- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2009. december 31., csütörtök

Happy New Year!

Végigkerestem a gyűjteményemet, mire végre rábukkantam erre a videóra! Minden idők legzseniálisabb popcsapata, az ABBA kíván nekünk Boldog Új Esztendőt!





video

2009. december 19., szombat

Hétköznapi átverések.

Ma végre kitettem a lábam a házból. Az autómat kiástam a hóból is, és elhúztam vidékre! Ködös hideg idő, csúszós utak, de mire kiértem Nyárádtőre, kisütött a nap is és olyan szép lett minden, mintha csak az én személyemet igyekezett volna ünnepelni a télbe fordult világ. A természet szerintem rám se rándított, de a cinegék és a többi apróság a gyümölcsösből bizonyára örvendeztek, mert teleraktam a kiürült madáretetőket. Elmászkáltam apámmal egyet, a fényképezőgéppel a kezemben, és mindjárt a mező szélén felvertünk két fácánt. Olyan zajt csaptak, ahogy a lábunk mellől felvágódtak, hogy alig tudtam lekapni a lencsevédőt. Egyébként ez a fácánok sajátos trükkje, hogy addig, amíg mozogsz, nem mozdulnak meg, csak ha rájuk lépnél. Ha azonban megállsz egy pillanatra is, azonnal feldobják magukat éktelen rikácsolással és szárnyverdeséssel a levegőbe, és szerencséd van, ha ijedtedben nem üt meg a guta!


 "Dunna alatt alszik a rét"


Havas nádbuga a napfényben.


Minden jó, ha a vége jó! Nyugtával dicsérd a napot, és küld az anyjába a kereskedőt, a gyártót, a kapitalista profithajhászó piacgazdaságon alapuló... na, ezeket mind küldheted! Hazafelé, menet közben leállt a kocsim a kombinát előtt. Azt mondja a fedélzeti számítógép, hogy túlmelegedés!  Kint -6.5 Celsius! Nézem a hűtőfolyadékot, forró nagyon, de a hűtő bordái jéghidegek. Nyomogatom a vezetékeket, megindul a folyadék, vastag, mint az olaj! Azt mondja a hűtőfolyadék flakonján lévő címke szövege, hogy -35 Celsiusig garantált! Hogy mi lenne garantált, azt nem tudom! Igaz, nem fagyott meg, de folyni se folyt a vezetékekben! Mi van akkor, ha már folyik, de még mindig nem hűt? Eszem megáll! Van még valami olyan is ezen a világon, ami még mindig az lenne, ami a neve, vagy esetleg arra is jó, aminek eladják?
Zorán szövege jut eszembe: - "Szeretem azt, ami azt jelenti, amiről szól!"
Én is szeretném már egyszer azt, hogy azt tegye mindenki, amire vállalkozott, és minden arra legyen jó, amire valakik valamikor kitalálták!

2009. november 10., kedd

Bözödi Tó

Ha a bözödi tóról hallunk itt-ott, akkor mindenki, aki ismeri a történetét, a kommunizmus áldozataira, a nemzetiségeket szívből gyűlölő Ceausescu faluromboló diktátor gazemberségeire gondolunk. A majdnem kétszáz hektáros tó fenekén nyugvó Bözödújfalu örök szégyene marad az embertelen politikai rendszereknek. Ugyanakkor az azt követő úgynevezett demokrácia sem sokkal jobb a deákné vásznánál.  Hadd említsem meg, hogy a félig vízben álló egykori templom több mint húsz esztendeje állja a viszontagságokat, és senki, de senki nem tett semmit annak az érdekében, hogy szomorú sorsát elkerülje.


 Hajója összeomlott, tégláit és a torony cserepeit  a megmaradt falú felső részébe költözött cigányok elhordták, és csak a gerendázatot hagyták meg. Most már az is összeroskadt, és csak a torony zömfalai állnak. Néha a vízben, néha a szárazon. Mindez az utóbbi években, amikor már a vén gazembert kilőttek, és mindenféle nyugati emberbarátnak és a vallásosságtól felmagasztosult szent emberek seregének is szabad lett a tánc. Jöttek és láttak, sírtak és sopánkodtak, aztán mindenki elment dolgára. Illetve nem mindenki, mert az elkergetett falú fiai közt akadt igazi hazafi is, akinek nem csak a szája járt hiába. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a vénasszonyos sopánkodáson és nyavalygáson kívül egyéb nem lesz, a falú egykoron elszármazott fia, Sükösd Árpád 1996- ban egy nem mindennapi bravúrral kiemeltette a víz alól a falú első világháborús áldozatainak emlékművét, majd azt restauráltatva az egykori falú határában állíttatta vissza, a Bözödújfalu siratófala szomszédságába.







A templom azonban magára maradt. Sem egyházak, sem hagyományőrzők, sem politikusok, de még lelkes emberek sem igazán törődtek vele. Ha az Isten háza lenne, akkor törődjön vele a gazdája! Most még ott áll, még egy darabig, mint egy félig eltemetett halott csontos keze az ég felé mutatva, vádolva némaságában Istent és Embert egyaránt. Intő jel és keserű mementó mindenkinek! Múltnak és jelennek egyaránt.




Ezt a tavat nem a falú-rombolás program miatt találták ki. Gyakorlati haszna az akkori megfeszített ipari tevékenység keretében mutatkozott meg. A hosszútávú gazdasági fejlesztési program, a régió elmaradottságának felszámolása csak az ipari fejlesztés keretében volt kivitelezhető akkor is, és ez így van ma is. A környék egyetlen számottevő vízforrása a Kis-Küküllő, amelyiknek vízhozama még elég lett volna, de vízhozamának rendkívülien nagy ingadozása víztározók létrehozását tette szükségessé. A hatvanas években már elkészültek azok a tervek, amelyekben legalább két nagyméretű tározót szándékoztak a folyó felső folyásán létrehozni. Ebből az egyik, a Bözödújfalusi készült el, a gyulakúti hőerőmű hűtővízszükségletét, valamint a dicsőszentmártoni kerámia és karbid gyárak megnövekedett fogyasztását igyekeztek egyenletesebbé tenni. A 89-es fordulat után ezek az ipari létesítmények megszűntek működni, így a tónak csak az árvízvédelmi szerepe maradt fenn. Mindezt figyelembe véve, a tó tervezett maximális vízszintjét már nem lenne szükséges megtartani, lehetne az kisebb is! Annyira kisebb, hogy az éppen vízben álló templom ne legyen térdig vízben. Egyébként nyáron, nagyobb szárazság idején a templom és környéke szárazon van, és kempingezők sátoroznak mellette. Hogy máskor se kerüljön víz alá, és a jég ne rombolja, a víz ne áztassa, az csak egyszerű, adminisztratív intézkedést igényelne! Fél méterrel alacsonyabb tó, és máris teljesen szárazon lenne a templom. Csak ennyi, de húsz év nem volt elég ahhoz, hogy valaki ennyit is megtegyen. A rogyadozó templomért! Szájalni, siránkozni és képviselőket a környékről jövő szavazatokkal a parlamentbe küldeni azért kell, és ezt erkölcsi kötelességnek tartják. Jó, hogy vannak egyházi embereink az Európai parlamentben is, mert ott sok mindent el tudnak intézni, miközben itthon az üresen maradt templomok összedőlnek! És nem csak a térdig vízben állóak!
A mostani tó közben járja a saját útját, és szépen-lassan üdülőteleppé lépett elő. Csinos villák sokasága veszi körbe a tó egy részét, és a környező kaszálók és legelők helyén újabb házak, villák emelkednek ki. A villamos hálózat is terjed, és  a civilizációs gondok is szaporodni látszanak. Közigazgatásilag Erdőszentgyörgyhöz csatolták a területek nagy részét, de az adó bevasalásán túl, semmiben nem támogatták és ma sem támogatják az egykori pionírok törekvéseit. A tó partjára ezrével kiszálló turisták szeméthegyeinek gondját néhány szeméttároló konténerrel meg lehetne oldani, és persze néhány ökó-budinak is meglenne a nyilvánvaló szerepe egy ilyen helyen!
A kilencvenes évek elején valóságos halászparadicsom volt a bözödi tó. A legtapasztalatlanabb kezdők is foghattak itt kilós példányokat. Később, a megyei halász-vadász egyesület vette át a gondoskodást, ami abból állt, hogy nem idevalósi fajokat telepítettek a tó vizébe. Pontyot, süllőt, harcsát, paducot és pisztrángot is. Utóbbival behurcolták a furunkulózis nevű betegséget, amelyik néhány év leforgása alatt kiirtotta a tó teljes fejes domolykó, népiesen balind, állományát. Később dévérkeszeget telepítettek sikeresen, de a felelőtlen beavatkozás következtében többé soha sem lett olyan  a tó, mint azelőtt. Ennek ellenére lehet sikeresen is horgászni itt, és láttam néhány igazán szép példányt kifogva, amelyik bármely horgásznak a becsületére válhatna. A legtöbb látogató azonban csak kikapcsolódni akar, elmenekülni a városból. Nyáron valóságos tengerparti hangulat van itt hétvégeken. Ezrével lubickolnak a tó vizében, napoznak, csónakáznak és este hatalmas tüzek mellett sütnek-főznek, isznak, énekelnek. Péntek délután már elkezdődik a migráció, és estére nem sok olyan hely marad, ahová egy sátrat fel lehetne húzni. A környék villái, nyaralói is mind megtelnek, és vasárnap estig tart a menet, mikor aztán mindenki, aki csak hétvégére szokott kiugrani, indul hazafelé. Estére elcsendesül a vidék, s csak a szemét és hulladékhegyek mutatják, hogy eltelt egy hétvégi kirándulós hadjárat.
Az évek során nagyon sokszor sátoroztunk a tó partján a barátokkal, ismerősökkel, rokonokkal. Kezdetben gond volt, hogy kihurcolkodjunk, de aztán megvolt az első kocsink, mire reneszánsz lett a nyaralás. Később évekig nem jártunk ide, mert másfelé tanyáztunk, de mostanában megint visszaszoktunk, mert egyrészt a lakókocsival másképpen lehet nyaralni, és viszonylag közel van Marosvásárhelyhez is.
Persze, ha én kirándulni megyek, akkor az azt jelenti, hogy a fél házat odapakolom. Mindig vita volt ezért, de most már nincs, mert mindenki tudja mára, hogy nekem van ilyenkor igazam. Minden van, ami kell, és az is, ami talán senkinek sem kellene, ha egyáltalán az eszébe jutna! Ezért senkit nem érhet csak kellemes meglepetés, és ezt jó tudni.



A legfontosabb a villamos energia! Ha az van, akkor minden van! Telefon, internet, televízió. Igaz, hogy ezek nélkül nagyon jól meg lehet lenni, de ha kellenek, akkor jó, ha kéznél vannak. Villanyt nappal gyűjtöm össze fotovoltaikus napelemmel akkumulátorba, és onnan használjuk fel bármire, ha kell. A hűtőszekrény propán-butánnal megy, és főzni csak a kávét szoktuk a lakókocsi aragázán. A többi sütés-főzés kint a rostélyon az üstben, a bográcsban történik. Ilyenkor mindenki bemutathatja, hogy mit tud! A legtöbben kommentálni és enni, de ez nem baj. Én szeretek főzni, és sütni is. Bográcsban gulyást, halászlét, hallevest, bármit megfőzök. A húsokat is én szoktam sütögetni, miközben mások az italról gondoskodnak. Ezzel nincs is gond, mert mindenki azt csinál, amit éppen szeret, vagy amihez ért.
 A táborozás lelke mindig az esti tűz szokott lenni! Aki egyszer is kifogta, hogy nyári éjszakán a tűz mellett üldögélve elbeszélgetett bármiről, és hanyatt feküdve az égbolt csillagjainak milliárdjait meglátta, az mindig arra fog vágyakozni, hogy újra megtehesse még egyszer.




Közeledik a reggel. A ritka képen a Vénusz, az Esthajnalcsillag sarlója látszik keleten. Fölötte a Mars vörös korongja. Balra tőlük a Fiastyúk csillaghalmaza figyelhető meg a derengő égbolton. Ilyen látványért érdemes volt fennmaradni hajnali négy óráig.



