- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2010. június 23., szerda

Könnyel Áztatott Liliom


Rendezgettem a korábban az őseim kertjében készített fotóimat, s mikor a következő képet kezdtem nézegetni, a látványától hirtelen egy régi történet villant fel emlékezetemben. A hófehér liliom és a rátapadt vízcseppek látványa önkéntelenül idézték fel bennem azt a megrázó és fájdalmas történetet, amelyről később elmondhattam, hogy számomra attól a naptól kezdve, semmi sem volt már többé a régi.

  Szintén nyárelő volt akkor is, egy szép nyári nap. Egy olyan nap, amelyikről soha senki se hinné el, hogy ilyenkor történhetik valami szomorú, vagy tragikus dolog is. Nem is tudja senki sem elképzelni, főleg ha akkor még csak kevéssel lehet túl a tizennyolcadik életévén, és egy csoport fiatal iskolás lány társaságában indul neki a délutáni napnak.
 Barátnőmet vártam, aki az akkori pedagógiai líceumba járt, s mikor kijöttek az órák után, akkor az osztálytársaival együtt, csoportosan indultunk a Kálvárián lefele. Az út jobb oldalán a város katolikus temetője van, és mi lehetett volna izgalmasabb, mint hogy a felső kapun bemegyünk, átvonulunk a sírkerten, majd az alsó bejáraton kisétálunk. Fényes nappal mindenki bátrabb szokott lenni, tehát mentünk. Mégis, ott bent kissé megilletődve tátottuk a szánkat, nézegettük tisztelettel a sírköveket, miközben lassan haladva eljutottunk a felső kápolnához is. Éppen csak hogy bekukkantottunk, hogy mi lenne ott a helyzet, de a látványtól úgy éreztem, hogy a lábaim a földbe gyökereznek. Éreztem, ahogyan a lábamba görcsös fájdalom költözik, lépni sem tudtam, csak álltam megkövülten. Az odaérkező lányok is azonnal elnémultak, s mindnyájunkon erőt vett a mély megilletődés és az iszonyat. A néma falak közt, a ravatalon egy hófehér csipkeruhába öltöztetett tizenéves lány feküdt, mellette két gyászoló asszony szenvedett leírhatatlanul. Egyik asszony, a lány nagynénje, mikor meglátott minket, felállt, majd intette, hogy lépjünk közelebb.
– Eljöttetek, hogy búcsúzzatok el tőle? Gyertek közelebb, gyertek, nézzétek meg! - intette, mire mi delejes zsibbadtságban, önkéntelenül léptünk közelebb.
– Nézd, édesem, eljöttek az osztálytársaid is. Látod, hogy mennyire szeretnek, hisz most eljöttek hozzád búcsúzkodni. - szólt a hófehérbe öltöztetett lányhoz, miközben mi zavarodottan álltunk ott továbbra is, és mukkanni sem mertünk. Én álltam legközelebb, tökéletesen láthattam minden részletet. Agyam olyan élénken dolgozott és olyan részletességgel égette mindörökre emlékezetembe a látvány minden egyes részletét, hogy becsukott szemmel felidézve a képet, ma is képes vagyok megmondani azt is, hogy a falra vetülő fa árnyékának hány levele látható.
 A lány előttünk feküdt az imbolygó gyertyalángok közt, barna fából készült, lakkozott koporsóban. Az arca annyira hihetetlenül fehér volt, mintha hófehér márványból faragták volna ki. Ajkainak egyáltalán nem volt színe, haját leborotválták, homlokát fehér gézfáslival tekerték körbe. Szempillái finoman lecsukva, mintha csak szenderegne, ritka szép arcvonásain nem látszódott sem fájdalom, vagy szenvedés. Vékonyka kezecskéi a mellén voltak összekulcsolva, csuklóján fodros csipkeszalagban végződött ruhája. Ujjai közé rózsafüzért csavartak, a végén ezüstből készült feszülettel. A ravatal mellett lévő asztalra egy áttetsző üvegvázába négy szál liliomot tettek, és én önkéntelenül állapítottam meg, hogy a liliom sziromlevelei sem olyan fehérek, mint a lány arcának finom bőre. Annyira élénken él bennem ma is ez a látvány, hogy még az üvegváza belső falán lévő, zöld algásodást is láthatom. 
 A ravatalon fekvő lány fejénél ült a másik fekete ruhás asszony, a lány édesanyja. Nem is ült, hanem valahogyan hevert, vagy nem is tudom, hogy minek lehetne azt a groteszk pozíciót nevezni. A fájdalomtól kicsavarodott végtagokkal, mint valami földhöz csapott rongybaba, semmit sem látott-hallott abból, ami körülötte történt. Akkor nagyon öregnek tűnt számomra, de ma, ahogyan újra felidézem az arcvonásait, ma már egyáltalán nem tűnik idősnek. Arcvonásai a végsőkig eltorzultak a fájdalomtól, az arcára valóságos árkokat vájtak a könnypatakok. Soha nem láttam hasonlót. Nem zokogott, nem gesztikulált, nem tett semmit, csak a könnyei folytak megállás nélkül. Egy pillanatig az volt az érzésem, hogy nem is könnyezik már, és miként a gyertyák elfolyó viasza, azok a könnyek, azok az arcára vannak ráfagyva. 
 Nem tudom, hogy mikor és hogyan jöttünk el, de arra már emlékszem, hogy nagyon sokáig egyetlen szót sem tudtunk egymáshoz szólni, és hogy attól a naptól kezdve semmi sem volt már olyan, mint amilyennek azelőtt azt elképzeltem magamnak. A lány, akit titokban Liliomnak neveztem el, később nagyon sokszor jutott az eszembe, és nagyon sokszor ejtettem könnyeket miatta. Sok-sok év telt el azóta, és ma már talán senki sem emlékszik arra, hogy volt egyszer egy lány, akinek ravatalánál idegenek ácsorogtak, akik nem merték bevallani, hogy ők nem is ismerik, és úgy vetődtek oda, hogy csak egy kis borzongásos kalandot kerestek. Hát megkapták! 
 A liliomok árnyékában egy még fehérebb Liliom, akit szenvedő édesanyja utoljára öntöz meg tengernyi könnyével! Ezt a látványt, ezt én soha többé nem tudtam elfelejteni!

