Magyargyűlölő " Amazon"

„-Na, dé bákhtá ló! A drága jó Dévlá szaporicssa meg a drágha nácsága purdéit! Aggyon a Jó drágha Ég sok gyermeket és még több apát nekik, me ez a rányi minket mosmá nagyon szeret! Sokka jobban, mint a saját fajtáját, azt a sok csúf székely gádzsót! Aggyon a Jó Istin sok pénzet neki, hogy mi is legyen mit ellopjunk éjjel, ha má minden rendes ember lefekszik! -Aztán drága jó nácsága, átkozza e jól ezeket a mucsok magyarokat, me bizony isten, enné jobban má mi se tudnánk, pedig mi ehhez tényleg értünk! -Írja le drága nácsága, me mi ugyibá nem tudunk se írni, se olvasni, sakkó ki a halál mondgya e a mi nyomorúságunkat? -Jaj, fizesse meg a drága Jó Isten magának, és száritcsa le mind a két kezit a sok náci magyarjának, me nem engedik, hogy többé tisztességesen lopjon az ember! A sok mentő és a miliciák, s a tüzoltó soha ne foggyanak e a házuk elől! A halottaskocsi minden nap járjon bé az udvarukba, hogy hajjon meg a boldogságuk!”

Izzadtan riadtam fel az éjjel, és éppen idejében, mert olyan álmot láttam, hogy Hollywood megvehetné a forgatókönyvét! Egy amazont láttam, egy Pallasz-Athénét, medúzafejes pajzzsal, a láthatatlanság sisakjával a fején, amint egy földre dobott árpádsávos lobogót tapos. Másik lábával egy tar náci fejét tartja a sárban, míg félelmetes thürszosszával egy székely góbét tartott felnyársalva. Előtte egy cigány asszony fonnyadt melléből, egy koszos purdét szoptatott. Egyik kezével minduntalan az ágyékát vakargatta, míg a másikkal koszos kártyákból igyekezett kivetni a jövő titkait. Érdekes kártyák voltak azok, mert a tökfilkó helyett Gyurcsány Feri vigyorgott, és a többi közt olyanok voltak, hogy Kókák, Ecksteinok, Czikák, stb. és az egyik ászra is csak annyi volt ráírva, hogy Szolgálatok, vagy valami ilyesmi. Furcsa kártyák voltak ezek, olyan kárpátmedencei, magyar liberális kártyák! Brrr!

A tetveit vakaró cigány asszony valami küldöttségféle lehetett, vagy csak önszántából, de lehet titkos nappali felderítést fedező magánakciótól hajtva jelenhetett meg a rettenhetetlen úrnőnél és a fent leírt szöveget mondogatta, heves gesztikulációval tarkítva a mondanivalót! Ekkor riadtam fel és a kánikula ellenére, a hideg rázott a látottaktól! Örvendtem, hogy csak álom volt az egész, és már kezdtem megnyugodni, mikor belém nyílalt a valóság fájdalmas felismerése! Eszembe jutott Freud tanítása az álomról, és azonnal tudtam, a rémálom valóságot takar! Sokkal rémesebbet, mind amit az én agyam, ahelyett, hogy pihenni hagyna, a nappal felgyülemlett szennyet, a saját kedve szerint levetíti nekem!Megértettem, hogy a félelmetes istennő nem más, mint Parászka Boróka, aki a róla kialakított nimbusz álcájában jelent meg álmomban, amint éppen szétver a tájainkon már csak ritka vadállatként élő hunok közt, hogy egyszer és mindenkorra győzedelmeskedjen a liberalizmus! Hogy miért éppen Athéné? Hát talán azért, mert róla minden közismert vadállat - köztük én is- tudja, hogy azon kevesek közé tartozik, akikre Ámor isten nyilai nincsenek hatással! Nem ismeri a szerelmet és a szeretetet, és kedvenc időtöltése a fegyverforgatás. Gyerekei sincsenek! Erre az az elvont magyarázat szolgáltat elfogadható választ, hogy a magyar nőkkel fordul elő az, hogy néha szülés helyett kilenc hónapig nem járnak a budira! Ezt a Steaua-Újpest bukaresti mérkőzésen kifeszített bannerről tudtam elolvasni. Nos, ezt összevetve Boróka kijelentésével, hogy három gyerek anyja lenne, és ezt megtoldja még azzal is, hogy mindhárom gyerek magyar lenne, akkor érthető a tudatalattim kombinációja is!

„bokorka | 2009-07-14 14:13:47

Balázs kedves, engedd meg, hogy bemutatkozzam: három gyermekes magyar anya vagyok (!!!),

A fenti szálat tovább fonva kiderül, hogy miközben Boróka hadistennő semmiféle magyar nacionalizmust nem tűr meg, addig a magyarok ellen megnyilvánuló páratlan ocsmányságot nem észleli! Vagy talán mégis igen, és mivel abban nem talál kivetendőt, azt nem igyekszik cáfolni sem, tehát elfogadja!

Aztán van még egy másik, régebbi forrás is, mikor a magyarországi testvérek kommunista alapítványa kitüntetést akasztott az amazon nyakába, mert páratlanul szépen átkozta magyarjainkat. Itt, olyanokat lehet olvasni, hogy aki olvassa, az tényleg azt hiszi, hogy álmodik! Szűcs Julia laudációja!

„sokáig azt hittem, hogy Parászka Boróka egy csengő-bongóan rímes írói álnév. Valójában egy erős, és könyörtelen nyugalmú, rettenthetetlen és szárazhumorú férfi lakik mögötte, egy legeslegújabbkori Pimpernel, aki egyszer-egyszer a Magyar Narancs, olykor-olykor a Holmi és persze legnagyobb örömömre és sűrűn, házam táján, a Mozgó Világ olvasóit gyönyörködteti talmi, gyarló, sunyi, álszent természetünk leírásával, hogy kimentsen minket a kárhozatból, s rávezessen minket az igaz útra.”

Álmomban, rémálmomban mindezt én is elhittem, és azt is, amit róla elmondtak, de inkább azt, amit elképzeltek, elképzeltem róla! Addig, míg az éjjel felriadtam, és beindultam, hogy a helyére rakjam végre már ezt a fehérnépet, aki ennyi sértegetést, ocsmányságot és aljasságot követett már el Nemzetünk, közösségünk ellen! Azt mondja egy régi, vadállatok által használt közmondás, hogy „Rossz az a kotló, amelyik a saját fészkét szarja le!” Boróka náccsága már úgy teleszart itt mindent, hogy az már minden jó ízlést, és tűrhetőt túllép. Ezért is a válogatásmentes stílusváltásom, mert aki nemzettársait vadállatoknak nevezi, annak ez már csak kényeztetést jelenthet! Hiába a sok szemérmes fejcsóválás, és óvatos nana, úgy látszik, másképpen nem megy! Júlia asszonyság ömledezik és csillogtatja az okkult tudományát, hogy valami értelmeset is kihozzon, mert mikor magyargyűlölő elvtársnőjének a nem létező érdemeit latolgatja, nem ülhet csendben. Hogy hosszú pályafutása után ne kelljen a szöveg alapján következtetnie arra, hogy én nekem mi lenne a mondanivalóm, és a rejtőzködő énemet se kelljen felderítenie, elmondom én magam úgy, ahogy csak az általa kitüntetett díszpéldány tudná jobban! Opus C. Styler: Parászka Boróka. Billentyűkön játszik: A szerző!

Hát nem szép? Rettenhetetlen, száraz humorú férfi lakik mögötte! Rávezet minket az igaz útra!

Júlia, menj, menj a ... egyet sétálni! Először is, kit érdekel az a férfi, aki mögötte, mellette, vagy éppen vele lakik? Inkább benne lakna, s akkor talán érthetőbb lenne! Melyik része humoros számodra? Milyen igaz útról beszélsz te? Miféle bátorságról beszélsz, vagy rettenhetetlenségről? Azt, hogy valaki felelőtlenül, de inkább büntetlenül bármilyen ocsmányságot rámondhat egy nemzetre, a „saját” nemzetére, ez bátorságot jelent? Legfeljebb vakmerőséget jelenthetne, de ennek semmi köze nincs a bátorsághoz!

Megmondom neked Júlia és nektek Júliák, hogy Parászka Boróka egy felelőtlen, magyargyűlölő, nemzetpusztító bértollnok! Eszetlen, és utcaszélien mocskolódó, mint azok a cigányok, akiket most, legutoljára úgymond védelmébe vett! Esze ágában sincs bárkit is védeni, mert lelketlen sivár egoizmusa ilyenre nem teszi alkalmatossá! Csak egy valamije van, a megnyomorodott lelke, aminek sötét bugyraiból bűzös, fertőző felhőket okád a környezetére. Erre mondja Júlia, hogy mérgezett nyilakat lő ki a kiszemeltek bőre alá! Igen, úgy van! Mérgezés és álnok szavak, amelyekkel emberek százezreit sért meg, nemzeti hovatartozásuk miatt, mert ez igazi szakmaiságot jelent. Mindig, de mindig csak a magyarságot mérgezi átkozott nyilaival, mert azt büntetlenül teheti! Ez az apró tény mindig elkerüli az erkölcsöt, toleranciát prédikáló, szemforgató, igenlő kórus figyelmét. Ez kitartást, rettenhetetlenséget jelent! Hogy ki miben, milyen feladat végrehajtásában kitartó és verhetetlen, az már más erkölcsi elbírálásban részesül. A kettős, liberális mérce alapján! A másikon, a hétköznapin a pórnép, és legújabban a vadállatok méretettnek meg! Ez olyan liberális, újfajta akadémikus kifejezés, mint ahogy a „Kelet-Európa szarban van!” megállapítása is! Hát igen, ha te mondod Boróka, mert ehhez nem kell különösebb magyarázat! Te mindent összeszarozol magad körül, és úgy tűnik, ezért is fizetnek, hogy ezt minél alaposabban megtedd! A következő kijelentés, attól eltekintve, hogy más szemében a szálka mindig nagyobb, „nem tudtok magyarul helyesen írni”, megtudjuk, hogy mégis neki áll fentebb!

„bokorka | 2009-07-14 15:18:27

És elég legyen abból, hogy az én magyarságomat vonja kétségbe bárki. Jöjjön ide, akinek valami baja van, szüljön és neveljen három gyereket, járassa őket iskolába itt. És ha a hétköznapokat olyan körülmények között megéli, ahogy én a három gyerekkel, na utána tartson előadást a magyarságról. Egy biztos: én három magyar embert adtam Erdélynek.”

