Bözödi Tó

Ha a bözödi tóról hallunk itt-ott, akkor mindenki, aki ismeri a történetét, a kommunizmus áldozataira, a nemzetiségeket szívből gyűlölő Ceausescu faluromboló diktátor gazemberségeire gondolunk. A majdnem kétszáz hektáros tó fenekén nyugvó Bözödújfalu, örök szégyene marad az embertelen politikai rendszereknek. Ugyanakkor az azt követő úgynevezett demokrácia sem sokkal jobb a deákné vásznánál.  Hadd említsem meg, hogy a félig vízben álló egykori templom több mint húsz esztendeje állja a viszontagságokat, és senki, de senki nem tett semmit annak az érdekében, hogy szomorú sorsát elkerülje.

 Hajója összeomlott, tégláit és a torony cserepeit  a megmaradt falú felső részébe költözött cigányok elhordták, és csak a gerendázatot hagyták meg. Most már az is összeroskadt, és csak a torony zömfalai állnak. Néha a vízben, néha a szárazon. Mindez az utóbbi években, amikor már a vén gazembert kilőttek, és mindenféle nyugati emberbarátnak és a vallásosságtól felmagasztosult szent emberek seregének is szabad lett a tánc. Jöttek és láttak, sírtak és sopánkodtak, aztán mindenki elment dolgára. Illetve nem mindenki, mert az elkergetett falú fiai közt akadt igazi hazafi is, akinek nem csak a szája járt hiába. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a vénasszonyos sopánkodáson és nyavalygáson kívül egyéb nem lesz, a falú egykoron elszármazott fia, Sükösd Árpád 1996- ban egy nem mindennapi bravúrral kiemeltette a víz alól a falú első világháborús áldozatainak emlékművét, majd azt restauráltatva az egykori falú határában állíttatta vissza, a Bözödújfalu siratófala szomszédságába.

A templom azonban magára maradt. Sem egyházak, sem hagyományőrzők, sem politikusok, de még lelkes emberek sem igazán törődtek vele. Ha az Isten háza lenne, akkor törődjön vele a gazdája! Most még ott áll, még egy darabig, mint egy félig eltemetett halott csontos keze az ég felé mutatva, vádolva némaságában Istent és Embert egyaránt. Intő jel és keserű mementó mindenkinek! Múltnak és jelennek egyaránt.

Ezt a tavat nem a falú-rombolás program miatt találták ki. Gyakorlati haszna az akkori megfeszített ipari tevékenység keretében mutatkozott meg. A hosszútávú gazdasági fejlesztési program, a régió elmaradottságának felszámolása csak az ipari fejlesztés keretében volt kivitelezhető akkor is, és ez így van ma is. A környék egyetlen számottevő vízforrása a Kis-Küküllő, amelyiknek vízhozama még elég lett volna, de vízhozamának rendkívülien nagy ingadozása víztározók létrehozását tette szükségessé. A hatvanas években már elkészültek azok a tervek, amelyekben legalább két nagyméretű tározót szándékoztak a folyó felső folyásán létrehozni. Ebből az egyik, a Bözödújfalusi készült el, a gyulakúti hőerőmű hűtővízszükségletét, valamint a dicsőszentmártoni kerámia és karbid gyárak megnövekedett fogyasztását igyekeztek egyenletesebbé tenni. A 89-es fordulat után ezek az ipari létesítmények megszűntek működni, így a tónak csak az árvízvédelmi szerepe maradt fenn. Mindezt figyelembe véve, a tó tervezett maximális vízszintjét már nem lenne szükséges megtartani, lehetne az kisebb is! Annyira kisebb, hogy az éppen vízben álló templom ne legyen térdig vízben. Egyébként nyáron, nagyobb szárazság idején a templom és környéke szárazon van, és kempingezők sátoroznak mellette. Hogy máskor se kerüljön víz alá, és a jég ne rombolja, a víz ne áztassa, az csak egyszerű, adminisztratív intézkedést igényelne! Fél méterrel alacsonyabb tó, és máris teljesen szárazon lenne a templom. Csak ennyi, de húsz év nem volt elég ahhoz, hogy valaki ennyit is megtegyen. A rogyadozó templomért! Szájalni, siránkozni és képviselőket a környékről jövő szavazatokkal a parlamentbe küldeni azért kell, és ezt erkölcsi kötelességnek tartják. Jó, hogy vannak egyházi embereink az Európai parlamentben is, mert ott sok mindent el tudnak intézni, miközben itthon az üresen maradt templomok összedőlnek! És nem csak a térdig vízben állóak!

A mostani tó közben járja a saját útját, és szépen-lassan üdülőteleppé lépett elő. Csinos villák sokasága veszi körbe a tó egy részét, és a környező kaszálók és legelők helyén újabb házak, villák emelkednek ki. A villamos hálózat is terjed, és  a civilizációs gondok is szaporodni látszanak. Közigazgatásilag Erdőszentgyörgyhöz csatolták a területek nagy részét, de az adó bevasalásán túl, semmiben nem támogatták és ma sem támogatják az egykori pionírok törekvéseit. A tó partjára ezrével kiszálló turisták szeméthegyeinek gondját néhány szeméttároló konténerrel meg lehetne oldani, és persze néhány ökó-budinak is meglenne a nyilvánvaló szerepe egy ilyen helyen!

A kilencvenes évek elején valóságos halászparadicsom volt a bözödi tó. A legtapasztalatlanabb kezdők is foghattak itt kilós példányokat. Később, a megyei halász-vadász egyesület vette át a gondoskodást, ami abból állt, hogy nem idevalósi fajokat telepítettek a tó vizébe. Pontyot, süllőt, harcsát, paducot és pisztrángot is. Utóbbival behurcolták a furunkulózis nevű betegséget, amelyik néhány év leforgása alatt kiirtotta a tó teljes fejes domolykó, népiesen balind, állományát. Később dévérkeszeget telepítettek sikeresen, de a felelőtlen beavatkozás következtében többé soha sem lett olyan  a tó, mint azelőtt. Ennek ellenére lehet sikeresen is horgászni itt, és láttam néhány igazán szép példányt kifogva, amelyik bármely horgásznak a becsületére válhatna. A legtöbb látogató azonban csak kikapcsolódni akar, elmenekülni a városból. Nyáron valóságos tengerparti hangulat van itt hétvégeken. Ezrével lubickolnak a tó vizében, napoznak, csónakáznak és este hatalmas tüzek mellett sütnek-főznek, isznak, énekelnek. Péntek délután már elkezdődik a migráció, és estére nem sok olyan hely marad, ahová egy sátrat fel lehetne húzni. A környék villái, nyaralói is mind megtelnek, és vasárnap estig tart a menet, mikor aztán mindenki, aki csak hétvégére szokott kiugrani, indul hazafelé. Estére elcsendesül a vidék, s csak a szemét és hulladékhegyek mutatják, hogy eltelt egy hétvégi kirándulós hadjárat.
Az évek során nagyon sokszor sátoroztunk a tó partján a barátokkal, ismerősökkel, rokonokkal. Kezdetben gond volt, hogy kihurcolkodjunk, de aztán megvolt az első kocsink, mire reneszánsz lett a nyaralás. Később évekig nem jártunk ide, mert másfelé tanyáztunk, de mostanában megint visszaszoktunk, mert egyrészt a lakókocsival másképpen lehet nyaralni, és viszonylag közel van Marosvásárhelyhez is.

Persze, ha én kirándulni megyek, akkor az azt jelenti, hogy a fél házat odapakolom. Mindig vita volt ezért, de most már nincs, mert mindenki tudja mára, hogy nekem van ilyenkor igazam. Minden van, ami kell, és az is, ami talán senkinek sem kellene, ha egyáltalán az eszébe jutna! Ezért senkit nem érhet csak kellemes meglepetés, és ezt jó tudni.

A legfontosabb a villamos energia! Ha az van, akkor minden van! Telefon, internet, televízió. Igaz, hogy ezek nélkül nagyon jól meg lehet lenni, de ha kellenek, akkor jó, ha kéznél vannak. Villanyt nappal gyűjtöm össze fotovoltaikus napelemmel akkumulátorba, és onnan használjuk fel bármire, ha kell. A hűtőszekrény propán-butánnal megy, és főzni csak a kávét szoktuk a lakókocsi aragázán. A többi sütés-főzés kint a rostélyon az üstben, a bográcsban történik. Ilyenkor mindenki bemutathatja, hogy mit tud! A legtöbben kommentálni és enni, de ez nem baj. Én szeretek főzni, és sütni is. Bográcsban gulyást, halászlét, hallevest, bármit megfőzök.

A húsokat is én szoktam sütögetni, miközben mások az italról gondoskodnak. Ezzel nincs is gond, mert mindenki azt csinál, amit éppen szeret, vagy amihez ért.

 A táborozás lelke mindig az esti tűz szokott lenni! Aki egyszer is kifogta, hogy nyári éjszakán a tűz mellett üldögélve elbeszélgetett bármiről, és hanyatt feküdve az égbolt csillagjainak milliárdjait meglátta, az mindig arra fog vágyakozni, hogy újra megtehesse még egyszer.

Közeledik a reggel. A ritka képen a Vénusz, az Esthajnalcsillag sarlója látszik keleten. Fölötte a Mars vörös korongja látszik. Balra a Fiastyúk csillaghalmaz látszik a derengő égbolton. Ilyen látványért érdemes volt fennmaradni hajnali négy óráig.

Az éjszaka titokzatossága, a sötétség sejtelme, az éjjeli csend rejtelmes neszeinek a megtapasztalása mind-mind olyan élmény, amelyet egy életen át kergetni lehet, de betelni velük soha sem lehet igazán. Néha egész éjszaka kint maradok a parton, és figyelem az eget, a tavat. A hajnali órák közeledtével, az énekesmadarak kezdenek ébredezni, és a napfelkelte sokszor valóságos ünnep. Annyira szép és magasztos néha, hogy szájtátva állsz a látványtól és azt hiszed, hogy csak álmodod az egészet. Mindig párás és ködös a tó fölött a levegő hajnalban, ha szép az idő, és csak hét-nyolc óra körül száll fel a pára, de akkor olyan látványban van részed, amit soha sem fogsz elfelejteni. A magas dombok közé egyszer csak meredeken bevág a napfény, és a hirtelen felmelegedett levegő örvényleni kezd. Pillanatok alatt sűrű ködbe burkolózik minden. Minden vizes lesz, a ruhádból csöpög a víz. Az eget látni nem lehet, csak a sűrű ködöt, amelyik egyik pillanatról a másikra hirtelen felszáll, és a nap teljes pompájával bevilágítja az egész tavat. Egész sereg vadmadár kap ilyenkor szárnyra, zajosan üdvözölve a fenséges napot.

 Kezdődik egy új nap. Van, aki kávét főz, van aki morcosan alszik még, és van aki Unicumért könyörög. Ilyenkor nem illik senkire rászólni, senkit sem szabad megbántani, mert ilyenkor mindenki érzékeny, és nagyon emberevő kedvében van. Ezt nevezik másnaposságnak! Hamar elmúlik az Unicumtól, de a legjobb egy alapos lubickolás és utána egy forró kávé!

