Jobb Lesz az Új Világ? (1)

Gazdasági világválság, kitalált disznó-náthás járvány, radikalizálódó iszlám, világméretű összeesküvés! Új orosz-kínai összeborulás, dollár-független pénzügyi gazdasági tömb megszületése! Éhező embermilliók hullahegyei Afrikában, koncentrációs táborok Guantánamóban, tömegmészárlások Srí-Lankában, végtelen harcok Afganisztánban, újabb terrorhullám Irakban, CIA-s mesterkedések Iránban. Marxista államosításos agyrém Venezuelában, csőd-tsunami, munkanélküliségi szökőár. Globális felmelegedés, szélsőséges időjárás, katasztrofális következményekkel.
Pedig mindez csak a kezdet! A vég kezdete! A mostani világrend végének a kezdete!

-Mielőtt valaki azt gondolná, hogy beálltam a Jehova Tanúinak jajveszékelő népes táborába, elmondom, hogy nem álltam be! Nem én találtam ki és nem is én állítottam a fenti dolgokat tendenciózusan sorrendbe! Nem, csak szemelgettem a jelen és a közelmúlt legfontosabbnak kikiáltott eseményei közül. Bármelyik, a felemlegetett események egyike felér egy bibliai csapással, de így, füzérbe foglalva a véget jelentheti! Az eddigi világrend végét!
A világ közhangulatából ítélve azonban ezt nem igazán lehet következtetni, sőt inkább úgy tűnik, hogy egyre hányavetibbek leszünk, és mint a legendás „Bolondok Hajójának” vidám utasai, megyünk a végtelen tengeren, vidáman a semmibe! Ennek a hanyag eleganciának vannak azonban magyarázatai is, és meg is fizetjük az árát, mint a közmondásos katonatiszt!
Az egyik magyarázat az, amit egyszer Eichmann hidegvérrel kimondott! „Tíz ártatlan ember lemészárlása nemzetközi botrányhoz vezet, de milliók legyilkolása csak statisztikai szám marad!” Ez így van ma is! Egy repülőszerencsétlenség nemzetközi gyásznak számít, de ha félmillió ember hal éhen ugyanabban az országban, akkor az csak a gazdasági válság statisztikai kimutatásainak az egyik oldalán lesz elemzésekhez szükséges adat! Ha minden napra jut egy tragédia, egy emberi szenvedésekben felmérhetetlen esemény, akkor egy idő után már senkit sem hat meg, a mindennapi élet részévé válik, és megszokás lesz az a tévhit, hogy ez így van a rendjén! Az agyon-informált tömeg bárgyú éberségét még azzal is lehet altatgatni, hogy egy informált, civilizált világban természetes dolognak tekinthetjük mindezt, mert a hírek hamar körbejárják a földgömböt.
S hogy kinek lenne jó az, ha érzéketlenek leszünk embertársaink szenvedése iránt, hogy egyre inkább a saját bajainkkal törődünk csak, és dühösen rúgunk a földön fetrengőben és csak átlépendő akadálynak tekintjük azt? Sokféle válasz lehetséges, de egy párat kiragadhatunk a számtalanul sok közül: -A felelőtlenséget! A gaztetteket elkövetők és a hibás döntéseket meghozók elszámoltatásának a hiányát! A bűnös elhallgatást, a tudatlanságot a hozzánemértés álcázását. A mérhetetlen mohóságot, a pénz imádatát!
Itt van ez a sokat emlegetett gazdasági világválság! A magyarázatok végtelen sokasága közül egyik azt mondja, hogy a periodikusán visszatérő recesszió természetes velejárója a kapitalista pénzrendszeren alapuló társadalmi formáknak. Ezt csak úgy megjegyzik, mintha ez annyira közönséges dolog lenne, hogy nem is kell vele különösebben bajlódni! Csak egy gond lenne, mert a kommunista elvek alapján berendezkedett társadalmi formáknak is „csak” az a baja volt, hogy könnyen átment bolsevik diktatúrába! Mellesleg, a mostani Románia élő példája annak, hogy a toldott foldott demokratikus rendszer is könnyen lehet diktatúra, és ezen a látszat sem segít sokat. Évszázad óta megy a hősi induló, hogy a szabad pénzpiacon alapuló kapitalista rendszer, ötvözve az angolszász féle demokráciával lenne a boldogság netovábbja! No, nem ilyen egyszerűen, mert hozzáteszik, hogy nem a legjobb, de ennél még jobbat senki sem talált ki! Ezt persze azok szajkózzák, akik ennek a rendszernek a haszonélvezői, és soha nem azok, akik jövedelmük nagy részét adó formájában éppen ennek a rendszernek a konszolidálódására adják! (értsd: elveszik, elkobozzák tőle) Vagy netán azok, akik tömegesen szorulnak a társadalom peremére, és azon kívülre is!
A történelem bebizonyította, hogy minden társadalmi rendszer, egykoron tökéletesnek elfogadott berendezkedése kiéli magát, eltelik felette az idő! A felszín alatt elrejtett társadalmi feszültségek, igazságtalanságok a felszínre törnek, és bekövetkezik a viharos átalakulás. Ezt megelőzően felkelések, elégedetlenkedések, sztrájkok, véres forradalmai kísérletek formájában mutatkozik meg a változás igénye. Elmondható, hogy az emberi történelemben a számtalan változást sürgető megmozdulások soha sem értek el békés körülmények közt radikális átrendeződést! Sőt! A legnagyobb átalakulásokat kiharcoló forradalmak után is, mindig bekövetkezett az úgynevezett visszarendeződés, a régi rend visszatérése. A francia forradalom volt eddig a történelmi múlt legnagyobb, mélységében a legfelforgatóbb, legradikálisabb társadalmi átalakulása! Hozzá hasonló csak az októberi nagy szocialista szovjet forradalom mérhető. Mindkét esetben bebizonyosodott, hogy nem lehet túl nagyot lépni a társadalmi átalakulás lépcsőjén, de egy helyben sem lehet állni! A francia rémuralom után jött Napóleon, aki túltett a Bourbonokon is, és francia császár lett! Az egyházat is hiába kergették ki a közéletből, később mégis szükséges volt egy Concorde a pápával. A nép nem tudta elfogadni, hogy ezután nincs áldás, temetés, keresztelő! A kikiáltott forradalmi eszmék nagy része még a mai napig sem valósulhattak meg, és a jelent nézve, a közeljövőben sem fog ez megtörténni! A szovjet világforradalmat tekintve elmondhatjuk, hogy a hihetetlen pusztítás, az emberiségnek okozott mérhetetlen szenvedések árán sem sikerült jobb, ember-közelibb társadalmi formát teremteni! Kártékony eszmékkel megfertőzött hagyatékuk ma is rombol, és sokan áltatják magukat azzal, hogy hát az ötlet nem volt rossz, csak hiba csúszott a kivitelezésbe. Ide illik azonnal odatenni, hogy a kapitalizmussal sem állunk jobban, itt is ugyanez a helyzet. Jó a terv, a szándék, de mindig félresikerül a kivitelezés! Az, hogy most mi egy ilyen fajta rendszerben élünk, és ezt a propaganda és az érdekszféra isteníti is a létező összes módszerrel, még nem jelenti azt, hogy igazuk is lenne! Mármint az, hogy jobb nincs is! Csak megkérdezném, hogy ki kísérletezett, vagy hol próbáltak ki egy bármilyen másikat? S ha valahol bárki ezzel próbálkozna, mekkora esélye lenne, hogy sikeres legyen az? Mindjárt ott lenne a bélyeg, hogy marxista, trockista, maoista, terrorista, idegengyűlölő, nyugati érdekeket utáló, univerzális emberi értékeket megvető, pogány, istentelen, szektásodott, buzi, törvénytelen. stb.
A jelenségeket figyelve, a torlódó gazdasági, társadalmi, erkölcsi problémák sokasága világosan mutatja, hogy érlelődik a pillanat, mikor beköszönt majd a változás! Nyilvánvaló, hogy a demokratikusnak kikiáltott rendszer már semmiképpen nem felel meg az elvárásoknak, és a tömegeknek egyre kevesebb bizalmuk van a rendszer iránt! Senki sem veszi komolyan a választási ígéreteket, és alapvető hibának magát a rendszert tekintik. Ezt világosan mutatja, hogy választások során a szavazásra jogosultak 35%-a ha elmegy szavazni, akkor ez már rekordnak számít! Itt nyilvánvalóan megmutatkozik, hogy a reális, arányos képviselethez, kormányzáshoz, államapparátusok működtetéséhez szükséges hivatalnoki gárda feltöltéshez nincs meg az elégséges, morális legitimitás! Ha tovább firtatjuk, kiderül, hogy a mostani rendszer kiirthatatlan velejárója a korrupció, a fehérgalléros bűnözés, a maffiaszerű gazdasási érdekek összefonódása a politikával, sőt az állam maga a maffia! Titkosszolgálatok mocskos praktikái, a rendelésre történő bírósági kirakatperek, állami intézkedések, helyi érdekszférák végtelen marakodása a koncon, teljes ideológia szürkeség, ahol a jobb-bal politikai koncepció teljesen megszűnt létezni! Bármilyen színezetű is egy kormányon lévő politikai párt, a tőke a nemzetek fölötti érdekszféráknak van alárendelve, és azoknak a nótáját kell fújni, arra ropja minden kormány a táncot is! Lehetsz a legfundamentalistább színezetű párt, ha nem nyúlsz a bankok érdekeihez, hanem segítőkész vagy, agyonverheted a néped felét, senkit sem fog az zavarni! Szaúd-Arábia élő példa! A nőknek középkori jogaik sincsenek, nyilvánosan felakasztanak, ha berúgsz, vagy ha Allahot nem tiszteled eléggé! Hiába, mert Bush legjobb barátai, pénzügyi támogatói voltak, és az sem volt baj, ha a szeptember 11.-i terrortámadás pilótái is mind szaúdi állampolgárok voltak. Mégse bombázták le a mesés Arábiát, de Afganisztán és Irak nem úszta meg, holott nekik semmi közük nem volt az állítólagos terrortámadáshoz.
A jobb és bal, és a sokat emlegetett közép és szélső árnyalatok emlegetése teljesen elvesztette az egykori ideológiai tartalmát! A világon mindenfelé, de talán a legnagyobb agymosáson átesett Európában látszik a legszembeötlőbben, hogy a nacionalista eszmék újra felértékelődtek, új ruhába bújtatva, új célok elé állva, kifésülve, szalonképesebbé válva visszatérnek az ideológiai űr kitöltésére. Sokan jajveszékelnek, hajukat tépik, hogy most aztán itt az ördög, amit mellesleg, ugyanazok a jajveszékelők már évek óta festegetnek a falra! Azok a politikusok, akik évtizedeken keresztül minden nyakló nélkül pusztítottak maguk körül, miközben semmit sem tettek az elpusztított javak helyébe! Magyarország példája talán a legszembeötlőbb Európában! Itt, ahol a magyarság eszméjét tűzzel-vassal üldözték a ma Internacionálét énekelő utó-kommunisták, az állítólagos haladó eszméket valló neoliberális csoporttal karöltve. Hogy öngyilkos, nemzetpusztító tevékenységük nyomán gazdaságilag tönkretett ország népének a radikalizálódásáért mennyire lennének felelősek ők, akik eddig vezették és zátonyra futtatták a nemzet hajóját, arról mélyen hallgatnak! Hogy üres szólamok lettek a szociáldemokrata eszmék, hogy a liberális gondolkodás csak a homoszexualitás kérdéséig tudott eljutni, és hogy csak a gyűlöletet és az undort sikerült az egekig korbácsolni, arról megint nincs beszámoló! Eredmények helyett van visongás és jajveszékelés, hogy jaj, most itt vannak a nácik és jön a Gárda! Pedig ez is eredmény, és ez is valaminek a következménye! Mint ahogy a korábbi idők nagy változásainak is voltak előjelei és azokat sem kezelték addig, míg nem szakadt át a gát!
-Ha az egyház nem a boszorkányokat üldözte volna Voltaire idejében, és nem a nép nyúzásában versenyezett volna a botor Bourbon ivadékokkal szövetkezve, és nem a Bastille-be zárták volna a józanságra intő írókat, költőket, filozófusokat, talán soha sem állt volna a Guillotin doktor „mesterműve” a francia tereken, mint a „humánus” gyilkoló eszköz! Ha a Habsburgok nem repestek volna örömükben, hogy olyan ragyogó kancellárjuk van, mint Metternich, aki a „Szent Szövetség” szégyenteljes rabigájába fűzte a reneszánsz utáni Európa szellemiségét, akkor talán soha sem lett volna 1848.-ban forradalom, és később talán Trianon sem! Ha Miklós cár 1905.-ben nem lövet az éhezők közé a cári palota előtt, hanem igyekszik végre elfogadni, hogy vége van a középkornak, akkor talán nem lett volna olyan nihilista sem, hogy Lenin! Ha később nem zárkózik be népe elől a carkojé-széló fényűző falai közé, és nem csak hisztérika feleségére hallgat és egy okkult „szent emberre”, akit Raszputyinnak hívtak, akkor talán nem lett volna októberben „Nagy” forradalom, és nem gyilkolják meg népes családjával együtt őt, a Jekatyerinburg-i dohos pincében a bolsevik hóhérok! Ha a trianoni béketárgyalások ténylegesen béketárgyalások lettek volna, és nem diktátumok, és a mohó győztesek nem igyekeztek volna egyszerű agrárállam szintjére süllyeszteni Németországot, akkor talán az egykori verduni veterán káplár szavára sem indulnak el később az SA rohamosztagai, és később a Wermacht hadosztályainak sem kell revánsoznia Európában. És akkor talán minden másképpen lenne, és talán én sem írnék, és talán nem lenne most világválság, és az is lehet, hogy semmi sem lenne, és senki sem siránkozna emiatt!
Meglehet, de ha mégis vagyunk, akkor ne tegyünk úgy, mintha nem a múlt hibái és saját múltbéli cselekedeteink levét innánk meg ma és, hogy ezt fogjuk tenni még inkább holnap is!

