"Külföldi Magyarok" Magyaroszágon

Közel húsz esztendeje spekulálok már, hogy egyszer augusztus 20.-át „külföldön”, pontosabban Magyarországon töltsek. Nem véletlen az idézőjel, mert a mostani „magyar” politikai „elit” elöljárói is „külföldre” jöttek, mikor Erdélyben árulták a petrezselymet és erősítgetni szándékoztak a magyar és magyar kapcsolatokat. Tehát van miért idézőjelbe zárni néhány kifejezést, mert a magyar- magyar kifejezés agyalágyult kitalációján túl, mégis csak fejlövéses sérült ember gondolkodására vall ez, a mára már szabványosnak elfogadott, nemzeti felosztás. Sikerült az idén megvalósítani évtizedes vágyamat, mert a szerencse és a körülmények is közrejátszódtak benne. Mivel a lányom már hosszú ideje vendégeskedett a húgomnál, aki családjával másfél évtizede lakik Magyarországon, és a szünidő is a végét járja, hát elmentem utána. Rokonság ide, vagy rokonság oda, a jóból is megárt a sok! Persze ez minálunk, erdélyieknél egészen másképpen van, mint másfelé, de ami biztos, az biztos! Mégiscsak másfél évtized ott sokat számít, és hát, ami az ottani rokonok ismerősök vendégszeretetét illeti, arról nagyon sok erdélyinek megvan a maga elhallgatott véleménye, mert azt a legtöbb esetben még elmondani is szégyen és gyalázat. Persze vannak kivételek is, de a „szegény rokon szindrómát” mindnyájan ismerjük, és a legtöbben meg is tapasztaltuk azt.

Két napot szándékoztam maradni, hétfőn reggel indulni akartam hazafelé, mire kitört a keserűség és a könnyezés, hogy hát csak ennyit maradtok, mert milyen ritkán találkozunk, annyi mindent kellene még elmesélni, emlékeket felidézni stb. A csomagok a kocsiban, a slusszkulcs a kezemben és ekkor kicsordult a könny a szememből. Ilyet csak mi erdélyiek tudunk felmutatni, ennyire egymást szeretni, vágyódni a testvérrel, rokonnal együtt lenni! Maradtam, mert igazán menni sem akartam és hiába tartózkodtam a kilencvenes években hosszú ideig Budapesten, nyáron mindig itthon voltam a Nemzet Ünnepén. Tehát maradtunk, és mindjárt határtalan ujjongás lett belőle. Hozzáteszem, hogy a húgom férje szintén Erdélyből elvándorolt székely, az Olt partján nevelkedett lófő, akinek szemei mindig nedvesek lesznek, ha fenyőket és ködös hegyormokat emlegetsz. Esküszik is égre-földre, hogy nem megy le számára végérvényesen a nap az égről, mielőtt visszatérne örökre szeretett szülőföldjére, a székelyek fellegvárába, szeretett hegyei közé, ahol ősei porladnak a suhogó fenyvesek alatt. Így aztán, gondolom minden érthető, mert a feleségem a Sóvidék bérceinek tövéről származott szüleivel, magán hordozza ennek a népnek minden átkát és erényességét, amit a ritka csavarlatos intelligencia ötvöz gyémántkemény egyéniséggé. Magamról jobb, ha nem is beszélek, mert őseim minden szilajságát, nyers huszárok öngyilkos virtusait mind rám hagyatékozták, mert jóformán csak én maradtam a sok háború után, ahol őseim vére festette pirosra a környéket itt, és a messzi távolban, a Haza Oltárán. Ezt a hagyatékot nem lehet eljátszani kártyával, és nem lehet visszautasítani! Ez kötelez, és egyben megszabja sorsomat, nekem pedig méltó kell lennem hozzá! Most itt az alkalom is, Nemzeti Ünnep, megyek ünnepelni a Magyarok ünnepén! Hát igen, de már 19.-én az M0-áson befagyott a forgalom, képtelenség volt bejutni Pestre! Két órán át vánszorogtunk, mire kikecmeregtünk a forgalomból és visszafordultunk Kókára. Egyszerűen nem sikerült bejutni a külvárosba sem! Akkor mi lesz másnap? A rádióban, tévében egymásra jöttek a figyelmeztetések, hogy jön a vihar, jön a tornádó, jön a nagy nyavalya, és mindenki vigyázzon a bőrére! Százféle szcenáriót mondtak el, hogy mi lesz, ha így lesz és mi nem lesz úgy, vagy másképpen! Persze a végén semmi sem lett, de mindenkiben benne volt már a frász, és talán ez is volt a cél, hogy elijesszék a bátortalanabbakat, és ha tényleg lenne valami balhé, akkor el lehessen mondani, hogy hát ezt előre megmondták! Így mindenki elvégezte a dolgát úgy, hogy tulajdonképpen semmit sem tesz senki, akinek baja esik, az máskor figyeljen oda a jelzések színére!
Eldöntöttük, hogy ha már így áll a helyzet, helyben fogunk ünnepelni, mert itt is lesz tűzijáték, utcabál késő estig, és napközben mehetünk egyet úszni is Tóalmásra. Hát ebben maradtunk, mert ugye a gyerekek, és egyébként a fővárosi hivatalos rendezvények közelébe sem engednek senkit, aki nem „külföldiként” járja Erdélyországot, a Felvidéket és a Vajdaságot. Hát tényleg így történt, mert gyurcsány és társai csak a „külföldiekkel” tartott zártkörű kupaktanácsot, mert ahhoz a Nemzetnek semmi köze sem lehetett, mert kizárták onnan azt. Legfeljebb a környéken tiltakozók bekiabálása juthatott oda be, amikor érthetően hallatszott, hogy „gyurcsány, ezt is elkúrtad!” Hát bizony elkúrta ezt is a csurcsányista klán, mert a Hősök Terén már a megszokott fehér-piros lobogó helyébe is vörös-fekete került, arra esküdtek a katonák, és a Szent Korona se szerepelt az idén a ceremóniában. A magyar történelem és hagyomány ilyen mértékű megerőszakolásának, mindezéig, párja nincs! Az már csak hab a tortán, hogy az eskütételt befejező szövegből az „Isten engem úgy segéljen!”, minden magyarázat nélkül, az idén kimaradt! Tehát már az Istent is száműzték a Szent Koronával és a történelmi Árpádsávos lobogóval együtt! Mi jön még ezután?
Talán nem is csoda, hogy így mennek mostanra a dolgok! Ennyi „külföldi magyar” koprodukciója nyomán mi más történhetne, miközben a Nemzet egy része vérig sértődik, míg a nagyobbik hányada rá se hederít. Élő példa rá, hogy miközben végig jártunk két települést, Kókát és Tóalmást, a hivatalos tereken hivatalból kitűzdelt helyi és nemzeti lobogókon kívül, Kókán három helyen láttam magánházra kitűzött nemzeti lobogót, míg Tóalmáson egyet sem! Ennyire ünnepelnek bensőségesen arrafelé, ennyire fontos számukra a Nemzet Ünnepe! Ja és még volt egy lobogó, amit én kötöttem a kocsinkra és azzal vonultunk végig a két településen. Tóalmáson, a helyi rendezvények miatt, a Polgárőrség elzárta a forgalmat és másfelé terelték a strandra igyekvőket. Már messziről meglátták, hogy érkezünk fellobogózva, és minden kocsiból kiszálltak az egyenruhások, a fogadtatásunkra. Úgy bámultak, mintha valami nagyon groteszk dolgot cselekednénk és, bár nem kommentáltak, mikor a rendszámtáblát is megnézték, de a rosszallásukat nem rejtették véka alá. Hidegen kérdezték, hogy hová igyekszünk és milyen céllal? Elmondtuk, hogy megyünk úszni, és köszönés nélkül intették, hogy merre a kerülő. Ha nekünk nem is, de a címeres lobogónak illet volna tisztelegni bármilyen hivatalnoknak, de ezektől ilyet elvárni? Még viccnek sem jó emlegetni! A strand mellett terjedelmes kemping található, számtalan lakókocsival, sátorral. Miután leparkoltunk, levettem a lobogót is, és vidáman meglobogtattam, mire az egész társaságunk éljenezni kezdett. A kerítésen túl, a kempingben egy csapat nyaraló felállt és mosolyogva integettek. Mi visszaintetünk és máris melegebb lett a hangulat a korábbi eset után. Mikor jobban megnéztük a velünk együtt ünneplőket, hát nagyon furcsa érzés fogott el! Hollandok és németek voltak, akik nyilvánvalóan tudták, hogy milyen ünnep van, tiszteletből álltak fel mindnyájan, és mosolyogva integettek, mert értették, hogy azt ilyenkor minden nemzet így szokta cselekedni.
Hát bizony ez van! 2008.-ban augusztus 20.-án erdélyiek viszik a piros-fehér-zöld lobogót, a németekkel és a hollandokkal ünnepel, miközben a magyarországiak egy része vicsorogva nézi! Az agyadat eldobod, mert ezt ép ésszel felfogni nem lehet!
Néhány szót érdemes Tóalmásról elmondani. Tiszta, egyszerű, rendezett település, gondosan ápolt csinos házakkal, és terjedelmes, kikapcsolódást jelentő stranddal, kempinggel. Geotermikus forrásból tör fel a forró víz, enyhe kénhidrogénes tartalommal. Hasonlít a Bálványos környékén feltörő vizek szagára, de széndioxidot és hasonló ásványokat nem tartalmaz. Közel hatvan fokos a feltörő víz hőmérséklete, ezért a vizet csak közvetve használják a nagyobbik medence fűtésére. Van „nyugdíjas”-nak becézett ülőmedence is, ahová a forrás vizét engedik lassan, de néha annyira forró, hogy csak percekig lehet benne üldögélni. A nagyobbik lubickoló lejtős kialakítású, és a legmélyebb helyen is csak 1,7 méter mély. A vize tökéletesen tiszta és égszínkék.

Állandóan cserélik, és szűrik is, miközben a hőcserélőkön keresztül, állandó, kellemes hőmérsékletre állítják be. A környezet kitűnően van kialakítva. Hatalmas fák árnyéka teszi elviselhetővé a hőséget és gondozott gyep biztosít megfelelő heverésző, napozóhelyet a számos vendégnek. A közelben van a többhektárnyi területre terjeszkedő kempingező, focipályával és szálódával is. A beépített teraszokon gyorsbüfé és söröző is van, ahol, ha nem is kapsz meg mindent, de a kiszolgálás jó, és kedvesek a pultosok is. A kempingben nagyon sok idegen van, akik évek óta járnak ide nyaralni. Tavasszal kihozzák a lakókocsikat és csak októberben viszik azt haza. Addig teljesen otthonosan vannak berendezkedve, és olyan társaság kovácsolódott itt össze, mint egy nagy család. Elmés megoldásokkal kivitelezett kiegészítőkkel felszerelt lakókocsik, szélfogók, árnyékvásznak vannak kifeszítve, és látszik a nomád kempingezők rutinja, ahogyan leparkolnak, betájolják a sátrakat a helyi szélnek és napjárásnak megfelelően. Még futószőnyeg is van kiterítve a szomszédok közt, és a játékasztaloknál nagy bridzs és kanaszta partikat rendeznek. Az árak alacsonyak, ami mégsem megy a minőség kárára! Egy hónapra, a kempingezőben elhelyezett lakókocsiért, sátorért 15 000 forintot fizetnek. Ebben benne van a lakók strandjegye is, a villanyszámla, a szemét elhordása és a víz, tusoló, WC használata is. Ez bizony nem drága, és a hangulatot, tisztaságot is figyelembe véve, kitűnő hely a kikapcsolódásra vágyakozóknak. Nem igazán ismert hely, és talán ez is az előnye, mert itt nincs még jelen a már járulékos dorbézolásos hangulat, amit mindenfelé tapasztalni lehet már a hasonló helyeken. A lubickolást követően jó hangulatba kerülsz, és a fáradtság elszáll az ízületeidből. Nincs különösebb gyógyászati javaslata a nyilvánvalóan gyógyvíznek minősíthető fürdőnek, de azok akik ide járnak, nem is ilyen céllal érkeznek ide.