Nagy gond szokott lenni, ha ilyen csodálatos reggel helyett, szeles, esős időre ébredsz. Ha teheted, délig ki se dugd a képedet, mert megbánod! Akkor is csak azért, hogy morogj valamit az orrod alatt, az időjárást emlegetve. Ha ez nem használ, akkor van könyv, kártya, tévé, rádió és ha ez sem használ, akkor keress valakit, akivel megoszthatod a kulacsod tartalmát.

Zuhogó esőben, utolsó napon. A csapat végsőkig kitartó csoportja.

A legkeservesebb dolog, mikor hosszabb idő után elkezdődik a csomagolás, és a sátor bontása. Ilyenkor a legszívesebben otthagynék mindent, és világgá szaladnék. Mikor már elindultam, úton vagyunk hazafelé, akkor már nincs gond, de addig nagyon keserves szokott lenni. Ezt az utóbbi részt, ezt valahogy még tökéletesíteni kellene, de hiába, eddig még nem sikerült. Ettől eltekintve, holnap indulnék egyet tekeregni, ha lehetne!

Unalom Ellen

-Félreléptem, eltörött a bokám!- Úgy kell neked, ha félrelépsz! Margit tudja?- Igen, tudja mert a hátam mögött állt.- Ő törte el a bokádat?- Nem ő törte el, én törtem el. Csak úgy, rendesen, mert félreléptem a lépcsőn. Illetve azon, ha lett volna lépcső! Sötétben nem látszott, hogy nincs, és én hiába akartam rálépni. Nem sikerült, mert nem volt lépcső, hanem csak egy gödör.- Hol járkáltok ti olyan lépcsőn, amelyik nincs is?...
Ha valaki azt hiszi, hogy ez egy fiktív beszélgetés lenne, annak megmondom, hogy nem az. E hónap negyedikén felhívtam telefonon édesapámat, hogy Károly napján köszöntsem. Ekkor történt a fenti beszélgetés közöttünk. Mint apa és fia közt. Úgy látszik, apám éppen ünnepelt, vagy már  túl is volt egy kicsit rajta. Máskor személyesen szoktam meglátogatni, de most kénytelen voltam telefonon lebonyolítani a ceremóniát, mert tényleg eltörtem a bokámat és most nehogy megint valaki kezdje a kérdezősködést, mert elbőgőm magamat. Nem a fájós bokám miatt, mert az nem igazán fáj, csak ha ráállok. De nem fáj, ha nem állok rá. Ezért nem állok rá! Akkor meg miért fájna? Na, szóval a bokám nem fáj, hiába lenne elpattanva. Csak akkor fáj, ha ráállok, de ... ezt most egyelőre hagyjuk!
Már máskor is volt eltörve, és nincs benne semmi újdonság. Nincs begipszelve, mert azt nem szeretem, és csak egy acélozott merevítős lábvédőt használok, meg egy olyan támaszkodós botot, amire a leányom azt mondta, hogy olyan vagyok vele, mint doktor House. Ilyen szereléssel persze a házból kimenni nem lehet, és akkor agyonuntam már mindent. Magamat is, az összes világmegváltós ötleteimmel együtt. Mert nekem ilyenek is vannak. Meg olyanok is, hogy most aztán mától új életet kezdek, de ha nem is, akkor valami nagyot fogok tenni! Ilyen agybaja másoknak is szokott lenni, hogy kijelenti, vagy felfogadja, hogy leszokik a cigarettázásról, vagy fogyókúrázni fog! Nem ír többé blogot, mert hiába a pusztába kiáltott szó, és egyébként is, kevesen értik a zsenialitását stb.
Hát igen, ilyeneket lehet mondani és én is mondogattam hasonlókat. És olyanokat is, hogy rendet teremtek magam körül. Ez az a gondtömeg, amit mindnyájan szoktunk tologatni, halasztgatni mígnem a szó szórós értelmében eltorlaszolják a mindennapjainkat. Például száznál is több könyv áll a polcokon a második sorban, elfedve a hátsókat, vagy egyszerűen a szoba padlóján várják a megváltást. A nyári kirándulások alatt összegyűjtött ásványok, emléktárgyak, de még a kőszáli sas farktolla is, mind várja a sorsát. Erre már csak púp a hátamon az ezernél is több fénykép, videó ami pokoli összevisszaságban áll a számítógépen, a laptoppon,  mindenféle adathordozón. Mikor nekifogsz valaminek, mindjárt kiderül, hogy előbb még négy-öt apróbb dolgot el kell végezni ahhoz, hogy odaférj, vagy hogy legyen mivel megcsináld a dolgodat. Kell négy hatos betontipli a polcnak. Kéznél nincs csak kettős, és tizenkettes. Nyolcas van, de ahhoz nincs fúróm, csak bajonettzáras-profi, nem talál az ütvefúró agyába. Az adaptert kölcsönadtam a szomszédnak még a tavaly, aki továbbadta a fiának, aki most éppen válik és a felesége hatóságilag zároltatta a közös vagyont az én adapteremmel együtt. Kész agyrém! Inkább másfajta polcot szerelek, mert azért nem adom ilyen könnyen fel! A könyvek a helyükre kerülnek, de közben felfedezem, hogy tíznél is több olyan könyvem van, amelyeket soha nem is olvastam. Megvettem, a rakásba tettem aztán elfelejtettem őket. A felforgatott ház közepén elmélyülten heverve olvasgatom, hogy milyen is lehetett az 1956-os forradalom szovjet szemmel nézve. Nagy rakás rendetlenség, szétszórt szerszámok mindenfelé, és én művelődök. Érkezik a feleségem haza, s rögtön  visszarángat 56-ból a mába.
Van nekem egy olyan otthoni kócerájom, amit nevezhetnék műhelynek, de nem az. Inkább raktár lenne, ha oda be lehetne lépni. Bemenni semmiképpen nem lehet. Ez is egy olyan gond, amit mindig elódázok, mert kiderült, hogy bár sokszor tettem lakhatóvá, a vége mindig az lett, hogy  előbb-utóbb még jobban eltorlaszoltuk  mindenféle kacattal. Így aztán mindegyre lehet benne rendet teremteni, de  készen nem lesz soha. Olyan ez, mint az erdélyi autópálya. Vagy a trójai háború! Inkább az utóbbi, de modernebb változata, mikor például valahová becsapódik egy akna!
Van egy olyan tanítás a taoista tanokban, amit Wu-Wei-nek neveznek. Ez valami olyasvalamit mond, hogy úgy érhetsz el mindent, ha nem teszel semmit! Ezt én most nem igazán értem. Valójában egyáltalán nem értem. Erről jut eszembe, hogy van itt errefelé nálunk is egy olyan jó posztkommunista szólás, hogy amit megtehetsz ma, azt halaszd el nyugodtan holnapra, mert akkor már nem biztos, hogy meg kell tenni! Akkor meg miért fáraszd magad vele? Mi több, Murphy is azt mondja ezzel kapcsolatban, hogy amit ma nem biztos hogy érdemes lenne megtenni, azt a tegnap sem volt biztosan érdemes! S mivel a mai nap lesz a holnap tegnapja, érdemes elgondolkozni minden sürgős feladaton, hogy érdemes megoldani? Hátha mire készen lesz, senkinek sem lesz az már fontos!
Csak egy hete heverészek tehetetlenül itthon, s már kiütött rajtam valami gyanús agybaj. Nem értem a taót, újra írok a blogomba, és nagyjából rendet teremtettem a dolgaim közt. Még maradtak olyanok, hogy újrarendezzem a csatornák számozását a tévéken, mert minden harmadik helyen már üresség van. Igaz, hogy hiába van több tíz műsor a listán, elnök csak egy van mindeniken. Remélem, hogy nem sokáig kell nézzem a kancsal pofáját. Ahogy elnézem a dagadt, kékeszöld bokámat, Karácsonyig még elleszek magammal. Inkább blogot fogok írni, hátha addig nem bolondulok meg egészen!

Őszi Napforduló

Nem haltam meg, sőt! Nagyon is élek, csak éppen nagyon befelé fordulva teszem azt! Hallom a külvilág zaját, de az nem ér el a tudatomhoz. Magamba vagyok temetkezve, mély meditációba. Új világot teremtek a régiből, s a főnix-madaramat égetem porrá a megújulás oltárán. Még eltart egy darabig, de majd újra itt leszek. Addig is legyetek jók, és ha tehetitek, cselekedjetek csak egyszerűen jót,  önzetlenül embertársaink érdekében. Egy jó szó is megteszi!

 

Marosvásárhelyi Csernobil

Ha ködös idő ereszkedik Marosvásárhely fölé, akkor itt minden idevalósi tudja, hogy megint elgázosítás következik. Nem ma és nem csak a tegnap volt ez így, mert Marosvásárhely mióta a sokoldalúan fejlett szocializmus útjára lépett, az egész város a környező falvaival, népe egészségével tizedet fizet az ipar istenségének.

Tiszta, szélcsendes időben már tíz-húsz kilométer távolságról látni lehet azt a füstoszlopot, amit a Marosvásárhely tövében 147 hektáron elterülő Azomures Vegyi kombinát okád az ég felé. Az ég felé szélcsendben, szeles időben a szél irányába, és leszálló légmozgások alkalmával, a közvetlen környezetét bújtatja mérgező gázfelhőbe. Néha napokig annyira magas szintre koncentrálódik a mérgező-irritáló gáz aránya a légkörben, hogy fulladásos tüneteket vált ki az érzékenyebb egyéneknél. Eddig számtalan panasz, lakóssági bejelentés történt ebben az ügyben, úgy hogy számolni is nehéz. A környezetvédelmi hivatal a vállát vonogatja, néha megbüntetik pár száz euróval a légszennyeződési értékeket túllépő üzemet, aztán minden marad a régiben. Most úgy tűnik, betelt a pohár! Legalábbis úgy tesznek, mintha komolyan vennék a már rég tarthatatlan helyzetet. Mobil légszennyeződést monitorizáló állomást helyeztek el az üzem környékén. Azt ígérik az illetékesek, hogy ha még egyszer büdösséget termel a gyár, nincs pardon, be fogják szüntetni a gyár működését.

 Hiszi a piszi! Valamikor négyezer ember dolgozott itt, ma ennek a számnak az egyharmada lehet még, a részben maximális kapacitáson működő telepen. Tulajdonosai török részvényesek, akik a nagy privatizációk idején bagóért vették meg a felbecsülhetetlen értékű vegyi üzemet. A tőzsdén AZO néven jegyzik a részvényeit, és az utóbbi időben ugrásszerűen emelkedtek a jegyzési árak. A fentiek mellé még jön egy néhány fontos érv, ami mellett eltörpül a köhécselő városlakoknak az egészségügyi gondja. Utolsó mohikán lett az Azomures az országban és Európában is, a szervetlen és részben szerves műtrágyák gyártásában, amelyeknek ára kemény valutát jelent. Az 1975-ben beindított részleg, az NPK jelzésű komplex műtrágyát gyártó üzemkomplexum a gyártelep majdnem felét foglalja le hatalmas silóival és tárolóival, és a végterméket világszerte keresik, az önmagukat agyondicsért ökologikus termelők is. Hasonlót csak Indiában és Chilében állítanak elő. Szerves műtrágyát is állítanak itt elő, neve urea. Ezt a szerves anyagot nagyon jól lehet műtrágyaként is alkalmazni a magas nitrogén tartalma miatt, de számtalan más szerves anyag alapanyaga is egyben. Ragasztóanyagokat, gyógyszereket, vegyszereket, festékeket, állítanak elő belőle, ezért igen keresett alapanyag. A gyár területén felépült Melamin részleg is ebből állít elő porszerű alapanyagot. Ebből készült például az egykori konyhabútorok fehér vagy színes melacart bevonó rétege is. Utolsó, de nem utolsó helyen szerepel, hogy az itt gyártott ammónium-nitrát az egyik legkeresettebb robbanóanyag alapanyagát jelenti. A hadiipar töméntelen mennyiséget vásárol fel belőle, de a világon már csak néhány helyen állítanak elő ipari mennyiségben, éppen a sokat vitatott környezetszennyezés miatt.

