- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2010. április 25., vasárnap

Tavaszi Szelek Fújnak!

Megjöttek a fecskék is, bódult méhek dolgoznak szakadatlanul, s a liget fái közt a kakukk hangja szól! Az új élet ígérete egyre nyilvánvalóbb!
Óriási szerencsénk, hogy ezt a fajta változást nem kell nemzetmegmentő baromságra hivatkozva, egy felhajtásos költségvetési vita keretében mindegyre megszavaznia valakiknek, mert akkor tényleg megnézhetnénk magunkat!




Ő nekem barátom, mert a bevett sablon ellenére, mégis elhozta a tavaszt!

2010. április 22., csütörtök

Parkoltak a Szőkék!

Állok ma a járdán, hallgatom Csabát, ahogyan vázolja az ötleteit, s igyekszem vele tartani, de figyelmemet hirtelen másvalami köti le. Röhögök is hozzá, s Csaba rökönyödve néz, bámulja, hogy mit röhögök, majd lassan  ő is röhögni kezd!
A marosvásárhelyi Kossuth utcában nappal leparkolni gyakorlatilag lehetetlen. Mégis van olyan, akinek ez sikerül! Hiába lenne szőke a szőke nő, mert ketten is vannak és talán pont ezért sikerül nekik az, ami átlagos embernek lehetetlen feladvány lenne! A 18. szám után bejárat következik, hátsó parkoló udvarral, a bejárat elektromos sorompóval lezárva, hogy a vak is láthassa, ott gépkocsik szoktak rendszeresen bejárni! Mindenki tudja, s ha nem, akkor látja, hogy ott bejárat van, ezért a zsúfoltság ellenére is, mindig üresen marad a bejáró előtti útszakasz!
Lassan érkezik egy kék kocsi, benne a két szőke, s hol állnak meg parkolni? Hát pontosan az emlegetett bejárat előtt! Miért is ne, ha üres hely csak itt lenne található az egész utcában! Kiszállnak vidáman, virít kicsi szőke fejecskéjük, s vidáman visszanevetgélnek, mikor meglátják, hogy éppen rajtuk szórakozunk! Még integetnek is nagyon szőkén, mosolyogva, aztán elhúznak a Színház-tér felé. A kocsi persze marad pontosan a bejárat-kijárat előtt, s alig pár perc telik el, máris ideges dudálás jelzi, hogy valaki vagy valakik már nem bírják visszatartani a rájuk szakadt végtelen öröm okozta érzelmeket! Jó negyed óra után már egy egész fogadóbizottság gyűlt össze, anyukákat és válogatott kínzásokat helyeztek kilátásba, azonnali végrehajtással, csak éppen tűnjön fel a kocsi tulajdonosa!



Tulajdonképpen ekkor röhögtem a legjobban, mert én már ismertem a tetteseket, és később is, mikor a nemsokára felbukkanó riasztóan szőkécske lányok tűzpiros arccal, zavarodottan magyarázkodtak, és kifejtették abbeli reményüket is, hogy ők nagyon bíznak abban, hogy cselekedetükkel nem okoztak különösebb gondot a vicsorgó társaságnak. Feltűnésük tényleg akkora döbbenetet és földöntúlian logikus megértést váltott ki, hogy a felgyülemlett harag ellenére, egyetlen szót sem tudott kinyögni senki sem! Néhányan a fejüket fogták rémületükben, és a legdühösebb is csak egy olyan pofát vágott mindehhez, hogy azt a legjobb lesz nézni! A szavak ezt nem tudják elmondani!


 Minden korábban dühöngő arcán ott volt a végzetszerű felismerés félreérthetetlen jele.Valahogy így, hogy: "Aha! Szóval ti vagytok? Akkor erről ennyit!" s mindenki ment dolgára. A két Szőke is!



2010. április 21., szerda

Gondolkodok! Tehát (hiába) Vagyok!?

