- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2011. február 27., vasárnap

Választás!

Tegnap, szombaton Nagyváradon volt választás. Állítólag! Az RMDSZ új elnököt választott! Van aki erre azt mondja, ez egy fontos hír, esemény stb.! Mindez persze az erdélyi magyarságra nézve lenne nagyon fontos! Nem az! 
Elmondom én, illetve bemutatom, hogy egy erdélyi magyar ember számára mit jelent fontos döntéseket hozni! Íme:

Tegnap este feleségem engem is döntés elé állított. Dönthettem. Törley, vagy Hungaria?
Ez volt az ajánlat, és én is döntöttem! Higgyétek el, ez alkalommal egyetlen pillanatig sem éreztem úgy, hogy bárhogyan fogok dönteni, abból nekem valami rossz is származhatna.
Hasonló választási lehetőséget kívánok minden becsületes, magyar embernek!

2011. február 25., péntek

Gyökereim

Már rég töröm fejemet azon, hogy végre én is kiöntsem a szennyesemet, illetve végre eldöntsem magamról, hogy én most már igazi magyar vagyok, vagy nem vagyok igazi magyar. Igen. Szeretném én eldönteni, vagyis megtudni, mielőtt sikerül majd másokat is meggyőznöm arról, hogy hogyan állok a magyarságommal.
Mindezt azért szeretném végleg tisztázni, mert amióta gyurcsány ferencet elvitte az ördög, azóta megint lehetünk azok, akik mindvégig is voltunk, de most már kaphatunk is róla bizonyítványt. Megkaphatjuk a magyar állampolgárságot. Megkaphatjuk, ha be tudjuk bizonyítani, hogy....a törvény elmondja, megmondja, hogy mit, és hogyan kell. Igen, mert a törvény tudja! 
Vannak azonban dolgok és tények, amihez a törvénynek nincs sok köze, és én a törvényekről is megmondom a véleményemet, ha ez valakit érdekelne, de ezt egy kicsit később. Egyelőre annyit, hogy a törvényt a mindenkori hatalmon lévők alkotják, kedvük és érdekük függvényében, miközben a tények azok tények maradnak!
Én ezekről a tényekről szeretnék most mesélni néhány dolgot.
Van nekem egy ilyen szép ereklyém, amit apai nagyanyám részéről örököltem, és van benne néhány igen szép és értékes fénykép, dokumentum, ősi szentség. Nézegetem őket, és elmélkedek.

A képeken néha számomra ismeretlen arcok tekintenek vissza, de van köztük olyan is, akiről tudom hogy ki volt az illető. Az alábbi képen például dédnagyapám, édesapám édesanyjának az apja néz ránk, mint az Osztrák-Magyar Monarchia katonája, valamikor a múlt század elejéről.

A következő képen Náznán Dénes bátyánk, nagyanyám egyik fiútestvére küldi üdvözletét Oroszországból..


Nagyanyám 16 évesen, valamikor a harmincas években, a másikon a  későbbi férje, az én nagyapám, Nyárádi Károly sógornőjével, Sári nénénkkel a gazdaság udvarán.



Itt Nyárádi József, nagyapám egyik fivére látható, aki Viktor testvérével, mindketten a marosvásárhelyi, egykori Királyi hadsereg tiszti iskolájának kadétjai voltak a második világháború idején. Mindhárom fivér életével lakolt később, mert 1944 után mindhármukat elfogták a románok, átadták őket a szovjeteknek, és mindhárman Ukrajnában végezték életüket egy lágerben. 