-Az a nemzet, amelyik a történelem nagy hibáiból nem tanul, annak nincs helye a nap alatt!

Inkább nyerjünk egyszer, mint hogy százszor győzzünk!

Véget ért -végre- az egyik idei választás, és most egy darabig nem kell ígérgetéseket és üres szólamokat hallgatnunk! Meg vannak a végső eredmények, és eredménytől függetlenül, mindenki győztesnek tekinti magát.” Sikerült, megvalósítottuk álmainkat, elértük a kitűzött eredményeket!” Azt, hogy ezután ki, és hogyan fogja betartani ígéreteit, hogyan fogja megvalósítani nagyvonalú ígéreteit, azt ezután lesz alkalma mindenkinek végigfigyelni a következő öt évben, ha lesz hozzá türelme és alkalma, hogy betekinthessen a távoli Brüsszel kártyáiba.
Az eddigi tapasztalatok azonban világosan megmutatták, hogy két választás között olyan nagy a csend az ígéretek körül, hogy ha nem kételkedünk a saját emlékezetünkben, akkor azt hihetnénk, hogy rosszul emlékszünk, vagy csak úgy tűnt, hogy valamit emlegettek egykoron, de már nem is tudjuk, hogy ki, mit és mikor! Most sem lesz másképpen! Pedig 2007-ben sok mindent megígértek!
- 2007. november!
- Markó Béla új honfoglalást emleget, ahol a magyarság újra elfoglalja (?) Európát!
- Sógor Csaba antik rádióból mondja a legfontosabbnak tűnő kampányígéretét, hogy kitűzött célja lesz a magyar nyelv hivatalossá nyilvánítása Romániában! Ezt tekinti a legfontosabbnak, mint brüsszeli hivatást! Többek közt lesz még autonómia, és a székelyföldi pityóka világmárka lesz!
- Winkler Iuliu a szórványban élő magyarok érdekeiért fog hadrendbe állni! Autonómiát és valami zavaros magyar érdekeket ő is emlegetett, de arra kevesen figyeltek.
Új mandátumért könyörögtek ugyanazok az idén, de a régi ígéretek elszámolása helyett, Nemzeti Érdekeket emlegettek és az üres, de nagyon csábítóan hangzó Magyar Összefogás mögé rejtőztek.
-Markó Béla nem ismételte meg Attila bravúrját, de még egy kisebbfajta Árpád apánk féle virtust se produkált, és leginkább csak helyet foglalt, és foglal jelenleg is itthon, a Honban!
-Sógor se tanította meg a románokat magyarul, pedig Markó menetközben világosan utalt erre. Nemhogy nem lett hivatalos a magyar nyelv, hanem már magyarul is hiába beszélsz a romániai közhivatalokban, mert nincs senki ott, hogy azt értse is!
-Winkler Iuliu se verte le a helyet a szórványban élő magyarokért! A csángók éppen úgy nem tanulhatnak hivatalosan magyarul és az istentiszteletet, vagy a szentmisét sem hallgathatják magyarul, mint ahogy öt évvel ezelőtt, de korábban sem tehették! Iuliu az EP-i felszólalásaiban anyanyelvén, azaz románul mondogatta a mondanivalóját és ebből a szokásából csak akkor engedett, mikor már újra kitört a kampányhangulat rajta. Igaz, neki nem kell komolyan venni a korábbi ígéreteit, mert csak azután jutott be oda, miután Frunda György, a listavezető lelépett. Mellesleg, ez sem volt az ígéretek közt, hogy Gigi majd hátat fordít a szavazóinak, és fütyül az egészre.
Volt ott egy egész sor másfajta szlogen, amelyeket a választásokat követő napon azonnal töröltek a listáról! Még 24 órát sem tartott a kampányígéretek határideje! Akinek rövidebb lenne a memóriája, azoknak idézem a következő szövegrészt!

„Tárgyalóasztalhoz ülne az RMDSZ-szel Tőkés

Még a héten tárgyalóasztalhoz ülne az RMDSZ-szel Tőkés László, hogy a romániai magyarság közös jövőjéről beszéljenek. A romániai európai parlamenti választásokon független jelöltként indult református püspök az erdélyi magyarság közös győzelmének nevezte az elért eredményeket."
-Az exit-poll eredmények szerint a szavazatok 3,7 százalékát szerezte meg, így biztosan bejutott az unió törvényhozásába. Szerinte Erdélyben is beindult a rendszerváltás és bebizonyosodott: feleslegesen aggódtak azok, akik a választások előtt az egység megbontásáról és kudarcról beszéltek.
Az RMDSZ politikusai azonban nem tartják elsőrendűnek a tárgyalást Tőkéssel - arra hivatkoznak: egyelőre nem érnek rá, mert az európai parlamenti munkára koncentrálnak. A szövetség 6,2 százalékot szerzett a tegnapi szavazáson, ami azt jelenti, hogy listájának első két jelöltje, Frunda György és Sógor Csaba biztosan mandátumhoz jutott - de valószínű a harmadik helyen szereplő Winkler Gyula bejutása is.
Markó Béla elnök továbbra is azt állítja: ha megvalósult volna a teljes összefogás listája, akkor 4-5 európai parlamenti képviselője is lehetett volna a romániai magyarságnak. A listavezető Frunda György egyenesen Tőkés László legyőzéséről beszélt. Azt mondta: a református püspöknek nem az volt a célja, hogy mandátumot szerezzen, hanem hogy megakadályozza az RMDSZ sikerét. Ez azonban nem sikerült neki.
Tőkés László és az RMDSZ sikeréhez az összes magyar párt és a kormány is gratulált. A Fidesz szerint az új képviselők feladata az önálló erdélyi magyar külpolitika megteremtése lesz Brüsszelben.
(hírTV)"

A fenti sorokat olvasgatva kiderül sok minden, és egyúttal következtetni lehet arra, hogy hogyan fognak a dolgok tovább alakulni! Akkor is és most is ugyanazokat a szólamokat találjuk! Ha nincs valaki gazember a hátunkban, akkor négy, sőt öt helyet is el lehetett volna érni! Az idényi választási eredmények világosan mutatják, hogy a román többség masszív távolmaradása sem segíthet! A FIDESZ akkor is páneurópai eszméket emlegetett, most is azt teszi! Valószínű azonban, hogy most, az új JOBBIK mozgalommal gondjai lehetnek és tényleg tenni is igyekszik majd valamit! Mint mindig, Orbán akkor cselekszik, ha muszáj, de nem lehet! Mikor nem muszáj és tehetné, akkor nem tesz semmit! Most talán vinni fogja az áradat!
A többségben görögkeleti ortodox vallású román nemzet a Pünkösdöt ünnepelte vasárnap, és háromnapos szabadság volt a hét végén-elején. Köztudott, hogy nemzeti szokás errefelé az, ha teheti, mindenki veszi a batyuját és elhúz a városokból. Meg is látszott a résztvevők arányán, mert ilyen alacsony soha nem volt a szavazók száma országos szinten. Ez sem segített és a Hargita népének fegyelmezett viselkedése sem volt elég, hogy a negyedik mandátumot megszerezzék. Hol lenne az ötödik, amelyikről Markó és társai vizionáltak?
Most pedig nézzük, hogy a sokat emlegetett és agyondicsért Magyar Összefogás mit hozott és mit vitt el a háztól?
-2007-ben az RMDSZ 5.52%-ot, Tőkés László 3.43%-ot szerzett meg a leadott szavazatokból. Összesen 454 861 szavazatot sikerült akkor összegyűjteni, 28.95%-os országos részvétel mellett.
-2009-ben a közös listán 431 739 begyűjtött szavazattal, 27.67%-os országos részvétellel 8.92%-ot sikerült elérni.
A mostani százalékarány jobb, de ez csakis a román többség „érdeme”, és a magyar összefogásra leadott szavazatok száma 23 122 szavazattal kevesebb, mint 2007-ben. Ennyit hozott, illetve riasztott el a sokat dicsért és felmagasztalt összefogás! Ha ez jelenti az összefogást, akkor ez nem igazán kellett senkinek, vagy mégis? Nem másért, de megint csak három képviselőt sikerült bejuttatni, és ami tényleg érdekes, ugyanazokat! Mi lenne ebben a nyereség? S ha az lenne, akkor milyen árat fizetettnek meg velünk? Mindegy, hogy mibe kerül, csak legyen meg a pillanatnyi sikerélmény csalóka öröme? Furcsa stratégia lenne, ha egyáltalán lenne ilyen állatfajta a mi udvarunkban!
Egyáltalán nincs semmi ok a győzelmi indulókra, mert a kiábrándultak és tiltakozók táborának a 23 ezerrel való újabb feltöltése erre igazán nem ad okot! Ha ennek a „sikernek” az ára ugyanaz, hogy ugyanazt a három embert sikerült megint ugyanoda visszatenni, akkor nagyon kell azon gondolkodni, hogy öt év múlva Románia nem lesz egy túl nagy ország a számunkra?
Erre a sikerlistára még felkívánkozik az is, hogy nem arról van szó, hogy sikerült megtartani a meglévő status-quo-t, hanem erre ráment Tőkés László sokat emlegetett forradalmi nimbusza, és a szabad szamuráj etikettjének varázsa is. Az RMDSZ is megtépázva került ki, mert miután kicsit kipofozva, újra kipúderezetten új bárcát kapott a placcra, bebizonyosodni látszik, hogy nagy megmérettetésekhez már nincs meg a kellő önbizalom. Improvizálnia kell, és a legnagyobb ellenségnek kikiáltott Tőkés László fenekét is készek tisztára csókolni a játszmában való bentmaradás érdekében.

Hogy mi lesz a kitűzött programokból a következő öt évben? Hát az, ami az elmúlt öt évben történt!

"-Bár soha ne lett volna igazad Kasszandra!"

Sóhajtotta átszúrt melkassal a trójai főpap, mielött Apolló oltára előtt kiadta volna lelkét!

Új, de Régi!

„Kicsi voltam, mikor megszülettem!
Behunyt szemmel visszanéztem!
Egy út áll előttem!
Melyiket válasszam?”

(Beatrice: Huszadik Századi Híradó!)

Így szólt a nyolcvanas években, a letiltás utáni Beatrice, a Bikini nagylemezének álcázott borítóján a szövegtöredék. Eltelt harminc év, és semmit sem változott a mondanivaló időszerűsége! Vagyis, ugyanazt halljuk és pontosan olyan idióta hangzású is, mint a mai szövegek, amelyeket kampányüzenetek szintjére emeltek! Akkor Kádár elvtárs és a szovjet blokk semmitmondó propagandáját próbálták kigúnyolni a fejre esett szöveggel a lázadók, ma a „felszabadult” demokráciában mondják ugyanazt a nép nagyjai! Ennyire sikerült vinni!
Semmi, de semmi nem változott, az idő nagy kereke hiába gördült tova nehéz évtizedeket, mert az ember keményebb, mint a szikla! Elpusztul, de okosabb nem lesz! Erre jön a legújabb, de nagyon régi biztatás is, hogy: -Ez így jó nekünk! Higgyétek el!

Tényleg elhisszük?

Nemzeti Érdekek helyett Nemzeti Értékeket!