Az éjszaka titokzatossága, a sötétség sejtelme, az éjjeli csend rejtelmes neszeinek a megtapasztalása mind-mind olyan élmény, amelyet egy életen át kergetni lehet, de betelni velük soha sem lehet igazán. Néha egész éjszaka kint maradok a parton, és figyelem az eget, a tavat. A hajnali órák közeledtével, az énekesmadarak kezdenek ébredezni, és a napfelkelte sokszor valóságos ünnep. Annyira szép és magasztos néha, hogy szájtátva állsz a látványtól és azt hiszed, hogy csak álmodod az egészet. Mindig párás és ködös a tó fölött a levegő hajnalban, ha szép az idő, és csak hét-nyolc óra körül száll fel a pára, de akkor olyan látványban van részed, amit soha sem fogsz elfelejteni. A magas dombok közé egyszer csak meredeken bevág a napfény, és a hirtelen felmelegedett levegő örvényleni kezd. Pillanatok alatt sűrű ködbe burkolózik minden. Minden vizes lesz, a ruhádból csöpög a víz. Az eget látni nem lehet, csak a sűrű ködöt, amelyik egyik pillanatról a másikra hirtelen felszáll, és a nap teljes pompájával bevilágítja az egész tavat. Egész sereg vadmadár kap ilyenkor szárnyra, zajosan üdvözölve a fenséges napot.




 Kezdődik egy új nap. Van, aki kávét főz, van aki morcosan alszik még, és van aki Unicumért könyörög. Ilyenkor nem illik senkire rászólni, senkit sem szabad megbántani, mert ilyenkor mindenki érzékeny, és nagyon emberevő kedvében van. Ezt nevezik másnaposságnak! Hamar elmúlik az Unicumtól, de a legjobb egy alapos lubickolás és utána egy forró kávé!
Nagy gond szokott lenni, ha ilyen csodálatos reggel helyett, szeles, esős időre ébredsz. Ha teheted, délig ki se dugd a képedet, mert megbánod! Akkor is csak azért, hogy morogj valamit az orrod alatt, az időjárást emlegetve. Ha ez nem használ, akkor van könyv, kártya, tévé, rádió és ha ez sem használ, akkor keress valakit, akivel megoszthatod a kulacsod tartalmát.



Zuhogó esőben, utolsó napon. A csapat végsőkig kitartó csoportja.

A legkeservesebb dolog, mikor hosszabb idő után elkezdődik a csomagolás, és a sátor bontása. Ilyenkor a legszívesebben otthagynék mindent, és világgá szaladnék. Mikor már elindultam, úton vagyunk hazafelé, akkor már nincs gond, de addig nagyon keserves szokott lenni. Ezt az utóbbi részt, ezt valahogy még tökéletesíteni kellene, de hiába, eddig még nem sikerült. Ettől eltekintve, holnap indulnék egyet tekeregni, ha lehetne!


2009. november 7., szombat

Unalom Ellen

-Félreléptem, eltörött a bokám!
-Úgy kell neked, ha félrelépsz! Margit tudja?
-Igen, tudja, mert a hátam mögött állt.
-Ő törte el a bokádat?
-Nem ő törte el, én törtem el. Csak úgy, rendesen, mert félreléptem a lépcsőn. Illetve azon, ha lett volna lépcső! Sötétben nem látszott, hogy nincs, és én hiába akartam rálépni. Nem sikerült, mert nem volt lépcső, hanem csak egy gödör.
-Hol járkáltok ti olyan lépcsőn, amelyik nincs is?...
Ha valaki azt hiszi, hogy ez egy fiktív beszélgetés lenne, annak megmondom, hogy nem az. E hónap negyedikén felhívtam telefonon édesapámat, hogy Károly napján köszöntsem. Ekkor történt a fenti beszélgetés közöttünk. Mint apa és fia közt. Úgy látszik, apám éppen ünnepelt, vagy már  túl is volt egy kicsit rajta. Máskor személyesen szoktam meglátogatni, de most kénytelen voltam telefonon lebonyolítani a ceremóniát, mert tényleg eltörtem a bokámat, és most nehogy megint valaki kezdje a kérdezősködést, mert elbőgőm magamat. Nem a fájós bokám miatt, mert az nem igazán fáj, csak ha ráállok. De nem fáj, ha nem állok rá. Ezért nem állok rá! Akkor meg miért fájna? Na, szóval a bokám nem fáj, hiába lenne elpattanva. Csak akkor fáj, ha ráállok, de ... ezt most egyelőre hagyjuk!
Már máskor is volt ilyen, és nincs benne semmi újdonság. Nincs most begipszelve, mert azt nem szeretem, és csak egy acélozott merevítős lábvédőt használok, meg egy olyan támaszkodós botot, amire a leányom azt mondta, hogy olyan vagyok vele, mint doktor House. Ilyen szereléssel persze a házból kimenni nem lehet, és akkor agyonuntam már mindent. Magamat is, az összes világmegváltós ötleteimmel együtt. Mert nekem ilyenek is vannak. Meg olyanok is, hogy most aztán mától új életet kezdek, de ha nem is, akkor valami nagyot fogok tenni! Ilyen agybaja másoknak is szokott lenni, hogy kijelenti, vagy felfogadja, hogy leszokik a cigarettázásról, vagy fogyókúrázni fog! Nem ír többé blogot, mert hiába a pusztába kiáltott szó, és egyébként is, kevesen értik a zsenialitását stb.
Hát igen, ilyeneket lehet mondani, és én is mondogattam hasonlókat. És olyanokat is, hogy rendet teremtek magam körül. Ez az a gondtömeg, amit mindnyájan szoktunk tologatni, halasztgatni mígnem a szó szórós értelmében eltorlaszolják a mindennapjainkat. Például száznál is több könyv áll a polcokon a második sorban, elfedve a hátsókat, vagy egyszerűen a szoba padlóján várják a megváltást. A nyári kirándulások alatt összegyűjtött ásványok, emléktárgyak, de még a kőszáli sas farktolla is, mind várja a sorsát. Erre már csak púp a hátamon az ezernél is több fénykép, videó ami pokoli összevisszaságban áll a számítógépen, a laptoppon,  mindenféle adathordozón. Mikor nekifogsz valaminek, mindjárt kiderül, hogy előbb még négy-öt apróbb dolgot el kell végezni ahhoz, hogy odaférj, vagy hogy legyen mivel megcsináld a dolgodat. Kell négy hatos betontipli a polcnak. Kéznél nincs csak kettős, és tizenkettes. Nyolcas van, de ahhoz nincs fúróm, csak bajonettzáras-profi, nem talál az ütvefúró agyába. Az adaptert kölcsönadtam a szomszédnak még a tavaly, aki továbbadta a fiának, aki most éppen válik és a felesége hatóságilag zároltatta a közös vagyont az én adapteremmel együtt. Kész agyrém! Inkább másfajta polcot szerelek, mert azért nem adom ilyen könnyen fel! A könyvek a helyükre kerülnek, de közben felfedezem, hogy tíznél is több olyan könyvem van, amelyeket soha nem is olvastam. Megvettem, a rakásba tettem aztán elfelejtettem őket. A felforgatott ház közepén elmélyülten heverve olvasgatom, hogy milyen is lehetett az 1956-os forradalom szovjet szemmel nézve. Nagy rakás rendetlenség, szétszórt szerszámok mindenfelé, és én művelődök. Érkezik a feleségem haza, s rögtön  visszarángat 56-ból a mába.
Van nekem egy olyan otthoni kócerájom, amit nevezhetnék műhelynek, de nem az. Inkább raktár lenne, ha oda be lehetne lépni. Bemenni semmiképpen nem lehet. Ez is egy olyan gond, amit mindig elódázok, mert kiderült, hogy bár sokszor tettem lakhatóvá, a vége mindig az lett, hogy  előbb-utóbb még jobban eltorlaszoltuk  mindenféle kacattal. Így aztán mindegyre lehet benne rendet teremteni, de  készen nem lesz soha. Olyan ez, mint az erdélyi autópálya. Vagy a trójai háború! Inkább az utóbbi, de modernebb változata, mikor például valahová becsapódik egy akna!
Van egy olyan tanítás a taoista tanokban, amit Wu-Wei-nek neveznek. Ez valami olyasvalamit mond, hogy úgy érhetsz el mindent, ha nem teszel semmit! Ezt én most nem igazán értem. Valójában egyáltalán nem értem. Erről jut eszembe, hogy van itt errefelé nálunk is egy olyan jó posztkommunista szólás, hogy amit megtehetsz ma, azt halaszd el nyugodtan holnapra, mert akkor már nem biztos, hogy meg kell tenni! Akkor meg miért fáraszd magad vele? Mi több, Murphy is azt mondja ezzel kapcsolatban, hogy amit ma nem biztos hogy érdemes lenne megtenni, azt a tegnap sem volt biztosan érdemes! S mivel a mai nap lesz a holnap tegnapja, érdemes elgondolkozni minden sürgős feladaton, hogy érdemes megoldani? Hátha mire készen lesz, senkinek sem lesz az már fontos!
Csak egy hete heverészek tehetetlenül itthon, s már kiütött rajtam valami gyanús agybaj. Nem értem a taót, újra írok a blogomba, és nagyjából rendet teremtettem a dolgaim közt. Még maradtak olyanok, hogy újrarendezzem a csatornák számozását a tévéken, mert minden harmadik helyen már üresség van. Igaz, hogy hiába van több tíz műsor a listán, elnök csak egy van mindeniken. Remélem, hogy nem sokáig kell nézzem a kancsal pofáját. Ahogy elnézem a dagadt, kékeszöld bokámat, Karácsonyig még elleszek magammal. Inkább blogot fogok írni, hátha addig nem bolondulok meg egészen!

2009. október 8., csütörtök

Őszi Napforduló

Nem haltam meg, sőt! Nagyon is élek, csak éppen nagyon befelé fordulva teszem azt! Hallom a külvilág zaját, de az nem ér el a tudatomhoz. Magamba vagyok temetkezve, mély meditációba. Új világot teremtek a régiből, s a főnix-madaramat égetem porrá a megújulás oltárán. Még eltart egy darabig, de majd újra itt leszek. Addig is legyetek jók, és ha tehetitek, cselekedjetek csak egyszerűen jót,  önzetlenül embertársaink érdekében. Egy jó szó is megteszi!


 

