Candy Dulfer-Alright

Egy kis Jazz Madnes! Csak élvezőknek!

Mikor jön már az a Vakáció? Ki tudja ezt kivárni? Addig is... Candy - Alright!

Könnyel Áztatott Liliom

Rendezgettem a korábban az őseim kertjében készített fotóimat, s mikor a következő képet kezdtem nézegetni, a látványától hirtelen egy régi történet villant fel emlékezetemben. A hófehér liliom és a rátapadt vízcseppek látványa önkéntelenül idézték fel bennem azt a megrázó és fájdalmas történetet, amelyről később elmondhattam, hogy számomra attól a naptól kezdve, semmi sem volt már többé a régi.

  Szintén nyárelő volt akkor is, egy szép nyári nap. Egy olyan nap, amelyikről soha senki se hinné el, hogy ilyenkor történhetik valami szomorú, vagy tragikus dolog is. Nem is tudja senki sem elképzelni, főleg ha akkor még csak kevéssel lehet túl a tizennyolcadik életévén, és egy csoport fiatal iskolás lány társaságában indul neki a délutáni napnak.
 Barátnőmet vártam, aki az akkori pedagógiai líceumba járt, s mikor kijöttek az órák után, akkor az osztálytársaival együtt, csoportosan indultunk a Kálvárián lefele. Az út jobb oldalán a város katolikus temetője van, és mi lehetett volna izgalmasabb, mint hogy a felső kapun bemegyünk, átvonulunk a sírkerten, majd az alsó bejáraton kisétálunk. Fényes nappal mindenki bátrabb, tehát mentünk. Mégis, ott bent kissé megilletődve tátottuk a szánkat, nézegettük tisztelettel a sírköveket, miközben lassan haladva eljutottunk a felső kápolnához is. Éppen csak hogy bekukkantottunk, hogy mi lenne ott a helyzet, de a látványtól úgy éreztem, hogy a lábam a földbe gyökerezik. Éreztem, ahogyan a lábamba görcsös fájdalom költözik, lépni nem tudtam, csak álltam megkövülten. Az odaérkező lányok is azonnal elnémultak, s mindnyájunkon erőt vett a mély megilletődés és az iszonyat. A néma falak közt, a ravatalon egy hófehér csipkeruhába öltöztetett tizenéves lány feküdt, mellette pedig két gyászoló asszony szenvedett leírhatatlanul. Egyike, mint ahogy megtudtuk később, a lány nagynénje, mikor meglátott minket, felállt, majd intette, hogy lépjünk közelebb.

–Eljöttetek, hogy búcsúzzatok el tőle? Gyertek közelebb, gyertek, nézzétek meg! - mondta, mire mi delejes zsibbadtságban, önkéntelenül léptünk közelebb.

–Nézd, édesem, eljöttek az osztálytársaid. Láthatod, hogy mennyire szeretnek, hisz most eljöttek hozzád búcsúzkodni. -szólt a hófehérbe öltöztetett lányhoz, miközben mi zavarodottan álltunk ott továbbra is, és mukkanni sem mertünk. Én álltam legközelebb, tökéletesen láthattam minden részletet. Agyam olyan élénken dolgozott és olyan részletességgel égette mindörökre emlékezetembe a látvány minden egyes részletét, hogy becsukott szemmel ma is képes vagyok megmondani azt, hogy a falra vetülő fa árnyékának hány levele látható.
 A lány előttünk feküdt az imbolygó gyertyalángok közt, barna fából készült, lakkozott koporsóban. Az arca annyira hihetetlenül fehér volt, mintha csak márványból faragták volna ki. Ajkainak egyáltalán nem volt színe, haját leborotválták, homlokát fehér gézfáslival tekerték körbe. Szempillái finoman lecsukva, mintha csak szenderegne, ritka szép arcvonásain nem látszódott sem fájdalom, vagy szenvedés. Vékonyka kezecskéi a mellén voltak összekulcsolva, csuklóján fodros csipkeszalagban végződött ruhája. Ujjai közé rózsafüzért csavartak, a végén ezüstből készült feszülettel. A ravatal mellett lévő asztalra egy áttetsző üvegvázába négy szál liliomot tettek, és én önkéntelenül állapítottam meg, hogy a liliom sziromlevelei sem olyan fehérek, mint a lány arcának finom bőre. Annyira élénken él bennem ma is ez a látvány, hogy még az üvegváza belső falán lévő, zöld algásodást is láthatom. 

 A ravatalon fekvő lány fejénél ült a másik fekete ruhás asszony, a lány édesanyja. Nem is ült, hanem valahogyan hevert, vagy nem is tudom, hogy minek lehetne azt a groteszk pozíciót nevezni. A fájdalomtól kicsavarodott végtagokkal, mint valami földhöz csapott rongybaba, semmit sem látott-hallott abból, ami körülötte történt. Akkor nagyon öregnek tűnt számomra, de ma, ahogyan újra felidézem az arcvonásait, ma már egyáltalán nem tűnik idősnek. Arcvonásai a végsőkig eltorzultak a fájdalomtól, miközben az arcára valóságos árkokat vájtak a könnypatakok. Soha nem láttam hasonlót. Nem zokogott, nem gesztikulált, nem tett semmit, csak a könnyei folytak megállás nélkül. Egy pillanatig az volt az érzésem, hogy nem is könnyezik már, és miként a gyertyák elfolyó viasza, azok a könnyek, azok az arcára vannak ráfagyva. 

 Nem tudom, hogy mikor és hogyan jöttünk el, de arra már emlékszem, hogy nagyon sokáig egyetlen szót sem tudtunk egymáshoz szólni, és hogy attól a naptól kezdve semmi sem volt már olyan, mint amilyennek azelőtt azt elképzeltem magamnak. A lány, akit titokban Liliomnak neveztem el, később nagyon sokszor jutott az eszembe, és nagyon sokszor ejtettem könnyeket miatta. Sok-sok év telt el azóta, és ma már talán senki sem emlékszik arra, hogy volt egyszer egy lány, akinek ravatalánál idegenek ácsorogtak, akik nem merték bevallani, hogy ők nem is ismerik, és úgy vetődtek oda, hogy csak egy kis borzongásos kalandot kerestek, és azt aztán egy életre szólóan megkapták! 

 A liliomok árnyékában egy még fehérebb Liliom, akit szenvedő édesanyja utoljára öntöz tengernyi könnyével! Ezt a látványt, ezt én soha többé nem tudtam elfelejteni!

 Én tudom, hogy a szépséges Liliom valahol az Égben van, és ha egyszer majd alkalmam lesz rá, akkor elmondom majd neki, hogy én valamikor nagyon sokat gondoltam rá, mint ahogy most is Rá gondolok!
Én úgy hiszem, hogy ott Fent ezt Ő is tudja, hisz az angyalok előtt már nincsenek titkok!

Blogger Díjat Kaptam

Blogger vagyok, s most már Kreatív is! Nem tudtam, hogy eddig milyen lennék, de most azzá tettek! Van róla nekem most már ilyen logóm is!

Engem Gurzó Klára Enikő tisztelt meg a kitüntetéssel, ezért részemről külön köszönet jár Neki!
A blogja címe a következő: http://gurzoklaraeniko.blogspot.com/ 

Van szabályzat is!