A felsorolt termékek mellett még sok más egyéb melléktermék is szerepel. Ilyen a fiziológia szérum, amit a gyógyszeripar és az egészségügy használ alapanyagaihoz. Itt működik az oxigént, nitrogént, széndioxidot palackozó részleg is. Külön argont sűrítő részleg működik itt, talán egyedüli a maga nemében. Tonnaszámra termelődik ammónia vizes oldata, ami megint számtalan más festék és gyógyszer alapanyagát képezi.

Ezeknek a termékeknek a termelését gazdaságosan, vagy technológiailag csak egy összevont, un. kombinált gyártelepen lehet megvalósítani. Ilyen a marosvásárhelyi Azomures is! A legfontosabbak: Három ammónia gyár, három salétromsav gyár, két hőközpont, két ammónium-nitrát és egy hatalmas, az NPK-t termelő külön komplexum.

A környéken lakók a legtöbbször a légkörben észlelhető ammónia szaga miatt tiltakoznak. Valójában ez lenne a legkevésbé veszélyes szennyeződés. A gáz sajátossága, hogy nagyon alacsony jelenléti szinten is, heves szúró, irritáló hatást vált ki. Ezt a kellemetlen hatását már néhány ppm koncentráció mellett is kifejti. Ilyenkor kellemetlen, de az egészségre kevésbé ártalmas még. Magasabb koncentrációk esetében, mikor hevesen támadja a légi utak nyálkahártyáját is, a hatás kibírhatatlan. A szem ég és az izzadt testrészeken égő fájdalmat okoz. Ekkor heves köhögést, és fuldoklást okoz. Nagyobb koncentráció eszméletvesztést, majd fulladásos halált okoz. Az enyhébb mérgezések általában nyomtalanul gyógyulnak, káros jelenségek csak hosszan-tartó mérgezések esetében válnak nyilvánvalóvá. Ilyen a tüdő és az agy maradandó károsodása, amit röntgen és RMN vizsgálatok is igazolnak. A sokkal veszélyesebb, de alig észlelhető mérgezést az un. nitrogén oxidok okozzák. Ezek azok a jellegzetesen sárga-barnás füstfellegek, amelyek a toronymagas kéményekből távoznak. Ezek szaga alig érezhető, és csak erősebb koncentrációk esetén észlelhetőek. Akkor is édeskés, egyáltalán nem kellemetlen a szaguk. Hatásuk azonban annál drámaibbak. Kis mennyiségben is súlyos, maradandó elváltozásokat okoznak a tüdőben. Magasabb koncentráció belélegzése után a tüdő vízzel telik meg, és fulladásos halált okoz. A mérgező anyagok sora azonban ezzel egyáltalán nem ér véget. A salétromsav semlegesítése ammóniával eredményezi az ammónium-nitrátot.  A gyártás során, számtalan lépcsőn kell átmenni. Reakció, koncentrálás, pH-korrekció, granulálás, osztályozás, hűtés, kezelés, csomagolás. Az első és második fázis során nagy mennyiségű gáz keletkezik, amelyik egyaránt tartalmaz ammóniát és savas gázokat is. Ezek egy részét a légkörbe szellőztetik, mint ahogy a granulálás során felszabaduló gázokat is a légkörbe szivattyúzzák a hűtőventilátorok. Ezek színe szürkés-fehér, és kellemetlen szagukkal nem csak a környéket füstölik, hanem savas eső formájában a környező épületeket, növényzetet is károsítja. Az NPK műtrágya gyártása rendkívül komplex folyamat. Több fázisban történik az előállítása. Alapanyaga a kálium klorid, salétromsav, és az un. foszforit. Ez az utóbbi alapanyaga az évmilliók alatt felgyülemlett madártrágya ásványosodott változata. Nagy mennyiségű foszfort, kalciumot, fluort stb. tartalmaz. A termelési folyamat során a foszforsav különböző gyökei születnek, amelyek rendkívül aktívak és az élő anyagra károsan hatnak. A koncentrációs folyamatok során nagy mennyiségű foszfor-savgőz termelődik, amelyiknek egy részét a légkörbe szellőztetik. A granulálás során még több káros gáz szabadul fel, ennek egy része fluoridokat tartalmaz. A fluor nyomokban, a csontrendszer egészséges működésében katalizátorként tölt be fontos szerepet. Nagyobb mennyiségben azonban súlyos zavarokat okoz a szervezet elektrolitikus egyensúlyában is. Férfiaknál impotenciát okoz. Elég hat hónapot a fluoridos légkörben melózni ahhoz, hogy a szexuális képesség a nullával legyen egyenlő!

A légkör szennyezése mellett még van egy megoldatlan gond. A kombinát több vizet használ el, mint amennyi az egész Marosvásárhely vízfogyasztása lenne.  Ennek a vízmennyiségnek egy része soha nem tér vissza a Marosba, mert egy része gőz és pára formájában a légkörbe kerül. Egy másik hányada késztermék formájában elhagyja a gyárat. A víz nagyobbik hányada egy viszonylag felületes kezelés után visszaömlik a Marosba. Nincs és nem is lehet olyan kezelési módszert kitalálni, amelyikkel hatástalanítani lehetne, a számtalan szennyeződéssel fertőzött vizet újra használhatóvá tenni. Néha kilométereken át döglött halak hullái borítják a Maros vizét a „véletlen” kiömlések miatt. A nagy mennyiségű nitrátok, nitritek, szulfátok, fluoridok, foszfátok a vízbe kerülnek, a Maroson lefelé a távoli városok ivóvízét teszik tönkre.

Az üzem háta mögött, a Maros túlsó oldalán van egy retenciós medence, amit népiesen iaz batal-nak neveznek. Ez a néhány hektáros tó vize annyira mérgező, hogy hozzá hasonló csak a Csernobil környéke lehet. Valóságos ökológiai bomba, mert egy árvíz, de egy kitartó esőzés esetében is több százezer köbméter méreg kerülne a Maros vizébe. Ehhez képest az elhíresült Tiszai ciánmérgezés egy másnapossági fejfájás lenne csak. Ebből a tóból csak párolgás útján távozik el víz, mert annyira mérgező, hogy kezelni sem lehet. Ennek ellenére, a sokszorosan tömény mérget hóolvadás idején szokták titokban szivárogtatni a Marosba is, mert ilyenkor ugyebár messze viszi a tavaszi áradat.

Másik bomba, amelyik ketyeg, az a kombinát területén elhelyezett négyezer köbméteres ammónia tank lenne. Ebben cseppfolyósított ammóniát tárolnak. Egy kisebb repedés, vagy sérülés esetén is a több tonnányi gáz a légkörbe kerülhetne, és a mérgező gázfelhő útjából nem lenne menekülés. A cseppfolyós állagból expandálódó lehűlt gáz a talaj mentén szétterjedve, képes lenne a környék egész lakósságát kiirtani. Erre a horror forgatókönyvre már volt egyszer példa Marosvásárhelyen. A nyolcvanas évek elején felrobbant négyes ammóniagyár szintézistornyának az egyik elrepülő darabja elvágta a tartályhoz tartozó vezetéket. Egy fiatal magyar gyerek hidegvérén múlt a környék sorsa.  A kiömlött sűrű gázködben tapogatózva, volt bátorsága gázálarccal az arcán felmászni a vezetékes esztakádra, és elzárta a megfelelő szigetelő szelepet. Ha a repeszdarab a tartály falát szakította volna be, akkor Marosvásárhely akkori lakóssága, ma már csak emlék lenne. Az említett robbanás következtében, három kilométeres körzetben az összes ablaktábla betört. A felrobbant nyeletőtorony 16 tonnás fedőlapja másfél kilométerre landolt egy ház udvarán. Az ott leparkolt Daciát három méter mélyre ütötte a földbe. Emberi életet, megfejthetetlenül nem követelt a rendkívül szerencsésen lezajlott nagyarányú robbanás. Sérülést csak néhányan szenvedtek. Mindössze néhány karcolás  volt az egész. A felrobbant toronnyal párhuzamosan nagyméretű hűtővízvezetékek vágódtak el a robbanás következtében.A lezúduló nagy mennyiségű víz elfojtotta a további reakciót, és a biztonsági rendszerek percek alatt alapállásba helyezték a még megmaradt üzemet.Ilyen szerencse azonban csak egyszer fordulhat elő, és az egyre öregedő gyár biztonsága is csökkenőben van. Néhány üzem a múlt század negyvenes-ötvenes éveiben terveződött és néhány technológiai megoldás már a telepítés idejében is elavultnak számított.
Nagy felhajtás megy napok óta, hogy most az egyszer nincs kecmec! Bezárjuk a gyárat, menjenek haza a törökök! A fentebb elsoroltak alapján lehet tippelni, hogy mi lesz a marosvásárhelyi Csernobil sorsa. Emberek ezreinek a társadalmi gondjára hivatkoznak néhányan, hogy a munkanélküliség az egekbe ugrik városomban. Nekem, a szemforgató szemérmesen aggódó emberek mindig tenyérviszketegséget szoktak okozni! Néhány ezer ember gazdasági gondjától nem tudnak aludni, miközben százezrek egészsége és élete forog kockán, és nem csak Marosvásárhelyen. A nagy felindultságot szimuláló hivatásosak se a százezres tömegek egészségi állapota miatt lennének kétségbe esve, mert a társadalmi empátia errefelé nem szokás, hanem csak megfizetett munka. S mint olyan, csak olyan is! Mint a fizetés! Kérdés marad, hogy ki kinek fog többet fizetni? Ahogy itt elnézem a pro és kontra érveket, láthatom, hogy mindenki beszél elvekről, uniós normákról, és sérelmekről is. Csak éppen arról és azokról nem, akiknek a sorsáról dönteni fognak! Azok ebbe nem szólhatnak bele!  Nem, mert  vannak mások, akik úgy vélik, hogy ők azt is jobban tudják, hogy van, vagy nincs jogod az életedhez!

Székely Pügmalion helyett, Székely Csipkerózsika!

Ha valaki, a romániai magyar politikai életben nagyot akar mondani, az mély lélegzetet vesz, aztán a hatásszünet után kimondja a varázsigét: Autonómia! Erre mindenki bólogat, úgy van, az autonómia! Innen tovább bármilyen problémáról lenne szó, vagy bármilyen kampányszöveg is következne, az teljesen mindegy, mert az Ige Nevében beszélő Aranyszájú Semmitmondónak felmagasztosult szövege van! Azt kikezdeni nem illik, nem illő, sőt, a legfőbb bűn, a Nemzet Jövőjét eláruló tettnek számítana! 

