Eldöntöttük, hogy ha már így áll a helyzet, helyben fogunk ünnepelni, mert itt is lesz tűzijáték, utcabál késő estig, és napközben mehetünk egyet úszni is Tóalmásra. Hát ebben maradtunk, mert ugye a gyerekek, és egyébként a fővárosi hivatalos rendezvények közelébe sem engednek senkit, aki nem „külföldiként” járja Erdélyországot, a Felvidéket és a Vajdaságot. Hát tényleg így történt, mert gyurcsány és társai csak a „külföldiekkel” tartott zártkörű kupaktanácsot, mert ahhoz a Nemzetnek semmi köze sem lehetett, mert kizárták onnan azt. Legfeljebb a környéken tiltakozók bekiabálása juthatott oda be, amikor érthetően hallatszott, hogy „gyurcsány, ezt is elkúrtad!” Hát bizony elkúrta ezt is a csurcsányista klán, mert a Hősök Terén már a megszokott fehér-piros lobogó helyébe is vörös-fekete került, arra esküdtek a katonák, és a Szent Korona se szerepelt az idén a ceremóniában. A magyar történelem és hagyomány ilyen mértékű megerőszakolásának, mindezéig, párja nincs! Az már csak hab a tortán, hogy az eskütételt befejező szövegből az „Isten engem úgy segéljen!”, minden magyarázat nélkül, az idén kimaradt! Tehát már az Istent is száműzték a Szent Koronával és a történelmi Árpádsávos lobogóval együtt! Mi jön még ezután?
Talán nem is csoda, hogy így mennek mostanra a dolgok! Ennyi „külföldi magyar” koprodukciója nyomán mi más történhetne, miközben a Nemzet egy része vérig sértődik, míg a nagyobbik hányada rá se hederít. Élő példa rá, hogy miközben végig jártunk két települést, Kókát és Tóalmást, a hivatalos tereken hivatalból kitűzdelt helyi és nemzeti lobogókon kívül, Kókán három helyen láttam magánházra kitűzött nemzeti lobogót, míg Tóalmáson egyet sem! Ennyire ünnepelnek bensőségesen arrafelé, ennyire fontos számukra a Nemzet Ünnepe! Ja és még volt egy lobogó, amit én kötöttem a kocsinkra és azzal vonultunk végig a két településen. Tóalmáson, a helyi rendezvények miatt, a Polgárőrség elzárta a forgalmat és másfelé terelték a strandra igyekvőket. Már messziről meglátták, hogy érkezünk fellobogózva, és minden kocsiból kiszálltak az egyenruhások, a fogadtatásunkra. Úgy bámultak, mintha valami nagyon groteszk dolgot cselekednénk és, bár nem kommentáltak, mikor a rendszámtáblát is megnézték, de a rosszallásukat nem rejtették véka alá. Hidegen kérdezték, hogy hová igyekszünk és milyen céllal? Elmondtuk, hogy megyünk úszni, és köszönés nélkül intették, hogy merre a kerülő. Ha nekünk nem is, de a címeres lobogónak illet volna tisztelegni bármilyen hivatalnoknak, de ezektől ilyet elvárni? Még viccnek sem jó emlegetni! A strand mellett terjedelmes kemping található, számtalan lakókocsival, sátorral. Miután leparkoltunk, levettem a lobogót is, és vidáman meglobogtattam, mire az egész társaságunk éljenezni kezdett. A kerítésen túl, a kempingben egy csapat nyaraló felállt és mosolyogva integettek. Mi visszaintetünk és máris melegebb lett a hangulat a korábbi eset után. Mikor jobban megnéztük a velünk együtt ünneplőket, hát nagyon furcsa érzés fogott el! Hollandok és németek voltak, akik nyilvánvalóan tudták, hogy milyen ünnep van, tiszteletből álltak fel mindnyájan, és mosolyogva integettek, mert értették, hogy azt ilyenkor minden nemzet így szokta cselekedni.
Hát bizony ez van! 2008.-ban augusztus 20.-án erdélyiek viszik a piros-fehér-zöld lobogót, a németekkel és a hollandokkal ünnepel, miközben a magyarországiak egy része vicsorogva nézi! Az agyadat eldobod, mert ezt ép ésszel felfogni nem lehet!
