Feloldozás a Földön és az Égben is!

Részlet a "Valaki Mindig Átver Valakit!" című regényemből.
 
...Az asszony és a két lány végigvirrasztották az éjszakát, és csendesen imádkoztak, hogy a szerencsétlen fiú átvészelje a súlyos balesetet. Minden igyekezetük ellenére, csak a harmadik nap után sikerült nagyon ellentmondásos híreket szerezni a fiú sorsáról, ám a kideríthetetlen igazság gonoszabb lett számukra, mint bármiféle bizonyosság tudata. Csak néhány év elteltével sikerült fellebbenteni a titokzatosság fátylát, mikor a korán megöregedett asszony már csak egyedül tengette napjait ugyanott, ugyanabban a kicsi házikóban. Lányai ekkor már rég elkerültek a messzi idegenbe. A magára maradt édesanya a ház előtti padon ült a tavaszi nap fényözönében, és fátyolos szemekkel bámult a messziségbe. Elkalandozott gondolatai közül egy rendkívül csinos, elegáns nő megjelenése térítette vissza a jelenbe. A nő ruganyos léptekkel lépegetett fölfele a megkopott kőlépcsőkön, illedelmesen köszönt, és elmondta jövetelének okát.

—Nem volt könnyű dolog idáig eljutnom, ám hamarosan ki fog derülni, hogy jó helyen járok? —kezdte mosolyogva, majd egy fényképet vett elő, és az öregasszony felé nyújtotta.

—Mondja, kérem, ismeri ezt a valakit? Látta már valahol? —az öregasszony szemére illesztette először a szemüvegét, majd kissé vaksin nézte a képet az erős napfény miatt. Arcára ekkor mély megdöbbenés költözött, s mint akit keserves fájdalom ér, kezei lágyan az ölébe hullottak, és kínosan keserves sírásban görnyedt össze. A nő megilletődve nézte, és most már tudta, hogy jó helyen jár.

—Hogyne ismerném, drága kisasszony, én ne tudnám? —mondta az öregasszony kissé összeszedve magát. —Nincs olyan nap, hogy ne jusson az eszembe! —Ám amikor a nő arra kérte, hogy meséljen neki a képen lévő fiúról, akkor kiderült, hogy mégsem tudja megmondani, hogy ki lehet az a valaki a képen.

—Akkor mondja el azt, amit tud róla! —biztatta a nő mosolyogva, mire az öregasszony mesélni kezdett. A nő elkomorodott arccal hallgatta a megrázó történetet, de egyetlen egyszer sem szakította félbe az öregasszonyt. Az elmesélte, hogyan történt minden, és hogy később nagyobbik lányát küldte be a városba, hogy a fiú sorsa felől érdeklődjön. Lánya a kórház sürgősségi osztályán rátalált az eszméletlenül fekvő fiúra, akit a harmadik napja tartottak a betegelosztóban anélkül, hogy bárki is kezelésbe vette volna. A lány tiltakozásai miatt megmozdultak lomhán az orvosok is, és a műtőbe vitték, de mint később kiderült, már túl késő volt, hogy segíteni lehessen rajta. Lánya aznap hajnalig ott gubbasztott a kórház folyosóin, mikor aztán közölték vele, hogy a fiú meghalt. Ekkor az asszony szünetet tartott, mert képtelen volt tovább mesélni a felindultság miatt.

—Nem tudja elképzelni kisasszony, maga nem tudja elképzelni, hogy mit éreztem én akkor, és hogy mit érzek én minden nap, attól a perctől kezdve. Nincs olyan nap, hogy egyszer legalább ne sirassam meg ezt a fiút. —nézett a még mindig kezében tartogatott képre, de tekintetét képtelen volt rajta tartani. Mindegyre el kellett fordítania az arcát.

—Ezt a fiút… ez a fiú miattam halt meg! —mondta ki kegyetlen önmarcangolással, és ezzel mintha egy gát szakadt volna át benne, többé nem tudta abbahagyni a sírást.

—Soha nem tudtam megköszönni neki, amit ő tett akkor érettünk, és még ő kért akkor bocsánatot tőlünk, pedig szegénynek semmi köze sem volt semmihez. Nem ő tehetett arról, hogy azok a gazemberek elrabolták fejünk fölül a tetőt. A lelke aranyból volt annak a fiúnak, s nem bírta elviselni, hogy akkor hogyan bántak el velünk. Ez volt a veszte szegénynek. Ő egy olyan áldott jó fiú volt, tudja? 

A fiatal nő csak ült csendesen, és látszott rajta, hogy nagyon meghatotta a fájdalmasan szomorú történet. Ránézett a könnyező asszonyra, akinek arcán mély fájdalom jeleit láthatta. Néhány hosszú pillanatig nézte eltűnődve, aztán enyhén elmosolyodott, és csak ekkor válaszolt.

—Igen, tudom! —mondta csendesen. —Tudom, mert ö az én férjem!

Az öregasszony arcán leírhatatlan döbbenet tükröződött. Csak nézett szótlanul a nőre, és hitetlenkedve kérdezte.

 —A maga férje? De hisz akkor… akkor mégsem halt meg? Kisasszony drága, ne vicceljen velem ilyen dolgokkal, mert az Isten nagyon megveri! —mondta most már méltatlankodva.

—Nem viccelek, asszonyom! —mondta határozott hangon, de mégis kedvesen a nő. —A képen látható férfi az én férjem, és a születendő gyerekeim apja! Áldott állapotban vagyok, nem látszik? —mutatta a kissé már gömbölyű hasát most már nevetve a nő. —Láthatja, ez nem vicc!

Az öregasszony még tétovázott egy kissé, és csak most vette jobban szemügyre a mellette ülő nőt, aztán lassan ellágyulva újra elsírta magát, de ezúttal már a végtelen hála volt könnyezésének oka.

—Ó, te jóságos, igazságos Isten! Te megbüntettél a gonoszságom miatt, de közben meghallgattad a fohászaimat is! Nem is tudok beszélni, annyira örvendek, hogy…— és itt önkéntelenül megölelte a mellette ülő, kedvesen mosolygó nőt.

—Tudja kedvesem, én annyit sírtam már emiatt, hogy azt el sem tudom mondani, és mindig reméltem, hogy egyszer megtudom az igazságot. Most megtudtam, de a legmerészebb álmomban sem hittem volna, hogy így alakult a dolog. Tudja, mikor megtudtuk, hogy, vagyis azt mondták azok a semmirevalók ott a kórházban, hogy meghalt, akkor elmentünk megint, hogy megtudjuk, mikor lesz a temetése. Jaj, olyan szörnyű most erről így beszélni, de ne haragudjon rám, mert akkor mi tényleg úgy hittük, hogy meghalt. Elmentem a lányokkal, de akkor a kérdezősködésünkre azt mondták, hogy nincs meghalva, és már hazavitték. Nem hittük el, mert nagyon gyanús volt! Egyik ismerősöm is utánajárt, de ő sem találta meg, a beutalt betegek közt nem szerepelt, de a halottak közt sem volt. Senki sem tudott, vagy nem is akart semmi biztosat sem mondani, és én mindig azt hittem, hogy ezzel csak a bűnösségüket takargatják. Most pedig kiderül, hogy mégis él! Elfelejtettem megkérdezni, a lábával mi lett? Meggyógyult? Most jól van? Ne haragudjon rám, hogy annyit beszélek…

—Sokáig volt egy másik kórházban, ahol aztán végleg meggyógyult. Most már jól van, nem is látszik más, csak egy forradás a lábszárán. —mondta a nő nevetve.

