MOST MÁR ÉN IS SZERETEM!

 

MOST MÁR ÉN IS SZERETEM!

Mikor hűvös hajnalokba torkolódtak a ködös éjjelek

nem hagytak békében, üldöztek, s mint szellemek

a sötét árnyak, kúsztak és nyomomba szegődtek

s én, ki sosem féltem, éreztem tudtam, rettegek!

Mert én sosem szerettem az őszt, az ezernyi színével

Bármilyen díszes is legyen, én soha nem fogadtam el

az elmúlást, elvonulást, lenyugvást, a nagy csendet,

gyűlöltem mindig, nem értettem ezt a Nagy Rendet.

Pedig szép az ősz, de nem azért, mert benne a Törvény

melynek végén ott ásít a végzet, a nagy, sötétlő örvény

Hisz nincs új a régi nélkül és nincs többé megújulás

ha nincs előbb szenvedés, kín és végső feloldozás.

És most újra ősz van, mint ahogy az meg vagyon írva

Az őszi szellőt hallgathatom a fák közt muzsikálni újra

de már nincs bennem rettegés, és nincs többé félelem,

a szőlődombok múzsája dalával ma meghódított engem.

Nyárády Károly