Tavasszal mindig élményt jelenthet, ha végre lehet egyet mászkálni a természetben, úttalan utakon lehet csapongani a mezőkön-erdökön, cél nélkül! Gyerekkoromban soha nem szalasztottam el az alkalmat, mikor Nyárádtőn a tavaszi szántáshoz kirendelték a traktorokat. Ilyenkor ugyanis a felforgatott föld sokszor lökött ki magából titokzatos fémdarabokat és néha bizony emberi maradványokat is! Emlékszem, egy alkalommal egy magas-szárú tiszti bőrcsizmát találtak az emberek a kiforgatott barázdák közt, amelyben a lábszárcsontok is benne voltak. Odatámasztották egy öreg fűzfa tövéhez, amíg a hivatalos közegek később néhány unott kérdezősködés után egy papírzsákba tették és elhúztak vele valahová. Mi gyerekek, legalábbis én egy életre megilletődve soha többé nem tudtam a világot úgy látni, mint azelőtt. Ekkor találkoztam először életemben az emberi gonoszság és a szörnyűség rettenetes kézzelfogható bizonyítékával, harminc évvel a második világháború után! Mai napig kísért a kép, és a válasz nélküli kérdések serege is! Ki volt az a  szerencsétlen, akinek valami leszakította a lábát? Meghalt azonnal? Túlélte, vagy lassan elvérzett a köves domboldalon? Tudta, hogy most meg fog halni, vagy jótékony ájulásban érte a vég? A hozzátartozói tudják, hogy testvérük, fiuk, apjuk, férjük lábát valakik ennyi év után egy papírzsákban, valahol az ismeretlen távolban unottan hurcolgatják? Soha nem kaphattam választ kérdéseimre, s bár alig tíz éves lehettem, lelkem mélyében ekkor a vég nélküli kérdések forrása eredt el! Miért? Miért így? Miért hagyja a Jóisten, ha látja? Ha Ő látja, és hagyja, akkor Ő tényleg "jó"? S ha igen, akkor tényleg Mindenható? Akkor miért hagyja ezt? 
Később megpróbálták elmagyarázni nekem, hogy úgy van ez fiam, hogy vannak bűnös emberek, akik ezt a sorsot megérdemlik! Ekkor igyekeztem elképzelni, hogy mikor és hogyan követhette el az a német katona a Nagy Bűnt? Élete Nagy Bűnét, amiért később rettenetes halállal kellett neki lakolnia itt, a mezőn! Így, a vadul száguldózó fantáziámban néha az a gyilkos volt ő, aki korábban más katonák testét szaggatta szét rettenetes fegyverekkel, vagy, aki korábban késsel támadt a sarki kereskedőre, elrabolta pénzét, majd rágyújtotta áldozatára a kirabolt üzletet! Éjszaka lesben állt a sötét útelágazásoknál, s kifosztotta kegyetlenül az éjszaka szerencsétlen utasait. Kisiklasztotta az éjjeli expresszvonatot, s kegyetlen mosollyal ajkain, a lángok fényében csak élvezte a rettenetes pusztítást. Számtalan rettenetes bűnt követhetett el korábban a leszaggatott láb tulajdonosa,  és ebben a végzetszerű igazságtételben én majdnem meg is nyugodtam valahogy! Jól van ez így, gondoltam, és fogadtam el megbékélve, mert ahogy mondja a népi bölcsesség, hogy "Jó tett helyébe jót várj!" úgy van olyan is, hogy "Isten nem ver bottal!" s a gaztettek elkövetőjét mindig utoléri méltó büntetése! Tehát, ez van! Ez az igazság útja, ez az igazi rend! Mégis csak jól van kitalálva ez a világ, vettem tudomásul, s még büszke is voltam magamra, hogy mindezt sikerült nekem kieszelni, s végre megérteni is! Fohászban kértem bocsánatot Tőle, hogy bűnös balgaságomban kételkedni mertem Őbenne! Csakhogy olyan a dolgok rendje, hogy a hanyagul, erőszakkal eltemetett csontokat mindegyre kiforgatja egyszer csak valamilyen tavaszi mélyszántás! A mindennapi élet sokféle szörnyűséggel tud szolgálni, s aki a rettenetes dolgok mögé igyekszik belátni, pusztán kíváncsiságból is, annak nagyon sok baja adódhat ez