Félek már szeretni valamit újra,
szeretni azt, ami holnapra nem lesz
új semmiség, mi nem lesz jó másra
mint elhinteni szót, de várni egy másra
mi nem az, de elvárják, úgy tekints rá, mintha
megtestesült álmod, kegyeskedve állna veled szóba
Félek már hinni valamiben újra
hinni újra a kimondott szóba`
szavakban, melyek
nem valók másra
kitaposott út helyett álnokul az ingoványba
vezetnek, csúcs helyett egy feneketlen kútba
igazság nincs bennük, tartalmuk lelketlen kiméra
és félek már szeretni, hinni asszonyban, barátban
hisz sosem tudhatod, mi rejlik arcuk mosolyában
és félek kimondani, hogy mennyire rettegek magamban
mert nem hiszek az emberi dicsőség hamisan fénylő aranyában
sem a hízelgő szavak mámorában született boldogságban
mulandó mindez, ha egyszer emberi, bűnben fogant, gyarlóságban
De szeretem szeretni a dicsőségben felkelő Napot
a végtelen erőt, a meleget, mit ad, a pontosságot
az önzetlenül nyújtott életet, mit mindörökké ápolt
az örök Természetet, a hegyeket, folyókat, fákat
óceánok habzó hullámai ölelésében bájolt, végtelen partokat
mert sosem csalatkozhatsz, ha bennük látod boldogságodat.
Nyárády Károly
Nehezen oszlik az éj
mereven ellenáll a homály
lassan jön a fény, szobám, mint hodály
megnyílik, s ezzel oda lesz az érzés, mi mély.
Részletekre bomlik a sötét
mi már nem ijeszt, már nem is fáj
érzem határozottan, de nem is, tudom! Mi fáj?
Érzem hiányát, vágyom rá. Akarom őt, akarom testét!
Legyen ő, csak ő, s ne kérdezd, miért!
Hisz ő volt, ki meleget adott, ha itt volt a hideg
Értelemet adott a semminek is, létemnek lényeget
Kinek csókja végül mégis mérgezett lett, de aranyat ért.
Ha még egyszer valamit kérhetek
Hát őt add vissza, de úgy, mint mikor még
semmi se az, ami mutatgatja világosan. Közel a vég.
Lehet? Lehetek kivétel? Hisz feladtam én, mindent! Értetek.
Már nem álmodom, szemem is nyitva
Fáj a fény, retinámat égeti a lét. Valóságba vissza!
Szól a parancs, könyörtelen a lét, szeresd, mi van, állj
hátra!
Öreg kutya vonít néha udvaromba’
boldog ő, mert őt már
nem vehetik el tőlem! Én gondoskodom róla!
Nyárády Károly
Mint izzó szeg elmédben,
ég a kialudt vágy, az elrontott élet
Mint halálos vérrög az agyadban
hiteles látomásként él még a szemedben lélek
Vinnyog az öntudatot is, de kihagy a szíved,
Te leginkább parcellát váltanál már temetőben
de pénzed sincs rá! Élned kell, hogy bassza meg!
Sokba kerültél élni? Valakinek? Meghalni sem tudsz
mert az senkinek sem éri meg? Hullaházba vigyetek!
Sokba kerül a hűtés, máshol dögölj te meg!
Elhagyatott romok alatt keress végső menedéket
Retinádon az ég, amit éppen akarsz, szívtál hozzá épp eleget
Képzelj magadnak egy dicső gyászt, vagy legyen buli
temetésed
Végül úgy is férgek fognak rágni, mit érdekel téged?
Ma, vagy holnap? Eddig se hiányoztál senkinek, hát nem?
Miért hiszed, holnap elsirat valaki? A régi, vagy az újabb exed?
Ő, aki ma volt talán a legszebb? Talán nem is volt.
Senki! Semmi se volt szép! Hideg volt az éj, forró lett a reggel.
Ó, te istentelen világ, kihez fordulhatok még, hogy az életemet
vedd el!
Nyárády Károly
Hallod te ezt a fenséges vízi zenét?
Érzed te az aranyozott hegyek kegyét?
Hát a mély-kék egek jeges szelét?
Gyantás fenyők nyers illatát?
Korhadó levelek gombaszagát?
Érted te az erdők, kövek bölcs titkait?
A sasok szavát, a farkast, mikor vonít?
Égre törő hegycsúcsoknak szerénységét?
Lankák, vízmosások rejtett kincsét?
A vad Természet erőinek szervezését?
E világunk értelmének létét?
Érted? Dehogy érted!
"Nyárády Károly"
Valahol, csak éppen túl, egy régi ködös éjszakán
Egy forró nyári napnak rózsaszínű hajnalán
Veled vagyok újra, álmaimnak nagy taván
Ott, ahol a csend is hallgatja még önmagát
Maradj még, régi álom, maradj velem ideát!
Nyárády Károly
Kapcsold le a villanyt, vesd inkább az ágyat
Halkítsd el fejemben a zúgó harangokat
Feküdj csak és most ne mondj lazaságot
Tarts szorosan, de ne akarj hazudni
Ne mondj nekem most kegyes hazugságot!
Ha nem tudtalak rávenni, hogy szeress,
ha nem értem el, hogy velem is nevess
most, az utolsó órában, miután már nincs
végleg eltűnik az, ami eddig volt, ami kincs!
Akkor csak ölelj, mert más egyebem már nincs!
Senkit sem lehet, s én sem tudlak rávenni
nem érhetlek el, és nem tudlak meggyőzni
Behunyom szemem, mert csak úgy látlak szeretni
S míg eljön a reggel, én megteszek mindent, ami
jó nekünk, add te is, mintha lenne még olyan, hogy mi.
