Veled
Nehéz, nehéz már,
mikor mindegyre
az értetlenség
falába ütöd fejed
s a zárt ajtók előtt
dobnod kell virágod.
Ajtók, melyek
mögött elszorított ajkakkal még
áll valaki, de válaszolni
már senki sem akar
kinek hiába kiáltod, hangtalan:
Én veled, miattad,
ha hagyod,
én még maradok! Öledbe
hajtott fejjel,
lennék kicsit még, míg itt vagyok,
én veled lennék még, ha te is akarod.