Senkinek a családját, gyerekét nem illik bevonni vitákba, és talán nem is illene másnak se ezzel érvelni! Mindenki annyi gyereket szül, ahányat tud, vagy ahányat csinálnak neki! Azt azonban kétlem, hogy három magyar embert csak úgy lehet szülni, ajándékképpen Erdélynek! Az alma nem esik messze a fájától, és akkor hátha a csemetéknek is lesz már zsenge koruktól olyan, hogy mérgezett nyílvessző, amit csak úgy kilőnek a kiszemeltekre! A kicsi kutya a nagytól tanul, és ne is firtassuk, hogy ki lesz a célpont!

Egyébként milyen bátorság, és milyen amazon az, aki a gyerekei és nőiessége mögé bújik, ha a saját marhaságai miatt, befűtenek neki? Ilyenkor hol van az a környéken lakozó férfi, akit Jucika meglátott a Boróka aurájába bújtatva? A következő linken olvasható, hogy semmi nyoma a korábbi harcias amazonnak, mert a családja épségért aggódik! Deja Vu! Múlt héten a másik kolléga, Czika Tihamér volt életveszélyben hite miatt, most a másik visong, mint a fészkét féltő jómadár. Úgy tesz, mint aki tudja előre, hogy a gyerekeit, vadállatok módjára, szét fogják tépni, de legjobb esetben is a kerítésre fogják szegezni a büntetőexpedícióra kiszállt kommandós nácik, mert ez ősrégi magyar szokás lenne, és „Ilyen világban élünk!” sóhajtja bánatában!

Nem ártana háromgyerekes anyának a jobbik eszét használni, igazi anyaként viselkedni, és nem esztelen provokációkkal a három kiskorú gyerekét sodorni vélt, vagy valós veszélybe, majd áldozati pózban megjátszani Niobé tragédiáját! Erre mondtam, hogy a vakmerőség és a bátorság nem ugyanaz! Ez esztelenség és gyávaság is! Kiderül, hogy nemcsak a nagyvilágban nincs a kellő helyén, hanem anyának se igazán jó! Hol van ilyenkor az asszony férje? Nem másért, de az internetes ismerősök mit tudnának segíteni, ha a Boróka asszonyság mocskos szája miatt, a vizionált vadállatok és vérszomjas nácik beugrálnak a kerítésen? Mint ahogy egykoron a szovjet katonák tényleg megtették az asszonyokkal ugyanott, abban a nyárádmenti faluban? A Parászka Borókák ilyenkor felvillanyozódnak és cinikus vigyor kíséretében már lövik is a hidra mérgező vérébe mártott nyílvesszőiket:

-Megkapták azt, amit megérdemeltek!

-Nesze nektek, ha kellett a Don-kanyar!

Euro(rém)vízió

Ahogy telik az idő, úgy lesz egyre inkább meggyőződés bennem az, hogy az a világ, amelyet valamikor megígértek nekem, és amelyiket évtizedekkel ezelőtt megálmodtam magamnak, az soha sem fog úgy megvalósulni, hogy azt elfogadhatónak tekinthessem! Ezért inkább azt igyekszek szeretni, váltakozó sikerrel, ami éppen van! Ez így nagyon is jó volna, ha működne, de hogy a búsba lehet szeretni például ezt, amit most ilyen Eurovízió néven a tegnap és tegnapelőtt sikerült összehozni? Aki látta, és én is láttam akaratomon kívül, annak talán nem kell elmondani azt, hogy miről beszélek. Itt inkább arról vagy azoknak beszélnék, akik tényleg „hallották” és látták is, mert ez nem ugyanazt jelenti! Persze azoknak, akiknek kedvenc műsorai közt Győzike és kalandjai, vagy a Fásy mulató kornyikálása szerepel, mint az est vagy a tévézés fénypontjai, azoknak igazán mindegy! Nekik ez tökéletesen megfelel! Hogy a többi hogy bírja ki, arról nincs mit sokat beszélni, de nehéz is volna leírni! Kényszerű önszántamból sokat hallgattam belőle, és egy keveset láttam is, mikor megfordultam a széken, de inkább ne tettem volna! A vendégeid kedvéért sok mindent meg kell tenni és én igazán hősiesen álltam a sarat. Igen, mert lássuk, hogy ki a nyertes! Mielőtt megtudtuk volna, kellet még egy darabig hallgatni is! Nézni, tüntetően nem néztem, háttal ültem a képernyőnek, de hiába!

Van egy olyan téveszme, magamon tanultam meg, hogy amit látunk hallunk, az azért nem tetszik egy idő után, mert az ember öregszik, maradi lenne, stb. Nem fogja fel a haladással együtt járó változásokat és nem tud lépést tartani a fejlődéssel! Nem akarok generációs konfliktusokat taglalni, mert a fent említett dolgok nem éppen légből kapott eszmék. Van benne igazság, csak éppen helyesen kell, kellene értelmezni, és akkor a dolgok a helyükre kerülnek. Az egyik ilyen magyarázat az, hogy sokan úgy lesznek maradiak, hogy valójában soha nem is voltak időszerűek, naprakészek bizonyos dolgokban. Ez persze senkit sem gátol meg abban, hogy döntőbíró legyen, és a szólásszabadságra hivatkozva, megmondja a véleményét. Ezzel sincs gond, mert ez még belefér a játékba, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ez még nem jelenti azt, hogy ezzel már megtaláltuk a bölcsek kövét! Lehet szabadon dönteni, véleményt nyilvánítani, de ez azzal a kockázattal jár, hogy tévesen döntünk. Minél többen döntünk, annál nagyobb az esélye annak, hogy hibás lesz a döntés! Furcsán hangzik, de így van! Ha a mostani, Eurovíziós példánál maradunk, akkor világosan látszik, hogy sokan szavaztak, mert sok embernek nincs jobb dolga, vagy nincs számára más, színvonalasabb szórakozási lehetőség. Minél többen szavaznak, annál nyilvánvalóbb, hogy az igazán zenét és műfajt kedvelők, és értők aránya kisebb lesz! Annál több a zenei süket, igénytelen, semmitmondó produkciókra kapható közönség, akinek megadatik az a fajta áltudat, hogy valaki a véleményére kíváncsi lenne! Ezek szavaznak! Arról, amiről talán fogalmuk sincs!

Hogy nekem személyesen mi lenne a gondom, hogy ez a mostani és nem csak ez, mert az évek során mind mélyebb a szereplők és a produkciók színvonala, az annyi lenne, hogy évtizedek óta semmi újat, semmi kiemelkedően jót nem hoz a műfajban. A szereplők majdnem teljes létszáma örökre eltűnik a süllyesztőben, soha sem lehet többé róluk hallani! Az általuk bemutatott produkciók, miután az otthoni elő-szelekción is átesnek, az esetek többségében, még az amúgy is gyengécske átlagot sem ütik meg! Ez elkeserítő, mert akkor következtetni lehet, habár tévesen is, hogy akkor milyenek lehetettek a többiek, akik kimaradtak? Továbbá, a nyilvánvalóan vitatható pontozás során kiválasztott döntősök, a „sikeresek” se állnak valami jól. A zenei alkotás még lehet jó, és elképzelem, hogy a stúdióban egészen jól is hangzik, de onnan az út a porondig nagyon göröngyös. A legtöbben ezen fel is buknak, és akkor kész a botrányos leégés! Play-Back műfaj örökös átka, hogy az kegyetlenül megy, nincs lehetőség korrigálni ritmusokat, kieséseket, improvizálni, ha balhé van! A mikrofonból visszakevert hangot rosszul halló énekes, ha nincs meg a kellő gyakorlata, vagy nincs veleszületett abszolút hallása, menthetetlenül hamisan fog intonálni, és ezt még rosszabbá teszi a terem rezonanciája, az üvöltöző tömeg zaja. A kezdők lámpalázas betegsége már csak hab a tortán. Ide már csak istencsapásnak kell az össze-vissza futkorászó táncosok ritmuskieséses galibái, és készen van a siralmas produkció.

1982-ben jelent meg Michael Jackson Thriller című nagylemeze, amelyet az azóta szabványnak számító videoklip követett. Itt ismerkedhettünk meg azzal a stílussal, mikor a szólista mögött táncosok kisebb, vagy nagyobb csoportja lejt sokszor döbbenetesen jó táncot. Aki látta az emlegetett videoklipet, az emlékszik arra, hogy hogyan is megy az ilyen. Jecko áll középen, ő a szólós, öt követi a csoport hihetetlen szinkrontánccal. Néha énekel, és ilyenkor a csoport tagjai saját mozgással mintegy körülöleli, aláfesti a jelenetet. Ez a felállítás azóta milliónyi változatban köszönt vissza a későbbiek során mindenféle más előadó szereplése során. Volt nagyon jó, és volt nagyon siralmas is, de a lényeg azóta semmit sem változott. A másik elterjedt változat korábbi időkre nyúlik vissza, a Motown Music produkciós show-k fénykorának a kezdetéig. Itt legfeljebb két-három táncos produkálta magát, de lényeges eltérés volt az, hogy ezek aktívan a csapat tagjai voltak, legtöbbször vokálénekesek is. Earth Wind and Fire, Cool and The Gang színpadi fellépései során látni lehet őket, amikor fergeteges mozgással, vagy egyszerűbb lengő-ingó mozgással a mikrofonok állványai előtt szerepelnek. Később, ebből a változatból lettek az úgymond „akciós” kettős hármas színpadi látványosságok, akik a hangulatot igyekeztek feldobni.

Mindkét változat áttevődött az európai kommersz zenei produkciókba is, és a számtalan új és agyon-feldolgozástól eltekintve, ma már semmi újat nem jelentenek a szakmában! Néha már annyira unalmasak, hogy sokszor már csak zavarják a látványt a szertelen futkosással, és erőltetett vonaglásaikkal. Rég tudja már mindenki, aki a szakmában otthonos, hogy kellene valami új, de senki sem tud újat kitalálni! Ezért aztán bizarr ruhákba, szerelésekbe bujtatják a szerencsétleneket, vagy csak egy szál bugyiban, dresszben vonaglanak, és ömlik a prime plane-ban kiemelt domborodó fenekek, kicsorduló mellek, vagy derékmagasságból filmezett vénuszdombok remegése. Néhány produkcióról nehéz eldönteni, hogy ez most zenei produkció lenne, vagy valami erotikus klub reklámkampánya! Stricis kalappal a fején néhány fekete csávó mond egy-két szót a lüktető drum-bass zenegép monoton, gépies lüktetésére. Ez lenne a zene, de akkor miért kell három-négy lánynak dugást szimulálni aláfestésül hozzá? Mi köze van ennek a zenéhez?