És akkor feladom reggel én ezt a harcot
Mert nem tudtalak rávenni, hogy szeress,
Nem érthetted szíveddel, hogy lehetsz teljes
Nem tudtalak rávenni, hogy ezen te is csak nevess
Akkor csak ölelj még, utoljára, testeddel hajnalig kövess!
Nyárády Károly
Bűnös lehetek én, Uram, ha megkérdem?
Vétkezek én az által,
ha Tőled én megkérdem?
Igazi e világ,
melyben nekem kell így élnem?
Igaz az, és mindaz,
mit mondanak Te rólad?
Nekem azt hinnem
kell, hogy minden úgy jó,
ahogyan azt nekem
hinnem kell végtelen?
Vajon úgy jó az, ha vakon én elhiszem,
és nem vétkezem, azáltal, hogy kétkedem?
Abban, mit senki sem
nevezett másképpen,
mint Igazság?
Te, Ki nem vagy más, mint az általam oly tisztelt kedvencem,
Kit nevezhetlek én
így? Ha úgy hiszem
de inkább tudom, hogy
Te vagy az Egyetlen?
Igaz Barátom? Te, és csak
Te, jóságos Istenem?
Általad és mindörökké?
-Ámen!
A Golgotán.
Megboldogult apám egy soha vissza nem térő, letűnt idők szakmai nagymestereinek talán utolsó képviselője volt, és talán ennek köszönhető az, hogy életében nem is vágyódott egyéb babérokra, így aztán soha nem is lett a korszakalkotó kinyilatkoztatások, nagy népi bölcsességek megmondója! Ennek ellenére, volt neki pár kedvenc, meglehetősen tömör tartalmú mondása, melyek igen egyszerűen hangzottak. Mint kiderült, ezeknek a kinyilatkoztatásszerű mondásoknak az egyszerűségében rejlett mondanivalójának, a gyakorlatban legalábbis eddig, mindmáig kikezdhetetlen igazsága is! Nem hiszitek? Íme az apám féle ediktum!
-Amihez nem értesz, abba soha ne szólj bele! - és... akkor most a nagy hír is, hogy: Hollandia 200 kormányhivatalában 19 fokra csökkenti az átlaghőmérsékletet! Hogy jön ez ide? Mit keres a csizma az asztalon? Ja, akkor tegyem hozzá még, hogy mindezt 2022-ben, április elsején mondják (hogy legyen valami értelme is!)
Hogy miért mindezt most? Hát... ez egy igen hosszú történet lenne! Hosszú, mert... de erről akit érdekel, én már 2009-ben írtam, akkor még viccesen, talányosan, és érdemes is olvasni, mert akkor kiderül, hogy azóta mennyire vittük, illetve vitték azok, akikkel mi, erkölcsi hagyományokkal rendelkezők, már semmiféle szellemi, semmiféle kulturális azonosságot mi már nem vállalhatunk!
https://nyaradi.blogspot.com/2009/01/gz-van-mert-nincs-gz.html
Ez a cikk, itt, alól pedig a kép, a mai holland miniszterelnök értelemtől sugárzó arcával, mikor bejelenti, hogy nem oda Buda, illetve a tulipánok és a szélmalmok őshazája, mert Don Quijote is bió-szénával etette a rozzant Rosinantet, mielőtt végső csatára vitte volna a zöldenergia... izé, na mindegy, mert szélmalomharc volt az, és különben is, Putyin!
-Na, szóval én mondom! "Kevesebb fűtés, kevesebb "klímahasználat" (ez meg mi?), rövidebb zuhanyozás, és akkor lesz valami! Megfagyunk! Punktum!
Hát igen, lesz valami fagyás, az biztos! Ebben eddig ez a legbiztosabb! Csak várd ki a végét, mikor a hollandokat ezután már onnan fogod felismerni, hogy ők dög-büdösek a hidegvizes, szívizomserkentő sokkterápia miatt, és az egészségesebbek is dideregnek, miközben Putyin a végsőket fogja rúgni, medvebundás takarója felett, és a rászakadó gáz mennyisége miatt fogja álmatlanul tölteni az éjszakáit, amit Kína, India és Pakisztán még nem képes időben átszállítani keletre! Ha majd sikerül, akkor...Akkor Hollandia áttérhet végleg a fekete tulipán tenyésztésére!
Oda nem kell már se fény, se meleg! Még tulipán se! Na, de akkor hol lesz az a bizonyos szivárvány, meg az a sok zöld(ség)?
És akkor jön a finálé, mert most már megint igen könnyű nagyképűsködni, így, tavasz elején, de én azért megnézném a selyemtangás, bió-vegán, szivárványos genderpapik didergését, majd úgy, egy átlagosnál fagyosabb decemberi napon, mikor majd a keleti szél fúj Ivánék felől, és nagyon gáz van, mert a gázcsőben már nem lesz semmiféle gáz. Akkor aztán lehet majd tekergetni a termosztátot, és újabb szankciókat meghozni, s mivel a hazaszeretet, mint klasszikus fűtőanyag, kimarad, (az a fejlettnyugati libsiéknél már nem járja) így aztán aki hülye, az is marad, és mint ahogy a félresikerült, genetikailag életképtelen élőlények mindig is tették eddig, elhagyják ezt a nagy színpadot, amit élettérnek nevezünk! Ami fura, az, hogy ezeknek a hülyéknek a temetésén mégis mi fogunk szomorúan bólogatni, s megtanuljuk azt, amit eddig is tudtunk! Azt, hogy a széllel szemben nem lehet... Az igazság mégis az, hogy lehet! Lehet, csak aztán jól nézd meg magad, hogyan nézel ki utána, és azt is, hogy mire jutottál vele!