1. Térdet hajtasz és alázatosan megköszönöd azt, hogy van valaki, aki kiválasztottat teremtett belőled!
2. Kiteszed a logót az oldaladra!
3. Linkkel hivatkozol annak a személynek a blogjára, akitől a kitüntetést megkaptad!
4. Kiválasztasz hét bloggert, akinek tovább küldöd a díjat!
5. Linkkel hivatkozol azokra, akiknek elküldted a jelölést!
6. Megjegyzésben értesíted a gazdikat, hogy tudják, kinek tartoznak örökös hálával ezen a földön!
7. Mondasz magadról hét dolgot! Őszintén! 

És most jönnének a jelöltjeim is! A sorrend a véletlen játéka lenne, nincs benne szándékosság!

•  Szösszenetek
•  Csendpillanat
•  A Wang folyó versei
•  Mobi blogja
•  Articsókák
•  Alternative Revelation
•  Csilla-Firkák

 Én eleget tettem a rám kirótt kötelezettségeknek, és most mondok magamról hét dolgot. Nagyon őszintén!

1. Soha egyetlen harmadfokú egyenletet sem oldottam meg fejben!
2. Becsület szavamra mondom, soha nem jártam a Holdon!
3. Továbbá, őszintén bevallom, hogy nem is kívánkoztam oda!
4. Képtelen vagyok egyszerre több helyen is lenni!
5. Megtörténik, hogy néha ott sem vagyok igazán jelen, ahol mások szerint mégis eléggé úgy tűnik!
6. Sokkal okosabbnak látszom, mint amilyen a valóságban vagyok!
7. Józanon az ördög is sokkal feketébbnek tűnik, számomra is!

Aki nem így látja, az nem engem néz!

Tavaszi Szelek Fújnak!

Megjöttek a fecskék is, bódult méhek dolgoznak szakadatlanul, s a liget fái közt a kakukk hangja szól! Az új élet ígérete egyre nyilvánvalóbb!

Óriási szerencsénk, hogy ezt a fajta változást nem kell nemzetmegmentő baromságra hivatkozva, egy felhajtásos költségvetési vita keretében mindegyre megszavaznia valakiknek, mert akkor tényleg megnézhetnénk magunkat!

Ő nekem barátom, mert a bevett sablon ellenére, mégis elhozta a tavaszt!

Parkoltak a Szőkék!

Állok ma a járdán, hallgatom Csabát, ahogyan vázolja az ötleteit, s igyekszem vele tartani, de figyelmemet hirtelen másvalami köti le. Röhögök is hozzá, s Csaba rökönyödve néz, bámulja, hogy mit röhögök, majd lassan  ő is röhögni kezd!

A marosvásárhelyi Kossuth utcában nappal leparkolni gyakorlatilag lehetetlen. Mégis van olyan, akinek ez sikerül! Hiába lenne szőke a szőke nő, mert ketten is vannak és talán pont ezért sikerül nekik az, ami átlagos embernek lehetetlen feladvány lenne! A 18. szám után bejárat következik, hátsó parkoló udvarral, a bejárat elektromos sorompóval lezárva, hogy a vak is láthassa, ott gépkocsik szoktak rendszeresen bejárni! Mindenki tudja, s ha nem, akkor látja, hogy ott bejárat van, ezért a zsúfoltság ellenére is, mindig üresen marad a bejáró előtti útszakasz!

Lassan érkezik egy kék kocsi, benne a két szőke, s hol állnak meg parkolni? Hát pontosan az emlegetett bejárat előtt! Miért is ne, ha üres hely csak itt lenne található az egész utcában! Kiszállnak vidáman, virít kicsi szőke fejecskéjük, s vidáman visszanevetgélnek, mikor meglátják, hogy éppen rajtuk szórakozunk! Még integetnek is nagyon szőkén, mosolyogva, aztán elhúznak a Színház-tér felé. A kocsi persze marad pontosan a bejárat-kijárat előtt, s alig pár perc telik el, máris ideges dudálás jelzi, hogy valaki vagy valakik már nem bírják visszatartani a rájuk szakadt végtelen öröm okozta érzelmeket! Jó negyed óra után már egy egész fogadóbizottság gyűlt össze, anyukákat és válogatott kínzásokat helyeztek kilátásba, azonnali végrehajtással, csak éppen tűnjön fel a kocsi tulajdonosa!

Tulajdonképpen ekkor röhögtem a legjobban, mert én már ismertem a tetteseket, és később is, mikor a nemsokára felbukkanó riasztóan szőkécske lányok tűzpiros arccal, zavarodottan magyarázkodtak, és kifejtették abbeli reményüket is, hogy ők nagyon bíznak abban, hogy cselekedetükkel nem okoztak különösebb gondot a vicsorgó társaságnak. Feltűnésük tényleg akkora döbbenetet és földöntúlian logikus megértést váltott ki, hogy a felgyülemlett harag ellenére, egyetlen szót sem tudott kinyögni senki sem! Néhányan a fejüket fogták rémületükben, és a legdühösebb is csak egy olyan pofát vágott mindehhez, hogy azt a legjobb lesz nézni! A szavak ezt nem tudják elmondani!

 Minden korábban dühöngő arcán ott volt a végzetszerű felismerés félreérthetetlen jele.Valahogy így, hogy: "Aha! Szóval ti vagytok? Akkor erről ennyit!" s mindenki ment dolgára. A két Szőke is!

Gondolkodok! Tehát (hiába) Vagyok!?

Tavasszal mindig élményt jelenthet, ha végre lehet egyet mászkálni a természetben, úttalan utakon lehet csapongani a mezőkön-erdökön, cél nélkül! Gyerekkoromban soha nem szalasztottam el az alkalmat, mikor Nyárádtőn a tavaszi szántáshoz kirendelték a traktorokat. Ilyenkor ugyanis a felforgatott föld sokszor lökött ki magából titokzatos fémdarabokat és néha bizony emberi maradványokat is! Emlékszem, egy alkalommal egy magas-szárú tiszti bőrcsizmát találtak az emberek a kiforgatott barázdák közt, amelyben a lábszárcsontok is benne voltak. Odatámasztották egy öreg fűzfa tövéhez, amíg a hivatalos közegek később néhány unott kérdezősködés után egy papírzsákba tették és elhúztak vele valahová. Mi gyerekek, legalábbis én egy életre megilletődve soha többé nem tudtam a világot úgy látni, mint azelőtt. Ekkor találkoztam először életemben az emberi gonoszság és a szörnyűség rettenetes kézzelfogható bizonyítékával, harminc évvel a második világháború után! Mai napig kísért a kép, és a válasz nélküli kérdések serege is! Ki volt az a  szerencsétlen, akinek valami leszakította a lábát? Meghalt azonnal? Túlélte, vagy lassan elvérzett a köves domboldalon? Tudta, hogy most meg fog halni, vagy jótékony ájulásban érte a vég? A hozzátartozói tudják, hogy testvérük, fiuk, apjuk, férjük lábát valakik ennyi év után egy papírzsákban, valahol az ismeretlen távolban unottan hurcolgatják? Soha nem kaphattam választ kérdéseimre, s bár alig tíz éves lehettem, lelkem mélyében ekkor a vég nélküli kérdések forrása eredt el! Miért? Miért így? Miért hagyja a Jóisten, ha látja? Ha Ő látja, és hagyja, akkor Ő tényleg "jó"? S ha igen, akkor tényleg Mindenható? Akkor miért hagyja ezt? 