Itt, az Eurovíziós izében, itt egy kicsit jobban vigyáznak, mert ez ugyebár olyan színvonalas, európai szintű műsor. Nem hozzák teljes-közelbe egyik lány fenekét sem, habár néhányan közülük megmutatnának bármit, csak sikerüljön szavazatokat szerezni. Így aztán van olyan, aki páncél bugyiban ugrál hiába, és olyan is, aki hiába moldvai, az egykori csárdáskirálynő szerelésében lépik színpadra. Igaz, zöld volt a ruhája, és párta sem volt a fején, de a háttérben, piros-fehér-zöld fényekben, fekete mezben, kemény szárú csizmában ropták hozzá a legények az ukrán elemeket tartalmazó népies táncot.

Nem akarok egyetlen szót sem vesztegetni a Magyarországot képviselő Ádok Zoltán szerepléséről, de megjegyzem, hogy vannak olyan pillanatok, mikor nagyon szégyellem magam, és ez egy olyan pillanat volt.

Kérdés marad, hogy kinek jó mindez? Én, lehet, hogy bogaras vénember leszek lassan, de attól még az egyre megújuló világ már igazán mutathatna valami újat és jót is, hogy a mostani fiatalság is magasabbról tudjon dobbantani, és legyen valami más is, amihez viszonyítani lehessen, mert öregségemre mondom, minket ezekkel a sok évtizedes lejárt garanciájú produkciókkal már az óvodából is kidobtak annak idején! Ki itt akkor a maradi?

Mégegyszer Autonómia, de Másképpen!

Aki olvasta Rejtő Jenő, „A Három Testőr Afrikában” című regényét, az biztosan emlékszik a „Nagy Levin”-re! Hogy ki is volt a „Nagy Levin”, az csak a történet végén derül ki! Addig Levin úr mindig úgy mutatkozik be, hogy „Levin vagyok!” Ezt olyan természetességgel mondja, mintha a világon minden épeszű ember számára világos kellene legyen az, hogy ki lehet Levin. Persze, az égvilágon senki sem tudja, hogy ki lehet az a Levin, de mindnyájan úgy tesznek, mintha mindenki tisztában lenne azzal, hogy hát igen, tehát akkor ön az a Levin! Zavarodottan mindenki lesüti szemét és senki sem meri megkérdezni, vagy bevallani, hogy fogalma sincs, hogy ki is lehetne a Levin. Nem meri senki megkérdezni, mert ez a legnagyobb műveletlenség jele lenne, és aki még ezzel sincs tisztában, hát az jobban teszi, ha hallgat! Ezért aztán mindenki hallgat. Volt olyan, aki végül nem bírta idegekkel és térden állva könyörgött, hogy neki igazán mondja meg már Levin úr, hogy ő ki, mert mivel az illető sokat ült az utóbbi időben a rácsok mögött, sok mindenről lemaradt. Válaszképpen sértődöttség lett belőle, hogy gúnyt bárkiből lehet űzni, de a magyarázat mégis elmaradt. Ehelyett a társaság többi tagját biztatta Levin úr, hogy „Hát tessék, mondják meg önök, hogy én ki vagyok!” És senki sem vállalkozott rá, hogy megmondja, ki is lehet valójában a Nagy Levin!

Nos, csak azért tartottam ezt a kis bevezetőt, mert, ahogy jövök-megyek a nagyvilágban, és gyakran van alkalmam nálam okosabb emberekkel is elbeszélgetni a gondokról, felfedeztem, hogy létezik egy olyan jelenség, amit én „Levin effektusnak” neveztem el! Ezt úgy tudtam meg, hogy ha netán arra terelődne a szó, hogy X, vagy Y hogyan látja a romániai magyarok autonómiáját megvalósítva, akkor azonnal egy olyan viselkedésformát láthatok, amilyent egykoron a légiósok produkálhattak, mikor meghallották azt, hogy „Levin vagyok!” A tétován elnézés, a sikertelenül álcázott zavarodottság és a hamis, de meggyőződésmentes felvillanyozottság, hogy „Jaj, az autonómia? Hát igen!” és itt egy olyan mély hatásszünet következik, ami egyrészt világosan mutatja, hogy a mély meggyőződésen kívül, hogy „az autonómia az egy olyan dolog, hogy az kell és kész!”, tulajdonképpen senkinek sincs letisztázott elképzelése, hogy az mit is jelenthet! Persze van olyan is, aki vizionál rendesen, mondja a magáét, előnyöket, jogokat emleget, és nemzetközi példák egész sorával támasztja alá, az egyébként nagyon is csak vázlatszerű koncepcióját. Mindenről van szó, de egy soha sem derül ki, hogy milyen lesz, és hogyan fog kinézni az a bizonyos autonómia! A mondókák és kampányszerű szövegek valahogy úgy hangzanak, mintha már meglenne az autonómia, és már nem kellene azt végre megteremteni, csak éppen a működéshez szükséges üzemanyagot kell beleönteni, a forgalmi engedélyt kézhez kapni, aztán felülünk rá, és irány az Eldorádó! Ahányan mondják, annyiféleképpen teszik, de egy dolog nagyon kezd világossá válni, hogy itt ezzel úgy állunk, mint a Nagy Levin identitásával! Legutóbb Gyergyószentmiklóson volt olyan, hogy lakóssági fórum, ahol megbeszélték, hogy "Az autonómia..." Mindenki egyetértett abban, hogy az kell, mert ez már annyira világos dolog, hogy kár és vétek már részletekről is beszélni! Azt azonban, hogy mikor és hogyan fogjuk megvalósítani, az egyelőre nem is olyan fontos, mert most akárhogyan is vesszük, mégiscsak kampány van, és kell valamit mondani-ígérgetni a biztatást-támogatást szomjazó népnek! Hát mondanak is, mert ígérni lehet és az nem is kerül olyan sok pénzbe!

Hogy mennyire üres locsogás az egész, arra nem igazán figyel senki, de ha összevetjük, hogy az ország különböző tájain az autonómiát prédikálók szövegei mennyire nem ugyanazt mondják, akkor kiderül, hogy itt nincs is semmiféle közös elképzelés! Valahogy úgy hangzik az egész, hogy az illető bemutatkozik a klasszikus formulával –„Levin vagyok!” és erre a díszes közönség szónokai méltatják a nagy embert. –„Igen uraim, igen, közöttünk van a nagy ember, aki példát mutat! Az, aki a sötét időkben magasra tartja a pislákoló mécsest nemzetünk viharos tengerén! Igen, itt van egy nagy ember, aki mutatja, hogy merre kell menni! Egy ember, aki mindannyiunk példaképe lehet, egy nagy ember, akinek eddigi élete is világosan megmutatja, mi is a tennivalónk! Kérem, tapsoljuk meg!” És kérem szépen, mindenki meg fogja tapsolni, lelkesen hurrázik is hozzá, mert a pillanat nagysága magával ragadja a tömeget! A tömeg, sajnos nem gondolkozik, csak kóvályog, és várja, hogy a vezérbika elinduljon valamerre, hogy követni lehessen! Eközben egyetlen ember sincs a tömegben, akinek fogalma lenne arról, hogy ki is az a nagy ember, mert senki sem ismeri Levin urat, sem a múltját, és azt sem, hogy mit alkotott, mit cselekedett az élete korábbi szakaszaiban. Született egyből egy nagy ember, akit követni fog a tömeg, mert megmondták neki, hogy ő a kiválasztott! Vagy, jött egy ember, aki megmondta, hogy ő a kiválasztott, és elhitték neki!

Nekem személyesen az autonómiával az a gondom, hogy világossá vált számomra, hogy az egyre gyakoribb emlegetése mögött nincs valós koncepció, és nincs kidolgozott modell sem! Hogy ez mennyire lenne fontos, azt egykori mestereim tanítására alapozom. 1991-ben a marosvásárhelyi Pro-Control elektrotechnikai cégnél dolgoztam, ahol olyan emberekből verbuválódott a munkacsapat, akik az egykori ICPE, elektrotechnikai kutatóintézet alkalmazottai voltak. Oda csak azokat alkalmazták, akik kitűnő eredményekkel végezték az egyetemet és számukra állást biztosított az egyem keretében működő kutatólaboratórium. A 90-es évek elején felbomlott a régi rend, és Losonczy Lajos, az egyik zseniális tervezőmérnök saját céget alapított, ahová a szakemberek egy része követte. Ide vágódtam be, és miután napokig vizsgáztattak, forgattak, befogadtak a csapatba. Hogy milyen érzés az, mikor a legkomplikáltabb kérdésedre pillanatok alatt három-négy féle válasz jött, és mindezt úgy, hogy a munkájukból fel sem tekintettek, azt ma nagyon nehéz lenne leírni! Itt nagyon sok egykori tanár, szakember fordult meg az egykori intézetből, akik részt vettek néhány nagyszabású projekt kivitelezésében, de sokszor csak a szakmának éltek, a saját fajtájukat keresték. Itt ismertem meg Szabó Endre tanár urat, Marosvásárhely atomfizikusát, aki gyakori vendég volt a cégnél. Számtalan találmány, innovációs megoldás fémjelezi nevét, de ennek ellenére nagyon kevesen ismerik, tudják, hogy ki is volt valójában. Számtalan tudományos munkáját foglalták le, mint államtitok, és egyszerűen elkobozták, majd román kutatók nevén jelentek meg, mint saját tanulmányok. Endre bácsi sztoikus nyugalommal vette tudomásul, mert mást nem tehetett kiszolgáltatottságában. A laborban mindig munkatársaknak tekintette a kollégákat és talán ez volt az oka annak, hogy a szekú mindent tudott róla és arról is, hogy min töri a fejét. Szabó Endre volt az a tanár, akitől a modellezés és az azt követő szimuláció koncepcionális elméletét először hallottam. Akkoriban, a ma használatos számítógépes tervezés csak a Pentagonra korlátozódott, mert a nálunk létező Z80-as processzorokkal szerelt őskori gépekkel ezt nem igazán lehetett, de a későbbi 8088-asokkal sem igazán. Ezért Endre bácsi módszerét használtuk, ami abból állt, hogy a modellt fejben, az agyban kell elképzelni, mert az ott eltervezett modell működhetik is, míg a tervezőpanelon lévő statikus marad. Ez a módszer csak ránézésre képtelenség, mert gyakorlással hamar meg lehet tanulni! A már működő modell hibáit lehet azonnal korrigálni, és csak akkor kell papírra vetni, mikor azt már érdemes is, hogy más is lássa! Losonczy Lajos, aki ezt a módszert elsajátította, egyetlen pillanat alatt alkotta meg a cég egyik, később szériában gyártott készülékét, miután felvetettük neki a taxikba szerelhető mérőkészülék ötletét. Pár másodpercig gondolkodott csak, aztán hamar papírlapot kért, hogy lerajzolja a Z80-ason alapuló mikró rendszert. –„Hamar, hamar, mert megszólal valami hülye telefon, és elfelejtem, hogy mit akarok!” Így született meg a híres Pro-Control taxi mérő, amelyik később számtalan változatot, újítást ért meg, és tízezres példányszámban került forgalmazásra.