Ezzel nincs is gond, mármint a mondókákkal, mert az már régen nyilvánvaló sokak számára, hogy a sokat emlegetett Autonómia működéséről nincs átfogó keretterv, de még ötlet sem, hogy hogyan is kellene annak nekifogni! Pedig ötlet és elgondolás már régen van papíron is, de hogy azokból hogyan lehetne egy Pügmalión mesterhez illően egy csodás szobrot faragni, és abba lelket is lehelni, azt senki sem tudja igazán!

Teljesen fölösleges itt most mindazt felidézni, hogy kik és mikor milyen céllal autonómiáztak, házaltak szavazatokért, ígérgettek fűt-fát a nevében. Céljuk ismeretes, saját karrierjük egyengetése céljából a szájukra vették, dicsérték, követelték, aztán ennyiben maradtunk! Volt lelkesebb is, aki komolyan vette, terveket is szőtt, hisz benne! Talán nekik sikerül majd egyszer eredményt is elérni!

Az autonómiás szövegekkel is az a gond, mint ami a többi társadalmi gonddal is mindig előfordul errefelé, a Balkán tövében. Minden szinten, államelnöktől lefele, a képviselőházon keresztül, a legegyszerűbb lépcsőház előtti padon folyó vitáig, mindenki azt mondja, amit igaznak vél! Ettől a „megmondom én a frankót” típusú vitastílus alól a sajtó sem kivétel, sőt! Ezerszámra megy a „talk show” mindenfelé, ahol a legtökéletesebb példáit láthatjuk, hallhatjuk ennek a balkánista mentalitásnak. Teljesen képtelenség például a környező országok tévéiben is olyan műsort találni, ahol ne arról lenne szó, hogy az éppen ott üldögélőknek mi lenne valamiről a véleménye! Lehet szó bármiről, mert a tévé előtt ülő, fekvő néző azt fogja megtudni, hogy X, vagy Y mint gondol, vagy hogyan gondolja! De soha nem azt, ami van! Soha nem úgy, ahogyan történik, hanem úgy és csak úgy, ahogyan valaki a saját szemszögéből megítéli! Ellenpéldaképpen, mert ilyen is van, érdemes olyan műsorokat nézegetni, illetve követni, mint a Sat1, 3sat, ZDF, ORF stb. Igaz, németül is kell tudni, és nálunk ez is másképpen van beállítva, hogy jobb ugyebár az angol nyelvismeret. Nekem az a véleményem, hogy a legjobb változat a mindkét nyelv azonos szintű ismerete lenne. Nos, a fent említett műsorokban döbbenetesen mást lehet tapasztani! Itt, ha gazdasági gondokról beszélnek, akkor gazdasági gondokra lehet recepteket is kapni, és nem csak beszámolókat, hogy hát baj van! Ha terrorizmusról van szó, akkor nem Bin Laden üzeneteit olvassák be, és robbantásokat mutatnak vég nélkül, hanem a terrorizmust kiváltó és azt fenntartó jelenségeket vizsgálják. A végére kikerekedik a megoldás is, hogy hogyan lehetne a terrorizmust felszámolni úgy, hogy ne a kommandósok tegyék azt, hanem a terrorizmus, mint eszköz, váljon céltalanná!  Ha politikus beszél valami baromságot, akkor nem arról fog a vita folyni, hogy joga volt ezt mondani, vagy mi váltotta azt ki, hanem arról lesz szó, hogy a baromságokat fecsegőknek ne legyen többé alkalmuk onnan beszélni, ahonnan éppen baromságokat mondtak, mert azt onnan nem lehet megtenni! Ami a legfurcsább lehet számunkra az, hogy azok, akik ott beszélgetnek, nyugodt hangon, élvezettel társalognak, ÉRTENEK is AHHOZ, amiről beszélnek!

Hogy nálunk miért nincs ez így? Illetve miért van másképpen, arról hadd meséljen ékesen egy példa! Friss jogi doktorátussal rendelkező kolozsvári fiatal titán, aki román szakon végezte „tanulmányait”, nem tud románul még társalgási szinten sem beszélni! Ezt a paradox jelenséget mondjuk nehéz volna elképzelni úgy, hogy a Cambridge-i egyetem végzőse  még nyekeregni se tudjon angolul!

Erre jön a tipikus balkáni értelmezés, amitől az ész megáll! Mindenki ledöbbenve veszi tudomásul a dolgot, de senki sem megy el addig, hogy feltegye azt a kérdést, hogy: Akkor X-nek mekkora lehet a jogi tudománya? Jó, jó, van diplomája, de… Ez eszméletlen, de nem egyedüli példa! A sor nagyon hosszú, és a mostani magyar képviselőink közt is vannak olyanok, akik új doktori címmel rendelkeznek! Néhány év múlva, mikor kikopnak a parlamentből, találkozni fogunk velük az egyetemeken, mikor a katedráról tanítani is fognak! Hogy mit, azt le lehet majd mérni a jövő generációk tudásán! Akkor talán az lesz meglepő, de nem olyan erősen, hogy van diplomája is, igaz írni és olvasni még nem tud! Nahát!!!

A hozzánemértés mesteri fokozatának elérése csak az egyik oka lenne annak, hogy itt állunk, ahol ma vagyunk az autonómiánkkal! A másik tragikomikus jelenség az, mikor úgy beszélünk dolgokról, eseményekről, és jelenségekről, hogy azokat soha nem láttuk, nem észleltük, nem tapasztaltuk meg a helyszínen, a saját habitusában nem láttuk lezajlani! Olvastunk, hallottunk valamit, tíz könyvből írtunk egy tizenegyediket a saját nevünkben, és szakemberekké váltunk a témában. Soha nem ellenőriztük le a korábbi tíz könyv hitelességét sem, soha semmivel sem járultunk hozzá a meglévő ismeretek tárházának a bővítéséhez. Legfeljebb, szokásunkhoz híven, elmondtuk a saját véleményünket is, amit mellesleg megint csak hamis alapokon építettünk fel! Vagy a politikai ízlés és illendőség szájíze szerint fogalmaztunk meg! Hónapokon át ment a szájtépés, hogy a gyergyószentmiklósi EMI tábor mekkora gazemberség lenne! Mindenféle botcsinálta újságíró és hordószónok politikus verte a nagydobot, hogy így, meg úgy! Érdekes módon, egyetlen szakértő sem tette a lábát a tábor területére, néhány joviálisan vigyorgó fiatal riporteren kívül, aki a filmezett anyaggal később manipulálva, a hangadók szája íze szerint idétlenkedett a médiában. Ennyi volt a „szakértelem” de véleménye mindenkinek előre megvolt, s azt a tények bár igazolni nem tudták, ez semmit sem változtatott a meggyőződésükön. A jövőre megrendezendő táborról ugyan úgy fognak előre viszolyogni, és ugyan úgy fognak megint rablót kiáltani! Azért, mert nekik EZ a véleményük, punktum! Én, aki vettem a fáradtságot és személyesen is meglátogattam a tábort, megvan a saját véleményem, és az egyáltalán nem esik egybe az álszemérmeskedő hivatásos szakvéleményező „szakemberek” siránkozásaival. Az EMI tábor egy ifjúsági tábor, ami semmi esetre sem téveszthető össze a Hitlerjugend-el, vagy a Noua Dreptate féle vasgárdista, nyíltan neofasiszta szervezet megnyilvánulásaival. Lehet, hogy távolról ez nem látszik, de aki véleményt akar mondani úgy, hogy igazat is mondjon, az vegye máskor a fáradtságot és tájékozódjon a helyszínen!

Elmondható, hogy az EMI-nek a jövőben kiemelkedett szerepe lehet a helyi autonómiák megvalósításában, míg az ellenük acsarkodó, magukat zavarukban neoliberálisoknak nevezők, kicsi, de annál zajosabb csapata soha nem lesz az autonómiás mozgalmak támogatója! Nem lesz semmi, a politikai pártok képviselői által autonómiát emlegetők mozgalmából sem, mert az csak üres fecsegés! Először is, nem ismerik a Székelyföld sajátosságait, a sokféleség által teremtett helyi viszonyokat. Másodsorban, nem tudják a politikai érdekeiket felülírni a helyi közösségek javára!

Augusztusban Kézdivásárhelyen a nyolcadik Kézdi Expo bonyolódott a város sportcsarnokában. Mennyire fontos egy városnak egy ipari kiállítás, azt nem kellene részletezni itt! Ennek ellenére, a megyei tanácselnök annyi fáradtságot sem vett, hogy jelenlétével megtisztelje a fontos eseményt. A budapesti kormány két delegátust küldött a helyszínre, és az IMM bukaresti minisztere is megjelent a nyitányon. Tamás Sándor, RMDSZ-es megyei tanácselnök rá se hederített a dologra! Neki politikai sérelmei vannak, a kézdivásárhelyiek pedig menjenek a francba a gondjaikkal!

Ugyanitt, ünnepi városnapokat tartottak, ahol a politikusok igyekeztek dörgölődni a néphez, és érdemes volt nézni, hogy mennyire idétlenek tudnak lenni, ha leszállnak a nép közé.  Kézdivásárhely főtere nem nagy, s ha végigtekintesz Gábor Áron szobra mellől, láthatod az egész ingyenes előadást. Azt, hogy Szász Jenő hogyan vonul ki családjával a színházból, vagy hogyan dzsentrisedik Borbély Károly pipával a szájában, mikor egy szőkét sétáltat a parkban. A legtermészetesebben talán Ráduly Róbert viselkedett, mikor kislányával a kocsijába készült beszállni, és vidáman pár szót váltottunk vele az előadásról.

A város népe pedig ünnepelt a kései órákig, számtalan előadást nézhetett, táncolhatott és élte a világát, mint ahogy eddig is tette! Mint ahogy a nagybaconi székelyek és a barótiak is, meg az egész Székelyföld népe ünnepelt és élte világát. Nem kellett szólnia senkinek, hogy mit és hogyan tegyen, nem kellett semmiféle központosított érdekvédelmi szervezetnek közbeszólnia, hogy né székelyek, éljetek, tegyetek valamit! Nem, mert a Nép él és cselekszik! Éli önmaga életét, újra és újra! Az egyének elpusztulnak, de újak születnek és a nép tovább él! Amit a nép átörököl, amit a Nép tesz, a magyar nép, az a Magyar Nemzet! Ez a gyengébbek kedvéért, mert számtalan olyan kérdést hallottam már, hogy mi is lenne az erdélyi magyar nép sajátossága! Hát az lenne, ami évszázadok után is, ha átalakulva is, de mindig megmarad, és a következő generációk viszik tovább! Ezt azonban látni kell, ott a helyszínen, oda kell menni és nem csak kampányok ideje alatt! Nem a népet kell megszólítani, hanem várd ki, amíg a Nép hozzád szól! Akkor tudni fogod, hogy mit akar, és akkor beszélhetsz a nevében is! Addig úgy jársz, mint Toró Tibor, aki a nagy Nemzetgyűlések előtt azt nyilatkozta, hogy a legfontosabb az lenne, hogy mindenki jöjjön el, és mondja el, mi a baja, és gyűjtsük össze a gondokat egy listára! Hát igen, listákat írunk, aztán kampány idején van miből puskázzanak a felkészületlen politikusaink, és csodálatosan tudják azt, hogy mi lenne a bajunk!