Később megpróbálták elmagyarázni nekem, hogy úgy van ez fiam, hogy vannak bűnös emberek, akik ezt a sorsot megérdemlik! Ekkor igyekeztem elképzelni, hogy mikor és hogyan követhette el az a német katona a Nagy Bűnt? Élete Nagy Bűnét, amiért később rettenetes halállal kellett neki lakolnia itt, a mezőn! Így, a vadul száguldózó fantáziámban néha az a gyilkos volt ő, aki korábban más katonák testét szaggatta szét rettenetes fegyverekkel, vagy, aki korábban késsel támadt a sarki kereskedőre, elrabolta pénzét, majd rágyújtotta áldozatára a kirabolt üzletet! Éjszaka lesben állt a sötét útelágazásoknál, s kifosztotta kegyetlenül az éjszaka szerencsétlen utasait. Kisiklasztotta az éjjeli expresszvonatot, s kegyetlen mosollyal ajkain, a lángok fényében csak élvezte a rettenetes pusztítást. Számtalan rettenetes bűnt követhetett el korábban a leszaggatott láb tulajdonosa,  és ebben a végzetszerű igazságtételben én majdnem meg is nyugodtam valahogy! Jól van ez így, gondoltam, és fogadtam el megbékélve, mert ahogy mondja a népi bölcsesség, hogy "Jó tett helyébe jót várj!" úgy van olyan is, hogy "Isten nem ver bottal!" s a gaztettek elkövetőjét mindig utoléri méltó büntetése! Tehát, ez van! Ez az igazság útja, ez az igazi rend! Mégis csak jól van kitalálva ez a világ, vettem tudomásul, s még büszke is voltam magamra, hogy mindezt sikerült nekem kieszelni, s végre megérteni is! Fohászban kértem bocsánatot Tőle, hogy bűnös balgaságomban kételkedni mertem Őbenne! Csakhogy olyan a dolgok rendje, hogy a hanyagul, erőszakkal eltemetett csontokat mindegyre kiforgatja egyszer csak valamilyen tavaszi mélyszántás! A mindennapi élet sokféle szörnyűséggel tud szolgálni, s aki a rettenetes dolgok mögé igyekszik belátni, pusztán kíváncsiságból is, annak nagyon sok baja adódhat ez életben. Én megjártam a magam poklát néhányszor, és a végén nagyon kiábrándulva, és összetörten kerültem ki, és csak egyvalami kezdett idegesítően ismétlődni! Bárhogyan történt, bármilyen rettenetes is volt, az eredmény majdnem mindig az lett, hogy végső következtetésem csak egy lehetett: -Mindannyiszor tévedtem, de mindannyiszor kiderült, az is, hogy korábban mégis igazam volt! Mindannyiszor így történt és a különbség csak abban rejlett, hogy minden egyes ciklus után, mindezt mindig egy magasabb szellemi szinten sikerült felismernem. Legjobban egy evolvens spirálrugóhoz hasonlítanám, amelyben mindegyre közelíthetek valamihez, egy ponthoz, miközben egyre feljebb haladok rajta. Minden közeledés és távolodás egyben minőségi és szellemi fejlődést, mélyebb meggyőződést és egyre jobban kitárulkozó szférát jelentett számomra. Másik sajátossága ennek a ciklusözönnek az volt, hogy lassan meggyőződéssé formálódott bennem, megtapasztalt élmények sokasága által visszaigazolt ténnyé érett az, hogy igenis, mindenben van törvényszerűség és determinált célirányosság is! Legtalálóbban Gondviselésnek nevezhetném, és nem véletlenül. Életem útja sokszor úgy vett fel megmagyarázhatatlanul új irányt, hogy annak igazi lényegét csak jóval később értettem meg! Addig is elkeseredésemben  persze a földhöz csaptam magam, ha valami nem úgy jött össze, ahogy szerettem volna, s szidtam az egész világot rendjével  együtt, mert hát összeesküdött ugyebár ellenem akkor az ég és a föld is! Mindezt persze később már nem így láttam, és akkor értettem meg a lényeget is, mikor már tudtam én is, hogy mit keressek, és azt is hogy mire kellene odafigyelnem! Ez azonban egy egészen más történet lenne!

Akik életem korábbi szakaszaiban tanítóim, irányítóim voltak, azokról én soha nem tudtam valójában, hogy ők azok lennének. Harminc, harmincnál több év távlatából mégis tudok már egyet és mást életemről. Például tudom azt, hogy miért nem lettem soha sebész, holott tudatosan készültem erre a pályára évek óta már. Anatómiai atlaszokat böngésztem,  izmokat, vérereket, idegeket tapogattam magamon, és öltések tucatját próbáltam ki titokban a padláson felvágott régi ágybetéteken gyakorolva. Emlékszem, mikor a szomszéd bácsi, aki zöld paszulyt tördelt egy tálba, megkérdezte egyszer tőlem, hogy milyen pályára készülök? Bevallottam, hogy hát persze, sebész leszek! Az egy szép és nemes szakma lenne, és akkor én miért választottam ezt? Hát hogy gyógyítsam a betegeket, rendbe hozzam azt, amit a természet hanyagolt és még dumáltam hasonlókat, ami persze most nagyon linkelésnek tűnik, de én tényleg így hittem akkor! Beszélgettünk, és már nem tudom, hogy hogyan jutottunk oda, hogy én bizony sokszor szoktam tekeregni, néha kimaradni éjjel is, a barátokkal henyélni és a többi... Ezt én is tudtam, és itt jött a kérdés is, hogy én ezen az életmódon mennyire lennék hajlandó a sikeres orvosi pálya érdekében változtatni is? -Hát...- és itt tényleg linkelés jött, hogy izé, és tényleg! Nekem eszem ágában sem volt változtatni a meglehetősen érdekes és izgató életmódomon, amit éppen akkor kezdtem nagyon is megszeretni!

- Hát nem egyébért, csak megtörténhetik, hogy a nemes szándék ellenére, egy fárasztó éjszaka után az agyam nem fog túl jól fogni, netán egyáltalán nem is fog rögzíteni semmit sem azon a kérdéses napon! Azon a napon, amikor olyasvalamit tanulhatnék meg, amire a vizsgák során sem kérdeznek rá soha, de a pályafutásom során talán már igen! Mi több, éppen akkor kellene tudnom valamit, amikor ettől függ a kezem közt lévő élete. Az rám van bízva, miközben én nem fogom tudni, mit tehetnék azért, hogy életben maradjon, mert valami kimaradt korábban tudásom tárházából! Én mulasztottam valamit korábban és ennek a mulasztásnak szörnyű ára lehet a jövőben! Ár, amit én mással akarok megfizettetni? Ezen illik elgondolkozni annak, aki a saját lelkiismeretével is igyekszik kibékülni, ha már ennyire nemes érzésektől fűtve akarja az emberiség érdekeinek szentelni életét és tudását!- 

Soha nem esett szó többet erről a témáról, de én sem lettem sebész, és később jogász sem, mert az a vágyam, hogy a törvényszéken bíroi székből osszam az igazságot, hasonló erkölcsi megfontolások alapján, szintén megbukott. Vizsgáztattam magam, és mindannyiszor megbuktattam magam, mert nem tudtam soha túltenni magam azon, hogy emberek sorsáról döntsek, felvállalva azt a kockázatot, hogy hibás döntést fogok hozni! Nem vállaltam, mert mindig féltem a kudarctól is, de legjobban a saját lelkiismeretemtől rettegtem, amelynek engesztelhetetlen haragja elől tudtam, hogy nincs menekülésem! Lelkiismeret, melynek engesztelhetetlen erinüszeit szintén egykori tanítóim szabadítottak rám korábban, mikor egy olyan világ és erkölcsi hagyaték részesévé választottak, amelyről nekem akkor fogalmam sem volt, hogy létezik. 