2009. szeptember 21., hétfő

Marosvásárhelyi Csernobil

Ha ködös idő ereszkedik Marosvásárhely fölé, akkor azt már mindenki tudja, hogy megint elgázosítás következik. Nem ma és nem csak a tegnap volt ez így, mert Marosvásárhely mióta a sokoldalúan fejlett szocializmus útjára lépett, az egész város, a környező falvaival, egyetemben a népe egészségével tizedet fizet az ipar istenségének.
Tiszta, szélcsendes időben már tíz-húsz kilométer távolságról látni lehet azt a füstoszlopot, amit a Marosvásárhely tövében 147 hektáron elterülő Azomures Vegyi kombinát okád az ég felé. Az ég felé szélcsendben, szeles időben a szél irányába, és leszálló légmozgások alkalmával a közvetlen környezetét bújtatja mérgező gázfelhőbe. Néha napokig annyira magas szintre koncentrálódik a mérgező-irritáló gáz aránya a légkörben, hogy fulladásos tüneteket vált ki az érzékenyebb egyéneknél. Eddig számtalan panasz, lakóssági bejelentés történt ebben az ügyben, úgy hogy számolni is nehéz. A környezetvédelmi hivatal a vállát vonogatja, néha megbüntetik pár száz euróval a légszennyeződési értékeket túllépő üzemet, aztán minden marad a régiben. Most úgy tűnik, betelt a pohár! Legalábbis úgy tesznek, mintha komolyan vennék a már rég tarthatatlan helyzetet. Mobil légszennyeződést monitorozó állomást helyeztek el az üzem környékén. Azt ígérik az illetékesek, hogy ha még egyszer büdösséget termel a gyár, nincs pardon, be fogják szüntetni a gyár működését.
 Hiszi a piszi! Valamikor négyezer ember dolgozott itt, ma ennek az egyharmada  dolgozik itt a z időnként maximális kapacitással működő telepen. Tulajdonosai török részvényesek, akik a nagy privatizációk idején bagóért vették meg a felbecsülhetetlen értékű vegyi üzemet. A tőzsdén AZO néven jegyzik a részvényeit, és az utóbbi időben ugrásszerűen emelkedtek a jegyzési árak. A fentiek mellé még jön egy néhány fontos érv, ami mellett eltörpül a köhécselő városlakoknak az egészségügyi gondja. Utolsó mohikán lett az Azomures az országban és Európában is, a szervetlen és részben szerves műtrágyák gyártásában, amelyeknek ára kemény valutát jelent. Az 1975-ben beindított részleg, az NPK jelzésű komplex műtrágyát gyártó üzemkomplexum a gyártelep majdnem felét foglalja le hatalmas silóival és tárolóival, és a végterméket világszerte keresik, még az önmagukat agyondicsérő ökologikus termelők is. Hasonló terméket csak Indiában és Chilében állítanak elő. Szerves műtrágyát is itt állítanak itt elő, ennek neve urea. Ezt a szerves anyagot nagyon jól lehet műtrágyaként is alkalmazni a magas nitrogén tartalma miatt, de számtalan más szerves termék alapanyaga is egyben. Ragasztóanyagokat, gyógyszereket, vegyszereket, festékeket, állítanak elő belőle, ezért igen keresett nyersanyagnak számít. A gyár területén felépült Melamin részleg is ureából állít elő porszerű alapanyagot., a melamint. Ebből készült például az egykori konyhabútorok fehér vagy színes melacart bevonó rétege is. Másik nagyon keresett cikk az itt gyártott ammónium-nitrát, ami az egyik legismertebb robbanóanyag alapanyagát képezi. A hadiipar töméntelen mennyiséget vásárol fel belőle, de a világon már csak néhány helyen állítanak elő belőle ipari mennyiségben, éppen a sokat emlegetett környezetszennyezés miatt.
A felsorolt termékek mellett még sok más egyéb, néha csak mellékterméknek számító  alapanyag is  kikerük innen. Ilyen lehet a fiziológia szérum, amit a gyógyszeripar és az egészségügy használ alapanyagaihoz. Itt működik egy oxigént, nitrogént, széndioxidot palackozó részleg is. Egy argont sűrítő részleg  is található itt, ami talán egyedüli a maga nemében. Továbbá tonnaszámra termelődik még ammónia vizes oldata is, ami megint számtalan más terméknek, például a festékek és gyógyszerek alapanyagát képezheti.
Ezeknek az alapanyagoknak számító vegyületeknek a termelését gazdaságosan csak egy összevont, un. kombinált gyártelepen lehet műszakilag megvalósítani. Ilyen a marosvásárhelyi Azomures is! A stratégiailag fontos üzemek a következőek lennének. Három ammónia gyár, három salétromsav gyár, két nagy kapacitású hőközpont, két ammónium-nitrát késztermék és egy hatalmas külön gyárkomplexum, az NPK-t termelő külön üzemegységeivel.
A környéken lakók legtöbbször a légkörben észlelhető ammónia szaga miatt tiltakoznak. Valójában ez lenne a legkevésbé veszélyes szennyeződés. A gáz sajátossága, hogy nagyon alacsony jelenléti szinten is hevesen szúró, irritáló hatást vált ki. Ezt a kellemetlen hatását már néhány ppm koncentráció mellett is kifejti. Ilyenkor kellemetlen, de az egészségre kevésbé ártalmas még. Magasabb koncentrációk esetében,  már változik a helyzet, és ekkor már hevesen támadja a légi utak nyálkahártyáját is, és a hatása kibírhatatlan. A szem ég és az izzadt testrészeken égő fájdalmat idéz elő. Heves köhögéssel járó, fuldoklási tüneteket  vált ki. Nagyobb koncentrációban már eszméletvesztést, és fulladásos halált okoz. Az enyhébb mérgezések általában nyomtalanul gyógyulnak, káros jelenségek csak hosszan-tartó mérgezések esetében válnak nyilvánvalóvá. Ilyen lehet a tüdő és az agy maradandó károsodása, amit röntgen és RMN vizsgálatok is igazolnak. A sokkal veszélyesebb, de alig észlelhető mérgezést azonban az un. nitrogén oxidok okozzák. Ezek a gázak azok a jellegzetesen sárga-barnás füstfellegek, amelyek a toronymagas kéményekből távoznak. Ezek szaga alig észlelhető, és csak erősebb koncentrációk esetén  válik nyilvánvaló a jelenlétük. Akkor is édeskés,  egyáltalán nem kellemetlen a szaguk. Hatásuk azonban annál drámaibbak. Kis mennyiségben is súlyos, maradandó elváltozásokat okoznak a tüdőben. Magasabb koncentráció belélegzése után a tüdő vízzel telik meg, és fulladásos halált vált ki.
A mérgező anyagok sora azonban ezzel egyáltalán nem ér véget. A salétromsav semlegesítése ammóniával eredményezi az ammónium-nitrátot.  A gyártás során számtalan  fokozaton, technológiai fázison megy át a termék, míg abból végül is késztermék lesz. Reakciók, koncentrálások, pH-korrekciók, granulálás, osztályozás, hűtés, kezelés, csomagolás. Az első és második fázis során nagy mennyiségű gáz keletkezik,  mint melléktermék, amelyik egyaránt tartalmaz ammóniát és különböző savas gázokat is. Ezek egy részét a légkörbe szellőztetik, mint ahogy a granulálás során felszabaduló gázokat is a légkörbe szivattyúzzák a hűtőventilátorok. Ezek színe szürkés-fehér, és kellemetlen szagukkal nem csak a környéket füstölik, hanem savas eső formájában a környező épületeket, növényzetet is károsítja. Az NPK műtrágya gyártása rendkívül komplex folyamat. Több fázisban történik az előállítása. Alapanyaga a kálium klorid, salétromsav, és az un. foszforit. Ez az utóbbi az évmilliók alatt felgyülemlett madártrágya ásványosodott változata. Nagy mennyiségű foszfort, kalciumot, fluort stb. tartalmaz. A termelési folyamat során a foszforsav különböző gyökei születnek, amelyek rendkívül aktívak és az élő anyagra károsan hatnak. A koncentrációs folyamatok során nagy mennyiségű foszfor-savgőz termelődik, amelyiknek egy részét a légkörbe szellőztetik. A granulálás során még több káros gáz szabadul fel, ennek egy része fluoridokat is tartalmaz. A fluor nyomokban a csontrendszer egészséges működésében katalizátorként tölt be fontos szerepet. Nagyobb mennyiségben azonban súlyos zavarokat okoz a szervezet elektrolitikus egyensúlyában. Férfiaknál impotenciát okoz. Elég hat hónapot a fluoridos légkörben melózni ahhoz, hogy a szexuális képesség a nullával legyen egyenlő!


A légkör szennyezése mellett még van egy súlyos, megoldatlan gond. A kombinát több vizet használ el, mint amennyi az egész Marosvásárhely vízfogyasztása lenne.  Ennek a vízmennyiségnek egy része soha nem tér többé vissza a Marosba, mert egy része gőz és pára formájában a légkörbe kerül. Egy másik hányada késztermék formájában elhagyja a gyárat. A felhasznált víz nagyobbik hányada egy viszonylag felületes kezelés után visszaömlik a Marosba. Nincs és nem is lehet olyan kezelési módszert kitalálni, amelyikkel hatástalanítani lehetne a mérgeket, s a számtalan szennyeződéssel fertőzött vizet pedig újra használhatóvá tenni. Néha kilométereken át döglött halak hullái borítják a Maros vizét a „véletlen” kiömlések miatt. A nagy mennyiségű nitrátok, nitritek, szulfátok, fluoridok, foszfátok a vízbe kerülnek, ezek a Maroson lefelé a távoli városok ivóvízét is teljesen tönkre teszik.
Az üzem háta mögött, a Maros túlsó oldalán van egy retenciós medence, amit népiesen iaz batal-nak neveznek. Ez a 37 hektáros tó vize annyira mérgező, hogy hozzá hasonló csak a Csernobil környéke lehet. Valóságos ökológiai bomba, mert egy árvíz, de egy kitartó esőzés esetében is több százezer köbméter méreg kerülne a Maros vizébe. Ehhez képest az elhíresült Tiszai ciánmérgezés egy másnapossági fejfájás lehetne csak. Ebből a tóból csak párolgás útján távozik el víz, mert annyira mérgező, hogy kezelni sem lehet. Ennek ellenére, a sokszorosan tömény mérget hóolvadás idején szokták titokban szivárogtatni a Marosba is, mert ilyenkor ugyebár messze viszi a tavaszi áradat.


Másik bomba, amelyik ketyeg, az a kombinát területén elhelyezett négyezer köbméteres ammónia tank lenne. Ebben cseppfolyósított ammóniát tárolnak. Egy kisebb repedés, sérülés következtében több száz tonnányi gáz kerülhetne a légkörbe, és a mérgező gázfelhő útjából lehetetlen lenne az elmenekülés. A cseppfolyós állagból expandálódó lehűlt gáz a talaj mentén szétterjedve képes a környék egész lakósságát kiirtani. Erre a horror forgatókönyvre már volt egyszer példa Marosvásárhelyen. A nyolcvanas évek elején felrobbant négyes ammóniagyár szintézistornyának az egyik elrepülő darabja elvágta a tartályhoz tartozó vezetéket. Egy fiatal magyar gyerek hidegvérén múlt az egész környék sorsa.  A kiömlött sűrű gázködben tapogatózva, volt bátorsága gázálarccal az arcán felmászni a vezetékes esztakádra, és elzárta a megfelelő szigetelő szelepet. Ha a repeszdarab a tartály falát szakította volna be, akkor Marosvásárhely akkori lakóssága ma már csak  egy emlék lenne. Az említett robbanás következtében három kilométeres körzetben az összes ablaktábla betört. A felrobbant nyeletőtorony 16 tonnás fedőlapja másfél kilométerre landolt egy ház udvarán. Az ott leparkolt Daciát három méter mélyre ütötte be a földbe. Emberi életet megfejthetetlenül nem követelt a rendkívül szerencsésen lezajlott nagyarányú robbanás. Sérülést is csak néhányan szenvedtek. Mindössze néhány karcolás  volt az egész. A felrobbant toronnyal párhuzamosan nagyméretű hűtővízvezetékek vágódtak el a robbanás pillanatában s a lezúduló nagy mennyiségű víz elfojtotta a további reakciót, miközben a biztonsági rendszerek percek alatt alapállásba helyezték a még megmaradt üzemet.Ilyen szerencse azonban csak egyszer fordulhat elő, és az egyre öregedő gyár biztonsága csökkenőben van. Néhány üzem a múlt század negyvenes-ötvenes éveiben terveződött és néhány technológiai megoldás már a telepítés idejében is elavultnak számított.
Nagy felhajtás megy itt most már napok óta, hogy most az egyszer nincs kecmec! Bezárjuk a gyárat, menjenek haza a törökök! Azonban a fentebb elsoroltak alapján lehet tippelni, hogy mi is lesz a marosvásárhelyi Csernobil sorsa? Emberek ezreinek a társadalmi gondjára hivatkoznak néhányan,  mert hogy a munkanélküliség az egekbe fog ugrani városomban. Nekem a szemforgató, a szemérmesen aggódó politikusok mindig tenyérviszketegséget szoktak okozni! Néhány ezer ember gazdasági gondjától nem tudnak aludni, miközben százezrek egészsége és élete forog kockán, és nem csak itt, Marosvásárhelyen. A nagy felindultságot szimuláló hivatásosak nem a százezres tömegek egészségi állapota miatt lennének kétségbe esve, mert a társadalmi empátia errefelé nem divat, hanem csak megfizetett munka. S mint olyan, hát csak olyan is! Mint a fizetés!
Jó balkáni szokásrendhez híven, nyilvános kérdés az, hogy ki fog többet fizetni, és annak lesz igaza! Ahogy itt elnézem a pro és kontra érveket, láthatom, hogy mindenki beszél elvekről, uniós normákról, és sérelmekről is. Csak éppen azok nem beszélhetnek, akiknek a sorsáról dönteni fognak! Azok ebbe nem szólhatnak bele!  Nem, persze, hogy nem, mert  vannak mások, akik úgy vélik, hogy ők azt is jobban tudják, hogy van, vagy nincs jogod az életedhez!

2009. augusztus 26., szerda

Meteoritok, vagy csak kövek?

