Mégegyszer Autonómia, de Másképpen!

Aki olvasta Rejtő Jenő, „A Három Testőr Afrikában” című regényét, az biztosan emlékszik a „Nagy Levin”-re! Hogy ki is volt a „Nagy Levin”, az csak a történet végén derül ki! Addig Levin úr mindig úgy mutatkozik be, hogy „Levin vagyok!” Ezt olyan természetességgel mondja, mintha a világon minden épeszű ember számára világos kellene legyen az, hogy ki lehet Levin. Persze, az égvilágon senki sem tudja, hogy ki lehet az a Levin, de mindnyájan úgy tesznek, mintha mindenki tisztában lenne azzal, hogy hát igen, tehát akkor ön az a Levin! Zavarodottan mindenki lesüti szemét és senki sem meri megkérdezni, vagy bevallani, hogy fogalma sincs, hogy ki is lehetne a Levin. Nem meri senki megkérdezni, mert ez a legnagyobb műveletlenség jele lenne, és aki még ezzel sincs tisztában, hát az jobban teszi, ha hallgat! Ezért aztán mindenki hallgat. Volt olyan, aki végül nem bírta idegekkel és térden állva könyörgött, hogy neki igazán mondja meg már Levin úr, hogy ő ki, mert mivel az illető sokat ült az utóbbi időben a rácsok mögött, sok mindenről lemaradt. Válaszképpen sértődöttség lett belőle, hogy gúnyt bárkiből lehet űzni, de a magyarázat mégis elmaradt. Ehelyett a társaság többi tagját biztatta Levin úr, hogy „Hát tessék, mondják meg önök, hogy én ki vagyok!” És senki sem vállalkozott rá, hogy megmondja, ki is lehet valójában a Nagy Levin!

Nos, csak azért tartottam ezt a kis bevezetőt, mert, ahogy jövök-megyek a nagyvilágban, és gyakran van alkalmam nálam okosabb emberekkel is elbeszélgetni a gondokról, felfedeztem, hogy létezik egy olyan jelenség, amit én „Levin effektusnak” neveztem el! Ezt úgy tudtam meg, hogy ha netán arra terelődne a szó, hogy X, vagy Y hogyan látja a romániai magyarok autonómiáját megvalósítva, akkor azonnal egy olyan viselkedésformát láthatok, amilyent egykoron a légiósok produkálhattak, mikor meghallották azt, hogy „Levin vagyok!” A tétován elnézés, a sikertelenül álcázott zavarodottság és a hamis, de meggyőződésmentes felvillanyozottság, hogy „Jaj, az autonómia? Hát igen!” és itt egy olyan mély hatásszünet következik, ami egyrészt világosan mutatja, hogy a mély meggyőződésen kívül, hogy „az autonómia az egy olyan dolog, hogy az kell és kész!”, tulajdonképpen senkinek sincs letisztázott elképzelése, hogy az mit is jelenthet! Persze van olyan is, aki vizionál rendesen, mondja a magáét, előnyöket, jogokat emleget, és nemzetközi példák egész sorával támasztja alá, az egyébként nagyon is csak vázlatszerű koncepcióját. Mindenről van szó, de egy soha sem derül ki, hogy milyen lesz, és hogyan fog kinézni az a bizonyos autonómia! A mondókák és kampányszerű szövegek valahogy úgy hangzanak, mintha már meglenne az autonómia, és már nem kellene azt végre megteremteni, csak éppen a működéshez szükséges üzemanyagot kell beleönteni, a forgalmi engedélyt kézhez kapni, aztán felülünk rá, és irány az Eldorádó! Ahányan mondják, annyiféleképpen teszik, de egy dolog nagyon kezd világossá válni, hogy itt ezzel úgy állunk, mint a Nagy Levin identitásával! Legutóbb Gyergyószentmiklóson volt olyan, hogy lakóssági fórum, ahol megbeszélték, hogy "Az autonómia..." Mindenki egyetértett abban, hogy az kell, mert ez már annyira világos dolog, hogy kár és vétek már részletekről is beszélni! Azt azonban, hogy mikor és hogyan fogjuk megvalósítani, az egyelőre nem is olyan fontos, mert most akárhogyan is vesszük, mégiscsak kampány van, és kell valamit mondani-ígérgetni a biztatást-támogatást szomjazó népnek! Hát mondanak is, mert ígérni lehet és az nem is kerül olyan sok pénzbe!