Ma, még sokszor előfordul velem, de néha még a kiábrándulások egész sora sem képes arra, hogy elfogadtassa velem a józan ész és megtanult törvények által megszabott irányt. Mindegyre abba a hibába esek, hogy az általam korábban megfogalmazott szabályokat és törvényeket áthágom! Mindannyiszor, persze kivétel nélkül, megint megtapasztalom, hogy  a Törvény az törvény! Legegyszerűbben fogalmazva így hangzana az egyik  ilyen törvényem, amit nem én találtam ki, hogy: 

-Senki nem lépheti át a saját árnyékát! - Ezt én tudom, mégis igyekszek mindegyre átlépni saját árnyékomon, és elvárom másoktól is, hogy  a saját érdekeikben mások is megtegyék! Keserűen veszem tudomásul, hogy mestereimnek sokkal jobbak voltak a módszerei. Én elbukok, mert talán türelmetlen vagyok,  nem  tudok várni addig, míg beérik a termés, és az sem segít, ha nyilvánvalóan önzetlen lennék! Sőt! Másik alapszabály, amit megint nem tudok elfogadni, de ettől függetlenül érvényben marad az, hogy:

-Nem lehet segíteni azon, aki nem ismeri fel azt, hogy segítségre szorulna! Vagyis, nem tudsz segíteni senkin  sem, ha az illető ezt nem akarja, vagy nem hiszi el! Ha mégis hajlandó lenne, akkor is csak annyira sikerülhet,  amennyire az  illető hajlandó is lenne segítséget elfogadni! Ehhez persze tudatában kellene legyen annak, hogy ő erre rá lenne szorulva, és akkor ki is alakult már az a bűvös kör is, amelybe sem betörni, sem kitörni átlagos halandónak nem lehet. Ezt pedig kívülről látni és megtapasztalni tehetetlenül, nagyon szomorú élményt jelent!

- A kinyújtott kézben rejlő jóindulatot mindig félreértik, és gyanakodva keresik a benne rejtőző hátsó szándékot. Ezért harap bele a földön fetrengő sebesült kutya is a hozzásiető megmentőjének kezébe. Nem érti a közeledés lényegét, fájdalmában mindenkit ellenségnek tekint!

Innen eredeztethető néhány téveszme is, melyek bár törvényszerűen ismétlődnek, mégis csak tévedésen, félreismerésből, gyanakvásból levezethető elutasításokból származhatnak!

- Aki nem üt vissza, az gyenge! 

- Aki gyenge, az nem tud ártani és segíteni sem!

- Aki nem segít, az csak ártani képes!

- Aki hallgat, az bűnös!

Díva

" Mindegy mit mondanak
Hagyom, hogy ők is hazudhassanak.."

Porból Lettél és (vulkáni) Por lesz a Fejedben is!

-"Letérdelek elédbe, hamut szóratok fejemre!"-, s hülye maradok örökre!

Vagy: -"Bolond lyukból bolond szél fúj!"- s ilyenkor mit tehet a vulkán? 

Ő is hamut szór, s a bolond szél szétfújja! A bolondok fejébe, hogy ott is legyen valami, ha már más egyébre nem futja ebben a mai, racionalizált, agyvérzésesen globalizált világban.

Nem tudom, hogy más hogy van ezzel, de higgyétek el nekem,  engem nagyon megviselt ez a mostani por! Amióta bemondta a tévé, hogy péntekről szombatra virradó éjszaka folyamán, kábé éjjel három órakor fejem fölött sok lesz a vulkáni por, én nagyon elszontyolodtam. Szóval akkor ez van gyerekek! Hát akkor ez van! Beteljesedett sorsunk! 

-Jön a nagy falánk sötét felhő, bezabálja a kék eget, elveszi a Napot-Holdat, jön az utolsó felvonás! Hát igen! Most aki bűnben fetrengett eddig, az most rohanhat a gyóntatójához hiába, mert ott hosszú lesz a sor! Már késő! A kihagyott nagy helyzeteit is hiába igyekszik feléleszteni bárki, nincs abban már többé parázs! Ez utóbbi nagy kár lehet, mert a beálló hidegben jól fogna néhány meleg ölelés is! A pincék is üresen tátonganak, mert hosszú volt a tél, s aki most nem jut idejében el a a szupermarketbe bevásárolni, az megláthatja majd, hogy mire visz húsz év liberális, rablógazdálkodós privát nyomor! Itt van a Nagy Vég! Ünnepelhetnek a Tanúk is, akik megmondták: "Térj meg, amíg nem késő!"

Most már késő! Vége mindennek! Leálltak a repülőjáratok, leállt a józan ész, és leállt ...az is!  Az is, de az már sokkal korábban! Innen jöhet ez a sok terméketlen agy is! Beállt a Nagy Sötétség! Egyszer az agyakba, s most a fél világ másik felébe is!

-Emberek tudjátok meg: Beállt hozzátok a teljes szellemi impotencia! Aki nem hiszi, hát annak most (is) mindegy!

WHO: Közleménye, illetve az, amire hivatkoznak, illetve, hogy mondtak volna valamit!  Itt bizony egy betű vulkánra, vagy porra utaló jegyzetet sem lehet találni! Van baj Bangladesben, Burkina Fasso-ban is, Kínában földrengés, Szudán, Eritrea, Etiópia stb. éhezik, de ez kit érdekel tulajdonképpen? Ez nem az Üdvhadsereg honlapja lenne, és egyébként is törődjön mindenki azzal, amiből, vagy akitől  pénzt tud kicsikarni! Izland, Rejkjavik? Vulkán, füst, hamu? Egy szó sincs! Ennek ellenére, pénteken hallom a tévében, mert persze nézni fárasztó lenne, hogy a következőt üzenik az illetékesek:  Igaz, hogy baj nem igazán nagyon van, de a legjobb az lesz, hogy mikor a sok por jön majd lefelé, a sok szerencsétlen halandó közé is, akkor aki teheti, az ne járkáljon kint össze-vissza! Ezt üzenik ők! Ezt mondják azok, akik például a tavaly is  legmagasabb szintre emelték a disznónáthás rémhírt, persze hiába! Bármennyire is felverték akkor a port, alig akartak a szerencsétlen betegek belehalni! Igaz, hogy most nem ők csináltak vulkánt, de csendben sem ülhetnek mint megfizetett illetékesek, s akkor megüzenik:
- Aki jót akar magának, az ne járjon pórul! - S ha meggondoljuk, ebben van egy jó nagy adag bölcsesség!

