feledésbe merül,és az élet megy tovább.Engem személy szerint nagyon érdekelnek ezek a rejtélyes történetek,és ha már itt tartunk az én véleményem az,hogy abban a pillanatban,amikor ez a furcsaság megtörtént veletek,egy párhuzamos világba csúsztatok át,így másnap már nem is találkozhattál ugyanazzal az idősíkkal.Persze ez csak az én agyam szüleménye,és ha engem is csusszantnak néznek,hát akkor vállalom.

Studiolum írta...

Kár, hogy csak most, tíz év múlva számolsz be róla. Ha akkor azon nyomban megkérdezed a gazdát, nem tűnt-e el az előző nap a szomszédságból egy vörös kakas – akár adásvétel folytán, akár szőrén-szálán –, talán újabb támpontot kaphattál volna. Még ha esetleg csak negatívat is.

Karesz írta...

Nem jegyeztem le minden részletet, de utólag elmondom, hogy voltak azért forrónyomos érdekességek, hogy ne használjak "gyanús" kifejezéseket. Egyik érdekesség volt, hogy az a gazda, aki betelefonált, hogy a hibát jelentse, azzal fogadott, hogy már épp ideje volt, hogy tiszteletünket tegyük nála. Bevallása szerint három nappal korábban telefonált, és csak egyszer, miközben nálunk csak egyetlen hívás szerepelt, és az, egyetlen nappal korábbi hívás volt. Azon a napon, amikor mi már jártunk is arrafelé. Nem üzenet volt, hanem beszélgetés, nem a titkárnővel beszélt, hanem azzal a kollégámmal, aki pár percre rá már rám is csörgetett. Ez volt az egyik furcsa dolog. Továbbá elmondta, hogy teljes jelhiány volt nála, és mikor ránk csörgött, akkor már napok óta másoknál sem ment semmi a kábelen. A szomszédos házakban is hasonló gond volt, de azok azt hitték, hogy valaki csak jelentette már, és vártak egymásra. Mondanom sem kell talán, hogy a "hiányzó" jobboldali házak voltak ilyen gondban, míg másfelé senkinek nem voltak ilyen gondjai. A hiba végül is magától "oldódott" meg, mert már másnap, mikor kiszálltam megint az egyik kollégámmal, akkor már minden működött rendesen.
Két napig tekergő telefonbeszélgetés, eltűnt, majd magától visszatérő elektronikus jelek, és továbbá az, hogy a törzskábel a kérdéses "twilight" szektoron haladt tovább, de a "látható" övezetben már nem tapasztaltak jelkiesést.

zsedely írta...

Érdekes...