„Menni vagy meghalni!” „Szavazni, nem otthon ülni!” „Fekete vagy fehér!” Más opció nincs! Azaz, van! Igazi magyarnak lenni vagy magyarságot eláruló lenni! Ezzel véget is ér lehetőségek skálája. Aki ezt így elolvassa, és Nemzetünk sajátosságait csak hallásból ismeri, az elismerően bólogathat hozzá. –Ez igen, ez már igazi nemzeti öntudat!- Aki azonban tudja, és nem csak köszönő viszonyban van velünk, az már csóválja a fejét. –Ezek megint berúgtak, megint kezdik a megváltósít!
Pedig mennyire szépek a kimondott szavak! „Menni vagy meghalni!” Mint egykoron az idegenlégiósok, mennek, nem adják fel! Inkább a becses, gyors halál a világ végén, mint a lassú, keserves kimúlás! Szavazni menni kell, mert végveszélyben a haza, minden rajtunk múlik! A legeslegszebb az, mikor kiderül, hogy vagy velünk vagy, vagy ellenünk! Ha azt teszed, amit mondunk, akkor igazi felelős magyar vagy, ha nem azt teszed, akkor a Nemzet szégyene, annak elárulója lehetsz csak!
Itt kezdődnek a hétköznapi ember számára a gondok!A tavalyelőtt, és a tavaly is ezt mondták, és mindenki tudta, hogy a legnagyobb gazember a másik táborban van! Aki az RMDSZ-nek húzta a szekeret, az tudta jól, hogy Tőkés Lászlóval az élen, az ellenzékiek elárulják a magyarság érdekeit, megfosztják azt a képviselet lehetőségétől. Aki az ellenzék táborában verte a nagydobot, az úgy tudta, hogy a nemzet legnagyobb átka az RMDSZ, a nemzeti képviseletnek a kisajátítója és annak illegitim bitorlója! Most, az idén megtudhattuk, hogy mégse így van, mert úgy van az, hogy… És itt jön egy nagy adag magyarázat, ami semmit se magyaráz meg azon kívül, hogy ami megtörtént, azt nem lehet, de nem is kell megmagyarázni! Teljesen fölösleges! Nem mintha annyira okos lenne a nagyközönség, és kapásból tudná a helyes választ, vagy egy kis útbaigazítás nem férne rá a kissé hadilábon állóknak! Vegyük sorba!
Azok, akik eddig is úgy mentek el szavazni, hogy előbb megkérdezték, hogy „most kire kell szavazni?” azoknak már előre megmondták! Azok menni fognak gond nélkül! Akik eddig se verték le érdeklődésükkel a helyet, azokat semmi az égvilágon nem fogja arra késztetni, hogy szokásuktól eltérően, ne maradjanak távol ismét! Tehát ezekkel sem lesz gond! Akik pedig érdekeltek politikai megfontolásokból kifolyólag, úgymond „hivatásosak”, „van bárcájuk”, azok megint beállnak a sorba és pártutasításra szavazni fognak! Maradnak azok, akik erkölcsi megfontolásból, alaposabb elemzések után szoktak dönteni. Azok, akik egészen mást értenek a Nemzeti Érdek szavai alatt, azok most mit tesznek vagy mit tehetnek? Mit tehetnek azok, akik nem azért szeretik nemzetüket, mert az divat, vagy abból jól meg lehet élni? Mit tehetnek azok, akik saját értékrendjüket követve, következetesen elvek mentén igyekeznek továbbra is kitartani? Hogy mit tesznek, vagy mit követnek el ezek? Kiderül, ha ráolvasunk a következő cikkre! Borbély Zsolt Attila az a személy, akinek a korábbi írásaival többször is találkozhattunk, mikor az egész RMDSZ-es gárdáról leszedte alaposan a szenteltvizet. Ő volt az, aki egészében feltárta a nagyközönség előtt a neptunos mesterkedéseket, és még több más, az RMDSZ boszorkánykonyhájában főzött egyéb utálatos praktikákat is. Tehát hitelessége nem tehető kétségessé! Ő mondja a legvégén, miután futólagosan tárgyalja a kifogásokat és a megkerülhetetlen bűzös részeket, hogy az, aki mégse megy el erre a választásra:” nem tudunk más következtetésre jutni, mint arra, hogy június 7-én otthon maradni s nem támogatni az oly sokat bírált nemzeti összefogás listáját: önsorsrontás.”
Elhiszem Attila jóhiszeműségét, elhiszem azt, hogy nincs hátsó fondorlat szavai mögött! Borbély Attila rendben van! Én nem vagyok rendben, és még nagyon sokan rajtam kívül, nincsenek rendben! Mi mit fogunk tenni? A választ előre tudom! Önsorsrontást fogunk elkövetni! Most már tudom a helyes meghatározást, és a jegyzet írója szerint önsorsomat fogom tönkretenni! Pedig nem így van, hiába a szakember bujtatott vigasza! Sokkal rosszabb dolgot fogunk elkövetni! A Nemzetünk Sorsát rontjuk el! A gyerekeink sorsát kockáztatjuk! Nemzetünk elárulói leszünk!
Most nézzük azt, hogy mitől lesz valaki önsorsrontó, vagy a közösségi érdekeket eláruló, aki semmit se változtatott korábbi álláspontjain, mikor még nem volt elvetemült. Tisztázni kellene egyszer azt is, hogy mi is lenne az a sokat emlegetett Nemzeti Érdek! A legegyszerűbben úgy oldhatjuk meg ezt a fogas kérdést, hogy ha egy példával tisztázzuk a következőt. Mekkora hibát tulajdoníthatunk annak az iránytűnek, amelyik mindvégig mutatja a helyes irányt, de a hajó nem oda fut, ahová elindult? Mekkora a felelőssége annak a navigátornak, aki nem veszi figyelembe, vagy úgy gondolja, hogy ő jobban tudja az irányt, mint az arra hivatott iránytű? Ki a bűnös? A hajó, az iránytű, a navigátor, a parancsnok, a tenger? A helyes választ, gondolom mindenki sejti! Aki még nem, annak megmondhatok annyit, hogy az iránytű mindig a helyes Észak-Dél vonalat mutatja! Pontosabban, a mágneses sarkokat, ami az un. deklináció értékével tér el a földrajzitól, de ez pontosan adott érték, és ezzel minden navigátor számolni szokott.
A Nemzeti Érdek se világosan megfogalmazott dolog, mert az utóbbi évtizedekben annyiszor emlegették már, annyi mindent megígértek a nevében és annyiszor hivatkoztak rá, mindannyiszor megtagadva azt, hogy mára már teljesen elvesztette lényegét. Eddig annyit tudtunk meg biztosan, hogyha valaki székbe akar ülni, akkor ezzel zsarol, ígérget fűt-fát, mert ezt megtagadni szentségtörés lenne! Ha kell, akkor a bukaresti parlamentbe ezzel juttatják a képviselőket, ha kell akkor a helyhatóságokba is ezzel lehet bejuttatni valakiket, és mint univerzális recept, az európai parlamentbe való berepüléshez is hatásos hajtómű lett belőle. Hogy ott aztán mit fognak tenni, de inkább az, hogy mit lehet tenni a Nemzeti Érdek érdekében, azt talán lemérhetjük azon, hogy eddig három plusz még három képviselőnk volt ott, és a Nemzeti Érdek mindeddig még észrevehetetlen előnyöket sem tud magáénak mondani. Persze, ott van a Fidesz, aki majd segít, kirángat a bajból. Az a Fidesz, aki a szlovák náci kormány bűnei ellen a saját állampolgárai érdekében sem tudott egyetlen épkézláb büntetőt sem kieszközölni! Az a Fidesz, amelyik élén olyan pártelnök áll, aki rég elvesztette a saját iránytűjét, és tántorogva illeg a nagy semmiben, miközben a Fellegi Tamás iskolájában kinevelt politikusokból páneurópai politikát álmodik, egyelőre a Kárpát-medencében. Talán ez is része lenne a Nemzeti Érdeknek?
A Nemzeti Érdek nem köthető semmiféle kalandorpolitikai mozgalom szekere elé! A Nemzeti Érdek azt kívánja meg, hogy ne legyenek kalandor politikusok, akik a szájukra merészelik venni azt! A Nemzeti Érdek azt kívánja meg, hogy ne nyájként vonuljon a Nemzet a szavazófülkék felé, és utasításra szavazzon X-re vagy Y-ra! A Nemzet Érdeke azt kívánja meg, hogy Nemzeti Értékeink legyenek, és azok védelmezésére vonuljunk ki, bármikor bárhová! Mindenki zsebében ott kell legyen az iránytű, amelyik mindig és mindenhol mutatja a helyes irányt! Amikor a navigátornak vagy a kapitánynak bebolondul a sajátja, valamilyen furcsa, delejes vihar miatt, akkor ne kelljen vakon és tudatlanul követni!
A közmondás azt mondja, aki nem tudja, hová megy, az nem fog soha eltévedni! Azonban, akinek saját céljai vannak és nem csak potyautas az élet szekerén, az igyekszik a saját lábán járva megvalósítani önmagát! Ebben a játszmában eddig, az eltelt 19 évet áttekintve, most már elmondhatom magamról, hogy egyetlen fokkal sem lettem sikeresebb, mert mondjuk az RMDSZ Bukarestben a közösségi érdekekért küzdött. Miért hinném el, hogy az (áll)ellenzék által újra legitimizált RMDSZ, a közös listás trükkjével ezután másképpen tenné, például Brüsszelben, ahol köztudott, hogy a kisebbségi kérdésekkel még alapfokon sem foglalkozott és a jövőben sem szándékszik foglalkozni! Talán ide tartozik, hogy a sokkal közelebbi Bukarestben sem sikerült semmiféle pozitív keretegyezséget kötni, a Nemzeti Érdek érdekében, pedig itt a mérleg szerepét is eljátszotta a szószórós értelmében is az RMDSZ. Mennyit számít három, négy vagy akár tíz képviselő is a hatalmas érdektengerben, és az annál nagyobb érdektelenség óceánjában?
Az Elvek és az Erkölcs az emberiség tévedhetetlen iránytűi! Minél többen vallják azt, helyesen egy nemzet nevében, annál nagyobb lesz a Nemzeti Érték, és azt megtartani lesz majd igazi Nemzeti Érdek! Ez a legfontosabb tennivaló, értékes egyéneket teremteni, a meglévőket megtartani-felkarolni! Értékes egyéneket, akik majd Nemzeti Értékeket fognak igényelni! Addig azonban még sok víznek kell elfolynia a vén Dunán, és sok ködös fogalommal kell az értékes eszméket behelyesíteni, mert sajnos, politikai kalandorok ezután is lesznek.

Nyugodt, bár megkeseredett lélekkel kell elfogadni most azt, hogy az elvek és erkölcsi értékek következetes és kitartó megvédésével, sokkal többet adhatunk Nemzetünknek, mint akkor, ha iránytű nélküli, vagy azt figyelmen kívül hagyó egyének útmutatásait követve, céltalan bolyongásra adjuk a fejünket. Nem attól leszünk magyarok, ha valaki azt helyettünk elmondja! Nem attól leszünk árulók, ha a minket sorozatosan elárulókat és az azokkal szövetkezőket nem tartjuk méltóknak arra, hogy a nevünkben beszéljenek! Nem mi tehetünk arról, hogy úgy váltogatják körülöttünk a szabályokat, mint jobb világban a fehérneműt!

Ne felejtsük el, hogy nem azért van éjjel sötét, mert a nap lement, hanem csak a föld fordult el velünk tőle! Persze vannak olyanok, akiknek ez is kapóra jön, mert még nagyon sokan vannak olyanok, akik így megkapni vélik azt, amit már sokszor megígértek nekik! A csillagos eget!

Partraszállás és elszállás ! "D -day Brüsszel"

Markó Béla, egy Eisenhowert megszégyenítő modorban, végigjárja a júniusi „D-Day” európai partraszálláshoz készülődő szavazók sorait és haverkodó stílusban kérdezgeti őket, hogy melyik, milyen rangban járul majd a nagy győzelemhez. -Milyen rangod van kamerád?- kérdi, mire jön a válasz, hogy- Hadnagy. -Ez igen, és te?- kérdi a következőt. –Utász- jön a válasz. Még néhányat megkérdez a nagyreményű tábornok, aki legalább négy hadosztályt igyekszik egyszerre a brüsszeli hídfőre átdobni. Minden második megkérdezett válasza az, hogy utász az illető. A sor végén álló pödört bajszú székely fiútól már meg sem várja a választ, és előre megmondja, hogy, -Tudom, utász!- mire a legény visszafelel. –Igen, alássan jelentem, utálom magát nagyon! Sajnálom, de ez van!
Utáljuk egymást, de nagyon, és mégis úgy teszünk, vagy inkább úgy kellene tennünk, mintha ez igenis, nagyon helyénvaló lenne, de amúgy nem számít semmit.
Kaptam egy levelet, amiben felhívták a figyelmemet egy újságcikkre, ahol azt írják, hogy hiába tanultuk meg valamikor gyerekkorunkban azt, hogy ahová egyszer a dolgunkat végeztük, onnan többé már nem ehetünk soha többé, és most már ez nem lenne többé igaz, sőt! Valójában csak onnan lehet enni és ez valahogy erkölcsi kötelesség is lenne, és aki ezt nem így tudná, az egyszerűen csak nevetséges lehet, és nem tesz mást, csak poszog! Hogy mit jelent ez a szó, hogy poszogás, azt nem tudtam eddig, de most megtudtam. Sylvester Lajos mondja, írja a Háromszék oldalain. Ő írja, és aki olvassa, az vagy bólogat, hogy így van, vagy csóválja a fejét, és kérdi, hogy ez a valaki most akkor mit akar mondani? Néhány évtizeden túl néha nagy marhaságokat tud az ember kimondani, és ezzel nem is lenne mondjuk túlságosan nagy baj! A nagy baj ott van, hogy a pályafutás alatt a túl sokszor meghajló gerinc elveszíti erkölcsi tartását is! És még ez sem lenne a legnagyobb baj, ha mindezt a prédikáló nem tartaná mindenki számára kötelezően követendő viselkedésformának. Mindenkinek, aki magyarnak tarja magát itt, Erdélyben! Ez már nem csak nagyon nagy baj, hanem egyenesen sértés is, és erre már nem lehet csak úgy rábólintani és egy gügye vakaródzó tudathasadásos zagyválásának tekinteni!