Na és hogy az emberek, a helyiek milyenek? Hát, mint amilyenek az emberek szoktak lenni.! Vagy talán mégsem! Ezek magyarok, akikkel nagyon nehéz, és csak különösen lehet és kell is bánni! Nem mumusok laknak errefelé, hanem zárkózott, gyanakodó és gyanakvóan figyelő emberekkel találkozol mindenfelé. Sokat csalódott, becsapott emberek viselkednek így, akik csalódtak a múltban, csalódottak a jelenben, és a jövőben már csak azt akarják, hogy többé már ne csalódjanak. Ezért aztán minden, ami idegen, az gyanús és úgy is kezelik. Tartózkodóan, mert nem lehet tudni, hogy mi lesz belőle. Mikor közéjük kerülsz, azonnal kiszúrnak, és szótlanok lesznek, ha a közelükbe telepszel. Azonnal abbahagyják a beszélgetést, és csak bámulnak tétován szerte-szét, mintha semmi sem történne, de érezhető, hogy minden mozdulatodat, gesztusodat-szavadat hallják, mérlegelik. Miután látják, hogy nincs semmi különleges, akkor akadozva beszélgetni kezdenek megint, de a napszemüvegük mögül azért tovább figyelik a dolgokat. Idegesítő néha, de én már megszoktam, és elmondhatom, hogy volt pár kellemes csalódásom is. Egyik hölgy az ülőmedence lépcsőjén felejtette az úszószemüvegét, miután hosszú percekig a társaságunk mellett áztatta nem is éppen rossz lábait. Miután felállt és távozott, akkor vettük észre, hogy ottfelejtette a szemüveget. Felvettem és utána léptem, hogy visszaadjam neki. Gondban voltam, mert hogy kiabáljak utána, vagy most hogy lesz a dolog? Ezért a lépcsőn elejébe vágtam, a kezemben lóbálva a szemüveget, hogy elejét vegyem a félreértésnek. Sikerült, mert a korábbi kifejezéstelen arcra meglepett mosoly terült, és már kételkedni kezdtem, hogy vajon nem valami próba, vagy trükk csak az egész. Miután megköszönte, éreztem, hogy valami feloldódott, és minden egyből olyan igazán emberi lett. Megfordultam, és visszafelé indultam, mikor egy pillanatra úgy tűnt, hogy még mondani akar valamit, de nem jött ki szó a száján. Megálltam és a lehető legbátorítóbban mosolyogni próbáltam, hátha lesz még valami. „Önök ugye erdélyiek?” Kérdezte kissé megnyomva az erdélyi szót. „Igen, azok vagyunk!” Válaszoltam „Gondoltam, de most már ha tagadná is, azt nem hinném!” Mondta tűnődve, és látszódott, hogy inkább magának mondja, mint nekem. „Ennyire látszik?” Kérdeztem nevetve. „Hát…” és ezzel a két ujján hintázva a szemüvegét, ellépett lefele a lépcsőn. Nem mond mindent el a szó, a hanglejtés, az arcvonások, a testbeszéd néha sokkal bonyolultabb kommunikációra képes.
Ez bizony jó dolog, hogy van aki hallotta hírünket is, és itt aztán tényleg nem a kékfényes műsorokban szereplő honfitársaink cselekedeteire gondolok.
Mikor visszamentem a társaságomhoz, ott mindenki vigyorgott kegyetlenül, hogy hát most már akkor lesz valami találka is, mert ez a lovagias izé a szemüveggel, ez nagyon romantikusra sikeredett, és erre még összehordtak mindenféle elmés változatot is, miközben utánozták, hogy hogy mosolyogtam és tartottam a szemüveget a kezemben, stb. Kedvem lett volna bedobálni mindeniket a medencébe, mert én tényleg elrévedeztem, de nem úgy, ahogy félremagyarázták. Persze, ez kifelé egészen másféleképpen látszódhatott, és én meg is kaptam érte a magamét.
Estére hatalmas tüzet raktunk otthon a kertben, énekeltünk és táncoltunk is hozzá egy jót. Volt ott sütés és főzés is, úgy, ahogy mi erdélyiek szoktunk, és megbámultuk a tűzijátékot is, amit a helyiek rendeztek. Később a csillagokat bámultuk és hallgattuk a tücskök zenéjét is. Érdekes, hogy ott a tücskök nem tavasszal zenélnek, hanem augusztusban, és annyian nyüzsögnek a fűben, hogy ilyet én még nem láttam. A hangjuk sem olyan, mint az, amit mi itthon megszoktunk, és én esküdöztem, hogy az a csak a népiesen őszbogárnak nevezett kabóca lehet. A húgom addig erőltette, hogy az már tücsök, hogy képesek voltunk a fűben vadászni, hátha elkapjuk a zenészt. Neki volt igaza, mert egyszer a kamerának az infrás keresőjében megcsillant egy, formára a mijeinkkel azonos, de méretre kisebb tücsök. Akkor is hiába tücsök, mert a mi erdélyi tücskünk mégiscsak nagyobb!
Korábban pár nappal kifogtunk egy szép holdfogyatkozást is, de állvány nélkül sehogyan sem sikerült jó fotókat készíteni róla, mert azt a rövidre tervezett kirándulásra nem vittem magammal. Egy mégiscsak jobb lett, miután három másodpercig nem szuszogtam, nem mozdultam, és minden mesterlövészi képességemet összeszedtem.

Hát ez volt a Nemzeti Ünnep, és én is elzárkóztam a végén a szűk családi és baráti kör keretei közé, hogy a nem külföldiekkel legyünk otthon, nem úgy, mint gyurcsányék és az SZDSZ. Csakhogy itt, mi erdélyiek és magyarországi magyarok azért is, mi mégis együtt, és otthon voltunk és magyarként ünnepeltünk, míg a mostani nemzetáruló érdekszövetkezet ismét bebizonyította, hogy még ha magyaroknak is tartják magukat, a hétköznapi magyaroktól azért nagyon, de nagyon távol tartják magukat! Olyannyira, hogy ők ténylegesen „külföldiek” már nem csak Erdélyben, Felvidéken, Komáromban, és a Vajdaságban is, hanem már otthon Magyarországon, a főváros szívében is csak idegenek lehetnek!

Amikor a Villanyóra Visszafelé Forog!

Az előbbi bejegyzésben a fotovoltaikus napelemekről írtam rövid ismertetőt, ahol az általuk szolgáltatott ingyenes áram mellett, felmerültek a hátrányok is, amikor a mindennapi energiaigényeink kielégítésére szeretnénk használni napelemes rendszereket. Ilyen hátrány az áramforrás időszakos kiesése, a borús, ködös időjárás ideje alatt, és persze az éjszakák alatt is. Utóbbi télen okozhat komoly gondot, mert a napos időszak még kedvező időjárás mellett is nagyon rövid. Legjobb esetben sem több mint 8 óra földrajzi szélességünk alatt, s az alacsony nappálya miatt az érkező energia is számottevően lecsökken a légköri elnyelődés miatt. Ezen a hátrányon elvileg a napelemek felületének a növelésével lehetne javítani, de a költségek miatt ez egyelőre nem lenne gazdaságos, és számos más lehetőség is számbavehető a gondok orvoslására.

A napelemek mellett egy másik, méltatlanul mellőzött energiaforrás a légköri mozgás kinetikai energiáját hasznosító szélkerék. Évszázadokon keresztül volt az emberiség legfontosabb erőgépe, amit sajnos az ipari forradalom kiszorított szerepéből a gőzgépek, majd a villamos meghajtású motorok javára. Csak elvétve, és mint érdekesség tengődtek tovább, s ha megnézzük a történetüket, csak egy országban maradtak fent, Hollandiában, ahol mindvégig szerepet kaptak rendeltetésüknek megfelelően. Az utóbbi évek egyre növekvő energiagondjainak nyomására, egyre gyakrabban lehet látni a modernizált változatukat, és ma már nem ritkák a hegyek-völgyek oldalain betelepített szélkerekek valóságos erdőinek a látványa.

Működésükhöz nem kell egyéb, mint hogy a szél fújjon, és máris forog a kerék, és áramot termel, vizet szivattyúzik, szerszámgépeket hoz mozgásba, malomkövet forgat, fújtatókat működtet. Itt is az a gond, hogy bárhol nem lehet gazdaságosan használni, mert néhány sajátos földrajzi adottsággal rendelkező vidék kivételével, a széljárás csak időleges és akkor is szeszélyesen ide, vagy oda fújdogál, vagy éppen száguldozik, de a legtöbbször egyáltalán nincs. Mégis van gyakorlati hasznosítási potenciál benne, mert ha időlegesen is, de az általa szolgáltatott energiamennyiség egyáltalán nem lebecsülendő teljesítmény, és ha már egyszer működik, elképesztően nagy munkavégzési képessége van. Számtalan kivitelezési formája van, és a méretek is a néhány centis átmérőtől, a több tíz méteres szárnyú óriásokig terjednek. Gyakorlati szempontok alapján két osztályba sorolják őket. Az első a sebességérzékeny típus, amikor a szél bizonyos viszonylagos sebessége mellett lépik működésbe a kerék és termel energiát, miközben a lapátjai is gyors forgással igyekeznek a széllel „szinkronban” forogni. Kivitelezési formájuk alapján a repülők légcsavarjára hasonlítanak, és a működési elvük is azonos, csak itt fordítva történik a dolog. A szél forgatja a légcsavart, és halad tovább, míg a rögzített talapzatú légcsavar körforgással igyekszik kitérni a légnyomás elől, és eközben hasznos munkát végez. Kettő, maximum három szárnylapáttal rendelkezik, és közepes erősségű szélben félelmetesen gyorsan pörögnek. Működésük sajátosságai az áramgenerátorok meghajtására teszik leginkább alkalmassá.

Másik csoport, ahol a kerekek a levegő mozgásának a nyomására lépnek működésbe, ezért nyomásérzékeny szélkerekeknek is nevezik. Viszonylag kis sebességű szélben is képesek beindulni és az első kategóriához viszonyítva, nagy az erőnyomatékuk. Ezért inkább nagy erőt igénylő gépek működtetésére használják, mint például szivattyúk, darálók, szecskák meghajtása, ahol a nyers erő a követelmény. Kivitelezésük rendkívül változatos, és a klasszikus propellerre néha nem is hasonlítanak. Van köztük doboz, és csigafúróra hasonlító változat is. A legjellegzetesebb változata talán az amerikai filmekben látható, toronyra szerelt soklapátú szélkerék, amelyiknek legfontosabb alkalmazási területe, a mély kutakból a víz kiemelése, dugattyús kivitelezésű szivattyúval.

Elképesztő mennyiségű vizet képes egy ilyen kerék kiemelni. Harminc méter mélyből(!), átlagos légmozgás mellett, egy három méter átmérőjű kerék 300 liter vizet képes kiemelni egy óra alatt. Folyamatos működés esetében ez napi 6-8 köbméter vizet jelent, ami egyáltalán nem kis teljesítmény. Kisebb mélységből és erőteljes szél esetében ez a teljesítmény nagyságrendekkel nagyobb, és csak annak van fogalma arról, hogy ez mit jelent, aki az állatait, a farmját kell ellássa naponta ivóvízzel. Ez csak egyetlen kerék teljesítménye, mert több hasonló erőgép esetében csak egy igazán bővizű forrás kell legyen a mélyben, ami képes akadálymentesen biztosítani a mezőgazdasági területek öntözésre is használható vízmennyiséget.
Van egy harmadik kategóriai is, amit átmenetnek is tekinthetünk a két főcsoport közt. Ezeknek a kerekeknek a sajátossága az, hogy mindkét típus előnyeit igyekszik hasznosítani. Kialakításuk alapelve az, hogy igyekeznek megtartani a sebességérzékenységet, miközben több szárnyat szerelnek a rotorra, hogy a nyomatékot növelve, alacsonyabb szélmozgás esetében is lehessen hasznosítani. Ideálisnak tűnik ez a változat nagyobb teljesítményű áramgenerátor meghajtására ott, ahol a szélviszonyok nem éppen kedvezőek.

A termelt áramot a napelemes rendszerekhez hasonlóan lehet tárolni és felhasználni, mert itt még inkább jelentkezik az energiatermelés diszkontinuitása. Leggyakrabban a két rendszert szokták ötvözni, egymás kiegészítőjeként, mert ha nem süt a nap, akkor fúj a szél, ha mindkettő megvan, akkor még jobb, de ha egyik se jön be, akkor még mindig nagyobb az esélye annak, hogy a tartalékok felhasználása előtt, egyike a rendszernek termelni fog. Ezeket a rendszereket nevezik hibrid rendszereknek.

A nagyobb teljesítményű rendszerek esetében, és amikor invertereket is használunk, akkor fennállhat az az állapot, hogy néha sokkal több energiát termelünk, mint amennyire szükségünk lehet pillanatnyilag. Ezért kidolgoztak egy olyan rendszert, ami képes a szabványos villamos hálózat felé a plusz villamos energiát küldeni. Ezt úgy valósítják meg, hogy sajátos invertert szerelnek be, ami képes a hálózati feszültség 50 Hz–es 220 voltos váltóáramú rendszerével szinkronban generálni áramot, és azt azzal tökéletesen csereszabatossá tenni. Ez lehetővé teszi, hogy a saját fogyasztásmérőnkön keresztül, visszafelé küldünk áramot, és a fogyasztásmérő ennek megfelelően visszafelé forog. Országonként változnak az ilyenfajta szabályozások, de Magyarországon már nagyon rég érvényben vannak a rendelkezések, melyek részben kötelezik a szolgáltatót, hogy a műszakilag megfelelően előállított, és a minőségi követelményeket teljesítő termelés esetében, a termelt áramot köteles átvenni, és utólagosan azt elszámlázni, mint különbözetet. Romániában ez még gyerekcipőben jár, de tudtommal már van hasonló keretek közt működő rendszer Udvarhelyen és Gyergyóban is. Ez a rendszer már komoly előnyöket jelenthet, mert egy olyan villában, vagy családi házban, ahol csak hétvégeken van mozgás, és élet, ott a hétköznapok csak tiszta hasznot hajthatnak, mert ha nem is fizet a hálózati szolgáltató, de fizetni sem kell neki, és a rossz napokon jól jöhet a megelőlegezett számla. Ilyen alapokon kivitelezve a borús és szélmentes napok sem okozhatnak már gondot. Persze ez a rendszer sokkal többe kerül, és számolgatni kell, hogy mennyire éri meg és mikorra térül meg a befektetés de a növekvő energiaárak ezt az időt nagyon lerövidíthetik. Persze, a szigetüzemű telepeken ez nem jelenthet mindig számbavehető megoldást, mert ott esetenként éppen a hálózati rendszer hiánya jelentheti a gondot.

Különböző gyártók és cégek széles választékkal állnak rendelkezésre, és hasznos tanácsadással is, ha valaki komolyan szándékszik ilyen alternatív rendszerekbe pénzt fektetni. Vigyázni kell, mert a kereskedők termékeiket akarják eladni, és néha ezt nem éppen tisztességesen teszik. Bármit akarsz venni, érdemes nagyon alaposan átgondolni, hogy mit és menyit érdemes, mert tapasztalataim vannak, hogy a felszerelt rendszer nem mindig hozta el a remélt boldogságot. Néha a termékek minősége volt a gond, de a legtöbbször a kereskedő rábeszélő képességei érvényesültek, az eredmények rovására. Van, amit otthon is meg lehet építeni. Barkácsolni szerető és tudó egyének sokszor ötletesebben hoznak össze dolgokat, mint azt bármilyen tapasztalt tervező képes volna elhinni. Azonban vannak esetek, mikor nem lehet, és nem érdemes bajlódni házilag, mert az eredmények siralmasak lesznek, kedvét szegik a lelkesedésnek, és őszintén mondom, igazán kár lenne!