Hogy mennyire üres locsogás az egész, arra nem igazán figyel senki, de ha összevetjük, hogy az ország különböző tájain az autonómiát prédikálók szövegei mennyire nem ugyanazt mondják, akkor kiderül, hogy itt nincs is semmiféle közös elképzelés! Valahogy úgy hangzik az egész, hogy az illető bemutatkozik a klasszikus formulával –„Levin vagyok!” és erre a díszes közönség szónokai méltatják a nagy embert. –„Igen uraim, igen, közöttünk van a nagy ember, aki példát mutat! Az, aki a sötét időkben magasra tartja a pislákoló mécsest nemzetünk viharos tengerén! Igen, itt van egy nagy ember, aki mutatja, hogy merre kell menni! Egy ember, aki mindannyiunk példaképe lehet, egy nagy ember, akinek eddigi élete is világosan megmutatja, mi is a tennivalónk! Kérem, tapsoljuk meg!” És kérem szépen, mindenki meg fogja tapsolni, lelkesen hurrázik is hozzá, mert a pillanat nagysága magával ragadja a tömeget! A tömeg, sajnos nem gondolkozik, csak kóvályog, és várja, hogy a vezérbika elinduljon valamerre, hogy követni lehessen! Eközben egyetlen ember sincs a tömegben, akinek fogalma lenne arról, hogy ki is az a nagy ember, mert senki sem ismeri Levin urat, sem a múltját, és azt sem, hogy mit alkotott, mit cselekedett az élete korábbi szakaszaiban. Született egyből egy nagy ember, akit követni fog a tömeg, mert megmondták neki, hogy ő a kiválasztott! Vagy, jött egy ember, aki megmondta, hogy ő a kiválasztott, és elhitték neki!

Nekem személyesen az autonómiával az a gondom, hogy világossá vált számomra, hogy az egyre gyakoribb emlegetése mögött nincs valós koncepció, és nincs kidolgozott modell sem! Hogy ez mennyire lenne fontos, azt egykori mestereim tanítására alapozom. 1991-ben a marosvásárhelyi Pro-Control elektrotechnikai cégnél dolgoztam, ahol olyan emberekből verbuválódott a munkacsapat, akik az egykori ICPE, elektrotechnikai kutatóintézet alkalmazottai voltak. Oda csak azokat alkalmazták, akik kitűnő eredményekkel végezték az egyetemet és számukra állást biztosított az egyem keretében működő kutatólaboratórium. A 90-es évek elején felbomlott a régi rend, és Losonczy Lajos, az egyik zseniális tervezőmérnök saját céget alapított, ahová a szakemberek egy része követte. Ide vágódtam be, és miután napokig vizsgáztattak, forgattak, befogadtak a csapatba. Hogy milyen érzés az, mikor a legkomplikáltabb kérdésedre pillanatok alatt három-négy féle válasz jött, és mindezt úgy, hogy a munkájukból fel sem tekintettek, azt ma nagyon nehéz lenne leírni! Itt nagyon sok egykori tanár, szakember fordult meg az egykori intézetből, akik részt vettek néhány nagyszabású projekt kivitelezésében, de sokszor csak a szakmának éltek, a saját fajtájukat keresték. Itt ismertem meg Szabó Endre tanár urat, Marosvásárhely atomfizikusát, aki gyakori vendég volt a cégnél. Számtalan találmány, innovációs megoldás fémjelezi nevét, de ennek ellenére nagyon kevesen ismerik, tudják, hogy ki is volt valójában. Számtalan tudományos munkáját foglalták le, mint államtitok, és egyszerűen elkobozták, majd román kutatók nevén jelentek meg, mint saját tanulmányok. Endre bácsi sztoikus nyugalommal vette tudomásul, mert mást nem tehetett kiszolgáltatottságában. A laborban mindig munkatársaknak tekintette a kollégákat és talán ez volt az oka annak, hogy a szekú mindent tudott róla és arról is, hogy min töri a fejét. Szabó Endre volt az a tanár, akitől a modellezés és az azt követő szimuláció koncepcionális elméletét először hallottam. Akkoriban, a ma használatos számítógépes tervezés csak a Pentagonra korlátozódott, mert a nálunk létező Z80-as processzorokkal szerelt őskori gépekkel ezt nem igazán lehetett, de a későbbi 8088-asokkal sem igazán. Ezért Endre bácsi módszerét használtuk, ami abból állt, hogy a modellt fejben, az agyban kell elképzelni, mert az ott eltervezett modell működhetik is, míg a tervezőpanelon lévő statikus marad. Ez a módszer csak ránézésre képtelenség, mert gyakorlással hamar meg lehet tanulni! A már működő modell hibáit lehet azonnal korrigálni, és csak akkor kell papírra vetni, mikor azt már érdemes is, hogy más is lássa! Losonczy Lajos, aki ezt a módszert elsajátította, egyetlen pillanat alatt alkotta meg a cég egyik, később szériában gyártott készülékét, miután felvetettük neki a taxikba szerelhető mérőkészülék ötletét. Pár másodpercig gondolkodott csak, aztán hamar papírlapot kért, hogy lerajzolja a Z80-ason alapuló mikró rendszert. –„Hamar, hamar, mert megszólal valami hülye telefon, és elfelejtem, hogy mit akarok!” Így született meg a híres Pro-Control taxi mérő, amelyik később számtalan változatot, újítást ért meg, és tízezres példányszámban került forgalmazásra.