—Szóval akkor egy másik kórházban kezelték? Ezért nem akadtunk akkor rá. Most már értem. —mondta elgondolkozva az asszony. —És most maga állapotos? Ikrek? Nagyszerű! —és még sokáig csevegtek mindenféléről. Mikor a nő már elbúcsúzott, és indulni készült, akkor az asszony megállította egy pillanatra.

—Ha megkérhetném, ha nem túl merész a kérésem, azt a képet… azt nem hagyná itt nekem? Tudja, csak úgy… emlékbe. Most már tudom, hogy minden rendben van, de mégis…

—De, nagyon szívesen! —mondta a nő kedvesen, és átnyújtotta a fényképet az asszonynak.

Az pedig sokáig nézett a távozó nő után, a házikója ajtajában állva, majd határtalan örömmel a lelkében lépett be a szobájába. Leült az asztalhoz, maga elé tette a képet, és boldogan nézte a vele szemben lévő arcot.

—Te drága! —mondta kedvesen, és finom mozdulattal megsimogatta a rámosolygó arcot. Később hosszú levelet írt minkét lányának, melyben beszámolt a hihetetlen hírről. A tavaszi est csöndjében még elüldögélt a ház küszöbén, miközben lelke mindvégig valahol nagyon távol, a megfoghatatlan végtelenségben szárnyalt. Szokatlanul jó hangulatban volt, nagyon jól érezte magát, és lényének minden részét a boldogság beteljesülésének felemelő érzése töltötte el.

Boldog megnyugvással feküdt le, és elalvása előtt még sokáig nézegette a képet, majd a mellére szorítva, csendesen elszenderedett. Mellkasa ritmikusan emelkedett, jelezve, hogy álma csendes és nyugodt, amelyben most összefolyik a boldog valóság a határtalan igazsággal. Álmodott, miközben kint eleredt az eső, és halkan doboltak az esőcseppek a ház cserepein. Néha villámlott is, és a távolból érkező dörej jelezte, hogy bőséges lesz az idei termés. Ahogy egyre mélyebbre süllyedt az álomban, egyszer csak azt hallotta, hogy valaki kopogtat az ajtón. Önkéntelenül indult a bezárt ajtóhoz, és egy villámlás fényénél meglátta, hogy Ő áll a ház előtt. Mosolyogva nyitott ajtót neki, de Ő csak állt ott továbbra is mosolyogva, mint a képen.

—Hát nem jössz be? —kérdezte az asszony kedvesen, de Ő csak mosolygott rá, és a kezét nyújtotta feléje.

—Nem haragszom rád, tudod? —mondta az asszony, mire Ő csak bólintott, továbbra is mosolyogva.

—Eljöttél utánam? —elindult, és megfogta a feléje kinyújtott kezet. Ám ekkor az asszonynak kétségei támadtak, és mielőtt továbblépett volna, még egyszer visszapillantott a szobájára, ahol egy asszony feküdt mosolyogva az ágyban, és a mellén összekulcsolt kezeiben egy fényképet szorongatott.

—Mehetünk? —kérdezte, most először megszólalva. Az asszony tétovázva intett igent, és megindultak egymás kezét fogva az ezüstszínű, tavaszi esőben.

—Rég várok már rád, —mondta csendesen —de most már minden rendben van!

—Te akkor mégsem… vagyis, te mégis… —mondta ki az asszony a felismerés igazságát, de nem fejezte be, és nem is volt értelme sem, mert ekkor már magasan a fellegek fölött, a végtelen fényességben szárnyaltak mindketten oda, ahová csak az igazán jóknak van belépésük. Ott pedig nincsenek már titkok, és nincsenek félreértések sem.

Választás!

Tegnap, szombaton Nagyváradon volt választás. Állítólag! Az RMDSZ új elnököt választott! Van aki erre azt mondja, ez egy fontos hír, esemény stb.! Mindez persze az erdélyi magyarságra nézve lenne nagyon fontos! Nem az! 

Elmondom én, illetve bemutatom, hogy egy erdélyi magyar ember számára mit jelent fontos döntéseket hozni! Íme:

Tegnap este feleségem engem is döntés elé állított. Dönthettem. Törley, vagy Hungaria?

Ez volt az ajánlat, és én is döntöttem! Higgyétek el, ez alkalommal egyetlen pillanatig sem éreztem úgy, hogy bárhogyan fogok dönteni, abból nekem valami rossz is származhatna.

Hasonló választási lehetőséget kívánok minden becsületes, magyar embernek!

Hétköznapjaim Apróságai

Most megint egy önéletrajzos izével állítok ide, hogy teljesebb legyen a kép! Nyakra, főre dicsekedtem, hogy nekem milyen jó szakember, illetve szakasszony a feleségem, mert ő szokott reparálni ezt-azt, és satöbbi. Most elmondom, hogy én is szoktam mindegyre ilyen háztáji szervizeléseket végezni, amiben, szó szerint, nekem semmi hasznom sincs! Sőt!

Kezdem azzal, hogy nálunk például a decemberi hónap abból áll, hogy ami egyszer a házban elromolhat, az nálunk ilyenkor mind meg is teszi! Ezen már meg sem szoktunk lepődni, csak megállapítjuk sötéten, hogy most már ez is? 

Tavaly azzal kezdődött az ünnepvárás, hogy majd beverte az ajtómat az alattunk lakó szomszédunk, hogy ő ázik! Nyelvemen volt, hogy javalljam, ne igyanak annyit, de aztán mégsem tettem, mert ezek az én szomszédaim igen kedves emberek. Egyszer például  buliztunk a haverokkal, és a kedvesek kihívták este a zsarukat, hogy nálunk nagy a cirkusz. Nem volt nagy, de miután kifizettem a büntetést, az lett! Tudtam, hogy honnan fúj a szél, ezért aztán reggelig tartó bolondokházát csináltunk, hogy hallhassák is azt, milyen az, mikor tényleg bulizás van nálunk. A nemsokára visszatérő rendőröknek pedig elmagyaráztam, két zeneszám közti szünetben, hogy egyazon kihágás miatt, kétszer nem lehet büntetni, jöjjenek vissza holnap, s ha akkor is zaj lesz, akkor majd lehet szó egy másik jegyzőkönyvről is. A rendőr a vállát vonogatta, és elment dolgára, de én később megbántam. A rögtönzött karaokén Csaba olyan falcsül énekelte a You Are So Beutiful-t, hogy  már bántam, hogy nem tartóztattak inkább le! Na de nem ezt akartam mesélni, hanem azt, hogy  a szomszédaim most nem zenét akartak hallgatni, hanem most "áztak" a szerencsétlenek. Elrepedt a lefolyó, szivárgott valahol halványan, de persze valahol mélyen a vasbetonban, de baszogatásnak nagyon jól jött, hogy  egy árnyalattal sötétebb a plafonjuk egy pár négyzetcentiméteren, és akkor jött a vésőgép. Ez még jó volt, mert tudtam, hogy alattam is igen jól szórakoznak a gépfegyverropogásnak is beillő zajtól. A fél fürdőt feltörtem, fajansz, járólap, mind  ripityára ment, és csúcsnak elpattan közben a budi porceláncsészéje is. Megvolt a Mikulás ajándéka, de most már van új budim, tartállyal együtt, mert a régi nem talált az újra, és közben megtanultam fajanszozni is. Vízszerelésről nem is beszélek, mert az már csak szórakozás volt az építőtelepet idéző ünnepi hangulatban.

