- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2011. november 7., hétfő

Szavak a Szélben



Szavak a szélben!


Ó, szavak, ti nagy szavak! Ti ugyan mit tudhattok?
Miközben szálltok csak, semmit sem mondotok.
Ti is csak próbáltok létezni, másokkal elhitetni
hogy fontosak vagytok, s a hegyre a követ felhordani
nagy dolog, nemes tett, illene nektek ezt köszönni.

Ó, ti szavak, ti hiszitek csak azt, hogy igenis, léteztek
Csak hiszitek azt, hogy sok minden függne ti tőletek.
hogy ti vagytok legelöl, utána lennénk mi emberek
csak ettől és ennyitől lennénk az, nem kicsi egerek.
Beképzelt vagy, üres szó, hát a lényeget nem érted?
hogy a szárnyaló lélek soha a te szolgád nem lehet?

Ó, ti szavak! Ti mind, mind csak bárgyú férgek vagytok!
Fényesen illegve le és fel, villogva hiába ragyogtok.
Mert bárhogyan forgatlak, bárhogyan is teszlek
A való igazról soha sem sikerül beszélni ti néktek
És nem vagytok, nem is lesztek ti sohasem egyebek,
mint eldobott, szélbe szórt, hasztalan forgácsa lelkemnek!

 Nyárády Károly

2011. október 30., vasárnap

Válaszokra Várva



Ó, mondd!


Ó, mondd! Miért ez az űr, miért a fájdalom?
Ha mindegyre én adok, ami kell, nem kapom.
Ha itt van a nyár, de mindig süvít közben a tél
semmi sem egész, az én részem mindig csak fél.

Ó, mondd csak el! Te mondd el nekem a nagy titkom.
Miért van úgy, akkor is, ha soha ki nem mondom
hogy hajnalban, ha végre a szemem is lehunyom
vágyam csak az, ne keljen többé azt felnyitnom.

Ó, mondd el te! Hol hibázok nagyot, hol rontom én el?
Miért van úgy, hogy a nap vérvörösen nyugszik és kel?
Miért oly száraz tőle a sivatag, mint lelkedben a hely
hol örökzöld pálmámmal kezemben, te ugyanúgy löksz el?

Te mondd meg nekem, és soha ne kérdezd azt vissza
hogy a könnyeket most miért a száraz homok issza.
Te mondd el, de mégse! Inkább ne tedd! Ne szórj újra szét!
Hamis szóval még ne öld meg egy bíbor hajnalunk új ígéretét.


Nyárády Károly

2011. október 21., péntek

Rekviem




Egy Utolsó Szó


Kihuny lassan fény szemedben 
pislákol még lét a fáradt testben.
S bár búcsúzkodok tőled ködös éjben
álmatlanul kóborolva könnyes szemmel
mondogatom reménykedve: Ne menj még el!

Bólogatnak csendben hozzá lombok
értik s tudják ők, hogy én mit mondok
és csak néztek le hidegen a csillagok
mikor átsuhant az égen sötét madár
tudtam rögtön! Te nem vagy már!

Szemed fényét fátyol feddte már el
Lelked  útban, most égre száll fel
Elcsuklik hang, a sírás, s megtörik a fény
mosolyod visszanéz talán, át az ég ködén
mikor hallani vélem a hangod és látom
árnyadat suhanni, s a sárguló levelet fákon.

Meg-megállva nézek tova, hová lett a fény?
Megpihenni készül örökre a sírhelyed kövén?
Nem tudom, s csak nézek át az eső függönyén
Téged sirat most az ősz is, és fájdalommal én.

Fodor Clara emlékére!
2011. 10. 21.

 Nyárády Károly

2011. október 6., csütörtök

Párhuzamos Világban




Párhuzamos Világban 


Ha úgy hiszed, hogy megváltani akarod a világot 
Ne tedd meg, nem lehet, akkor inkább álmodj!
Hunyd le szemed és engedd el a földnek láncát
bontsd ki szárnyaid, érezd csak a csillagok táncát.

Engedd elragadni magad, hisz felvisz az örvény
oda, hol nem voltál, hol nem köt már a törvény.
Engedd akkor el magad, ússz a felhők fátylán
Terülj csak szét csendesen, éjnek bársony ágyán.

Eggyé válsz így lassan az éggel, csillagokkal
Harmatot hinthetsz a fűre, ölelkezhetsz holddal
Karjaid közt elhozod a rózsaszínű hajnalt, aranyból
A zöld mezőkre madárdalt, trillát pásztorsípból.