Az emlékművet később dédnagyapám állíttatta három fia emlékére, a nyárádtői katolikus templom kertjében, és amit tavaly restauráltuk részben, mert az idő vasfoga kikezdte azóta már a köveket is.
Ennyi maradt belőlük, és egy soha be nem gyógyult, mély seb, amit nagyanyám két árvájának nevelése során, soha  még csak nem is emlegethetett. Néha apámat hallottam gyerekkoromban, hogy eldugottan sírt, vinnyogva mint a farkas, nehéz férfikönnyeket ejtve, kegyetlenül megszenvedve az apja hiányát. Szörnyű volt apámat így látni, de soha nem tudtam, miért történik mindez. Nem volt szabad róla beszélni! Akkor még nem! Ma már lehet, mert van rá törvény! Van törvény, hogy ki lehet magyar, és ki nem lehet az! Hogy én minek érzem magam, vagy hogy én mit örököltem őseimtől, vagy hogy hányan harcoltak őseim közül, és adták vérüket a Haza Oltárán, arról mikor fogunk beszélgetni? 
A napokban Erőss Bulcsú barátom keresett meg, és többek közt említette, hogy reméli, én is benyújtottam a kérvényezést a magyar állampolgárságomért. Bevallottam neki, még nem! Meg fogom tenni, de valahogy nem tudom rászánni magam arra, hogy én most vegyem sorba a hivatalokat, és szerezzek bizonyítékokat arra, ami számomra mindig is annyira nyilvánvaló dolognak számított. Ezt a dolgot én sehogyan sem tudom magamban feldolgozni! Tudom, hogy megvan a jó szándék, a múlt nagy hibáinak az erkölcsi jóvátétele, a hovatartozás legitimizmusa, stb. Mindez formai eljárásokat igényel, hivatalos hercehurcával jár, tudom! Tudok sok mindent, és mégis szarúl érzem magam tőle. A sors fintora sokszor fura dolgokat tud művelni.


Erről a fiatalemberről annyit mondhatok, hogy róla ma Magyarországon egyetlen épeszű ember sem állítaná azt, hogy ő nem lenne egy igazi magyar. Az igazsághoz tartozik, hogy nála tényleg kevesen vannak igazibb magyarok, ha egyáltalán vannak. A neve Nagy Ferenc,  művésznevén Nagy Feró! Ő nem más, mint annak a székelyruhás lánynak a fia, aki a fenti képek egyikén, az én nagyapámmal vannak ketteseben. Ez a ritka kép csak nekem van meg.  Nagynénjének, nagyanyámnak  küldte a ballagása alkalmával. A hátlapon lévő szöveget nem  mutatom, az nagyon személyes, és meg is marad annak.
Most én ezzel nem azt akarom mondani, hogy bezzeg neki kijár, mert egyáltalán nem erről van szó, és mindjárt itt hozzáteszem, hogy én személyesen köszönni sem tudom, hogy mennyit tett  ő például az én érdekemben, vagy hogy mennyit segített pályafutásom egyengetésében. Csak mint érdekesség, említettem meg, hogy mennyire bizarr tud lenni néha a sors fintora!
Annyin múlott, hogy szülei továbbléptek akkor, mikor a határokat itt, errefelé  megint rajzolgatták, és akkor is valami törvényekre hivatkoztak.