Na, szóval mehetünk tovább! Jön a másik unió, (nem a szovjet), s azt mondja:
-Belemegy a por a repülők motorjába is(!), megkarcolja az éles por a lámpákat, az ablakokat, ami későbbi javításokat igényel és sokba kerülhet! Mi lenne a megoldás? Leállítjuk a teljes légi forgalmat! Világos, nem? Hatmillió utas pedig kapja csak szépen be! Utazzanak vonattal, busszal, s talán műholddal is, ha más kontinensre igyekeznének!

Nem folytatom, nem részletezem, mindenki mondhatja a magáét! Én is ezt teszem! Mások is ezt teszik, beszélnek valamiről! Azok, akiknek megfizetett kutya kötelességük lenne, hogy mondjanak is valamit! Nem teszik, de elmondják nekünk cserébe, hogy ŐK MIT GONDOLNAK! 

Egyik fapofájú hivatalnok, aki most pártlistán bejutó államtitkár, de tavaly még nem volt szakember az egészségügyben, és akkor még csak a vidéki pártelnök dorbézolásait szervezte, mint szakács, ő azt mondja a tévében, hogy a vulkáni por nagyon veszélyes, ha azt belélegzik! Szerintem is így van! Csak éppen hol van az a veszélyes vulkáni por, és mennyit kellene beszippantani, például neki ahhoz, hogy megszűnjön  tőle közpénzekre veszélyes entitás lenni, és ez  ekkor már haszon is lehetne részéről? Vagy, jön a szolgálatos meteorológus is, aki a szép tudományos név ellenére, mégis csak olyan politikusféle valami, vagy valaki lenne, aki szakszerűen megmondja nekünk a frankót:
-Néhány perc eltéréssel, ma este kilenc óra körül az egész ország (Románia) területét befedi majd a vulkáni porfelhő! Ez holtbiztos!- Igen? Na, és akkor mi van? -Kérdezhetné anyósom, de nem teszi! Egy szó sincs arról, hogy akkor mi a jó bús izé lesz, ha az a kurva felhő tényleg itt lesz? Hát akkor itt lesz, és kész! Aki nem hiszi, az járjon utána!

Állok és most tényleg nem tudom, hogy mit tegyek! Imádkozzak, tereljem egybe a családot és zsoltárokat énekelve dicsőítsük az Urat? Vegyek portörlőt sokat? Bocsássak meg az ellenem vétkezőnek? Lesz újra pormentes világ megint, vagy már teljesen elveszett minden? Nem tudom, és mint gyarló halandó, nem tudom eldönteni azt sem, hogy mi legyen a világ sorsa!

Teremtőmhöz is hiába fordulnék ájtatoskodva, tudja Ő, hogy mennyi pénzt érek én, és hogy mennyire lennék őszinte! Szégyellném is magam előtte most, hogy egyből milyen nagyon rendes lettem, ha itt van a nagy porfelhő az agyamon!

Sokat rágódtam, de hamar döntöttem! Kikerestem Jutka barátnőm oldaláról az egyik kitűnő receptjét, és már el is készítettem félig, s lesz majd meglepetés! Kigörgettem hozzá a 2001-es évjáratú borospalackjaim egyikét is! Feleségem hét után érkezik haza, s ami biztos, az biztos! Rendezek egy  kellemes, gondtalan hét-véget magunknak,  miközben a  sötét poros felhők  gondjai nem tudnak érdekelni! Én az ilyen elképzelt Világ Végek  groteszk színdarabjaiban már sehogyan sem tudok többé hinni!

Bukott Angyal

A vershez kattintás a képre!

Autonómiás "Nagymesterek" Erdélyben

 -Olyan autonómiát rittyentünk nektek ide, mi, a Nagy-Magyar-Kifogás Torzszülöttjei, hogy olyat még festeni sem lehet! Meglátjátok ti majd, ha eddig még nem vettétek volna észre! Csak ne szóljatok senkinek! Jó? Most, ott Túl, a másik országban is van megváltás, és ne zavarjunk senkit sem a saját bolondériájának eljátszása közben! OK?

Aláírók:

• Szász Jenő, cotroceni-i lakáj, a "123 -an voltunk gödörásók" burleszk főszereplője.

• Tőkés László, brüsszeli nagy kép(ű)viselője a Tulipánnak. A legújabb legényembere lesz az UDMR-nek, de erről azért sem nyilatkozik! Igaz, jobban is teszi! Az előbbi jómadár levelezőtársa "Az egyik tizenkilenc, a másik "egy híján húsz!" levelezős, köpködős, nemzetmegmentésnek nevezett folytatásos, mutogatós kabátnyitogatós exhibicionisták mutatványában! A csodálatos ebben az, hogy bármit is mondanak egymásra, mindkettőnek tökéletesen igaza van! Ettől eltekintve, ebben egyáltalán semmi jó nincs, és az sem segít, hogy bármit mondanának egymásra, semmivel sem tudják egymást még megsérteni sem! Ez bizony nem egy mindennapi teljesítménynek számít, és módfelett szépen is mutat! Egy pici, de dagadt diktátorocska pártelnök, és egy házasságtörő püspök tépik egymás haját a közönség előtt! S még ezeknek van képük(pofájuk nincs!) az én nevemben bármit is mondani! Ez egy nagyszerű teljesítmény! Le a kalappal!
• Na és Markó Béla is ugyebár, aki soha sem tudja, hogy mit beszél, és szikrányi szégyenérzet sincs soha benne. Ezért is van odatéve, ahol elfoglalhatja egy nagyon másvalakinek a helyét!

ISTEN ÁLD MEG A MAGYART!
Végtelenül jó gyomorral már nem kell, és azzal a csöppnyi józan ésszel is csak megvertél néhányunkat! Kellet ez nekünk?
Ámen!

Húsvéti Üdvözlet

Most már mihozzánk is megérkezett a Tavasz! Ha nem is érkezett volna meg, úgy is Tavasz lenne, és én akkor is feldíszítettem volna a "Húsvétfát". Most nem tudom, hogy van, vagy nincs ilyen fa, de ha Karácsonyfa van, akkor miért ne lehetne olyan is, hogy Húsvétfa? Legalábbis nekem most van!

Még a billentyűk is kivirágoztak!

Boldog Húsvéti Ünnepeket kívánok Minden Kedves Látogatómnak!

Heten (is)Vannak !

Nincs egyetlen olyan hetünk sem, amikor hétpróbás gazemberek ne próbálnának valami hetedrangú szemétkedéssel hetvenkedni nekünk, hogy ők például mennyire magyarok lennének! Persze mindezt a mi érdekünkben teszik, és ettől mégsem szakad rájuk az ég! A képükről sem sül le a bőr, de az is igaz, hogy ott olyan nekik nincs is!

Ezen a héten is volt hétpróbás bemutató, de nem is akármilyen! Heten futottak neki, mert nagy volt a viszketegségi mánia! Talán nem is, csak már olyan szintre jutottak, hogy egy ilyen szánalmas remekmű összedobásához is legalább hét udémérés kell! Heten, hogy legyen meg a bűvös szám is és a közmondás is kapjon misztikus, de modernebb felhangot. Valahogy így:  Heten, mint az...udémérések! Azt mondják, hogy ez egy nyilatkozat lenne! Hát mit mondjak, lehet, hogy ez az is, de ha nem is lenne az, akkor is, kit érdekelne?