Fotovoltaikus napelemet nem lehet házilag gyártani, ezt nem kell vitatni. A hozzávaló töltésszabályzót már házilag is meg lehet építeni. Persze annak, akinek van gyakorlata és a kellő alapismerete is az ilyenfajta barkácsoláshoz. Végső soron egy stabilizált áramforrásra hasonlít, de a klasszikus tranzisztorokkal megvalósított töltésszabályzó nem eléggé hatásos, és néha többet ront, mint használ. Első sorban jobban melegedik, tehát hatásfoka rosszabb, másodszor a bemenő feszültségtől függetlenül, a töltőáram nem sokat változik, a termelt energia túltermelése esetében. Kísérleteztem egy hasonló megoldással és rájöttem, hogy az ipari cucc, esetemben egy STECA töltő, a bemeneti töltőfeszültség növekedése során, a kimeneten 13.8 Volt mellett, a töltőáram arányosan nőtt a bemenő feszültséggel. 28 V bemenő feszültség mellett, majdnem kétszer akkora volt a töltőáram, mint a nominális bemenő 17.5 Volt esetében. Mindezt úgy, hogy kézzel tapogatva egyáltalán nem tapasztaltam még langyos melegedést sem a töltőn. Egyébként nincs is rajta látható hűtőborda. Ezt nehéz barkácsolt cuccal elérni, habár nem lehetetlen, de nem érdemes. Tirisztoros vezérélésű, teljesen integrált IC-vel oldották meg gyárilag, rövidzár és beázásvédelemmel ellátva. Ugyanez érvényes az inverterekre is, mert itt is a csúcstechnológia van alkalmazva, jobbat, biztonságosabbat olcsóbban nem lehet összeeszkabálni. Itt jelentkezhetik az a gond is, hogy ha a hálózati rendszerbe akarunk visszatáplálni energiát, akkor azt csak műszakilag engedélyeztetett berendezéssel tehetjük, és házi gyártmányú cuccal nem lesz esélyünk rá.

Szélkerekekre szerelt áramtermelőkkel is kísérleteztem hosszú időn keresztül, és végig próbáltam kiváltani azt, mindenféle mással. Egy 2.5 méteres átmérőjű szélkereket építettem, dúralumínium vázra, üvegrostos lapátokkal, 120 fokban elhelyezett három szárnnyal. Nem éppen egy tökéletes termék lett, mert a szárnyak geometriáját, háromdimenziós metszeteit nem tudtam tökéletesen kialakítani a házi műhely kereti közt. Tény az, hogy ködös időben, mikor a légmozgást nem lehetett másképpen észlelni, sokszor indult el, és percenként húsz-harminc fordulattal állt be a huzat irányába. Mágneses önindítót, gépkocsi alternátort, de még a bicikli dinamóját is felszereltem rá, hogy lemérjem a lehetőségeket. Elmondhatom, hogy a körbeforgó, ide-oda csapongó csapágyazott rotort tartó szerkezetről csak nagyon elmés megoldásokkal lehetett a villanyáramot levezetni. A termelt áram sem volt valami nagy, és egészében véve, pocsék hatásfokkal működött, ha néha fújt is a szél.

Aztán szerencsém volt, mert testközelbe kerültem egy gyári generátorral felszerelt igazi szélkerékhez, és azonnal lemondtam mindenfajta bütyköléses hóbortról. Ott minden a helyén volt, maximális hatásfokkal működő átalakítókkal felszerelve, induktív fékrendszerrel a túlpörgés megelőzésére, viharos szélben automatikusan kiakadó lapátokkal, a szélből kiforduló elmés megoldással.

Hát nincs mit mást mondani, ezzel sem érdemes babrálni, mert ilyent nem lehet fabrikálni házilag és még nem is beszéltem a tekercselés és kivitelezés minőségéről, az időjárás viszontagságai elleni körültekintő védelemről. Amit nem érdemes megvenni, de nagyon ajánlják, az a speciális kábelek tömege, mert azok így megy úgy vezetik szebben és jobban a villamos áramot, az elosztó dobozok, különféle állványok, tartóoszlopok vagy például az ilyen-olyan alapon javasolt akkumulátorok számtalan fajtája. Akkumulátortelepek kialakításakor fontos, hogy közepes nagyságú akkukat érdemes beszerezni, a lehetőségek szerint. A kezelésmentes, gépkocsikba szerelhetőek tökéletesen megfelelnek. Előnyösebb több kisebb kapacitású akkut használni, mint kevesebbet de nagy kapacitásúakat, mert ha valamelyik akku cellája elszáll, akkor csak azt az egy akkut kell cserélni, míg a nagyobbak esetében az egészet kell kidobni. Kevesebb számú, de jó akkuval is boldogulhatunk még egy darabig, de zárlatos cellájú, tönkrement akkuval már nem lehet semmit sem kezdeni. Egyébként a nagy kapacitású akkuk ára exponenciálisan nő, a kisebbekhez viszonyítva és ezt is figyelembe kell venni a megvásárlásuk alkalmával! Ne sajnáljuk a nagy keresztmetszetű csatlakozókábeleket, mert alacsony feszültségen minden töredéknyi ellenállás számít, és számottevő vesztességeket okoz. Vigyázzunk a bekötőkábelek biztonságos szigeteléseire is, mert néhány akkumulátor összekapcsolva félelmetesen nagy áramot képes termelni. Rövidzárlat esetében, egy néhány centiméter átmérőjű rézhuzal is pillanatok alatt megolvad és robbanással veti szét magát. A nagy áram hirtelen felhevülést okoz az akkukban is, ami könnyen robbanáshoz vezethet, aminek során a forró kénsavat is szétveti, borzalmas égési sebeket és rombolást okozva. Vigyázni kell, hogy az akkukat tároló helyiségben ne tároljunk semmiféle mást, eszközt vagy fémtárgyat. A savas kigőzölgések hamar megtámadnak mindent. Ugyanott gondoskodjunk a megfelelő szellőztetésről is, mert a töltés során nagy mennyiségű hidrogén és oxigén is keletkezhetik, a savoldatban lévő víz elektrolízises elbomlása során. Félelmetes robbanóelegy keletkezik és egy apró szikra is elég ahhoz, hogy berobbanjon. A kezelésmentes akku nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kell törődni vele. Időnként ellenőrizzük az elektrolit szintjét a cellákban, főleg nyáron, és félévenként mérjük le az akkukat egyenként. Ha feltöltött állapotban alig van meg a 12 Volt, akkor valamelyik cella kikészülőben van. Ellenőrizzük folyamatosan a töltés feszültségét is, ami ideálisan savas akku esetében 13.8 Volt, de intenzív töltés alatt, időlegesen valamivel nagyobb lehet. Így garantáltan hosszú életűek lesznek és átlagos kiaknázás mellett akár tíz évig is eltarthatnak. Ne használjuk az akkutelepeket kimerült állapotot jelző szint mellett, mert a savas akkuk nem bírják a mélykisütést maradandó károsodás nélkül. Ha mégis a felhasználás üzemmódja ezt kívánná meg, akkor ajánlatos áttérni NiCa alapanyagú akkukra, de akkor az egész töltésrendszert és feszültségszintet ennek megfelelően kell módosítani. A NiCa akkuk jóval robusztusabbak, nincsenek savas kigőzölgések sem, jobban bírják a mélykisütéses állapotot is, de ennek többletára van, mert valamivel többe is kerülnek.

Alternatív fűtéstechnikákról és egyéb erőforrásokról a további bejegyzésekben lesz szó, addig is néhány hasznos link, ahol a témához kapcsolódó és kereskedelemben kapható termékekről lehet infókat találni.

http://bolthely.hu/energiacentrum/oldal/fooldal
http://www.napelemek.hu/
http://www.nyirokowatt.hu/gyik.htm

Villamos Energia, Ingyen!

Napjaink egyik súlyos gondja az energiahordozók egyre nagyobb arányú drágulása. A jövő? Hát arról annyit, hogy semmi jót nem fog hozni! Köztudott dolog, hogy a fosszilis alapanyagú nyersanyagok rohamosan fogynak és nincs már sok addig, mikor a tartalékok kitermelése már nem fogja fedezni az egyre növekvő energiaéhséget. Az energiahordozókat szállító és szétosztó multinacionális trösztök egyre nagyobb nyereséggel igyekeznek kereskedni, mert ők tudják csak igazán, hogy mennyire a végét járjuk a megszokott energiaellátásos korszaknak. A legoptimistább becslések is 2015-re teszik a kőolajforrások kimerülésének a napjait, amikor is az ellátás folyamatossága végleg elakad, és súlyos energiagondokat fog okozni! A földgázzal, azzal valamivel jobban állunk, de itt is gondok vannak, mert az egyre növekvő igényt az egyre jobban beszűkülő érdekcsoportok ellenőrzik, és a megerősödő monopolhelyzetben, a csillagokat fogja érni a földgáz ára. Ha mindez nem is volna így, és a tartalékok végtelenül nagyok lennének, abban se lenne nagy öröm, mert a globális felmelegedés már itt van, s aki nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni, annak biztosan haszna van a mostani eszeveszett füstöléses bizniszben. Utánunk a vízözön ténylegesen be is fog következni, ha tovább űzi az emberiség a mostani nemtörődöm energiagazdálkodásos szokásait.

Van azonban alternatív megoldás is, a környezetszennyeződésmentes energiagazdálkodás, amelynek számos változatát dolgozták ki szakemberek, de a nemzetközi energiagazdálkodást és energiapolitikát a kezükben tartó multik mindent megtesznek annak az érdekében, hogy ezeket az alternatív forrásokat csak helyi szinten engedjék érvényesülni és elmondhatjuk, hogy sikeren teszik, mert állami szinten csak legfeljebb hobbi szinten foglalkoznak vele, ha egyáltalán foglalkozik vele valaki. Egy kaliforniai kutatóintézet professzora keserűen fogalmazta meg a lényeget, mikor véleménye szerint, ha az utóbbi harminc év elektrotechnikai célokra költött pénz egy tizedét használták volna a járművek motorjainak tökéletesítésére, akkor egyetlen tele tankkal körbe járhatnánk a földet és még maradna is belőle. Nincs ebben semmi túlzás, vagy nagyzolás, hiszen a mai belsőégésű motorjaink energiahasznosítási hatásfoka annyira pocsék, hogy a beletöltött üzemanyag kész pazarlás. Alig húsz százalék a hasznosított energia, és ennek is egy része a környezetszennyezés csökkentése céljából elvész, vagy különböző haszontalanságok működését biztosítja méregdrágán, mint például, automata ablakzár, légkondicionáló, különféle zene és videó berendezések, fedélzeti kütyük, amiknek az áramellátását még rosszabb hatásfokú generátorok termelik. Nem célom a kényelem és néha a szükséges berendezések középkori kiátkozása, de a mostani helyzetben a működtetésük megérne egy technológiai forradalmat, mert a leves nem lehet drágább, mint a főzésére felhasznált hús ára. Ma pedig már ott tartunk, hogy a kavargatásra használt fakanál ára is drágább kezd lenni, mint maga az egész ebéd! Már csak azért is illene átgondolni a dolgokat, mert mindenre van már megoldás, és alapjában véve készen állnak a technikák is, csak éppen ipari méretekben kellene ráállni a bevezetésükre. Itt van a gond, mert az új, környezetkímélő technológiák termékei viszonylag nagyon drágák, és változás csak a nagyipari szériagyártás bevezetése esetében történhet, amikor az árak rohamosan csökkennek. Ehhez azonban állami szintű rendelkezések kellenének, amelyek egyrészt serkentenék az új tendenciákat, másrészt a régieket korlátozásoknak vetné alá. Ezt azonban ma senki sem vállalja fel, mert az egész világot átfogó gazdasági trend ezt nem tűri el. Sajnos, ez megint egy keserű pirula azoknak, akik a piacgazdaságos elvekben látja az emberiség jólétének a megteremtését, mert bizony itt a szűk érdekek fontosabbak és erősebbek is, mint az egész emberiség elvont fogalommá leegyszerűsített jövőjének a sorsa. Olyan ez, mint a gyógyszeripari cégek érdekvilága, ahol már rég tudják, hogy jobban kifizetődik a sokféle betegség utólagos gyógyítása, méregdrága gyógyszerekkel, mint a betegségek radikális módszerekkel való megelőzése, kiiktatása. Ezért aztán milliárdokat fektetnek újabb és újabb gyógyszerek kifejlesztésébe, míg maga a kezelt betegségek kutatására, és orvosi káderek kiképzésére alig jut pénz, ha egyáltalán jut valami!

A kilencvenes években szokásom volt, az azóta megszűnt Kondorosi vegyes piacra kimenni Budapesten, ahol mindig érdekes dogokat lehetett látni, az akkor már tömegesen bevándorolt kínai, vietnami, koreai piacosok asztalain. Nagyjából haszontalan kacatokat árultak, de a távol keleti ember észjárása nagyon elüt az európai nemtörődöm, nagyjából vásárlói szintre lesüllyedt városlakótól. A sok apró játék, mágneses golyó, petárda, villogó kacat közt megdöbbentő technikai megoldásokat lehetett találni, ami a műszaki beállítottságú embert mindig elkápráztatta elmés megoldásaival. Egy ilyen alkalommal, egy kínai asztalán furcsa napellenzős sapkákat láttam. Az egyszerű sapka tetején egy zsebtükör nagyságú fotovoltaikus napelem volt rögzítve, s a szemet védő napellenzőn egy miniatűr villanymotorra szerelt kis ventilátor. Ha a napra tetted, a motor forogni kezdett, s a levegőt a fejed felé fújta, amit tetszőleges szögben az arcodra is irányíthattad. Vettem is egy példányt, ma is megvan és tökéletesen működik. Aki nem próbált hasonlót, annak fogalma sincs, hogy tűző napon milyen élmény lehet egy ilyen napelemes sapka. Naphosszat álldogáltam vele a fejemen horgászás közben, mikor minden épelméjű ember elbujt valahová az árnyékba, vagy a vízbe. Még vásároltam két darabot, de csak a napelem kellett, és a hosszú évek során, kirándulások alatt pótolhatatlan előnyökkel szolgáltak. NiCa akkumulátorokat töltögettem fel velük, arról mentek a rádiók, elemlámpák és még a mobiltelefonok is. Évekig keresgéltem, kutakodtam, hogy honnan szerezték be a sapkát gyártók a szükséges napelemeket, de senki sem hallott akkor ilyenekről mifelénk.