2011. február 19., szombat

Hétköznapjaim Apróságai

Most megint egy önéletrajzos izével állítok ide, hogy teljesebb legyen a kép! Nyakra, főre dicsekedtem, hogy nekem milyen jó szakember, illetve szakasszony a feleségem, mert ő szokott reparálni ezt-azt, és satöbbi. Most elmondom, hogy én is szoktam mindegyre ilyen háztáji szervizeléseket végezni, amiben, szó szerint, nekem semmi hasznom sincs! Sőt!
Kezdem azzal, hogy nálunk például a decemberi hónap abból áll, hogy ami egyszer a házban elromolhat, az nálunk ilyenkor mind meg is teszi! Ezen már meg sem szoktunk lepődni, csak megállapítjuk sötéten, hogy most már ez is? 
Tavaly azzal kezdődött az ünnepvárás, hogy majd beverte az ajtómat az alattunk lakó szomszédunk, hogy ő ázik! Nyelvemen volt, hogy javalljam, ne igyanak annyit, de aztán mégsem tettem, mert ezek az én szomszédaim igen kedves emberek. Egyszer például  buliztunk a haverokkal, és a kedvesek kihívták este a zsarukat, hogy nálunk nagy a cirkusz. Nem volt nagy, de miután kifizettem a büntetést, az lett! Tudtam, hogy honnan fúj a szél, ezért aztán reggelig tartó bolondokházát csináltunk, hogy hallhassák is azt, milyen  az, mikor tényleg bulizás van nálunk. A nemsokára visszatérő rendőröknek pedig elmagyaráztam, két zeneszám közti szünetben, hogy egyazon kihágás miatt, kétszer nem lehet büntetni, jöjjenek vissza holnap, s ha akkor is zaj lesz, akkor majd lehet szó egy másik jegyzőkönyvről is. A rendőr a vállát vonogatta, és elment dolgára, de én később megbántam. A rögtönzött karaokén Csaba olyan falcsül énekelte a You Are So Beutiful-t, hogy  már bántam, hogy nem tartóztattak inkább le! Na de nem ezt akartam mesélni, hanem azt, hogy  a szomszédaim most nem zenét akartak hallgatni, hanem most "áztak" a szerencsétlenek. Elrepedt a lefolyó, szivárgott valahol halványan, de persze valahol mélyen a vasbetonban, de baszogatásnak nagyon jól jött, hogy  egy árnyalattal sötétebb a plafonjuk egy pár négyzetcentiméteren, és akkor jött a vésőgép. Ez még jó volt, mert tudtam, hogy alattam is igen jól szórakoznak a gépfegyverropogásnak is beillő zajtól. A fél fürdőt feltörtem, fajansz, járólap, mind  ripityára ment, és csúcsnak elpattan közben a budi porceláncsészéje is. Megvolt a Mikulás ajándéka, de most már van új budim, tartállyal együtt, mert a régi nem talált az újra, és közben megtanultam fajanszozni is. Vízszerelésről nem is beszélek, mert az már csak szórakozás volt az építőtelepet idéző ünnepi hangulatban.
Jött a nagy-hideg, vettem egy új akkumulátort a kocsimba, de a csere közben bevadult a fedélzeti számítógép, és néha nem látta a gáz pedált. Szerviz lett, ahol kiderítették, hogy elszállt a szenzor, újat kell venni! Szerencsére én is néztem a tesztert, és én láttam azt is, amit ők nem akartak mutatni. A pedállal nem volt baj, csak a számítógép nem tudta, hogy mit kezdjen azzal, amit lát, vagyis, szoftveres hiba volt csak. Mondtam, hogy várjanak, mert mindjárt visszajövök! Azóta várnak! Otthon levettem a csatlakozókat az akkuról, vártam pár percet, RESET, és azóta meggyógyult a hibás szenzor.
Feleségem kiadta, hogy lessem a töltött-káposztát, mert ő elhúz valahová. Megyek pár perc múlva a konyhába, éppen idejében, hogy láthassam a tűzijátékot. Begyúlt az elszívó, mert leégett benne a motor.  Biztosíték benne persze nincs, és akkor mit tegyen a szerencsétlen gép? Begyúl! Hatalmas láng, füst, én pedig teszem a tűzoltót, elkezd üvölteni a riasztó is, száztíz decibellel visított a fülembe, kikapcsolni pedig nem lehetett, amíg a füstöt nem szellőztettem ki. Nem baj, mert veszünk másikat, fontos az, hogy nem ment tönkre a töltött-káposzta, hiába csorgott rá a  korondi cserépfazékra a megolvadt plasztik! Új elszívó ketyerét vettünk, de csak hatvan centi széleset kaptunk, az pedig nem megy be az ötvenes helyére. Választhattam! Eltolom a falra rögzített szekrénysort, kagylóval, vízvezetékkel együtt, vagy elköltöztetem a gázvezetéket. Utóbbit tettem, levizsgáztam gázszerelésből is! Ráadásnak nem talált a füstelvezető cső sem, de nem baj, mert most már az is új lett! És akkor csak annyi történt még, hogy a központi is szórakozott velünk, mert egyszerre fűtött és adta a meleg vizet is, ami persze azzal járt, hogy csak langyos volt a víz, lehetett dideregni a tus alatt. Van szerződésem is, felhívtam őket, és akkor telefonon végighallgattam egy disszertációt a fűtéstechnikáról, megtudtam a legújabb árakat is, de ettől még mindig hideg maradt a meleg vizünk. Nekiálltam, lefolytattam a rendszert, feltöltöttem, benne egy adag hidrazinnal, megtisztultak a szelepek, azóta nincs gondunk vele, és nem kellett semmit se kicserélni, de igen jól lehetett szórakozni vele Advent alatt.
Az már csak csemege lett, hogy a tévénknek elment a hangja, közben persze visszahoztam, de ettől elment belőle egy kicsit a zöld szín is, de már nem annyira, mert azt is visszahoztam időközben, és akkor lejárt a tavalyi év is.
Most nem tudom, hogy a kínai év vége van, vagy a vietnami, de a héten megpattant végleg a laptopom, mert ha elromlik, akkor az mindig az enyém szokott lenni. Most már abból is új van, de nem nekem, hanem a feleségemnek, mert neki nagyon tetszik, és persze, nincs még elromolva sem! 