Arról lenne szó, hogy egy másik senki, akit Victor Pontának hívnak, pont olyasvalamit mondott, amitől pont hét vezérnek lett nagyon nyilatkozhatnékja ezen a héten! Mind a hétnek pont az lett a baja, hogy Pontának pont az az ötlete támadt, hogy mondjon sületlenségeket a népnek! Többek közt azt is, hogy Székelyföld nincs is! Ha pedig nincs Székelyföld, akkor nincsenek vele gondok sem! Tehát aki azt várja, hogy például pont Ponta oldja meg a nagy gondokat, és eközben kiderül, hogy azok a gondok nem is léteznek, akkor minden a legnagyobb rendben van! Hát nem csodás? Volt gond, nincs gond! És pont Ponta mondja ezt, akit most minden magyar vitéz és szájhős naponta megugat! Pedig ez a Ponta zseniálisan okos ember! Mesteri húzással lerázza magáról a nyilvánvalóan kellemetlen probléma gondját úgy, hogy a véresszájú fajtestvérek se tudják támadni emiatt. Nem ünneplik, de nem is köthetnek bele! Nem lesz hős fajtája közt, de vádolni sem lehet semmivel!

Na de nem úgy verik a cigányt errefelé, mert jön hét idióta túlról, és ők mindjárt megteszik helyettük! Azt mondják, megsértették a magyarokat! Ponta most a magyar-verő, gyűlölt disznó, aki sérteget, és aki ha jót akar, akkor kérjen bocsánatot! Bizony!

Ami nekem a legjobban tetszik, az a következő rész, amiről én elmondom, hogy ekkorát hazudni sokkal nagyobb sértés lenne számunkra, mint amit a Ponta gyerek, mint fiatal politikus nem is rosszul és talán nem is alaptalanul, kimondott rólunk! 

Azt mondják a nyilatkozó hetesek, hogy:- "Mi, a székelység legitim képviselői 20 éve küzdünk e közösség jogos követeléseinek törvényesítéséért..."

Hát igen! Ez lenne az igazi sértés, elvtársak! Ez az, amiért fel lehet háborodni, és nem azért, mert idejön egy fiatal baromarcú politikus Bukarestből, aki kimondja, hogy meztelen lenne a király! Érdemes lenne odafigyelni arra is, miért látja ő ezt így! Talán éppen azért, mert a mostani hét-gonoszok díszes szövetségének nemzetárulásai és szószegései Bukarestben is látszanak jól!

Volt nekem egy roma melósom, Béla, aki fajtáját meghazudtoló szerénységgel és becsületességgel dolgozott mindig, és szokása volt mindent kommentálni is! Olyan sajátos nyelvezetet használt, ami csak a romák sajátja szokott lenni! Csak azért emlegetem, mert mikor valakik valami nagyképűsködéssel álltak elő, vagy vagánykodott valaki, akkor Béla mindig azt mondta erre, hogy : "Na hallj oda te, hogy miket tud mondani ennek a szája!" Bélának most is igaza lenne, ha ezt hallaná! És tényleg, nézd csak kinek jár a szája!

 Kelemen Hunor és a többi semmirevaló mind fel van háborodva! De még mennyire, hogy igen! Hogy Ponta mit mondott, mert az nagyon sértő dolog lenne! Mekkora érzékenység és önérzet! Nemzeti Büszkeség, ajjaj!
Csak röhögni tud a vakbelem ekkora szemforgatásos figurán, de kevesen tudják, hogy ezt azért nagyon sokan mégis beveszik!

Hunor, aki miniszter lenne állítólag, neki a fő-pópa pátriárka megmondta kerek perec a szemébe, hogy bekaphatja, és csakis azért, mert magyar lenne! Hunor csak kussolt, elfogadta gyáván, hogy tényleg így van, és később bevallotta csendben, hogy jobb is így számára, ha le sem szarják! Sértődésnek pedig nyoma sem volt benne! Lehet, hogy azon a héten nem ő volt a szolgálatos magyar?

Márton Árpád, aki belevénült már a nagy harcba, róla annyit jegyeztek fel az utókor számára, hogy nemrég kifejezte mély felháborodását, és kimondta azt, hogy szerinte tűrhetetlen dolog lenne az, hogy ő mint felszentelt képviselő, esős időben mindig ázik a repülőgéptől a bejáratig! Csak azért, mert nincs egy fedett folyosó ott, amit csak ilyen földre szállt szentek számára építettek volna! Neki ez volt eddig a legnagyobb gondja, amit mint magyar képviselő Bukarestben szóvá tett! A reptéren magyarok(?) ne ázzanak hiába! 

Ott van a másik Kelemen is, aki állítólag Maros megyét képviseli Bukarestben a magyarság érdekeivel szemben! Ha nem így volna, akkor Gusa szobor se lenne cserébe a Sütő Andráséval, és végre tisztább lenne itt levegő is, ha nem élősködne is rajtunk évek óta már, nemlétező magyarságára hivatkozva! 

Aztán van itt olyan Olosz Gergely is, aki haragszik a sértegetések miatt, de azt azért érdemes lenne felemlegetni neki is, hogy képviselősége mögé bújt akkor, mikor kiderült, hogy havi ötvenezer euróért képviselte a magyarságot egyszer úgy, mint állami ügynökséget vezető kiválasztott, és másodszor úgy, mint magáncég, aki az előbbivel köt szerződést is! Hiába! Akiben van egy kis jóérzés, az fölháborodik azon, mikor csak ilyen gazemberségeket láthat maga körül, pedig sokkal többen vannak azok, akik ezt így el is hiszik nekik! Velük kellene elkezdeni azt a fiatalításnak nevezett átnevelést, aminek a következtében idelátogató fiatal pártelnökök látni is fogják azt a Székelyföldet! Ha nem kezdjük már el egyszer, akkor úgy járunk ezzel a Székelyfölddel, mint a szúnyog fa...val! Mindenki tudja, hogy van, de eddig még senki sem látta! Talán Ponta Victor csak őszinte volt, és csak azt mondta, amit lát, illetve azt, amit nem is lát! Hogy ez sértés lenne? Nem tudom eldönteni, de azt igen, hogyha ezen az UDMR is "felháborodik", akkor az biztos, hogy ez  csak átverés és csak színészkedés lehet!

Az Idén lesz olyan is, hogy Tavasz?

És lőn világosság, mert lőn rend is! Mert megígértem! Mert megfogadtam! Mert... mert éppen ideje volt már! Na! Egy szuszra ennyi lenne! Dehogy ennyi, de ez most valahogy nem lenne fontos. Szóval megfogadtam előbbi bejegyzésemben, hogy e hét végére rendet teremtek az emlegetett szemétdombomon! Sikerült! Ez is! A többit nem mondom, mert... Valahogy úgy vagyok, hogy vágyódok a sikerekre, a vágyaim beteljesülésére, a terveim megvalósítására! Most bejött. Dependenciám kezd kialakulni, mint ahogyan másoknak az adrenalin kell! Nekem elég a dopamin!(is) Mutatom a képeket megint!  Ez már az Új Rend!