Sylvester Lajos azt mondja, hogy miközben a nemzet utolsó sorsdöntő csatára készül, néhányan, de ezek nagyon jelentéktelenül kevesen, orcátlanul poszognak! Ha olyan kevesen vannak, miért kell számolni velük? Továbbá megtudjuk, hogy a hal nem hús és mindenfajta erkölcsi kifogás nem egyéb, mint lópor pufogtatása! Talán lőpor lenne, de ez most nem számít, mert a sok barom tiltakozó nem tudja a nagy titkot, ami egyébként mindenki számára világos lenne, hogy az „Az egész pöszögés azért nevetséges, mert egyrészt az RMDSZ—EMNT-összefogást a szó szoros értelmében a népakarat követelte ki.” Hogy mikor, és hogy történt ez a történelmi követelés kielégítése, arról egy szó sem esik! Persze, ez nem akadályozza meg a nagyképűsködőket, hogy nevethetnékjük legyen!

Továbbá hathatós érvként megtudhatjuk, hogy milyen a jelöltek „minősége”. Így, idézőjelben, hogy legyen zavarosabb a mondanivaló! De erről most nem szólunk, mert arról nem is kell! Hát persze, hogy nem kell, mert ha mégis beszélnénk, akkor semmi kivetnivalót nem lehetne elmondani! Tőkés László, aki mint fentebb említettem, onnan igyekszik enni és etetni másokat is, ahová évekig a dolgát végezni járt! Vagy tanítványa, Sógor Csaba, aki 2007-ben egykori mentorát döfte hátba, mikor ellenlábasként elvállalta az RMDSZ ajánlatát, és persze Winkler, egykori bolhapiaci zsibárus, aki csak úgy jutott be az EP-be, hogy Frunda lelépett a placcról! Ez csapat a javából, és ki lehet az a balga erkölcscsősz, aki poszogni mer ilyen felállítás miatt? Persze, mindezt a szerző szerint, komoly érvekkel nem lehet megkérdőjelezni! Érvekkel nem is kell, mert a tények hosszú sora és a valóság mindennél ékesebben elmond mindent! Aki ezt nem látja, annak mindegy, de aki mégis sanda szemmel meri nézni, és ennek hangot is ad, az csak pöszög, vagy poszog!Még megtudhatjuk, hogy itt ellenvéleménynek, vagyis poszogásnak nincs helye, mert az amúgy is csak olyan duzzogásféle izélés, és ha majd meglesz a nagy győzelem, akkor lehet megint verekedni, köpködni!

Ennyit tudhatunk meg, és még sok minden mást is! Például azt, hogy hiába őszül meg az ember abban a tudatban, hogy mindent tud, mert ha kitátja a száját, azonnal kiderül valami kétségbeejtő dolog. Lehetne úgy is mondani, hogy az elefántcsonttoronyból nem látszik minden úgy, mint ahogy a hétköznapi halandók látják! Ez volna a kevésbé rossz eset! A gond akkor van, ha egy egész életpálya csak ennyire teszi képessé a véleményformálót, hogy hamis képekkel, eszmékkel etesse a balga népet. Néha tudatosan ferdítve és néha pénzért is!

Azt mondja egy közmondás, hogy aki tudja, az teszi, aki nem tudja, csak sejti, az megszervezi! Aki egyikre sem képes, az másokat fog tanítani, hogy hogyan kell! Így már érthető, hogy miért lettünk, és lesznek egyre jellemtelenebbek és erkölcstelenebbek az újabb generációk a korábbiakhoz viszonyítva! Ilyen rangos tanítómesterek mellett, mint Sylvester Lajos, igazán még elégedettek is lehetünk. Elégedettek, ha mégis poszogunk! Vagy pöszögünk! Ennyi jogunk még talán megmaradt a tengernyi ígéretből, vagy talán ezt is elvitatja tőlünk Sylvester elvtárs, valami újabban kitalált értékrendre hivatkozva?

Euro(rém)vízió

Ahogy telik az idő, úgy lesz egyre inkább meggyőződés bennem az, hogy az a világ, amelyet valamikor megígértek nekem, és amelyiket évtizedekkel ezelőtt megálmodtam magamnak, az soha sem fog úgy megvalósulni, hogy azt elfogadhatónak tekinthessem! Ezért inkább azt igyekszek szeretni, váltakozó sikerrel, ami éppen van! Ez így nagyon is jó volna, ha működne, de hogy a búsba lehet szeretni például ezt, amit most ilyen Eurovízió néven a tegnap és tegnapelőtt sikerült összehozni? Aki látta, és én is láttam akaratomon kívül, annak talán nem kell elmondani azt, hogy miről beszélek. Itt inkább arról vagy azoknak beszélnék, akik tényleg „hallották” és látták is, mert ez nem ugyanazt jelenti! Persze azoknak, akiknek kedvenc műsorai közt Győzike és kalandjai, vagy a Fásy mulató kornyikálása szerepel, mint az est vagy a tévézés fénypontjai, azoknak igazán mindegy! Nekik ez tökéletesen megfelel! Hogy a többi hogy bírja ki, arról nincs mit sokat beszélni, de nehéz is volna leírni! Kényszerű önszántamból sokat hallgattam belőle, és egy keveset láttam is, mikor megfordultam a széken, de inkább ne tettem volna! A vendégeid kedvéért sok mindent meg kell tenni és én igazán hősiesen álltam a sarat. Igen, mert lássuk, hogy ki a nyertes! Mielőtt megtudtuk volna, kellet még egy darabig hallgatni is! Nézni, tüntetően nem néztem, háttal ültem a képernyőnek, de hiába!

Van egy olyan téveszme, magamon tanultam meg, hogy amit látunk hallunk, az azért nem tetszik egy idő után, mert az ember öregszik, maradi lenne, stb. Nem fogja fel a haladással együtt járó változásokat és nem tud lépést tartani a fejlődéssel! Nem akarok generációs konfliktusokat taglalni, mert a fent említett dolgok nem éppen légből kapott eszmék. Van benne igazság, csak éppen helyesen kell, kellene értelmezni, és akkor a dolgok a helyükre kerülnek. Az egyik ilyen magyarázat az, hogy sokan úgy lesznek maradiak, hogy valójában soha nem is voltak időszerűek, naprakészek bizonyos dolgokban. Ez persze senkit sem gátol meg abban, hogy döntőbíró legyen, és a szólásszabadságra hivatkozva, megmondja a véleményét. Ezzel sincs gond, mert ez még belefér a játékba, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ez még nem jelenti azt, hogy ezzel már megtaláltuk a bölcsek kövét! Lehet szabadon dönteni, véleményt nyilvánítani, de ez azzal a kockázattal jár, hogy tévesen döntünk. Minél többen döntünk, annál nagyobb az esélye annak, hogy hibás lesz a döntés! Furcsán hangzik, de így van! Ha a mostani, Eurovíziós példánál maradunk, akkor világosan látszik, hogy sokan szavaztak, mert sok embernek nincs jobb dolga, vagy nincs számára más, színvonalasabb szórakozási lehetőség. Minél többen szavaznak, annál nyilvánvalóbb, hogy az igazán zenét és műfajt kedvelők, és értők aránya kisebb lesz! Annál több a zenei süket, igénytelen, semmitmondó produkciókra kapható közönség, akinek megadatik az a fajta áltudat, hogy valaki a véleményére kíváncsi lenne! Ezek szavaznak! Arról, amiről talán fogalmuk sincs!

Hogy nekem személyesen mi lenne a gondom, hogy ez a mostani és nem csak ez, mert az évek során mind mélyebb a szereplők és a produkciók színvonala, az annyi lenne, hogy évtizedek óta semmi újat, semmi kiemelkedően jót nem hoz a műfajban. A szereplők majdnem teljes létszáma örökre eltűnik a süllyesztőben, soha sem lehet többé róluk hallani! Az általuk bemutatott produkciók, miután az otthoni elő-szelekción is átesnek, az esetek többségében, még az amúgy is gyengécske átlagot sem ütik meg! Ez elkeserítő, mert akkor következtetni lehet, habár tévesen is, hogy akkor milyenek lehetettek a többiek, akik kimaradtak? Továbbá, a nyilvánvalóan vitatható pontozás során kiválasztott döntősök, a „sikeresek” se állnak valami jól. A zenei alkotás még lehet jó, és elképzelem, hogy a stúdióban egészen jól is hangzik, de onnan az út a porondig nagyon göröngyös. A legtöbben ezen fel is buknak, és akkor kész a botrányos leégés! Play-Back műfaj örökös átka, hogy az kegyetlenül megy, nincs lehetőség korrigálni ritmusokat, kieséseket, improvizálni, ha balhé van! A mikrofonból visszakevert hangot rosszul halló énekes, ha nincs meg a kellő gyakorlata, vagy nincs veleszületett abszolút hallása, menthetetlenül hamisan fog intonálni, és ezt még rosszabbá teszi a terem rezonanciája, az üvöltöző tömeg zaja. A kezdők lámpalázas betegsége már csak hab a tortán. Ide már csak istencsapásnak kell az össze-vissza futkorászó táncosok ritmuskieséses galibái, és készen van a siralmas produkció.

1982-ben jelent meg Michael Jackson Thriller című nagylemeze, amelyet az azóta szabványnak számító videoklip követett. Itt ismerkedhettünk meg azzal a stílussal, mikor a szólista mögött táncosok kisebb, vagy nagyobb csoportja lejt sokszor döbbenetesen jó táncot. Aki látta az emlegetett videoklipet, az emlékszik arra, hogy hogyan is megy az ilyen. Jecko áll középen, ő a szólós, öt követi a csoport hihetetlen szinkrontánccal. Néha énekel, és ilyenkor a csoport tagjai saját mozgással mintegy körülöleli, aláfesti a jelenetet. Ez a felállítás azóta milliónyi változatban köszönt vissza a későbbiek során mindenféle más előadó szereplése során. Volt nagyon jó, és volt nagyon siralmas is, de a lényeg azóta semmit sem változott. A másik elterjedt változat korábbi időkre nyúlik vissza, a Motown Music produkciós show-k fénykorának a kezdetéig. Itt legfeljebb két-három táncos produkálta magát, de lényeges eltérés volt az, hogy ezek aktívan a csapat tagjai voltak, legtöbbször vokálénekesek is. Earth Wind and Fire, Cool and The Gang színpadi fellépései során látni lehet őket, amikor fergeteges mozgással, vagy egyszerűbb lengő-ingó mozgással a mikrofonok állványai előtt szerepelnek. Később, ebből a változatból lettek az úgymond „akciós” kettős hármas színpadi látványosságok, akik a hangulatot igyekeztek feldobni.

Mindkét változat áttevődött az európai kommersz zenei produkciókba is, és a számtalan új és agyon-feldolgozástól eltekintve, ma már semmi újat nem jelentenek a szakmában! Néha már annyira unalmasak, hogy sokszor már csak zavarják a látványt a szertelen futkosással, és erőltetett vonaglásaikkal. Rég tudja már mindenki, aki a szakmában otthonos, hogy kellene valami új, de senki sem tud újat kitalálni! Ezért aztán bizarr ruhákba, szerelésekbe bujtatják a szerencsétleneket, vagy csak egy szál bugyiban, dresszben vonaglanak, és ömlik a prime plane-ban kiemelt domborodó fenekek, kicsorduló mellek, vagy derékmagasságból filmezett vénuszdombok remegése. Néhány produkcióról nehéz eldönteni, hogy ez most zenei produkció lenne, vagy valami erotikus klub reklámkampánya! Stricis kalappal a fején néhány fekete csávó mond egy-két szót a lüktető drum-bass zenegép monoton, gépies lüktetésére. Ez lenne a zene, de akkor miért kell három-négy lánynak dugást szimulálni aláfestésül hozzá? Mi köze van ennek a zenéhez?

Itt, az Eurovíziós izében, itt egy kicsit jobban vigyáznak, mert ez ugyebár olyan színvonalas, európai szintű műsor. Nem hozzák teljes-közelbe egyik lány fenekét sem, habár néhányan közülük megmutatnának bármit, csak sikerüljön szavazatokat szerezni. Így aztán van olyan, aki páncél bugyiban ugrál hiába, és olyan is, aki hiába moldvai, az egykori csárdáskirálynő szerelésében lépik színpadra. Igaz, zöld volt a ruhája, és párta sem volt a fején, de a háttérben, piros-fehér-zöld fényekben, fekete mezben, kemény szárú csizmában ropták hozzá a legények az ukrán elemeket tartalmazó népies táncot.