 
Ma azzal akartam szórakozni, hogy felszámoljam, de inkább azt, hogy rendbe rakjam azt a pár kilométer huzaltengert, amit már évek óta, egyre csak növelek a környezetemben. Nekifogtam, és mikor minden készen volt a hatórás meló után, akkor főpróba, és majd elért a bőgés. Elszállt a monitorom. Asszonyom bátorítóan megveregette a vállamat, és azt mondta:
-Ne is törődj! Most hozd egyszer haza a lányunkat, ne mászkáljon ilyenkor a város másik feléből. Mikor hazajössz, akkor szépen megjavítod ! Ha elrontottad, akkor... És akkor én egyszer hazahoztam a lányomat, hogy ne mászkáljon ilyenkor a város másik feléből, és igen nagyot sóhajtva nekiálltam, szétszedtem a monitort és megjavítottam! 



Azonnal látszódott, hogy mi lenne a gond. A képen látható szűrőkondenzátorok a bűnösök, fekete hengerek, fényes fedőlappal, mind felfúvódtak, és szivárog belőlük az elektrolit is. Tulajdonképpen az a bajuk, hogy igen rossz minőségűek, paramétereik alapján amúgy sem illeszkednek a felhasználás céljához, és ez, persze nem véletlenül történik így. Szándékos mesterkedés, egy időzített bomba, miattuk két három év használat után, veszel egy másik készüléket. Csak egy marék alkatrészt cseréltem ki benne, és máris készen volt. Mikor összeraktam, maradt egy marék csavar is pluszban, ezért aztán kétszer raktam össze.  Most már előtte ülök,  Lili oldalát nézem, de nem vagyok benne biztos, hogy látom is! 


"És semmit többet nem tudok mondani! Kérem, kapcsoljátok ki!"  
Én nem merem megtenni, nehogy elrontsak megint valamit!

2011. február 16., szerda

Tavaszi Láz, vagy Mit Tudom Én...