Hajladozó nádbugákra enyhe szellőt küldhetsz
ha felkelő nap melegével párafelhőt kergetsz.
Aranyozott búzatáblát érlelhetsz a forró fénnyel
jó termést a szőlődombra, boldog ígérettel.

De ha csak lenni szeretnél, csak nézni a Holdat
nem tudni, nem várni, hogy mit hoz majd a holnap,
nézz fel jól az égre, keresd csak a csillagodat
mert másvalaki is nézi azt, egy másik ég alatt!


Nyárádi Károly

2011. október 4., kedd

Ó, Ti Nagyok!





Ó, Ti Nagyok!


Ó, ti Nagyok!
Kik mellett a nap is csak halványan ragyog
Ha feltűntök, ha vagytok és léteztek
Kik bársonyon kényesen sétálva érkeztek
Kiért süt ez a nap? Hát csakis ti értetek!

Ó, ti Nagyok!
Ti hiszitek, hogy általatok élek én és halok
S kopár vidék lenne a Föld, merő egy sivatag
Sírva éhezne az újszülött, s könnyezne az agg
Ha nem lennétek ti, valahol egy pártban a tag.

Ó, ti Nagyok!
Kik vidáman nevetve milliókkal játszotok
Miközben éhezők serege bámul csak reátok
Korgó gyomorral néznek, és soha nem érthetik
Miért van az, hogy valaki oly nagynak születik?

Ó, ti nagyok!
Kik az oly nagy játszmákban is csak sakkoztok
Mély szakadék peremén esztelen száguldtok
Miközben romba döntötök nemzetet, országot
Nem kímélve élőt, és nem szánva haldoklót.

Ó, ti Nagyok!
Pusztulás, vész jelzi utatok, vér a ti nyomotok
Virágot tapos el, és zendülő vetést a csizmátok
Bakancsok tömege masíroz, a gránát robban,
Keresztek erdeje marad csak a ti nyomotokban.

Ó, ti Nagyok!
Magatoknak írjátok a törvényt, és mégis csak raboltok
Tietek a bank, s már mindenki más csak a ti szolgátok
Elvettetek mindent, bármit, amit csak lehetett
Éhezők kenyerét, öregtől napokat, árváktól meleget
S mikor már nem bírták, a házukat, tetőt, a fedelet.

Ó, ti Nagyok!
Nagyok vagytok, de figyeljetek, hogy mit mondok!
Talmi arany mit kapkodtok, két kézzel úgy markolgattok
Jusson majd az eszetekbe, mert lesz úgy ott a gödör szélén
Hol az utolsó is hátat fordít nektek, és elszállt már a remény
Mikor megtudod, hogy porból lettél és csak porrá válsz!
Megtudod, hidd el, mikor majd az Urad előtt már állsz.
S akkor, ti, Nagyok, kéztördelve már hiába mondjátok:
Uram, Uram, nem hittem el, hogy én ily kicsi vagyok! 


Nyárádi Károly

2011. szeptember 27., kedd

Az Ígéret egy igen szép szó!

A számtalan nyári élményeim, és igen kellemes meglepetéseim egyike közé tartozik, hogy megjelent az első verses kötetem is. Meglepetést emlegetek, mert én is csak akkor tudtam meg, mikor már elkészült az első példány. Hogyan történt meg mindez? Nos, erről nekem csak annyit szabad elmondanom, hogy erről egy igen kedves és nagyszerű ismerősöm gondoskodott, akivel korábban már beszélgettünk arról, hogy ideje volna egy ilyen kiadásról is gondolkodnom. Nos, én akkor nem igazán tettem tönkre magam az ötlet megvalósításával, és inkább kifogásokat kerestem. Nem úgy a kedves ismerősöm, aki jobban bízott bennem, mint én magamban, ezért a tettek útjára lépett, és egy igen szép napon az orrom elé tolta a kész művet. Bevallom, nagyon meglepődtem és igen érzékenyen érintett,  amitől csak igen szerencsétlenül hebegtem valamit, és jó időbe telt, míg rendesen a helyére sikerült illesztenem a dolgokat is. Ezúttal fejezem ki nyilvánosan köszönetemet és hálámat iránta, hogy egy ilyen nagyszerű meglepetést tartogatott a számomra. 
Íme az Ígéret című verses-kötet, benne az eddig megjelent verseim egy része.


