A Golgotán

 

A Golgotán

O, Uram, még ezer lépés
lelkemben még ezer kérdés
szívem egy végtelen seb, hol megannyi vérzés
véresre vert testem végtelen fájdalma, hol itt a megértés?

Koronám tövisből,
szőrcsuhám foltos a rászáradt véremtől
vállam egy végtelen fájdalom durva keresztem élétől
szenvedő emberi testem ez, mikor lesz megtérés mindebből?

Kiszáradt torkom, felrepedt ajkam
nincs, ki szomjamat oltsa, csak suttogom halkan
nincs sok már, fent vagyok, már nem fájhat jobban
megváltás lesz, a Golgotán ünnep és gyász a házamban.

Elesek, cserbenhagy testem
korbács csattan rajtam, kiserken vérem
nincs senki mellettem, ki mondhatná, mesterem!
Idegen férfi jön, megsajnál, végzetem felé ő kísér, ő viszi keresztem.

Ívbe hajlok fájdalmamban
zihál tüdőm, szívem vad vágtában
élni akar testem, vassal szegzett kezem, lábam
rongyként függök keresztemen, nincs méltóság halálomban.

Gönceimen kockát vetnek
unatkozó katonák várják, hogy dögöljek meg
nincs egy ismerős arc lábaimnál, követőim elfeledtek
két lator közt, kigúnyolva: „Ha Isten fia vagy, hát ments meg minket!”

Erőm elhagy, mehetek!

„Atyám, miért hagytál el… Te minket?"
Megrepedt a Templom fala, sötét felhő fedi el az eget
Meghalt keresztjén a Megváltó, mert meggyilkoltuk Őt.
Nélküle nincs többé Nap, és nem lehet több kikelet.


Nyárády Károly