Nem akarok egyetlen szót sem vesztegetni a Magyarországot képviselő Ádok Zoltán szerepléséről, de megjegyzem, hogy vannak olyan pillanatok, mikor nagyon szégyellem magam, és ez egy olyan pillanat volt.

Kérdés marad, hogy kinek jó mindez? Én, lehet, hogy bogaras vénember leszek lassan, de attól még az egyre megújuló világ már igazán mutathatna valami újat és jót is, hogy a mostani fiatalság is magasabbról tudjon dobbantani, és legyen valami más is, amihez viszonyítani lehessen, mert öregségemre mondom, minket ezekkel a sok évtizedes lejárt garanciájú produkciókkal már az óvodából is kidobtak annak idején! Ki itt akkor a maradi?

Mégegyszer Autonómia, de Másképpen!

Aki olvasta Rejtő Jenő, „A Három Testőr Afrikában” című regényét, az biztosan emlékszik a „Nagy Levin”-re! Hogy ki is volt a „Nagy Levin”, az csak a történet végén derül ki! Addig Levin úr mindig úgy mutatkozik be, hogy „Levin vagyok!” Ezt olyan természetességgel mondja, mintha a világon minden épeszű ember számára világos kellene legyen az, hogy ki lehet Levin. Persze, az égvilágon senki sem tudja, hogy ki lehet az a Levin, de mindnyájan úgy tesznek, mintha mindenki tisztában lenne azzal, hogy hát igen, tehát akkor ön az a Levin! Zavarodottan mindenki lesüti szemét és senki sem meri megkérdezni, vagy bevallani, hogy fogalma sincs, hogy ki is lehetne a Levin. Nem meri senki megkérdezni, mert ez a legnagyobb műveletlenség jele lenne, és aki még ezzel sincs tisztában, hát az jobban teszi, ha hallgat! Ezért aztán mindenki hallgat. Volt olyan, aki végül nem bírta idegekkel, és térden állva könyörgött, hogy neki igazán mondja meg már Levin úr, hogy ő ki, mert mivel az illető sokat ült az utóbbi időben a rácsok mögött, sok mindenről lemaradt. Válaszképpen sértődöttség lett belőle, hogy gúnyt bárkiből lehet űzni, de a magyarázat mégis elmaradt. Ehelyett a társaság többi tagját biztatta Levin úr, hogy „Hát tessék, mondják meg önök, hogy én ki vagyok!” És senki sem vállalkozott rá, hogy megmondja, ki is lehet valójában a Nagy Levin!

Nos, csak azért tartottam ezt a kis bevezetőt, mert, ahogy jövök-megyek a nagyvilágban, és gyakran van alkalmam nálam okosabb emberekkel is elbeszélgetni a gondokról, felfedeztem, hogy létezik egy olyan jelenség, amit én „Levin effektusnak” neveztem el! Ezt úgy tudtam meg, hogy ha netán arra terelődne a szó, hogy X, vagy Y hogyan látja a romániai magyarok autonómiáját megvalósítva, akkor azonnal egy olyan viselkedésformát láthatok, amilyent egykoron a légiósok produkálhattak, mikor meghallották azt, hogy „Levin vagyok!” A tétován elnézés, a sikertelenül álcázott zavarodottság, és a hamis, de meggyőződésmentes felvillanyozottság, hogy „Jaj, az autonómia? Hát igen!” és itt egy olyan mély hatásszünet következik, ami egyrészt világosan mutatja, hogy a mély meggyőződésen kívül, hogy „az autonómia az egy olyan dolog, hogy az kell és kész!”, tulajdonképpen senkinek sincs letisztázott elképzelése, hogy az mit is jelenthet! Persze van olyan is, aki vizionál rendesen, mondja a magáét, előnyöket, jogokat emleget, és nemzetközi példák egész sorával támasztja alá, egyébként nagyon is csak vázlatszerű koncepcióját. Mindenről van szó, de egy soha sem derül ki, hogy milyen lesz, és hogyan fog kinézni az a bizonyos autonómia! A mondókák és kampányszerű szövegek valahogy úgy hangzanak, mintha már meglenne az autonómia, és már nem kellene azt végre megteremteni, csak éppen a működéshez szükséges üzemanyagot kel beleönteni, a forgalmi engedélyt kellene kézhez kapni, aztán felülünk rá, és irány az Eldorádó! Ahányan mondják, annyiféleképpen teszik, de egy dolog nagyon kezd világossá válni, hogy itt ezzel úgy állunk, mint Levin identitásával! Legutóbb Gyergyószentmiklóson volt olyan, hogy lakóssági fórum, ahol megbeszélték, hogy "Az autonómia..." Mindenki egyetértett abban, hogy az kell, mintha ez annyira világos lenne, hogy unalmas is már róla beszélni! Azt azonban, hogy mikor és hogyan fogjuk megvalósítani, az egyelőre nem is olyan fontos, mert most akárhogyan is vesszük, mégiscsak kampány van, és kell valamit mondani-ígérgetni a biztatást-támogatást szomjazó népnek! Hát mondanak is, mert ígérni lehet és még csak nem is kerül olyan sok pénzbe!

Hogy mennyire üres locsogás az egész, arra nem igazán figyel senki, de ha összevetjük, hogy az ország különböző tájain az autonómiát prédikálók szövegei mennyire nem ugyanazt mondják, akkor kiderül, hogy itt nincs is semmiféle közös elképzelés! Valahogy úgy hangzik az egész, hogy az illető bemutatkozik a klasszikus formulával –„Levin vagyok!” és erre a díszes közönség szónokai méltatják a nagy embert. –„Igen uraim, igen, közöttünk van a nagy ember, aki példát mutat! Az, aki a sötét időkben magasra tartja a pislákoló mécsest nemzetünk viharos tengerén! Igen, itt van egy nagy ember, aki mutatja, hogy merre kell menni! Egy ember, aki mindannyiunk példaképe lehet, egy nagy ember, akinek eddigi élete is világosan megmutatja, mi is a tennivalónk! Kérem, tapsoljuk meg!” És kérem szépen, mindenki meg fogja tapsolni, lelkesen hurrázik is hozzá, mert a pillanat nagysága magával ragadja a tömeget! A tömeg, sajnos nem gondolkozik, csak kóvályog, és várja, hogy a vezérbika elinduljon valamerre, hogy követni lehessen! Eközben egyetlen ember sincs a tömegben, akinek fogalma lenne arról, hogy ki is az a nagy ember, mert senki sem ismeri Levin urat, sem a múltját, és azt sem, hogy mit alkotott, mit cselekedett az élete korábbi szakaszaiban. Született egyből egy nagy ember, akit követni fog a tömeg, mert megmondták neki, hogy ő a kiválasztott! Vagy, jött egy ember, aki megmondta, hogy ő a kiválasztott, és elhitték neki!

Nekem személyesen az autonómiával az a gondom, hogy világossá vált számomra, hogy az egyre gyakoribb emlegetése mögött nincs valós koncepció, és nincs kidolgozott modell sem! Hogy ez mennyire lenne fontos, azt egykori mestereim tanítására alapozom. 1991-ben a marosvásárhelyi Pro-Control elektrotechnikai cégnél dolgoztam, ahol olyan emberekből verbuválódott a munkacsapat, akik az egykori ICPE, elektrotechnikai kutatóintézet alkalmazottai voltak. Oda csak azokat alkalmazták, akik kitűnő eredményekkel végezték az egyetemet és számukra állást biztosított az egyem keretében működő kutatólaboratórium. A 90-es évek elején felbomlott a régi rend, és Losonczy Lajos, az egyik zseniális tervezőmérnök saját céget alapított, ahová a szakemberek egy része követte. Ide vágódtam be, és miután napokig vizsgáztattak, forgattak, befogadtak a csapatba. Hogy milyen érzés az, mikor a legkomplikáltabb kérdésedre pillanatok alatt három-négy féle válasz jött, és mindezt úgy, hogy a munkájukból fel sem tekintettek, azt ma nagyon nehéz lenne leírni! Itt nagyon sok egykori tanár, szakember fordult meg az egykori intézetből, akik részt vettek néhány nagyszabású projekt kivitelezésében, de sokszor csak a szakmának éltek, a saját fajtájukat keresték. Itt ismertem meg Szabó Endre tanár urat, Marosvásárhely atomfizikusát, aki gyakori vendég volt a cégnél. Számtalan találmány, innovációs megoldás fémjelezi nevét, de ennek ellenére nagyon kevesen ismerik, tudják, hogy ki is volt valójában. Számtalan tudományos munkáját foglalták le, mint államtitok, és egyszerűen elkobozták, majd román kutatók nevén jelentek meg, mint saját tanulmányok. Endre bácsi sztoikus nyugalommal vette tudomásul, mert mást nem tehetett kiszolgáltatottságában. A laborban mindig munkatársaknak tekintette a kollégákat és talán ez volt az oka annak, hogy a szekú mindent tudott róla és arról is, hogy min töri a fejét. Szabó Endre volt az a tanár, akitől a modellezés és az azt követő szimuláció koncepcionális elméletét először hallottam. Akkoriban, a ma használatos számítógépes tervezés csak a Pentagonra korlátozódott, mert a nálunk létező Z80-as processzorokkal szerelt őskori gépekkel ezt nem igazán lehetett, de a későbbi 8088-asokkal sem igazán. Ezért Endre bácsi módszerét használtuk, ami abból állt, hogy a modellt fejben, az agyban kell elképzelni, mert az ott eltervezett modell működhetik is, míg a tervezőpanelon lévő statikus marad. Ez a módszer csak ránézésre képtelenség, mert gyakorlással hamar meg lehet tanulni! A már működő modell hibáit lehet azonnal korrigálni, és csak akkor kell papírra vetni, mikor azt már érdemes is, hogy más is lássa! Losonczy Lajos, aki ezt a módszert elsajátította, egyetlen pillanat alatt alkotta meg a cég egyik, később szériában gyártott készülékét, miután felvetettük neki a taxikba szerelhető mérőkészülék ötletét. Pár másodpercig gondolkodott csak, aztán hamar papírlapot kért, hogy lerajzolja a Z80-ason alapuló mikró rendszert. –„Hamar, hamar, mert megszólal valami hülye telefon, és elfelejtem, hogy mit akarok!” Így született meg a híres Pro-Control taxi mérő, amelyik később számtalan változatot, újítást ért meg, és tízezres példányszámban került forgalmazásra.

Ezt a leckét örökre a fejembe véstem és miután a cégtől elkerültem, későbbi pályafutásom során mindig sikeresen alkalmaztam a gyakorlatban. Sok ámulatot és még több irigyet szereztem magamnak, de ez semmit sem változtat azon, hogy egy zseniális mester módszere bármikor, bármely probléma megoldására alkalmas munkamódszer lehet! Aki ezt a munkamódszert egyszer elsajátította, az azonnal felismeri a módszerrel járó kísérőjelenségeket, és azok hiányát is! Ahol nincs koncepció és nincs modell sem, ott kivitelezés sem lesz, csak üres tervezgetés, és vénasszonyos locsogás! Vagy kampány, ahol senki sem vesz soha semmiféle ígéretet komolyan! Sem az ígérgető és legújabban egyre több szavazó sem!