A fotovoltaikus napelemek működése egyszerű fizikai jelenségen alapul. A napelem alapanyaga a szilícium, ami az egyik legközönségesebb elem a földön. Mindenfelé ott van, mert a tengernyi homok, sziklák, kavicsok 80%-a szilíciumdioxidból van. Tehát az alapanyagtartalékok elvileg kimeríthetetlenek. Egy gond van, hogy a félvezetőként kidolgozott szilíciumkristályok nem használhatóak, ha szennyeződést tartalmaznak. Gond tehát a nagy tisztaságú szilíciumlapkák kialakítása. Másik fontos követelmény, a kristályos szerkezet kialakítása, ami nagyban befolyásolja a napelem hatásfokát. Lehet polikristályos és monokristályos kidolgozású is. Utóbbi drágább és tartósabb, s a hatásfoka is jobb pár százalékkal. Nagyteljesítményű rendszereknél nem elhanyagolható előny, ha a rendelkezésre álló felület korlátozott. A működési elve egyszerű. A fényforrásból, jelen esetben a napból érkező fotonok kiütnek néhány elektront a kristályrácsból, s ezzel elektromos töltéskülönbséget hoznak létre egy másik réteghez képest, amelyiket nem ér a fotonok özöne. A két réteg közt feszültségkülönbség alakul ki, amit áram formájában felhasználhatunk, mint ingyenes áramforrást. A feszültség egyenesen arányos a sorba kapcsolt lapkaszigetek számával, míg az áramerősség a lapkák felületével egyenes arányban nő. Persze mindez akkor, ha biztosított a megfelelő megvilágítás is. Erős napfénynél az áram erőssége is nagy, míg felhős ég alatt a fény intenzitásának a függvényében változik.

A napelemekben rejlő potenciált sokan lebecsülik, de ha alaposabban megnézzük, akkor mindjárt kiderül, hogy egyáltalán nem elhanyagolható a benne rejlő lehetőségek száma. Átlagos napon, tiszta égbolt mellett, egyetlen négyzetméterre átlagosan 500-640 Watt energia érkezik a napból másodpercenként. Ez az energiamennyiség változik a nap látóhatárhoz mért magasságával, arányosan, mivel a fénysugarak hosszabb, vagy rövidebb utat tesznek meg a légkörben a föld felszínéig. Elvileg, a horizont feletti legmagasabb pont jelenti a legnagyobb energiamennyiséget, mert ekkor a legrövidebb a megtett út. Másik fontos tényező, az elnyeletési faktor is, ami azt jelenti, hogy a hasznos felület milyen arányban képes elnyelni fotonokat a felületét elérő energianyalábból. Ezért fontos a felület kialakításának a minősége, a tükröződés csökkentése érdekében. Ezt szolgálja a monokristályos lapok amorf kristályfelülete is, ami a maximális elnyeltetést igyekszik megvalósítani. Fontos a beeső fénynyaláb és a felület által bezárt szög is. Ideális a merőleges beesési szög, amikor a visszaverődés a legkisebb. Ezeknek a tényezőknek az összessége és a kristályok vegyi tisztasága adja meg a hatásfokot, ami a szilíciumlapok esetében kb. 15%. A monokristályos kidolgozásban ez elérheti a 18%-t is. Ez az arány, egy egy négyzetméteres napelem esetében 80- 100 Watt valós energiát jelent. Nem kis teljesítmény, s ha több száz négyzetméter felületről van szó, akkor komoly energiáról beszélhetünk, amelyiknek mennyisége több családi ház teljes körű energiaellátását képes biztosítani. Mindezt csak úgy, ingyen és teljesen szennyezés nélkül. Zaj nincs és különleges karbantartást sem igényelnek, legfeljebb a rárakodó szennyeződést kell időnként eltávolítani a jobb hatásfok érdekében.

Mindez így nagyon szép, de a villanyáramnak van egy furcsa tulajdonsága, nem lehet gazdaságosan tárolni ami a klasszikus termelés esetében is komoly gondokat okoz. A másik galiba abból áll, hogy a termelés ideje sem áll összhangban a fogyasztás idejével. A nappali fogyasztás átlagosan kisebb, mint a kora esti csúcson és az éjszaka első felében, amikor a napelemes termelés gyakorlatilag szünetel. Ezért komoly feladat elé állít az elektromos energia tárolása, ami csak első látásra tűnik egyszerűnek. A legegyszerűbb az akkumulátoros megoldás, amikor a termelési csúcs idején termelt energiát töltésre használjuk, majd a fogyasztás idején onnan vezetjük azt felhasználásra. Kisebb fogyasztású, szigetszerű energiaellátás esetében ez nem jelent különösebb gondot, mert néhány olcsó ólomakkumulátorral ezt könnyen megoldhatjuk. Nagyobb energiaigények esetében már nagyméretű akkumulátortelepet kell kiépíteni, ami komoly anyagi befektetést és nem kis helyet igényel. Gond lehet a kábelek mérete és a savas kigőzölgések okozta korrózió is, ami komoly gondot okozhat. Fontos tényező, hogy mindenfajta átalakítás, tárolás, visszaalakítás vesztességekkel jár, a hatásfok romlását eredményezi. Azonban ingyen források esetében ez másodrangú tényezővé válik, mert termelési költségek nincsenek, csak a "termelőeszközök" kerülnek pénzbe, míg a "nyersanyag" az "égből" jön!Továbbá az is gond, hogy a termelt villanyáram úgynevezett egyenáram, amelyik a napelemektől és az akkumulátoroktól függően, lehet 12, 24, 36, 48 stb.Voltos rendszer. Ha csak világításra és alacsony feszültségű villanymotorok, szivattyúk működtetésére használjuk, akkor nincs különösebb gond, mert mindezt megoldhatjuk egyenárammal is, de figyelembe kell venni, hogy a veszteségek sokkal nagyobbak alacsony feszültségek esetében és ez hosszú kábelek használatakor mindenféleképpen jelentkező gond lesz. Ha családi ház teljeskörű villanyellátására, vagy csak 220V-os váltóárammal működő készülékeink vannak, akkor szükség van, az un. inverterre, ami az alacsony feszültségű egyenáramot átalakítja 220 Voltos szinuszos váltóárammá, mint amilyen a hálózati rendszerben található. Ezek a készülékek léteznek a kereskedelemben, és a megvásárlásuk alkalmával figyelembe kell venni az összes fogyasztók esetleges csúcsfogyasztását. Ezt a fogyasztásmennyiséget ajánlatos egy kissé nagyobb teljesítményű inverterre kapcsolni, mert ellenkező esetben tönkre tehetjük a háztartási gépeinket és az invertert is. Tapasztalataim szerint, egy 10%-os többlet mindenféleképpen ajánlott, mert így a készülék még nominális üzemmódban működik és a melegedése is kisebb. Ha zsebünk megengedi, ajánlatos még nagyobbat beszerelni, mert akkor egy későbbi bővítés is benne van már, s az átalakításos vesztességek is csökkennek a lazább munkapontok miatt, tehát a többletár hosszabb távon mindenféleképpen megtérül.

Kirándulások alkalmával sokszor volt gond, hogy nincs meg a már megszokott internetkapcsolat, nem látsz este egy filmet, vagy ha úgy döntesz, hogy a szabadban akarsz lenni a hétvégeken, akkor lemaradsz a foci világbajnokságról, vagy az olimpiai játékokról. Nálunk a családban nemzedékes hagyományai vannak a kirándulásoknak, és a sátorozásoknak. A hagyományos sátorozást mára már felváltotta a lakókocsis kempingezés, de ennek vannak hátrányai és előnyei is. A lakókocsink négy személyre van méretezve, és minden van benne, amire szükséged lehet. Van benne hűtőszekrény, amelyik működik 220Volttal, 12 Volttal, és propán-bután gázzal is. Aki tudja azt, hogy mit jelent egy üveg hideg sör a világ végén, az tudja csak igazán értékelni! Van benne egy 1200 Wattos gázkonvektor, amivel fűteni lehet, ha hideg van kint. Mínusz 20 fok mellett gatyában ülhetsz benne, nem fázol meg, ha csak nem dugod ki az orrodat. Aragázas tűzhely, és egy eko 3-as WC, mosdófülkével. Ami a legfontosabb, van egy elegáns bárszekrénye is, de ezt üresen adta a fösvény kereskedő. Két villanyhálózata van, az egyik 220 Voltos, amit a szabványos kempingekben használhatsz, és van egy 12 Voltos is, amit a gépkocsidra csatlakoztatsz, ha nincs más megoldás. A vízpompák, a világítás erről működik, és ezzel nem is lenne gond, ha néha nem esne az eső, vagy ha késő ősszel, vagy télen ne lennének olyan hosszúak az esték. Ilyenkor figyelned kell, hogy ne dögöljön ki az akkud, mert a modern dízeleket nem fogod elindítani a lejtőn, vagy valahol az Isten háta mögötti utakon, rendesen töltött akku nélkül. Innen már hamar jött az ötlet, hogy kempingezni nem a kempingekben kell, és csak azért ott, mert csak ott van villany, ahol egyébként is, csak a szomszédok ordítozásait hallgatod, hanem legyen függetlenség, és irány a világ vége!

Vásároltam egy napelemet, töltővel együtt. Egy régi, kiszuperált csillagászati távcső állványára szereltem, így az optimális beállítása is megoldódott. Egy 540 Amp/órás akkura csatlakoztatok, majd arra egy 300 Wattos inverterrel, a szükségek függvényében. Ez termeli a 220-at, és erre lehet rákapcsolni a televíziót és a szatellit tunert is, DVD-vel együtt.

A kettő őszfogyasztása nem több mint 100 Watt, vígan mennek naphosszat, ha napközben süt is a nap. Meg van oldva a nagy gond, új dimenziókat kapott a kirándulás, és egyre újabbakat lehet kitalálni, mert most tényleg ingyen van egy energiaforrásom, amivel biztonságosan tanyázhatok a legeldugottabb helyeken is. A feszültség és az akku állapotára a töltőn lévő LED színe figyelmeztet, de a gépkocsikra szerelhető külső gyújtófoglalaton is található LED-es szintjelző. Ezt azért is jó használni, mert ide lehet mindenféle ketyerét a mobiltelefontöltőtől elkezdve a gumimatracok felfújására használható pompáig, mindenféle cuccot bedughatsz a három különálló aljzatba. Éjszaka három nagyteljesítményű LED-es spotlámpa világit, amit a külső sátor oszlopaira szereltem és a környéken mindent láthatsz magad körül. A konyhai mosdó tartályait nem kell vederszámra vízzel telehordani, sem a fürdő tartályait állandóan feltölteni pont akkor, mikor leülsz egyet sörözni, mert a csajok kipancsolták az összes vizet. Csak egy patak, vagy jó forrás kell, és gombnyomásra indul a szivattyú. Ezt az újítást azóta vezettem be, mióta a húgom egyetlen mosogatás alkalmával elpancsolt 60 liter vizet, és még nem is tisztázta le azt a pár poharat és evőeszközt. Most ezután csak az a gond, hogy hová ássam az árkot, amelyen a kifolyó víz elfolyik. Éjszakai horgászat alkalmával utolérhetetlen előny, ha reflektorfényben próbálsz szerencsét, és a csak nappal látható buktatódat minden gond nélkül használhatod. Még nem használtam ki az összes előnyt, még sok lehetőségem van, ilyen lehet a meleg víz előállítása is, csak éppen a megfelelő ellenállásokat kell beszereznem. A többi már csak fantázia és műszaki megoldások kérdése. A szúnyogok és a mindenfajta molylepkék sem eszik meg az egészségedet, mert a csak 220-ról működő ultraibolya lámpa is működik, s a 1,5 K Voltos rácsain nagyokat csattannak a becsapott vérszívók.

Az alábbiakban a napelem műszaki paramétereit lehet megtekinteni, ahol a legfontosabb adatait adja meg a gyártó. A saját méréseimet összehasonlítva a táblázatban megadottakkal, elmondhatom, hogy minden paraméterét túlteljesíti, a hatásfok és a minőség javára. Tehát garantálhatom, hogy nincs átverés és olcsó reklámszöveg. A japánok nem viccelnek, igazi minőségi termék! A nyílt kapocsfeszültséget mérve, az érték meghaladta a 22 Voltot, míg rövidzár esetében több mint négy ampert nyomott folyamatosan. A töltőjével összecsatolva, 3,5 amper töltőáram mellett, a kapocsfeszültsége nem esett 17,5 Volt alá. Éjszaka, csak a csillagos ég alatt, üresjáratban a töltő vörös LED-je ( 12Volt alatti szint) folyamatosan világít. Egy egész napos töltés után, reggelig lehet tévézni, és még akkor is megy, de az inverter alacsony szintet jelző csipogója kezd időnként fütyörészni, s azt nehezen lehet kibírni!