Jött a nagy-hideg, vettem egy új akkumulátort a kocsimba, de a csere közben bevadult a fedélzeti számítógép, és néha nem látta a gáz-pedált. Szerviz lett, ahol kiderítették, hogy elszállt a szenzor, újat kell venni! Szerencsére én is néztem a tesztert, és én láttam azt is, amit ők nem akartak mutatni. A pedállal nem volt baj, csak a számítógép nem tudta, hogy mit kezdjen azzal, amit lát, vagyis, szoftveres hiba volt csak. Mondtam, hogy várjanak, mert mindjárt visszajövök! Azóta várnak! Otthon levettem a csatlakozókat az akkuról, vártam pár percet, RESET, és azóta meggyógyult a hibás szenzor.

Feleségem kiadta, hogy lessem a töltött-káposztát, mert ő elhúz valahová. Megyek pár perc múlva a konyhába, éppen idejében, hogy láthassam a tűzijátékot. Begyúlt az elszívó, mert leégett benne a motor.  Biztosíték benne persze nincs, és akkor mit tegyen a szerencsétlen gép? Begyúl! Hatalmas láng, füst, én pedig teszem a tűzoltót, elkezd üvölteni a riasztó is, száztíz decibellel visított a fülembe, kikapcsolni pedig nem lehetett, amíg a füstöt nem szellőztettem ki. Nem baj, mert veszünk másikat, fontos az, hogy nem ment tönkre a töltött-káposzta, hiába csorgott rá a  korondi cserépfazékra a megolvadt plasztik! Új elszívó ketyerét vettünk, de csak hatvan centi széleset kaptunk, az pedig nem megy be az ötvenes helyére. Választhattam! Eltolom a falra rögzített szekrénysort, kagylóval, vízvezetékkel együtt, vagy elköltöztetem a gázvezetéket. Utóbbit tettem, levizsgáztam gázszerelésből is! Ráadásnak nem talált a füstelvezető cső sem, de nem baj, mert most már az is új lett! És akkor csak annyi történt még, hogy a központi is szórakozott velünk, mert egyszerre fűtött és adta a meleg vizet is, ami persze azzal járt, hogy csak langyos volt a víz, lehetett dideregni a tus alatt. Van szerződésem is, felhívtam őket, és akkor telefonon végighallgattam egy disszertációt a fűtéstechnikáról, megtudtam a legújabb árakat is, de ettől még mindig hideg maradt a meleg vizünk. Nekiálltam, lefolytattam a rendszert, feltöltöttem, benne egy adag hidrazinnal, megtisztultak a szelepek, azóta nincs gondunk vele, és nem kellett semmit se kicserélni, de igen jól lehetett szórakozni vele Advent alatt.

Az már csak csemege lett, hogy a tévénknek elment a hangja, közben persze visszahoztam, de ettől elment belőle egy kicsit a zöld szín is, de már nem annyira, mert azt is visszahoztam időközben, és akkor lejárt a tavalyi év is.

Most nem tudom, hogy a kínai év vége van, vagy a vietnami, de a héten megpattant végleg a laptopom, mert ha elromlik, akkor az mindig az enyém szokott lenni. Most már abból is új van, de nem nekem, hanem a feleségemnek, mert neki nagyon tetszik, és persze, nincs még elromolva sem! 

 

Ma azzal akartam szórakozni, hogy felszámoljam, de inkább azt, hogy rendbe rakjam azt a pár kilométer huzaltengert, amit már évek óta, egyre csak növelek a környezetemben. Nekifogtam, és mikor minden készen volt a hatórás meló után, akkor főpróba, és majd elért a bőgés. Elszállt a monitorom. Asszonyom bátorítóan megveregette a vállamat, és azt mondta:
-Ne is törődj! Most hozd egyszer haza a lányunkat, ne mászkáljon ilyenkor a város másik feléből. Mikor hazajössz, akkor szépen megjavítod ! Ha elrontottad, akkor... És akkor én egyszer hazahoztam a lányomat, hogy ne mászkáljon ilyenkor a város másik feléből, és igen nagyot sóhajtva nekiálltam, szétszedtem a monitort és megjavítottam! 

Azonnal látszódott, hogy mi lenne a gond. A képen látható szűrőkondenzátorok a bűnösök, fekete hengerek, fényes fedőlappal, mind felfúvódtak, és szivárog belőlük az elektrolit is. Tulajdonképpen az a bajuk, hogy igen rossz minőségűek, paramétereik alapján amúgy sem illeszkednek a felhasználás céljához, és ez, persze nem véletlenül történik így. Szándékos mesterkedés, egy időzített bomba, miattuk két három év használat után, veszel egy másik készüléket. Csak egy marék alkatrészt cseréltem ki benne, és máris készen volt. Mikor összeraktam, maradt egy marék csavar is pluszban, ezért aztán kétszer raktam össze.  Most már előtte ülök,  Lili oldalát nézem, de nem vagyok benne biztos, hogy látom is! 

"És semmit többet nem tudok mondani! Kérem, kapcsoljátok ki!"  

Én nem merem megtenni, nehogy elrontsak megint valamit!

Tavaszi Láz, vagy Mit Tudom Én...

Annyi mindenről tudnék írni a blogomba, hogy az nem is férne mind ide! Hiába tudnék, mégsem teszem! Jó, hogy van blogom! De tényleg! Erről jut most eszembe, szerencsére, mert fogalmam sem volt az előbb, hogy mit akarok ide írni, nos, mi jutott eszembe? Igen, megvan! Az jutott eszembe, hogy a napokban töltöttem be a blogom negyedik születésnapját. Szóval ez is megvolt, aztán volt ilyen szerelmesek napja is, és közben hazajött a feleségem is. Apropó. Lefestettem a tankjait, mire ő tegnap megjavította a liftet a lépcsőházban. Napok óta nem nyílt a mi emeletünkön az ajtó, erre ő morgolódva benyúlt a fülke és a fal közé, valamit a helyére húzott, vagy nem is tudom, de azóta ki lehet nyitni megint a lift ajtaját a mi szintünkön is. Igen! Elmesélte később, hogy mit tanult az iskolában, bemutatott néhány igen szép felvételt is, amitől én egy kicsit sétálni mentem a friss levegőre. Később én még igen sok mindent tudtam meg, és most már az  is világos lett számomra, hogyha ez sokáig fog így tartani, nemsokára én is megműtök valakit! 

Hogy most mindezt én miért zagyválom itt össze, nem igazán tudom, de talán azért, mert már egy jó hónapja igen elzárkóztam magamban, és most újra kitörtem a felszínre. Tegnap sikerült feltennem a VÉGE? szót a befejezett regényem végére is, és most csak lebegek. Igen, így van, kérdőjellel a végén, mert benne van a címében is, hogy  Valaki Mindig Átver Valakit. Aki olvasta a korábban bemutatott részeket, annak elmondom, de nem csak nekik, hogy igen szépre kerekedett a történet, háromszáz valamennyi, de meglehet, hogy négyszáz oldalas  lesz egy átlagosnak számító kiadásban. Nem lesz átlagos, mert eddig kétszer is kivertem vele a biztosítékot egyeseknél. Ketteseknél is, pedig ők még csak nem is tudtak mindent róla. Most már azért másképpen látnak mindent, vagy nem tudom, mert átverések mindig vannak, és ezt én most már világosan meg is írtam. Kiskorúaknak nem ajánlott olvasmány, és aki csak felnőtt, annak sem igazán!  Ha majd elolvassa, akkor... akkor majd meglátja! Vagy még akkor sem!

