- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2012. február 29., szerda

Görbült Terek


Hát... ez úgy történt, hogy megláttam ezt a fotót, és azonnal beindult a pavlovi reflexem. Rögtön elgondolkodtam, hogy mennyire másképpen történt volna minden, ha annak idején ilyen példákkal oktattak volna azokon az unalmas mértanórákon. Mennyire másképpen látszik, mennyire szemléletes ez a példa, mennyire világosan érthető, hogy a térben futó sík egyhangúsága fölött, nagyságrendekkel áll például magasabban az arisztotelészi filozófia szerint tökéletesnek nyilvánított gömb. Nem is kell ide semmiféle bizonyítás, mert világosan látszik. Bolyai nemeuklideszi geometriáját a görbe felületekkel is tökéletesen lehetne vele példázni, magasabb szinten akár Einstein görbült tereit is.
Akinek mindez annak idején nem  ment a fejébe, azoknak most elmondom mindezt egyszerűbben is!
Ha annak idején a matek tanárnőnk ilyen szerelésben tartotta volna az óráit, egy ilyen pozícióból, akkor például pillanatok alatt megértettük volna azt, hogy az amúgy párhuzamos lábszárak egyáltalán nem a végtelenben találkoznak. Vagy, ha elforgattuk volna (de el ám!) száznyolcvan fokkal ezt a testet a függőleges tengelye körül, akkor megint revelációszerű megvilágosodásként hasított volna elménkbe a felismerés, hogy egy gömbölyödő felületre vetülő háromszög szögeinek összege sokkal több tud lenni, mint az a bizonyos száznyolcvan fok. Innen már játszi könnyedséggel következtethettünk volna arra is, illetve azonnal tapasztalhattuk volna magunkon, hogy a szépen ívelő test gravitációja arányos a görbületeinek mértékével, és hogy ezek a görbületek képesek a környezetükben lévő testeken is hasonló térbeli eltávozásokat okozni, s akkor már nemcsak a relativitás bonyolult és idegtépő elméletéről alkothattunk volna fogalmat, hanem a Newton által leírt általános tömegvonzás kölcsönhatásaival is többé-kevésbé tisztába lettünk volna.
És akkor kérdem én:
-Csoda lett volna az, ha mindezek után kitörő lelkesedéssel ültünk volna oda otthon a mértanból felhagyott házi feladatunk megoldásához? Hogy most akkor sokkal több tengely körül is forgassuk csak el azt a testet, és lázas tanulni vágyásunk által felcsigázott fantáziánkban párhuzamos terekben, de egy ilyen testtel egy síkban akartuk volna beutazni a számunkra még oly ismeretlen, de matematikailag oly jól meghatározható univerzumot?

2012. február 11., szombat

2012. február 4., szombat

Téli Képek, Téli Berek.

Én most nem tudom eldönteni, hogy a meteorológusoknak is sikerült végre egy helyes prognózist felállítani, vagy csak sikeresen ráhibáztak a jóslataikkal, egy dolog azonban biztos! Olyan tél van nálunk, mint amilyent csak azokban a régi jó időkben volt szokás így összehozni.

Az egykori Nyárád kiszáradt medre ideális hely lehet ilyenkor egy kis téli kiruccanásra.

Édesapám elbeszélése szerint ez az öreg fűzfa már az ő gyerekkorában is itt volt, a második világháború idején egy tüzérségi lövedék robbant  fel a közelében, azóta lett ilyen ferde.

A közelben egy rókavár húzódik meg az agyagos mart alatt. A várban ilyenkor rókakölykök vannak, a havon friss vércseppek árulkodnak arról, hogy róka komáék igen gondos szülök. A havon friss nyomok sokasága árulkodik a megnövekedett forgalomról. Árulkodó nyomok a havon, aminek a lopakodás nagymesterének számító róka egyáltalán nem tud örvendezni.


Jó pár méterrel arrébb, egy odvas fa álcázásában található a szokásos vészkijárat is. Ami biztos, az biztos! Róka koma nem bíz semmit sem a véletlenre!


Ha a róka kölykei nem is éheznek, a vastag hótakaró miatt nehéz mindenkinek táplálékot találni. A fácánoknak sem lehet könnyebb, de egy dolog biztos! Utolérhetetlen precizitással képesek felderíteni a széles, hófödte mezőn az elhullott, kint felejtett kukorica csövet, ami bizony égi mannának számít ebben a zord időszakban.


A varjak sem örvendeznek a hónak, panaszos károgással keringenek a levegőben, míg egy másik része a csapatnak  tartalékra kapcsolva pihen, miközben fekete tollazatuk révén melegednek a vén diófa ágain gubbasztva.

Ez pedig csak bónusz! Zúzmarás nádbugák a ködös napfényben.

2012. február 2., csütörtök

Hazám, Magyarország magához ölelt!