Tavaly télen kirándulni mentem egyet a környező dombokra. Késő délután már hazafelé tartottam, mikor a fejem fölött furcsa dörejt hallottam. Elképedve hallgatóztam, hogy ilyenkor errefelé nem szokott égzengés lenni január közepén. Néhány pillanat elteltével tompa pufogásokat hallottam, majd sustorgást is, mint mikor pezsgős üvegeket nyitogatnak. Néhány másodpercig tartott csak az egész, és megértettem, hogy az égből kövek hullanak a környékre. Meteorzápor hullott az égből! Több ponton is sziszegést hallottam a közel félméteres hóban, de sehogyan sem tudtam egyetlen becsapódást sem megtalálni. A környező hó alaposan  fel volt túrva, ugyanis korábban gyerekek szánkóztak a környéken, s így nehezen lehetett a becsapódások nyomait megtalálni. Sokáig keresgéltem a környéken, de a rohamos sötétedés miatt semmit sem találtam a potyogó kövekből. Csalódottan mentem haza, de a legelső alkalommal visszatértem a "zápor" helyére, amikor már a hó is eltakarodott. Fényes nappal, órákig kutattam át minden négyzetmétert, s egy óriási mágnessel keresgéltem, de néhány sörös dugón és két rozsdás drótdarabon kívül, semmiféle vasat sem találtam. A környék mocsaras hely, ahol a domboldalról lefolyó víz megáll a vasúti töltés előtt. Kavics rengeteg van a földbe ágyazódva, de ezek lekoptatott folyami kavicsok, és a vasúti töltés kövei is könnyen felismerhetőek. Így, olyan köveket keresgéltem, amelyek formára és külalakra is eltérnek a környéken találhatóaktól. Pár órás keresgélés után találtam néhány furcsa darabot, amelyek az emlegetett szempontok alapján ítélve, teljesen eltértek a többitől. Kb. tíz különböző darabot sikerült összegyűjtenem, amelyeket később otthon alaposan átvizsgáltam.
Az égből hulló meteoritokat két fő kategóriába szokták osztályozni az összetételük alapján. Az egyikbe a vas-meteoritok tartoznak, amelyek vas-nikkelből állnak, míg a másik kategóriában a kő-meteoritok tartoznak. Ezek nem tartalmaznak fémet, és összetételük a sziklakőhöz  hasonló. Alapanyaguk a különböző szilikátokból tevődnek össze. Van egy harmadik kategória is, a vegyes összetételű meteoritok. Ezekben úgy a fémek, mint a szilikátok is előfordulnak. Az általam talált meteorgyanús kövek közt egyik sem tartalmaz fémeket, tehát legfeljebb kőmeteoritokról lehet szó.
Függetlenül az összetételtől, a meteoritok közös vonása az, hogy magukon viselik a légkört átszelő viszontagság nyomait. A kozmikus sebességgel érkező meteorok, ha méretük nem elégé nagy, akkor kivétel nélkül elhamvadnak a légkörben a súrlódás okozta felmelegedés következtében. Nagyobb mérettel rendelkező meteornak esélye van, hogy elérje a föld felszínét és becsapódjon abba. A Hold felszínén számtalan becsapódási kráter látható, de a földön is találhatunk ilyeneket. Néhány túlhevült bolida a túlzott felmelegedés következtében még a légkörben felrobban, és valóságos meteorzáport zúdít a környezetére. A kőmeteorok gyakrabban robbannak fel a hő okozta belső feszültségek következtében. A vasból összeállt meteorok valamivel jobban viselik a hirtelen felmelegedést, mivel jobb hővezető képességük miatt kisebb szerkezeti feszültségek lépnek fel a belsejükben.

Tehát olyan jeleket kellett keresnem, amelyek extrém felmelegedés okozta elváltozások nyomait jelentik. Ennek alapján két darabot sikerült kiválasztanom. Mindkettő felületén olvadások nyomai fedezhetőek fel, és a hirtelen lehűlés okozta felszíni mikrórepedések nyomai is megtalálhatóak. Tehát sikerült két darabot találni, amelyekről gyanítható, hogy kozmikus eredetűek lennének. Biztos választ a geológiában jártas szakember, és-vagy izotópos laboratóriumi vizsgálat adhatna. Addig is közszemlére bocsájtom a két darab követ, hátha akad valaki, aki leleplezi az igazságot. Nem állítom, hogy a kérdéses darabok valódi meteorok lennének, csak annyit tudok biztosan állítani, hogy a környéken még hasonló darabok sincsenek, és a fentebb leírt kőesőt magam tapasztaltam meg. A hely, ahová becsapódtak nincs elérhetetlenül messze, néhány perces sétával elérhető. Ami gond, hogy nyáron buja növényzet fedi a területet, és esős időben bokáig érő állóvíz fedi. Tavasszal azonban, ha szárazabb az idő, kitűnően lehet kutatgatni a talajt égi vendégek után. Íme, a két darab kő!





Itt újabb fotókat készítettem, miután letörtem egy darabot a nagyobbik darabból.



 
 


2009. augusztus 16., vasárnap

Ne Vásárolj az Auchan Polcairól!

Tavaly ősszel vásároltam egy 20 colos, 16:9 képarányú LCD monitort. Bónusz, hogy van benne egy PAL-NTSC tuner is. Sztereó hang, HD-Ready, RGB, VGA bemenetekkel és egy rakás egyéb haszontalanság is. Kitűnő árban, és igazán jó képminőséggel, s ha hozzáveszem, hogy a korábbi Nokia, képcsöves monitor helyének a negyedét sem foglalja az asztalon, igazán jó vásárt csináltam. Nyugtával dicsérd a napot, mert a múlt hónapban egyet gondolt a hiper-szuper cucc, és alaposan meghalt. Éppen akkor, mikor minden rokonom érkezik, készülünk a nyári szabadságra, s minden fiatal csemete internetezni akar még egyet a hosszú kiesés előtt. Keresem a szavatossági papírokat, és olvasom az apró betűs részt is. Kell az eredeti csomagolás, a doboz, a számla és irány az Auchan. Itt kezdődik a balhé, mert az infós részleg tizenéves kislánya elküld sétálni egyet. Mondom neki, hogy ő is olvassa az apró betűs részt, mielőtt elküldene. Ott világosan írja, hogy meghibásodás esetén mi a teendő! Na persze, ez már felülmúlja a kislány intelligenciahányadosának a küszöbét, s hívja a "szakembert". Nagy későre megérkezik egy unott pofájú, aki kedvesen kérdezi, hogy mi a bajom? Mondom a magamét, miközben az "illetékes" úgy kezdett bámulni rám, mintha azt kérdezném, hogy mikor indul a következő járat a Marsra. Olyan érzés kezdett hatalmába keríteni, hogy itt én vagyok az első, az első a világon, aki ilyenfajta gonddal jelentkezik. Gyanúm beigazolódott, mert a felelős hosszú beszélgetésbe bonyolódott valaki még felelősebbel, aminek a vége az lett, hogy unalmasan elmagyarázták a végén, hogy vegyem a tévémet vagy monitoromat vagy bármimet, és tegyem fel valami futárszolgálat kocsijába, és küldjem el Temesvárra, vagy Bukarestbe, mert ott javítják az ilyesmit. Mélyen lélegeztem, hogy ne kelljen nyakon vágjam azt a bárgyú valakit. Milyen futárszolgálat, milyen cég, és mit a francokat kell nekem bárhová is küldözgetnem a hatályos garanciában lévő cuccomat? Az érvényben lévő törvények világosan kimondják, hogy a szavatossági idő alatt meghibásodott termékek javításának a gondjai a vásárlás helyén bonyolíthatóak le, illetve az eladó köteles azt ott helyben megoldania! Erre a szakember hátat fordít nekem és elsétál köszönés nélkül! A kurva édes anyukája neked és az egész Auchan üzlethálózatnak! Most akkor, vagy nekiállok a bonyolult eljárásnak, és arra áldozom a napjaimat, hogy körbejárom az illetékes hatóságokat, fogadhatok egy ügyvédet, hogy az járja el, vagy hazamegyek és maradok a kárommal, és máskor elkerülöm az Auchan üzleteit. Az utóbbit kivéve mindeniket ejtettem, és elmentünk nyaralni! Mikor hazaérkeztünk, vettem a szerszámaimat és darabokra szedtem a monitort, hadd lássam, mi lehet a baja. Mikor a hibás részhez jutottam, rettenetesen felment a pompám, és megértettem azt is, hogy helyesen cselekedtem, mikor a saját szakállamra kibontottam a készüléket.

A meghibásodott rész a tápegység volt, amiről azonnal kiderült, hogy egyáltalán nem új, és hogy a készülék már volt egyszer bütykölve. Bütykölve, mert ha szakszerűen javítva lett volna, akkor nem ilyen állapotban szerelték volna vissza a készülékbe.

A képen jól látszik, hogy valaki amatőr cinezgetett, ragasztgatott ügyetlenül, összeégetve a nyomtatott áramkör rézfóliáját. Ha csatornás cigány a félkilós pákájával forrasztgatta volna, akkor sem került volna ilyen állapotba. Végül csak sikerült életre kelteni így is, és így megbuherálva volt pofájuk eladni a polcról, mint vadi-új terméket. Hogy ki és mikor javítgatta, nehéz lenne megmondani, de egy biztos, hogy a gyár szerelőszalagján chip technológiával ilyen mocskot nem állítanak elő sehol a világon. Az is biztos, hogyha mégis teszik a dolgukat tisztességesen az Auchan-nal, és beküldik azt javításra, holtbiztos, hogy azt azonnal visszaküldték volna jogosan, és én bizonygathattam volna a magamét, hogy nem én babráltam a készüléket. Kész agyrém, és csak rágondolni is rossz, ha valaki hasonló galibákba bonyolódik. A lapka hátán, a jobb oldalán látható nyolclábú "driver" chip volt elszállva, amit házi eszközökkel kivenni, és újjal helyettesíteni nem igazán lehet. Kellett egy másik lap, amin legalább a kérdéses chip működik. Berohantam a Multiplan-hoz, és szerencsére belefutottam a cég tulajdonosába, aki valamikor kollégám volt a Pro-Control cégnél. Kaptam tőlük egy hasonló lapot, egy másik kifulladt készülékből, amit rendesen a helyére illesztettem. Egyből indult a készülék, de néhány óra múlva ez is bemondta az unalmasat. Újra szétszedtem, és most már ugyanazon a lapon, de másvalami szállt el. Az egyenirányítást végző Schottky diódák egyike pattant meg. Másikat tettem a helyébe, s ezzel ment kerek öt percet, mire elátkoztam az összes szilícium alapanyagú félvezetőt. Megint szétszedés, diagnózis, vákuumos kiolvasztás, szigetelés az új darabnak, mert ez már másféle tokozásban van. Összeszerelés megint, és most már két hete tökéletesen működik is! Ennyi balhézás, de végül is sikerült újra használhatóvá tenni azt, amit a saját pénzemért és nem éppen olcsón a saját igényemnek megfelelően vásároltam. Nekem volt egy ász a kezemben, mert meg tudtam oldani a gondot, s ha éppen rá is kellett licitáljak az eredeti árra, mégiscsak működik a cucc. Mi van akkor, ha olyasvalaki járja meg, akinek nincsenek hasonló ismeretei, jó ismerősei sem, és a nyakába veszi a hivatalos utat, hogy érvényt szerezzen a saját igazának? Megmondom a véleményemet! Semmi esélye sincs, hogy valaha megtalálja azt, amire jogosult és a kálváriával járó kiábrándulást és az anyagi áldozatokat nem is emlegetem! Nem tudom, hogy más hogyan járt, vagy máshol hogyan rendezte hasonló ügyeit, de egy dolgot nagyon ajánlok mindenkinek! A marosvásárhelyi Auchan üzletből semmiféle értékes cuccot ne vásároljon senki, mert ha mégis megteszi, és véletlenül gondja akad a két évre szóló szavatossági idő alatt, megtapasztalhatja azt, hogy mekkora szemét társasággal kötött vásárt. Amire tényleg nagyon oda kell figyelni, de ezt tényleg nem lehet megtudni, csak a saját kárunkon, hogy az új termék dobozában, agyonnyirbált, javítgatott szemetet adnak el a jóhiszemű vásárlónak, mint új terméket. Lehet, hogy más üzlethálózatnál is fennáll ez a veszély, de hogy az Auchan-nél ez velem megtörtént, azt bizonyíthatom a saját tapasztalataim alapján. Ha jót, és újat akarsz, és nincs kedved szervizelni a saját cuccaidat sem, akkor ne vásárolj az Auchan polcairól!