Most vidám vagyok, és 89 kilogrammos, mert közben betartottam az egészségügyi bizottság döntését, miszerint nekem soványabbnak kell lennem! Most már tíz kilóval lettem könnyebb, fülem mindegyre bedugul, mintha ejtőernyővel ugranék, és néha minden táncol a szemem előtt is, pedig nincs is zene. Vagy én nem hallom, mert bedugult a fülem? Erre nem is gondoltam eddig. Sok mindenre nem gondoltam én az elmúlt napokban. Például most veszem észre, hogy a hajam is elnőtt, s ha most levágatom, az már megint egy-két kilót jelent mínuszba, és akkor már kezdek igen ideális pasi lenni. Most ne irigykedjen senki, mert ez így van! A súlyom igen ideális lesz, és ezt ki lehet olvasni valami táblázatból is! Ott világosan megmondják, hogy akinek ennyi meg ennyi centije van, (pluszba!) azon az egy méteren túl, (persze!) az most vagy fajsúlyos, vagy túl súlyos! Én azért nem vagyok ennyire igényes, mert én csak ideális akarok lenni! De ki tudja itt az igazságot is? Én nem egyszer hallottam, hogy igen fajsúlyos az, akinek pluszba lennének a centik is! Amúgy ezt én nem igazán értem, mert ha valakinek  van, akkor az miért van pluszban? Nem tudja, hogy mit kezdhetne vele? Ha pedig tudja, rendben van, de akkor miért lenne az pluszban?  Áááá! 

Megyek inkább egyet sétálni, borzosan és szédülten, kiszellőztetem inkább az agyam, bár nem remélem, hogy helyzetem ettől javulni fog! Ha nem vettétek volna észre, a levegőben lóg már a Tavasz, és ez rám mindig hatni szokott! Aki ezt eddig még nem vette észre, az olvassa el még egyszer a fenti szövegemet! 

"Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom."

Ja! Erről jut eszembe! Ti tudtátok, hogy azt a híres Coco Jambo slágert ebből a dalból fakasztották, illetve lopták el annak idején? És, hogy....Egy szót se többet! Elmentem! (Sétálni!)

Ezek a Nők

Ha valaki azt meri állítani, hogy ő ismeri a nőket, akkor én azzal a valakivel még csak vitatkozni sem fogok! Még azt a kétértelműséget sem akarom észrevenni, ami ebben a kijelentésben van! Legfeljebb annyit mondanék, hogy igen, nőket lehet ismerni, de ez távolról sem jelentheti azt, hogy bárki ismerné a női lelket is! Pont!

Hadd meséljek én valamit most, amiből kiderül egy és más, és a tények önmaguktól is beszélnek.

Kezdem azzal, hogy pillanatnyilag meg vagyok özvegyülve, ami persze nem igazi özvegységet jelent, hanem azt, hogy magamra hagyott a feleségem. Ez sem pont úgy van, ahogyan a klasszikusnak nevezett felállításokban szokott lenni, mikor az asszony egyszer csak lelép. Nem erről van szó, hanem arról, hogy most a tanulmányait folytatja egy másik városban, és minket, lányomat, a kandúrt, és persze engem is, itthon hagyott. Nem volt semmi ceremónia, vette az utazóbőröndjét, és "akkor én megyek", és ment. Volt hasznos utasítás is és feladat, amit én most mint hátramaradott, meg fogok oldani, vagy ki tudja? Figyeljétek csak!

"- Mire hazajövök, addig te fesd le a lövegtornyokat, a páncélzatot, kerekeket, és a lánctalpakat is szereld fel rájuk."

Most ha valakinek ez furcsán hangzik, akkor vegye csak tudomásul, hogy minden családban vannak prioritások is, és... vannak nők! Nők, akiről mint már fentebb is emlegettem, egyesek azt állítják, hogy ők... Tényleg? Lövegtorony, lánctalp, páncélzat! Igen, ez mind olyan szöveg, amire bárki számíthat, ha éppen távozni készülő feleségét hallgatja. Hát nem?

Huszonegy év házasság után mindenkit érhetnek meglepetések, ám én megtanultam már alaposan azt, hogy semmin se lepődjek meg, ha a feleségemmel  kapcsolatosan kell nekem valamit újat megtapasztalnom. Nem tudom ezzel ki hogyan szokott lenni, de én jól tudom már, hogy az én feleségem egy igen különleges nő. Igaz azonban az is, hogyha nem ilyen volna, akkor nem lenne a feleségem, vagy én nem lennék a férje, de ezt most ne firtassuk.

Most persze jöhet bárki és agyalhatja a szöveget, hogy igen, a nők szeretnek kézimunkázni, pepecselő munkákkal bíbelődni, de én azért megmondom, hogy ebben a hobbiban kicsit másképpen vannak a dolgok. Korábban már mutattam be itt, hogy a makettezés nálam már régi hagyománynak számít, és ezért én azt igen jól tudom, hogy a legnagyobb disznóság mindig a festéssel és azokkal az átkozott lánctalpakkal van. Mellesleg a nők érdeklődése is más irányba lenne tájoltabb, mint  az Abrams és Merkava nehéz-tankok összeszerelése. Azt hiszem, hogy ebben mindannyian megegyezhetünk. Akinek kétségei lennének még, hogy az én feleségem másfelé is igen jól feltalálja magát a műszaki dolgokban, annak mutatok egy másik képet.

 Úgy történt, hogy ebéd közben kedvesem egyszer csak megjegyezte, hogy figurázott a kocsija, de aztán ő megoldotta a gondokat. Fúrta az oldalamat nagyon, hogy mit oldott meg, ezért mikor felnyitottam a motorházat, ezt láthattam. Elrobbant a dízelmotor gázolajfecskendőinek túlcsordulási slagjainak egyike, és asszonyom megoldotta a gondot úgy és azzal, ami egy egészségügyi szakembernek ilyenkor a keze ügyébe kerülhet. Amint látható, a kékeszöld csíkkal festett, áttetsző műanyag slagocska nem egyéb, mint egy urológiai szonda egy darabja. Most gondoljatok csak bele, ez a nő, ez most átképzésen van! Továbbképzésen... vagy nem tudom!

Meg sem lepődnék, ha egyszer csak hallanám a zúgást, és berobbanna a félmázsás buzogány, amit a kedvesem hajít hét mérföld távolságból haza, aztán megérkezik nemsokára ő is egy sárkány nyergében, és beköti a tömbházunk elé, és megveregeti barátságosan a kifáradt sárkány nyakát

- Jó gyíkocska voltál, kapsz parazsat vacsorára! - és mikor elejébe szaladok boldogan, akkor megkérdi tőlem 

- Megvan a munka, amit kiadtam neked?- és én akkor mit mondok neki? Ezért kunyerálok most a lányomnak, hogy mint festőművész, vegye le rólam a gondokat, és csillogtassa meg a tudományát egy kicsit az én érdekemben is. Nem lesz könnyű, mert ő is az anyja lánya, és érhetnek még meglepetések. Inkább abban reménykedek most, hogy az érkezést jelző zúgás után, egyszer csak landolni látom a nőmet egy ejtőernyővel, majd örvendezve ugrik a nyakamba, és boldogan újságolja el, hogy sikeresen elvégezte a deszantos kiképzését. Markomba nyomja fegyverét és megjegyzi!

