Eszelős Ábránd
Tudod, ha egyszer újra
eljövök
Akkor mindenkit
túlnövök,
De veled csak el leszek
De azért úgy van az
Tudom, magammal újra kicseszek
Hisz világos az, te vagy
a végzetem.
Ó, Istenem, hová lett
megint, hol az én eszem?
Nagyon akarom őt most már
Mióta tudom, mi az, mi
rám is vár
Ha újra, meg újra
karjaiba zár
Hol minden percért ezerszer
kár
Mit kihagyni, eszméletlenül
fáj.
Hisz már világos az,
te vagy a végzetem.
Ó, Istenem, hová lett el
az én eszem?
Mond, de kérlek, ezúttal
ne csak hantázz!
Láthattad, én sem
vagyok csak úgy a száz
Kit reggel korán, nem
hiába űz veled a láz
Mikor ezerbe szakadt
testi örömöd után
Fekszel és nyögöd csak:
kicsit békén hagynál talán?
Mert az világos már,
te vagy az én nagy végzetem.
Ó, Istenem, hová lett
el, hol van az én józan eszem?
Mert azt tudom, szeretnéd,
ha szeretnének
És az se baj, ha én
lennék, ki szeretnélek
És én tényleg szeretném,
ha szeretnélek
A fellegek fölé, az
égen fent, talán elviselnélek
Pedig kettőnk közül neked
van igazi szárnyad,
Ki a Földet már eddig,
unalomig körbe jártad
Bár az is igaz, hogy
mindezt nem velem!
Ó, Istenem, hová lett
el megint? Hol az én eszem?
Nyárády Károly