életben. Én megjártam a magam poklát néhányszor, és a végén nagyon kiábrándulva, és összetörten kerültem ki, és csak egyvalami kezdett idegesítően ismétlődni! Bárhogyan történt, bármilyen rettenetes is volt, az eredmény majdnem mindig az lett, hogy végső következtetésem csak egy lehetett: -Mindannyiszor tévedtem, de mindannyiszor kiderült, az is, hogy korábban mégis igazam volt! Mindannyiszor így történt és a különbség csak abban rejlett, hogy minden egyes ciklus után, mindezt mindig egy magasabb szellemi szinten sikerült felismernem. Legjobban egy evolvens spirálrugóhoz hasonlítanám, amelyben mindegyre közelíthetek valamihez, egy ponthoz, miközben egyre feljebb haladok rajta. Minden közeledés és távolodás egyben minőségi és szellemi fejlődést, mélyebb meggyőződést és egyre jobban kitárulkozó szférát jelentett számomra. Másik sajátossága ennek a ciklusözönnek az volt, hogy lassan meggyőződéssé formálódott bennem, megtapasztalt élmények sokasága által visszaigazolt ténnyé érett az, hogy igenis, mindenben van törvényszerűség és determinált célirányosság is! Legtalálóbban Gondviselésnek nevezhetném, és nem véletlenül. Életem útja sokszor úgy vett fel megmagyarázhatatlanul új irányt, hogy annak igazi lényegét csak jóval később értettem meg! Addig is elkeseredésemben  persze a földhöz csaptam magam, ha valami nem úgy jött össze, ahogy szerettem volna, s szidtam az egész világot rendjével  együtt, mert hát összeesküdött ugyebár ellenem akkor az ég és a föld is! Mindezt persze később már nem így láttam, és akkor értettem meg a lényeget is, mikor már tudtam én is, hogy mit keressek, és azt is hogy mire kellene odafigyelnem! Ez azonban egy egészen más történet lenne!
Akik életem korábbi szakaszaiban tanítóim, irányítóim voltak, azokról én soha nem tudtam valójában, hogy ők azok lennének. Harminc, harmincnál több év távlatából mégis tudok már egyet és mást életemről. Például tudom azt, hogy miért nem lettem soha sebész, holott tudatosan készültem erre a pályára évek óta már. Anatómiai atlaszokat böngésztem,  izmokat, vérereket, idegeket tapogattam magamon, és öltések tucatját próbáltam ki titokban a padláson felvágott régi ágybetéteken gyakorolva. Emlékszem, mikor a szomszéd bácsi, aki zöld paszulyt tördelt egy tálba, megkérdezte egyszer tőlem, hogy milyen pályára készülök? Bevallottam, hogy hát persze, sebész leszek! Az egy szép és nemes szakma lenne, és akkor én miért választottam ezt? Hát hogy gyógyítsam a betegeket, rendbe hozzam azt, amit a természet hanyagolt és még dumáltam hasonlókat, ami persze most nagyon linkelésnek tűnik, de én tényleg így hittem akkor! Beszélgettünk, és már nem tudom, hogy hogyan jutottunk oda, hogy én bizony sokszor szoktam tekeregni, néha kimaradni éjjel is, a barátokkal henyélni és a többi... Ezt én is tudtam, és itt jött a kérdés is, hogy én ezen az életmódon mennyire lennék hajlandó a sikeres orvosi pálya érdekében változtatni is? -Hát...- és itt tényleg linkelés jött, hogy izé, és tényleg! Nekem eszem ágában sem volt változtatni a meglehetősen érdekes és izgató életmódomon, amit éppen akkor kezdtem nagyon is megszeretni!