Ezt a leckét örökre a fejembe véstem és miután a cégtől elkerültem, későbbi pályafutásom során mindig sikeresen alkalmaztam a gyakorlatban. Sok ámulatot és még több irigyet szereztem magamnak, de ez semmit sem változtat azon, hogy egy zseniális mester módszere bármikor, bármely probléma megoldására alkalmas munkamódszer lehet! Aki ezt a munkamódszert egyszer elsajátította, az azonnal felismeri a módszerrel járó kísérőjelenségeket, és azok hiányát is! Ahol nincs koncepció és nincs modell sem, ott kivitelezés sem lesz, csak üres tervezgetés, és vénasszonyos locsogás! Vagy kampány, ahol senki sem vesz soha semmiféle ígéretet komolyan! Sem az ígérgető és legújabban egyre több szavazó sem!

Az autonómia mindegyre visszatérő gondja az, hogy láthatóan nincs működőképesen kigondolva, és csak a neve az, amit kitaláltak, de ez sem eredeti ötlet. Ezt is lekoppintották más asztalán lévő munkákból. Nincs egyetlen koherens koncepció sem, amelyik részletekbe menően a felvetett problémákat taglalni merészelné! Ilyen hiányosság a pénzügyi alapok megteremtésének a lehetősége is, ami enyhén szólva startból lesöpri a további tervezgetés lehetőségeit. Sokan hivatkoznak arra, hogy az autonómia a román politikai hozzáálláson bukik meg, mert ott ellenkezést vált ki. Ez csak olyan állmagyarázat, mert a politika olyan, hogy ha akarom fehér, ha akarom fekete! Meggyőződésre kell játszani, de hogyan lehet eladni hitelesen egy gyanakvó entitásnak valamit, amiről maga az eladó sem tudja igazán, hogy mit is akar eladni! Persze, hogy gyanakvással kezeli bárki a még gyanúsabb terméket, amiben maga az eladó sem bízik meg! Késztermék helyett tele van a nagyhangúak mondanivalója, hogy kulturális autonómia, vagy kollektív jogok érvényesítése sajátos autonómia elképzelésben! Van területi autonómia is, mert aki merészebb és határozottabb, az ezt emlegeti, mert ezzel próbálja bizonyítani az elhatározottságát. Hogy melyik forma mit takar és mit jelent, az nincs sehol világosan kifejtve, csak nagyvonalú meghatározásokban. Az EMNT autonómiát taglaló weboldalán találunk leírást, hogy melyik változat mit is jelent, de hogy ebből hogy lehet, és hogyan kellene megvalósítani bármelyiket, az már nem derül ki! Líceumba házi feladatnak még elmenne, hogy gyerekek írjatok a különböző autonómiákról vázlatszerű összefoglalót, de ilyenfajta programmal nemzeti politikát meghirdetni nem lehet! Igaz, kampánytémának kitűnően elmegy! Mivel valószínűen semmi sem lesz belőle, lehet mutogatni másokra, hogy elbuktatták, és a jövőben is elő lehet venni, miután egy kicsit leporozzák. Az RMDSZ már évtizede ezt teszi, és eddig mindig bejött neki! Nem leszek rosszmájú, elhiszem, hogy nem csak ebből áll a kidolgozott program, és gondolom, hogy vannak alaposan kidolgozott gazdasági tervek is, de erről eddig nagyon kevés szó esett, és azok is csak szavak maradtak eddig! Ideje lenne közvitára bocsájtani őket, lássa már más is, hogy miről van szó! Titkolózásnak nagy értelme nincs, mert ha végre nyélbe akarjuk ütni a dolgokat, akkor így vagy úgy, nyílt kártyákkal kell játszani! Illene már elmondani, hogy például lesz olyan, hogy a végre megvalósult autonómia területén lesz valami járulékos adó is, mert akkor lefogadom, hogy mint egykor Trianon után, lesznek olyanok, akik kimennek, és arrébb igyekeznek tolni a kijelölt határt. Hogy merre, azt nem hiszem, hogy nehéz lenne kitalálni! Érdekelne, hogy milyen keretegyezményt kellene a román állammal megkötni, amelyikben befoglaltatva lenne az, hogy milyen arányokban részesül az állam és a helyi autonómia a befizetett adókból. Ebből az állam milyen kötelezettségeket vállal fel, hogy az idevezető utakat és vasutat rendben fogja tartani? Mit vállal fel a helyi autonómia és mit nem tud felvállalni? A nagyon fontos oktatási rendszert milyen mértékben fogja befolyásolni a bukaresti hatalom? A kérdések végtelen sorát lehetne feltenni, és azt hiszem, hogy a válaszok sokkal kevesebben vannak! Szimptomatikus jelenség, hogy a lényeges kérdéseket és főleg a lényeges válaszokat szándékosan elkerülik, mert mögöttük a még nagyobb NEM TUDOM áll, és akkor úgy teszünk, mintha tudnánk! Főleg akkor, ha ezzel kampányolni is lehet!

Ideje lenne végre kimondani nyíltan: „Emberek, mondja meg már egyszer valaki tisztességesen, hogy mit jelent igazából az, hogy AUTONÓMIA!” Ha nem, úgy járunk, mint a Nagy Levinnel! Ja, persze Levin! Aki nem olvasta a regényt, annak elmondom, hogy menetközben sejteni lehetett, hogy Levin valami szakács, aki nagymester lehetett a szakmában. A légiós katonák megtanulták, hogy ha valami nagyot akartak mondani, dicsérni az egyébként silány katonai kosztot, akkor ilyeneket mondtak, hogy: „Aki ilyent főzött, az csak Levinnél tanulhatta a szakmát!” Vagy „Ennél jobbat még maga a Nagy Levin se tudna főzni!” Azt, hogy ki is a Nagy Levin, azt senki sem tudta! Csak a legvégén derül ki, hogy a Nagy Levin egyszerű nadrágélvasaló éhenkórász volt és főzni is a Cape Town-i fegyházban tanult egykoron!

Nem egyébért, de ideje volna végre nálunk is feltenni a szentségtörő kérdéseket, még akkor is, ha a hazaáruló és bunkó jelzőket megkapjuk! Ha nem, magunkra vessünk, hogyha a végén a földbe kell majd elsüllyedjünk szégyenünkben, mert megint kiderül, hogy a Nagy Autonómisták nem egyebek, mint egykori nadrágélvasaló inasok, és az autonómiás kavarásaikat egykori fegyházakban vagy valami más, de mindenképpen gyanús intézetekben sajátították el.

Csalánba nem üt a villám!

Úgy látszik, mégis túlélem életem eddigi legsúlyosabb influenzáját. Taknyom-nyálam folyik, látni is csak alig sikerül, de máris viszket a bőröm. Még csak 37-38 a lázam, de ezt már jól bírom a korábbi 39-40-hez képest. Na, szóval úgy állok, hogy mégse döglök bele! Sokan imádkozzanak, hogy ne kelljek fel többé az ágyamból, mert ami elmaradt a múlthéten, az nem marad ki és nem lehet azt megspórolni egy adag vírusra hivatkozva.

Szennylé a Vízcsapokból! Éljen az Aquaserv!

A kilencvenes években egyszer csak kétszeresére nőt a marosvásárhelyi Aquaserv által szolgáltatott víz ára. Akkor azzal indokolták a szokatlan méretű drágítást, hogy az ivóvíz minőségének a javítása érdekében, korszerű technológiákat kell bevezetni! Ezzel elismerték, hogy az addig szolgáltatott víz minősége nem volt megfelelő, holott addig mindig megnyugtatták a közönséget, hogy az emberek egészségével nem lehet játszadozni! Azt nem részletezték, hogy a fejlesztéseket miért kell a fogyasztóknak megfizetni? Ilyen befektetés eszközölésének az egyik tisztességes módja a részvények kibocsájtása lett volna, a fogyasztók bevonása a tulajdonosok közé, mint befektetők! Na de ilyennel miért kellene foglalkozni itt, a Balkán tövében? Egyébként is, a monopolhelyzet azért monopolhelyzet, hogy azt tegyen a szolgáltató, amit éppen akar!

A korszerűsítés megtörtént, vagy sem, nem lehet tudni, de egy biztos! Épeszű ember Marosvásárhelyen csapvizet nem iszik! Egyrészt azért, mert bűzlik, mint a kanális, vagy olyan vegyszerezett, hogy a virágok is kipusztulnak tőle! Ezért mindenki úgy oldja meg az ivóvize gondját, ahogy azt tudja! Főzni, mosni, tisztálkodásra még lehet a csapvizet használni, de amire tényleg igazán jó, az a WC működtetése! Ez utóbbit kivéve a többi sem garantált, mert előfordul, hogy annyira szennyezett, hogy nehéz azt elmondani! Inkább bemutatom!
Kedd este, ez folyik a csapból!

Összehasonlításképpen, itt van egy pohárban iható, "sima" víz is, amit minden épeszű ember beszerez magának.

Három óra múlva sem lesz tisztább, nem ülepszik le a szenny! A kémcsőbe csepegtetett alumínium-szulfát azonban pillanatok alatt kicsapja a szennyeződést, ami ezek szerint nem lehet rozsda, hanem valamilyen szerves anyag! 

