Tükör csalfasága.

-Tükröm, tükröm, 
mond meg nékem!
Melyik az én igaz énem?

Nyárády Károly

Emlék

Emlék

Elbódító futamokat hallok, talán egy régi zongorán
Fülemben egyre zengnek hangok, így, az ünnepek után.
Egy ismeretlen dal? Meglehet, vagy csak az csupán
hogy visszatért egy régi álom, mint ifjúságom hajnalán,
mikor halálos asszony ölén lettem férfi, s boldog oldalán.

Nyárády Károly

Úton az idők rabságában

Úton az idők rabságában

O, Kedveseim, íme újra együtt vagyunk itt az Óesztendő végén
hol ma megtorpanunk egy pillanatra e beláthatatlan számlap szélén 
Elkönyveljük, de jó, hogy letelt ez is, de már öregebbek vagyunk révén, 
hisz mi apró földi lények véges óra mutatóján haladunk az idők terén.

Most elmélázva megállunk egy pillanatra, a ködös horizontot kémleljük
Az Időkapu boltozata alatt az eljövő idők titkát még sejteni reméljük,
és aztán nézünk vissza, a hosszú úton elbukottak érkezését még hisszük 
majd könnyet ejtve intünk búcsút, s szívünkben az emléküket továbbvisszük.

Megyünk immár tovább, újra bízunk az egyre hosszabb napok melegében.
Hiszünk újra a megkopott szavakban, az eljövendő jobb idők szépségében.
Hiszünk a kenyérben, a jó pincék borában, a hó alatt már zendülő vetésben.
Hiszünk a szépasszonyok bájában, a tapasztalt ősz öregek bölcs döntésében.

Éjfélkor a harangszóban itt hagyjuk a régi évet és belépünk az újba.
Kezdődik egy újabb kör, talán boldog lesz, ki majd ezt is körbe futja
Addig is emelt fővel nézünk veled szembe Sors, bár kezedben a végzet
Mi győzünk, mert minálunk a Hit a jóban, s halhatatlan általa bennünk a Lélek!

Nyárády Károly

Boldog Újévet kívánok mindenkinek!

Advent negyedik vasárnapján

Karácsonyra várva

Elindult már, messzi tájon
Sarki télben, jeges havon
Hegyen-völgyön kúszik felénk
Hallik már fenséges zenénk

Titokzatos, messzi tájon
Érkezik, hogy meghajoljon
Három vándor. Királyok?
Bölcsek? Talán mágusok?
Ők azok, kik követik a csillagot.

Úton vannak, megérkeznek
Betlehemben majd ott lesznek
Kik egy fiút felkeresnek
Egy jászolban majd fellelnek

Fényes szánok csilingelnek
Fenyők is most útra kelnek
Azt üzenik, ők is jönnek!
Jönnek, jönnek! Mind itt lesznek!

Elküldték már az angyalokat
Kik fényes szárnyon alászállnak
A jó lelkekben nyomot hagynak
Sötétben egy mécsest gyújtnak.

Csillagfényben megszült álom
Jöjj el hozzánk! Jöjj Megváltónk!
Hisz lelkünkben oly nagy a szomj
Hozd el Őt nekünk, hozd el Karácsony!

Nyárády Károly

Advent Harmadik Vasárnapján

Ma, az asztalunkon három gyertya égjen

Mert döntés született, ott fent az égben

Hozzánk jön el, ki legkedveltebb ott Fenn

Emberré válik ő e Földön, így döntött az Isten!

Nyárády Károly

Advent Második Vasárnapján

Advent második vasárnapján

"Lelkünkben is oszlik már a sötétség
hisz asztalunkon már két gyertya ég
s a távolban valahol, hol földet ér az ég
a próféták szavában testet ölt a Reménység"


Nyárády Károly

Advent Első Vasárnapján

Advent Első Vasárnapján

"Ma még csak egy gyertya ég

S bár távol még a Fényesség 

A lelkünkben gyúlt Reménység"

Nyárády Károly

Őszi színek

Harang kondul csendben, hangja elvész valahol a messzi ködben
Elmerengve gondolkodik még a rét, de bóbiskolnak már a fák a völgyben
Hol az elmúlt nyarat álmodja már az öreg falu, csendes őszi fényben.

Nyárády Károly

Őszi álom

Őszi álom

Tudom, valahol ott vagyok e tájban.

Ott, ebben az oly ismerős múltban.

Benne vagyok én is ebben az őszben

feloldódva valahol a távoli ködben.

Ott voltam, mikor ázottan állt fogat

búsan várakozva, visszafogva lovat,

hol villamosra ül a hölgy, s a vonat

füttyent a távolban, egy kutya ugat.

Hol elmerengve nézte önmagát az ég

egy tócsában, hol este már a villany ég.

Fényét búsan, de már vakon nézi még

egy gázlámpás, ki tudja, neki ez már vég.