2009. augusztus 13., csütörtök

Elkaptam a Híres "Őszbogarat"

Az ember, az idők során, ezerféleképpen igyekezett megvédeni vagyonát és hozzátartozóinak testi épségét, életét. A legsikeresebb és legelmésebb megoldásokat talán Japánban sikerült kidolgozni. Ott, ahol ha egyszer hozzáfogtak valamihez, azt a tökély legmagasabb fokára vitték. Talán senkinek sem kell felemlegetni a japán fegyvergyártók mesterműveit, a metallurgiában való jártasságait, a titkos kovácsolási technikáit. A modern termelés csak lemásolni tudja még ma is a különleges fémkezelés elveit. Az elektronmikroszkópos krisztallográfiát bevetve sikerült ugyanolyan tökélyre vinni az acél kezelését, csiszolását, hogy a világ legjobb orvosi szikéinek gyártását ma a japánok uralják.
A történelmileg rendkívül zavaros feudális Japánban nem csak a fegyverek és a harctechnikák fejlődtek néha utolérhetetlen szintre, hanem a védekezés, a kémkedés, és az elhárítás is hasonló eredményességgel állt hadrendbe. Egy olyan világban, ahol mindenki mindenkit ellenségnek tartott, és mindenki a másik életére tört, ott különleges módszereket alkalmaztak a mindenkori nagyurak, klánvezérek megvédése érdekében. A hírhedt orgyilkosok ellen, a nindzsák rafinált támadásai ellen ezerféleképpen kellett védekezni. Titkos folyósok, csapdák, és különleges csikorgó padlók, agyafúrt trükkök ezrei szolgálták a belopakodók elleni védekezést. Néha sikerrel, néha nem, mert a cseltevés igazi nagymesterei mégis a nindzsák maradtak, akik mesébe illő képességeikkel, módszereikkel sokszor hajtottak végre sikeres merényleteket a legjobban védett célpontok ellen is. A védekezés egyik hatásos módszere az állatok kifinomult érzékeinek a felhasználása volt Japánban is. A kutyák kifinomult hallása, éjjeli látása és szaglása, no meg a kutyahűség ideális fegyver a betolakodók ellen. Ezt Japánban is tudták, de azt is, hogy a betolakodást mesteri fokon művelők is tisztában vannak ezzel. Egy kutyát meg lehet vesztegetni néhány falattal, könnyen el lehet hallgattatni, elkábítani ha kellőképpen ért hozzá valaki. Ezért nem is nagyon használták, vagy ha igen, akkor csak kiegészítésképpen. Sokkal kijátszhatatlanabb partnert kerestek, és kaptak is a rovarok közt. A mesében negatív szereppel felruházott tücsök és népes családja becses kincsnek számított a feudális Japánban. Valóságos kultusz alakult ki a legszebb kalitkák készítésében és mesterek dolgoztak a becses zenészek kényelmének a biztosítása érdekében. A nagy tisztelet onnan eredt, hogy a kutyák és egyéb háziállatok érzékszerveit a tücsök érzékszerveivel össze sem lehet vetni! A hallása tökéletes, a levegő és környezete legkisebb rezdülését is képes érzékelni, míg szaglószerve atomnyi részecskék detektálására is alkalmas. Nem lehet megvesztegetni, nem kószál el stb. Ideális házőrző! Hogy lehet a tücsköt házőrzőnek használni? Egyszerűen! Ízléses kalitkába teszik a művészt, kiakasztják bárhová, ahol figyelni kell a gyanús neszekre. Néhány perc múlva rázendít a tücsök a dalra, és húzza napestig, de leginkább éjjel, ha eléggé langyos az éjszaka. Ha a környéken bármilyen halk zajt, vagy remegést érzékel, azonnal elhallgat! Itt van a csel, hogy míg a világ más tájain akkor riadóztatnak, mikor zajt csapnak, az őrt álló szamurájok akkor riadnak fel, ha hirtelen beáll a csend! Ha elhallgatnak a tücskök, akkor valaki idegen settenkedik. Idegen, mert a háziasított tücsök hamar betanul, megismeri a háziak megszokott zajait, motoszkálásait, és illatait is, és azokat egy idő után nem tekinti veszélynek. Ha azonban ezektől eltérő zajt, vagy szokatlant észlel, azonnal abbahagyja a cirpelést, és indul a riadó. Indul, mert a tücsköket nem lehet átverni, érzékszerveik csalhatatlanul működnek. Történtek próbálkozások, hogy a betolakodó nindzsa ajzószerrel preparált tücsköket vitt magával, amelyek a feromonoktól bevadulva, folyamatosan zenéltek. Ez sem volt igazán hatásos, mert minden tücsök zenéjének a hangfekvése más és más, és az éber őrök ráismertek a felajzott tücskök hamis zenéjére. Hasonló védelmi céllal, a kastélyok belső kertjeibe mindenféle kabócát és szöcskét telepítettek, amelyek zenéjükkel, illetve annak abbahagyásával figyelmeztető jelet adtak az őrt állóknak. Gyerekkorom óta igyekezek elkapni egy zenélő valamit, amit népiesen őszbogárnak neveznek. Rettenetesen haragudtam rá, mert mikor szomorú zenéjét meghallottam, tudtam, közel van a vakáció vége, s jön a fránya iskola megint. Augusztus elején kezd pirregni a sötét beállta után. Virágos kertekben, bokrok közt tanyázik, és szaggatottan, pirregő hangot hallat. Minden nyáron, órákig vadásztam rá, hogy meglássam végre, hogyan néz ki a híres őszbogár, aki a rossz hírekkel jelentkezik. Elemlámpával felszerelve kutatgattam, hallgatóztam, de mindhiába. Átható zenéje becsapós nagyon, mert egyszer itt, máskor ott sejted, s ha közeledsz feléje, azonnal elhallgat. Percekig csendben van, s ha a közelben maradsz, nem is kezd el újra zenélni. Később már a makacs kíváncsiság hajtott csak és kamerával, fényképezőgéppel felszerelve, infravörös éjjellátóval vadásztam rá, de mindhiába! Sófalván jártunk a múlt héten, és este, az egyik rózsafa mellett elhaladva, hallással azonnal bemértem a zenészt az ágon, de látni nem láttam semmit. Ahogy megálltam mellette, azonnal elhallgatott, de addig kutattam utána, míg megtaláltam az egyik levél alá megbújva. Villant a vakú, s erre a híres zenész azonnal énekelni kezdett, mintha csak erre várt volna. Nem is hagyta abba, mintha bemutatót tartana. Le is fényképeztem többször is, hátha nem mindenik sikerül jól. Most végre sikerült elkapnom a titokzatos őszbogarat, és korábbi sejtésem, hogy valami kabóca lenne, nem vált be. Nem vagyok bogarász, de ez inkább valami tücsökféle lehet az ugrólábai alapján. Ami érdekes, hogy az átható, nagyon messzire elhallatszó zenéjét nem a sáskákhoz hasonlóan kelti, az ugróláb hozzádörzsölésével a szárnyakhoz, hanem a szárnyait a feje fölé felhajtva, azokat összedörzsöli. Az egyik képen éppen zenélés közben kaptam el, amikor a felhajtott szárnyait éppen összedörgöli.


Ha valaki ismeri, vagy tudja az igazi nevét, kérem közölje velem, hogy végre tudjam én is, hogy ki fia-borja az Őszbogár, amelyik annyiszor átvert mostanáig, és mint mindig, szól idejében, hogy megint jön az ősz!

2009. július 25., szombat

Magyargyűlölő " Amazon"