Megdöbbentő, hogy bármerre jársz a Székelyföldön, az elmaradottság jeleit láthatod, de a megújulást is! Az utóbbi a fontosabb! Valóságos reneszánsz bontakozik ki a szemed előtt, és repes a szíved örömében! Erre nekem ne mondja senki, hogy porlunk, mint a szikla! Porlunk egy nagy nyavalyát, csak túl sok itt a porhintés, és attól nem látunk rendesen! Néhány fotót illesztek ide, a nagybaconi napok alkalmával készültek.Olyan pompon lányokat láthattam, a csillogó villogó botokat forgatva a kezükben, hogy olyat  egyetlen erdélyi nagyvárosban sem! A háttérben szakszerű fúvószenekar nyomta az indulót.  Ha egy településnek ennyi fiatal zenésze van, és ezek csak a zenészek, akkor itt lehet utánpótlásról is beszélni!

 

  

 

Tovább haladva az úton, mindegyre pártás székelyruhás lányokat láthatsz szekérre ülve, és szilaj legényeket a nyeregben. Bokrétákkal, szalagokkal feldíszítve járják az utakat. Helyenként megállnak, és a zenészek rázendítenek a nótára, mire a fiatalok úgy ropják a táncot, hogy döng az aszfalt alattuk. Ott jármű addig át nem megy, míg meg nem unják a táncot. Igaz, senkit sem láttam, hogy ne állna tátott szájjal és ne az ingyenes előadást nézné! Én is ezt tettem, miközben a legények cifra nyergeit nézegettem, ami egyáltalán nem olcsó berendezés, nem is beszélve a lovakról. Egyetlen igavonó lovat sem láttam nyereg alá fogva. Karcsú bokájú, csak lovaglásra használt, betanított nemes fajtát azonban igen, és egy ilyen lipicai ára versenyezik egy BMW árával is! Egyetlen nap alatt legalább húsz olyan példányt láttunk felszerszámozva, hogy a szánk tátva maradt. Nesze neked elmaradott, szegény székely vidék!

Hát politikus elvtársak, ti nagyon rossz helyen keresitek az autonómiát! Illetve nem is igazán keresitek, mert ha ezt tennétek, akkor azt is láthattátok volna, hogy az valójában létezik, él, mozog, és nagyon szépen fejlődik is! Annyira a szemetek előtt lenne, ha keresnétek is, hogy ki is verhetné azt, akkor sem látnátok! Nem látnátok, mert semmit sem tudtok népetekről! Azokról, akiknek állítólag a nevében beszéltek!

Az autonómia titka a gyökereknél keresendő, és csak azokra a gyökerekre alapozva, mintegy ránemesítve arra, lehetne megvalósítani azt! Kívülről jövő ötletekkel, agyalágyult mesterkedésekkel, szócsokrokkal soha, de soha a székely népet nem fogjátok rávenni arra, hogy valami olyant tegyen, ami neki nem tetszik! Eddig sem sikerült senkinek megtörni ezt a makacs népet, és ezután sem fogja megtenni senki! A székelységet nem megváltani vagy megváltoztatni kell, hogy beleférjen valami autonómiába, hanem olyan autonómiát kell neki adni, amilyen már van, és annak terhét önszántából is magára veszi, mert az már az övé!

Vissza a gyökerekhez!  Okoskodás helyett, menjetek ki már egyszer a néphez, éljetek ott vele, és ismerjétek meg azt! Miután megismeritek, majd tudni fogjátok, hogyan kell a nevében beszélni! Ne a véleményeteket mondjátok el a népről, hogy maradi, makacs stb. Értsétek meg, miért olyan és cselekedjetek úgy, hogy a vélt hiányosságból erény kovácsolódjon!

 Pügmalion  megfaragta saját autonómiáját már évezredekkel ezelőtt! Nekünk, erdélyi székelyeknek nincs ilyen nagy bajunk, mert mi csak a szendergő Csipkerózsikánkat kellene felébresztenünk az öntudatára!

Hogy lesz ebből Autonómia?

Lejárt, illetve lejártak a Nagy Nemzetgyűlések Székelyföldön! Mindenki elmondta a magáét, és most minden rendben van! Van, aki a második gyűlést folytonosságnak tekinti, van olyan, akinek ez csak koloncot jelent. Van himnusz, van Memorandum is, és körülbelül ennyivel maradtunk! Illetve mégsem, mert igazi hasznot a WC Tudorok tudnak elkönyvelni. Azok, akikkel vasárnap órák hosszat vitatkoztak, illetve átkoztatták magukat az Antena 3 jóvoltából a nép nagyjai. Egyszer Izsák Balázs tartotta a fejét a dilinyós Tudor mosléközöne alá, aztán Tamás Sándort állt mikrofon mögé, hogy a legaljasabb mocskolódást vegye a nyakába! Mindezt miért? Hogy a román nemzetiségűekkel tárgyaljanak? Mióta lennének WC Tudor és társai illetékesek, a román fél tárgyalóképes partnerei az autonómiaügyben? Fogalmam sincs róla, és arról se, hogy miért kellett egy ilyen sötét lelkű szemétláda alá lovat adni! És azt végképpen nem tudom, hogy egy, a magyarság nevében beszélni kívánó bárki, hogy lehet ennyire gyáva és meghunyászkodó, hogy ha már vitába szállt az őrülttel, akkor miért nem vágta ki a rezet? Egyrészt ember ennyi sértést nem tűrhet el, de ha mégis vállalja, akkor legalább legyen annak értelme! Például a „köszönöm szépen, hogy meghallgattak” helyett kimondhatta volna az élő műsorban, hogy „Kedves műsorvezető, most talán megérti, hogy ilyen és efféle ocsmány támadások miatt kell nekünk sajátos autonómia! Azért, hogy védve legyünk az efféle náci támadásoktól, és gyalázkodásoktól, mint amilyen az önök jóvoltából, ma ránk, magyarokra zúdult! Ezt nem akarjuk tovább tűrni, hogy nap, mint nap nemzetiszocialista ideológiákkal fertőzött társadalomban éljünk, ahol a román nemzetiségűek Übermenschen-ek, mi magyarok csak Untermenschen-ek lehetünk!”

Ezt senki sem mondta el, hanem percekig WC Tudor tirádáit hallgatták türelmesen, és a stúdió jóvoltából a lecsendesített mikrofon mögé elbujt Tamás Sándor hangja nem is hallatszott, csak foszlányokban. Mikor hallatszott, csak annyira telt a mondanivalóból, hogy „Mi is itt lakunk, ez a mi hazánk is!” Ennyi volt az érvelés és a többi csak kínos önigazolásféle magyarázkodásba fulladt ki! Hogy lesz ebből autonómia? Hogy lehet így, a földön csúszva bármit is elérni? Hogy lehet ekkora hülyeséget elkövetni? Hogy lehet ekkora, nyilvánvaló csapdába besétálni? Hol van a józan esze bárkinek, hogy egy pillanatig is azt hiszi, hogy WC Tudorral szót lehet érteni? Világosan látszott, hogy azért hívták a stúdióba a szélsőségesen sovén nagyágyút, hogy rajta keresztül elmondhassák azt, amit, az önmagukat szalonképesnek valló hangadók nem mernek kimondani nyíltan. Gondolatban, és a díszletek mögött azonban tökéletes az egyetértés. A látszatot azonban igyekeznek fenntartani! A megfélemlítés, a gyalázkodás, más nemzetiségek nyílt megsértése semmiféle hivatalos eljárást nem vont maga után itt, Romániában. Ez is mutatja, hogy itt mindig, és mindenkor a látszat számít csak! Ez azonban nem menti a magyarság nevében felszólalók szégyenteljes kudarcát, a méltatlan helyzetben való kínos tehetetlenségét. Állnak a nagy szennylavinában, és egyetlen épkézláb replikát sem tudnak kinyögni! Márpedig ha valaki felvállalja a közössége képviseletét, akkor számíthat arra, hogy nem csak úriemberekkel kell majd vitáznia! A vasárnapi gyalázatos jelenetet egyáltalán nem kellett volna felvállalni, mert eltérően a kellemetlen viták hangulatától, ez nem vita volt, hanem egészen másvalami!

Nagyon elkeserítő, hogy nem vagyunk képesek még egy közös gyűlést sem megszervezni a jövőnk érdekében, hanem inkább egymás nyakát szorongatjuk. Mikor kívülről jön támadás, akkor meggyőződhetünk arról is, hogy teljesen képtelenek vagyunk az önvédelemre! Egyvalamit tudunk és merünk megtenni, hogy önmagunkat támadjuk, egymást kikészítsük, mert ehhez van bátorságunk. Tudjuk, hogy fajtánk nem mer visszaütni! Ha vissza is ütne, azt amúgy se komolyan teszi, attól nem kell félni!

Igen tisztelt nemzettársaim, egy dolgot ne felejtsetek el! Mindezt a „túlsó” oldalon is nagyon jól tudják! S akkor magától tevődik fel a következő, jogos kérdés is: Ha mi magunk is csak a saját magunk ellenfele tudunk lenni, és a külső ellenséget még a minimális tisztelet betartására sem tudjuk rávenni, akkor miféle stratégiai győzelemre számíthatunk a jövőben?  Nem vitás, hogy számunkra egyre fontosabb kérdés lehet az, hogy miként lesz ebből a szerencsétlenkedésből igazi Autonómia?
Hogy hogyan? Azt egyelőre csak a Jóisten tudhatja!

  

Székelyföldnek adjátok vissza a jussát!

Történt 2004.-ben, helyszín Düsseldorf, a német iparkamara által szervezett kiállítás, vásárral egybekötve. Németekkel folytatott társalgás, német modorban. A németek nem szívélyesek, a németek precízek, öntudatosak, tudják, amit tudnak! Ha beszélnek, vagy  hűvösen-tartózkodóan teszik,  vagy szókimondóan őszinték. Társalgás közben kérdezik tapintatosan, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, mi érdekelne? Mondjuk, és azt is, hogy Erdélyből, Románia. –Ah, ja, a Balkánról! - Nem a Balkánról, hanem Erdélyből, Siebenbürger! -Ja persze, a Balkánról!  Hiába méltatlankodtunk, megnyugtattak, hogy értik ők, Románia-Erdély, akkor az a Balkán! Később egyik volt idevalósi német ismerősünk elmagyarázta, hogy nem kell szívre venni, mert ami Passau-tól keletre fekszik, az minden német számára Balkánnak számít. Úgy is tekintetnek rá! Akkor megértettem azt, hogy az, ami Passau-tól nyugatra van, ahhoz nekünk kevés közünk van! Nyugodtan kimondhatjuk azt is, hogy ha ez lenne a sokat emlegetett Európa, akkor nekünk ott nincs is mit keressünk! A napokban úgy gondolom, hogy megértettem végre, miért vagyunk „csak” Balkán, és azt is, hogy mit jelent ténylegesen balkáninak lenni! A negatív felhang ellenére, ez nem csak hátrányt jelenthet, hanem bizonyos esetben előnyünkre is válhat. De erről csak később!