 Én tudom, hogy a szépséges Liliom valahol az Égben van, és ha egyszer majd alkalmam lesz rá, akkor elmondom majd neki, hogy én valamikor nagyon sokat gondoltam rá. Most is Rá gondolok!
Én úgy hiszem, hogy ott Fent ezt Ő tudja, hiszen az angyalok előtt már nincsenek többé titkok!

2010. június 1., kedd

Blogger Díjat Kaptam

Blogger vagyok, s most már Kreatív is! Nem tudtam, hogy eddig milyen lennék, de most azzá tettek! Van róla nekem most már ilyen logóm is!


Engem Gurzó Klára Enikő tisztelt meg a kitüntetéssel, ezért részemről külön köszönet jár Neki!
A blogja címe a következő: http://gurzoklaraeniko.blogspot.com/ 

Van szabályzat is!
  1. Térdet hajtasz és alázatosan megköszönöd azt, hogy van valaki, aki kiválasztottat teremtett belőled!
  2. Kiteszed a logót az oldaladra!
  3. Linkkel hivatkozol annak a személynek a blogjára, akitől a kitüntetést megkaptad!
  4. Kiválasztasz hét bloggert, akinek tovább küldöd a díjat!
  5. Linkkel hivatkozol azokra, akiknek elküldted a jelölést!
  6. Megjegyzésben értesíted a gazdikat, hogy tudják, kinek tartoznak örökös hálával ezen a földön!
  7. Mondasz magadról hét dolgot! Őszintén! 
És most jönnének a jelöltjeim is! A sorrend a véletlen játéka lenne, nincs benne szándékosság!

 Én eleget tettem a rám kirótt kötelezettségeknek, és most mondok magamról hét dolgot. Nagyon őszintén!
  1. Soha egyetlen harmadfokú egyenletet sem oldottam meg fejben!
  2. Becsület szavamra mondom, soha nem jártam a Holdon!
  3. Továbbá, őszintén bevallom, hogy nem is kívánkoztam oda!
  4. Képtelen vagyok egyszerre több helyen is lenni!
  5. Megtörténik, hogy néha ott sem vagyok igazán jelen, ahol mások szerint mégis eléggé úgy tűnik!
  6. Sokkal okosabbnak látszom, mint amilyen a valóságban vagyok!
  7. Józanon az ördög is sokkal feketébbnek tűnik, számomra is!
Aki nem így látja, az nem engem néz!