Őszi álom

Őszi álom

Tudom, valahol ott vagyok e tájban.

Ott, ebben az oly ismerős múltban.

Benne vagyok én is ebben az őszben

feloldódva valahol a távoli ködben.

Ott voltam, mikor ázottan állt fogat

búsan várakozva, visszafogva lovat,

hol villamosra ül a hölgy, s a vonat

füttyent a távolban, egy kutya ugat.

Hol elmerengve nézte önmagát az ég

egy tócsában, hol este már a villany ég.

Fényét búsan, de már vakon nézi még

egy gázlámpás, ki tudja, neki ez már vég.

Kesernyés füst illatát hordozta a szél

sárgult levél hullott alá, és mint aki fél,

némán adta magát, hisz megölte őt a dér

kiért vigaszul most egy gyászdalt küld a tél.

Tudom, valahol ott vagyok e tájban.
Ott, ebben az oly ismerős múltban.
Kinyújtom kezem utánad, némán kiáltva.
-Kérlek, ne! Ne szállj fel egy villamosra!
Inkább utazz velem, térj hozzám vissza!
Térj vissza, légy velem! Velem a múltba!

Nyárády Károly