„-Na, dé bákhtá ló! A drága jó Dévlá szaporicssa meg a drágha nácsága purdéit! Aggyon a Jó drágha Ég sok gyermeket és még több apát nekik, me ez a rányi minket mosmá nagyon szeret! Sokka jobban, mint a saját fajtáját, azt a sok csúf székely gádzsót! Aggyon a Jó Istin sok pénzet neki, hogy mi is legyen mit ellopjunk éjjel, ha má minden rendes ember lefekszik! -Aztán drága jó nácsága, átkozza e jól ezeket a mucsok magyarokat, me bizony isten, enné jobban má mi se tudnánk, pedig mi ehhez tényleg értünk! -Írja le drága nácsága, me mi ugyibá nem tudunk se írni, se olvasni, sakkó ki a halál mondgya e a mi nyomorúságunkat? -Jaj, fizesse meg a drága Jó Isten magának, és száritcsa le mind a két kezit a sok náci magyarjának, me nem engedik, hogy többé tisztességesen lopjon az ember! A sok mentő és a miliciák, s a tüzoltó soha ne foggyanak e a házuk elől! A halottaskocsi minden nap járjon bé az udvarukba, hogy hajjon meg a boldogságuk!”
Izzadtan riadtam fel az éjjel, és éppen idejében, mert olyan álmot láttam, hogy Hollywood megvehetné a forgatókönyvét! Egy amazont láttam, egy Pallasz-Athénét, medúzafejes pajzzsal, a láthatatlanság sisakjával a fején, amint egy földre dobott árpádsávos lobogót tapos. Másik lábával egy tar náci fejét tartja a sárban, míg félelmetes thürszosszával egy székely góbét tartott felnyársalva. Előtte egy cigány asszony fonnyadt melléből, egy koszos purdét szoptatott. Egyik kezével minduntalan az ágyékát vakargatta, míg a másikkal koszos kártyákból igyekezett kivetni a jövő titkait. Érdekes kártyák voltak azok, mert a tökfilkó helyett Gyurcsány Feri vigyorgott, és a többi közt olyanok voltak, hogy Kókák, Ecksteinok, Czikák, stb. és az egyik ászra is csak annyi volt ráírva, hogy Szolgálatok, vagy valami ilyesmi. Furcsa kártyák voltak ezek, olyan kárpátmedencei, magyar liberális kártyák! Brrr!
A tetveit vakaró cigány asszony valami küldöttségféle lehetett, vagy csak önszántából, de lehet titkos nappali felderítést fedező magánakciótól hajtva jelenhetett meg a rettenhetetlen úrnőnél és a fent leírt szöveget mondogatta, heves gesztikulációval tarkítva a mondanivalót! Ekkor riadtam fel és a kánikula ellenére, a hideg rázott a látottaktól! Örvendtem, hogy csak álom volt az egész, és már kezdtem megnyugodni, mikor belém nyílalt a valóság fájdalmas felismerése! Eszembe jutott Freud tanítása az álomról, és azonnal tudtam, a rémálom valóságot takar! Sokkal rémesebbet, mind amit az én agyam, ahelyett, hogy pihenni hagyna, a nappal felgyülemlett szennyet, a saját kedve szerint levetíti nekem!Megértettem, hogy a félelmetes istennő nem más, mint Parászka Boróka, aki a róla kialakított nimbusz álcájában jelent meg álmomban, amint éppen szétver a tájainkon már csak ritka vadállatként élő hunok közt, hogy egyszer és mindenkorra győzedelmeskedjen a liberalizmus! Hogy miért éppen Athéné? Hát talán azért, mert róla minden közismert vadállat - köztük én is- tudja, hogy azon kevesek közé tartozik, akikre Ámor isten nyilai nincsenek hatással! Nem ismeri a szerelmet és a szeretetet, és kedvenc időtöltése a fegyverforgatás. Gyerekei sincsenek! Erre az az elvont magyarázat szolgáltat elfogadható választ, hogy a magyar nőkkel fordul elő az, hogy néha szülés helyett kilenc hónapig nem járnak a budira! Ezt a Steaua-Újpest bukaresti mérkőzésen kifeszített bannerről tudtam elolvasni. Nos, ezt összevetve Boróka kijelentésével, hogy három gyerek anyja lenne, és ezt megtoldja még azzal is, hogy mindhárom gyerek magyar lenne, akkor érthető a tudatalattim kombinációja is!
A fenti szálat tovább fonva kiderül, hogy miközben Boróka hadistennő semmiféle magyar nacionalizmust nem tűr meg, addig a magyarok ellen megnyilvánuló páratlan ocsmányságot nem észleli! Vagy talán mégis igen, és mivel abban nem talál kivetendőt, azt nem igyekszik cáfolni sem, tehát elfogadja!
Aztán van még egy másik, régebbi forrás is, mikor a magyarországi testvérek kommunista alapítványa kitüntetést akasztott az amazon nyakába, mert páratlanul szépen átkozta magyarjainkat. Itt, olyanokat lehet olvasni, hogy aki olvassa, az tényleg azt hiszi, hogy álmodik! Szűcs Julia laudációja!
sokáig azt hittem, hogy Parászka Boróka egy csengő-bongóan rímes írói álnév. Valójában egy erős, és könyörtelen nyugalmú, rettenthetetlen és szárazhumorú férfi lakik mögötte, egy legeslegújabbkori Pimpernel, aki egyszer-egyszer a Magyar Narancs, olykor-olykor a Holmi és persze legnagyobb örömömre és sűrűn, házam táján, a Mozgó Világ olvasóit gyönyörködteti talmi, gyarló, sunyi, álszent természetünk leírásával, hogy kimentsen minket a kárhozatból, s rávezessen minket az igaz útra.”
Álmomban, rémálmomban mindezt én is elhittem, és azt is, amit róla elmondtak, de inkább azt, amit elképzeltek, elképzeltem róla! Addig, míg az éjjel felriadtam, és beindultam, hogy a helyére rakjam végre már ezt a fehérnépet, aki ennyi sértegetést, ocsmányságot és aljasságot követett már el Nemzetünk, közösségünk ellen! Azt mondja egy régi, vadállatok által használt közmondás, hogy „Rossz az a kotló, amelyik a saját fészkét szarja le!” Boróka náccsága már úgy teleszart itt mindent, hogy az már minden jó ízlést, és tűrhetőt túllép. Ezért is a válogatásmentes stílusváltásom, mert aki nemzettársait vadállatoknak nevezi, annak ez már csak kényeztetést jelenthet! Hiába a sok szemérmes fejcsóválás, és óvatos nana, úgy látszik, másképpen nem megy! Júlia asszonyság ömledezik és csillogtatja az okkult tudományát, hogy valami értelmeset is kihozzon, mert mikor magyargyűlölő elvtársnőjének a nem létező érdemeit latolgatja, nem ülhet csendben. Hogy hosszú pályafutása után ne kelljen a szöveg alapján következtetnie arra, hogy én nekem mi lenne a mondanivalóm, és a rejtőzködő énemet se kelljen felderítenie, elmondom én magam úgy, ahogy csak az általa kitüntetett díszpéldány tudná jobban! Opus C. Styler: Parászka Boróka. Billentyűkön játszik: A szerző!
Hát nem szép? Rettenhetetlen, száraz humorú férfi lakik mögötte! Rávezet minket az igaz útra!
Júlia, menj, menj a ... egyet sétálni! Először is, kit érdekel az a férfi, aki mögötte, mellette, vagy éppen vele lakik? Inkább benne lakna, s akkor talán érthetőbb lenne! Melyik része humoros számodra? Milyen igaz útról beszélsz te? Miféle bátorságról beszélsz, vagy rettenhetetlenségről? Azt, hogy valaki felelőtlenül, de inkább büntetlenül bármilyen ocsmányságot rámondhat egy nemzetre, a „saját” nemzetére, ez bátorságot jelent? Legfeljebb vakmerőséget jelenthetne, de ennek semmi köze nincs a bátorsághoz!
Megmondom neked Júlia és nektek Júliák, hogy Parászka Boróka egy felelőtlen, magyargyűlölő, nemzetpusztító bértollnok! Eszetlen, és utcaszélien mocskolódó, mint azok a cigányok, akiket most, legutoljára úgymond védelmébe vett! Esze ágában sincs bárkit is védeni, mert lelketlen sivár egoizmusa ilyenre nem teszi alkalmatossá! Csak egy valamije van, a megnyomorodott lelke, aminek sötét bugyraiból bűzös, fertőző felhőket okád a környezetére. Erre mondja Júlia, hogy mérgezett nyilakat lő ki a kiszemeltek bőre alá! Igen, úgy van! Mérgezés és álnok szavak, amelyekkel emberek százezreit sért meg, nemzeti hovatartozásuk miatt, mert ez igazi szakmaiságot jelent. Mindig, de mindig csak a magyarságot mérgezi átkozott nyilaival, mert azt büntetlenül teheti! Ez az apró tény mindig elkerüli az erkölcsöt, toleranciát prédikáló, szemforgató, igenlő kórus figyelmét. Ez kitartást, rettenhetetlenséget jelent! Hogy ki miben, milyen feladat végrehajtásában kitartó és verhetetlen, az már más erkölcsi elbírálásban részesül. A kettős, liberális mérce alapján! A másikon, a hétköznapin a pórnép, és legújabban a vadállatok méretettnek meg! Ez olyan liberális, újfajta akadémikus kifejezés, mint ahogy a „Kelet-Európa szarban van!” megállapítása is! Hát igen, ha te mondod Boróka, mert ehhez nem kell különösebb magyarázat! Te mindent összeszarozol magad körül, és úgy tűnik, ezért is fizetnek, hogy ezt minél alaposabban megtedd! A következő kijelentés, attól eltekintve, hogy más szemében a szálka mindig nagyobb, „nem tudtok magyarul helyesen írni”, megtudjuk, hogy mégis neki áll fentebb!
Senkinek a családját, gyerekét nem illik bevonni vitákba, és talán nem is illene másnak se ezzel érvelni! Mindenki annyi gyereket szül, ahányat tud, vagy ahányat csinálnak neki! Azt azonban kétlem, hogy három magyar embert csak úgy lehet szülni, ajándékképpen Erdélynek! Az alma nem esik messze a fájától, és akkor hátha a csemetéknek is lesz már zsenge koruktól olyan, hogy mérgezett nyílvessző, amit csak úgy kilőnek a kiszemeltekre! A kicsi kutya a nagytól tanul, és ne is firtassuk, hogy ki lesz a célpont!
Egyébként milyen bátorság, és milyen amazon az, aki a gyerekei és nőiessége mögé bújik, ha a saját marhaságai miatt, befűtenek neki? Ilyenkor hol van az a környéken lakozó férfi, akit Jucika meglátott a Boróka aurájába bújtatva? A következő linken olvasható, hogy semmi nyoma a korábbi harcias amazonnak, mert a családja épségért aggódik! Deja Vu! Múlt héten a másik kolléga, Czika Tihamér volt életveszélyben hite miatt, most a másik visong, mint a fészkét féltő jómadár. Úgy tesz, mint aki tudja előre, hogy a gyerekeit, vadállatok módjára, szét fogják tépni, de legjobb esetben is a kerítésre fogják szegezni a büntetőexpedícióra kiszállt kommandós nácik, mert ez ősrégi magyar szokás lenne, és „Ilyen világban élünk!” sóhajtja bánatában!