 Másik nagy szórakozásom, hogy folyton autószervizbe járkálok. Ez már olyan heti programom lett mostanában. A hét x-edik napján viszem az Opelt sétálni a szervizbe.Tényleg, ez a búcsújárásom, ez megér egy misét! Vagy mesét! Mindegy! Akkor most elmondom!

Azzal kezdődött, hogy télire feltöltöttem valami fagyásálló moslékkal a gépkocsim hűtővíztartályát. Moslék lehetett, vagy még annál is rosszabb valami, mert néhány napra rá, kilyukadt a belső melegítő hőcserélője, és induláskor belefolyt az összes víz a cipőmbe. Persze új hőcserélő kell, de közben szét kell szedni félig a gépkocsi belső fedélzetének alját. Azelőtt ki kell szedni még ezt is, azt is. Ezt valahogy én oldottam meg, mert miután egy kerek hétig hitegetett mindenféle szakember, oda jutottam, hogy most már tudom, kihez nem fogok soha többé fordulni a gondjaimmal. A hőcserélős jelenetnél még nem fogtam gyanút, hogy a hűtőmoslékkal valami nincs rendben. Mikor rendesen beállt a globálisan felmelegedett tél, akkor kifogtam, hogy leállt a gépkocsi menet közben, mert a lötty megvastagodott a vezetékekben a rettenetes sarki mínusz 6 Celsiusnál. Rá két napra, miután kicseréltem a hűtőfolyadékot egy másikra, amelyik már folyt is, útközben hazafelé leállt az egyik henger a motorban, és alig értem vele haza. Otthon még remegett, köhögött, aztán annyi lett neki. Be a szervizbe, ott kiderült, hogy olaj van a hűtővízben, egy fecskendő elrobbanva, a többi fecskendő alumíniumból készült foglalatai korrodálódva vannak, de ami a legeslegszebb, hogy a hármas hengerben a dugattyú el van hasadva! Hát nem örvendezhettem neki? Nem!!! Mindez azért, mert valami mocskot adtak el hűtőfolyadéknak, ami megzabált ezt-azt a motorban. Többek közt a fecskendőt is, így befolyt hirtelen egy jó adag üzemanyag a hengerbe. Mivel a folyadék nem komprimálható, és a dugattyú is okosabb, akkor mit tesz? Elhasad. Ezt persze csak így utólagosan raktam össze ilyen törvényszéki kivizsgálós alapossággal, mert most már úgyis mindegy, s mehetek a francba a kárommal! 

Ez mind semmi, mert van folytatás is! Megjavítják, megyek vele büszkén Kolozsvárra! Torda közepén egyszer csak elment a vizem! Nem az enyém, hanem a hűtővizem a gépkocsiból! Az Opelből, a néhány nappal korábban megjavított Isuzu turbódízel tizenhat szeleppel szerelt szemétládából. Abból! Délben a csúcsforgalomban, a stopnál. Egy órán belül indulnom kellene Magyarországra, s én állok a járdán a vizemmel a köveken. Jött, hogy nagyon megverjek valakit. Nézem a gondot, hát persze hogy nagy a szar, még ha kicsi is a gond! Ferdén, elcsavarodva szerelték vissza az egyik gumislagot az olajhűtőre, és akkor a melegtől persze hogy elhasadt. Hol? Hát az elágazásnál, alul, hogy ne lehessen beragasztani se egyszerűen valami gyorsan tapadó szalaggal. Szerencsémre volt nálam egy olyan ezermesteres szerszámos dobozom, amiben mindenféle hasznos és haszontalan dolog van. Kétkomponenses epoxigyanta rákenve az egészségügyi dobozban található gézfáslira a lehető legjobb kompozitot adja. Ez olyan szép volt, hogy filmezni kellett volna! Torda főterén  McGaywer megreparálja a kocsiját! Valahogy rátekertem a  fáslit a slagra is, miközben rendesen összeégettem a kezeimet is, és eközben én is majdnem ráragadtam a motorra. Tíz perc alatt meg is kötött rendesen a ragasztó, mire feltöltöttem vízzel a tartályt, és csak alig szivárgott egy kicsit. Így jutottam el Kolozsvárra, miközben a kormánykerékre rátapadtam a ragasztótól megmerevedett ujjaimmal. Később  egy másik kocsiban ülve Jászberényig piszkálgattam és rágcsálgattam körmeimről a megkeményedett epoxigyantát, hogy legyen szép tőle a manikűröm! 

Persze, hogy ilyen szétrobbant slagot csak rendelésre hoznak, és mikor le akartam később cserélni is, előbb a fél motort el kell bontani egy jól eldugott szorítógyűrű miatt. Megint szerviz lett belőle, s egy napig álltam, míg sorra kerültem gondommal. Ma, mikor megyek utána, nézem és az első jobb kerék le van ereszkedve! A sírás ért utol! Leültem a járdára, felhívtam telefonon a legkedvesebb ismerősömet és csevegni kezdtem vele gondtalanul. Közben kisütött a nap is, és a lelohadt abroncsot is fel lehetett fújni, mert csak egy apró lik volt rajta, mint kiderült később, de ez már egy másik helyen történt. A gumis műhelyben. Ott hamar ment, mert összetévesztettek valakivel, és soron kívül behívtak. Mikor kiderült, hogy hát mégsem az lennék, akit protezsálnak, illetve nem engem akartak protezsálni, már mindegy volt! Megtalálták addig, s ki is javították a hibát! 

Hát ennyi, és akkor ne szomjazzam a beteljesülés örömét? De igen, és akkor ezért nem is említem, hogy ezután órákig álltam a kocsimosó szeles udvarán, és hogy sehol sem lehet szabványos ablaktörlőket sem kapni, főleg a hátsó ablakra, ahová 11 colos kellene, de sehol nincs! 

Én rendesen megszívtam ezzel az Opellel. Mindegyre valami szamársággal zabálja meg az időmet és a pénzemet is, és most már alig merek elindulni vele valahová, mert hátha kiesik menet közben a kereke, mert rossz levegőt fújtak bele, vagy én esek ki belőle, mert húzat van, stb.

Összeszorított szájjal duzzoghatok, néha hetekig is, mert a feleségem eközben a fenti  jó öreg 86-os Ford Escort-tal szó szerint száguldozik mindenfelé. Semmi gondja vele nincs, ráadásul van benne egy 200 Wattos 4.1-es  Kenwood audiorendszer, hogy döng tőle a környék is, ha rázendít. S akkor néha még meg is kérdi tőlem nagylelkűen, hogy nem akarom, hogy elvigyen vele ide, vagy oda? 

Ja, és tényleg! Most ezzel a tavasszal hogyan is állunk? Lesz tavasz, vagy nem lesz tavasz az idén? Mindenesetre azt üzenem Télapónak, hogy most már húzza el a csíkot, mert mindennek van határa! Ha nem hallgat a szép szóra, akkor tökön lesz rúgva!(ez hátha használ!)

Get Back In Time?

