Csak Szavak!
Szavak, melyek
csak fájnak.
Szavak, melyek
szótlanul szállnak.
Szavak, melyek mélyen
megbántnak.
És szavak, melyek csak
szavak maradnak.
Szavak, melyek
nagyot ígérnek
Szavak, melyek
semmit sem érnek
Szavak csak, mind
szavak, és szállnak
Nincs bennük lélek,
mert üressé váltak.
Elhallgatott mondatokban
a nagy szavak
Rabláncon
szabadság, mint szárazon halak.
Szomjaznak fényt,
mint sötétben virágok
Kiállunk és
kiállok én, és pusztába kiáltok!
Szavakat, melyek,
ha hozzád elérnek,
kőre lehullnak, szikrázva széttörnek
Hiába hallod, mert
soha nem érted
Elhalnak csendben,
ez egyszer végleg!
Jegessé fagyottan,
földre lehuppan
Gyümölcsöm éretten,
fáradtan dobban
Dér fedi el, és elmúlik
csendben
Nem érti senki, mi
is van énbennem
S bár százak
mondják: mily szép, de jó!
Senki sem
láthatja, hogy hányódó hajó
vagyok csak az álmok
nagy tengerén
Nem süllyedtem el, csak elvesztem én.
Nyárády Károly