Nem ártana háromgyerekes anyának a jobbik eszét használni, igazi anyaként viselkedni, és nem esztelen provokációkkal a három kiskorú gyerekét sodorni vélt, vagy valós veszélybe, majd áldozati pózban megjátszani Niobé tragédiáját! Erre mondtam, hogy a vakmerőség és a bátorság nem ugyanaz! Ez esztelenség és gyávaság is! Kiderül, hogy nemcsak a nagyvilágban nincs a kellő helyén, hanem anyának se igazán jó! Hol van ilyenkor az asszony férje? Nem másért, de az internetes ismerősök mit tudnának segíteni, ha a Boróka asszonyság mocskos szája miatt, a vizionált vadállatok és vérszomjas nácik beugrálnak a kerítésen? Mint ahogy egykoron a szovjet katonák tényleg megtették az asszonyokkal ugyanott, abban a nyárádmenti faluban? A Parászka Borókák ilyenkor felvillanyozódnak és cinikus vigyor kíséretében már lövik is a hidra mérgező vérébe mártott nyílvesszőiket:
-Megkapták azt, amit megérdemeltek!
-Nesze nektek, ha kellett a Don-kanyar!

2009. május 17., vasárnap

Euro(rém)vízió

Ahogy telik az idő, úgy lesz egyre inkább meggyőződés bennem az, hogy az a világ, amelyet valamikor megígértek nekem, és amelyiket évtizedekkel ezelőtt megálmodtam magamnak, az soha sem fog úgy megvalósulni, hogy azt elfogadhatónak tekinthessem! Ezért inkább azt igyekszek szeretni, váltakozó sikerrel, ami éppen van! Ez így nagyon is jó volna, ha működne, de hogy a búsba lehet szeretni például ezt, amit most ilyen Eurovízió néven a tegnap és tegnapelőtt sikerült összehozni? Aki látta, és én is láttam akaratomon kívül, annak talán nem kell elmondani azt, hogy miről beszélek. Itt inkább arról vagy azoknak beszélnék, akik tényleg „hallották” és látták is, mert ez nem ugyanazt jelenti! Persze azoknak, akiknek kedvenc műsorai közt Győzike és kalandjai, vagy a Fásy mulató kornyikálása szerepel, mint az est vagy a tévézés fénypontjai, azoknak igazán mindegy! Nekik ez tökéletesen megfelel! Hogy a többi hogy bírja ki, arról nincs mit sokat beszélni, de nehéz is volna leírni! Kényszerű önszántamból sokat hallgattam belőle, és egy keveset láttam is, mikor megfordultam a széken, de inkább ne tettem volna! A vendégeid kedvéért sok mindent meg kell tenni és én igazán hősiesen álltam a sarat. Igen, mert lássuk, hogy ki a nyertes! Mielőtt megtudtuk volna, kellet még egy darabig hallgatni is! Nézni, tüntetően nem néztem, háttal ültem a képernyőnek, de hiába!
Van egy olyan téveszme, magamon tanultam meg, hogy amit látunk hallunk, az azért nem tetszik egy idő után, mert az ember öregszik, maradi lenne, stb. Nem fogja fel a haladással együtt járó változásokat és nem tud lépést tartani a fejlődéssel! Nem akarok generációs konfliktusokat taglalni, mert a fent említett dolgok nem éppen légből kapott eszmék. Van benne igazság, csak éppen helyesen kell, kellene értelmezni, és akkor a dolgok a helyükre kerülnek. Az egyik ilyen magyarázat az, hogy sokan úgy lesznek maradiak, hogy valójában soha nem is voltak időszerűek, naprakészek bizonyos dolgokban. Ez persze senkit sem gátol meg abban, hogy döntőbíró legyen, és a szólásszabadságra hivatkozva, megmondja a véleményét. Ezzel sincs gond, mert ez még belefér a játékba, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ez még nem jelenti azt, hogy ezzel már megtaláltuk a bölcsek kövét! Lehet szabadon dönteni, véleményt nyilvánítani, de ez azzal a kockázattal jár, hogy tévesen döntünk. Minél többen döntünk, annál nagyobb az esélye annak, hogy hibás lesz a döntés! Furcsán hangzik, de így van! Ha a mostani, Eurovíziós példánál maradunk, akkor világosan látszik, hogy sokan szavaztak, mert sok embernek nincs jobb dolga, vagy nincs számára más, színvonalasabb szórakozási lehetőség. Minél többen szavaznak, annál nyilvánvalóbb, hogy az igazán zenét és műfajt kedvelők, és értők aránya kisebb lesz! Annál több a zenei süket, igénytelen, semmitmondó produkciókra kapható közönség, akinek megadatik az a fajta áltudat, hogy valaki a véleményére kíváncsi lenne! Ezek szavaznak! Arról, amiről talán fogalmuk sincs!
Hogy nekem személyesen mi lenne a gondom, hogy ez a mostani és nem csak ez, mert az évek során mind mélyebb a szereplők és a produkciók színvonala, az annyi lenne, hogy évtizedek óta semmi újat, semmi kiemelkedően jót nem hoz a műfajban. A szereplők majdnem teljes létszáma örökre eltűnik a süllyesztőben, soha sem lehet többé róluk hallani! Az általuk bemutatott produkciók, miután az otthoni elő-szelekción is átesnek, az esetek többségében, még az amúgy is gyengécske átlagot sem ütik meg! Ez elkeserítő, mert akkor következtetni lehet, habár tévesen is, hogy akkor milyenek lehetettek a többiek, akik kimaradtak? Továbbá, a nyilvánvalóan vitatható pontozás során kiválasztott döntősök, a „sikeresek” se állnak valami jól. A zenei alkotás még lehet jó, és elképzelem, hogy a stúdióban egészen jól is hangzik, de onnan az út a porondig nagyon göröngyös. A legtöbben ezen fel is buknak, és akkor kész a botrányos leégés! Play-Back műfaj örökös átka, hogy az kegyetlenül megy, nincs lehetőség korrigálni ritmusokat, kieséseket, improvizálni, ha balhé van! A mikrofonból visszakevert hangot rosszul halló énekes, ha nincs meg a kellő gyakorlata, vagy nincs veleszületett abszolút hallása, menthetetlenül hamisan fog intonálni, és ezt még rosszabbá teszi a terem rezonanciája, az üvöltöző tömeg zaja. A kezdők lámpalázas betegsége már csak hab a tortán. Ide már csak istencsapásnak kell az össze-vissza futkorászó táncosok ritmuskieséses galibái, és készen van a siralmas produkció.
1982-ben jelent meg Michael Jackson Thriller című nagylemeze, amelyet az azóta szabványnak számító videoklip követett. Itt ismerkedhettünk meg azzal a stílussal, mikor a szólista mögött táncosok kisebb, vagy nagyobb csoportja lejt sokszor döbbenetesen jó táncot. Aki látta az emlegetett videoklipet, az emlékszik arra, hogy hogyan is megy az ilyen. Jecko áll középen, ő a szólós, öt követi a csoport hihetetlen szinkrontánccal. Néha énekel, és ilyenkor a csoport tagjai saját mozgással mintegy körülöleli, aláfesti a jelenetet. Ez a felállítás azóta milliónyi változatban köszönt vissza a későbbiek során mindenféle más előadó szereplése során. Volt nagyon jó, és volt nagyon siralmas is, de a lényeg azóta semmit sem változott. A másik elterjedt változat korábbi időkre nyúlik vissza, a Motown Music produkciós show-k fénykorának a kezdetéig. Itt legfeljebb két-három táncos produkálta magát, de lényeges eltérés volt az, hogy ezek aktívan a csapat tagjai voltak, legtöbbször vokálénekesek is. Earth Wind and Fire, Cool and The Gang színpadi fellépései során látni lehet őket, amikor fergeteges mozgással, vagy egyszerűbb lengő-ingó mozgással a mikrofonok állványai előtt szerepelnek. Később, ebből a változatból lettek az úgymond „akciós” kettős hármas színpadi látványosságok, akik a hangulatot igyekeztek feldobni.
Mindkét változat áttevődött az európai kommersz zenei produkciókba is, és a számtalan új és agyon-feldolgozástól eltekintve, ma már semmi újat nem jelentenek a szakmában! Néha már annyira unalmasak, hogy sokszor már csak zavarják a látványt a szertelen futkosással, és erőltetett vonaglásaikkal. Rég tudja már mindenki, aki a szakmában otthonos, hogy kellene valami új, de senki sem tud újat kitalálni! Ezért aztán bizarr ruhákba, szerelésekbe bujtatják a szerencsétleneket, vagy csak egy szál bugyiban, dresszben vonaglanak, és ömlik a prime plane-ban kiemelt domborodó fenekek, kicsorduló mellek, vagy derékmagasságból filmezett vénuszdombok remegése. Néhány produkcióról nehéz eldönteni, hogy ez most zenei produkció lenne, vagy valami erotikus klub reklámkampánya! Stricis kalappal a fején néhány fekete csávó mond egy-két szót a lüktető drum-bass zenegép monoton, gépies lüktetésére. Ez lenne a zene, de akkor miért kell három-négy lánynak dugást szimulálni aláfestésül hozzá? Mi köze van ennek a zenéhez?
Itt, az Eurovíziós izében, itt egy kicsit jobban vigyáznak, mert ez ugyebár olyan színvonalas, európai szintű műsor. Nem hozzák teljes-közelbe egyik lány fenekét sem, habár néhányan közülük megmutatnának bármit, csak sikerüljön szavazatokat szerezni. Így aztán van olyan, aki páncél bugyiban ugrál hiába, és olyan is, aki hiába moldvai, az egykori csárdáskirálynő szerelésében lépik színpadra. Igaz, zöld volt a ruhája, és párta sem volt a fején, de a háttérben, piros-fehér-zöld fényekben, fekete mezben, kemény szárú csizmában ropták hozzá a legények az ukrán elemeket tartalmazó népies táncot.
Nem akarok egyetlen szót sem vesztegetni a Magyarországot képviselő Ádok Zoltán szerepléséről, de megjegyzem, hogy vannak olyan pillanatok, mikor nagyon szégyellem magam, és ez egy olyan pillanat volt.
Kérdés marad, hogy kinek jó mindez? Én, lehet, hogy bogaras vénember leszek lassan, de attól még az egyre megújuló világ már igazán mutathatna valami újat és jót is, hogy a mostani fiatalság is magasabbról tudjon dobbantani, és legyen valami más is, amihez viszonyítani lehessen, mert öregségemre mondom, minket ezekkel a sok évtizedes lejárt garanciájú produkciókkal már az óvodából is kidobtak annak idején! Ki itt akkor a maradi?

