Tavaszváró

Tavaszváró

Diadalmaskodik már a napfény, mire jégcsap könnye csordul

Pislákoló csillagok hajnalban mutatják már, az idő átfordul

Kövérek az aranyeső rügyei már, majdnem szinte robban

Ódon ház faláról pereg a mész, hangtalan lepattan

Iszapból korán előbujt bamba béka hunyorogva bámul

Siváran még hideg ez a világ, mely most szeme elé tárul

Hogy miért jött elő ilyen korán, ezt még ő sem tudja

Megmozdult benne is most valami, talán ez a gondja

Árnyas oldalakra menekült el a tél, rongyos a bundája

Onnan langyos szellő kergeti el, madárdal nyomába

Iszkol is fel hegyek közé, talán ott még berzenkedhet

Mérgesen rázza szakállát, mire a fenyők most összenéznek.

Százszor láttak ők már ilyet, hogy már foga nincs a télnek

Eddig sem törődtek vele nagyon, ezért már csak ránevetnek.

Nyárády Károly

Céltalanul

Céltalanul


Ott, ahol a sötét fellegek fölött, rád nem egy kék ég hajlik
Vasalt hajód orrán sem a haragos hullám az, ami megtörik
Bár ha nézed, míg szemeddel ellátsz, egy tenger hullámzik
De végtelen zátony az, s ha kimondod, el sohasem hiszik

Mert taposott utak nélkül, erkölcsök nélküli vad világban
hol tombolhat akár egy kedvező szél, s a vitorládban
is lehet erő, jó szándék, lendület, az mind hiába van,
mert iránytű nélkül csak egy vak vagy, sivár sivatagban!

Jól mondják a vének: Kinek célja nincs, el nem tévedhet!
S ha ehhez a fedélzet népe még rumot is ingyen vedelhet
Akkor minden mindegy, mert bárki semmit mindig megtehet
Mindegy ott akkor, mikor a Nap bárhol nyughat, vagy kelhet

A kormány is kedvére állhat így, vagy amúgy, akár keresztbe
Minek annyit bajlódni is vele, ha nem tudjuk, hogyan és merre
Elég ott tudni egy annyit, hogy a Föld forog, vagy áll egy helybe 

S ha megindul velünk a föld, hát akkor leszünk mi is valamerre.

Nyárádi Károly 

In memoriam Sorina

Memento

Néha csak egy villanás, csak egy perc az élet

Padlóra küld egyből, s úgy ledönt a végzet

Hogy szavad elszáll, s szótlanul csak nézed

Aki volt, az nincs már, s kábultan csak kérded

Miért? Miért kell neked most így szenvedned?

És egyre nehezebb, nehezebb ezt úgy megélned

Tudod, ma még Ő, de holnap te vagy, ki bevégzed

Mert Damoklész kardja most áll, de éhezi a véred

Nincs kivétel, nincs kiút, egyszer megéred a véged

És nem is ez az, ami fáj, mitől könnyben úszik szemed

Mert mindannyian elmegyünk, Nélküled vagy Veled

Mi most a Te hiányodat siratjuk, mert nehéz nélküled

És nehezek a szavak is! Kimondani fáj, és szinte őrület

Eldadogni utoljára fájdalommal, az Isten és az Ég veled!

Nyárády Károly

Kedves ismerősöm, Sorina Bota emlékére.