Néhány szót érdemes Tóalmásról elmondani. Tiszta, egyszerű, rendezett település, gondosan ápolt csinos házakkal, és terjedelmes, kikapcsolódást jelentő stranddal, kempinggel. Geotermikus forrásból tör fel a forró víz, enyhe kénhidrogénes tartalommal. Hasonlít a Bálványos környékén feltörő vizek szagára, de széndioxidot és hasonló ásványokat nem tartalmaz. Közel hatvan fokos a feltörő víz hőmérséklete, ezért a vizet csak közvetve használják a nagyobbik medence fűtésére. Van „nyugdíjas”-nak becézett ülőmedence is, ahová a forrás vizét engedik lassan, de néha annyira forró, hogy csak percekig lehet benne üldögélni. A nagyobbik lubickoló lejtős kialakítású, és a legmélyebb helyen is csak 1,7 méter mély. A vize tökéletesen tiszta és égszínkék.
Állandóan cserélik, és szűrik is, miközben a hőcserélőkön keresztül, állandó, kellemes hőmérsékletre állítják be. A környezet kitűnően van kialakítva. Hatalmas fák árnyéka teszi elviselhetővé a hőséget és gondozott gyep biztosít megfelelő heverésző, napozóhelyet a számos vendégnek. A közelben van a többhektárnyi területre terjeszkedő kempingező, focipályával és szálódával is. A beépített teraszokon gyorsbüfé és söröző is van, ahol, ha nem is kapsz meg mindent, de a kiszolgálás jó, és kedvesek a pultosok is. A kempingben nagyon sok idegen van, akik évek óta járnak ide nyaralni. Tavasszal kihozzák a lakókocsikat és csak októberben viszik azt haza. Addig teljesen otthonosan vannak berendezkedve, és olyan társaság kovácsolódott itt össze, mint egy nagy család. Elmés megoldásokkal kivitelezett kiegészítőkkel felszerelt lakókocsik, szélfogók, árnyékvásznak vannak kifeszítve, és látszik a nomád kempingezők rutinja, ahogyan leparkolnak, betájolják a sátrakat a helyi szélnek és napjárásnak megfelelően. Még futószőnyeg is van kiterítve a szomszédok közt, és a játékasztaloknál nagy bridzs és kanaszta partikat rendeznek. Az árak alacsonyak, ami mégsem megy a minőség kárára! Egy hónapra, a kempingezőben elhelyezett lakókocsiért, sátorért 15 000 forintot fizetnek. Ebben benne van a lakók strandjegye is, a villanyszámla, a szemét elhordása és a víz, tusoló, WC használata is. Ez bizony nem drága, és a hangulatot, tisztaságot is figyelembe véve, kitűnő hely a kikapcsolódásra vágyakozóknak. Nem igazán ismert hely, és talán ez is az előnye, mert itt nincs még jelen a már járulékos dorbézolásos hangulat, amit mindenfelé tapasztalni lehet már a hasonló helyeken. A lubickolást követően jó hangulatba kerülsz, és a fáradtság elszáll az ízületeidből. Nincs különösebb gyógyászati javaslata a nyilvánvalóan gyógyvíznek minősíthető fürdőnek, de azok akik ide járnak, nem is ilyen céllal érkeznek ide.
Na és hogy az emberek, a helyiek milyenek? Hát, mint amilyenek az emberek szoktak lenni.! Vagy talán mégsem! Ezek magyarok, akikkel nagyon nehéz, és csak különösen lehet és kell is bánni! Nem mumusok laknak errefelé, hanem zárkózott, gyanakodó és gyanakvóan figyelő emberekkel találkozol mindenfelé. Sokat csalódott, becsapott emberek viselkednek így, akik csalódtak a múltban, csalódottak a jelenben, és a jövőben már csak azt akarják, hogy többé már ne csalódjanak. Ezért aztán minden, ami idegen, az gyanús és úgy is kezelik. Tartózkodóan, mert nem lehet tudni, hogy mi lesz belőle. Mikor közéjük kerülsz, azonnal kiszúrnak, és szótlanok lesznek, ha a közelükbe telepszel. Azonnal abbahagyják a beszélgetést, és csak bámulnak tétován szerte-szét, mintha semmi sem történne, de érezhető, hogy minden mozdulatodat, gesztusodat-szavadat hallják, mérlegelik. Miután látják, hogy nincs semmi különleges, akkor akadozva beszélgetni kezdenek megint, de a napszemüvegük mögül azért tovább figyelik a dolgokat. Idegesítő néha, de én már megszoktam, és elmondhatom, hogy volt pár kellemes csalódásom is. Egyik hölgy az ülőmedence lépcsőjén felejtette az úszószemüvegét, miután hosszú percekig