Egyelőre ennyit, s ha valakinek kedve szottyan megszabadulni a villamos áram árának szorongatásaitól, annak a következő részben fogok jobb tanácsokat adni, ahol a többi alternatív energiaforrásokat fogom részletezni! Van bőven mit tanuljunk, és ez még csak a kezdet! Egy új energiaforrásokra alapozó világ van kibontakozóban, s csak idő kérdése, hogy mikor lendül be először az ipar, és válaszképpen, mikor csap le rá a politikum, mert azt, hogy mindenki lopja csak úgy a napot az égről, nagyon sokaknak nem lesz ínyére! Már várom is, hogy a bölcs honatyák mikor adózzák meg a napfényt, a szelet és a tenger hullámait is, mert valamiből ők is meg kell hogy éljenek, vagy nem?

A Baj Sohasem Jön Egyedül!

Itt a nyár, mindenki megy, amerre a szemével lát, vagy újabban, amerre a víz viszi! Nem vicc, én is megjártam a múlt héten, hogy elvitte a víz a hidat. Miatta nem tudtunk hazajönni, míg le nem apadt a megáradt hegyi patak. Most már lecsillapodott, de mégis másfelé kellett kikecmeregnünk, mert hiába apadt le, a gerendákat is magával vitte emlékbe. Az új híd felépítését már nem volt türelmünk kivárni, másfelé sikerült kievickélni két kocsival és a féltonnás lakókocsival. Ép bőrrel megúsztuk, de az esőt azt nem, mert kimosta a lelkünket is! Hiába volt minden optimizmus, pálinka és még műholdas tévézés is, mert napot csak vasárnap láttunk először. Hogy jobb legyen, felszedtem egy jópofa kullancsot is a combomra, s csak reggel vettem észre, mikor a a jéghideg vízben áztattam ki az éjjeli mámort. Egy éles késsel megszabadultam tőle, később a társaság a körtepálinkát akarta a sebhelyre tölteni, de én inkább belülről igyekeztem fertőtleníteni magam vele. Ezért aztán később vakbéllel is megműthettek volna ott az erdő alatt, mert azt se éreztem volna! Mikor hazaérkeztem, első utam a fertőző klinikára vezetett, hogy védőoltás meg stb. Naná, nem úgy megy az, először a sebészeten kell megnézzék, mert azt szakszerűen kell kioperálni, és így, megy úgy. Hiába bizonygattam, hogy én már meg vagyok operálva, nem tárgyaltak. Irány a sebészet! Jön a szolgálatos sebész, unottan tapogatja a helyét, s kérdezi, hogy hol van a kullancs, mert nem lát semmit. Kivágtam, mondom már huszadszor. Akkor miért jöttem ide? Hát mert úgy kell! Ki mondta? A fertőzőn a doki! Mit keresek a fertőzőn? Mire már nagyon úgy voltam, hogy behúzok egyet neki. Mondom, hogy valami papírt is adjon, hogy lássák hogy jártam errefelé. Nem kell, mert ő nem csinált semmit, menjek csak nyugodtan, amerre akarok. Mentem, vissza a fertőzőre! Ott kérdik, hogy voltam a sebészetem? Igen, de már nagyon vicsorogva. Akkor jó, üljek le, és mutassam a helyét. Mutatom. Rendben van, oltás nincs, s ha haldokolni kezdek, akkor lehet, hogy Lyme-kóros vagyok, vagy agyvelőgyulladásos, vagy valami egyéb. Hogy mégse várjak addig türelmetlenül, akkor egyek két marék gyógyszert kétszer egy nap, és huszonegy napig ne hagyjam abba, ha kedves az életem! Mehetek Isten hírével! Estére 40 fokos láz, hasmenés, hányás, izomgörcs, és ami mind hozzátartozik! Gyógyszertár, az csak reggel nyit, addig jót szokott tenni az ima és a tömjénfüst, mert ördögűzőt nem ismerek, ezért aztán várok, hogy az első adag gyógyszer megtegye hatását! Hatott, miután előzőleg már megettem a házból minden kéznél lévő gyógyszert, és varázsteákat ittam rá. Most csak néha ráz a hideg, de nem lehet tudni, hogy az malária, vagy valami más, mert olyan itt nálunk, hogy vérvizsgálat, vagy megfigyeléses elszigetelés, hát olyan nálunk nincs! Ha beledöglesz, akkor a kórbonctanon majd odabiggyesztik, hogy szívroham, vagy agyvérzés, és senkinek sincs gondja furcsa betegségekkel! A statisztikákat se rontja az ember különleges betegségekkel, s a biztosító is boldogan zárolja az aktáidat, nincs gondja többé veled!
Megyek inkább dolgozni, mert ha megint kimegyek valahová a hegyekbe, akkor kitör ott valami vulkán, netán megharap egy vipera, s földrengés is csak azért nem lesz, mert ott kint kevesebbet árthat, mintha itthon a fedél alatt támadna rám.

RMDSZ-es Kakas és Tyúkeszű Serege!

A következő beszélgetést egy környékbeli falu polgármesteri hivatalának folyosóján hallottam. Adóhivatali ügyben voltam arrafelé, és mint az felénk rendszeresen bevetett szokás, hogy az adófizető órákig ácsorog, míg az arra hivatottak méltóztatnak bevasalni az adót. Kegyeket gyakorolnak ugyebár, és ha rossz kedvükben vannak, akkor kérnek még ilyen, vagy olyan iratot, amivel igazolhatom, hogy ténylegesen fizetni akarok. De nem erről szól az eset, hanem arról, hogy milyen is nálunk az a helyzet, mikor az ember kijön a barlangból, és észreveszi, hogy ő emberformájú valami. Ezt onnan veszi észre legelőbb, hogy beszélhetnékje támad, s mindenfélét mond, ami éppen a szájára kerül. Nem mondom, hogy az eszébe jut, mert addig még hosszú út vezet, s még csak az emberré válás hajnalán állnak, egyesek! Két, sorban álldogáló, illetve üldögélő egyén közt folyik a nagyzolás, hogy ki milyen talpraesett, s hogy nehogy valaki ne vegye ezt észre, jó hangosan mondják, hogy mindenki tudjon a dologról. Időnként szétnéznek, hogy lemérjék szavaiknak hatását, hadd lássuk ki itt a férfi! Jöjjön a szöveg!
"-Te Jánas, alyan házam lett, hogy nyugudjék apám szép csendesen, de ha az öreg a födbő kijünne, a nem ismerné meg, hagy merre jár, az biza!
-Na sze mit raktá rá? Tá nem építetté haranglábat neki?
-Há persze, me bolond lennék, mi? Há úgy üsmersz engemet, mi? Tettem rá körbe olyan csitargót, hogy ne gyüjjen bé a hideg.
-Milyen csitargót te, há az mi?
-Há olyan fehéret, hogy mikó suralod vele az ablakot, akkó úgy csitarag.
-Há má ne mongyad embe! Há azt hogy rakad fe, me az alyan puha, mind a gyapjú!
-Náná, ke azt tudni hé, nem mejen az úgy akáhagy! Ke érteni is hazzá, s akkó télen úgy üsz benne, mint a melegházba! Mondtam is az asszannak, hogy né, én most mejek és megveszem az anyagat, oszt béhúzom az egész házunkat koleszterinnel, s a gázasak basszák meg, me én többöt nem etetem őket!"
Itt tartott a duma, mikor kifordultam a folyosóra, mert már nem bírtam tartani a röhögést. Miután jót röhögtem kint, egyedül, visszasomfordáltam fapofával. Ott még mindig ment az előadás! Most a másik tromfolt, hogy legyen megadva az adóság!
"-Mondam a fiamnak a mulkó, hogy te, kéne nekem is egy olyan terebola, me ezek a kábelesek ezek mucsak rablók, csak a pénz ke nekiek! Tudad, a fiamnak van, és ott minden az égvilágon melyen! Minden te, csak úgy kapcsolod, mind a tévét, s há csak úgy gyünnek a jobbnál jobb filmek, meg minden. A kábelesen csak mind a ramányak beszélnek, s csak mind reklámot mutatnak. Most má bészereli a fiam hozzám is, és kidobam a kábelt, fújják fel! A telefont is kivágam, me csak fizetsz, fizetsz, aztán nézem, s há nem is beszéltem semmit, mégis annyit ke fizessek hogy má unam! Ketté vágam én, ketté mind a murkat! Az asszan ha akar beszélni, vegyen magának mobilt, aztán fizesse is, ha sokat jár a szája!"
Mikor sorra kerültem a gondommal, akkor közben a polgármester elvtárshoz is be kellett lépjek, mert ugyebár tudni kell azt, hogy ki itt a kakas a szemétdombon! Minden lében kanál ez a mostani megint új, de már nagyon régi polgármester. Az egyik hivatalnokkal együtt rontottunk rá, s mint mikor valakit valami ocsmányságon kapsz, hirtelen felugrott a székéből! Hiába, mert elkaptam hogy két kézzel tologatta a számítógép egerét az asztalán. Ha most gyakorolja a használatát, gondolom, akkor tudja azt is, hogy mit kell vele csinálni! Nagyon nyájas ember ez a polgármester, alá is írta a papírokat, s mehettem fizetni! Egyébként egységes többséggel nyerte meg a mostani választást, mondanom sem kell, hogy az RMDSZ-t képviseli! Talán ő az egyetlen ötvenéves fiatal a környéken, aki írni,olvasni tud, de a számítógépen két kézzel tologatja az egeret? Valószínű, hogy az uniós pénzeket pályázza, s mivel a pártja a nagy nyertesek közt van, két kézzel kell csinálja, mert annyi pénz dől a falú felvirágoztatására, hogy azt egy kézzel már nem lehet győzni!
Úgy mondja a közmondás, hogy amilyen a gazda, olyan a háza tája is! És valóban olyan, mert mikor kijöttem, akkor vettem jobban szemügyre, hogy a hivatalt körberakták csikorgó koleszterinnel, de az helyenként megindult már a saját útján, lefelé! Szóval, innen jönne az ötlete a szavazópolgárnak is, mert terebola is van a hivatal tetején, s gondolom, a nagy munka közben van idejük is, hogy nézzék, miközben az adófizetők a folyosón megvárják a sorozat végét, mikor Izaurát felszabadítják a rabszolgaságból! Úgy kell nekik, várjanak sorukra, mert egyhamar nem fognak ők maguk sem felszabadulni, most legalább négy évig még biztos, hogy nem! Addig is kidobják otthonukból a kábeltévét, a telefont, igyekeznek kizárni a hideget is, mert a földgázt, azt már kizárták a hétköznapi ember számadásaiból! Kizárnak mindent szép lassan az életükből, még azt is, ami sohasem volt része annak! Nézik inkább a terebolát, ahol tényleg mindent lehet fogni, csak éppen látni nem nagyon, mert minden valamirevaló adást kódolnak és fizetni kell érte. Kapitalistáéknál így hasznos, de ugyanakkor ezernél is több adás fogható Európában ingyen, ahol az iszlám szórja világgá az üzenetét! Ez nem számít most, mert itt új Európa épül! Új lesz az nagyon, de abban kevesen fogunk elférni úgy, hogy jól is érezzük magunkat benne!
Addig is, minden éhenkórász analfabéta szavazni fog, akit egyetlen sörrel és egyetlen szendviccsel meg lehet vásárolni, mert a mostani demokráciában ez így szokás! Szavazni fognak arról, hogy még meddig vonszolják(vonszoljuk) rabláncaikat, és még meddig maradnak meg a szubkultúra szintjén, még nagyobb analfabéták uralma alatt! Minden nép megérdemli a saját vezetőit! Tudjuk, így van, de a kérdés az, hogy mitől jó a demokratikusnak gúnyolt választási rendszer, ha attól éppen azok nem érzik jól magukat, akik nem tartoznak a nagy többséghez, és többek közt, ők találták ki és védelmezik az emberarcú demokráciát is?