Még egy történet arról, hogy érthető legyen az, hogyan működik a nem balkáni germán rendszer. Viki néni Marosvásárhelyről meglátogatta lányát Kölnben, ahol az akkori szabályok szerint, hat hónapos vízummal december elejéig tartózkodhatott. Jött a Karácsony, és szerették volna együtt tölteni azt, de az már kiesett az érvényes határidőből. Ezért az idegenrendészeti hivatalhoz fordultak, hogy meghosszabbítsák a vízum időtartalmát. Ott több iroda működik, és az abc-sorrend dönti el, hogy melyik irodába kell bemenned. Az illetékes iroda hivatalnoka hallani sem akart a hosszabbításról, haza kell menni! A család megmozdult, hogy ez azért mégse jó így, és kihallgatásra kerültek Kohl kancellár hivatalában. Ott rövid volt a kihallgatás!  Miután elmondták a gondjukat, csak annyit kérdezett Kohl, hogy az illetékes hivatalnok mit mondott? Mondták, hogy elutasította a kérelmüket, mire a válasz az volt, hogy akkor ő, Németország kancellárja sem mondhat mást, mert neki nincs joga felülbírálni az illetékes hivatalnok döntését. Ennyi a sztori, s most csak arra kérek mindenkit, hogy képzelje el csak egy pillanatra, hogy hogyan oldotta volna meg hasonló problémáját bárki, itt Romániában, és nemcsak itt! A fejemet teszem rá, hogy ha nem is emberségből, hanem néhány eurós „befektetéssel” bármelyik illetékes hivatalnok „megoldotta” volna a kör négyszögesítését, ott helyben! Mert itt Balkán van!
Honnan ered ez a balkánizmus? Nem másért, de ha a kirándulók szeméthegyeket hagynak hátra, akkor azt is balkánizmusnak nevezzük, és azt is, ha az orvos csak a kenőpénz bezsebelése után hajlandó elvégezni a dolgát. Sorolhatnánk a balkánizmus ismertetőjegyeit, de ezeknek nagyobb része egészen más kóros okokra vezethetőek vissza!
Nálunk, ennek a viselkedésformának történelmi hagyományai vannak, és szintén történelmi okokra vezethetőek vissza. Mélyen, a történelmi hagyományok és társadalmi berendezkedések gyökereinél kell keresni az eredetét. Ha a korábbi magyar társadalom hagyományait vizsgálgatjuk, kiderül, hogy mindig voltak kiváltságosak, akikre sokszor még a gravitáció is másképpen hatott. Elég volt csak egy kutyabőrös bizonyítvány, és esetében mindjárt másképpen értelmezték a törvényt. Adót nem kellett fizetnie, s ha neve mellé hatalmas vagyon is társult, akkor még az uralkodók is szőrmentén kezelték a retinenskedőt. Egyházi személy megint másféle elbírálásban részesült, ha egyáltalán történt felelősségre vonás. Székely ember nem fizetett adót, hanem háborúzni járt, és a kvázi szabadság megint különleges társadalmi státuszt jelentett. A szászok megint más úton jártak, és az osztrák birodalom kiterjeszkedése után, kiváltságokat kiváltságokra halmozva igyekeztek kibújni a törvények alól. Ezeknek a kiváltságoknak a csökevényei szokásokká váltak, és nyomai ma is fellehetőek a társadalmilag átrendezkedett jelenben. Vidéken ma is hallani lehet, hogy X nem illik Y-hoz, mert „csak” református, vagy éppen „katolikus”, de lehet, hogy „csak” egyszerűen „ágálnak”.
A történelmi Romániában, mindig az ortodox egyház és a bojárok, a helyi kiskirályok döntötték el, hogy mi hogyan legyen. Később, a modern állam megteremtése sem hozott valódi változást, mert a király és annak helytartói hasonlóan viselkedtek, és kedvük szerint értelmezték a törvényeket.Trianon után, a keleti tirannizmus áttevődött Erdélybe is, és ötvöződve az itteni úrhatnámsággal kialakította a ma itt található „eredeti” viselkedésformát. Ettől valamivel eltér a Kárpátokon túli „déliség”, amit mi erdélyiek nevezünk balkánizmusnak. Ez a viszonylagosság nem jelent már nagy különbséget, mert a „déli” szellemiség nagyon jó táptalajra talált itt Erdélyben. Egyébként a központosított államvezetés rákényszerítette a provinciára is a balkánizmus doktrínáját.Ennek a balkánizmusnak a sajátosságai a következők:
-A hatalomra került vezetők, kinevezett főhivatalnokok, ügynökségek igazgatói, vezető testületek tagjai nem a köz érdekét szolgálják, hanem KEGYET gyakorolnak! Ha úgy akarják fekete, ha nem akarják, akkor fehér!
 -Döntenek ott is, ahol ez teljesen fölösleges, és ha egyáltalán nem döntenek, akkor sem történik semmi! Megtehetik, mert a rendszer úgy áll össze, hogy ez részben társadalmilag is elfogadott viselkedésforma. A tejhatalmú diktátor pozíciója azonban mindig ingatag, mert a felsőbb rétegek vezetői is kegyet gyakorolnak lefele, és így megy ez felfelé, egészen az államelnökig.
-Mindenki függ valakitől, és a függőséget csak látszólagosan szabályozzák a törvények, amelyeknek az értelmezése is a függőség függvénye!
-A bonyolult függőségi hálózat átláthatatlanul tekerőzik, s a politikai pártok tovább bonyolítják a helyi klánok által még jobban felkavart zűrt.

Ezért aztán az, aki helyzetbe kerül, az tudja, hogy átmeneti állapotban van, s ekkor harácsolni kezd, mert az idő sürget. A korrupció mindennapos jelenség, a kenőpénzek jönnek-mennek, mindenki lop-csal, ahogyan tud. Nincsenek közép és hosszú-távú tervek, mert az állandó személycserék miatt ez nem járható út. A máról holnapra megvalósítható tervek jöhetnek szóba csak, és ennek súlyos gazdasági-társadalmi következményei vannak.

A kilencvenes években, Németországban súlyos gondnak nevezték a globalizációt prédikálok a törvények által keményen bebetonozott hivatalnokok rendszerét. Itt ugyanis egy hivatalba belépett hivatalnok élete végéig hivatalában maradhatott, mert az elmozdítására csak különleges esetekben kerülhetett sor. Ilyen kivételes leváltást csak bizonyított bűn, vagy valami kirívó kihágás esetében lehetett megejteni. A kifogás az, volt, hogy belátható időn belül tarthatatlan a társadalmi biztosítási rendszer a felgyülemlett hivatalnokok nagy száma miatt. Számtalan politikai támadásnak voltak kitéve, és eddig minden kancellár foga beletört a rendszer megreformálásának a kísérletébe.
 Most, mikor a világon végigsepert a gazdasági válság, és helyenként valósággal tombol, csak néhány ország volt képes hatásosan fellépni a katasztrófával fenyegető válsággal szemben. 2009. második felében gazdasági növekedést csak néhány ország tud felmutatni. Élen jár Németország 0.9%-os növekedéssel, második helyen Japán áll 0.8%-kal. Állítólag Franciaország is felzárkózik, de ezt hivatalosan még nem sikerült igazolni. Ami meglepő, Oroszország is növekvő trendet mutat, de ez is még kérdéses. Tény, hogy ezek az államok az U típusú gazdasági krízis második felébe léptek, ami biztató jelnek számít. Ami közös ezekben az országokban, és itt Németországra és Japánra gondolok, az, hogy hagyományosan hosszú idők óta működő adminisztrációs rendszerrel rendelkeznek, ahol a politikai változások nincsenek hatással a személyzetre, és az adminisztratív rendszerre. Németországban még Bismarck idejéből is vannak érvényben lévő törvények. Japánban szintén ebből az időből származik számtalan rendelet és intézmény, amikor a feudális Japán a modernizáció útjára lépett.
Bebizonyosodik az, hogy egy államot nem a mindenkori jövő-menő kormányok és kormányfők hozzáértése teszi sikeressé, hanem a háttérben folyamatosan működő rendszer hatásossága a sorsdöntő! A dinasztiák történetét tanulmányozva kideríthető, hogy számtalan esetben teljesen hülye királyok, uralkodók ideje alatt az illető országok jóformán semmit sem tapasztaltak a vezetők tehetetlenségéből. Számtalanszor kiskorú gyerekek ültek a trónon, de ettől még sehol nem állt meg az élet. A rendszer vitte tovább a világot, mert egy társadalomban a rendszerre hárul a legnagyobb feladat! A feladatokat csak a rendszert alkotó hozzáértők tudták megoldani, és a hozzáértés egyik kulcsa a tapasztalatok szerzése. Ennek alapvető követelménye a kontinuitás és a tapasztalatok átadása az időközben felnevelt utódoknak is. Diplomaták családjában diplomatákat neveltek, katonák családjában katonatiszteket.
Így jutunk el oda, hogy méltán tegyük fel a kellemetlen kérdést. Nálunk miért nem mennek a dolgok úgy, ahogy elvárnánk azt? Egyszer azért, mert buta, tehetségtelen embereket nem kell kinevelni, tanítani, mert olyan mindenfelé akad! Akkor minek kell az iskolákkal törődni? Diplomát minden sarkon lehet venni, s egyéb mi kellene még? Ide nem kell kontinuitás sem, mert ez megy magától is! Bármelyik gyors-diplomást teszed bárhová, mindenhová egyformán jó és rossz is egyben, mert semmihez sem ért. Akkor minek válogatni a legjobbat? Tanügy, egészségügy, mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, teljesen mindegy, mert egyikért sem tud semmit tenni, mindenhol egyformán tehetetlen. Teheted, veheted, eldobhatod, bármikor tehetsz mást helyébe. Ezt egy tanult, önmagára valamit is adó, határozott egyéniséggel rendelkező emberrel nem tudod megtenni. Ezért nem is kerülhetnek be a rendszerbe! Egyének nélkül azonban nincs rendszer, és rendszer nélkül nincs sem jelen, sem jövő!

Minálunk sokan vannak olyanok, akik még a valamikor működő rendszerek nyomait is eltörölnék. Nem azért, mert valami jobbat tudnának, vagy az új a régiek miatt nem működne, hanem azért, mert a semmi mellett a kicsi is óriásnak számít. Aki pedig a semmittevéshez ért csak, azt minden más hasznos dolog irritál. Így állunk azzal a magyarázattal is, hogy a Székelyföld legnagyobb szépséghibája, elmaradottságának az oka a székek foszlányokban fennmaradt létezése lenne. A fenti tanulságokkal összevetve azonban kimutatható, hogy egy hosszú időkön átívelő, valamikor jól működő rendszert nem szabad leírni csak azért, mert valakinek az lenne a véleménye!
Véleményt bárki mondhat bármiről, de igaza csak akkor lehet, ha tudja azt is, hogy miről beszél! Csutak István a Székelyföldet ostorozza, de szavaiból az derül ki, hogy nagyon sokat kellene még ahhoz hozzátenni, hogy ténylegesen szakértő is legyen abban, amiről beszél. Márpedig szakértelem nélkül nincs értelmes szó sem! Talán nem is ez lenne a célja!

A Székelyföld lerombolása nem csak 130 évvel ezelőtt volt divat, mert ma is vannak olyanok, akiknek nagyon az útjukban van még most is!  Akkor is, és ma is, mindig kerültek janicsárok és kollaboránsok, akik jó pénzért, jó állásért, cserébe eladták még az édesanyjuk sírkövét is! Az osztrákok is tudták, hogy ha valakiknek a kultúrájukat kell tönkretenni, akkor nem az egyéneket kell hajkurászni, hanem az intézményeit működtető kereteket kell ellehetetleníteni. Mi tartotta össze a székely társadalmat? Maguk a székek. Akkor mától ne legyenek! És úgy lett, illetve mégse, mert később a románok is szétverték még jobban, és ma Csutak Istvánnak és az UDMR egyéb janicsárjainak is gondot jelentenek. Ők csak kell tudják azt, hogy miért lenne annyira fontos, ha végképp eltűnnének a székely székek.

