Az Utolsó Szó Jogán.

Tetemre Hívás 

Ha mint nyugtalan lélek, kísért a szó, a gondolat
Mely csillagtalan éjjeleken jön elő és fojtogat
Szó, mit kimondhattál volna, de mégsem tetted
Vártál valamire, gyümölcsre, mely sosem lett érett
És ha már lehullott, zamatát már sosem érezhetted
Így értelmét sem láthattad, hisz az ízét nem élvezted

Elmondom hát, bár nem titok, de hogy te is tudd meg!
Ezért vagy boldog most, jóval szerencsésebb is,
mint ahogy azt te korábban hitted!

Nyárády Károly

Vae Victis

 

Vae Victis

Nem hozott idén sem nyarat a tél, de nem is ez a dolga
A jövő lesz így újabb rettegés, mert ellenség annak barátja
kinek tegnap szavát ittad, testét, bizony, iszonyúan vágytad
Senkinek neveznéd ma már, kit megfulladni, ugye? Hagytad?

És nem lehetsz te csak egy barát azzal, kit igazán szerettél
Nem is szerethetsz soha igazán, ha egyszer szívből nem gyűlöltél
A szerelem hiánya nem édes, nem langyos, sohasem közömbös
Méreg az, mi meggyilkolja mindazt, mi jó benned, mi élő, mi ős!

Égni fogsz, kínodban vinnyogni, egyre keményebben, bár ez oly kegyetlen
Bűnhődni fogsz, mert az elveszejtett időt visszahívni, sajnos lehetetlen.

Nyárády Károly