Marosvásárhelyi Napok

Véget ért, végre, a Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozat. Hála Istennek, mert ha még tovább tartana, elszöknék a városból! Ma este véget vetettek a már egy hete tartó felfordulásnak. Befejezésképpen nagyokat durrogtattak a levegőbe, szép tűzijátékot szerveztek a szájtátó népnek. Ámult a nép és örvendezett, hogy milyen szépen megy füstbe a közpénz, a nép szórakoztatása nevében. Ámen!
Hétfő reggel azzal lepték meg a város lakóságát, hogy a Főtér egyik felét lezárták és telerakták mindenféle sátrakkal, ahol a bérlő cégek állították ki termékeiket, kiállításos vásárra. A középen fekvő parkot telerakták autókkal. Amennyi gépkocsi, motorbicikli létezik, azokat mind kiállították közszemlére. A Daciától elkezdve, a Mercedesig mindent lehetett bámulni. Kipróbálni, beleülni, belülről megtekinteni? Azt nem. Bezárt ajtókkal álltak sorban, s csak az ablakon lehetett bekukucskálni. Unott pofával üldögéltek a kirendeltség képviselői, s csak arra ügyeltek, hogy nehogy hozzáérj a fényesre vikszelt masinákhoz. Ha továbbállt egy-két bámészkodó, akkor megkönnyebbülten ereszkedtek vissza a székeikbe, és legyezgették magukat unottan. Volt miért, mert délfelé már, árnyékban harminc fok fölött állt a higanyszál. A Városháza előtt még betonkeverő nehézmasinák álltak sorban, és rohamrendőröknek való páncélozott jármű is kapható volt.
A járműforgalom másik irányát átterelték másfelé, illetve terelték volna, ha lett volna hová! Ez azért van így, mert Marosvásárhelynek van egy olyan átkozottan jó urbanizációs struktúrája, ami abból áll, hogy a forgalom 80%-a kötelezően a Főtéren keresztül bonyolódik, mindkét irányban. Itt, mindkét irányban gyakorlatilag három sáv létezik, de ebből egyet-egyet elvesz a parkolósáv. Marad irányonként kettő, de ebből általában az egyik csak félig használható a taxisok és a pofátlanul parkolók kocsiinak kiálló hátsója miatt. Százméterenként átjárók, és végtelen kocsisorok. A többi számba vehető út egysávos, egy leállt kocsi lezárja az egész forgalmat. Most ide terelték el egy hétre a forgalom egyik irányát a város régi és új vezetői. Pokol lett az egész város, egy végtelen káosz, lépésben haladó kocsik ezreivel. Tehetetlenül vijjogó mentők, forgalmi dugókba elakadt buszok, a melegtől elalélt emberekkel. Koccanások, balesetek százaival jelentkeztek a forgalmi rendőrségen a peches autósok.
Ez így megy már évek óta, minden évben végigcsinálják ezt az őrületet. A kilencvenes években kezdték el csinálgatni ezt a baromságot, valamikor Fodor Imre idejében, ha nem csal az emlékezetem. Akkor jó volt, mert mindenki kereste az új identitását, kellett valamit kitalálni, mutogatni az embereknek, kicsit feldobni a város életét. A kisvállalkozóknak is jól jött a párnapos növekedett forgalom, s az új cégeknek, az új termékeknek is jót tett a rendkívüli látogatottság. Ez volt a kilencvenes évek zenéje! Mára Marosvásárhely járműforgalma a húszszorosára nőt, az érdeklődés csökkent, és mára már a multik nagypénzű befektetői jönnek, de ők hol nincsenek jelen? Az idén csak nagyon bátor és viszonylag nagyon kevés kisvállalkozó, kiskereskedő engedhette meg magának a borsos bérleti díjat. Ezért, évről–évre kevesebben vannak, de annál több Mercedes, Nissan és Lexus veszi át a helyüket.
Hogy most miért nem lehet egy ilyen rendezvényt, vagy kirakódós vásárt másfelé is megrendezni, azt nem nehéz megérteni! Lenne más hely is, ott van a sportrepülőtér, az új lovarda, az ismert Félsziget, a Week-End telep stb. A Főtér forgalmát se bénítanák le, vánszoroghatnánk gyorsabban a városban, de nem! Nem, mert a Főtéren a négyzetméterek ára sokkal nagyobb, mint bármerre a városban. Így aztán semmi sem számít a városi tanácsnak, csak a jövedelem. A cserbenhagyott betegek, a haldoklók, akiknek minden perc számít, azok dögölhetnek meg, mert a mentők nem juthatnak el hozzájuk. A buszozók megfőhetnek az órákig tartó utazások során, mert légkondicionálás nincs, de az ország legnagyobb tarifáját fizettetik meg az utasokkal. Kell, mert minden buszon van GPS rendszer, műholddal figyelik a forgalmat, mert mindig jó tudni azt, hogy hol vesztegel a busz! Vásárhely borzasztóan nagy város, elvesztődnek még benne a sofőrök, busszal együtt. Düsseldorf, vagy Moszkva, ilyen kicsi vidéki városoknak bezzeg milyen jól mehet dolguk, miközben mi itt Marosvásárhelyen műholddal kell keressük a buszjegyek árát. Azzal, mert kb. abban a magasságban van!
Jó, hogy a városi tanács kaszál kegyetlenül, miközben úgy tesz, mintha csinálna valamit a város érdekében. Megszervezi a Marosvásárhelyi Napokat! Meg, de abban semmi köszönet nincs! Jó, hogy valakinek valamikor volt egy jó ötlete, azt most aztán lehet nyúzni a végtelenségig, még akkor is, amikor már senkinek sem okoz örömöt. El lehet mondani, hogy mennyire tőrödnek a várossal! Elmondhassák, hogy „Szívügyünk Marosvásárhely!”
Valami újat kellene kitalálni, de ki legyen az, mert még jó kampányszövegeket sem sikerül kitalálni, pedig arról mindenki tudja, hogy az csak hantázás! Jól hazudni, tudni kell, de valami hasznosat cselekedni és igazán a köz érdekét szolgálni, ahhoz érteni kell! Itt aztán nagy gondban vannak az urak, mert jó álmegoldásokat kitalálni nem lehet, és az igaziak hiányát nem lehet eltakarni! Az látszik a legjobban, mikor hozzáértés és törődés nincs!
Szombaton délután végigjártam a Főteret, és megbámultam a dolgokat. Voltak ott indiánok, és mindenféle felszerelések. Tomahawk, íj, tollas fejdísz. Három pasas beöltözött indiánnak és ugrabugráltak egy kicsit, és mikor a különféle amuletteket nézegettem, akkor odajött az egyik indián és angolul dadogott valamit. Hiába festette magát rettenetesen marconára, rögtön hallatszott- bár indián létére törheti az angolt- hogy csak egy román indián. Egy fakarikára kötött három tollpehelyért-valami papagájról téphették ki- félmillió régi lejt kért. Én tudom, hogy az ilyen szerelés elűzi a rossz álmokat, és azért kötik a nyugvóhely fölé. Meg is mondtam, igaz románul, hogy űzze el az ilyen álomárakat is vele. Kicsit megnyúlt a kifestett képe az indiánnak, de nem mondott semmit. Később még ugráltak verték a dobokat is, rázták a különféle csörgőket, és mit ad az Isten, illetve Manitou, megeredt az eső! A lányom, aki természetre pont olyan pofátlan, mint az apja, a hasát fogta röhögés közben, hogy én lerománoztam az indiánokat, pedig most itt az ékes bizonyíték, hogy ezek tényleg igazi mohikánok. Esőt is tudnak produkálni! Kezdtem kételkedni, s hogy legyen biztos, lekaptam az indiánokat, későbbi tanulmányozás céljából. Még nem elemeztem ki a családfájukat.

A legérdekesebb csalás a mindenféle kavicsokkal megy. Néhány igazi kristálytól eltekintve, dobozszámra árulják a különböző „drágaköveket”! A legnagyobb forgalmuk nekik volt, és a módszert tekintve, a legkifizetődőbb mesterség lehet. Volt ott zafír, topáz, rubin, malachit, ultramarin, stb., csak éppen gyémántot nem árultak. A csel abból áll, hogy közönséges kvarckavicsokat festegetnek meg kékre, zöldre, vörösre, majd rongykerékkel felcsiszolják fényesre, és egy csepp szilikonolajjal bekenik. Máris kész a drágakő! Örvendhet a sok boldogtalan vásárló, hogy neki is van olyan, hogy drágakő. Festékként a számtalan anilin alapú üvegfestéket, és jobb esetben, alumíniumsókat használnak. Utóbbi tényleg hasonlít a drágakövekhez, legalábbis vegyileg! Öt lejért vásárolhattál egy smaragdot, de ha a topáz tetszett, akkor azt is. Ha kérdeztél valamit, akkor rögtön jött a szakkifejezések özöne, és ha hülye vagy, el is hitted, hogy ténylegesen szakemberrel állsz szemben. Egy fekete bőrű „ékszerész” aranykristályt árult. Senki sem igazán vette, mert méregdrága volt! Azt kevesen tudták, hogy az arany nem szokott kristályos lenni. Annál inkább a közönséges pirit, ami nem egyéb, mint a vas egyik vegyülete. Románul úgy is nevezik, hogy „aurul prostului”, a bolond aranya.
Az egyik legjobb felhozatal, a magyar könyvek standján mutatkozott. Ez talán az egyetlen olyan dolog, amire büszkék lehetünk. Egy standon árultak románnyelvű könyveket is, de ezek is magyar kereskedők árui voltak. A többi kiállítás, még hatot számoltam össze, mind magyar könyveket forgalmazott. Ez már beszéd, ez jó dolog! Nagy forgalom azért nem volt, néhányan lézengtek, de mindegyre vásárolt valaki egy két könyvet. Az árak, hát mit mondjak, aki könyveket szokott vásárolni, az tudja! Számtalan új atlaszt, szakkönyvet, történelmi munkát, katalógust láttam. A klasszikus művek, legtöbbjük új kiadásban, szép bekötésekben álltak. Tetszetős, formás kiadások. Hiába, itt is érvényes, hogy a külalak mennyire fontos. Tamási Áron Ábeljét vettem meg, egy gyógynövényatlaszt, és képzőművészeti szakkönyveket a lányomnak.
Hiába volt száznál is több kocsi kiállítva, egyet sem vettem! Más se! Annál inkább kellettje volt a játékoknak, csecsebecséknek. Szép kerámiákat is találtunk, egy dévai nő árulta egyedi darabjait. Két egyforma nem volt köztük, és formára, színekre is nagyon tetszetős, modernek voltak. Választottam egy vázát magamnak, s most az a gondom, hogy hová tegyem. Nővényeket, virágokat keveset láttam, de érthető, mert a rettenetes meleg miatt kevesen bátorkodtak kijönni velük a placcra.
Az előbbi évekhez képest, nagyon kevesen voltak az árusok, de a felállított sátrak ízlésesek, a portéka válogatott minőségű volt. Elegáns kirakatok, elmés demók, helyenként fényűző elegancia volt látható. Sokfelé a városban, mindenféle rendezvény igyekezett nézőket toborozni, átlagon aluli sikerrel. Jazzt is játszódtak a Színháztéren felállított színpadon, de többen voltak a szervezők, mint a bámészkodók. Igaz, az eső is beleszólt, az indiánok elszabotálták, és lábon álldogálva a színpad előtt az esőben, senkinek sem volt kedve ácsorogni. Hamar abbahagyták a zenészek is, miután egy ismeretlen művésznő skálázott egy kicsit unalmában.

Hogy mindehhez mi köze van a helyhatósági szerveknek, mi volt az ők szerepük, azt nem lehet megtudni! Láttam két rendészt, fekete egyenruhában. Ők képviselték a közrendet. Egyiknek nem volt elől foga, és a nadrágja sem érte e fenekét, olyan sovány volt. A másiknak olyan kinézése volt, hogy ha a közelébe kerültél, önkéntelenül a pénztárcádat kezdted tapogatni, hogy megvan-e még?

Az egyik legjellemzőbb példája a hanyagságnak, hogy a már egy hete szünetelő forgalmat irányító jelzőlámpákat még szombaton sem kapcsolták le. Minek is, hiszen ha már egy hete működik hiába, akkor még két napot mehet, vagy nem? Addig a nemlátóknak jelző kürt is fütyörészik a közeli teraszokon leült vendégeknek a fülébe, hadd érezzék jól magukat!

Szóval ez volt a nagy Marosvásárhelyi Napok rendezvényei szombaton városomban, és ha az idén nem jutottál el ide, sose bánkódj, jövőben megint lesz, akkor megint lemaradhatsz nyugodtan! Addigra hátha kifogynak a kőolajtartalékok is, és akkor megoldódik a város forgalmi gondja is. Azt ugyanis, hogy a most megválasztott régi képviselet valamilyen megoldást találjon ki, és végre civilizáltan lehessen Marosvásárhelyi Napokat tartani, ahhoz Bernády György újabb reinkarnációja kellene. Ez sem elég, mert meg is kellene választani polgármesternek és hátha Markó Bélának és PDL-s cinkosainak más tervei vannak?

Iraki Mesterlövészek Akcióban

Lehetsz a világ legjobban fizetett hadseregének a katonája, a legmodernebb fegyverekkel ellátva, a halál akkor is visszafordíthatatlanul elragad! A sokmilliárdos ráfordítás csak komplikáltabbá teszi a halált hozó módszereket, de senkit nem tesz immúnissá a halállal szemben. Meghalni pedig nagyon egyszerűen lehet, és nagyon sokféleképpen! Főleg akkor, ha te magad is elhiszed, hogy a világ legyőzhetetlen hadseregének a tagja vagy. A hadsereg lehet legyőzhetetlen, de a katonái mind halandók, hiába a rafinált propaganda, a műveleteket igazolni szándékozó háttérmunkának a hangos zaja. Világ békéjének megvédése, a haza érdekeinek a védelmezése, a demokrácia védelmezése mind mind jól hangzanak, és sokan vannak, akik komolyan is veszik. Egyenruhába bújnak, és igyekeznek eljátszani a szuper-katona szerepét, amit a hollywoodi stúdiók találtak ki, tálaltak a sok baleknak jó pénzért, sokszor rejtett állami megrendelésre. A tengerészgyalogság legendás katonája, aki a világ bármely sarkában képes harcolni, tisztességre tanítja az emberiséget veszélyeztető terroristákat, kommunista lázadókat! Ki ne ismerné a megszámlálhatatlanul sok hőst, aki a mozi vásznain halomra lövi a sok gazembert? Chuck Norris, Sylvester Stallone menetrendszerűen jártak át Vietnamba, a komcsikat lődözgetni, építeni a demokráciát. A sok idétlen kommandós filmnek se vége, se hossza nincs! Nem csoda, ha az amúgy is mosott agyú, bunkó amerikai gyermekek el is hitték a sok szamárságot, és egyenruhába bújva igyekeznek eljátszani valami hasonlót, valahol a nagyvilágban. Igen, valahol, mert hogy merre is van Irak, vagy Afganisztán, azt az iskolában nem tanítják! Európát se biztos, hogy megtalálná a térképen valamelyik közülük, ha nem éppen meteorológus, vagy pilóta. Minek is, ha tudod, hogy a világ legszebb, legjobb, legemberségesebb országában laksz! Te vagy a legfontosabb a világon, aki veled akar valamit, tanulja meg a nyelvedet, ne legyen olyan műveletlen barbár! Ha nem viselkedik rendesen, akkor megyünk a mindenható „army”-val és beleverjük a pofájába mindenkinek a civilizációt! Mi vagyunk a legerősebbek, a hatalmasok és nekünk nem állhat senki ellent! Ezt majdnem minden amerikai el is hiszi!