Ide kattintva a kötet teljes tartalma is elérhető.

2011. szeptember 10., szombat

2011. szeptember 8., csütörtök

Hát már megint? Vagy még mindig? Meddig?

Nem tudom, hogy ezzel Ti hogyan vagytok, de nekem tele van a tököm! Mindennel! Csak sorolni is unom már, hogy minden nap, ugyanazt lehet látni-hallani. Hogy itt van az ősz, mert ugyebár vége van a nyárnak! Milyen kár, hogy nincs másképpen! Mi ebben az újdonság? Nyár után nem az ősz szokott jönni, vagy máskor ez nem így történt? Aztán megint ömlik a tévékből, ezerféleképpen, hogy 9.11! Igaz, most már a tizedik évforduló lesz, amitől persze senki sem lesz okosabb, és ezután már nem is lesz senki, mert ugyebár Bin Ladent elkapták, és akkor már nem is kell semmit sem megmagyarázni. Nem is fogják, mert azt minek? Aki kíváncsi, annak elmondják orcátlanul, hogy gondok voltak, mert az FBI és a CIA nem tudott megegyezni, és akkor néhány repülőgép csak úgy kószált, sportrepülőkön gyorstalpalós pilótákkal, akik aztán.... a többit tudjuk! Hogy eközben a NORAD mit tett, vagy hogy a civil légi forgalomért felelős hivatásosok miért tátották a szájukat órák hosszát, nem részletezik. Azt sem, hogy az egész keleti parton csak két vadászgép járőrözött, és azok is csak akkor, mikor már az egyik ikertorony égett, megint nem magyarázza meg senki. Illetve igen, de akkor nagy szerencse, hogy Ivánék ezt korábban nem tudták! Mert ha igen, akkor holtbiztos, hogy a korábban Kubába telepített rakétáikat nyugodtan lepakolhatták volna egyenesen a Central Parkba is, miközben az orosz pilóták egy magasból történő városnézésre is elkószálhattak volna gépjeikkel. Mindeközben csak egyvalamire kellett volna ügyelniük, hogy gépjeiket igás fogatnak, vagy autóbusznak álcázzák, és akkor már senki sem vette volna észre a csalást. Hihető, nem? Persze, hogy az, mert ha ezt a hivatalos szervek így mondják, akkor az úgy is van! Aki ezt így mégsem hinné el, akkor arra is van egy jó recept. Akik így tesznek, azok nem egyebek, mint spekulálók, akik rosszindulatúan félremagyarázzák a dolgokat, és ők lennének azok a fránya összeesküvés elmélet hívei! Kész! Ha ez így ki van mondva, akkor ez mindent megmagyaráz. Hogy ki és miért esküdt össze, azt nem részletezik soha, de minek is! A labda kerek, mert kerek a labda!
Összeesküvés ide, összeesküvők oda! Én nem esküdtem össze senkivel, de merem állítani, hogy itt nagyon bűzlik valami, az biztos! Csak emlegetem, mert a legnagyobb gazemberségeket kitervelők mellett mindig vannak olyanok is, akik ezeket a gazemberségeket, ha nem is ők követték el, de kutya kötelességük lett volna megelőzni, és ha nem tették, akkor ezért példásan bűnhődniük kellett volna! És akkor máris itt van a kutya egyszer elásva, mert több, mint háromezer ember halála miatt, máig sem vontak senkit felelősségre. Ekkora nagyvonalúságot azért még a világ legjobban felfegyverkezett, legparanoiásabb, leg-leg nemzet vezetőségének sem lehet elnézni. Tudnak az elvtársak valamit, az biztos! Talán azt, hogy nem jó kutakodni ott, ahol olyasvalamit találhatsz, amit egyáltalán nem akarsz megtalálni!
A másik sor gond, hogy a hivatásos szarkeverés mestereinek magyarázatai valahogyan nem illenek bele a keretbe. Olyan állítások és végérvényesen elfogadott, mondhatni, már folklór értékű legendák, amit már a hétköznapi gyakorlat is képes bármikor tételesen cáfolni. Ilyen legenda például az elrabolt gépek egyes utasainak az állítólagos telefonbeszélgetései is, ami szó szerint, szemen-szedett hazugság lenne úgy, ahogyan azt dramatizálva leadták akkor, és azóta számtalan átdolgozásban újra meg újra bejátszanak. Hazugság, mert ilyen telefonbeszélgetést fizikailag lehetetlenség volt megvalósítani akkor, és eltekintve néhány műszaki újítástól, ez a mai napig is érvényes. Mobil hálózatról, nyolcszáz méter magasságból már képtelenség jelet fogni, mert a földi átjátszó cellák adóantennái csak a felszín fölött, erősen nyaláboltan sugároznak. Valahogyan úgy, mint a közvilágítás fényszórói, lefele, és nem az ég fele szórják az energiájukat. Erre a jelenségre még rálicitál az is, hogy a repülőgépek majdnem zárt fémtestet, majdnem tökéletes, un. Faraday kalitkát alkotnak. Jó példa erre a gépek villámcsapás elleni immunitása, ami enyhén szólva, a  milliárdszorossá lenne egy földi adóantenna mikrohullámú jeléhez képest. Na de legyünk nagyvonalúak, ne hasogassuk a szőrszálat, mert ugyebár vannak okos emberek is, akik mindezt jobban tudják! Valóban?