-Amíg te kisikálod, addig én készítek valami rendes kaját nektek, ok? 

-Én is örvendek, hogy újra itthon vagy, kedvesem!

Egy Ritka Élmény

A múlt vasárnap Marosvásárhelyen, a Művelődési Palota előadótermében lépett fel az egyik legkedveltebb csapatom, a Hot Jazz Band! Aki még nem hallott volna róluk, annak én nagyon nehezen tudnám elmesélni azt, hogy egy ilyen csapat zenéjét hallgatni milyen élményt jelenthet. Ez nem valami egyszerű szórakozás, vagy  kellemes időtöltés. Ez már maga a tökéletes élmény!

A Hot Jazz Band zenéje nagyon elüt a hétköznapiságtól, de sikerük nemcsak a műfaj egyediségében rejlik.Ritkán lehet ennyire nyugodt, és mégis vérpezsdítő zenét hallani egyszerre, miközben valósággal úszol a megnyugtató mámorban is. Stílusuk igazi nosztalgiazene, melyben ott van a 20-as évek New-Orleans-ének a  jellegzetes jazz-hangzása, tökéletesen keverve a 30-asok szvingjével, de érződik benne a boogie-woogie,  és az 50-es években még avantgárdnak számító bebapp beütése is. 

Nem a hétköznapi, közönséges zene audiciókra való műfaj, mert ez a zene csemege, és csak úgy is érdemes,  igazi szeánszként hallgatni. Az elmúlt vasárnap is egy ilyenfajta szeánsz volt, ahol igazi profik által, újra életre kelt a múlt utolérhetetlenül varázslatos zenéje. A közönség is hálásan tapsolt, és a végén már olyannyira lelkesen verte a ritmust a tenyerével, hogy kétszer is visszakérte a csapatot a színpadra. A művészek szemmel láthatóan megilletődve a közönség hálájától, mindannyiszor vissza is tértek a színpadra, még legalább két "utolsó" fordulót játszani..

Befejezésképpen beillesztek néhány klipet is, és bár én egyiket sem  nevezném annak, de a zene, az már igazi zene!

Ölelések Orgiája

 A napokban újabb blogger ajándékozásos hullám csapott át a fejünk fölött. Ezúttal a baráti ölelés terjed járványszerűen, és mára már nehéz lenne olyasvalakit találni, aki ne tudta volna meg, hogy az ő blogja a legszebb, ő maga nagyon is kreatív, vagy valami hasonló. Aki ebből netán kimaradt, annak most jut egy ölelés. Vagy több! Nekem három darab jutott, de nyomda előtt még befutott egy MJ-től, tehát akkor négy darabot gyűjtöttem.. Erre még beugrik Ágnes Reader ajándéka is, és akkor az már öt darab.  

Amit észrevettem, és most orcátlanul én is meghonosítok, mint szokást, hogy elfogadom az ajándékot, és  a továbbiakban azt teszek vele, amit jónak látok. Én akkor most dicsekedni fogok és ... ennyi! Ha valaki mégis úgy gondolja, hogy neki kellene egy ilyen öleléses díj, akkor csak szóljon, és máris viheti.( ha nem szól, akkor is!)
Íme azok, akik engem választottak, és az is, amiért rám esett a választásuk, és akiknek most nagyon köszönöm, hogy engem választottak.

1. http://kutyaeskonyha.blogspot.com/  "akire mindig számíthattam, ha megakadtam, még ha az reggel korán is volt....:))))) mert ilyen egy igazi blogbarát..."
2. http://dejofozni.blogspot.com/ "mert elgondoltat"
3. http://mjozsef.blogspot.com/
4. http://kreativ-torta.blogspot.com/ "nem gondoltam volna hogy a földön vannak ilyen okos emberek mint ő, az összes kalapom emelem előtte, imádom az írásait, nagyon tehetségesnek tartom:)" 
5. http://meggyesj.blogspot.com/   gazdija, Joe bácsi is beugrott egy körrel, és akkor már hat darabnak vagyok a végtelenül boldog tulajdonosa. 

Ez volt a legszebb, amit valaha is hallottam magamról! Mintha ez nem lenne elég, erre jön egy jó nagy adag ölelés is.

Íme az Ágnes ajándéka is!

Blogger Díj Zuhatag (updated)

Minden bevezető nélkül most azzal kezdem,  mély bűnbánó szólamok kíséretében, hogy számtalan elnézést és bocsánatot kérek mindenkitől. Első sorban azoktól, akik a múlt hét folyamán blogger díjakkal leptek meg, és én csak most méltóztatok  nyilvánosan is köszönetet mondani egy bejegyzés erejéig. Persze, most jöhetnék valami süket dumával, hogy elfoglaltság, vagy hogy... Igen! Illetve, mégsem! Nem fogok kifogásokat és mentségeket keresni, de mentségemre legyen mondva, egy díjjal még boldogultam volna valahogy, csakhogy én hármat kaptam, és akkor....Most hajnali három óra van, és most alvás helyett megteszem mindazt, amit önhibámon kívül, méltatlanul hanyagolni merészeltem.

Hogy legyen még nagyobb a gondom, és ebben benne van most a vezeklés is, most csak állok és mérgelődök, mert én most hogy kapjak magamnak néhány jó ismerőst is, akit a múlt héten lezajlott blogger izé invázió nem ért még el? Mindenki csak úgy osztja és kapja a díjakat, hogy tiszta öröm azt nézni! 

Úgy kell nekem, ha henyéltem mostanáig!

Kedves Rozetta, nagyon köszönöm neked a Kreatív Blogger díjat, és máris mondom a hét főbűnt magamról!

1. Blogger díjat kaptam Tőled, már egy hete.
2. Csak ma tettem ki!
3. Nagyon hülyén érzem magam emiatt!
4. Elnézésedet kérem!
5. Megígérem, többé nem teszek ilyet!
6. Nagyon örvendek neki!
7. Általad most elismert Kreatív Blogger lettem!

 Jönnek a szabályok is!

1. Köszönd meg akitől kaptad.

2. Tedd ki a logót a blogra.

3. Linkeld be, akitől kaptad.

4. Add tovább további hét blogosnak.

5. Linkeld be őket.

6. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket.

7. Árulj el magadról hét dolgot.

Lista következik az általam  kiválasztottakkal:

1. Kutya és Konyha
2. Kertem-Képblog
3. Tűnődések
4. 3 negatív szó
5. Nézz Körül Nálam!
6. Kreatív Torta
7. Batorba Krea

Huhh!
A második menetben Márta ajándékának igyekszek eleget tenni. Tőle egy másféle díjat kaptam.

Kedves, Márta, nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet, és most máris  igyekszek eleget tenni a kitüntetéssel járó követelményeknek is.
Íme az általam kiválasztott három blog.

