Ennyi volt?

 Ennyi volt?

Mondhatom már? Nem bírom a lantot, leteszem.

Hogy „Fújd el jó szél, fújd el...” keserű a kenyerem?

Csak erőtlenül sóhajtok, szememhez viszem a kezem,

talán remeg, káprázik kissé a szemem? Nem hiszem!

Lombtalanul álló fák még álmodják az augusztusi meleget

Elhullatott magjaikban talán él még, gubbaszt némi ígéret

Ha majd eljön, jobb lesz az új világ, vajon lesz új kikelet?

Hisz e rokkant világ eltört rúgóját már javítani nem lehet.

Elfáradtunk mindannyian, húz is magával az elhaló természet

Álldogálunk még egy kicsit, aztán lemondóan indulunk mi, öregek.

Oda, hol már némán ásít, vár az űr, és ránk borul az enyészet.

Ennyi volt? Kérdezzük, de válasz nincs, és "IGAZ" ez így nem lehet!

Nyárády Károly

Őszi hangulat

Őszi hangulat

Határtalannak szab határt a mért idő
hol már ködbe vész a távol
Élettelen lett az erdő, ám csak pihen
hisz végtelen az élet! Örök, mint a benne rejlő ősi erő.

Nyárádi Károly

Holtak napján

Holtak napján

Lelked legmélyén szóljon ma a gyász
Legbelső szobád oltárán gyújts gyertyát, ha ma odaállsz
emlékezni, vagy ha már végleg odavágysz
hol többen vannak már, mint ideát
mondj inkább értük őszintén egy imát
és maradj! Itt, lelked templomában nézd a lángokat
Látni fogod ma Őket mind, látni fogod megszépült arcaikat.

Nyárády Károly

Rekviem

 

Rekviem

néma vizek fölött tőr utat az idő,

hideg őszi szél kergeti, szava lélekölő

fodrozódik még a felszín, de már minden halott

mély iszapba fullad tudat, dermedt, mint a sötét jövő

Nyárády Károly

Indián nyár

Indián nyár

Ködbe vész már lassan a nyár

talán ő is unja már

hogy csend honol a párás völgyben

ahol ilyenkor már nem dalol a madár.

Szomorú ez, de talán nem is ezért fáj

hanem az elmúlt idő, a tovatűnő jelen az,

mi úttalan utakon, csak némán tovaszáll.

Nyárády Károly

Az Utolsó Szó Jogán.

Tetemre Hívás 

Ha mint nyugtalan lélek, kísért a szó, a gondolat
Mely csillagtalan éjjeleken jön elő és fojtogat
Szó, mit kimondhattál volna, de mégsem tetted
Vártál valamire, gyümölcsre, mely sosem lett érett
És ha már lehullott, zamatát már sosem érezhetted
Így értelmét sem láthattad, hisz az ízét nem élvezted

Elmondom hát, bár nem titok, de hogy te is tudd meg!
Ezért vagy boldog most, jóval szerencsésebb is,
mint ahogy azt te korábban hitted!

Nyárády Károly

Vae Victis

 

Vae Victis

Nem hozott idén sem nyarat a tél, de nem is ez a dolga
A jövő lesz így újabb rettegés, mert ellenség annak barátja
kinek tegnap szavát ittad, testét, bizony, iszonyúan vágytad
Senkinek neveznéd ma már, kit megfulladni, ugye? Hagytad?

És nem lehetsz te csak egy barát azzal, kit igazán szerettél
Nem is szerethetsz soha igazán, ha egyszer szívből nem gyűlöltél
A szerelem hiánya nem édes, nem langyos, sohasem közömbös
Méreg az, mi meggyilkolja mindazt, mi jó benned, mi élő, mi ős!

Égni fogsz, kínodban vinnyogni, egyre keményebben, bár ez oly kegyetlen
Bűnhődni fogsz, mert az elveszejtett időt visszahívni, sajnos lehetetlen.

Nyárády Károly