Két képet tennék ide ki, egyiken a Pentagon elleni "merénylet" nyomai láthatóak. Ide, ebbe az épületbe, a hivatalos verzió szerint, egy Boeing 757-es személyszállító csapódott be. Egy ilyen gép átlagosan száz tonnát nyom, szárnyainak fesztávolsága 38 méter, hossza 47, és farokmagassága hat méter, két Rolls Royce RB 211-es turbóreaktoros motorral szerelve. Motorok, melyek nagyjából elpusztíthatatlan titánötvözetből készülnek. Nos, ezekkel a motorokkal egy nagy baj van, mert a kettőből az egyik nyomtalanul eltűnt, míg a másikból maradt meg valami, de az a maradék valahogyan egy sokkal kisebb motorra jellemző. Nem gond, mert hivatalosék megkapták rá a helyes választ! A második motor egyszerűen elpárolgott a nagy hőségben.


Hát... igen! Most mit is mondhatna más egyebet a bunkó, hétköznapi, balga ember, ha egyszer nem tudja, hogy a titán a háromezer fokos hőt is vidáman túléli, annak ellenére persze, hogy a pokoli ütközést hősiesen kiálló épület tartószerkezete áll, sőt a tetején lévő fedőszerkezet is a helyén maradt. Ott pedig, ahol a szintén köddé vált szárnyak is eltűntek, ott még az ablaküvegek sem törtek be, és a közelben lévő fa is "csak" megperzselődött a pokoli hőségben. Hiába, mert ha a hülye nép, aki nem tanulta meg annak idején, hogy a tömeg megszorozva a sebesség négyzetével csak helyenként tud igen nagy kinetikus energiát produkálni, az ne szóljon bele! Ne pofázzon bele, és azon se csodálkozzon, mikor elolvassa, hogy a helyszínen megjelenő kriminalisták nagyon körültekintően jártak el a repülőgépen lévő áldozatok azonosítása során, mikor az ilyenkor szokványos DNS vizsgálatokat végezték el. Szóval ezen sem kell csodálkozni, hogy voltak ott emberi maradványok is, melyek igen csodálatos módon mégiscsak átvészelték a becsapódást, míg a szárnyak, motorok, és a leszállószerkezetek masszív, acélból készült darabjai egyszerűen köddé váltak. 
Most átvészelték, vagy sem, nem fog kiderülni soha, hivatalosan biztos, hogy nem, de én egyvalamit  azért ettől függetlenül, soha nem tudok megbocsájtani! Azt, hogy az ilyen, és ehhez hasonló aljasságok és tragédiák kitervelői is, mindig és mindenkor ugyanilyen gond nélkül élik túl, és főleg azt, hogy ezt ők mindig meg tudják magyarázni, és hogy mindig lesznek olyanok, akik ezt el is hiszik nekik!

2011. augusztus 29., hétfő

Ájtatós Manó a Szobatársam

A rendes kerékvágásba visszazökkenő hétköznapjaim legutóbbi eseményeként, egy új háziállattal bővültünk ki. A neve Monti, ami az angol praying mantis-ból ered, magyarul, népi nyelven, ájtatos manót jelent. Nos, Monti, vagy Manócska egyik este egyszer csak berepült az ablakon, rátelepedett az egyik szobapálma levelére, és azóta itt lakik velünk. A szobanövényeim nincsenek veszélyben, mert őkegyelme, rokonaitól eltérően, nem vegetáriánus, hanem kizárólag húsevő, félelmetes hírnevű vadász. Egyik este be is mutatta villámgyors fogását, mikor a fényre betévedő, apró szöcske, végzetes hibájában, a közelébe merészkedett. Egy szemvillanásnyi kicsapódása a fogókarjainak, és Manócska máris jóízűen vacsorázni kezdett. 