2009. május 5., kedd

Mégegyszer Autonómia, de Másképpen!

Aki olvasta Rejtő Jenő, „A Három Testőr Afrikában” című regényét, az biztosan emlékszik a „Nagy Levin”-re! Hogy ki is volt a „Nagy Levin”, az csak a történet végén derül ki! Addig Levin úr mindig úgy mutatkozik be, hogy „Levin vagyok!” Ezt olyan természetességgel mondja, mintha a világon minden épeszű ember számára világos kellene legyen az, hogy ki lehet Levin. Persze, az égvilágon senki sem tudja, hogy ki lehet az a Levin, de mindnyájan úgy tesznek, mintha mindenki tisztában lenne azzal, hogy hát igen, tehát akkor ön az a Levin! Zavarodottan mindenki lesüti szemét és senki sem meri megkérdezni, vagy bevallani, hogy fogalma sincs, hogy ki is lehetne a Levin. Nem meri senki megkérdezni, mert ez a legnagyobb műveletlenség jele lenne, és aki még ezzel sincs tisztában, hát az jobban teszi, ha hallgat! Ezért aztán mindenki hallgat. Volt olyan, aki végül nem bírta idegekkel és térden állva könyörgött, hogy neki igazán mondja meg már Levin úr, hogy ő ki, mert mivel az illető sokat ült az utóbbi időben a rácsok mögött, sok mindenről lemaradt. Válaszképpen sértődöttség lett belőle, hogy gúnyt bárkiből lehet űzni, de a magyarázat mégis elmaradt. Ehelyett a társaság többi tagját biztatta Levin úr, hogy „Hát tessék, mondják meg önök, hogy én ki vagyok!” És senki sem vállalkozott rá, hogy megmondja, ki is lehet valójában a Nagy Levin!
Nos, csak azért tartottam ezt a kis bevezetőt, mert, ahogy jövök-megyek a nagyvilágban, és gyakran van alkalmam nálam okosabb emberekkel is elbeszélgetni a gondokról, felfedeztem, hogy létezik egy olyan jelenség, amit én „Levin effektusnak” neveztem el! Ezt úgy tudtam meg, hogy ha netán arra terelődne a szó, hogy X, vagy Y hogyan látja a romániai magyarok autonómiáját megvalósítva, akkor azonnal egy olyan viselkedésformát láthatok, amilyent egykoron a légiósok produkálhattak, mikor meghallották azt, hogy „Levin vagyok!” A tétován elnézés, a sikertelenül álcázott zavarodottság és a hamis, de meggyőződésmentes felvillanyozottság, hogy „Jaj, az autonómia? Hát igen!” és itt egy olyan mély hatásszünet következik, ami egyrészt világosan mutatja, hogy a mély meggyőződésen kívül, hogy „az autonómia az egy olyan dolog, hogy az kell és kész!”, tulajdonképpen senkinek sincs letisztázott elképzelése, hogy az mit is jelenthet! Persze van olyan is, aki vizionál rendesen, mondja a magáét, előnyöket, jogokat emleget, és nemzetközi példák egész sorával támasztja alá, az egyébként nagyon is csak vázlatszerű koncepcióját. Mindenről van szó, de egy soha sem derül ki, hogy milyen lesz, és hogyan fog kinézni az a bizonyos autonómia! A mondókák és kampányszerű szövegek valahogy úgy hangzanak, mintha már meglenne az autonómia, és már nem kellene azt végre megteremteni, csak éppen a működéshez szükséges üzemanyagot kell beleönteni, a forgalmi engedélyt kézhez kapni, aztán felülünk rá, és irány az Eldorádó! Ahányan mondják, annyiféleképpen teszik, de egy dolog nagyon kezd világossá válni, hogy itt ezzel úgy állunk, mint a Nagy Levin identitásával! Legutóbb Gyergyószentmiklóson volt olyan, hogy lakóssági fórum, ahol megbeszélték, hogy "Az autonómia..." Mindenki egyetértett abban, hogy az kell, mert ez már annyira világos dolog, hogy kár és vétek már részletekről is beszélni! Azt azonban, hogy mikor és hogyan fogjuk megvalósítani, az egyelőre nem is olyan fontos, mert most akárhogyan is vesszük, mégiscsak kampány van, és kell valamit mondani-ígérgetni a biztatást-támogatást szomjazó népnek! Hát mondanak is, mert ígérni lehet és az nem is kerül olyan sok pénzbe!
Hogy mennyire üres locsogás az egész, arra nem igazán figyel senki, de ha összevetjük, hogy az ország különböző tájain az autonómiát prédikálók szövegei mennyire nem ugyanazt mondják, akkor kiderül, hogy itt nincs is semmiféle közös elképzelés! Valahogy úgy hangzik az egész, hogy az illető bemutatkozik a klasszikus formulával –„Levin vagyok!” és erre a díszes közönség szónokai méltatják a nagy embert. –„Igen uraim, igen, közöttünk van a nagy ember, aki példát mutat! Az, aki a sötét időkben magasra tartja a pislákoló mécsest nemzetünk viharos tengerén! Igen, itt van egy nagy ember, aki mutatja, hogy merre kell menni! Egy ember, aki mindannyiunk példaképe lehet, egy nagy ember, akinek eddigi élete is világosan megmutatja, mi is a tennivalónk! Kérem, tapsoljuk meg!” És kérem szépen, mindenki meg fogja tapsolni, lelkesen hurrázik is hozzá, mert a pillanat nagysága magával ragadja a tömeget! A tömeg, sajnos nem gondolkozik, csak kóvályog, és várja, hogy a vezérbika elinduljon valamerre, hogy követni lehessen! Eközben egyetlen ember sincs a tömegben, akinek fogalma lenne arról, hogy ki is az a nagy ember, mert senki sem ismeri Levin urat, sem a múltját, és azt sem, hogy mit alkotott, mit cselekedett az élete korábbi szakaszaiban. Született egyből egy nagy ember, akit követni fog a tömeg, mert megmondták neki, hogy ő a kiválasztott! Vagy, jött egy ember, aki megmondta, hogy ő a kiválasztott, és elhitték neki!
Nekem személyesen az autonómiával az a gondom, hogy világossá vált számomra, hogy az egyre gyakoribb emlegetése mögött nincs valós koncepció, és nincs kidolgozott modell sem! Hogy ez mennyire lenne fontos, azt egykori mestereim tanítására alapozom. 1991-ben a marosvásárhelyi Pro-Control elektrotechnikai cégnél dolgoztam, ahol olyan emberekből verbuválódott a munkacsapat, akik az egykori ICPE, elektrotechnikai kutatóintézet alkalmazottai voltak. Oda csak azokat alkalmazták, akik kitűnő eredményekkel végezték az egyetemet és számukra állást biztosított az egyem keretében működő kutatólaboratórium. A 90-es évek elején felbomlott a régi rend, és Losonczy Lajos, az egyik zseniális tervezőmérnök saját céget alapított, ahová a szakemberek egy része követte. Ide vágódtam be, és miután napokig vizsgáztattak, forgattak, befogadtak a csapatba. Hogy milyen érzés az, mikor a legkomplikáltabb kérdésedre pillanatok alatt három-négy féle válasz jött, és mindezt úgy, hogy a munkájukból fel sem tekintettek, azt ma nagyon nehéz lenne leírni! Itt nagyon sok egykori tanár, szakember fordult meg az egykori intézetből, akik részt vettek néhány nagyszabású projekt kivitelezésében, de sokszor csak a szakmának éltek, a saját fajtájukat keresték. Itt ismertem meg Szabó Endre tanár urat, Marosvásárhely atomfizikusát, aki gyakori vendég volt a cégnél. Számtalan találmány, innovációs megoldás fémjelezi nevét, de ennek ellenére nagyon kevesen ismerik, tudják, hogy ki is volt valójában. Számtalan tudományos munkáját foglalták le, mint államtitok, és egyszerűen elkobozták, majd román kutatók nevén jelentek meg, mint saját tanulmányok. Endre bácsi sztoikus nyugalommal vette tudomásul, mert mást nem tehetett kiszolgáltatottságában. A laborban mindig munkatársaknak tekintette a kollégákat és talán ez volt az oka annak, hogy a szekú mindent tudott róla és arról is, hogy min töri a fejét. Szabó Endre volt az a tanár, akitől a modellezés és az azt követő szimuláció koncepcionális elméletét először hallottam. Akkoriban, a ma használatos számítógépes tervezés csak a Pentagonra korlátozódott, mert a nálunk létező Z80-as processzorokkal szerelt őskori gépekkel ezt nem igazán lehetett, de a későbbi 8088-asokkal sem igazán. Ezért Endre bácsi módszerét használtuk, ami abból állt, hogy a modellt fejben, az agyban kell elképzelni, mert az ott eltervezett modell működhetik is, míg a tervezőpanelon lévő statikus marad. Ez a módszer csak ránézésre képtelenség, mert gyakorlással hamar meg lehet tanulni! A már működő modell hibáit lehet azonnal korrigálni, és csak akkor kell papírra vetni, mikor azt már érdemes is, hogy más is lássa! Losonczy Lajos, aki ezt a módszert elsajátította, egyetlen pillanat alatt alkotta meg a cég egyik, később szériában gyártott készülékét, miután felvetettük neki a taxikba szerelhető mérőkészülék ötletét. Pár másodpercig gondolkodott csak, aztán hamar papírlapot kért, hogy lerajzolja a Z80-ason alapuló mikró rendszert. –„Hamar, hamar, mert megszólal valami hülye telefon, és elfelejtem, hogy mit akarok!” Így született meg a híres Pro-Control taxi mérő, amelyik később számtalan változatot, újítást ért meg, és tízezres példányszámban került forgalmazásra.
Ezt a leckét örökre a fejembe véstem és miután a cégtől elkerültem, későbbi pályafutásom során mindig sikeresen alkalmaztam a gyakorlatban. Sok ámulatot és még több irigyet szereztem magamnak, de ez semmit sem változtat azon, hogy egy zseniális mester módszere bármikor, bármely probléma megoldására alkalmas munkamódszer lehet! Aki ezt a munkamódszert egyszer elsajátította, az azonnal felismeri a módszerrel járó kísérőjelenségeket, és azok hiányát is! Ahol nincs koncepció és nincs modell sem, ott kivitelezés sem lesz, csak üres tervezgetés, és vénasszonyos locsogás! Vagy kampány, ahol senki sem vesz soha semmiféle ígéretet komolyan! Sem az ígérgető és legújabban egyre több szavazó sem!
Az autonómia mindegyre visszatérő gondja az, hogy láthatóan nincs működőképesen kigondolva, és csak a neve az, amit kitaláltak, de ez sem eredeti ötlet. Ezt is lekoppintották más asztalán lévő munkákból. Nincs egyetlen koherens koncepció sem, amelyik részletekbe menően a felvetett problémákat taglalni merészelné! Ilyen hiányosság a pénzügyi alapok megteremtésének a lehetősége is, ami enyhén szólva startból lesöpri a további tervezgetés lehetőségeit. Sokan hivatkoznak arra, hogy az autonómia a román politikai hozzáálláson bukik meg, mert ott ellenkezést vált ki. Ez csak olyan állmagyarázat, mert a politika olyan, hogy ha akarom fehér, ha akarom fekete! Meggyőződésre kell játszani, de hogyan lehet eladni hitelesen egy gyanakvó entitásnak valamit, amiről maga az eladó sem tudja igazán, hogy mit is akar eladni! Persze, hogy gyanakvással kezeli bárki a még gyanúsabb terméket, amiben maga az eladó sem bízik meg! Késztermék helyett tele van a nagyhangúak mondanivalója, hogy kulturális autonómia, vagy kollektív jogok érvényesítése sajátos autonómia elképzelésben! Van területi autonómia is, mert aki merészebb és határozottabb, az ezt emlegeti, mert ezzel próbálja bizonyítani az elhatározottságát. Hogy melyik forma mit takar és mit jelent, az nincs sehol világosan kifejtve, csak nagyvonalú meghatározásokban. Az EMNT autonómiát taglaló weboldalán találunk leírást, hogy melyik változat mit is jelent, de hogy ebből hogy lehet, és hogyan kellene megvalósítani bármelyiket, az már nem derül ki! Líceumba házi feladatnak még elmenne, hogy gyerekek írjatok a különböző autonómiákról vázlatszerű összefoglalót, de ilyenfajta programmal nemzeti politikát meghirdetni nem lehet! Igaz, kampánytémának kitűnően elmegy! Mivel valószínűen semmi sem lesz belőle, lehet mutogatni másokra, hogy elbuktatták, és a jövőben is elő lehet venni, miután egy kicsit leporozzák. Az RMDSZ már évtizede ezt teszi, és eddig mindig bejött neki! Nem leszek rosszmájú, elhiszem, hogy nem csak ebből áll a kidolgozott program, és gondolom, hogy vannak alaposan kidolgozott gazdasági tervek is, de erről eddig nagyon kevés szó esett, és azok is csak szavak maradtak eddig! Ideje lenne közvitára bocsájtani őket, lássa már más is, hogy miről van szó! Titkolózásnak nagy értelme nincs, mert ha végre nyélbe akarjuk ütni a dolgokat, akkor így vagy úgy, nyílt kártyákkal kell játszani! Illene már elmondani, hogy például lesz olyan, hogy a végre megvalósult autonómia területén lesz valami járulékos adó is, mert akkor lefogadom, hogy mint egykor Trianon után, lesznek olyanok, akik kimennek, és arrébb igyekeznek tolni a kijelölt határt. Hogy merre, azt nem hiszem, hogy nehéz lenne kitalálni! Érdekelne, hogy milyen keretegyezményt kellene a román állammal megkötni, amelyikben befoglaltatva lenne az, hogy milyen arányokban részesül az állam és a helyi autonómia a befizetett adókból. Ebből az állam milyen kötelezettségeket vállal fel, hogy az idevezető utakat és vasutat rendben fogja tartani? Mit vállal fel a helyi autonómia és mit nem tud felvállalni? A nagyon fontos oktatási rendszert milyen mértékben fogja befolyásolni a bukaresti hatalom? A kérdések végtelen sorát lehetne feltenni, és azt hiszem, hogy a válaszok sokkal kevesebben vannak! Szimptomatikus jelenség, hogy a lényeges kérdéseket és főleg a lényeges válaszokat szándékosan elkerülik, mert mögöttük a még nagyobb NEM TUDOM áll, és akkor úgy teszünk, mintha tudnánk! Főleg akkor, ha ezzel kampányolni is lehet!
Ideje lenne végre kimondani nyíltan: „Emberek, mondja meg már egyszer valaki tisztességesen, hogy mit jelent igazából az, hogy AUTONÓMIA!” Ha nem, úgy járunk, mint a Nagy Levinnel! Ja, persze Levin! Aki nem olvasta a regényt, annak elmondom, hogy menetközben sejteni lehetett, hogy Levin valami szakács, aki nagymester lehetett a szakmában. A légiós katonák megtanulták, hogy ha valami nagyot akartak mondani, dicsérni az egyébként silány katonai kosztot, akkor ilyeneket mondtak, hogy: „Aki ilyent főzött, az csak Levinnél tanulhatta a szakmát!” Vagy „Ennél jobbat még maga a Nagy Levin se tudna főzni!” Azt, hogy ki is a Nagy Levin, azt senki sem tudta! Csak a legvégén derül ki, hogy a Nagy Levin egyszerű nadrágélvasaló éhenkórász volt és főzni is a Cape Town-i fegyházban tanult egykoron!
Nem egyébért, de ideje volna végre nálunk is feltenni a szentségtörő kérdéseket, még akkor is, ha a hazaáruló és bunkó jelzőket megkapjuk! Ha nem, magunkra vessünk, hogyha a végén a földbe kell majd elsüllyedjünk szégyenünkben, mert megint kiderül, hogy a Nagy Autonómisták nem egyebek, mint egykori nadrágélvasaló inasok, és az autonómiás kavarásaikat egykori fegyházakban vagy valami más, de mindenképpen gyanús intézetekben sajátították el.

2009. március 18., szerda

Csalánba nem üt a villám!

Úgy látszik, mégis túlélem életem eddigi legsúlyosabb influenzáját. Taknyom-nyálam folyik, látni is csak alig sikerül, de máris viszket a bőröm. Még csak 37-38 a lázam, de ezt már jól bírom a korábbi 39-40-hez képest. Na, szóval úgy állok, hogy mégse döglök bele! Sokan imádkozzanak, hogy ne kelljek fel többé az ágyamból, mert ami elmaradt a múlthéten, az nem marad ki és nem lehet azt megspórolni egy adag vírusra hivatkozva.

2009. március 4., szerda

Szennylé a Vízcsapokból! Éljen az Aquaserv!

A kilencvenes években egyszer csak kétszeresére nőt a marosvásárhelyi Aquaserv által szolgáltatott víz ára. Akkor azzal indokolták a szokatlan méretű drágítást, hogy az ivóvíz minőségének a javítása érdekében, korszerű technológiákat kell bevezetni! Ezzel elismerték, hogy az addig szolgáltatott víz minősége nem volt megfelelő, holott addig mindig megnyugtatták a közönséget, hogy az emberek egészségével nem lehet játszadozni! Azt nem részletezték, hogy a fejlesztéseket miért kell a fogyasztóknak megfizetni? Ilyen befektetés eszközölésének az egyik tisztességes módja a részvények kibocsájtása lett volna, a fogyasztók bevonása a tulajdonosok közé, mint befektetők! Na de ilyennel miért kellene foglalkozni itt, a Balkán tövében? Egyébként is, a monopolhelyzet azért monopolhelyzet, hogy azt tegyen a szolgáltató, amit éppen akar!
A korszerűsítés megtörtént, vagy sem, nem lehet tudni, de egy biztos! Épeszű ember Marosvásárhelyen csapvizet nem iszik! Egyrészt azért, mert bűzlik, mint a kanális, vagy olyan vegyszerezett, hogy a virágok is kipusztulnak tőle! Ezért mindenki úgy oldja meg az ivóvize gondját, ahogy azt tudja! Főzni, mosni, tisztálkodásra még lehet a csapvizet használni, de amire tényleg igazán jó, az a WC működtetése! Ez utóbbit kivéve a többi sem garantált, mert előfordul, hogy annyira szennyezett, hogy nehéz azt elmondani! Inkább bemutatom!
Kedd este, ez folyik a csapból!




Összehasonlításképpen, itt van egy pohárban iható, "sima" víz is, amit minden épeszű ember beszerez magának.




Három óra múlva sem lesz tisztább, nem ülepszik le a szenny! A kémcsőbe csepegtetett alumínium-szulfát azonban pillanatok alatt kicsapja a szennyeződést, ami ezek szerint nem lehet rozsda, hanem valamilyen szerves anyag! 



Most akkor mivel szennyezik, vagy mivel tisztítják, kezelik az "ivóvizet"? A marosvásárhelyi rádióban egyszer ez volt a téma, hogy milyen szolgáltatásokkal vagyunk megáldva! Mikor egyik betelefonáló a sötét, rozsdaszínű mocskos levet emlegette, akkor megnyugtatták, hogy az az egészségre nem ártalmas, hiába gyanús a színe! Lerakódás a vezetékekben, meg atomtámadás, de az emberek egészségét semmiféleképpen sem veszélyeztethetik káros szennyezéssel!
Ebben egyetérthetünk, az ember egészségére nem lehet ártalmas az ilyen víz, mert ebből a szennyléből senki sem iszik! Ergo, nem betegedhetik meg tőle! Azonban, ha a hófehér selyeminget, ágyneműt ilyen lével mossa ki az egyébként teljesen vak mosógép, amelyikbe, ezek szerint teljesen hiába adagolnak bármilyen "intelligens" mosószert is, hát az biztos, hogy az eredménybe minden valamire való háziasszony bele fog betegedni!
Azt aztán igazán nem értem, hogy az ilyen ivóvíz miatt, miért kell külön még szennycsatorna-díjat is fizetni, mert ahogy elnézem ezt az "ivóvizet", ezt bizony csakis onnan szivattyúzhatják! A szennycsatornából!