a társaságunk mellett áztatta nem is éppen rossz lábait. Miután felállt és távozott, akkor vettük észre, hogy ottfelejtette a szemüveget. Felvettem és utána léptem, hogy visszaadjam neki. Gondban voltam, mert hogy kiabáljak utána, vagy most hogy lesz a dolog? Ezért a lépcsőn elejébe vágtam, a kezemben lóbálva a szemüveget, hogy elejét vegyem a félreértésnek. Sikerült, mert a korábbi kifejezéstelen arcra meglepett mosoly terült, és már kételkedni kezdtem, hogy vajon nem valami próba, vagy trükk csak az egész. Miután megköszönte, éreztem, hogy valami feloldódott, és minden egyből olyan igazán emberi lett. Megfordultam, és visszafelé indultam, mikor egy pillanatra úgy tűnt, hogy még mondani akar valamit, de nem jött ki szó a száján. Megálltam és a lehető legbátorítóbban mosolyogni próbáltam, hátha lesz még valami. „Önök ugye erdélyiek?” Kérdezte kissé megnyomva az erdélyi szót. „Igen, azok vagyunk!” Válaszoltam „Gondoltam, de most már ha tagadná is, azt nem hinném!” Mondta tűnődve, és látszódott, hogy inkább magának mondja, mint nekem. „Ennyire látszik?” Kérdeztem nevetve. „Hát…” és ezzel a két ujján hintázva a szemüvegét, ellépett lefele a lépcsőn. Nem mond mindent el a szó, a hanglejtés, az arcvonások, a testbeszéd néha sokkal bonyolultabb kommunikációra képes.
Ez bizony jó dolog, hogy van aki hallotta hírünket is, és itt aztán tényleg nem a kékfényes műsorokban szereplő honfitársaink cselekedeteire gondolok.
Mikor visszamentem a társaságomhoz, ott mindenki vigyorgott kegyetlenül, hogy hát most már akkor lesz valami találka is, mert ez a lovagias izé a szemüveggel, ez nagyon romantikusra sikeredett, és erre még összehordtak mindenféle elmés változatot is, miközben utánozták, hogy hogy mosolyogtam és tartottam a szemüveget a kezemben, stb. Kedvem lett volna bedobálni mindeniket a medencébe, mert én tényleg elrévedeztem, de nem úgy, ahogy félremagyarázták. Persze, ez kifelé egészen másféleképpen látszódhatott, és én meg is kaptam érte a magamét.
Estére hatalmas tüzet raktunk otthon a kertben, énekeltünk és táncoltunk is hozzá egy jót. Volt ott sütés és főzés is, úgy, ahogy mi erdélyiek szoktunk, és megbámultuk a tűzijátékot is, amit a helyiek rendeztek. Később a csillagokat bámultuk és hallgattuk a tücskök zenéjét is. Érdekes, hogy ott a tücskök nem tavasszal zenélnek, hanem augusztusban, és annyian nyüzsögnek a fűben, hogy ilyet én még nem láttam. A hangjuk sem olyan, mint az, amit mi itthon megszoktunk, és én esküdöztem, hogy az a csak a népiesen őszbogárnak nevezett kabóca lehet. A húgom addig erőltette, hogy az már tücsök, hogy képesek voltunk a fűben vadászni, hátha elkapjuk a zenészt. Neki volt igaza, mert egyszer a kamerának az infrás keresőjében megcsillant egy, formára a mijeinkkel azonos, de méretre kisebb tücsök. Akkor is hiába tücsök, mert a mi erdélyi tücskünk mégiscsak nagyobb!
Korábban pár nappal kifogtunk egy szép holdfogyatkozást is, de állvány nélkül sehogyan sem sikerült jó fotókat készíteni róla, mert azt a rövidre tervezett kirándulásra nem vittem magammal. Egy mégiscsak jobb lett, miután három másodpercig nem szuszogtam, nem mozdultam, és minden mesterlövészi képességemet összeszedtem.
Hát ez volt a Nemzeti Ünnep, és én is elzárkóztam a végén a szűk családi és baráti kör keretei közé, hogy a nem külföldiekkel legyünk otthon, nem úgy, mint gyurcsányék és az SZDSZ. Csakhogy itt, mi erdélyiek és magyarországi magyarok azért is, mi mégis együtt, és otthon voltunk és magyarként ünnepeltünk, míg a mostani nemzetáruló érdekszövetkezet ismét bebizonyította, hogy még ha magyaroknak is tartják magukat, a hétköznapi magyaroktól azért nagyon, de nagyon távol tartják magukat! Olyannyira, hogy ők ténylegesen „külföldiek” már nem csak Erdélyben, Felvidéken, Komáromban, és a Vajdaságban is, hanem már otthon Magyarországon, a főváros szívében is csak idegenek lehetnek!