Tegnap egy jókora legyet kapott el, de ezt már röptében, és máris megvolt az ebédje is. Manócska egyelőre jól érzi magát, és semmi hajlandóságot sem mutat, hogy legényemberként, egy asszony után nézzen. Meglehet, hogy ez a manó tud valamit, és akkor megmarad vén-legénynek, ami esetében, ez a hosszú élet titka lesz. Ennek magyarázata az, hogy manóéknál egy viharos nász után, a jóval nagyobb menyasszony rendszeresen elfogyasztja vőlegényét. 


Úgy bizony, Manócska, hidd el, hogy jobban jársz, ha itt maradsz, ájtatoskodsz továbbra is, és akkor egy ájtatos szerzetes leszel, minthogy asszonyod esküvői ebédje légy. Hidd el, egyetlen nő sem ér ennyit!

2011. augusztus 28., vasárnap

Még Tombol a Nyár.

Nos, én nem tudom, hogy ki hogyan van ezzel, de nekem szent meggyőződésem az, hogy nagyon nyár van még. Meglehet, hogy ez csak nézőpont, vagy talán csak perspektíva kérdése lenne. Mondom mindezt, mert a napokban, tegnap talán, sétálgattam barátommal a strandon, miközben ő a legújabb stratégiákat körvonalazta, és én, fene tudja miért, de igen hallgattam. Ez neki is hamar feltűnt, mert ez amúgy egy igen ritka jelenség lenne, hogy én ennyire szótlan legyek. Pár pillanatig kutakodva nézett rám, és egyszer csak elkérte a napszemüvegemet. Feltette az orrára, körülnézett vele, és akkor csak ennyit mondott:
-Tényleg, ezzel a szemüveggel egészen másképpen lehet látni mindent. Honnan szerezted?


Nos, ha tovább tart még a nyár, akkor harag nélkül, de rám egyelőre még ne számítson senki, oké? És ne kérdezze meg senki, hogy miért?