Annyi mindenről tudnék írni a blogomba, hogy az nem is férne mind ide! Hiába tudnék, mégsem teszem! Jó, hogy van blogom! De tényleg! Erről jut most eszembe, szerencsére, mert fogalmam sem volt az előbb, hogy mit akarok ide írni, nos, mi jutott eszembe? Igen, megvan! Az jutott eszembe, hogy a napokban töltöttem be a blogom negyedik születésnapját. Szóval ez is megvolt, aztán volt ilyen szerelmesek napja is, és közben hazajött a feleségem is. Apropó. Lefestettem a tankjait, mire ő tegnap megjavította a liftet a lépcsőházban. Napok óta nem nyílt a mi emeletünkön az ajtó, erre ő morgolódva benyúlt a fülke és a fal közé, valamit a helyére húzott, vagy nem is tudom, de azóta ki lehet nyitni megint a lift ajtaját a mi szintünkön is. Igen! Elmesélte később, hogy mit tanult az iskolában, bemutatott néhány igen szép felvételt is, amitől én egy kicsit sétálni mentem a friss levegőre. Később én még igen sok mindent tudtam meg, és most már az  is világos lett számomra, hogyha ez sokáig fog így tartani, nemsokára én is megműtök valakit! 
Hogy most mindezt én miért zagyválom itt össze, nem igazán tudom, de talán azért, mert már egy jó hónapja igen elzárkóztam magamban, és most újra kitörtem a felszínre. Tegnap sikerült feltennem a VÉGE? szót a befejezett regényem végére is, és most csak lebegek. Igen, így van, kérdőjellel a végén, mert benne van a címében is, hogy  Valaki Mindig Átver Valakit. Aki olvasta a korábban bemutatott részeket, annak elmondom, de nem csak nekik, hogy igen szépre kerekedett a történet, háromszáz valamennyi, de meglehet, hogy négyszáz oldalas  lesz egy átlagosnak számító kiadásban. Nem lesz átlagos, mert eddig kétszer is kivertem vele a biztosítékot egyeseknél. Ketteseknél is, pedig ők még csak nem is tudtak mindent róla. Most már azért másképpen látnak mindent, vagy nem tudom, mert átverések mindig vannak, és ezt én most már világosan meg is írtam. Kiskorúaknak nem ajánlott olvasmány, és aki csak felnőtt, annak sem igazán!  Ha majd elolvassa, akkor... akkor majd meglátja! Vagy még akkor sem!
Most vidám vagyok, és 89 kilogrammos, mert közben betartottam az egészségügyi bizottság döntését, miszerint nekem soványabbnak kell lennem! Most már tíz kilóval lettem könnyebb, fülem mindegyre bedugul, mintha ejtőernyővel ugranék, és néha minden táncol a szemem előtt is, pedig nincs is zene. Vagy én nem hallom, mert bedugult a fülem? Erre nem is gondoltam eddig. Sok mindenre nem gondoltam én az elmúlt napokban. Például most veszem észre, hogy a hajam is elnőtt, s ha most levágatom, az már megint egy-két kilót jelent mínuszba, és akkor már kezdek igen ideális pasi lenni. Most ne irigykedjen senki, mert ez így van! A súlyom igen ideális lesz, és ezt ki lehet olvasni valami táblázatból is! Ott világosan megmondják, hogy akinek ennyi meg ennyi centije van, (pluszba!) azon az egy méteren túl, (persze!) az most vagy fajsúlyos, vagy túl súlyos! Én azért nem vagyok ennyire igényes, mert én csak ideális akarok lenni! De ki tudja itt az igazságot is? Én nem egyszer hallottam, hogy igen fajsúlyos az, akinek pluszba lennének a centik is! Amúgy ezt én nem igazán értem, mert ha valakinek  van, akkor az miért van pluszban? Nem tudja, hogy mit kezdhetne vele? Ha pedig tudja, rendben van, de akkor miért lenne az pluszban?  Áááá! 
Megyek inkább egyet sétálni, borzosan és szédülten, kiszellőztetem inkább az agyam, bár nem remélem, hogy helyzetem ettől javulni fog! Ha nem vettétek volna észre, a levegőben lóg már a Tavasz, és ez rám mindig hatni szokott! Aki ezt eddig még nem vette észre, az olvassa el még egyszer a fenti szövegemet! 
"Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom."
Ja! Erről jut eszembe! Ti tudtátok, hogy azt a híres Coco Jambo slágert ebből a dalból fakasztották, illetve lopták el annak idején? És, hogy....Egy szót se többet! Elmentem! (Sétálni!)