Maholnap összeülnek a székelyföldi polgármesterek, választott képviselők, hogy megbeszéljék a jelent és a jövőt. Nagy a gyanúm, hogy a múltban felgyülemlett személyes gondoknak sokkal nagyobb lesz a hangsúlya, mint a múlt tanulságainak a bölcs felismerése. Pedig igazán kár lenne, mert a jelen sikeres nemzeteitől eltanulva néhány tanulságos sikertörténetet, sikerülne fordítani egyet a történelem kerekén, és újra visszaszorítani a balkáni szellemiséget a Kárpátok túlsó oldalára. Mindenki maradjon meg a saját hagyományaival! Túl, a balkáni szatrapákkal! Itt, Székelyföldön a székekkel! Egy próbát mindenképpen megérne, mert a sok locsogáson túl, más kézzelfoghatóbb terv nincs a zsebünkben! A mieink találták ki, és még mindig a miénk lenne!  Munkára fel emberek, hátha menni fog nekünk is! 

Meteoritok, vagy csak kövek?

Tavaly télen kirándulni mentem egyet a környező dombokra. Késő délután már hazafelé tartottam, mikor a fejem fölött furcsa dörejt hallottam. Elképedve hallgatóztam, hogy ilyenkor errefelé nem szokott égzengés lenni január közepén. Néhány pillanat elteltével tompa pufogásokat hallottam, majd sustorgást is, mint mikor pezsgős üvegeket nyitogatnak. Néhány másodpercig tartott csak az egész, és megértettem, hogy az égből kövek hullanak a környékre. Meteorzápor hullott az égből! Több ponton is sziszegést hallottam a közel félméteres hóban, de sehogyan sem tudtam egyetlen becsapódást sem megtalálni. A környező hó alaposan  fel volt túrva, ugyanis korábban gyerekek szánkóztak a környéken, s így nehezen lehetett a becsapódások nyomait megtalálni. Sokáig keresgéltem a környéken, de a rohamos sötétedés miatt semmit sem találtam a potyogó kövekből. Csalódottan mentem haza, de a legelső alkalommal visszatértem a "zápor" helyére, amikor már a hó is eltakarodott. Fényes nappal, órákig kutattam át minden négyzetmétert, s egy óriási mágnessel keresgéltem, de néhány sörös dugón és két rozsdás drótdarabon kívül, semmiféle vasat sem találtam. A környék mocsaras hely, ahol a domboldalról lefolyó víz megáll a vasúti töltés előtt. Kavics rengeteg van a földbe ágyazódva, de ezek lekoptatott folyami kavicsok, és a vasúti töltés kövei is könnyen felismerhetőek. Így, olyan köveket keresgéltem, amelyek formára és külalakra is eltérnek a környéken találhatóaktól. Pár órás keresgélés után találtam néhány furcsa darabot, amelyek az emlegetett szempontok alapján ítélve, teljesen eltértek a többitől. Kb. tíz különböző darabot sikerült összegyűjtenem, amelyeket később otthon alaposan átvizsgáltam.

Az égből hulló meteoritokat két fő kategóriába szokták osztályozni az összetételük alapján. Az egyikbe a vas-meteoritok tartoznak, amelyek vas-nikkelből állnak, míg a másik kategóriában a kő-meteoritok tartoznak. Ezek nem tartalmaznak fémet, és összetételük a sziklakőhöz  hasonló. Alapanyaguk a különböző szilikátokból tevődnek össze. Van egy harmadik kategória is, a vegyes összetételű meteoritok. Ezekben úgy a fémek, mint a szilikátok is előfordulnak. Az általam talált meteorgyanús kövek közt egyik sem tartalmaz fémeket, tehát legfeljebb kőmeteoritokról lehet szó.

Függetlenül az összetételtől, a meteoritok közös vonása az, hogy magukon viselik a légkört átszelő viszontagság nyomait. A kozmikus sebességgel érkező meteorok, ha méretük nem elégé nagy, akkor kivétel nélkül elhamvadnak a légkörben a súrlódás okozta felmelegedés következtében. Nagyobb mérettel rendelkező meteornak esélye van, hogy elérje a föld felszínét és becsapódjon abba. A Hold felszínén számtalan becsapódási kráter látható, de a földön is találhatunk ilyeneket. Néhány túlhevült bolida a túlzott felmelegedés következtében még a légkörben felrobban, és valóságos meteorzáport zúdít a környezetére. A kőmeteorok gyakrabban robbannak fel a hő okozta belső feszültségek következtében. A vasból összeállt meteorok valamivel jobban viselik a hirtelen felmelegedést, mivel jobb hővezető képességük miatt kisebb szerkezeti feszültségek lépnek fel a belsejükben. 

Tehát olyan jeleket kellett keresnem, amelyek extrém felmelegedés okozta elváltozások nyomait jelentik. Ennek alapján két darabot sikerült kiválasztanom. Mindkettő felületén olvadások nyomai fedezhetőek fel, és a hirtelen lehűlés okozta felszíni mikrórepedések nyomai is megtalálhatóak. Tehát sikerült két darabot találni, amelyekről gyanítható, hogy kozmikus eredetűek lennének. Biztos választ a geológiában jártas szakember, és-vagy izotópos laboratóriumi vizsgálat adhatna. Addig is közszemlére bocsájtom a két darab követ, hátha akad valaki, aki leleplezi az igazságot. Nem állítom, hogy a kérdéses darabok valódi meteorok lennének, csak annyit tudok biztosan állítani, hogy a környéken még hasonló darabok sincsenek, és a fentebb leírt kőesőt magam tapasztaltam meg. A hely, ahová becsapódtak nincs elérhetetlenül messze, néhány perces sétával elérhető. Ami gond, hogy nyáron buja növényzet fedi a területet, és esős időben bokáig érő állóvíz fedi. Tavasszal azonban, ha szárazabb az idő, kitűnően lehet kutatgatni a talajt égi vendégek után. Íme, a két darab kő!

Itt újabb fotókat készítettem, miután letörtem egy darabot a nagyobbik darabból.

 

 

 

A Turáni Átok, vagy legyünk a kormányban?

A napokban ünnepeltük Szent István királyunkat, akit a magyar történelem a Nagy Államalapító címmel ruházott fel! Való igaz, mert tényleg államot alapított, de azt nem a nemzete akaratából és nem a nemzet támogatásával érte el. István, a korábbi Vajk, ezer évvel ezelőtt is csak politizált, mint ahogy azóta minden nemzedék főbb emberei is csak politizáltak. Ma is csak politizálnak, és nem létező érdemeket sajátítanak ki, miközben egyvalami semmit sem változott! A propaganda szövege, miszerint mindannyian a Nemzet Szent nevében, annak érdekében teszik azt, amit tesznek! Valóságos legendákat eszelnek ki, hogy mikor mire kell fölesküdni, mi a Nemzet Szent célja és kötelessége! Azt kell megvalósítani, annak kell minden egyéni érdeket alávetni, annak a szellemében kell harcolni, szavazni stb. Minden nagyérdemű nemzeti célkitűzés úgy kezdődik, hogy valakit, vagy valakiket a nyeregbe kell emeljünk, miután valakik azt korábban a pajzsukra emeltek. Ez csak a kezdet, mert a nagy cél megvalósítása csak ezután fog jönni! Hogy mi is lenne a nagy cél, vagy a terv, az kísértetiesen hasonlít a keresztény egyházak ígéreteihez, ahol a jóság és a becsületesség jutalma általában a túlvilágon lesz igazán elismerve, vagy jutalmazva. Az ilyenfajta ígéreteket, nagyon is gyakorlati okok miatt, nagyon nehezen lehet cáfolni, tehát akkor „ami biztos, az biztos” alapon hinni kell bennük! És persze ennek megfelelően kötelező cselekedni is az érdekében. Ez lenne az egyik legenda receptje, és ha már a legendáknál tartunk, akkor itt van a Turáni Átok, ami abból áll, hogy megosztottak vagyunk, nem értjük egymás szavát, és kárhoztatva vagyunk az örökös vitázásra. Ezt a politikusok úgy magyarázzák, persze a politikusok szemszögéből, hogy tudatlanságunk, nemtörődömségünk, tunyaságunk miatt képtelenek vagyunk felfogni a nagy dolgok közötti összefüggéseket. És mintha ez nem volna elég, nagy vezéreinket sem vagyunk képesek követni a végsőkig. Őket, a nemzet nagy bölcseit, akik csak a mi javunkat akarják önzetlenül.

Hogy ki, és miért nem tart össze, illetve milyen megfontolások alapján cselekszik a Nemzet érdekében, azt most nagyon jól lehet látni! Most, mikor a korábbi ünnepélyes kijelentések után, végre eljött az idő, hogy megtartsák a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést! Elnézést, a Székelyföldi Önkormányzati nagygyűléseket! Mert több is van! Egyelőre kettőről tudunk, de ahogy kinéz a dolog, lehet, hogy több is lesz!

Egy lesz szeptember 4.-én, és egy lesz 5.-én is! A többit még nem tudjuk, de kíváncsian várjuk, hogy mikor, és hol fogják megszervezni! Én javasolnám, hogy a harmadikat a Tejúton szervezzük meg, hadd lássák őseink is, hogy milyen ügyesek vagyunk mi székelyek! Biztos, hogy el lesznek majd ragadtatva, ha megtudják, hogy már annyira felszaporodott a magyar nemzet Erdélyben, hogy két külön helyen kell megszervezni azt, mert egy városban már nem férnek el a Nemzet választott nagy fiai.

Az RMDSZ, vagyis Markó Béla, a modern honfoglaló 4.-én lesz székely, mert az év többi napján romániai politikus, aki Bukarestben akar lenni! Ott sem akárhol, hanem a kormányban, és ha lehetséges, akkor a többségben! Legalábbis ezt mondta a tegnap, és akkor mindjárt világos más számára is, hogy miért nem volt szabad elmenni az RMDSZ-es polgármestereknek az EMI táborba egy kis tereferére. Aki nem tudja, annak megmondom, hogy miért! Azért, hogy nehogy bepiszkítsák magukat és becse pártjukat valami magyarokkal, és a román kollégák finnyás orrát zavarják az alkudozások során. Kell a tiszta bizonyítvány, hogy bárhogyan is mondták volna, vagy bármit is ígérgettek volna a tavalyi és idényi kampány során, nekik a magyarsághoz semmi közük nincs!!!! Ha nem hiszik nekik el, akkor még a saját székelyeik nagygyűlésére sem mennek el, inkább rendeznek egy másikat máshová, csak legyen béke! Még saját programjuk is van a gazdasági válság felszámolására! Saját elnökjelöltjük is van, akinek a szavazatait a második menetben annak adják, aki többet ígér, illetve annak, aki beveszi őket a kormányzásba.