Az autonómia mindegyre visszatérő gondja az, hogy láthatóan nincs működőképesen kigondolva, és csak a neve az, amit kitaláltak, de ez sem eredeti ötlet. Ezt is lekoppintották más asztalán lévő munkákból. Nincs egyetlen koherens koncepció sem, amelyik részletekbe menően a felvetett problémákat taglalni merészelné! Ilyen hiányosság a pénzügyi alapok megteremtésének a lehetősége is, ami enyhén szólva startból lesöpri a további tervezgetés lehetőségeit. Sokan hivatkoznak arra, hogy az autonómia a román politikai hozzáálláson bukik meg, mert ott ellenkezést vált ki. Ez csak olyan állmagyarázat, mert a politika olyan, hogy ha akarom fehér, ha akarom fekete! Meggyőződésre kell játszani, de hogyan lehet eladni hitelesen egy gyanakvó entitásnak valamit, amiről maga az eladó sem tudja igazán, hogy mit is akar eladni! Persze, hogy gyanakvással kezeli bárki a még gyanúsabb terméket, amiben maga az eladó sem bízik meg! Késztermék helyett tele van a nagyhangúak mondanivalója, hogy kulturális autonómia, vagy kollektív jogok érvényesítése sajátos autonómia elképzelésben! Van területi autonómia is, mert aki merészebb és határozottabb, az ezt emlegeti, mert ezzel próbálja bizonyítani az elhatározottságát. Hogy melyik forma mit takar és mit jelent, az nincs sehol világosan kifejtve, csak nagyvonalú meghatározásokban. Az EMNT autonómiát taglaló weboldalán találunk leírást, hogy melyik változat mit is jelent, de hogy ebből hogy lehet, és hogyan kellene megvalósítani bármelyiket, az már nem derül ki! Líceumba házi feladatnak még elmenne, hogy gyerekek írjatok a különböző autonómiákról vázlatszerű összefoglalót, de ilyenfajta programmal nemzeti politikát meghirdetni nem lehet! Igaz, kampánytémának kitűnően elmegy! Mivel valószínűen semmi sem lesz belőle, lehet mutogatni másokra, hogy elbuktatták, és a jövőben is elő lehet venni, miután egy kicsit leporozzák. Az RMDSZ már évtizede ezt teszi, és eddig mindig bejött neki! Nem leszek rosszmájú, elhiszem, hogy nem csak ebből áll a kidolgozott program, és gondolom, hogy vannak alaposan kidolgozott gazdasági tervek is, de erről eddig nagyon kevés szó esett, és azok is csak szavak maradtak eddig! Ideje lenne közvitára bocsájtani őket, lássa már más is, hogy miről van szó! Titkolózásnak nagy értelme nincs, mert ha végre nyélbe akarjuk ütni a dolgokat, akkor így vagy úgy, nyílt kártyákkal kell játszani! Illene már elmondani, hogy például lesz olyan, hogy a végre megvalósult autonómia területén lesz valami járulékos adó is, mert akkor lefogadom, hogy mint egykor Trianon után, lesznek olyanok, akik kimennek, és arrébb igyekeznek tolni a kijelölt határt. Hogy merre, azt nem hiszem, hogy nehéz lenne kitalálni! Érdekelne, hogy milyen keretegyezményt kellene a román állammal megkötni, amelyikben befoglaltatva lenne az, hogy milyen arányokban részesül az állam és a helyi autonómia a befizetett adókból. Ebből az állam milyen kötelezettségeket vállal fel, hogy az idevezető utakat és vasutat rendben fogja tartani? Mit vállal fel a helyi autonómia és mit nem tud felvállalni? A nagyon fontos oktatási rendszert milyen mértékben fogja befolyásolni a bukaresti hatalom? A kérdések végtelen sorát lehetne feltenni, és azt hiszem, hogy a válaszok sokkal kevesebben vannak! Szimptomatikus jelenség, hogy a lényeges kérdéseket és főleg a lényeges válaszokat szándékosan elkerülik, mert mögöttük a még nagyobb NEM TUDOM áll, és akkor úgy teszünk, mintha tudnánk! Főleg akkor, ha ezzel kampányolni is lehet!

Ideje lenne végre kimondani nyíltan: „Emberek, mondja meg már egyszer valaki tisztességesen, hogy mit jelent igazából az, hogy AUTONÓMIA!” Ha nem, úgy járunk, mint a Nagy Levinnel! Ja, persze Levin! Aki nem olvasta a regényt, annak elmondom, hogy menetközben sejteni lehetett, hogy Levin valami szakács, aki nagymester lehetett a szakmában. A légiós katonák megtanulták, hogy ha valami nagyot akartak mondani, dicsérni az egyébként silány katonai kosztot, akkor ilyeneket mondtak, hogy: „Aki ilyent főzött, az csak Levinnél tanulhatta a szakmát!” Vagy „Ennél jobbat még maga a Nagy Levin se tudna főzni!” Azt, hogy ki is a Nagy Levin, azt senki sem tudta! Csak a legvégén derül ki, hogy a Nagy Levin egyszerű nadrágélvasaló éhenkórász volt és főzni is a Cape Town-i fegyházban tanult egykoron!

Nem egyébért, de ideje volna végre nálunk is feltenni a szentségtörő kérdéseket, még akkor is, ha a hazaáruló és bunkó jelzőket megkapjuk! Ha nem, magunkra vessünk, hogyha a végén a földbe kell majd elsüllyedjünk szégyenünkben, mert megint kiderül, hogy a Nagy Autonómisták nem egyebek, mint egykori nadrágélvasaló inasok, és az autonómiás kavarásaikat egykori fegyházakban vagy valami más, de mindenképpen gyanús intézetekben sajátították el.

Majálisok és Átverések

Jól jött az idén a háromnapos vakáció, és mint eddig minden évben, mindenki, aki tehette, elhúzott valahová majálisozni. Az idén, mivel nem kellett „munkával ünnepelni” a Május 1.-ét, elhúztunk mi is a városból. Mindegy, hogy merre, csak itthon ne keljen maradni! Tervbe vettük, hogy meglátogatjuk a makkfalvai székely majálist, hátha lesz ott valami érdekes látnivaló. Déli órában érkeztünk a makkfalvai sportpályán megrendezett ünnepségre, ahová már ekkor több százan gyűltek össze. A tízórai kezdés szemmel láthatóan eltolódott, mert röviddel megérkezésünk után tartották a bevezető mondókát. Itt mindjárt jött a pofára esés, mert a VIP-ek nevének emlegetése során kiderült, hogy a beígért kampánymentes rendezvény mégiscsak kampányszagú lesz, mivel Tőkés László és EP-s csapata megjelent a rendezvényen. Szilágyi Zsolt és Toró Tibor se maradhatott le, és a FIDESZ is képviseltette magát Németh Zsolt személyében.

Ez bevágott, mert a hányinger még nem környékezett nagyon, de a kedvünket szegte alaposan. Szerencsére Gyurcsány már nincs és az első gordonkást még nem vonzzák az erdélyi tájak, mert ahogy utóbb kiderült, itt már semmi sem számított meglepetésnek!Kérdéses volt, hogy ha továbbra is itt maradunk, és ha valamelyik politikus úr is szónoklásra emelkedik, akkor végképpen kiverik a biztosítékot a mai napra. Inkább körbejártuk a sátrakat, és megálltunk a könyvsátor mellet, ahová senki sem zarándokolt tömegesen. Vásárolni se nagyon vásárolhatott addig se különösebben nagyobb számú majálisozó, mert mikor 25 lejt kellet fizetnünk egy könyvért, kiderült, hogy a százasból bizony nem tudnak visszaadni. Egyezünk meg abban, hogy ez egyáltalán nem a kereskedők hibája lenne! Hiába, nagyon nagy lehet a válság okozta pénzügyi gondja a népnek! Ebben lehet valami igazság, mert máshol se volt nagyobb a forgalom, pedig volt ott sör, üstben fortyogó gulyás és sercegő hússzelet, de Trianont átkozó plakát és Árpád-sávos lobogó is.
Még lődörögtünk le és fel, miközben alaposan megröntgeneztem a népünk nagy jelöltjeit, hogyan is állunk velük, ők hogyan érezhetik most magukat. Hogy miben sántikálnak, azt nem volt nehéz kitalálni! A kötetlen séta az emberek közt, néhány zavarodott ember mosolya, akit szívélyesen megszólítottak sok mindent elmond az olyan embernek, aki a szavakat, ha nem is hallja, de a testbeszédet kitűnően ismeri. Én pedig ezt a nyelvet igazán jól ismerem, és nagy fába vágná a fejszéjét az, aki színészkedéssel próbálna nálam ilyenfajta eredményeket elérni!
A majálist szervező SZNT-s szervezők megadták a kellő tiszteletet, mert a bevezető beszédben beolvasták a VIP listás neveket egyenként, amit az összegyűlt társaság minden lelkesedés nélkül megtapsolt egyenként. Voltak ott nevek, amelyek után kínosan lassan indult be a tapsolás, és ez nagyon sokat elmond. Ez nem csak képzelődés, mert a taps az olyan, hogy mindig magától beszél! Van viharos, lelkesedő, ritmusos, hosszan tartó, és lehet gyér, lelkesedés nélküli, hamar lecsengő, érdektelen kézcsapkodás, kényszeredett stb.! Itt egyetlen pozitív tapsolási stílus se fordult elő! A házigazdák az illendőségen túl, hogy mit gondoltak és mit éreztek, azt nem igazán lehet tudni. Erről inkább ők kellene hogy nyilatkozzanak, de két nap eltelte után is, hiába olvasgatom a SZNT weblapját, egyetlen szó sincs a makkfalvai eseményekről. Ez is sokat jelenthet, mint ahogy nagyon beszédesen hallgat!
Miután nagyon hamar tele lett a kényszeredettségtől a levegő, eldöntöttük, hogy a jóból is megárthat a sok, tehát megyünk tovább! Még éppen idejében, mert mikor a kocsival kifordultunk a pályáról, Szász Jenő és családja vonult be a legnagyobb természetességgel. Hát fiuk-lányok, azért ilyen nincs! Örvendtem, hogy nem vagyok többé ott, mert ha eddig fagyosan közömbös volt a hangulat, akkor ezután már bűzös is lett, és akinek finomabb a szimata, az fintoroghatott kényelmetlenül! Persze, vannak olyanok, akik az örökzöld slágert énekelve, hogy „a Nemzet Érdekében”, bármit el tudnak viselni!
Irány Szováta! Itt jött a másik kiábrándulás! Alig érsz be az üdülőtelepnek gúnyolt városba(?) az út fele fel van bombázva, és két gépkocsi csak alig fér el az épebben maradt részen. A fürdőtelep felé vezető út le van teljesen zárva, csak terelőúton lehet feljutni. Mikor felérsz a telep alsó felébe, a hajad az égnek áll a látványtól! Bagdad, vagy Beirut se nézhetne ki rosszabb állapotban. Talán Drezda az 1945-ös terrorbombázás után lehetett ilyen állapotban. Mindenfelé félbehagyott építkezés nyomai, feltört utak-járdák, por, és tengelyakasztó kátyúk.

A telepen céltalanul kóválygó, unott turisták, azok is riasztó gyéren. Néhány vendéglő teraszán gyér vendégsereg szórakoztatására valami rossz minőségű hangládákból nyikorgó zene, vérszegény kiszolgálókkal. Egyik étterem teraszán állapodtunk meg, ahol szerencsénkre, hamar és rendesen kiszolgáltak. A mellettünk lévő asztalhoz mindegyre újabb csoportok telepedtek, de mivel senki sem állt szóba velük, rendre felálltak és eltávoztak. Miután felfigyeltünk a jelenségre, számolgatni kezdtük, és nyolc csoportot számláltunk össze. Már találgattuk, hogy miután az étlapot átnézték, rövid időn belül elhúztak, valami csel lehet a dologban. Arra szavaztunk, hogy az étlap helyett valami más lehet a mappában, valami ilyesmi, hogy „Ennél az asztalnál hülyék ülnek” vagy valami hasonló, és „Most mosolyogj, Candy Camera!” A pincér, aki csak románul beszélt velünk, pedig mi még csak azért is magyarul beszéltünk vele, szabadkozva mondta, hogy negyednyi gőzzel dolgozik a cég, mert hiába lenne nagy a munkanélküliség, senki sem akar ennél a cégnél dolgozni! Azt, hogy miért kerülik el ezt a helyet a pincérek, azt nem részletezte.
Bármerre fordultunk a telepen, mindenfelé a rendetlenség, a szemét és a fásult közöny köszönt vissza. Itt még nincs szezon és csak ezután lesz beindulva az élet! Addig mindenki mehet a búsba!
Ezt az egyet képtelen vagyok felfogni! Évek óta megy a sóder, hogy az egyetlen felfuttatható, hosszú távú regionális fejlesztés alapja a turizmus lehetne! Erre, május 1-én semmi és senki nincs felkészülve a vendégek fogadására, mert nincs még itt a szezon! A tengerparton sincs, de ott már Húsvétkor is beindult pár napra az élet! Errefelé bezzeg, kicsire nem adunk! Itt félbehagyott építőtelep az egész városrész és fejre esett turisták gyülekezőhelye! Kétségtelen, hogy irdatlan nagyságú beruházás van folyamatban, de rögtön jön a kérdés is, hogy ha majd valamikor a jövőben elkészül a nagyszabású modernizálás, akkor ki fog errefelé vetődni? Nem másért, de aki mostanáig elkövette azt a hibát, hogy ide betette a lábát valami szórakozás reményében, az többé már nem fogja még egyszer megtenni!
Húsz évvel ezelőtt, május elsején Szovátára csak az ment el, akinek nem volt tömegiszonya! Nappal egy tűt sem lehetett leejteni, annyian tolongtak mindenfelé és a vendéglátó egységek teljes kapacitással dolgoztak. Napokkal azelőtt, az összes hotel, villa, házikó le volt foglalva és fiatalok százai sátoroztak a Major patak mellett is! Most, mintha atomtámadás érte volna az egész vidéket, céltalanul kóborló embereket látni csak, azokat is csak elvétve! Nem tudom felfogni és megérteni sem, hogy ez miért van nálunk így! Olyan érzésem van, hogyha a francia Riviérát örökölnénk hirtelen, akkor azt néhány év alatt teljesen tönkre vernénk, majd telebőgnénk a történelemkönyveket, hogy a kurva franciák megint átvertek!
Nem csak Szovátán van ez így, mert tavalyelőtt Tusnád-fürdőn júniusban még nem ébredett fel a vendégfogadók rendszere, és csak a Tusványosi Szabadegyetem lódított egyet az életen. Miután az lejárt, megint zsibbadtság vett erőt mindenen, és agyonunatkozhattál a mozgalom nélküli telepen. Kérdésemre azt válaszolta az egyik magánvállalkozó, hogy most még nincs igazi szezon, mert a vendégek augusztusban szoktak jönni igazán! Hogy miért nem lehet szezon júniusban, és júliusban is, mikor a leghosszabbak a napok, azt máig sem sikerült megtudnom. Mondja meg már végre valaki, hogy mikor és miért pont ekkor meg ekkor van, vagy lehet szezonnak lenni! Szerintem akkor kellene szezon legyen, mikor pénzt lehet és kellene keresni! Az pedig mindig és mindenkor kell! Kényelem, nemtörődömség? Bármelyik lehet, és egyre elkeserítőbb, hogy mennyire hiányzik egy regionális érdekvédelmi szervezet, amelyik stratégiai lépések keretében összefogná a turizmusban rejlő kapacitások-lehetőségek kiaknázását. Túl sok kicsi, apró részre széteső turisztikai infrastruktúra, nagyon sok helyen konkurens cégek versengésével, miközben a Kárpátokon túlról egyre több nagytőkéjű befektető vásárol fel turisztikai szempontokból stratégiai fontosságú övezeteket. Ilyen példa talán a közelmúltban területi koncesszióba "megvásárolt" Bözödi-tó is! A nyilvánvalóan csak kamu „tulajdonosok” mögött bukaresti érdekeltségűek állnak, akik az idénytől megmondják, hogy az Erdőszentgyörgy határában lévő ezernyi hektáron mi lesz és mi nem! Közel húsz éve folyik a helyiek közt a cirkusz, hogy kié legyen a tó, és kié a környező terület? Most már világos, hogy nem azoké, akiknek falvait és kertjeit, halottainak sírjaival együtt elnyelte a tó, hanem azoké, akiknek pénzük és hatalmuk van! Jó lenne tanulni ebből, mert amikor ketten verekednek az elsőbbségért, addig egy harmadik könnyen nyerhet! Errefelé az sem számít, ha mindezt jogtalanul fogja megtenni! Addig is, míg igazság tétetik majd, ha valaha is lesz olyan, addig lehet bömbölni, hogy kisemmiznek őseink vagyonából! Úgy tűnik, hogy egyeseknek ez nagyon jól jön, mert ha van ilyenfajta gond, akkor azonnal kerül olyasvalaki is, aki rögtön tudja a megoldást! Hogy sikerüljön neki a nyomasztó gondokat megoldani, csak egyvalamit kér tőlünk! Szavazzunk rá! Ha nem, hát megnézhetjük magunkat!