Ezt a leckét örökre a fejembe véstem és miután a cégtől elkerültem, későbbi pályafutásom során mindig sikeresen alkalmaztam a gyakorlatban. Sok ámulatot és még több irigyet szereztem magamnak, de ez semmit sem változtat azon, hogy egy zseniális mester módszere bármikor, bármely probléma megoldására alkalmas munkamódszer lehet! Aki ezt a munkamódszert egyszer elsajátította, az azonnal felismeri a módszerrel járó kísérőjelenségeket, és azok hiányát is! Ahol nincs koncepció és nincs modell sem, ott kivitelezés sem lesz, csak üres tervezgetés, és vénasszonyos locsogás! Vagy kampány, ahol senki sem vesz soha semmiféle ígéretet komolyan! Sem az ígérgető és legújabban egyre több szavazó sem!

Az autonómia mindegyre visszatérő gondja az, hogy láthatóan nincs működőképesen kigondolva, és csak a neve az, amit kitaláltak, de ez sem eredeti ötlet. Ezt is lekoppintották más asztalán lévő munkákból. Nincs egyetlen koherens koncepció sem, amelyik részletekbe menően a felvetett problémákat taglalni merészelné! Ilyen hiányosság a pénzügyi alapok megteremtésének a lehetősége is, ami enyhén szólva startból lesöpri a további tervezgetés lehetőségeit. Sokan hivatkoznak arra, hogy az autonómia a román politikai hozzáálláson bukik meg, mert ott ellenkezést vált ki. Ez csak olyan állmagyarázat, mert a politika olyan, hogy ha akarom fehér, ha akarom fekete! Meggyőződésre kell játszani, de hogyan lehet eladni hitelesen egy gyanakvó entitásnak valamit, amiről maga az eladó sem tudja igazán, hogy mit is akar eladni! Persze, hogy gyanakvással kezeli bárki a még gyanúsabb terméket, amiben maga az eladó sem bízik meg! Késztermék helyett tele van a nagyhangúak mondanivalója, hogy kulturális autonómia, vagy kollektív jogok érvényesítése sajátos autonómia elképzelésben! Van területi autonómia is, mert aki merészebb és határozottabb, az ezt emlegeti, mert ezzel próbálja bizonyítani az elhatározottságát. Hogy melyik forma mit takar és mit jelent, az nincs sehol világosan kifejtve, csak nagyvonalú meghatározásokban. Az EMNT autonómiát taglaló weboldalán találunk leírást, hogy melyik változat mit is jelent, de hogy ebből hogy lehet, és hogyan kellene megvalósítani bármelyiket, az már nem derül ki! Líceumba házi feladatnak még elmenne, hogy gyerekek írjatok a különböző autonómiákról vázlatszerű összefoglalót, de ilyenfajta programmal nemzeti politikát meghirdetni nem lehet! Igaz, kampánytémának kitűnően elmegy! Mivel valószínűen semmi sem lesz belőle, lehet mutogatni másokra, hogy elbuktatták, és a jövőben is elő lehet venni, miután egy kicsit leporozzák. Az RMDSZ már évtizede ezt teszi, és eddig mindig bejött neki! Nem leszek rosszmájú, elhiszem, hogy nem csak ebből áll a kidolgozott