2011. február 11., péntek

Ezek a Nők

Ha valaki azt meri állítani, hogy ő ismeri a nőket, akkor én azzal a valakivel még csak vitatkozni sem fogok! Még azt a kétértelműséget sem akarom észrevenni, ami ebben a kijelentésben van! Legfeljebb annyit mondanék, hogy igen, nőket lehet ismerni, de ez távolról sem jelentheti azt, hogy bárki ismerné a női lelket is! Pont!
Hadd meséljek én valamit most, amiből kiderül egy és más, és a tények önmaguktól is beszélnek.
Kezdem azzal, hogy pillanatnyilag meg vagyok özvegyülve, ami persze nem igazi özvegységet jelent, hanem azt, hogy magamra hagyott a feleségem. Ez sem pont úgy van, ahogyan a klasszikusnak nevezett felállításokban szokott lenni, mikor az asszony egyszer csak lelépik. Nem erről van szó, hanem arról, hogy most a tanulmányait folytatja egy másik városban, és minket, lányomat, a kandúrt, és persze engem is, itthon hagyott. Nem volt semmi ceremónia, vette az utazóbőröndjét, és "akkor én megyek", és ment. Volt hasznos utasítás is, és feladat, amit én most mint hátramaradott, meg fogok oldani, vagy ki tudja? Figyeljétek csak!
"- Mire hazajövök, addig te fesd le a lövegtornyokat, a páncélzatot, kerekeket, és a lánctalpakat is szereld fel rájuk."
Most ha valakinek ez furcsán hangzik, akkor vegye csak tudomásul, hogy minden családban vannak prioritások is, és... vannak nők! Nők, akiről mint már fentebb is emlegettem, egyesek azt állítják, hogy ők... Tényleg? Lövegtorony, lánctalp, páncélzat! Igen, ez mind olyan szöveg, amire bárki számíthat, ha éppen távozni készülő feleségét hallgatja. Hát nem?
Huszonegy év házasság után mindenkit érhetnek meglepetések, ám én megtanultam már alaposan azt, hogy semmin se lepődjek meg, ha a feleségemmel  kapcsolatosan kell nekem valamit újat megtapasztalnom. Nem tudom ezzel ki hogyan szokott lenni, de én jól tudom már, hogy az én feleségem egy igen különleges nő. Igaz azonban az is, hogyha nem ilyen volna, akkor nem lenne a feleségem, vagy én nem lennék a férje, de ezt most ne firtassuk.




Most persze jöhet bárki, és agyalhatja a szöveget, hogy igen, a nők szeretnek kézimunkázni, pepecselő munkákkal bíbelődni, de én azért megmondom, hogy ebben a hobbiban kicsit másképpen vannak a dolgok. Korábban már mutattam be itt, hogy a makettezés nálam már régi hagyománynak számít, és ezért én azt igen jól tudom, hogy a legnagyobb disznóság mindig a festéssel, és azokkal az átkozott lánctalpakkal van. Mellesleg a nők érdeklődése is más irányba lenne tájoltabb, mint  az Abrams és Merkava nehéz-tankok összeszerelése. Azt hiszem, hogy ebben mindannyian megegyezhetünk. Akinek kétségei lennének még, hogy az én feleségem másfelé is igen jól feltalálja magát a műszaki dolgokban, annak mutatok egy másik képet.


 Úgy történt, hogy ebéd közben kedvesem egyszer csak megjegyezte, hogy figurázott a kocsija, de aztán ő megoldotta a gondokat. Fúrta az oldalamat nagyon, hogy mit oldott meg, ezért mikor felnyitottam a motorházat, ezt láthattam. Elrobbant a dízelmotor gázolajfecskendőinek túlcsordulási slagjainak egyike, és asszonyom megoldotta a gondot úgy, és azzal, ami egy egészségügyi szakembernek ilyenkor a keze ügyébe kerülhet. Amint látható, a kékeszöld csíkkal festett, áttetsző műanyag slagocska nem egyéb, mint egy urológiai szonda egy darabja. Most gondoljatok csak bele, ez a nő, ez most átképzésen van! Továbbképzésen... vagy nem tudom!
Meg sem lepődnék, ha egyszer csak hallanám a zúgást, és berobbanna a félmázsás buzogány, amit a kedvesem hajít hét mérföld távolságból haza, aztán megérkezik nemsokára ő is egy sárkány nyergében, és beköti a tömbházunk elé, és megveregeti barátságosan a kifáradt sárkány nyakát
- Jó gyíkocska voltál, kapsz parazsat vacsorára! - és mikor elejébe szaladok boldogan, akkor megkérdi tőlem 
- Megvan a munka, amit kiadtam neked?- és én akkor mit mondok neki? Ezért kunyerálok most a lányomnak, hogy mint festőművész, vegye le rólam a gondokat, és csillogtassa meg a tudományát egy kicsit az én érdekemben is. Nem lesz könnyű, mert ő is az anyja lánya, és érhetnek még meglepetések. Inkább abban reménykedek most, hogy az érkezést jelző zúgás után, egyszer csak landolni látom a nőmet egy ejtőernyővel, majd örvendezve ugrik a nyakamba, és boldogan újságolja el, hogy sikeresen elvégezte a deszantos kiképzését. Markomba nyomja fegyverét, és megjegyzi!
-Amíg te kisikálod, addig én készítek valami rendes kaját nektek, ok? 
-Én is örvendek, hogy újra itthon vagy, kedvesem!

