Rémálom
Lázálomban mélyen égve
Égő szemmel bámulok semmibe
Minden furcsa, rémes nagyon
Sötét árnyak futnak falon
Padló reccsen, ablak koppan
Mellem zihál egyre jobban
Elpattan egy kristálypohár
Zümmög valahol a dögbogár
Gyilkolt ember lelke nyüszít
Nem bírja fájdalmát, s visít
Ajtó nyílik, senki nem jön
Lépéseit hallom, ágyamig jön
Érzem teste áramlatát
Jeges kezét, fagy fuvatát
Rám hajol, de arca nincsen
mégis mondja: Drága kincsem!
Ujjai karmokba görbül
Húsomba vág kegyetlenül
Mosolytalan gonosz, hideg
Kegyetlen, s nincs benne lélek
Mondanám, engedj el, céda
De szó sem jön az ajkaimra
Falak nőnek körbe, égig!
Rám borulnak nyomnak földig.
Lidércek ugrálnak körbe
Rángatnak le mély gödörbe
Szörnyen félek, felriadok
Álmodtam csak! Egyedül vagyok!
Nyárády Károly