- Hát nem egyébért, csak megtörténhetik, hogy a nemes szándék ellenére, egy fárasztó éjszaka után az agyam nem fog túl jól fogni, netán egyáltalán nem is fog rögzíteni semmit sem azon a kérdéses napon! Azon a napon, amikor olyasvalamit tanulhatnék meg, amire a vizsgák során sem kérdeznek rá soha, de a pályafutásom során talán már igen! Mi több, éppen akkor kellene tudnom valamit, amikor ettől függ a kezem közt lévő élete. Az rám van bízva, miközben én nem fogom tudni, mit tehetnék azért, hogy életben maradjon, mert valami kimaradt korábban tudásom tárházából! Én mulasztottam valamit korábban és ennek a mulasztásnak szörnyű ára lehet a jövőben! Ár, amit én mással akarok megfizettetni? Ezen illik elgondolkozni annak, aki a saját lelkiismeretével is igyekszik kibékülni, ha már ennyire nemes érzésektől fűtve akarja az emberiség érdekeinek szentelni életét és tudását!- 
Soha nem esett szó többet erről a témáról, de én sem lettem sebész, és később jogász sem, mert az a vágyam, hogy a törvényszéken bíroi székből osszam az igazságot, hasonló erkölcsi megfontolások alapján, szintén megbukott. Vizsgáztattam magam, és mindannyiszor megbuktattam magam, mert nem tudtam soha túltenni magam azon, hogy emberek sorsáról döntsek, felvállalva azt a kockázatot, hogy hibás döntést fogok hozni! Nem vállaltam, mert mindig féltem a kudarctól is, de legjobban a saját lelkiismeretemtől rettegtem, amelynek engesztelhetetlen haragja elől tudtam, hogy nincs menekülésem! Lelkiismeret, melynek engesztelhetetlen erinüszeit szintén egykori tanítóim szabadítottak rám korábban, mikor egy olyan világ és erkölcsi hagyaték részesévé választottak, amelyről nekem akkor fogalmam sem volt, hogy létezik. 
Ma, még sokszor előfordul velem, de néha még a kiábrándulások egész sora sem képes arra, hogy elfogadtassa velem a józan ész és megtanult törvények által megszabott irányt. Mindegyre abba a hibába esek, hogy az általam korábban megfogalmazott szabályokat és törvényeket áthágom! Mindannyiszor, persze kivétel nélkül, megint megtapasztalom, hogy  a Törvény az törvény! Legegyszerűbben fogalmazva így hangzana az egyik  ilyen törvényem, amit nem én találtam ki, hogy: 
-Senki nem lépheti át a saját árnyékát! - Ezt én tudom, mégis igyekszek mindegyre átlépni saját árnyékomon, és elvárom másoktól is, hogy  a saját érdekeikben mások is megtegyék! Keserűen veszem tudomásul, hogy mestereimnek sokkal jobbak voltak a módszerei. Én elbukok, mert talán türelmetlen vagyok,  nem  tudok várni addig, míg beérik a termés, és az sem segít, ha nyilvánvalóan önzetlen lennék! Sőt! Másik alapszabály, amit megint nem tudok elfogadni, de ettől függetlenül érvényben marad az, hogy:
-Nem lehet segíteni azon, aki nem ismeri fel azt, hogy segítségre szorulna! Vagyis, nem tudsz segíteni senkin  sem, ha az illető ezt nem akarja, vagy nem hiszi el! Ha mégis hajlandó lenne, akkor is csak annyira sikerülhet,  amennyire az  illető hajlandó is lenne segítséget elfogadni! Ehhez persze tudatában kellene legyen annak, hogy ő erre rá lenne szorulva, és akkor ki is alakult már az a bűvös kör is, amelybe sem betörni, sem kitörni átlagos halandónak nem lehet. Ezt pedig kívülről látni és megtapasztalni tehetetlenül, nagyon szomorú élményt jelent!
- A kinyújtott kézben rejlő jóindulatot mindig félreértik, és gyanakodva keresik a benne rejtőző hátsó szándékot. Ezért harap bele a földön fetrengő sebesült kutya is a hozzásiető megmentőjének kezébe. Nem érti a közeledés lényegét, fájdalmában mindenkit ellenségnek tekint!
Innen eredeztethető néhány téveszme is, melyek bár törvényszerűen ismétlődnek, mégis csak tévedésen, félreismerésből, gyanakvásból levezethető elutasításokból származhatnak!
- Aki nem üt vissza, az gyenge! 
- Aki gyenge, az nem tud ártani és segíteni sem!
- Aki nem segít, az csak ártani képes!
- Aki hallgat, az bűnös!