Tény az, hogy az USA fegyverarzenálja riasztó méreteivel, világhatalom! Ez a hatalom azonban nem az emberiség érdekeit szolgálja, mint ahogy egyetlen birodalom hadserege sem tette azt, hanem egy viszonylag szűk érdekszféra politikai, gazdasági érdekeit szolgálja mindenkor! A hadsereg tiszti kara, a jól fizetett biztos munkahely és kiváltságok sokaságának haszonélvezője! A kalandra vágyók, a hőstettekre szomjazók megkapják itt azt, amit keresnek, de néha azt is, amit minden zsoldos bérenc igyekszik elkerülni, a sebesülést. Nem a második világháború német katonáinak a „heimatschuss” nevezetű sebesülését, ami egy tiszta, nem halálos lőtt sebet jelentett, és egyben a leszerelést is, hanem a végzetes találatot, a „szemfedőt”! A „szemfedő”, mint neve is mutatja, a koporsót jelenti! Abban nincs semmi izgalmas, még akkor sem, ha a csíkos zászlót elegánsan csomagolják össze róla, és az anyának, vagy az özvegynek adják ceremóniásan! Hiába lőnek nagyokat a kollégák, és szépen fújják a trombitát, a halál nem lesz attól szebb, se elviselhetőbb! Aki a koporsó deszkái közt „élvezi” mindezt végig, nem hiszem, hogy örömét lelné benne! Mikor minden cécó lejár, egykedvűen mennek haza az egybegyűltek, láttak már ilyent eleget hivatalból! A rokonok maradnak a pótolhatatlan űrrel, és attól a naptól kezdve, Arlingtonban a szép parkban egy halommal lesz több! Ennyi!

Az USA politikája a huszadik századdal kezdődően nagy vonalakban azzal jellemezhető, hogy az érdekeit "szövetségesei" nyakába igyekszik erőszakolni. Ha ez nem vezet sikerre, akkor gátlástalanul beavatkozik a "szövetséges" belügyeibe, olyan bábkormányokat, uralkodókat tesz az illető állam élére, akik készségesen kiszolgálják az USA érdekeket. Mikor a helyzet megváltozik, akkor minden szentimentalizmus nélkül, veszni hagyja egykori szövetségeseit, támogatóit. Nincs semmiféle erkölcsi kifogása, a legembertelenebb, legkegyetlenebb diktatúrákat is képes pénzelni, katonailag támogatni, ha érdekei pillanatnyilag úgy kívánják. Pol Pot őrjöngéseit, milliók legyilkolójának a rendszerét szemrebbenés nélkül támogatta, mert Vietnamot sakkban lehetett tartani. Iránban a népszerűtlen sahot évekig tartották hatalmon, a CIA piszkos kezű munkájával. A hírhedt SAVAK titkosrendőrséget is ők hozták létre, ami éveken keresztül a legborzalmasabb kínzásokkal pusztította az iráni ellenzéket. Az iszlám forradalmat végső soron ők provokálták ki, annak a levét issza ma a világ! A későbbi iraki diktátort, Szaddam Husszeint is a CIA képezte ki, és később a hatalomra is ők juttatták, hogy a Komehini féle Iránt, háborúban semmisítsék meg. A nyolc évig húzódó háborúban az Irak által bevetett vegyi fegyvereket is az USA juttatta az irakiaknak. A mindenféle nemzetközi egyezményeket felrúgó páratlan gaztettet soha nem ítélte el nyilvánosan a nagy demokratikus bajnok, csak húsz év múlva jutott az eszükbe, mikor álszemérmesen felháborodva, felakasztatták a csaholókkal Szaddamot! Nincs az a gazemberség és árulás, amit az utóbbi ötven év alatt el ne követtek volna a demokrácia nevében, a csíkos-csillagos lobogó alatt. Mindvégig hatalmas, jól képzett propagandagépezet simíttatta, építtette a bálványt! Sikerült elhitetni a világgal, hogy az USA az igazság bajnoka, a demokrácia elkötelezett harcosa, a világ önkéntes rendőre!

A szovjet birodalom összeomlása, az egy pólusú világhatalom kialakulásának a lehetősége, végső soron a bálványozott százszorszép szuper társadalom bukásának az előestéjét is jelenti egyben! Ezt akkor még nem lehetett tudni, de ez mára már nyilvánvalóvá vált! Amíg a hidegháborúnak nevezett versengés folyt, addig a kapitalista berendezkedésű államformának muszáj volt emberarcúnak mutatkoznia, a jóléti társadalom fenntartására pénzeket költenie! Ugyanazt a hazug politikát kellet folytatnia, amit mi a sokoldalúan fejlett szocializmus építésének éveiben, megszoktunk a kommunistának nevezett állam részéről. A keleti blokk leomlásával megszűnt a versengési kényszer, de megszűnt az állandó ellenség ellen való készülődés, az éberség szükségessége is! Sokan ébredtek rá, hogy a nagy leszámolás során sokan magukkal is leszámoltak! Maguk alatt vágták el az ágat, és mehettek munkanélkülinek! Kellett egy új cél, egy új kihívás! Szakvélemények esküsznek, hogy egy állam titkos szervezetei sokkal többet ártanak, mind amennyi hasznot valaha is hozhatnának a házhoz! Köztudott, hogy semmiféle módszerrel nem lehet egy titkos szervezetet ellenőrzés alatt tartani! Bármilyen bizottság, bármilyen nyomozás jöhet, nem fog zöld ágra vergődni, ha egyszer valahol valakik nem akarják azt kiderítve látni! A súlyos gondok akkor merülnek fel, mikor ezek a titkos szolgálatok gazdasági érdekcsoportokkal fonódnak össze. Egy titkos szolgálat érdeke az, hogy legyen valami balhé, ami ellen neki kötelessége lesz majd fellépni! Ha nincs semmi balhé, akkor egy igazi titkosszolgálat maga fog balhékat kitalálni, amit maga fog megoldani! Ezt, ha hatalmas tam-tammal teszi, akkor nyilvánvalóan magára akarja terelni a figyelmet, és közben pénzeket követel, mert a nyakunkon a veszedelem! Ugyanezt rendelésre is megteheti, mert nem csak a szükségesnek vélt pénzeket lehet kicsikarni az államtól, hanem irtózatosan nagy üzleteket is lehet bonyolítani! A katonák alsónadrágjától a felderítőműholdakig, a lebombázott városok újraépítéséig mindenben van üzlet. Akiknek itt érdekeik vannak, azoknak nem nehéz meggyőzetni egy agyalágyult elnököt, hogy három festékesdoboz nem lenne más, mint a legveszélyesebb amerikaellenes fegyver!

Irak megszállását, az ENSZ határozata nélkül, a mai napig háborús bűnnek nyilvánítható tettként tartják számon a történészek! Ez nem zavarja a mára rendőrállammá torzult birodalmat. Hazugságkampánnyal igyekszik győzelemnek beállítani a mindennapos merényletekkel, a lázadó fedainokkal, mudzsahedinekkel vívott reménytelen háborút. Irak pacifikálási kísérleteinek kudarcával nem tud mit kezdeni! Elérkezni látszik az a pillanat, mikor az invázió okozta gazdasági fellendülést, a mélybe zuhanó visszafordulás követi, amikor a háború többe kerül, mint amennyit azon már nyerni lehet! Ilyenkor minden bölcs hadvezér békét köt és befejezi a hadműveleteket. Az USA ezt most nem teheti meg, mert egyrészt az általa hivatalba emelt bábkormánnyal nincs háborúban, de béke sincs, és naponta hullnak az amerikai katonák, mint a legyek! Itt naponta tapasztalhatják meg a terepre kivezényelt, önként bevonult katonák, hogy a háború bizony veszélyes szórakozás, és bizony hamar bele lehet halni ebbe a csöppet sem kényelmes szakmába. Ez nem” Counter Strike” otthon a tv előtt a játékkonzollal, vagy „Swat 4” a világhálón! Itt, a tévé előtt ha lelőnek, megint feltámadsz és lehet kezdeni elölről!

Az alábbi videóban élőben lehet látni, hogy milyen könnyű egy ember életét kioltani, úgy hogy ezek már nem fognak többé feltámadni, mint a pc-s játékokban. Ez nem játék, hanem a szörnyű, de valós élet tragédiája! Nyilvánvalóan többen vannak, akik a „Juba” név alatt tevékenykednek mint mesterlövészek, és nem csak Bagdadban! Módszerük inkább a pszichológiai háború, mert az áldozatok száma alacsony, katonai szempontból elenyésző, hogy legyünk cinikusak a kifejezések használatakor, amerikai módra! A hatása azonban hihetetlenül demoralizáló! Hasonlót a második világháborúban a japánokkal vívott háborúban tapasztaltak meg az amerikai katonák. Ott is az idegeiket tették tönkre a japánok, nindzsa módszerekkel. A kétszemélyes előretolt őrszemeket éjjel támadták a hangtalanul közlekedő japánok, de csak az egyik őrködő katona torkát vágták el. A túlélő később meglátva társát elvágott torokkal, értette, hogy ő is lehetett volna áldozat. A hatás leírhatatlan volt, a túlélők bediliztek a félelemtől. Ma sincsenek jobb helyzetben az Irakban állomásozó amerikai katonák. Annak a tudatában kell járőrözniük, hogy tudják, bármikor, bárhonnan kilőhetik őket! Nincs biztonság sehol, és hiába a golyóálló mellény is! A mesés Bagdad, ősi közel-keleti város látott ő az idők során már sok birodalmat felemelkedni és elbukni is! Lakói közt olyan fanatikusok vannak, akiknek gyűlöletéről talán fogalmunk sem lehet! Ez eredhet vallásos fanatizmusból, személyes sérelemből, felfogásból, bosszúból, vagy mindenből egyszerre! Tény az, hogy keleti ravaszsággal hajtják végre merényleteiket. Több célpont közül csak egyet lőnek ki, a többi leírhatatlan rémületére! A túlélők lelkileg  mindig kikészülnek, elrémisztik meséikkel a többieket is, rontva az egész környezetük hangulatát. Éppen ez  a merénylők  célja is! A másik oldal hadviselő stratégái is ismerik ezt a módszert, de a rémületkeltők elszigetelésén kívül, mást nem igazán tehetnek. A rejtőzködő merénylőket elkapni lehetetlen, bárki lehet a tettes! Egy nagyvárosban, idegen környezetben képtelenség nyomozni, felkutatni a tetteseket. A merényleteket Tabuk iraki mesterlövész fegyverrel hajtják végre, ami nem más, mint a félelmetes szovjet gyártmányú 7.62-es Dragunov SDV iraki változata. Csak hogy képet alkosson róla az is, aki  nem tudná,  ez a fegyver még három kilométer távolságról is képes halálos találatot okozni! A szakleírásban 3800 m-t jelölnek meg, mint biztos halált okozó ütőerőt! Ez természetesen csak véletlen lehet, mert ilyen messzire  képtelenség pontosan célozni! A gyakorlatilag használható távolság nem több mint 1200 m, de ez már  nagyon kétséges kimenetelű találat lehet csak! Pár száz méteren belül azonban halálpontosan lehet vele célozni, és ilyenkor a lövedék ütőereje is nagyon nagy. 400m-ről áttöri az első-hátsó védőlapos kerámia golyóálló mellény mindkét lapját, gazdájával együtt. Az alábbi videón látszik, hogy néha még robbanó töltényt is használnak! Van  acélhegyű lövedék, és speciális perforáló is, amelyik a legkeményebb páncéllemezt is átlyuggatja! A fegyver célzó távcsővé kitűnő Karl Zeiss lencsékkel van szerelve, robusztus és egyszerű. Egyszerűsége azonban nem jelent minőségi kompromisszumot, mert terepen, harci helyzetben a megbízhatóság élet-halál kérdésévé válik. Jó tudni azt is, hogy a filmekben látható kényelmes egyszerűség ellenére, egy távcsővel szerelt fegyverrel sokkal nehezebb pontosan célozni és lőni is, mint a klasszikus célzótüskével. Gyakorlat, ravaszság és macskatürelem kell hozzá! Néha órákig kell mozdulatlanul feküdni, kuporogni, de nem ritka a több napos leselkedés sem! Álcázás, szomjazás, éhezés mind rendkívüli önfegyelmet, és (vagy) gyűlölködő fanatizmust igényel. Utóbbiból végtelen mennyiséget szerzett be magának a Grande Army, de meg is isszák ennek most a levét.
Csak erős idegzetűeknek ajánlom, mert nem derűs az, amit itt nyilvánvaló propagandacéllal bemutatnak. Ez azonban az érem másik oldala lenne, amit mindig eltitkolnak azok, akik esztelen háborúkat találnak ki, és naiv fiataljaikat küldik rendületlen fapofával az értelmetlen halálba.

Napjaink Nagymesterei

Ha két egyformán felkészült, képzett harcost látsz csatázni, látványos hadonászás, vagy komplikált technikák helyett, egy nagyon rövid, egyszerű mozdulatsorozatot fogsz észlelni, ami az egyik fél teljes győzelméhez vezet. Megtörténhetik, hogy mindkét fél kidől, ha halálos fegyverekkel támadnak egymásra. Más lehetőség nincs. A filmekben látható, percekig elhúzódó kapálózások, hadonászások csak látványos trükkök sorozata, és nincs semmi közük a valósághoz. Persze, a filmekben kell látni valamit, szerepelni kell, mert senkit sem érdekel egy villámgyors látvány, aminek lényegét sokan még észlelni sem képesek. Például a szamurájok kardforgatásai még a szelídített változatok esetében is követhetetlenül gyorsak, a pengék csattogása, sercegése hallatszik, egyebet nemigen lehet látni.

Azonban a véletlenszerű ide-oda csapkodás csak látszat, mert a legtöbb vágás, támadás és védekezés törvényszerűen követik egymást, precíz koreográfia alapján. Ez nem csak az előre eltervezett filmjelenetekben van így. A szabály az, hogy aki elsőnek vág, az félig már győzött! Az elő csapás nagyon ritkán számíthat sikerre, de a kezdeményezést jelenti, valójában az ellenfél „helyzetbe hozása” a cél. Az első vágást legtöbbször csak egyféleképpen lehet védeni, ami már az ellenfél kényszeredett elmozdulását erőszakolja ki. A második vágás még jobban kihangsúlyozza a kiszolgáltatottságot, mire a harmadik csapás már célba jut a törvényszerűen védtelenül maradt testrészen, az előző csapások által diktált elmozdulás és időzítés eredményeképpen. Nagyon ritkán, és igazán mesteri tudás kell ahhoz, hogy valaki defenzív állásból sikerrel hárítson egy ilyen előre kitervelt mozgássorozat végső csapása ellen.