program, és gondolom, hogy vannak alaposan kidolgozott gazdasági tervek is, de erről eddig nagyon kevés szó esett, és azok is csak szavak maradtak eddig! Ideje lenne közvitára bocsájtani őket, lássa már más is, hogy miről van szó! Titkolózásnak nagy értelme nincs, mert ha végre nyélbe akarjuk ütni a dolgokat, akkor így vagy úgy, nyílt kártyákkal kell játszani! Illene már elmondani, hogy például lesz olyan, hogy a végre megvalósult autonómia területén lesz valami járulékos adó is, mert akkor lefogadom, hogy mint egykor Trianon után, lesznek olyanok, akik kimennek, és arrébb igyekeznek tolni a kijelölt határt. Hogy merre, azt nem hiszem, hogy nehéz lenne kitalálni! Érdekelne, hogy milyen keretegyezményt kellene a román állammal megkötni, amelyikben befoglaltatva lenne az, hogy milyen arányokban részesül az állam és a helyi autonómia a befizetett adókból. Ebből az állam milyen kötelezettségeket vállal fel, hogy az idevezető utakat és vasutat rendben fogja tartani? Mit vállal fel a helyi autonómia és mit nem tud felvállalni? A nagyon fontos oktatási rendszert milyen mértékben fogja befolyásolni a bukaresti hatalom? A kérdések végtelen sorát lehetne feltenni, és azt hiszem, hogy a válaszok sokkal kevesebben vannak! Szimptomatikus jelenség, hogy a lényeges kérdéseket és főleg a lényeges válaszokat szándékosan elkerülik, mert mögöttük a még nagyobb NEM TUDOM áll, és akkor úgy teszünk, mintha tudnánk! Főleg akkor, ha ezzel kampányolni is lehet!

Ideje lenne végre kimondani nyíltan: „Emberek, mondja meg már egyszer valaki tisztességesen, hogy mit jelent igazából az, hogy AUTONÓMIA!” Ha nem, úgy járunk, mint a Nagy Levinnel! Ja, persze Levin! Aki nem olvasta a regényt, annak elmondom, hogy menetközben sejteni lehetett, hogy Levin valami szakács, aki nagymester lehetett a szakmában. A légiós katonák megtanulták, hogy ha valami nagyot akartak mondani, dicsérni az egyébként silány katonai kosztot, akkor ilyeneket mondtak, hogy: „Aki ilyent főzött, az csak Levinnél tanulhatta a szakmát!” Vagy „Ennél jobbat még maga a Nagy Levin se tudna főzni!” Azt, hogy ki is a Nagy Levin, azt senki sem tudta! Csak a legvégén derül ki, hogy a Nagy Levin egyszerű nadrágélvasaló éhenkórász volt és főzni is a Cape Town-i fegyházban tanult egykoron!

Nem egyébért, de ideje volna végre nálunk is feltenni a szentségtörő kérdéseket, még akkor is, ha a hazaáruló és bunkó jelzőket megkapjuk! Ha nem, magunkra vessünk, hogyha a végén a földbe kell majd elsüllyedjünk szégyenünkben, mert megint kiderül, hogy a Nagy Autonómisták nem egyebek, mint egykori nadrágélvasaló inasok, és az autonómiás kavarásaikat egykori fegyházakban vagy valami más, de mindenképpen gyanús intézetekben sajátították el.