Nincs Tabula Rasa!

Ivan Ivanovics dühösen ül a csendes Don homokos partján, és néha érthetetlen szavakat mormolva, köveket dobál a vízbe. Így talál rá barátja, Ivan Fodorovics, és kíváncsian érdeklődik, hogy mi okozta barátjának látható elkeseredését. Hosszú szünet után megoldódik Ivanovics nyelve, és rendesen kipakolja a gondjait.
–Tudod te azt, hogy Elton John, a világhírű énekes buzi? Vagy, tudtat azt, hogy Versace, a világhírű divatguru is homokos volt?-Fodorvics szomorúan bevallotta, hogy mindezt nem tudta eddig, de most már sokkal világosabban lát bizonyos dolgokat. Igen, mert közben feltette vastagkeretes szemüvegét, hogy jobban szemügyre vegye nyilvánvalóan furcsán viselkedő barátját.
-Hát azt, hogy Csajkovszkij, a népünk nagy zeneszerzője is buzi volt? Ezt tudtad?- Fodorovics ezt se tudta, de rövidesen sokkal többet tudott, mert barátja tovább folytatta, és egy tucat zseni nevét sorolta fel, akik egytől-egyig, mind homoszexuálisak voltak. Fodorovics sokáig nézte a cipője orrát, és úgy tett mint az, aki valami nagyon fontos dolgon gondolkodik, de mivel jobb nem jutott az eszébe, a végén valahogy kibökte.
-Jó jó, de neked mi a bajod ezekkel az izé, khm… nos, ennyi sok buzival?
-Hát nekem az a bajom, hogy ezek mind nagy dolgokat vittek végbe, nagyokat alkottak, világhírűek lettek! Erre én, aki itt ülök most, hiába van huszonkét centis farkom a hideg vízben is, nekem egyetlen jó ötletem sincs!
Na, szóval mielőtt valaki arra gondolna, hogy mivel kerek egy hónapig egyetlen bejegyzést sem írtam a blogomba, és úgy jártam én is, mint Ivan Ivanovics, hát megmondom őszintén, hogy nem! Megmondom őszintén, mert először is, nekem nincs huszonkét centis szerszámom hideg vízben! Másodszor pedig, ötletem van bőven! Néha túl sok is egyszerre!
A hosszú szünet magyarázata az, hogy a több mint egy hónappal ezelőtt lejátszódott események hallatlanságai annyira felzavarták a vizeimet, hogy elhatároztam, mondok egy nagyot. Azt tanítják a bölcsek, hogy mielőtt valami nagyot mondanánk, gondolkozzunk mégegyszer azon, mielőtt kimondanánk! Én is így cselekedtem! Mély lélegzetet vettem, és befogtam a számat! Egyből bölcs lettem, sokkal bölcsebb, mintha bármit is mondtam volna! Eddig tartott a bölcsességem, a gondolkodás, a transz. Most mondhatom a dolgokat, megnyugodtam önmagam hitében.
Ezt akkor úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy a felkorbácsolt érzelmek, indulatok, sértettségek alaposan eltorzítják a gondolataimat, és félrekorcsolyázok a síkos felületen. Egyébként is, az indulatok nem jó tanácsadók, főleg ha józanul akarunk megvizsgálni egy eseményt, vagy annak sorozatait. Következtetések levonása feldúlt állapotban pedig biztos kisikláshoz vezetne. Ezért elhatároztam, hogy időt adok magamnak, hogy lecsillapodjon a tűz, csendesedjenek a hullámok. Ha később is így látom a dolgokat, akkor lehet folytatni, de ha nem akkor is jobb lesz egy ideig hallgatni, mint folyamatosan baromságokat fecsegni.Első lépésben úgy tettem, mint valami dilinós szent ember, aki remete módjára elvonul a magányba. Ez egy nagy marhaság, mert hogy lehet egy városban elvonulni a magányba? Legfeljebb a budiban lehetsz magányos, de munka közben nincs efféle luxus. Akkor munkamániás leszek! Ez sem segített, mint ahogy az sem, hogy kerek hat hétig egyetlen cigarettát sem füstöltem el, miután Tőkés Markó nyakába borult. Nem változott semmi attól sem, hogy hétvégeken magányosan bámultam a csillagos eget, és tőlük vártam a kimondatlan igazságot. Csak a tavaszra utaló jelek mutatták, hogy változás van, és egyre langyosabbak lettek a magányos éjszakák. Semmivel sem lettem engedékenyebb attól, hogy barátaimmal kirúgtunk a hámból, és barnára napoztuk magunkat Húsvét alkalmával a máréfalvi villa teraszán. A homoródi jó bórvíz is csak arra volt jó, hogy a másnaposság tüneteit enyhítse, de revelációt ez sem hozott. A székelyföldi havasok szerelmeseként, csak a hazaszeretem és a rendíthetetlenség érzete kapott nagyobb lendületet, és felfrissülést.
Egy dolog lett gyémánt kemény meggyőződés bennem, hogy mindazt, amit most mondani akarok, alapos és harmincnapos meditáció támaszt alá bennem!
-Tisztelt politikus és politizáló urak, mélyen (általam nagyon mélyen) tisztelt euró-parlamenti képviselőjelöltek és azok is, akik nem akarnak oda képviselődni! Nektek mondom, hogy jól jegyezzétek meg! Nincs Tabula Rasa! Nincs és nem is lehet számotokra olyan, hogy lesöprünk mindent és elfelejtünk ígéreteket, elveket, embereket, Nemzetet! Forgathatjátok a szavakat tetszés szerint, bolondíthatjátok a nagyszájú, de balga népet kedvetek szerint, cselekedeteiteket, bűneiteket kőtáblára fogom vésni, hogy megmaradjon okulására az utókornak. Nincs és nem is lehet elfeledni semmit, és nem lehet megbocsájtani a Nemzet ellen vétkezőknek! Én nem tudok felejteni és nem tudok megbocsájtani, és néha nagyon irigylem Tőkés László püspök úr keresztyén lelkivilágát, mikor azt mondja, hogy nem érti azt, miért vannak egyesek felháborodva, és jobban haragszanak az ellene vétkezőknek, mint ő maga. Úgy tesz, mintha nem tudná, miről van szó, és nem értené, hogy itt nem a keresztyén megbocsájtás klasszikus példájáról van szó!
János Pál pápa meglátogatta a börtönben sínylődő Ali Agcát, aki az életére tört, és kis híján meggyilkolta őt. Megbocsájtott neki, a kommunista, muzulmán merénylőnek, és példát statuált a világ nemzeteinek. Tette őszinteségében senki sem kételkedett egy pillanatig sem! Tőkés László úgy tesz, mintha hasonlót cselekedne, sőt mindezt megdobja azzal a szöveggel, hogy mindezt a Magyar Nemzet Érdekében teszi! Nem érti, nem akarja érteni, hogy nincs egyetlen olyan politikus se, aki feláldozná magát! Ezt már errefelé minden óvódás tudja! Azt aztán egyáltalán nem akarja látni, hogy neki személyesen azt nem lehet megbocsájtani, hogy ő megbocsájt a nyája ellen vétkezőknek! A pásztor nem bocsájthat meg a nyájat szétzüllesztő farkasnak, és nem osztozkodhatik a nyájat kifosztó rablókkal a bárányok lenyúzott bőrén és húsán! Sem a farkas, sem a rabló nem cselekszik a nyáj érdekében, mint ahogy a nemzeti vonal híveinek cserbenhagyása és a portyázó, élősködő RMDSZ-szel való bratyizás sem szolgál semmiféle nemzeti érdeket. Ezt a nagyvonalúságot lehet irigyelni, mert könnyű annak, aki ilyen könnyen átteszi magát a gondokon, és nem rágódik végtelenül a végzetes gondok megoldásán. Ezt irigylem csak, hogy egyeseknek milyen könnyen megy az ilyen! Ezt csak, és igazán nem érdekel például az, hogy cserébe 16 ezer eurót kaszál havonta az, aki ezt megteszi! Nem irigylem, de a tiszteletemre és támogatásomra se számítson senki sem, aki ezt meg meri így tenni!
-Nincs Tabula Rasa Szász Jenő bandája számára sem, és mondjuk ki őszintén, igen méltánytalanul bánik mindenki ezzel az üggyel. Bizony, mert kerek egy hónap alatt az égvilágon senki sem foglalkozott velük, és ez igazán elkeserítő dolog. Pedig ha meggondoljuk, igazán bravúrosan sikerült meggyilkolni egy jobb sorsra érdemes politikai mozgalmat.
-Nincs Tabula Rasa azok számára sem, akik most, miután az MPP és Tőkés László irigylésre méltó eleganciával kiütötte a másképpen gondolkodók táborát, kéjes gyönyörrel, vagy hanyag leereszkedéssel megmondják, hogy ők ezt így, előre megmondták! Megmondták sokan, de kevesen úgy, ahogy az a valóságban tényleg történt, vagy történhetett. Néhány sovány kivétellel, a legtöbb ilyen megmondás abban merült ki, hogy a sárga földig lemocskolták Tőkés Lászlót, a pokolba kívánták az egész Szász féle bagázst az MPP-jével együtt. Most, mikor az MPP nincs többé, csak papíron, megvan a nagy elégtétel. Arról, hogy mindazok, akik Tőkés Lackóztak, kurvapecérnek nevezték a püspök urat, hatalomra vágyó karrieristának tartották, azok közt ma nagyon nagy a kussolás. Igen-igen nagy, és ez semmi mást sem jelent, mint azt, hogy ha Szász Jenő is ott lenne a társaságban, akkor őt se sajnálná le senki ilyen leereszkedően, mint ahogy Kelemen Hunor március 18.-i bejegyzésesben teszi!
Hunor bejegyzésének a végén elégtétellel könyveli el, hogy most már a romániai magyarság nagy hányadát sikerült hadrendbe állítani az RMDSZ zászlaja alatt. Azt mondja Hunor, hogy: „Nem mondom azt, hogy teljes egészében, mert mindig vannak elégedetlenkedők, akik nem fogadják el sem az RMDSZ-t, sem az EMNT-t. Mi azonban arra fogunk törekedni, hogy minél kevesebb elégedetlenkedő legyen.”
Nos, itt két dolog van, amivel én, a mindig elégedetlenkedő begurul rendesen, ha ilyeneket olvasgat. Azt, hogy az RMDSZ mennyire legitim képviselője a magyarságnak, azt talán nem azzal kellene igazolni, hogy hányan szavaztak rá a tavaly, hanem azzal, hogy hány magyarnak lett jobb sorsa, mióta az RMDSZ-re szokott szavazni! Ez lenne a kisebbik fele a gondnak, mert egyelőre a szavazatok száma a fontos és nem a füstbe ment ígéretek száma, amivel, enyhén szólva gátat lehetne építeni. Ami tényleg furcsa, hogy ez az izé, ez az EMNT mióta képvisel bárki mást, mint azokat, akik feltalálták? Hogy és milyen úton szerzett legitimitást az EMNT arra, hogy a magyarság tömeges bizalmára hivatkozva, annak a vélt érdekében cselekedjen? Ha valaki tud valamit, vagy ha volt valami szavazás-választásféle és én, mint romániai magyar kimaradtam belőle, akkor szóljon, hogy máskor figyeljek jobban oda. Ha valaki részt vett valami ilyenfajta megmérettetésen, akkor kérem szóljon, hogy ne aggódjak annyira!