2011. február 9., szerda

Egy Ritka Élmény

A múlt vasárnap Marosvásárhelyen, a Művelődési Palota előadótermében lépett fel az egyik legkedveltebb csapatom, a Hot Jazz Band! Aki még nem hallott volna róluk, annak én nagyon nehezen tudnám elmesélni azt, hogy egy ilyen csapat zenéjét hallgatni milyen élményt jelenthet. Ez nem valami egyszerű szórakozás, vagy  kellemes időtöltés. Ez már maga a tökéletes élmény!


A Hot Jazz Band zenéje nagyon elüt a hétköznapiságtól, de sikerük nemcsak a műfaj egyediségében rejlik.Ritkán lehet ennyire nyugodt, és mégis vérpezsdítő zenét hallani egyszerre, miközben valósággal úszol a megnyugtató mámorban is. Stílusuk igazi nosztalgiazene, melyben ott van a 20-as évek New-Orleans-ének a  jellegzetes jazz-hangzása, tökéletesen keverve a 30-asok szvingjével, de érződik benne a boogie-woogie,  és az 50-es években még avantgárdnak számító bebapp beütése is. 


Nem a hétköznapi, közönséges zene audiciókra való műfaj, mert ez a zene csemege, és csak úgy is érdemes,  igazi szeánszként hallgatni. Az elmúlt vasárnap is egy ilyenfajta szeánsz volt, ahol igazi profik által, újra életre kelt a múlt utolérhetetlenül varázslatos zenéje. A közönség is hálásan tapsolt, és a végén már olyannyira lelkesen verte a ritmust a tenyerével, hogy kétszer is visszakérte a csapatot a színpadra. A művészek szemmel láthatóan megilletődve a közönség hálájától, mindannyiszor vissza is tértek a színpadra, még legalább két "utolsó" fordulót játszani..


Befejezésképpen beillesztek néhány klipet is, és bár én egyiket sem  nevezném annak, de a zene, az már igazi zene!







2011. február 8., kedd

Ölelések Orgiája

 A napokban újabb blogger ajándékozásos hullám csapott át a fejünk fölött. Ezúttal a baráti ölelés terjed járványszerűen, és mára már nehéz lenne olyasvalakit találni, aki ne tudta volna meg, hogy az ő blogja a legszebb, ő maga nagyon is kreatív, vagy valami hasonló. Aki ebből netán kimaradt, annak most jut egy ölelés. Vagy több! Nekem három darab jutott, de nyomda előtt még befutott egy MJ-től, tehát akkor négy darabot gyűjtöttem.. Erre még beugrik Ágnes Reader ajándéka is, és akkor az már öt darab.  
Amit észrevettem, és most orcátlanul én is meghonosítok, mint szokást, hogy elfogadom az ajándékot, és  a továbbiakban azt teszek vele, amit jónak látok. Én akkor most dicsekedni fogok és ... ennyi! Ha valaki mégis úgy gondolja, hogy neki kellene egy ilyen öleléses díj, akkor csak szóljon, és máris viheti.( ha nem szól, akkor is!)
Íme azok, akik engem választottak, és az is, amiért rám esett a választásuk, és akiknek most nagyon köszönöm, hogy engem választottak.
  1. http://kutyaeskonyha.blogspot.com/  "akire mindig számíthattam, ha megakadtam, még ha az reggel korán is volt....:))))) mert ilyen egy igazi blogbarát..."
  2. http://dejofozni.blogspot.com/ "mert elgondoltat"
  3. http://mjozsef.blogspot.com/
  4. http://kreativ-torta.blogspot.com/ "nem gondoltam volna hogy a földön vannak ilyen okos emberek mint ő, az összes kalapom emelem előtte, imádom az írásait, nagyon tehetségesnek tartom:)" 
  5. http://meggyesj.blogspot.com/   gazdija, Joe bácsi is beugrott egy körrel, és akkor már hat darabnak vagyok a végtelenül boldog tulajdonosa. 
Ez volt a legszebb, amit valaha is hallottam magamról! Mintha ez nem lenne elég, erre jön egy jó nagy adag ölelés is.

Íme az Ágnes ajándéka is!