Együtt Veled a Végtelenben
is!
Évszázadnyi most
egy nappal, és évezrednyit tart az éjjel
Bár már hunyorognak
fent csillagok, a Nap mégsem kel fel
Csak a csend van, végtelenül,
az a néma csend s a homály
Csak egy sötét
árny suhan fent néha, mint egy gyászos sirály
Egy néma folyosó
végében csendben ül a gyász, a homály
Hol sötét árnyékában öntelt vigyorral gubbaszt a hideg halál
Bár most jeges
keze mozdulatlan s látszik, mellében nincs neki szíve
Ezért nem is érez,
de talán boldog, ha dolgát imígy bevégezte?
Nagyot libben kint
egyszer a csend, egy láthatatlan parton loccsan
Mikor a bénult agy
csak ácsorog még, a szív is gépiesen dobban
Ekkor a Sztüx ezen
partján hátramaradott keresgélők szeme is lekoppan
Hüpnosz édes kelyhének
álmával ajkukon most már szinte mosolyognak
Mert akik nagyon szerették
egymást, azok álmaikban újra együtt vannak.
Nyárády Károly
