- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2008. december 7., vasárnap

Advent második vasárnapja


4 megjegyzés:

Névtelen írta...

VÁCI MIHÁLY:Ha érdemes ha nem

Ma sem volt könnyű élni.
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt!-s mindig
érdemes lesz hiszem.
Nehéz-s el kell fogadni,
ki szemben áll velünk,
s azokat elviselni
kikkel menetelünk.
Ütésük úgy eltürni,hogy meg se tántorodj:
-a túloldal ne lássa,mint hul szét táborod!
Elmenni, vinni válon,
ki gyenge s már kidöl,s mert rá is jut erődből,
ledöfne-úgy gyűlöl.
Naponként mosolyogni,
kinban azok között
kik összefenik szemük
egy jó szavad mögött.
Menni velük-már régen nem értük!
-csak azért,
mert e sereg iránya
valami célt igért
Velük és ellenükre,annyi közt egyedül,
-vívni,mégis azért,
mi csak együtt sikrül:-
-mindez ma sem volt könnyü,
-s nem lesz könnyű sosem-
de törvényes válalt sors ez,
ha érdemes -ha nem.

-------HÁRMASFALU

Karesz írta...

Békét és gyarapodást a Kis-Küküllő menti Testvéreimnek!

Spartacus írta...

Advent második vasárnapja alkalmából,gondoltam megjelenítek egy aranyos kis verset,amelyet egy nagyon jó barátom írt a tavaly.Jó ilyenkor egy kicsit elfelejteni ezt a sok szennyet,amellyel nap mint nap találkozunk.A vers címe:

Ünnep

Hófödte bércek alatt, megbúvó völgyben,
Apró kicsiny házak, s fenyőerdő körben.
Kékes jégpáncélba öltözött a patak,
Amely más évszakban hömpölyögve szalad.

Lázas készülődés, majd mindegyik portán,
Ennek jó okául jeles ünnep szolgál.
Izgatott gyermekek sürgetik a napot,
Bukjon alá hamar, ma szünnapot kapott.

Amint leszáll az éj, s csend üli a tájat,
Csengettyűszó jelzi, itt van már, nem várat.
Összeül a család, apraja és nagyja,
Karácsony szent estén szeretet adva.

De az egyik lakból hiányzik az élet,
Pedig azt is lakják, lámpa fénye éled.
Nádfedeles tető alatt, vályog falak között,
Anyócska hajlong meleg tűzhely fölött.

Elcsoszog a székig, megfáradt hiszen,
Tekintete az ablakon túl, a nagy lucon pihen.
Apjával ültette még, hány éve is annak?
Drága jó szülei rég a mennyben vannak.

A messzeség homályában még halványan dereng,
Gondolata szárnyra kél, a régmúlton mereng.
A kitisztult képek lassan vissza térnek,
Az elfeledett órák újra benne élnek.

Hogy szerette, várta egykor ezt az estet,
Tovatűnt csodákat maga elé festett.
De férjura elment, gyermekei távol,
Otthon ünnepelnek, nem itten, máshol.

Dehogy zsörtölődött, kijutott a jóból,
Ki sem fogyna talán a méltató szóból.
Különben is, holnap érkezik a család,
Csak a mai éjjel fusson gyorsan tovább.

Évről-évre kisebb a karácsonyfa csúcsa,
Karját nem fölfelé, maga elé nyújtja.
Angyalt tűz az ágra, hevesen ver szíve,
Kislánykori emlék, féltve őrzött dísze.

Lábához a macska hízelegve bújik,

Karesz írta...

Ez egy nagyon szép és megható vers!
Hányan vannak még, akiknek még egy hízelgő macska sem jut! Kurva tud lenni néha az élet!