Együtt Veled a Végtelenben is!

Együtt Veled a Végtelenben is!

Évszázadnyi most egy nappal, és évezrednyit tart az éjjel

Bár már hunyorognak fent csillagok, a Nap mégsem kel fel

Csak a csend van, végtelenül, az a néma csend s a homály

Csak egy sötét árny suhan fent néha, mint egy gyászos sirály

Egy néma folyosó végében csendben ül a gyász, a homály

Hol sötét árnyékában öntelt vigyorral gubbaszt a hideg halál

Bár most jeges keze mozdulatlan s látszik, mellében nincs neki szíve

Ezért nem is érez, de talán boldog, ha dolgát imígy bevégezte?

Nagyot libben kint egyszer a csend, egy láthatatlan parton loccsan

Mikor a bénult agy csak ácsorog még, a szív is gépiesen dobban

Ekkor a Sztüx ezen partján hátramaradott keresgélők szeme is lekoppan

Hüpnosz édes kelyhének álmával ajkukon most már szinte mosolyognak

Mert akik nagyon szerették egymást, azok álmaikban újra együtt vannak.

Nyárády Károly