1. Egy valláskutató bejegyzései
2. De jó Főzni!
3. Málna Kedvenc Versei

Van egy harmadik menet is, mert A Csillagok Vándora, Magdika is gondolt rám.
Kedves Barátnőm, Magdika, nagyon szépen köszönöm Neked!

Ezúttal a következő három jelöltre esett a választásom:

1. Kis Virág Világ
2. Rosenwunder
3. L'angolo di una donna

Az utóbbi két díjnál is vannak kötelezettségek.
Továbbítani kell 3-5, lehetőleg kezdő bloggernek, a szokásos bejegyzéssel, értesítés, link stb., de szerintem ezt már mindenki tudja kívülről. Aki még nem, azt Isten hozta a Kreatív Bloggerek világába!

Kaptam egy negyediket is!  Zicin barátnőm replikázott, és postafordultával egy újabb díjat küldött nekem.
Íme a legújabb.

Zicin Miele, grazie bella!

Over The Top Design

Dögrováson vagyok Optimista!

A dühöngés környékez. Nem olyan felháborodásos féle, hanem egy olyan, ami már majdnem szokásosnak, nálam aztán tényleg abszolút szokásosnak nevezhető, és akkor a már abszolút deja vu érzésem miatt is. Ez az állapotom onnan eredeztető, hogy mindegyre valami baleset, vagy valami korábbi balesetem miatt egyszer csak dekkolnom kell! Nem valami banális nátha, vagy elvágott ujj miatt, hanem olyanok vannak, mint lábtörés, egy mély vágás a lábon, és hasonlók. Van egy másik is, ami nem éppen egy mai baleset miatt történik, de mindegyre előáll, és szó szerint a földhöz csap. Ami a legérdekesebb, hogy mindig olyankor szokott rám törni az ilyen gyötrődés, mikor azt a legrosszabbkor teheti. Most például egy olyan nagy nyavalya tört rám, illetve még mindig tart, ami már a Szilveszter előtti napon elkezdődött. Tulajdonképpen már nagyon rég kezdődött, egy jókora baleset alkalmával, amit végül is szerencsésen megúsztam akkor, ha leszámítjuk azt, hogy három gerinccsigolyám épsége bánja, és hogy a roncsolódás következtében több centiméterrel lettem alacsonyabb, mint amilyen korábban voltam. Szóval megúsztam ép bőrrel akkor, de azóta is vámot fizetek mindegyre, mert néha megkutyálja magát valamelyik korábban sérült csigolyám és akkor jön a nyomor. A Szilveszter előtti bevásárláskor átemeltem egy kisebb ládát a pulton a bevásárlóban, mire kitört a balhé. A kocsiba már cipőhúzókanállal kellett begyömöszölnöm magam, szerencsére a fűtött ülés segített, és mire hazáig értünk, már újra talpra állhattam, úgy-ahogy. A bulit azzal töltöttem, hogy óvatosan üldögéltem ide, meg oda, és egyáltalán nem ért a rock and roll, de még a tangózás sem. Keringőről nem is beszélve! 

Aztán az ott összegyűlt orvosi konszillium gondozásba vett, és azonnali terápiákat írtak fel nekem. Én persze a rögtönítélő bizottság javaslatait azonnali hatállyal figyelmen kívül hagyva, és mindenféle whiskyt végignyalogatva úgy oldottam meg pillanatnyilag a gondomat, ahogyan sikerült. Azt tapasztaltam, hogy ilyenkor a leghatásosabb azt kortyolgatni, amit a legjobban kedvelünk. Az idén egy különleges rum vert le a lábamról, az Angostura 1919-be lettem bódultan szerelmes.

A dokik egyöntetű véleménye az volt, hogy gondomat egyféleképpen oldhatom meg, ha gerincem ortosztatikus állapotán változtattok. Ezt úgy fogom elérni, hogy a súlypontomat át kell rendeznem egy másik pontra, ami persze azt jelenti, hogy le kell fogyni. Ezt meg is ígértem ünnepélyesen, és tulajdonképpen ez volt az egyetlen újévi fogadalmam is, és mint olyan, ezen a héten neki is fogtam a drasztikus végrehajtásnak. Évek óta a 96-97 Kg-os súlycsoportban tanyázok, és ezen a héten sikerült is 92-re leugranom, és lássatok csodát! A dokik igazat prédikáltak, mert ezzel tényleg úgy áthelyeztem a súlypontomat, hogy a közben elmúlt gerinces gondjaim miatt, ma délben, mikor fel akartam kelni az ágyból, sehogyan sem sikerült. A nyavalyám átköltözött egy olyan csigolyámra, amelyik eddig nagyon jól elvolt úgy, ahogyan eddig volt. Ebben az új állapotomban az a nagyszerű, hogy 4-5 kilóval megkönnyebbülten fekszek, de szinte mozdulatlanul. Hát nem remek? És még a dokikat sem szidhatom, mert hát na! 

Különben én ezekkel a balesetekkel mindig is így voltam. Gyerekkoromban is úgy volt, hogyha nem értem  haza, akkor a szüleim mindig a kórházakban találtak rám. A kedvenc találkahelyünk ilyenkor a traumatológia és néha a sebészet volt. Törött lábak, karok, oldalbordák, bevert fogak,  kulcscsont, térd és számtalan ujj, és fogalmam sincs, mi még nem. Orromat három órás plasztikai műtéttel rakták helyre, majd negyven napig feküdtem később, mert annyit járkáltam ki és be a kórteremből, hogy emiatt felszakadt az orrüregemben egy összevarrt ütőér, és majd belepusztultam a vérzésbe, melyet sehogyan sem tudtak elállítani.
De nem csak akkor volt ez így!

Tavalyelőtt novemberben úgy félreléptem egy lábam alól kiforduló vasgerenda miatt, hogy a bokám két helyen is eltört. Ezért aztán azon a szilveszteren sem tudtam igazán nagyokat ugrálni. A nyáron pedig megint kifogtam egy jó kalandot. Csaba barátom szülinapjára készülődtünk, fel a hegyek közé, a kedvenc üdülőhelyünkre, ahol zavartalanul lehet mulatni, mert a környéken csak a medvéket idegesíthetnénk a mulatozásunkkal. 

 

Reggel korán az indulás, én persze még hajnalban is nyaggattam a számítógépet, majd elindultam a sötét szobában valamerre, miközben nem mértem fel helyesen a földön heverő utazóbőröndöt, és úgy rúgtam bele a kőkemény műanyag görgők egyikébe, hogy a jobb lábamon a kis lábujjam, szó szerint majdnem leszakadt. Véreztem, mint egy leszúrt disznó, a fürdőt később slaggal kellett felmosnom. Asszonyom közben megvizsgált, majd eldöntötte, hogy irány a sebészet! Mese nincs! Az ínak is el vannak szakadva, mindjárt lehull a lábujjam is. Puff! Akkor lőttek a kirándulásnak, bulinak, mindennek! 

Valahogy elállítottuk egyszer a vérzést, majd bekötöztük, és én a feleségem tiltakozásai ellenére, azért is lefeküdtem! Reggel valahogy begyömöszöltem sebesült lábamat egy tágasabb cipőbe, és irány a hegyekbe! Én vezettem végig az úton, nem volt különösebb gond, de mikor fékezni kellett, akkor az kurvára tudott fájni. Gond volt, mikor le kellett vennem a cipőmet. Beleragadt a lábam, mert útközben megtelt vérrel, és nem akart lejönni. A közeli patakban áztattam egy darabig, és csak úgy tudtam lehúzni. A jéghideg víz pedig jót tett, mert elállt a vérzés, és a gyulladás is aláhagyott.  És végül is túléltem, nem kellett sem összevarrni, sem hegeszteni. Sőt! Miután magamévá tettem egy fél üveg Black Bacardit  is,  már gitározni is tudtam a fájós tyúkszememmel, nem csak fát cipelni.