Most akkor mivel szennyezik, vagy mivel tisztítják, kezelik az "ivóvizet"? A marosvásárhelyi rádióban egyszer ez volt a téma, hogy milyen szolgáltatásokkal vagyunk megáldva! Mikor egyik betelefonáló a sötét, rozsdaszínű mocskos levet emlegette, akkor megnyugtatták, hogy az az egészségre nem ártalmas, hiába gyanús a színe! Lerakódás a vezetékekben, meg atomtámadás, de az emberek egészségét semmiféleképpen sem veszélyeztethetik káros szennyezéssel!
Ebben egyetérthetünk, az ember egészségére nem lehet ártalmas az ilyen víz, mert ebből a szennyléből senki sem iszik! Ergo, nem betegedhetik meg tőle! Azonban, ha a hófehér selyeminget, ágyneműt ilyen lével mossa ki az egyébként teljesen vak mosógép, amelyikbe, ezek szerint teljesen hiába adagolnak bármilyen "intelligens" mosószert is, hát az biztos, hogy az eredménybe minden valamire való háziasszony bele fog betegedni!
Azt aztán igazán nem értem, hogy az ilyen ivóvíz miatt, miért kell külön még szennycsatorna-díjat is fizetni, mert ahogy elnézem ezt az "ivóvizet", ezt bizony csakis onnan szivattyúzhatják! A szennycsatornából!

"Alkatrészt" Vegyenek!

Ezek szerint vannak "szervek", és vannak "csirke alkatrészek" is! Csak azt kell még tisztázni, hogy melyik nem a másik! Még valaki összetévesztheti!
Marosvásárhelyi Auchan nagy áruház baromságai, vagy barmainak az agyterméke!

Az Első Hóvirág

Olyan időket élünk mostanában, hogy mindegyre az az érzés kerít hatalmába, hogy már semmi sem olyan, mint régen! Mindegyre olyan késztetésem van, hogy kimondjam azt, hogy bezzeg a régi szép időkben! Vállalva ezzel az összes lenézést, a maradiság bélyegét, az új dolgok megértésének a képtelenségét, és minden egyéb mást is, ami ezzel jár! Hát hiába, én mindezt kimondom, mert én nekem erről ez a véleményem, hogy semmi sem olyan már mint amilyen egyszer régen volt! Verjétek be a fejemet, de előbb hallgassatok meg, aztán nem bánom, indulhat az autódafé! Édesapám, hetvenkét esztendős fejjel erre azt mondja, hogy akkor mond az ember ilyeneket, mikor már van, mit mondjon! Hát, akkor vénülök talán, és ez így egy kicsit finomabban van fogalmazva!

Járom az országot, ha dolgom akad, s ahogy elhagyom Maros megyét Hargita felé, ott szép havas hegyek, a levegőbe enyhe keserű füstillat vegyül, és bizony tél van a javából. A gépkocsi hőmérője Parajdon -7 Celsiust mutat. A Bucsinon derékig ér a hó, és egyfolytában havazik, alig lehet pár méterre látni. Mindenfelé kemény tél van, és hatalmas hótorlaszok állnak a házak és villák mellett.
Mikor hazafelé érkezek, Szovátán már süt a nap, és nincs mese, ingben lehet kiszállni a kocsiból, mert 17 fokot mérek. Hónak nyoma sincs! Marosvásárhelyen már tavasz van, és süt a nap is. Az idén, a tél folyamán egyáltalán nem is volt hó itt, s ha szállingózott is néha, egy kisebbfajta hógolyóra sem telt volna belőle. Bezzeg a régi szép időkben novemberben beköszöntött a tél, és márciusban még gondolkodott azon, hogy elhordja magát és a szennyes hótakaróját is magával rángassa, vagy ne!
Hideg, az volt rendesen, és Karácsony körül -20 alatt állt éjszakánként, de nappal is -10 maradt. Kirándulni lehetett, de kevesen vették a fáradságot és a kedvet, hogy ilyen zúzmarás hidegbe kidugják az orrukat. Nekem kedvem lett volna, de időm nem igazán, de azért egyszer-kétszer megjártam magamat, és a gyümölcsösbe felrakott madáretetőimet is rendszeresen töltögetni kellett, mert a nagy hidegek alatt sok apró éhes madár gyűlt be! A régi öregek azt mondják, hogy a gyümölcsösödben lakó cinegecsalád sok kosár egészséges gyümölcsöt jelent, és meg kell becsülni őket munkájuk miatt. Ezért télen, mikor kevés a táplálék, gondjukat kell viselni, mert az odaszoktatott munkások nyáron bőségesen meghálálják a téli gondoskodást. Ezerszámra pusztítják a telelő férget petéit, a fákat károsító lepkék bábjait kiszedegetik a legeldugottabb repedésekből is!
Minden évben szoktam néhány új gyümölcsfát ültetni, mert azt mondja a közmondás, hogy aki legalább egy fát is ültetett, az nem élt hiába! Most már van saját alma, körte, szilva, barack és cseresznyefám is, amit én ültettem, hogy ne legyek hiába! Alma termett, körte is, a többi ezután fog talán, ha nem lesz valami gond! Addig is a madarakat csalogatom oda, hogy létrejöjjön a hallgatólagos megegyezés. Nincs is gond, mert eddig állom az alkut, a többit később meglátom majd. Addig is etetem őket mindenféle csemegével. A kitett szalonnadarabokat lecsipegették a kemény bőrig, és újakat kellett kitalálni, mert nincs több szalonnám. Hájat, zsíros húsdarabokat és tepertőt gyúrtam össze, mindenféle gabonaszemekkel keverve, és azokat tettem a narancsos hálóba, majd kiakasztottam a fákra. Bizalmatlanul bámulták, de az éhség nagy úr, napok alatt eltüntették, és újabbakat kellet kitegyek.

Az üzletben találtam különleges vadon élő madarak számára készített gabonakeveréket, mindenféle zsíros, olajos magokkal, és nagy lett a sikere.

A műanyagból készült etető okosan van elkészítve, mert a nagyobb madarak, mint a vadgalamb, nem tud hozzáférni, mert kibillen alóla, de a szemtelenebb verebek sem igazán, mert azokat a harciasabb cinkék üldözik el.

A következő felvételt január 17.-én készítettem, és bizony már akkor nyiladozott az első hóvirág! Igaz, nem lett azóta sem igazi tavasz, mert talán egy hóvirág sem tud tavaszt csinálni, mint ahogy ez az egy szál fecskével is így van.

Ami késik, az nem múlik, mert a virágok csak tudnak valamit, és hiába lenne minden egy kicsit másképpen is, hiába öregedünk mindnyájan, minden eltelt évvel, a Természet Nagy Rendje nem változik, és minden tél után Van Feltámadás, és Van Újjászületés! Ha később is jönne, de az biztos, hogy lesz! Ezt igazán jó dolog tudni!

Nyárádszereda nem birkák tanyája!