A leggyakrabban az a támadási elv érvényesül, amikor csak egy megrendítőbb seb ejtése a cél, mert ezt sokkal könnyebb kivitelezni, és hosszabb távon szintén győzelmet jelent. A kard esetében, egy kezeken ejtett vágás okozta lelassulás már a sebesült biztos végzetét jelentheti. Lényegében bármely harcművészetre érvényesek ezek a szabályok! Majdnem minden párbajban, csatározásban ez a stratégia, legfeljebb a fegyverek mások, és esetenként a célpontok lehetnek eltérőek. A cél azonban mindig ugyanaz: Az ellenfél helyzetbe hozása, majd a sorsdöntő technika sikeres bevitele a végső győzelem érdekében!

Nem véletlenül igyekeztem ilyen hosszasan taglalni, a hadviselés mesteri fokozatainak bemutatását ismertetni., mert az utóbbi időben, bevallom teljesen megdöbbentő módon, mesteri hadviselés alapelveit véltem felismerni a hazai politikai porondon is. Nem a Basescu féle matrózverekedéses cirkuszokra gondolok itt, hanem a romániai magyarság politikai porondján lejátszódó epizódokat raktam sorba. Egyenként, minden részt külön nézegetve nem tűnik különösebb stratégiai játszmának, de ha egyben vizsgálgatjuk, bizony leesik az ember álla. Itt már meglátszik, hogy mesteri munka folyik, mert az világos, hogy egy ösztönösen taktikázó, hátrányos helyzetű csoportnak esélye sem lehet ennyire szerencsésnek lenni!  Ha mégis így lenne, akkor vagy kizárólag született tehetségekkel lenne dolgunk, ami megint csak nehezen hihető, és ennek, valljuk be, eddig még semmiféle hasonló jelét sem tapasztalhattuk.

Az RMDSZ versus ellenzék csatája régi folyamat, és az már akkor dúlt, mikor még senki sem beszélt ellenzékről, mint valós tényezőről. A politikai pártként való bejegyzés elszabotálása, a választási törvény rövidlátó megváltoztatása az RMDSZ részéről, már egyértelműen mutatja, hogy igenis komolyan veszik, igyekeznek ellehetetleníteni egy mozgalmat, ami szerintük nincs is! Legalábbis a hivatalos változat részükről így hangzik. Ez, menet közben az „RMDSZ-en kívül is van élet” lekicsinylő elismerésig mérséklődik. 2007 fordulópontot jelent, és itt már megjelennek a hadviselés ravasz, előre kitervelt stratégiákon alapuló elmozdulásainak a provokatív jelei is. A korábbi hebehurgya próbálkozások nem hozták el a kívánt eredményt, áttörést. Mindegyre visszavonulást kellett fújni és bosszúsan tudomásul venni, hogy a kétségtelenül monopolhelyzetben basáskodó RMDSZ-t, aki módszerekben nem válogat, nem lehet egykönnyen kiütni. Ám ez alkalommal, már az elején jól látható a szervezettség, látható hogy az újabb offenzíva már nem az a régi, partizános roham, hanem egy szabályos, előre kitervelt stratégiai manőver, ahol már mindenféle eshetőségre van egy előre megírt forgatókönyv. Ez az a pillanat, mikor Tőkés László színre lép a közös EP-s lista javaslatával. Világosan látszik, hogy tanultak a korábbi kudarcokból, és ez alkalommal már nem mennek fejjel a falnak! Az RMDSZ lépése viszont pontosan kiszámítható. Mit tehet mást, minthogy adja a formáját, és arrogánsan visszautasítja az ajánlatot, miközben a saját listáját ajnározza! Itt érhető tetten a klasszikus „helyzetbe hozás”, mikor az RMDSZ gondtalanul besétál abba az állásba, ahonnan már nincs visszaút és esélye sincs a kezdeményezés visszaszerzéséhez, mert a következő vágás már a legváratlanabb helyről cikázik, mikor Tőkés László bejelenti független indulását az EP-be. Erre Verestóy, aki rég járja a konspirációs manőverek iskoláját, ő rögtön felismeri, hogy ezúttal egy megrendítő csapás készül. Ezért a próféta szól belőle, mikor kijelenti, hogy ha sikerül százezer aláírást begyűjtenie az ellenfélnek, akkor elvesztünk! Tudja, hogy mit mond! Régi harcos, látott ő már ilyeneket!

Az a bizonyos penge ezúttal halálpontosan csap le, és valóságos pánikot kelt a szövetségben. Azonnal, de jól kiszámíthatóan a lehető legnagyobb hibát követi el, amit csak elkövethet. Hideg számítás, józan helyzetfelmérés helyett a szokásos módon begurul, és lejárató kampányba kezd. Szitkozódik, mozgósítja a propagandagépezetét, és igyekszik gátolni az aláírások begyűjtését, majd azok hivatalos elfogadása ellen,óvást igyekszik benyújtani. Még az sem zavarja őket, hogy Funarral egyazon nótát fújnak, szinte karöltve handabandáznak. Mindhiába, mert a következő csapás már komoly vérveszteséget okoz a szövetségnek. Az ellenzék ösztökélésére „nem”-el szavaz a magyarság többsége a referendumon, az RMDSZ „igen” utasítása ellenére. Az eredmény katasztrofális! Olyan megtántorodás ez, hogy a párbajt is felfüggesztik, tárgyalni kényszerül a rogyadozó lábú RMDSZ vezérkara. Azonban a kezdeti kijelentések ellenére, hamar kitűnik, hogy szó sincs komolyabb egyezkedési szándékról, hanem csak időnyerés a cél, csak egy kétségbeesett kitáncolási igyekezet ez az RMDSZ részéről a kétségtelenül hátrányos felállításból. Látszólag engedékenyek, ígérgetnek, ötölnek-hatolnak, a saját szabályzatukat is felrúgva módosítják a listát, és nagyvonalúan ejtik Nagy Zsoltot. Az ellenzék mesterien kezeli a helyzetet, ezúttal nem dől be az üres szólamoknak, tudja, hogy úgysem lesz közös lista, ezért időnként jobbra-balra hajlongva cikázik, támadható felületet keres, és mindegyre pontokat szerez. A szövetség szétzilált sorai, egymásnak ellentmondó nyilatkozatai ezt tökéletesen lehetővé is teszik. Markó ideges, de visszafogott, Kelemen pedig, mint mindig, egy javíthatatlan amatőr. Hazudozásokba kezd, majd belebukik, elveszti a fejét és kalózokat emleget, mikor a tartalmatlan javaslatok listáját eléri a méltó sorsa. Végül nincs kiegyezés, nincs kompromisszum, akkor mindenki mutassa meg, mit tud! Kíméletlen harc bontakozik ki, mindkét oldalon váratlanul erős propagandagépezet lendül a csatába! Az interneten soha nem tapasztalt erővel, lendülettel kapcsolódik be a civil szféra. Az ellenzéki oldal sokkal motiváltabban, néha botladozva, de annál nagyobb lelkesedéssel, valósággal ízekre szedik az RMDSZ kampányát. Senkit sem kímélve leszedik a szenteltvizet mindenről és mindenkiről! Mindenből gúny űznek, a honfoglalásos jelszóból, a pityókából, a nevetséges kampányvideókból. Az országot járó RMDSZ-es kampánykaraván kalandjait követi az ellenzéki sajtó, és minden lehető alkalmat megragad, hogy nevetségessé tegye azt. A halottasházban történő kampányolást vágatlanul bemutatják, a Borbély fiatalosan biciklis karavánja végül csak egy szánalmasan fújtató vénembert mutat be, a csapatnyi lány közt kosárlabdázó Sógor Csaba is csak egy ócska rapperes videoklip színes-bőrű, stricis énekesét idézi, a hasonló próbálkozásokat pedig mindenhol egyszerűen lehengerlik a mindenhonnan tüzelő médiagerillák. A profinak nevezett Porcsalmi féle titkos kampánystratégiákat megszerzi, majd közszemlére teszi az ellenzéki sajtó. A média hetekig rajta csámcsog, miközben a földbe döngölik annak minden paragrafusát. Az RMDSZ már csak kapkod a levegő után, miközben még tolvajt kiállt!

AZ EP-s választások eredménye minden reményt felülmúló, ellenzéki sikerélménnyé avatja a Tőkés László bejutását. Az RMDSZ vérszegény győzelme felér egy totális vereséggel. A látszólagos siker mögött teljes a vereség, ami mögött az itthoni parlamenti képviselet elvesztésének riasztó jele mutatkozik. A részeredmény számára csak egy konjunkturális győzelem, mert egy tömegesebb szavazás esetében már nem lett volna meg a szükséges szavazatok aránya!

A Frunda féle visszalépéses manővert, Winkler Gyula javára, nem sorolnám a mesteri vágások sorába, mert ezt akárhogyan is nézegetem, azt most inkább egy rituális öngyilkossággal lehetne összehasonlítani. Ez egy kardba dőlés, nem kardvágás! Az igazi mesterhúzás ezúttal, és ez már nagyon kellett, az az MPSZ pártként való bejegyzése. Annyi kínlódás, vajúdás után megvan a hivatalos keret, hogy a sötétből hadakozók kiléphessen a színre. De nincs egy pillanat pihenés sem, hajtani kell az ellenfelet, minden nap kész tények elé kell állítani, helyzetbe kell kényszeríteni, és ez már bizony mesteri munka! A következő is! A nyolcpontos ajánlat, a nemzet érdekében. Azt most vagy elfogadják, vagy megint kapnak egy megrendítő vágást az RMDSZ-es fiuk, miközben nincs harmadik változat. Ha elfogadják, az egy pont az ellenzék tabelláján, ha elutasítják, akkor is megvan a pont.

Ha már a pontoknál tartunk, érdemes szót szólni a Marosvásárhelyi polgármesteri jelöltségről is. Egyszer már írtam a városom bársonyszékes marakodásáról. Itt elmondtam, hogy kb. mi volt akkor a helyzet. A múlt héten aztán csak sikerült leültetni Csegzit is, megsemmisíteni egy korábbi jogerős helyi döntést, de ez már egy megszokott, UDMR-s figura. Borbély László lett a jelölt. Kierőszakolták, tűzön–vízen keresztül! Mikor már mindenki megnyugodott kissé, akkor váratlanul lecsapott az Istennyila! Szász Jenő jobbat tud, Bölöni László az esélyesebb magyar jelölt. Állítólag beszéltek is vele, elvállalná a jelölést. Most csak kérdezem, mi ez, ha nem olyan suhintás, amitől vagy a feje repül valakinek a porba, vagy úgy hátrál, hogy még egyszer már nem fog ringbe állni többé? Ezt a csapást kivédeni, hárítani már nem lehet, és ettől bizony végleg kiesett a kard az RMDSZ kezéből.

Vasárnap, a helyi Antena 1 stúdiójában Borbély volt a meghívott, és beszélt is ott mindenfélét. A műsorvezető megkérdezte tőle, hogy jelölteti magát a marosvásárhelyi polgármesteri szék megpályázására? Erre ő válaszképpen elmondta, hogy mivel az RMDSZ egy demokratikus szervezet, (nem dőlt rá az ég!) ezt meg kell még beszéljék, és három hét múlva majd megmondhatja, hogy ott mit döntöttek!

Most akkor valaki nagyon sietett korábban a hírrel, vagy igen nagyot hazudott, mert ezt a jelölést illetően korábban született egy döntés, és ezt akkor az újságok is lehozták! Miért kell akkor most ide újabb három hét? Jó kérdés, mert ha már Borbély Lászlót is „helyzetbe hozta” valaki, vagy valakik, az már igazi mestermunka a javából! Aki kételkedett eddig, hogy vannak igazi taktikusok az ellenzéki oldalon, vegyen mély lélegzetet és fogadja el, igenis, nagymesteri játszmát látunk.Óvatosan megjegyzem azért, hogy mindez a taktikai és stratégiai segítség jöhet akár "kívülről" is, és ennek a "külső segítségnek" az igazi célja is lehet valami egészen más, mint aminek látszik, de ebbe most talán túl bonyolult lenne belemenni. 

Nos, én bevallom, nem vagyok arról meggyőződve, hogy Bölöni olyan jó polgármester lenne, mint focis, vagy edző, de hogy megnyeri a választásokat még az első fordulóban, az szent! Persze akkor, ha ténylegesen indulni is fog! Most még azt kell eldöntenünk, hogy a tét az, hogy legyen egy magyar polgármester Vásárhelyen, vagy  az, hogy legyen egy jó polgármester, nemzetiségétől függetlenül! Véleményem nekem az, hogy ránk férne egy kis katarzis. Egyébként merem állítani, hogy Bölöni Laci van annyira eszes, hogy menet közben is kitanulja ezt a szakmát. Ha sebészből lehetett faragni polgármestert, de egykori "kollektív-elnökből" is alkotmány-bírát, vagy ripacs színészből média-mindenhatót, akkor ne akadékoskodjon most itt senki a szakmai háttér miatt. Laci legalább tiszta, nem mocskolta magát semmiféle politikai szennyel, mint ahogyan azt tették itt egyesek és kettesek is. Neptunra is csak üdülni járt, úgy hogy: -Hajrá Laci!
Ja, és még valami! Bölön tudtommal Székelyföldön van, és ez már egymagában jó jel! Gobé polgármestert Székelyvásárhelyre, hát mit mondhatok, nagyon kezd tetszeni a gondolat!
És ha már a mesterekről beszélgetünk eddig, egyvalamit határozottan kijelenthetjük! Azt, hogy Bölöni László igazi nagymestere a szakmájának!
Na, ebben kételkedjen valaki!