2011. július 11., hétfő

Érettségi Vizsga, Made in Romania

Hát, igen! Ígérgetek fűt-fát, hogy így megy úgy, lesz itt aztán megint nagy írogatás, forgalom, és íme, eltelt máris egy hét, és én megint csak lógtam rendesen. Na de nem baj, mert most aztán megírom én, de meg ám!
Inkább kezdem azzal, hogy lógtam sokat, távol voltam nagyon, és ennek akár hogyan is vesszük, igen jó okai vannak. Például az, hogy az idén végez a lányom, illetve nem végez még semmit, hanem leszámolt az iskolával. Más szóval: érettségizett! Nagy dolog! Az! Aki nem hiszi, az járjon utána, de aki erre most nem érne rá, annak én elmondok néhány dolgot.
Ez az éreccségi, mert ez csak az, ez Romániában abból áll, hogy négy év tanulás után kiderülhet, hogy ki mekkora marha? Az, hogy ki mit tud, vagy hogy ki mire képes, az már nem. Hogy a gyerekek, a tanulók mit tudnak, azt sajnos soha nem lehet kideríteni,  és még később sem, mert egyszerűen nincs semmiféle közös vonása az évenként megszervezett bohózatoknak. Illetve, azért van néhány hagyományos dolog is, mert például minden évben megszervezik, és ugyanúgy összegyűjtik a szülök zsebéből a vizsgáztató bizottságok számára szánt megvesztegetési összegeket, ami mindig szép kerek számra rúg, és amit valaki, vagy valakik pofátlanul mindig zsebre is tesznek. Hogy ezért cserébe ki mit és mennyit tesz, azt soha nem mondják meg, de azt bizalmasan megsúgják előre, hogy a gyerekek jövőjéről van szó, ne csinálják az eszüket, ha jót akarnak! És akkor mindenki, akinek gyereke van, az hűségesen (én is) tejel, és befogja a száját. (én nem)
Na de az idén ez sokaknak nem jött be, mert országos szinten, első alkalommal, a sikeresen vizsgázók arányszáma jóval az ötven százalék alatt maradt. Több tíz, hírnevesnek mondott líceum egyetlen végzős diákja sem érte el az átmenő jegyet, és ez megint egy igen szép és sokatmondó eredmény. Igazi premier!
Na de lett is háborgás, földindulás, szakemberek véleményezése, okosabbnál okosabb véleménynyilvánítás. Bárkit hallgattam, szóáradatából egyvalamit tudtam, meg: -A mostani fiatalok rosszul tanulnak, nem veszik komolyan a tanulást! Lógnak, sokat ülnek az interneten, a tévé előtt, és többet tudnak más egyébről, mint arról, amiről tudniuk kellene! Bumm!
Szép eszmefejtések, de ezek csak szövegek! Soha nem tudom elégszer elmondani, kimondani, hogy a mindenkori gyerekek, fiatalok pontosan olyanok, mint amilyenre az őket etető és hanyagoló elődök megtesznek! Punktum!
Ja, és még valami! Ha a gyerekek más egyébről tudnak többet, mint arról, amiről az elődök szerint kellene, akkor miért nem változtatnak, és abból  a másvalamiből vizsgáztatják az újabb generációkat? Jó kérdés, és az is könnyen meglehet, hogy azon a vizsgán az elődök is igen sokan megbuknának, holott közülük nem egy miniszterségig is vitte már. Sőt, még államelnökségig is.
Hogy miért jutottunk ide? Nem kell ezért most Ádám és Évát is fölemelgetni, mert sokkal egyszerűbb a dolog!
1989 óta, itt ebben a bolondokházában kereken harminckilencszer változtatták meg a tanügyi törvényt. Huszonegy év alatt még nem volt két egymást követő tanév úgy, hogy a vizsgázás, a tananyag azonos legyen. Mindezt sikerült összehozni, és a vizsgán a kilencedik és a tizenkettedik év, tehát négy év tananyagából összevonva követelték a felkészültséget. Néha az utolsó évben töröltek tantárgyakat, szervezték át a tanítási rendet, és ezen már csak az igazodott ki, akit amúgy sem érdekelt, de mindezért igen csinos fizetséget söpört  a zsebébe, mindenféle vizsga vagy későbbi felülvizsgálat nélkül! Pedig, ha jól meggondolom, harminckilencszeres roham után azért sokan szorultak volna rá például egy elmegyógyászati vizsgára, vizsgálatra. Egyszer a tényleges változtatások előtt, és aztán később is.
Na, de most már mondom a lényeget is, amiért most prédikálok. Lányom igen sikeresen vizsgázott az idén, és sikeresen érettségizett, és akkor ezek szerint ő tudta azt, amit mások kitaláltak neki! Hogy mindazzal, amit eddig a fejébe és a vele egykorúak fejébe töltöttek, azzal mit fog kezdeni, azt én tényleg nem tudom eldönteni, de egy dolog biztos! Egyetlen olyan tantárgyból sem érettségizett, amiből későbbi pályafutása során, vagy választott, elkövetkező egyetemi vizsgáinak bármelyikén tudnia kellene.
Szombaton este pedig  láthattam, hogy az évek alatt felgyülemlett kiábrándultságát ő hogyan vezette le. Sötétedés után, az utóbbi négy év alatt, az érettségire készített összes jegyzetéből és füzetéből egy hatalmas máglyát rakott, és én döbbenten néztem, hogyan számol le a nagy halomnyi "haszontalansággal". Rémisztő volt számomra, mert a könyvek égetése mindig viszolygással töltött el, de szótlan maradtam, mert megértettem az ifjúság lázadó kitörését, és a nyilvánvalóan tüntető magatartásmódot. Nem jó ómen az ilyen, és ha később ebből bajok lesznek, holtbiztos, hogy megint azok a kurva kölykök lesznek a hibásak!
Jön majd akkor egy újabb agyalágyult tanügyminiszter, és elnyekereg valamit, hogy :
- Há sze jól van na! Most mit még ke annyit ordibálni? Há te nem érecsségizté soha, bazmeg? - és akkor is jó lesz ez így! (valakiknek biztos!)

2011. július 3., vasárnap

Coming Out Of The Dark



Itt vagyok újra, és ezután már leszek rendszeresen is!
El sem tudjátok hinni, hogy mennyire jól érzem én most itt magam. Hiányoztatok nagyon! Mind hiányoztattok!
De jó itthon! :-)