Az újév első napjaiban felhívtam telefonon cégünk egyik külső munkatársát Nyárádszeredából, hogy boldog újévet kívánjak neki, és a hamarosan beinduló munkálatokról tárgyaljunk részleteket. Néhány üdvözlő formaság után, ismerősöm nevetve kérdezte, hogy hallottam a hírt, hogy Nyárádszereda hírneves település lett, mert tele van vele a sajtó és a média? Rémlett, hogy miről lehet szó, mert a Karácsony környékén kirobbant botrányról már hallottam, de az ügy további fejleményeit már nem ismertem. Annyit mondott ismerősöm a telefonba titokzatosan, hogy Nyárádszereda főterén, szilveszter éjszakáján igazság tétetett!
Egyik idegenbe szakadt olvasóm kért meg, aki Nyárádszereda egykori fia, hogyha tudok valamit szülővárosáról, akkor írjak valamit a helyzetről, mert aggódik szülőföldje miatt. A Duna tévé műsorából értesült az eseményekről és többet szeretne tudni a dolgok állásáról.
Nos, én sokkal több részletet nem tudok mondani, mint amit a tévéseknek sikerült összeállítani, de az ügy kapcsán lenne néhány személyes tapasztalatom, és a saját véleményemet sem rejtem véka alá!
Kezdjük talán azzal, hogy a hagymakupolás inváziót mindnyájan ismerjük. Mindnyájan, akik Erdélyben élünk, mert azt nem észrevenni sehogyan sem lehet. 1990. óta Marosvásárhelyen nem kevesebb, mint 16 ortodox templomot húztak fel a város legkülönbözőbb pontján. Sem park sem játszótér, sem semmiféle akadály nem állhatott az útjukban, ha egyszer valamelyik szakállas konkvisztádornak megakadt a szeme valami beépíthető területen. Hogy a legtöbbször olyan helyet választottak ki, ahol a szovjet mintára épült tömbházak közé sehogyan sem illeszkednek, talán ez lenne a kisebbik gond! Az ünnepségekre összegyűlt hívek a parkolókban, a virágágyásban és a kerítések tetején hallgatják a kihelyezett hangfalakból bömbölő papok üvöltözéseit, miközben a környék lakossága is remekül szórakozik a keleti egyház ingyenes áldásán. Az egyáltalán nem számít, hogy a templom falai közé legfeljebb egy mikrobuszra való hívő fér el. A toronyba szerelt harangok a környék toronyblokkjai hatodik-hetedik emelet fölötti lakóinak okoz maradandó halláskárosulást, a többi megelégszik a napi ima helyett a szitkozódással. A kövesdombi ortodox mini templom egy szökőkutas park közepébe telepedett le, tönkretéve ezzel az egész lakónegyed egyetlen parkját. Ennek a templomnak a harangja, ha izmosabb harangozó rángatja, a harminc méterre lévő tömbház erkélyen 90 dB-s zajszintet produkál, ami versenyezik egy leszerelt kipufogójú, alaposan felhergelt versenyautó motorjának a zajával, tíz méter távolságból mérve. Ünnepek alkalmával tízszer is rángatják naponta a harangot, néha tizenöt percen keresztül. Dupla üveges, termo ablak mögött még ki lehet bírni, de ha csak megpattintva hagyod az ablakot, reggel hétkor, mikor megkezdi a harangozó az aerobic showját, pánikszerűen ébredsz, és az eget is leszedet, míg sikerül bezárni a hanyagul nyitva felejtett ablaktáblákat.
Ezzel a templommal kapcsolatosan kering egy anekdota is, aminek valós alapja van. A kilencvenes évek elején nekifogtak építeni, és a papot is kinevezték már, pedig még csak az alapoknál tartottak. A pénzt, ahelyett hogy a munkálatokra fordították volna, a pap bácsi gondolt egyet, és betette az egész összeget a kolozsvári Caritas-ba és az ott is maradt mindörökre. Persze, hogy cirkusz lett, de a pap maradt a helyén!
Az ország minden sarkában történtek templomépítések, de amit Erdélyben műveltek, az felér egy új honfoglalással. Itt megemlíthetjük a marosfői épületegyüttest, és a több száz hektáros kisajátított terület történetét, az udvarhelyi Cserehát esetét, a csíkszeredai ortodox püspökség ingatlanmanőverét is! Ne felejtsük el a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna iskolájának az esetét, mikor kétségtelenül bebizonyosodott, hogy ha a pénz beszélni kezd, akkor a magyar érdekvédelem  még ugatni nem fog!
Irdatlan pénz folyt az ortodox egyház számlájára, és a törvénytelenségek ezreit követték el, mindmáig sikeresen. A legtöbb templom úgy épült fel, hogy az építkezési engedélyeket akkor adták ki, mikor a templomba már évek óta jártak a hívek. Számtalan kivételezés történt, és az illetményeket pedig soha sem fizették ki! Ha elmaradások és adósságok gyűltek fel a villany és gázszámlák körül, soha, egyetlen esetben sem történt meg az, hogy felfüggesszék volna a szolgáltatásokat. A marosvásárhelyi repülőtér mellett felhúzott kolostor és templom együttes több száz apácának és szerzetesnek a lakhelye, számtalan gazdasági épülettel, szálláshellyel a zarándokoknak. 1999.-ig még egyetlen gázszámlát sem fizettek, holott a komplexum fogyasztása egy jókora falú gázfogyasztásával vetekedett. Tudomásom szerint, az EON-os privatizációig tartott a dolog, mikor azzal oldották meg a dolgot, hogy eltöröltek minden adósságot!
A törvénytelenségek állami szinten mentek, és még ma is mennek nyílt vagy burkolt formákban. A korábbi orcátlanságok sokat mérséklődtek, de a szemtelenség, az maradt. Régebben számtalan esetben a Román Nemzeti Bank adományozott hatalmas összegeket templomépítés és telekspekulációk lebonyolítására, de ismertek olyan esetek is, mikor a titkosszolgálatok számláiról jött a pénz! Ez ma már nem megy ilyen formákban, sokkal áttekinthetőbbek az állami pénzek, és sokfelé elzáródtak a csapok. Talán már nem is kell pénzt pumpálni, mert az új honfoglalás meghozta mára gyümölcsét, mert irdatlan pénzek forognak a belső egyházi körökben. Ott, ahol a civil pénzügyi törvényeknek nincs érvénye, és lehetőség sincs azok külső ellenőrzésére. Állam az államban, és a megszokás nagy úr, mert néha azt a képzetet szüli, hogy egyeseknek mindent lehet! Eddig mindent sikerült elérni, miért ne lehetne ezután is ugyanúgy folytatni? Törvény? Ugyan már! Kit érdekel a törvény? A győztes honfoglalók törvénye az, hogy arra teszik rá a kezüket, amire akarják, és lássuk, kinek van mersze szembeállni!
Itt van a lényeg, mert nemrég, az ősz folyamán vándorcigányokat megszégyenítő karaván vonult végig a Nyárád mentén, kampánynak nevezett hazugságverseny keretében. Volt itt tehetségtelen ripacsokból verbuvált viccelő brigád is, ahol a legnevetségesebbnek vélt téma a székelység vélt gyarlósága szerepelt leggyakrabban. Aztán énekelt ingyen Dancs Annamari is, mert ilyenformán elmondhatja ő is, hogy telt ház előtt kornyikálhatott. A legszebb az volt, mikor Markó Béla és Kelemen Attila elmotyogta, hogy miért kellene a tulipánra szavazni, és nem az ügyvédre, aki pereskedéseivel és megszállottságával felborítja a román és magyar nép között kialakult békét! A shaolin szerzetesek harciasságát megszégyenítő deményházi pap is bemondta a tippjét, hogy agyonveri a pártütő gazembereket a saját szemétdombja környékén. A gyulafehérvári érsekség később erre áldását is adta, mert nekik is megvan a saját szemétdombjuk, ahonnan ezt megtehetik. Nekik még azzal a gonddal sem kell bajlódjanak, hogy ők esetleg nemzeti egyház lennének, és netán felelősséggel tartoznának a Nemzet iránt! Megvan Róma a Nemzet nélkül is, legyen meg a Nemzet is, ahogyan tud!
Most, mikor szorul a hurok, és itt az IDŐ, mély csend van az érdekképviselet és a választókerület sikeres győzteseinek háza táján! Valahogy úgy, ahogy a tavalyi kampány során divatba jött a szöveg, hogy "Ők Velük, Mi Veletek!" RMDSZ-es változata, vagyis "Mi Velük, Ti Magatokra!"
De van Igazság és van Isten! A "Hiúz a napba néz", és "És mégis mozog a föld" "mert nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért"!!!
Idegenbe szakadt nyárádszeredai Testvérünk, mint mondtam, több részletet nem igazán tudok, de egy üzenetet továbbíthatok Neked, egy másik nyárádszeredai öregfiútól!
Azt, hogy "Nyárádszereda főterén, szilveszter éjszakáján igazság tétetett!"

Ki a becsületesebb Magyar?

Számtalan vita és legenda kering arról, hogy ki is az igazi magyar, és ki az, aki nem olyan erősen az! Kinek van nagyobb, a határon kívül rekedteknek, vagy a határon belül szorultaknak? Egyeseknek természetesen jön a fellebezhetetlen válasz, hogy hát persze hogy azoknak, akik a mai Magyarország határain belül tengetik életüket, mert a többi, az csak olyan másod és harmadrangú lehet csak! Ezek után már nincs is gond azzal, hogy akkor ezeknek a hontalanoknak a szavuk és becsületük sem ér annyit, mint egy igazi magyarországi magyarnak!

Ha valaki nem így tudja, annak most bemutatom, hogy mennyire így van néha, és itt még az sem számít, hogy a témában, vagy szakmában érintettek nem éppen arról híresek, hogy trükkös átverésekkel szórakoztassák a becsületes magyarországi magyar üzletembereket. A reflex azonban reflex maradt, és hiába a ritka hóbort adta szektásodás.
Arról van szó, hogy jött Karácsony a tavaly, és feleségem felajánlotta, hogy egyik bolondériám oltárán szándékozik feláldozni egy halom pénzt. Rám bízta, hogy válasszak magamnak egy csillagászati teleszkópot, amit már évek óta kerülgetek, de eddig még nem jött össze! Kisebb távcsövem már van, de most egy igazi profi műszert néztem ki magamnak, amivel már komolyan lehet csillagászati megfigyeléseket végezni.

Már korábban nézegettem az online vásárlási lehetőségeket, és választásom a http://www.makszutov.hu/termek.php?termek_id=sw_200n_eq5 termékre esett.
Itt teszed kosárba a cuccokat, és az árak forintban, euróban, és ron-ban is láthatóak.

Minden megy rendesen, de mikor az árakat számolgatom, és a Romániába történő szállítási költségeket nézem, hát azok nagyobbak, mint maga a termék ára. Persze, hogy hibás a számláló, mert ha forintban számlázok, akkor már rendben van az ár. Illetve lenne, mert a nagy ígéretek egyike az, hogy 1200 ron felett a szállítás ingyenes.

Na de kicsire nem adunk, itt van Karácsony és örvendhetek, ha idejében megérkezik a futárszolgálat. Megy a rendelés, vissza is jön a visszaigazolás, amit változtatás nélkül vissza kel küldeni! Visszaküldöm, mert tartom a tétet, és a címem is igazolódik ilyenformán.

Eltelik egy nap, mire jön a hidegzuhany, de inkább itt a levél szövege:

Most akkor mi az igazság, mert az oldalon világosan olvasható, hogy Romániából is lehet vásárolni, és nincs szó arról, hogy azt utánvétellel esetleg nem lehetne.

Hát szóval akkor az átverésen túl, még van valami, ami felhúzza a vérnyomásomat rendesen, és az a következő: Azt írják nekem kedveskedve, persze egészen másképpen fogalmazva, de a lényeg ugyanaz! Bennetek, románokban nem bízunk meg, de ennek ellenére én már feltétlen bizalommal rájuk bízhatom a pénzemet előre is! Mert hát ugyebár aki Magyarországon lakik, az tisztességes lehet csak, és a pénzemmel is rendelkezhetik hitelbe! Én nem élvezhetem a bizalmukat előre, mert én Romániában lakok! Ez már elég is ahhoz, hogy feltételezhetően gazemberségeken törjem a fejemet, és jobb híján Newton távcsövekkel spekuláljak! Amatőr csillagásznak álcázom magam és átbaszom a magyar honi kereskedőket egy rendkívül széles keresetnek örvendő termékkel! Talán én nem is tudom azt, hogy a legjobban menő csempészáru Romániában a csillagászati felszerelés! Most már talán tudom, és azt is, hogy ezután hol nem fogok az égvilágon semmit sem vásárolni, hiába a reklám és ígérgetés, mert abban megbízni ezek után már többé nem lehet! Akkor se, ha ténylegesen a csillagos eget ígérik ráadásul!

Gáz van, mert nincs gáz!