Hátulgombolós koromban, szilveszterkor nem értettem, hogy miért van az, hogy hiába lenne váltás éjfélkor, nálunk, otthon a családban mindig csak éjfél után egy órával lett igazán új év. Egy óra előtt pár perccel felálltunk a család becses kincse, a hírneves Orion gyár Pacsirta rádiója elé, és a távolból felhangzott a Kossuth Rádióban, hogy: "Hazádnak rendületlenül légy híve, ó Magyar!"  Akkor már sejtettem, hogy velünk nincs minden úgy, ahogyan másoknál szokás, mi valahogy igen különbözőek vagyunk. Ennek a különlegességnek a lényegét ekkor én még nem értettem, de a távolból felzendülő Himnusz hangulata, a szüleim szeméből csordogáló könnyek mély benyomással voltak rám. Tudtam, hogy a távolból érkező üzenet valami nagyon fontos dolgot jelent, aminek hatására döbbenten csak hallgattam, nem volt merszem pisszenni sem. Nővérem, aki mindig a nagyok közt szerepelt, egy ilyen alkalommal végigsírta rituálisan az egész szilveszteri ceremóniát, miközben én zavarodottam csak bámultam, mert akkor én még nem tudtam színészkedésből csak úgy bőgni, és fogalmam sem volt, hogy ezt miért kellene nekem megtennem. Később meg is kérdeztem nővéremet, hogy miért teszi azt, amit tesz ilyenkor, mire ő megvetően mért végig tekintetével, majd tömören közölte velem, hogy:
-Te egy szót se szólj, mert te egy érzéketlen hülye vagy! -majd látva azt, hogy én ennyitől nem lettem okosabb, hozzátette: -Hát azért sírunk, mert mi magyarok vagyunk! 
Vége volt a vakációnak, fogalmazást írtunk az iskolában a téli élményekről, én pedig büszkén írtam le, hogy szilveszter éjszakáján, éjjel egy órakor meghallgattuk a Magyar himnuszt és a Szózatot, aztán társas játékot játszottam a nővéremmel, és hogy voltunk szánkózni is, és hatalmas hóembert állítottunk az udvarra, répából volt az orra, ócska, kiszuperált seprűből volt a karja, likas fazékból a kalapja. Kiss Elvira tanítónénink másnap félrehívott, elémbe tette a fogalmazásos füzetemet, amiből hiányzott a legutolsó fogalmazással írt lap. Rám szólt, meglehetősen mesterkélt haraggal a hangjában, hogy írjam otthon újra az egészet, mert nagyon jó a fogalmazás, de a himnuszos és a szózatos részt ezúttal hagyjam ki belőle. Otthon elpanaszoltam, hogy most akkor kétszer kell fáradnom, mire édesanyámtól is megkaptam a fejmosást, hogy milyen felelőtlen szamár vagyok. Őszintén mondom, én akkor semmit sem értettem az egészből, fogalmam sem volt, hogy miért van ekkora cirkusz, miért idegeskedik mindenki ennyit?
Hát... azóta megtanultam. Megtanították nekem, illetve megtanítottak arra, hogy magyarnak lenni nem csak bűn, hanem néha igen keserves dolog lehet. Belém verték, rám vertek, belém rúgtak, félreállítottak, a hátsó sorba állítottak, mellőztek, kihasználtak, zsaroltak, túszként használtak, utáltak, és gyűlöltek. Mindezt csak azért, mert magyar nemzetiségű voltam, magyarnak tartottam magam, és mindvégig megmaradtam magyarnak. Nem érdekből, nem haszonleséséből, nem divatból tettem, hanem azért, mert már a kezdet kezdetén megértettem azt, hogy magyarnak lenni nem egyszerű dolog. Magyarnak lenni komoly kihívást, küzdelmet, és áldozatot jelentett, amiért mindig érdemes volt élni! 

"Én, Nyárádi Károly esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem. A Magyar Köztársaságnak hű állampolgára leszek, Alkotmányát és törvényeit tiszteletben tartom és megtartom. Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom. 
Isten engem úgy segéljen! "

 Helyszín: Kolozsvár,  a Magyar Köztársaság Főkonzulátusa.
2012. Január 30.

Hát, igen, és most már elmondhatom, hogy nem éltem hiába, mert ez a nap mindenért kárpótol, minden eddigi szenvedésnek, megaláztatásnak értelmet adott.
Nem fogom véka alá rejteni, bármennyire is csóválgatná ezért bárki is a fejét, én nagyon is tudatában vagyok annak, hogy mindezt én most kinek köszönhetem, mint ahogyan azt sem fogom elfeledni, hogy kik voltak azok, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy én, -aki mindvégig rendületlenül híve maradtam Hazámnak -ezt a napot én soha ne érhessem meg!
Nem fogom elfelejteni, ám nem forralok bosszút sem ellenük, és nem fogok mentségeket sem keresgélni a tetteikre, és még ítéletet sem mondok felettük. Egyvalamit teszek csak, és ezt különben igen komolyan ajánlom minden magyar állampolgárnak is, főleg azoknak, akik csak úgy beleszülettek abba, miközben soha egyetlen egyszer sem mondták el az életükben a fenti esküt.
Itt az alkalom, hogy miután elolvasták fennhangon, azután ne tegyenek más egyebet, minthogy szóról szóra azt cselekedjék, ami abban benne van!
Hazádnak rendületlenül légy a híve, de ne érdekből, ne haszonból, és ne divatból tedd, mert az semmit sem ér! És ne feledjétek! Senkik bármikor lehettek, bárhol a világban, de magyar csak akkor, ha megvan hozzá a magyar öntudat is!