Gondom már csak annyi maradt, hogy ha józan voltam, akkor nem igazán tudtam mindig ráállni, mert néha  irtózatosan lüktetett. 

Végül mégsem hullott le a lábujjam, és ma már csak annyi bajom lenne vele, hogyha most rúgnám még egyszer le, akkor már észre sem venném, mert az érző idegszálak végérvényesen elszakadtak.

Annyi jó azért mégis van ilyenkor, mikor kényszerű szobafogságra vagyok ítélve, mert akkor van bőven időm írni ide, a blogomba is, és az agyam is néha túlpörög ilyenkor a kényszerű bezártság miatt. Ami talán a legfontosabb, hogy ilyenkor nem művelek valami marhaságot, és nem zuhanok le repülővel, nem üt el a vonat sem, mert már talán csak ezek maradtak ki az évek során.

Még szerencse, hogy nem a szemeimet vertem ki valamikor, és az ujjaim is mind megvannak, mert így még  tudok hódolni a kedvenc hobbim egyikének, az írott szövegelésnek! Szövegelni aztán tudok, mert időm megint van bőven és ha egyszer igazán rám jön, akkor alig tudok leállni! Ti hogyan bírjátok végigolvasni?

Tündércsapda

Saturday Night Fever

Nemrég a kezembe került egy régi kép, amitől egy egész sereg emlék rontott rám. Eszembe jutottak azok az évek, amikor csak úgy tombolt bennünk az a hírhedt szombat esti láz. A szombat esti diszkós, táncos bulik, amikor bandákba verődve végigőrjöngtünk egy estét, aztán valamelyik haver szüleinek éppen megüresedett lakásában reggelig folytattuk. Eszembe jutott néhány sláger is, amelyek akkor voltak divatban, és némelyikük, szerencsére ma is megtalálhatók a világhálón, néha meglepően jó minőségben. Ezek közül szemelgettem néhányat, hadd forrjon a vérünk még egyszer, ha újra magunkban érezhetjük azokat a szombat esti lüktetéseket, amelyek azt a bódulatos lázas éveket örök érvényű, utolérhetetlen élménysorozattá kovácsolták.

Ezúttal nem a máig is, néha itt-ott hallható örökzöld slágereket fogom bemutatni, hanem azokat inkább, amelyek méltatlanul elkallódtak, és csak az olyan igényesebb vájt-fülűeknek és a táncolni kiválóan tudók szűk csapatában emelkedett az elfogadhatóság szintje fölé. Megjegyzem, hogy már akkor, abban az időben is dőlt már az olcsó és igénytelen dömping bim-bumm, amit mi csak egyszerűen "Mobra-zenének" neveztünk. Aki nem tudja, annak elmondom, hogy a Mobra, az egy román gyártmányú, keservesen idegesítő, berregő-vinnyogó, ötven köbcentis motoros kerékpár volt. A társaságban tilos volt ilyen saláta zenével beállítani, mert aki csak ilyenfajta igénnyel is előállt, az egy azonnali és kegyetlen zenei kioktatásban részesült. Hozzáteszem, ma nagyon ritkán lehet már igazán jó, és alaposan kimunkált zenét találni az újak közt, bár néha igen-igen jók is születnek. A többi azonban most is csak olyan Mobra-zene, és akkor nem sokat változott a világ. Legfeljebb most több-ezer köbcentivel szerelt robogók csörömpölnek ugyanolyan idegtépően!

Elég a dumából és akkor hej, mister DJ, give me some more!

-Let's Go too The Old School Music Dance Party! It's Show Time!

Shalamar -Second Time Around

Diana Ross - Chain Reaction

Carl Carlton - Shes's a Bad Mama Jama

Hard To Say I'm Sorry

Életünkben számtalan alkalommal fordul elő az, hogy hibázunk. Hibázunk, mert önzőek vagyunk. Hibázunk, mert néha megmakacsoljuk magunkat vélt vagy valós igazságunk hitében. Hibázunk, mert  talán erősnek akarjuk magunkat megmutatni. Hibázunk, mert mindannyian nagyok akarunk lenni, de aztán, előbb vagy utóbb mégis megtudjuk, hogy csak egy jelentéktelen, kicsike pontocska vagyunk a végtelenül nagy Univerzumban.

Képzelhető, hogy mily nagyot kellett hibáznunk korábban, ha később mégis ki kell mondanunk azt, hogy: 

-Sajnálom! Megbántam azt, amit tettem!

Mindezt leginkább akkor tesszük meg, mikor már helyrehozhatatlanul késő, és mint ahogyan a következő dalban  is, ez fájdalmas igazságként kimondatik!

-Nehéz nekem kimondani, hogy sajnálom! Sajnálom azt, amit képtelen vagyok elengedni Veled! 

Kimondjuk, és ha megtesszük, akkor talán ettől leszünk igazán nagyok, bár  eközben elveszíthettünk illúziót, értéket, hitet, vágyakat és álmokat, és néha mindezt nagyon nehéz így akár csak kimondani is! 

Talán a legnehezebb dolog megtenni, de mégis a lehető legemberibb cselekedet, amit még  ilyenkor megtehetünk. Beismerni a tévedésünket, mert ha netán arra a legtöbbször hibás végkövetkeztetésre jutunk, hogy a sértettségünk, a büszkeségünk ezt (már) nem engedi meg, akkor egy dolog biztos! Mindketten a vesztes oldalon állunk!

- So hard too say, I'm Sorry. Really?

Télvíz Idején

 

Meggyilkolt Nemzedék!

"Hazám"-ban minden idők legtehetségtelenebb kormánya tevékenykedik, immár második éve. Hogy mindez a minden romániai magyar érdekszövetségének az RMDSZ-nek a bűnös hozzájárulásával történik, az senki előtt sem titok! Azt mondják, mindez nemzeti érdek! Hogy mennyire lenne az, azt én most nem vitatom, megtettem eddig már ezerszer, de hogy ebből az etno-bizniszből hogy nagyon sokan igen jól megélnek, azt mindenki tudja! Aki nem tudná, annak úgy is mindegy! Nyilvánvaló az is, hogyha valaki azt a célt tűzné ki, hogy összeállítsa a világ legtehetségtelenebb kormányát, és a leggátlástalanabb, és egyben a minden idők legidiótább minisztereit hozza egy fedél alá, akkor azt a mostani román kormány mintájára kellene megtennie. Ezt a sikert túlszárnyalni nem lehet, mert ez maga a csúcsok csúcsa! A Mount Everest! Illetve, ez maga az abszolút mélység! A Marianné árok feneke!