Végre megírhatom a 2009-es évi első bejegyzésemet! Nem azért, mintha eddig nem írhattam volna valamit, csak éppen eddig nem tettem. Lustaságból? Kicsit! Leginkább azért, mert semmi jó nem jutott az eszembe! Ez nem jó jel, de ennyi lógás és semmittevés úgy tűnik, az agyamra ment. És nem csak ezek, mert a pezsgő, a vörösbor, a gyógyulásra alkalmazott Unicum utóhatása is mint jelentkezik! Szóval ez lenne, és persze belendült az új évi munka, és hiába a nagy világválság, van tennivalóm bőven! Ég a munka a kezem alatt! Igen, úgy kell neki, hadd égjen, mert legalább meleg lesz! Iván pedig ugrálhat! Ja, tényleg, tudtátok, hogy megint gáz van, mert nincs gáz? Ezen a télen már megint, mert ugyebár Ukrajna lopja a gázt! A tavaly is lopta, akkor is lezárták Ivánék a csapot, és számítani lehetett arra, hogy az idén is lopni fogják, és megint lehet lezárni! Mindenki jajveszékel, csak éppen Ukrajna nem! Hát nem furcsa? Annál jobban vinnyognak mások, akik eddig is jófiúk voltak, rendesen fizették a számlát, mégis hoppon maradtak! Illetve koppon, mert most már nagyon fagy és kopog is rendesen! Ilyenkor mit lehet tenni? Általában semmit, azon kívül, hogy tudomásul vesszük! Nem így a nagyokosok! Románia legkisebb miniszterelnöke kényszerállapotot hirdet, de kijelenti, hogy nincs gond, mert a kormány ellenőrzés alatt tartja a helyzetet! Hogy mit ellenőriznek egyáltalán, azt nem mondják, de akkor miért kellett kényszerállapotot bevezetni? Na és persze, az Unió is beszólt, hogy ez a helyzet elfogadhatatlan! A napokban össze fognak ülni, hogy megoldásokat találjanak a kialakult helyzet orvoslására! Nem világos, hogy mit tehetnek egyáltalán, mert az kétséges, hogy a kiürült gázcsőbe fújni fognak egy pár légkört eltökéltségükben. A tavaly is eldöntötték már egyszer, hogy tenni fognak valamit, de azóta az égvilágon semmit sem tettek, és most ezt ezután is sikeresen megtehetik. Még egyszer bebizonyosodott, hogy ha tényleg valami komoly gond alakul ki, az Unió gyakorlatilag teljesen képtelen bármit is tenni, komolyabb kihívásra teljesen képtelen hathatósan reagálni! Irdatlan bürokratikus rendszer, amelyik önti magából a használhatatlan rendelkezések tömegét. Grafikonok, elméletek, kimutatások, agyalágyult utópiák, irodakukacok álmodozásai valamiről, aminek a hétköznapok gyakorlatiságához vajmi kevés köze lehetne! Ez lesz most is, sértődés és tehetetlen emberekre jellemző vénasszonyos sopánkodás, hogy hát ez hallatlan! Talán a Nabucot megint felemlegetik, de ha megint itt lesz a tavasz, akkor megelégszenek azzal, hogy adózás alá igyekeznek majd fogni a folyóvizek algásodását. A hétpöttyös katicabogár vonulási nyomvonalának műholdas megfigyelését teszik majd akadálymentessé, és digitálisan olvasható chipek beültetését teszik kötelezővé az erdélyi lótetű kitinszárnya alá! Minderre pályázatokat fognak előírni, és a kidolgozott módszerek népszerűsítésére megszavaznak néhány millió eurót! A gáz és alternatív energiák gondja várhat a jövő télig, mert akkor majd ráér róla dumálni, ha Ivánék megint tekergetni kezdik a zárószelepek rozettáit. Addig majd porhintésnek elég lesz a Korodi Atilla féle ál-támogatási rendszer az alternatív energiák felhasználására "A La Romania" Aki nem olvasta az emlegetett nagyvonalú támogatási keretet, annak elmondom, hogy mekkora átverés az egész. Nagyjából arról van szó, hogy az állam 90%-ban támogatja a nap és szélenergiát hasznosító rendszerek felszerelését és használatát. A részletek tisztázása során azonban kiderül, hogy az egészből semmit sem lehet megpályázni, mert olyan ravaszul van az összehozva, hogy kis kivételtől eltekintve, teljesen kivitelezhetetlen. A maradék rész pedig gyanúsan célszerűen van kitervelve, de úgy, hogy csak egyeseknek lehetséges azt kihasználni! Szélkerék, termálvíz, és napenergia, de csak a hőenergia értékesítése! A fotovoltaikus rendszer egyáltalán nem szerepel a listán, holott ennek hiánya tejesen használhatatlanná teszi a szélkerekes rendszereket, amelyek csak hibrid szerelésben használhatóak, fotovoltaikus napelemekkel kiegészítve! Szélkerekek szerelése csak építkezési engedélyek kiváltásával szerelhetőek, amelyeknek költségeire nem terjed ki a támogatás. Ide jön még az is, hogy tömbházakra és sűrűn lakott területeken nem is telepíthetőek, és a magas tornyok felállítása irdatlan költségeket jelentene!
Termálforrások csak nagyon szűk földrajzi övezetekben találhatóak, ezért a kiaknázásuk aránya elhanyagolható a felhasználhatósági arányokat tekintve. Maradnának a hőt értékesítő panelok szerelése, de a rendszerek működéséhez szükséges vezérlőegységek, vezetékek, pompák stb. sokasága megint kívül esik a megtérítendő költségek listájából. Hogy mi maradt még? Egy szép kampányszöveg, hogy sikeres volt az RMDSZ kormánybeli szereplése!
Miközben ezeket a sorokat írom, Szerbiában leállt a gázszolgáltatás, és órákon belül a villamos rendszer összeomlása várható! Boszniában már órák óta nincs egyáltalán gáz, Magyarországon 30 %-on állnak a tartalékok. Az Unió hétfőre tervezi az ügy megtárgyalását a tagországok szintjén! A napokban fokozatos lehűlést jósolnak mindenfelé, és akkor miért nem várnak legalább májusig, mert addig sokkal, de sokkal melegebb lesz? Amúgy sem maradnának le semmiről, mert azt nehezen lehet elképzelni, hogy Iván megszeppen egy kicsit is, ha Barosso elvtárs a 70-es évek divatfrizurájával megjelenik, és komoly pofával megállapítja, hogy gáz van, mert nincs gáz! Van olyasvalaki is, aki ezt nem vette eddig ezt észre?

"Shine On You Crazy Diamond"

Advent második vasárnapja

Kung Fu Cat

Van olyan Kung Fu stílus is, hogy Macska? Igen, van ilyen is! Tamás a kandúr éppen a fenti képen mutatja be az egyik ilyen nem jellegzetes alapállását. Talán azzal függ össze, hogy nem szereti, ha méretkezés közben zavarják!

-Hagyd már abba, mert tényleg behúzok egyet neked!

Mosolyogjatok a kamerába! Repül a madár! Csiiiiiiz!

Jerrynek ilyenkor több esze van, ő nem szokott bunyózni, és igaz, mérlegelni se, mert nagyon karcsú lány, és inkább csak a műszaki dolgok érdeklik. Itt meg van egy kicsit szeppenve, mert rajtakaptam, hogy éppen a laptoppal melegítette magát.

"Ne dugd az ujjadat a szemedbe!!"

Vásároltam egy új fényképezőgépet, s mint új cuccot, alaposan áttanulmányoztam, hogy ne maradjak le semmiről. Ismerjük a sablonszöveget, hogy a vásárlás alkalmával a használati utasításokat is nagyon figyelmesen kell olvasgatni, hogy nehogy meglepetés érjen! Én igazán olvasgattam volna, ha egyáltalán lett volna mit, de most nem ez a fontos! Végigbámultam a kiállított gépeket a Real polcain, és meglepetés volt, hogy egy aránylag jó árban, majdnem profi kamerát találtam a kiállított gépek közt. Egy Nikon D40-est kitűnő árban, 2Gb-os SD memóriakártyával. Rég gondoltam arra, hogy egy belépő kategóriájú gépet vásároljak, és a katalógusok alapján, éppen ezt a gépet választottam virtuálisan, mert eddig a kereskedelemben live, nem találtam sehol. Döntés, veszem és viszem! Cash and Carry, mint a reklámszövegben! Kipróbálni nem lehet csak akkor, miután már kifizetted és elviszed a próbaasztalhoz, ahol van egy olyan tizenéves, aki mindenhez ért! Ki is bontja a kamerát, de már az objektív helyreillesztésével nagy bajban volt. Kereste a használati utasításokat, amit mindig el kell olvasni vásárlás előtt, de az nincs sehol. Van helyette egy CD, amin pdf formátumban tartalmazza a hozzávaló szöveget. Ahhoz pedig kellene egy PC is, ami persze elérhető körzetben nincs! Ami van, azon a számlázás megy, azt erre használni nem lehet. Hívják a rajon főnöknőjét, aki forgatja a kezében a gépet, de egy mukkot sem ért hozzá! Ennek ellenére, a mellén egy hatalmas azonosító fityeg, hangzatos címmel, hogy látni lehessen, hogy ki az, aki nem ért ahhoz, amiért éppen felel! Valahogy a helyére illesztjük a darabot, ami egyébként másképpen nem is csatlakozhatik, és indul a főpróba! Indulna, ha lenne benne memóriakártya, de ezt szerencsére a kijelző is mutatja. "Insert ..... please!" Helyére kerül, de még mindig nem jó, mert Writeprotect állapotban van! Na, most akkor mi lesz? Már nagyon kezdtem unni az egészet, és kértem, hogy adják egy kicsit ide, hadd mutassam meg, mit kell vele csinálgatni! Azt nem, mert ha elrontom, akkor nincs rá érvényes garancia! Valahogy kivétettem a kártyát, és a kis pöcköt átpattintottuk, hogy lehessen rá írni is. Jöhet a következő tanév! Itt már tudtam, hogy nagy bukás lesz, mert a magasabb kategóriájú gépek LCD-jén a kép nem látható úgy, mint az olcsóbb kisgépeknél, hanem azt a pentatükrős keresőben kell keresgélni. Volt is gond, kapcsolgatták ki és be, és még jöttek ketten, de egyik sem tudta megoldani a feladványt. Hagytam hogy szórakozzanak, és tényleg nagyon elfoglalták magukat vele. A végén átmentek a CD-vel a másik részlegre, ahol keresgélni kezdték, hogy mi a baj! Hát aztán ott tényleg keresgélhették, mert attól senki sem lesz okosabb, ha azt elolvassa. Nézni lehet, de érteni semmit belőle nem lehet, pedig igazán olyan szinten van az megírva, mint az eladó személyzet tudománya.
Mikor már meguntam, akkor megint elkértem még egyszer és alaposan elmagyaráztam, hogy ha még ilyen géppel lesz dolguk, akkor jegyezzék meg, hogy... és elmagyaráztam a dolgokat. Hogy mennyire igazam van, készítettem egy felvételt is, és nagy lett az öröm, mikor az LCD-n megjelent a várva-várt kép is. Szóval úgy, na de jó, akkor jöhet a garancialevél, írjam alá, aztán húzzak a gépemmel! Húztam is, mert már délután lett közben.
Otthon feltettem a CD-t, hogy én se maradjak le valamiről, de rögtön megsajnáltam az eladó tiniket, mikor belenéztem a használati utasítások agyalágyult magyarázataiba. Aki ért hozzá és tudja, hogy körülbelül miről is van szó, az sem fogja megérteni, hogy mit mond helyenként, mert semmit sem magyaráz meg, és semmit sem mond ki konkrétan, csak fejtegetések és bárgyú utalások vannak valamire, amit feltételesen köztudottnak vélnek.
Azzal kezdik, hogy első lépésnek az a jó, ha be is kapcsolják a gépet használat előtt. Azt, hogy az akkut a helyére kellene először illeszteni, arról szó sem esik! Továbbra is teljesen logikátlan az egész, képtelenség bármit is megérteni egy kezdőnek abból, amit mindvégig mutatnak, utasítanak. Mindjárt az első lépéseknél azt tanácsolja, hogy keressük a képet, és állítsuk élesre azt a keresőben! Majd vegyük le a lencsevédőt!!!!! Indítsuk el a gépet is!!!!!! A dioptria szabályzót forgassuk addig, míg a fokalizálódik a kép!!! Itt jön a legjobb őrültség, amit valaha használati utasításban látni, olvasni lehet!!! A szabályzó állítgatása közben, miközben a keresőbe bámulunk, vigyázzunk arra, hogy az ujjunkat nehogy a szemünkbe dugjuk!!!!