2010. április 18., vasárnap

Díva

" Mindegy mit mondanak
Hagyom, hogy ők is hazudhassanak.."

2010. április 17., szombat

Porból Lettél és (vulkáni) Por lesz a Fejedben is!

-"Letérdelek elédbe, hamut szóratok fejemre!"-, s hülye maradok örökre!
Vagy: -"Bolond lyukból bolond szél fúj!"- s ilyenkor mit tehet a vulkán? 
Ő is hamut szór, s a bolond szél szétfújja! A bolondok fejébe, hogy ott is legyen valami, ha már más egyébre nem futja ebben a mai, racionalizált, agyvérzésesen globalizált világban.

Nem tudom, hogy más hogy van ezzel, de higgyétek el nekem,  engem nagyon megviselt ez a mostani por! Amióta bemondta a tévé, hogy péntekről szombatra virradó éjszaka folyamán, kábé éjjel három órakor fejem fölött sok lesz a vulkáni por, én nagyon elszontyolodtam. Szóval akkor ez van gyerekek! Hát akkor ez van! Beteljesedett sorsunk! 
-Jön a nagy falánk sötét felhő, bezabálja a kék eget, elveszi a Napot-Holdat, jön az utolsó felvonás! Hát igen! Most aki bűnben fetrengett eddig, az most rohanhat a gyóntatójához hiába, mert ott hosszú lesz a sor! Már késő! A kihagyott nagy helyzeteit is hiába igyekszik feléleszteni bárki, nincs abban már többé parázs! Ez utóbbi nagy kár lehet, mert a beálló hidegben jól fogna néhány meleg ölelés is! A pincék is üresen tátonganak, mert hosszú volt a tél, s aki most nem jut idejében el a a szupermarketbe bevásárolni, az megláthatja majd, hogy mire visz húsz év liberális, rablógazdálkodós privát nyomor! Itt van a Nagy Vég! Ünnepelhetnek a Tanúk is, akik megmondták: "Térj meg, amíg nem késő!"
Most már késő! Vége mindennek! Leálltak a repülőjáratok, leállt a józan ész, és leállt ...az is!  Az is, de az már sokkal korábban! Innen jöhet ez a sok terméketlen agy is! Beállt a Nagy Sötétség! Egyszer az agyakba, s most a fél világ másik felébe is!
-Emberek tudjátok meg: Beállt hozzátok a teljes szellemi impotencia! Aki nem hiszi, hát annak most (is) mindegy!

WHO: Közleménye, illetve az, amire hivatkoznak, illetve, hogy mondtak volna valamit!  Itt bizony egy betű vulkánra, vagy porra utaló jegyzetet sem lehet találni! Van baj Bangladesben, Burkina Fasso-ban is, Kínában földrengés, Szudán, Eritrea, Etiópia stb. éhezik, de ez kit érdekel tulajdonképpen? Ez nem az Üdvhadsereg honlapja lenne, és egyébként is törődjön mindenki azzal, amiből, vagy akitől  pénzt tud kicsikarni! Izland, Rejkjavik? Vulkán, füst, hamu? Egy szó sincs! Ennek ellenére, pénteken hallom a tévében, mert persze nézni fárasztó lenne, hogy a következőt üzenik az illetékesek:  Igaz, hogy baj nem igazán nagyon van, de a legjobb az lesz, hogy mikor a sok por jön majd lefelé, a sok szerencsétlen halandó közé is, akkor aki teheti, az ne járkáljon kint össze-vissza! Ezt üzenik ők! Ezt mondják azok, akik például a tavaly is  legmagasabb szintre emelték a disznónáthás rémhírt, persze hiába! Bármennyire is felverték akkor a port, alig akartak a szerencsétlen betegek belehalni! Igaz, hogy most nem ők csináltak vulkánt, de csendben sem ülhetnek mint megfizetett illetékesek, s akkor megüzenik:
- Aki jót akar magának, az ne járjon pórul! - S ha meggondoljuk, ebben van egy jó nagy adag bölcsesség!
Na, szóval mehetünk tovább! Jön a másik unió, (nem a szovjet), s azt mondja:
-Belemegy a por a repülők motorjába is(!), megkarcolja az éles por a lámpákat, az ablakokat, ami későbbi javításokat igényel és sokba kerülhet! Mi lenne a megoldás? Leállítjuk a teljes légi forgalmat! Világos, nem? Hatmillió utas pedig kapja csak szépen be! Utazzanak vonattal, busszal, s talán műholddal is, ha más kontinensre igyekeznének!
Nem folytatom, nem részletezem, mindenki mondhatja a magáét! Én is ezt teszem! Mások is ezt teszik, beszélnek valamiről! Azok, akiknek megfizetett kutya kötelességük lenne, hogy mondjanak is valamit! Nem teszik, de elmondják nekünk cserébe, hogy ŐK MIT GONDOLNAK! 
Egyik fapofájú hivatalnok, aki most pártlistán bejutó államtitkár, de tavaly még nem volt szakember az egészségügyben, és akkor még csak a vidéki pártelnök dorbézolásait szervezte, mint szakács, ő azt mondja a tévében, hogy a vulkáni por nagyon veszélyes, ha azt belélegzik! Szerintem is így van! Csak éppen hol van az a veszélyes vulkáni por, és mennyit kellene beszippantani, például neki ahhoz, hogy megszűnjön  tőle közpénzekre veszélyes entitás lenni, és ez  ekkor már haszon is lehetne részéről? Vagy, jön a szolgálatos meteorológus is, aki a szép tudományos név ellenére, mégis csak olyan politikusféle valami, vagy valaki lenne, aki szakszerűen megmondja nekünk a frankót:
-Néhány perc eltéréssel, ma este kilenc óra körül az egész ország (Románia) területét befedi majd a vulkáni porfelhő! Ez holtbiztos!- Igen? Na, és akkor mi van? -Kérdezhetné anyósom, de nem teszi! Egy szó sincs arról, hogy akkor mi a jó bús izé lesz, ha az a kurva felhő tényleg itt lesz? Hát akkor itt lesz, és kész! Aki nem hiszi, az járjon utána!
Állok és most tényleg nem tudom, hogy mit tegyek! Imádkozzak, tereljem egybe a családot és zsoltárokat énekelve dicsőítsük az Urat? Vegyek portörlőt sokat? Bocsássak meg az ellenem vétkezőnek? Lesz újra pormentes világ megint, vagy már teljesen elveszett minden? Nem tudom, és mint gyarló halandó, nem tudom eldönteni azt sem, hogy mi legyen a világ sorsa!
Teremtőmhöz is hiába fordulnék ájtatoskodva, tudja Ő, hogy mennyi pénzt érek én, és hogy mennyire lennék őszinte! Szégyellném is magam előtte most, hogy egyből milyen nagyon rendes lettem, ha itt van a nagy porfelhő az agyamon!
Sokat rágódtam, de hamar döntöttem! Kikerestem Jutka barátnőm oldaláról az egyik kitűnő receptjét, és már el is készítettem félig, s lesz majd meglepetés! Kigörgettem hozzá a 2001-es évjáratú borospalackjaim egyikét is! Feleségem hét után érkezik haza, s ami biztos, az biztos! Rendezek egy  kellemes, gondtalan hét-véget magunknak,  miközben a  sötét poros felhők  gondjai nem tudnak érdekelni! Én az ilyen elképzelt Világ Végek  groteszk színdarabjaiban már sehogyan sem tudok többé hinni!