Nem emlegetem a legkisebb de leghangosabb miniszterelnököt sem, aki alkotmányjogból doktorált és egyetemi oktató tanár, de sorozatszámra ír alá olyan rendeleteket, amelyeket az alkotmányi bíróság menetrendszerűen  alkotmányelleneseknek nyilvánít és helyez törvényen kívülivé! Sem a finom-lelkű költőt, a miniszterhelyettes Markó Bélát nem emlegetem,  róla beszélni már maga a non szensz lenne, annyira bizarr jelenség már a puszta léte is! Nem mondom el róla, hogy ő lenne a tanüggyel felelős valami is, aki szóban harcol a magyar tanulók érdekei mentén, de aláírásával, csak a tavaly, iskolák százait záratták be, az anyagi  nincstelenségre hivatkozva. Hiába, na! Ahol egyszer nincs, ott nincs! 

Nos, én ezekről egy szót sem fogok mondani, mert nekem egy másik nagy-tehetségű "nemzettársam" van nagyon a bögyömben, akiről mesélni szeretnék. Bár ne kellene! Ne kellene mesélnem róla, mert akkor talán nem is lenne, nem is létezne ez a gyászos alak, és nekem sem kellene lepörkölnöm képemről a bőrt, hogy ilyen magyar ember is létezik ezen a földön.  Ő a mostani román kormány egészségügyi minisztere! 

Ez a minden idők egyik legjellemtelenebb figurája úgy lett miniszter, hogy az RMDSZ, a romániai politikában csak luxuskurvaként emlegetett párt most például összefeküdt az elnök pártjával, és akkor ezt a miniszteri helyet hálából odaadták nekik. Nesze nektek minisztérium! Pénz nincs, csak rablás és nincstelenség, és mivel nektek úgy is csak a konc kell, tegyetek egy odavaló embert magatok közül! És az urak tettek egyet! Úgy hívják Cseke Attila! 

 Attila úgy lett hírneves, de inkább hírhedt a köztudatban, hogy a 2007-es európarlamenti választások alkalmával kampányolni járt a nagyvilágban. Egy alkalommal egy halottasház avatásán szónokolt, ahol az alapkövet ő rakta le a kampány során és a következő köpéssel rukkolt elő. - Legyen ez az alapkő szimbolikus jelentőségű! A romániai magyarság jövőjének az alapköve, amelyet hasonlóan építünk fel!

 Nomen is Omen! Hogy egy ekkora ökörséget hogy lehet szájon kimondani, az nehezen érthető! És azt is, hogy egy ilyen valaki hogyan lehet egy Attila! 

Hát igen! Már a kezdet megmutatta, hogy mire lehet számítani, és az elkövetkező időben történt események  ékesen bebizonyították, hogy az elszólás nem volt véletlen. A halál angyala próféciát nyilatkozott!

Tavaly augusztusban egy bukaresti szülészet koraszülött osztályán hat újszülött csecsemő égett halálra a minimális alá jóval lefaragott számú személyzet és egy banális harminc lejes füstdetektor hiánya miatt.

A rettenetes és leírhatatlan szörnyűség az egekig csapta a közvélemény hangulatát, és egy normális világban a minimális az lett volna, ha a felelős miniszter ilyenkor azonnal lemond. Persze, csak hol van itt normális világ és egy halottasház avatásán felfutott karrieristánál hol van a minimum, illetve mi lehet nála a pofátlanság maximuma? Hát a következő lenne az: - Miért mondanék én le? Máshol is megtörténik, s ha valaki nem hiszi, az csak üsse le a Google keresőjén és megláthatja!  - és nem mondott le, de megígérte, az ügyet ki fogják vizsgálni! Azóta is vizsgálják, mitől persze a halálra égetett csecsemők már nem kelnek életre, és  a csak könyveléses statisztikák szépsége miatt kiontott ártatlanok vére egyáltalán nem zavarja őket. Ugyan már! Auschwitzban hányan égtek meg? Ott a Google, meg lehet nézni! Mi ez a nagy érzelgősség?

Az év végén új rendelettel álltak elő az elvtársak, amiben levagdosták felére a gyermeknevelés időtartalmát, és az anyák jövedelmezését is agyonnyirbálták. A határozat érvénybe lépésének időpontja 2011. Január elseje, aki ezután szül, az már szenvedheti a átkos intézkedés gyümölcseit. Mindezt persze november végén mondják meg, illetve közlik. Azt, hogy egy gyereket kilenc hónappal korábban szoktak összehozni, de a családot még korábban illik tervezni, az senkit az égvilágon sem érdekel!

 A gyilkos rendelet csakis a nehéz pénzügyi állapotokra meg az örökös reformokra hivatkozik, és a nyilvánosságra kerülése után, ezer-százalékkal nőt meg a terhességmegszakítások igénye a klinikákon. Ezrével jegyeztették magukat a már hetedik hónapban lévő terhes asszonyok is, egy koraszülés kierőszakolásának szándékával, csakhogy beleférjenek az agyalágyult, iszonyatos következményekkel járó rendelet által kitűzött határidőbe. 

Most én nem vitatom azt, hogy egy nő milyen lelkiállapotban lehet akkor, mikor ezt a kockázatot vállalva teszi meg azt, amit tenni kényszerül, és azt sem vitatnám, hogy most aki gyereket vállal, az miért teszi? Tény az, hogy mindez történik, megtörténik ma, a huszonegyedik századi Európában!

 Csak megemlíteném, hogy ugyanennek a nemzetáruló, nemzetgyilkos pártnak a képviselői krokodilkönnyeket ejtve nyilatkoztak nemrég, hogy Erdélyben vészesen fogy a magyar nyelvet beszélők száma. Ha így folytatódik, akkor nemsokára...  

De mi lenne a ti bajotok elvtársak? Nem ezért fizetnek meg? Nem ezért vagytok ti ott, és nem itt? Hát nem pénzért teszitek azt, amit tesztek? Hogy véres az a pénz? Az, de nem a ti véretek, ezt tudjátok, és ezért is könnyű nektek! Féltek talán, hogy az ártatlanok vére a fejetekre fog szállni? Nem hiszem, mert ezzel a ti fajtátok nem sokat szokott törődni! Pénz legyen, s ha véres lenne, akkor mi van? Magyarázat, az mindig fog kerülni! És olyanok is, akik azt el is hiszik nektek! A gyilkosoknak!

Ja, és persze, egyetlen szót sem ejtettem még arról, hogy csak a nemzet érdekében cselekvő és kormányon lévő nemzetgyilkosok egyetértésével, szemrebbenés nélkül szavazták meg a közalkalmazottak fizetésének és javadalmazásának a felére történő lefaragását, és a kis-nyugdíjak megadózását is. Közben persze a nyugdíjasok egészségügyi biztosítást fognak újra (ki)fizetni, mert előbb, egyszer már fizettek. Hiába!
Na és, az sem lenne semmi, hogy e hónap elsejétől bevezették a korábban Magyarországon oly nagy port felkavaró, gyurcsány féle általános orvosi vizitdíjat is, hadd szaporodjon meg a nemzet gondja, ha már utódokat nem mer szaporítani!

Isten! Megáldottad a magyart? Képviselettel? Azzal biztos hogy nem, mert ez több, mint átok! Ez Genocídium! Csak kérdem Tőled, lesz később egy tárgyalás is, mondjuk Nürnbergben? 

Ezt bevallom Neked, alig hiszem, és ezt a gyilkosok is tudják! Pedig ez is egyfajta holokauszt lehetne, csakhogy mi, sajnos, mi nem vagyunk a kiválasztott néped! Azaz mégis azok vagyunk, mert végül is, minket is kiválasztottak valakik! A hazaárulók és most már gyilkosok is! Célpontnak!