Hetek óta képtelen vagyok egy rendes bejegyzést összehozni! Hetek óta képtelen vagyok bármi egyebet is úgy összehozni, hogy abból az legyen, amit én szeretnék! Tulajdonképpen azt sem tudom, hogy mit szeretnék! Illetve tudom, de azt már nem, hogy tényleg akarom azt, amit szeretnék! Nem másért, de én sok mindent szeretnék és lehetőleg azonnal! Persze, mint mindig, ebből annyi lesz, hogy kiderül, mindenre várni kell! Mindig csak várni valamire! Vonatra, repülőre, autóbuszra, metróra, megváltásra, elmaradt, vagy kedvetlen találkákra! Kihagyott helyzetekre, elkésett figyelmeztetésre, késői járatra, lejárt biztosításra, eldobott vonatjegyre, elhallgatott megjegyzésekre, odavágott szavakra, késő bánatra! Hogy miért?  Mert úgy kéri a Párt? A Haza? A Nemzet? Az Utókor? Lehet ezt tudni? Igen, lehet tudni! Sok mindent lehet tudni! Még akkor is, ha úgy tennénk eközben, mintha nem tudnánk! Pedig tudjuk!

Na szóval, ilyen gondjaim vannak nekem, de kinek ne lennének gondjai? Néha a mások gondjai is a te gondjaid lesznek! Olyannyira, hogy a végén minden gondod az, hogy másnak milyen gondjai vannak! Kiderül ekkor az is, hogy számukra is a legnagyobb gond te magad lennél! Ilyenkor a kör bezárul, és megtudod azt is, hogy minden gond abból ered, hogy te létezel és vagy! Ennek örvendeni, hát hogy is mondjam, teljesen képtelenség!

Pedig nekem mindig vannak olyan megoldatlan problémáim, amit mindig szívesen megoldanék. Például azt, hogy rendet teremtek! Teremtek, mert ott, ahol ezt szeretném végrehajtani, ott csinálni, szervezni vagy hasonlókat nem lehet megvalósítani másképpen! Ott Teremteni kell, mint a világ kezdetekor! 

Van nekem egy olyan sufnim, vagy nem is tudom hogy ez mi lenne! Olyan műhely, vagy laboratórium, raktár, inkább keleti bazár. Ez egy nagy rakás rendetlenség, az biztos! Történelmi rendetlenség és életem egyik legfájóbb, legbántóbb gondja, hogy itt mindig szemétdombhoz hasonló káosz uralkodik! Pedig előfordult, hogy néha mindenki besegített nagylelkűen a rendteremtéshez, de a végeredmény az lett, hogy azután soha többé semmit sem találtam meg!

Tavaly novemberben így nézett ki!

Azóta eltelt néhány hónap, rendeztem, átalakítottam és most kb. így fest.

Változás, az van, de mitől lenne ez a mostani rendetlenség jobb, mint a korábbi? Én lelkesen igyekeztem, munkát fektettem bele, szerveztem, rendeztem, rakosgattam, és most bevallom, semmivel sem lett áttekinthetőbb és valójában nem is tetszik! Mióta "rend" lett, azóta egyszer sem ültem ide be, pedig a korábbi években itt töltöttem számtalan éjszakát kísérletezésekkel, és számtalan saját tervezésű készülékemet is itt alkottam meg. Van bennem egy jó nagy adag nosztalgia, mert én ilyen barom tudok lenni, hogy néha még négy csupasz falnak is tudok örvendeni, ha az régi emlékeket juttat eszembe! 

És tényleg, miért van az, hogy egyre inkább jobb érzést jelent befele fordulni, az örömöt a múltban keresni, a régi jó időkre emlékezve sokkal boldogabb és elégedettebb lenni? Miért van az, hogy egyre kényelmetlenebb és kiábrándítóbb a jelenben és a jövőben keresni a siker és a beteljesülés utolérhetetlenül kellemes hangulatát?

Talán azért, mert ha egyszer valamikor láttad, érezted, megtapasztaltad az igazit, a többi már csak vágyakozás és hasztalan keresése lehet annak, hogy mindazt még egyszer megtaláld?

Tréfás Népdal (multikulturális!)

Régi népművészeti remekművek a huszonvalahányadik századból!

-A régészeknek nem sikerült pontosan behatárolni a felbecsülhetetlen kulturális értéket képviselő művek keletkezésének időpontját és pontos eredetét sem! Annyit sikerült körülbelül nagyon biztosan immel-ámmal megmondania valakinek, hogy minden valószínű! Ebből azt lehetne következtetni, de nem muszáj, hogy Erdély fénykorában születhettek, mert ott, akkor még nem volt kikapcsolva a villamos áram! Szakértők véleménye szerint ugyanattól a szerzőtől származhatnak, akin agyműtétet hajtottak végre akkor, mikor a fentebb emlegetett villanyáram végleges lekapcsolása megtörtént. Erre a határozottan jelentkező stílusváltás egyértelmű bizonyítékokat szolgáltat az utókor számára! Ennek alapján határozottan elhallgatható, de ki is lehet mondani bátran, hogy a következő irodalmi remekmű a monumentális című életmű, a "Harapj, haver a köszörűkőre!" nevezetű folklórgyűjtemény része lehet! Akit érdekel, az nézheti, de ha tudja, akkor olvashatja is a felbecsülhetetlen töredéket, mert jövőben hátha éreccségi tétel lesz belőle! Úgy, hogy vigyázzatok a pofátokra!
Tán tanügy, vagy valami ilyesmi miniszter lennék!

Aki nyer, az győz is?

Hej te Gica, mért vagy carán?

Kapaszökevény volt apám!

Átugrottunk mi Erdélybe

S polgármester lettem végre

Budiba én sose jártam

Trágyadombon állt a házam

Háznak mondják, pedig nehéz

Ablakán a disznó benéz!

De most itten nagyon jó lett

Visszavettük a dák földet!

Guta üsse sok magyarját

Elvettük a kertjét, házát!

Beleülünk hintajába

Fogat mosunk porcelánba!

Hülye magyar, nem is tudja!

Oda jár ő, nem budiba!

Bevettek az unióba

Áldást mond rá most a pópa

Mert az tudja, s nem tagadja

Aki lop, hát, jól megy dolga!

Angolul is kell tanuljak

Románul ezek nem tudnak!

Műveletlen paraszt népség

Azt mondják, hogy ez örökség

Olyan né, hogy kulturális

Mondja még a merevdéesz is!

Multi, vagy csak nacionális

olyan ez! Multi kulturális!

Sakkó mondak egy szép nótát

Felvitte Isten a senkik dolgát!

-„Kiss me please bade Ilie!

- I can not de palarie!..."

Gyorsvonat állt udvaromba

Vigyázz Jóska, kidől a fa!”...

„Isten áldja Székelyföldet

Hunor most mán miniszter lett!

Olyan jó lesz, ugrunk nagyot

Mit számít! Állunk felkopott!

Nem dolgozunk, de nem is iszunk

sok gyermeket nem is adunk!

Lukas ingünk, a kabátunk

Nem számít! Kormányon vagyunk!”

Táncdalfesztivál Erdélyben 

Az Autó... automata... autók nőmnél,  vagy valami ilyesmi lesz, vagy annak a nevében (nem mindegy nektek?)

"Szavazzatok a tulipánra!" 

 2116 szeptember 15