2010. április 15., csütörtök

2010. április 13., kedd

Autonómiás "Nagymesterek" Erdélyben

 -Olyan autonómiát rittyentünk nektek ide, mi, a Nagy-Magyar-Kifogás Torzszülöttjei, hogy olyat még festeni sem lehet! Meglátjátok ti majd, ha eddig még nem vettétek volna észre! Csak ne szóljatok senkinek! Jó? Most, ott Túl, a másik országban is van megváltás, és ne zavarjunk senkit sem a saját bolondériájának eljátszása közben! OK?


Aláírók:
  • Tőkés László, brüsszeli nagy kép(ű)viselője a Tulipánnak. A legújabb legényembere lesz az UDMR-nek, de erről azért sem nyilatkozik! Igaz, jobban is teszi! Az előbbi jómadár levelezőtársa "Az egyik tizenkilenc, a másik "egy híján húsz!" levelezős, köpködős, nemzetmegmentésnek nevezett folytatásos, mutogatós kabátnyitogatós exhibicionisták mutatványában! A csodálatos ebben az, hogy bármit is mondanak egymásra, mindkettőnek tökéletesen igaza van! Ettől eltekintve, ebben egyáltalán semmi jó nincs, és az sem segít, hogy bármit mondanának egymásra, semmivel sem tudják egymást még megsérteni sem! Ez bizony nem egy mindennapi teljesítménynek számít, és módfelett szépen is mutat! Egy pici, de dagadt diktátorocska pártelnök, és egy házasságtörő püspök tépik egymás haját a közönség előtt! S még ezeknek van képük(pofájuk nincs!) az én nevemben bármit is mondani! Ez egy nagyszerű teljesítmény! Le a kalappal!
  • Na és Markó Béla is ugyebár, aki soha sem tudja, hogy mit beszél, és szikrányi szégyenérzet sincs soha benne. Ezért is van odatéve, ahol elfoglalhatja egy nagyon másvalakinek a helyét!
ISTEN ÁLD MEG A MAGYART!
Végtelenül jó gyomorral már nem kell, és azzal a csöppnyi józan ésszel is csak megvertél néhányunkat! Kellet ez nekünk?
Ámen!

2010. április 2., péntek

Húsvéti Üdvözlet

Most már mihozzánk is megérkezett a Tavasz! Ha nem is érkezett volna meg, úgy is Tavasz lenne, és én akkor is feldíszítettem volna a "Húsvétfát". Most nem tudom, hogy van, vagy nincs ilyen fa, de ha Karácsonyfa van, akkor miért ne lehetne olyan is, hogy Húsvétfa? Legalábbis nekem most van!





Még a billentyűk is kivirágoztak!

Boldog Húsvéti Ünnepeket kívánok Minden Kedves Látogatómnak!