A másik gond az utolsó mondatban rejlik! Itt nehéz eldönteni, hogy ez engesztelő ígéret, vagy figyelmeztető fenyegetés lenne. Nem egyébért, de nagyon szeretném tudni, hogy milyen módszerrel fognak például rám hatni, hogy egyből boldog RMDSZ rajongó legyek, vagy a „minél kevesebb elégedetlenkedő legyen” valami egészen mást is jelenthet? Van Hunornak valami „végső megoldása” is? Valami titkos endlösung?

Szóval, sokan mondják most, hogy ez, ami most történik, ezt ők tudták mindig, hogy ez így fog lenni! Van itt egy nagyon szép képeslap, aminek láttán repesnek a szívek, mert mint ahogy tudjuk jól, boldogok a szellemi szegények! Ilyent csak annak adnak, aki aláírásával támogatta a „magyar összefogást”. Anyósomnál találtam, és mikor megláttam, rögtön elkértem, hogy a nagy történelmi esemény kézzelfogható bizonyítékát a kezembe tarthassam. Ki is tettem az íróasztalomra, hogy soha ne felejthessem el, mennyire gyarló az ember. Hát nem szép és őszinte jelenet? Aki ezt, így megmondta korábban, és ennek bizonyítékát is bemutatja, az részemről busás jutalomban részesül!

MPP Rekviem

Vannak az életben olyan történések, mikor a látvány annyira idétlen, hogy csak egyetlen józan döntést lehet hozni ilyenkor! Az ember azonnal kikapcsolja a tévét, és elmegy vacsorázni, vagy éppen rágyújt egy cigire! Mélázva fújja a füstöt és egyáltalán nem akar a pár pillanattal korábban látott jelenetre gondolni. A tévében látott groteszk őrültségekkel nincs is különösebb baj, mert a távirányítóval azonnal lehet az eseményre hatni. A gond ott kezdődik, mikor a tévé előtt üldögélő egyszer csak feláll és összetéveszti magát a képernyő szereplőivel. Nagy ilyenkor a gond, mert a hagyományos távirányító nem használ, és csak a testközelből álcsúcsra behúzott balhorog oldaná meg pillanatnyilag a vészhelyzetet. Ennél sokkal nagyobb tragédia történik akkor, mikor több száz ember képzeli magát végvári vitéznek, RMDSZ-t verő, románt faló szupersztárnak, magyarok megváltójának. Mikor egymásra találnak, pártot is alakítanak, hogy legyen fedezet a sárgacédulás menet igazolására. Szerveznek kongresszust is! 2009. március 14.-re! Klikk!!!!!!!!!!!!!!

Itt kellene a távirányító, hogy legyen csend és maradjon még meg valami a tavalyi nyár melegéből! De nincs ilyen és jótékony szájon verés sem, és akkor olyan előadást kell végignézni, hogy olyant a szovjet bolsevik mintára tervezett társadalmi rendszer bevezetése óta nem látott a közönség! Ott is jöttek az elvtársak, és elmondták, hogy ki a megbízható és ki a népellenség! Tudták mindezt előre, mert megmondta a főtitkár, vagy az elnök, vagy a komisszár! Itt is tudták, hogy kinek szabad szavazni és kinek nem, mert Szász elvtárs, aki elnök, titkár és komisszár is egyben, előre megmondta! Igaz, nem volt nehéz neki kitalálni, hogy ki az áruló és ki a népellenség, mert minden valamirevaló törpe diktátor tudja, hogy aki nincs vele, az csak ellene lehet! Aki pedig ellene van, annak pedig miért kell egyáltalán megengedni azt a luxust, hogy szívhatja továbbra is a levegőt? Pusztuljanak az ellenségek, és az RMDSZ bérencei!
Ez a mostani, március 14.-i jelenet annyira groteszk és annyira sokkoló, hogy lereagálni arányosan és hideg fejjel teljesen lehetetlen. Ezért van talán egy hét elteltével is még mindig nagyon gyanús csend, és jóformán senki sem boncolgatja a dolgok lényegét. Egyrészt azért, mert a számtalan MPP körüli balhézás már korábban is elvette az érdeklődők kedvét. Ami azonban most történt, az tulajdonképpen az MPP-től való végleges elfordulást, az MPP morális csődjét jelenti. Ez az a rész, mikor feláll a közönség, és szótlanul elhagyja a nézőteret, miközben a színpadon még megy a jelenet, de arra már senki sem kíváncsi! Megy a komédia még egy darabig, mert a helyhatósági választások során elnyert mandátumok tovább lódítják a menetet. Kell járni a táncot még három évig, mert addig tart az ígéret, hogy addigra eljön a megváltás! Kérdés azonban, hogy 2009. március 14. óta kit képvisel az MPP? Aki tudja a választ, az megmondhatja, de előrebocsájtom, hogy a helyes válasz nem az, hogy hát azokat, akik rájuk szavaztak! Erre, amit most műveltek az urak-elvtársak, erre senki sem szavazott! Ezt eddig az RMDSZ-UDMR-ben is meg lehetett kapni, és éppen ettől menekült mindenki, át erre az oldalra! Sajnos, most kiderült, hogy azok, akik ezt az oldalt most megkaparintották, ők is az RMDSZ-UDMR-ből jöttek, vagy onnan kidobták őket, mert már ott se voltak jók semmire. Miért lennének itt jobbak? Magukkal hozták a sértettségeiket, a tehetetlenségeiket, és persze, a hatalomvágyat is! Aki pedig azt hitte, hogy ami az RMDSZ-ben rossz, akkor az annak az ellenzékében, az MPP-ben törvényszerűen jónak kell lennie, hát most megtanulta, hogy mennyit is ér a nemes szándék, ha az olyan férgekkel keveredik, mint amilyen a "született" politikus!
Tény az, hogy az MPP olyan személyiségeket vonzott bűvkörébe, akiket kétségtelenül az önzetlenség, a nemzet érdekében a tenni vágyás nemes szándéka vezérelt. Erre élő példa Csinta Samu állásfoglalása, ahol nyilvánvalóan jelét adja annak, hogy személyes érdekei fölé helyezi az MPP érdekeit! Nem így tesz a sajtó oldalain kommunikáló javarészt polgármesteri székben pöffeszkedők egy része, akik nyíltan kijelentik, hogy ők Szász Jenő vezéregyénisége alatt óhajtják megvalósítani a magyarok ezeréves álmát! Érdemes olvasni a közlemény szövegét. Bomlasztás, külső-belső támadás, megvédés, lázas munka! Nem engedjük meg, ellenállunk! Ha Kun Béla élne, elégedetten vigyoroghatna, hogy végre a Kárpátok közé is eljutott a lenini üzenet! Nincs messze a győzelem már, csak most még egyszer össze kell fogni elvtársak, a Párt Nevében! Az egyetlen Vezér vezetésével! Ez sokak számára felfoghatatlan, elképzelhetetlen, hogy itt is, hát itt is ez van? Ne feledjük, hogy ettől a szolgalelkűségtől, ettől az egyszemélyes kultusztól menekült nagy része azoknak, akik az MPP-re adták tavaly a voksukat! Most pedig itt is felütötte a fejét a százéletű hidra, és rombol kegyetlenül. Azt írják a „Dokumentum”-nak elkeresztelt izében az elvtársak, hogy „Alulírottak, a Magyar Polgári Párt tagjai és tisztségviselői, akik közül többen főállásban, tudásunk és tehetségünk szerint, a Magyar Polgári Párt megerősödéséért dolgozunk…”
Nos, tisztségviselők és főállásúak, ha a tudásotok és tehetségetek csak ilyen színvonalú szolgalelkűségre tesz képessé, és ezt a gyászos március 14.-i komédiátokkal is megtoldottátok, akkor le kell, hogy szögezzünk néhány dolgot azonnal!
- Ilyen gyönyörű levelet csak Ceausescu elvtársnak címezve szoktak írni, amelyben mindenki, egy emberként áll ki rendületlenül a hőn imádott Népvezér mellett és CSAK vele képzeli el a dicső jövőt!
- Az MPP-t nem kell az RMDSZ ügynökei szétverjék addig, míg ilyen tehetséges emberek tevékenykednek benne, mint ti, alul írók!
- Ha tehetségetek és tudásotok „csak” ennyit tesz lehetővé, akkor még van időtök gyorsan lemondani, és akkor elmondhatjuk, hogy tényleg tettetek is valamit az MPP érdekében. Most miután halálosan ledöftétek, legalább virágot vigyetek a friss hantra!
„2013-ig Szász Jenő lesz az MPP elnöke!” Ezt hozza az újság, mintha minden a legnagyobb rendben lenne! A sajtósok a hasukat fogják röhögés közben, mert ami március 14.-én történt, azt kívülállónak nem sikerül görcsös röhögés nélkül elviselni! Persze, hogy azok, akik szerettek volna alternatívát látni az RMDSZ-re, azok most már nem csak a tömeges kiábrándulással kell szembenézzenek, de szégyenkezve kellene vállalják továbbra a hitüket is! Az UDMR-sek végre halálra röhöghették magukat, és most az egyszer nem csak a mindenkori gonoszkodókból tört ki a homéroszi kacaj. Szász Jenő pedig sajtótájékoztatót tart, hogy elmondja, mennyire fontos az, hogy az általa vezetett párt megerősödjön a 2012-es választásokra! Szerinte, ez most a legfontosabb cél! Az EP választásokon nem vesz részt az MPP, nem lesz jelöltje, mert amúgy is kevesen vagyunk mi magyarok, és nincs annak semmi jelentősége, hogy lenne, vagy nem lenne több magyar képviselő Brüsszelben. Gondolom, mindezt a bevett szokás alapján, egyszemélyes demokráciában a vezér döntötte el. A csaholók serege pedig még bólogatna is hozzá, ha kérdezné valaki a véleményüket! Tökéletes a csapatszellem, és ezek szerint akkor a Nagy Terv is megvan! Jenő dirigál, a helyi kutyák pedig körbehugyozzák a saját területüket még három évig! Ebbe ne szóljon bele senki! Addig meg lesz erősítve a párt, mert az Elnök megmondta, hogy addig erősek lesznek! Hogy erejük ne fogyjon, semmiféle olyan politikai megmérettetésben nem vesznek részt, ahol nem lehet megmondani előre, hogy Szász Jenő lesz a győztes, és hogy kik szavazhatnak és kik nem a kiválasztottra! Addig is csak a belső árulókra sújt le a Párt vaskeze, hogy lássa mindenki, az RMDSZ-be többé nem fognak visszatérni! Szabadság, Elvtársak!
Nekem lenne néhány személyes gondom és néhány még személyesebb üzenetem az egész Szász féle társaság számára! Kijelentem előre, hogy mindazok, akik a tetteikkel és cselekedeteikkel mindvégig Nemzetünk Érdekeit szolgálták, és önzetlenül kiálltak a becsületes út és tisztesség oldalán, nincs miért szégyenkezniük! Ez nem nekik fog szólni! Hogy nem sikerült jobbá tenni és megváltoztatni a dolgokat, és nem sikerült igazi ALTERNATÍVÁT nyújtani a másképpen gondolkodóknak, azt most már mindnyájan tudhatjuk, hogy megbukott mindazon, amit emberi önzésnek, politikai rövidlátásnak, de röviden emberi gyarlóságnak neveznek! Állítom, hogy mégis VAN Alternatíva, és aki nem hiszi, az nézze meg még egyszer, hogy most mit olvas! Az Alternatíva nem MPP és nem EMNT és nem betűk halmaza, hanem önmaga a SZABAD GONDOLAT!
A húgomnak van egy mondása, amit akkor szokott bedobni, ha nyakatekert szövegekkel a kétségbeesésbe kergetem valamilyen vita során. Soha nem adja fel! Elismeri, hogy igazam van, de végső szó gyanánt el kell mondja, hogy most akkor: „Baszódj meg az igazaddal!” Ezután szent a béke, megnyugszik ő is, és nincs többé gond a témával! Most nekem és nagyon sokaknak nagy adag mondanivalók lenne, és egyáltalán nem véletlenül, vagy jogtalanul. És akkor hadd mondjak én is valami hasonlóan szépet néhány igen tisztelt kortársnak!
-Az elpocsékolt időért, az elrabolt illúziókért, az eljátszott becsületért, az eljátszadozott bizalomért, és mindazért, amit elrontottatok ti bunkó, önző seggfejek, fogadjátok meg a húgom aranymondását és mind, mind baszódjatok meg! A valós és vélt ...gazságotokkal együtt! Az i sajnos végképpen kimarad nálatok!