Hát igen, ebben van igazság, mármint abban, hogy van saját programjuk a gazdasági válságra. Itt nehogy valaki arra a sablonos baromsághalmazra gondoljon, amit a napokban bemutattak! Itt arról a válságról van szó, ami tényleg fullasztóan hat! Arról a válságról van szó, ami a párt berkein belül ütötte fel a fejét és egyre inkább ingerlékenyé teszi az egyre türelmetlenebbeket. Nem jött be a szokásos kormánybeli részvétel, elapadtak a pénzforrások, nincs biznisz, nincs zsozsó! Ha nincs semmi haszon, akkor minek kell a párt? Ezt mi már sokan kérdeztük eddig is, mert itt egyetlen szó sincs arról, hogy magyarság! Igaz, eddig sem volt, vagy ha ilyeneket mondtak, akkor mögötte mindig az üzletet érették. Most, hogy szorul a kapca, megint kibujt a szeg a zsákból, s levették az álarcot. Eddig még nem hallottam ocsmányabban összefércelt kifogáshalmazt, hogy miért nem megy az RMDZS a korábban 5.-ére bejelentett gyűlésre. Sok marhaságot, hazudozást összehordtak az évek során, hogy mit miért cselekszenek, vagy inkább mit miért nem tesznek meg, de ilyen átlátszó szeméttel még eddig sosem rukkoltak ki!  S hiába áll a díszes társaság mellé Tőkés László, mint a nem létező EMNT fantomszervezet elnöke, semmit sem változik a kép. Tőkés nyugodtan odaírhatná, hogy mint az RMDSZ csicskása, természetesen ő is ott lesz 4.-én Csíkszeredában, mert ez már senkinek nem jelentene újdonságot. Egyébként teljesen nyilvánvaló, hogy tökéletesen szerepzavarban szenved. A napokban Szlovákiából kitiltott Sólyom László ügyét az európai parlament elé szándékszik vinni, miközben Szegedi Csanádnak, a Jobbik euró-parlamenti képviselőnek leckét ad, hogy ne merészelje nála jobban képviselni a romániai székelyeket. A Sólyom Lászlót ért sérelem orvoslása a Magyar Köztársaság diplomáciai testületének a feladata! Hogy Magyarország mennyire fogja megoldani a már szokásos nemzetközi rugdosást, hát őszintén, nincsenek illúzióink. Tőkés Lászlónak egyéb gondja kellene legyen! Például az, hogy a Jobbik képviselőjével versenyezve, azokat képviselje, akiknek az érdekei miatt, az összefogás nevében Markó Béla szekerébe is felült. Egyébként érthetetlen, hogy miért kell összerúgnia a port azzal a valakivel, aki ugyanazt akarja tenni, mint amit Tőkés László megígért? Vagy talán mégse ez a volt a célja? Vagy talán az, aki 4.-én gyűlésezik, az törvényszerűen kell rugdosson valakit, aki a magyarokat másképpen igyekszik képviselni? Kinek, vagy kiknek kell itt állandóan bizonyítani?

A köpködés és az állandó mellébeszélés helyett illene azt a sokat emlegetett NAGY MAGYAR ÖSSZEFOGÁST végre gyümölcsöztetni! Persze, olyan emberektől elvárni ezt, akik nem tudják túltenni magukat a leghétköznapibb gyarlóságaikon sem, vagy lelküket eladták már a Sátánnak is, azoknak még maradt néhány alternatíva! Egyik az, hogy le kell mondani, ha már nem a saját akaratuknak engedelmeskedve kell cselekedjenek! Másik, hogyha mégis azt teheti, amit akar, akkor máskor igyekezzen kevesebbet hazudozni, mert a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát!

Ahogy nap, mint nap tapasztalhatjuk, a turáni átok számunkra nem az, hogy nem tudjuk egymást megérteni, vagy ne tudnánk azt, hogy mi lenne a jó számunkra, hanem az, hogy olyan átkozott „képviselettel” vagyunk megáldva, mint amilyen van, illetve olyannal, amilyen nem is létezik!

Ne Vásárolj az Auchan Polcairól!

Tavaly ősszel vásároltam egy 20 colos, 16:9 képarányú LCD monitort. Bónusz, hogy van benne egy PAL-NTSC tuner is. Sztereó hang, HD-Ready, RGB, VGA bemenetekkel és egy rakás egyéb haszontalanság is. Kitűnő árban, és igazán jó képminőséggel, s ha hozzáveszem, hogy a korábbi Nokia, képcsöves monitor helyének a negyedét sem foglalja az asztalon, igazán jó vásárt csináltam. Nyugtával dicsérd a napot, mert a múlt hónapban egyet gondolt a hiper-szuper cucc, és alaposan meghalt. Éppen akkor, mikor minden rokonom érkezik, készülünk a nyári szabadságra, s minden fiatal csemete internetezni akar még egyet a hosszú kiesés előtt. Keresem a szavatossági papírokat, és olvasom az apró betűs részt is. Kell az eredeti csomagolás, a doboz, a számla és irány az Auchan.
Itt kezdődik a balhé, mert az infós részleg tizenéves kislánya elküld sétálni egyet. Mondom neki, hogy ő is olvassa az apró betűs részt, mielőtt elküldene. Ott világosan írja, hogy meghibásodás esetén mi a teendő! Na persze, ez már felülmúlja a kislány intelligenciahányadosának a küszöbét, s hívja a "szakembert". Nagy későre megérkezik egy únott pofájú, aki kedvesen kérdezi, hogy mi a bajom? Mondom a magamét, miközben az "illetékes" úgy kezdett bámulni rám, mintha azt kérdezném, hogy mikor indul a következő járat a Marsra. Olyan érzés kezdett hatalmába keríteni, hogy itt én vagyok az első, az első a világon, aki ilyenfajta gonddal jelentkezik. Gyanúm beigazolódott, mert a felelős hosszú beszélgetésbe bonyolódott valaki még felelősebbel, aminek a vége az lett, hogy unalmasan elmagyarázták a végén, hogy vegyem a tévémet vagy monitoromat vagy bármimet, és tegyem fel valami futárszolgálat kocsijába, és küldjem el Temesvárra, vagy Bukarestbe, mert ott javítják az ilyesmit. Mélyen lélegeztem, hogy ne kelljen nyakon vágjam azt a bárgyú valakit. Milyen futárszolgálat, milyen cég, és mit a francokat kell nekem bárhová is küldözgetnem a hatályos garanciában lévő cuccomat? Az érvényben lévő törvények világosan kimondják, hogy a szavatossági idő alatt meghibásodott termékek javításának a gondjai a vásárlás helyén bonyolíthatóak le, illetve az eladó köteles azt ott helyben megoldania! Erre a szakember hátat fordít nekem és elsétál köszönés nélkül! A kurva édes anyukája neked és az egész Auchan üzlethálózatnak!
Most akkor, vagy nekiállok a bonyolult eljárásnak, és arra áldozom a napjaimat, hogy körbejárom az illetékes hatóságokat, fogadhatok egy ügyvédet, hogy az járja el, vagy hazamegyek és maradok a kárommal, és máskor elkerülöm az Auchan üzleteit. Az utóbbit kivéve mindeniket ejtettem, és elmentünk nyaralni!
Mikor hazaérkeztünk, vettem a szerszámaimat és darabokra szedtem a monitort, hadd lássam, mi lehet a baja. Mikor a hibás részhez jutottam, rettenetesen felment a pompám, és megértettem azt is, hogy helyesen cselekedtem, mikor a saját szakállamra kibontottam a készüléket.

A meghibásodott rész a tápegység volt, amiről azonnal kiderült, hogy egyáltalán nem új, és hogy a készülék már volt egyszer bütykölve. Bütykölve, mert ha szakszerűen javítva lett volna, akkor nem ilyen állapotban szerelték volna vissza a készülékbe.

A képen jól látszik, hogy valaki amatőr cinezgetett, ragasztgatott ügyetlenül, összeégetve a nyomtatott áramkör rézfóliáját. Ha csatornás cigány a félkilós pákájával forrasztgatta volna, akkor sem került volna ilyen állapotba. Végül csak sikerült életre kelteni így is, és így megbuherálva volt pofájuk eladni a polcról, mint vadi-új terméket. Hogy ki és mikor javítgatta, nehéz lenne megmondani, de egy biztos, hogy a gyár szerelőszalagján chip technológiával ilyen mocskot nem állítanak elő sehol a világon.
Az is biztos, hogyha mégis teszik a dolgukat tisztességesen az Auchan-nal, és beküldik azt javításra, holtbiztos, hogy azt azonnal visszaküldték volna jogosan, és én bizonygathattam volna a magamét, hogy nem én babráltam a készüléket. Kész agyrém, és csak rágondolni is rossz, ha valaki hasonló galibákba bonyolódik.
A lapka hátán, a jobb oldalán látható nyolclábú "driver" chip volt elszállva, amit házi eszközökkel kivenni, és újjal helyettesíteni nem igazán lehet. Kellett egy másik lap, amin legalább a kérdéses chip működik. Berohantam a Multiplan-hoz, és szerencsére belefutottam a cég tulajdonosába, aki valamikor kollégám volt a Pro-Control cégnél. Kaptam tőlük egy hasonló lapot, egy másik kifulladt készülékből, amit rendesen a helyére illesztettem. Egyből indult a készülék, de néhány óra múlva ez is bemondta az unalmasat. Újra szétszedtem, és most már ugyanazon a lapon, de másvalami szállt el. Az egyenirányítást végző Schottky diódák egyike pattant meg. Másikat tettem a helyébe, s ezzel ment kerek öt percet, mire elátkoztam az összes szilícium alapanyagú félvezetőt. Megint szétszedés, diagnózis, vákuumos kiolvasztás, szigetelés az új darabnak, mert ez már másféle tokozásban van. Összeszerelés megint, és most már két hete tökéletesen működik is!
Ennyi balhézás, de végül is sikerült újra használhatóvá tenni azt, amit a saját pénzemért és nem éppen olcsón a saját igényemnek megfelelően vásároltam. Nekem volt egy ász a kezemben, mert meg tudtam oldani a gondot, s ha éppen rá is kellett licitáljak az eredeti árra, mégiscsak működik a cucc. Mi van akkor, ha olyasvalaki járja meg, akinek nincsenek hasonló ismeretei, jó ismerősei sem, és a nyakába veszi a hivatalos utat, hogy érvényt szerezzen a saját igazának?
Megmondom a véleményemet! Semmi esélye sincs, hogy valaha megtalálja azt, amire jogosult és a kálváriával járó kiábrándulást és az anyagi áldozatokat nem is emlegetem!
Nem tudom, hogy más hogyan járt, vagy máshol hogyan rendezte hasonló ügyeit, de egy dolgot nagyon ajánlok mindenkinek! A marosvásárhelyi Auchan üzletből semmiféle értékes cuccot ne vásároljon senki, mert ha mégis megteszi, és véletlenül gondja akad a két évre szóló szavatossági idő alatt, megtapasztalhatja azt, hogy mekkora szemét társasággal kötött vásárt.
Amire tényleg nagyon oda kell figyelni, de ezt tényleg nem lehet megtudni, csak a saját kárunkon, hogy az új termék dobozában, agyonnyirbált, javítgatott szemetet adnak el a jóhiszemű vásárlónak, mint új terméket. Lehet, hogy más üzlethálózatnál is fennáll ez a veszély, de hogy az Auchan-nél ez velem megtörtént, azt bizonyíthatom a saját tapasztalataim alapján.
Ha jót, és újat akarsz, és nincs kedved szervizelni a saját cuccaidat sem, akkor ne vásárolj az Auchan polcairól!