Szóval, miután a képet élesre állítottuk a keresőben, ahol mellesleg a kép sohasem éles, vagy homályos, vegyük le a lencsevédőt is, hogy lássunk is valamit, és miután be is kapcsoljuk a készüléket, azután a dioptriát is beállíthatjuk! Igaz, hogy most már látni is lehet valamit, mert a lencsevédőt is levettük! Innen már gyerekjáték az egész, csak éppen az ujjunkra és a szemünkre kell vigyázzunk! Azt, hogy a képélességet mivel és hogyan állítgatjuk, arról egy szó sincs, és arról sem, hogy a dioptriákat hol kell csavargatva állítgatni!
Annyit még hozzátehettek volna, legalább a végén, hogy mindehhez még annyi szükséges, hogy a kezünkben egy fényképezőgép is legyen, hogy tudjuk, miről is van szó! Lehet, hogy a végén mondják valahol, de én azt már nem olvastam végig, mert menetközben rég lekapcsoltam és az eszem épségére is úgy tudok vigyázni legjobban, ha nem olvasok hasonló őrültségeket, mert hátha ragályos?

Marosvásárhelyi Temetőkben.

"A halálát senki sem éli meg, mert akkor már nem élünk!", mondta Szűcs László, egykori marosvásárhelyi orvos, aki megjárta mint fogoly, a náci koncentrációs táborokat! Talán így is van, de azok, akik még élnek, igen intenzíven élik meg embertársaik elvonulását az élők sorából. Hogy hová mennek mindazok, akik elmennek? Reméljük, hogy jobb helyre! Ha mégis a nagy semmi lenne csak, akkor sincs nagy baj, hiszen akkor azt már az elhunyt nem érzi, mert"Ott túl, már semmi sem fáj!" Ott talán nem, de itt annál nagyobb a fájdalom és az űr, amit eltávozott szeretteink hagynak hátra! Fájdalmat csak az érez igazán, akinek szeretett szülei, gyerekei, házastársa, testvére, barátja, rokona, szomszédja, ismerőse fekszik a hideg hantok alatt!

Ha mégis van Ott Túl Valami, és én hiszem hogy Van, akkor ebben az életben már nem, de utána megint együtt lehetünk azokkal, akiktől itt a földön egyszer nagyon elváltunk! Nem tudjuk a létünk lényegét, de megvan a remény, hogy egyszer megvilágosodik minden! Az Örök Világosság Által, mely legyőzi az öröknek vélt sötétséget!
Addig is, mi, akik még itt, ezen a parton vagyunk, ilyenkor november elsején meglátogatjuk eltávozottaink sírhelyeit, emlékműveit az eltűnteknek, és emlékezetünkkel felidézzük őket, életre keltjük szeretetteinket, ott mélyen a szívünkben, ahová még a hitetlenség sötétsége sem tud behatolni. Lelkivilágunk belső szentélyében, ahová még mi is megilletődve lépünk be, ott mindenki élhet tovább, ha helyet adunk nekik! Ezt csak úgy tehetjük meg, ha emlékezetünkben megőrizzük mindazokat, akikkel volt szerencsénk ebben az életben egyszer együtt lenni! Bizony szerencse az, mert sokszor csak akkor derül ki, hogy mekkora vesztesség ért bennünket, mikor már késő! A fájdalomtól tántorogva, lelkifurdalástól kifacsarodó szívvel érezzük, hogy valami pótolhatatlan elmúlt, valami végérvényesen elveszett! Nem maradt más hátra, csak a nagy üresség, és egy szótlan hant, hideg kő, és néma virágkoszorú! Ami igazán számít, azok az emlékek és a tisztelet a halál fájdalmait elszenvedettek iránt! Tisztelet mindannyiuknak, és gondoljunk arra, hogy Nekik mennyire lehetett még fájdalmasabb azáltal, hogy távozásukkal ekkora fájdalmat okoznak a hátramaradottaknak!

Kedves "kacsacj" barátom, ígéretemhez híven megkerestem szeretett tanárod sírhelyét, és kívánságod szerint, egy gyertyát gyújtottam a nevedben, és valami imádságfélét is mondtam, de az inkább valami monológféle volt, hogy "Tanár Úr, egyik volt diáktól hozok üzenetet, aki, ha nem is lehet itt, gondolatban sokszor van Önnel! Tisztelet és hála, a dimenziókon áthatolhatatlannak vélt úton keresztül!" Gondolom, eléggé akadémikusan fogalmaztam én is. Gondosan ápolt sírhely, alaposan feldíszítve az ünnepre. Nem én csinosítottam, és látszik, hogy sok rajongója van a Tanár Úrnak. A sarkon lévő piros gyertya a tied, azt én tettem oda.

Furcsa élményem volt ezzel a sírhellyel, mert órákig kóboroltam a temetőben pénteken, mire rátaláltam. A temető gondnoka egy olyan ember, aki azon kevesek közé tartozik, aki igazán a munkahelyére illik. Mogorva, torzonborz, és első benyomásom is az volt, hogy egy igazi temetőőrző kutyát látok. Úgy is viselkedett! Fél négykor érkeztem az irodába, ahol hosszú sorban álldogáltak emberek az adófizetéssel. Kérdeztem, hogy hányig dolgozik, mert a sírhelyekről akartam kérdezni. "Fél négyig", mormogta az orra alatt. "Most pont annyi van" mondtam, mire visszamorgott, hogy" Akkor maga pluszba van!". "Én itt csak egyetlen valakit látok, aki pluszban beszél, és az egyáltalán nem én vagyok!" pofáztam én is vissza, és faképnél hagytam a meghökkent Kerberoszt. Meg is bántam később, mert sehogyan sem találtam a keresett sírhelyet. Már azon voltam, hogy megyek, és valahol a keresztúton gyújtok egy gyertyát, mikor már majdnem a kijárathoz érkeztem. Akkor megint elfutott a méreg, hogy hát én nem szoktam csak így feladni és majdnem hangosan gondolkodva, hirtelen megálltam és kimondtam, hogy hát tanár úr, merre lehet, segítsen, mert akarok mondani valamit! Aztán lassan balra fordultam, és pontosan egy obeliszk alatt álltam, amelyiken Kiss Elemér nevét láttam meg. Nem részletezem, hogy mit éreztem, de ilyen véletlenek nem szoktak történni! Velem egyáltalán nem!
A következő képek azoknak nyújt vigaszt, akik erre igényüket fejezték ki! Vannak olyanok is, akik nem akarják a nyilvánosságot, és azokat, a kívánságoknak megfelelően, diszkréten kezeltem. Minden esetben személyes levélben is tájékoztattam az illetőket, és a felvételeket is elküldtem. Tizennyolc esetben intézkedtem, és egy sírhelyet sehogyan sem sikerült megtalálni a református temetőben. A részleteket levélben továbbítottam, gondolom, megoldódik a rejtély.

Néhány ismerősöm és volt barátom, tanárom sírhelyét is bemutatom itt, néhány sor magyarázat kiséretében.
Itt a szomszédom, Lacika pihen. Tragikus halála mindannyiunkat alaposan kiakasztott. A szíved szakadt meg, ha a szüleivel találkoztál azokban a napokban, mikor az USA-ból "várták" haza egyetlen fiukat, aki ott közúti balesetben vesztette életét.

Nem is tudják talán, hogy Marosvásárhelynek volt egy világhírű atomfizikusa is! Szerencsém volt személyesen is ismerni "Endre bácsit", aki baráti körben csak így engedte megszólíttatni magát. Egyszer még mesélni fogok Endre bácsiról, elmondom, hogy milyen nagyszerű élmény az életben zseniális ember mellett tanulni. Endre bácsi a legzseniálisabb szakember volt, akit valaha is ismertem.

Itt egy másik Laci pihen. Egykori kollégám, és beosztottam, akit mindenki félreértett, és lekezelően viselkedett vele. Azon kevesek közé tartozott, aki az egykori Telesatco cégnél értett a szakmájához is, és behuny szemmel fújta a TTL és MOS-FET integrált áramköröket. Ha Laci kéznél volt, soha nem kellett a katalógusokban keresgéljek, csak szólni kellett neki. Miután eljöttem a cégtől, támasz nélkül maradt, és elmarták a csapatból. Bánatában a pálinkásüveghez menekült, és szó szerint halálra itta magát elkeseredésében. Sokszor érzem magam hibásnak miatta, mert ha maradok, talán másképpen alakult volna sorsa. Ki tudja? Én nem, és ezért is furdal a lelkiismeret.

Itt nyugszik Feri bácsi, aki mindig Karcsikámnak kényeztetett, és stílusával olyan mély benyomást tett rám, hogy azalatt a pár év alatt, amíg szerencsém volt a közelében lennem, valóságos átnevelődésen estem át. Erdély egyik legtehetségesebb, legtiszteltebb színházi rendezőjét tisztelhetjük benne. Hosszú pályafutása alatt, sikert sikerre halmozott, és talán egyetlen volt a szakmában, akinek csak barátai és tisztelői voltak. Most is barátok közt pihen, mert sírhelyétől pár lépésre nyugszik Kőszegi Margit, Kőszegi Dusu és Borovszki Oszkár, mindannyian az egykori Székely Színház művészei. Feri bácsi felesége, Kovács Emma, az erdélyi színpad élő csillaga, a rá jellemző fekete humorral mondta egyszer itt, hogy "Ferikém, ti itt aztán éjjel tizenkettőkor jó kártyapartikat rendezhettek, és még csak nem is kell messze kóboroljatok a helyetekről!"

Nyugodjatok békében kedves barátaim, ismerőseim, rokonaim, ismeretlen hőseim, névtelen nemzettársaim!
Találkozunk vajon még egyszer?