Kesernyés füst illatát hordozta a szél

sárgult levél hullott alá, és mint aki fél,

némán adta magát, hisz megölte őt a dér

kiért vigaszul most egy gyászdalt küld a tél.

Tudom, valahol ott vagyok e tájban.
Ott, ebben az oly ismerős múltban.
Kinyújtom kezem utánad, némán kiáltva.
-Kérlek, ne! Ne szállj fel egy villamosra!
Inkább utazz velem, térj hozzám vissza!
Térj vissza, légy velem! Velem a múltba!

Nyárády Károly

Alkonyatkor

Alkonyatkor

Mondd, lehetne úgy még e földön, ebben az életben
Hogy minden úgy van még, úgy ahogy volt az régen
És már nem csak ott találod azt, az alkonyati fényben
Miről álmodoztál, szerettél, ott fent, a bíborszínű égben.

Nyárádi Károly

Valaki Tragédiája

Valaki tragédiája

Ellenséggel, ki veled egy ágyban

hever, soha ne légy barátságban!

És ne higgy annak szavában

ki terveket sző, de valójában

önmagát éli, a te udvarodban!

Ki ha kell, ő kiáll a hátadban

és leszúr ő téged, nagy bátran.

S ha megkérdik, hát megmondja:

-Ez voltál te, de elétek én kiálltam!

Gyarlóság! Értitek? Ezért én nem bántam

tettemet. Értitek? Ezért! A földet rá én hánytam.

Nyárády Károly

Várakozás

Várakozás

Erőt gyűjt titkon a tavasz

Nyugtalanul pislognak a csillagok az égen

A hajnal nem hoz rózsavízű harmatot még

bár mosolyától megroppan a hó a réten

Kegyetlenül télbe harapott már a szél

Megmozdul tőle a lét a néma rügyben

Lehullik a jégpáncél is, titkokat locsog a csermely

mikor fent, a mérhetetlen égbolton valahol

bárányfelhők fürdőznek az égnek kék vizében

Nyárády Károly

Árral Szemben

Árral Szemben

Testvér! Ne engedj teret a sötét szónak

és ne azt halld, mit ellened elmondnak

mert nem hiteles szavuk mindazoknak

kik most ellened, s másképpen szólnak!

Sok volt itt a szájhős, kik most félreálltak

Bátran sunyítanak, álruhában óbégatnak

és voltak olyanok, kik orvul vermet ástak

és olyanok, kik mosollyal hátulról szúrtak

No, de hidd el, nem ők azok, kik számítnak

kik a Júdás aranyait zörgetve gazdagodtak

mert bár ők, mint mindig, többen vannak

kik apát-anyát is lelketlenül pénzért adnak,

de nem én!

Nem én, és tudd meg, hogy még sokan vannak

olyanok itt, kik bár riadtan kissé megkoptak

de ha mégis, hát ők kiállnak és kezet nyújtnak

nem törődve, beléjük ezért mekkorát rúgnak.

Ezért mondom, ne engedj teret a sötét szónak!

S ha teheted, ne mondj nemet a fájdalmadnak!

Könnyezz inkább, mert veled álnokul elbántak

és nemesebb lesz lelked, s akik Veled itt maradtak

ők is könnyeznek, mert minduntalan Rád gondolnak!

Nyárády Károly

Ó, Te Isten! Te ezt hagyod?

Ó, Te Isten! Te ezt hagyod? 

Sötét halál madara száll fent az égen
Vágya egy van, az hogy minden égjen
Dögöljen és pusztuljon itt minden
Te ezt hagyod? Ó, Te Isten!

Álnok szörnyek torkából halál kiröppen
Nyomában ártatlanok vére falra fröccsen
Vétkes e világban már az újszülött is itten
Te ezt hagyod? Ó, Te Isten!

Álnok bábkormányok kürtölik ki az új igét
Hős és nagy lett az, ki merészen Ellened vét
Kiknek minden gonoszságra válaszuk egy igen
Te ezt hagyod? Ó, Te Isten!

Boszorkánykonyhában születnek új gének
Alattomos útjuk nyomán jajdul a gyászének
A dögevők is utálják már, vége akkor sincsen
Te ezt hagyod? Ó, Te Isten!

Büntesd már meg őket, Isten, az Ellened vétkezőt!
Büntess meg engem, a merészen illetlen kérdezőt!
De kíméld meg gyermekem, kíméld a szebb jövőt!
Hisz meghal így a hit, hogy a jó győz a rossz fölött
Akkor meghal az Ige is, mert a gonosz új testet ölt
S hatalma végtelen nagy lesz a mindenség fölött.

Nyárády Károly

Szavak nélkül

Szavak nélkül

Elfogytak szavaim, és elment a hangom

Megtörtem végleg, és eltört a lantom

Partra kivetett vagyok, s kiszáradt torkom

Ezért most elrejtem ezután előled végleg az arcom

Enyészet, te nyertél megint

de csak azért, mert én feladtam harcom!

Nyárády Károly