Egy kihunyt Csillag Emlékére.

Takonypóc, csenevész, szemtelen kölyök koromban történt egyszer, hogy a marosvásárhelyi Gyerekkönyvtárban író és költői találkozóra volt jelenésünk. Sokan jöttek el mert egy ilyen hősies találkozó alkalmával nagyságrendekkel jobb jegyet lehetett beszerezni magyar irodalomból, legalábbis ebben reménykedtek sokan, szerencsére hiába, ugyanis Ráduly Endre magyar tanárunk kőkemény jellemének, és ugyanilyen keménységű pedagógiai hozzáértésének zátonyán mind hajótörést szenvedtek az arra érdemtelenül futkosó ifjak törekvései. Pontosabban azoké, akik egy jobb osztályzat reményében hirtelen magukra öltötték ilyenkor a magyar irodalom iránt rendkívülien megnyilvánuló érdeklődésük álarcát.

Ezen a találkozón Kányádi Sándor olvasott fel nekünk a költeményeiből, majd a műsor második felében mi, a diákok olvastunk fel ezt-azt a saját alkotásainkból, többek közt én is igyekeztem valami nagyot tenni, aminek egyetlen kézzelfogható eredménye az lett, hogy a nagyérdemű mester "kis kollégának" becézett a végén, de én ennek a  közvetlenül megnyilvánuló bizalmaskodásnak nem igazán tudtam örvendezni, túlzottan mesterkélt volt az egész hercehurca, és bevallom, én inkább valami lekicsinylő gúnynak tekintettem az egészet. Tanárom, Ráduly Endre később vállon veregetett, és bátorítóan mondta ki a következőket: "Karcsika, az ember saját lelkébe senki sem lát be jobban, mint önmaga!"

Hát, igen! Én ettől a naptól kezdve megértettem azt, hogy minden ember lelkében van egy olyan szentély, ahová még a saját gazdája is csak lehúzott cipőben, mezítláb merészel  belépni. Akinek nincs ilyen szentélye, ... akkor az ilyen embernek talán semmije sincs!

Én a saját szentélyembe azóta mindig mély tisztelettel lépek be, ahová idegen, vagy más, közeli személynek is csak nagyon ritkán engedtem rálátást, bár megjegyzem, az utóbbi időben mégis egyre többször húztam félre a a titokzatosság függönyét, mert néha túl nehéz, szinte elviselhetetlenül nehéz az, amit lelkünkbe bezárva hordozni szándékozunk magunkkal. Hogy miről beszélek, arról csak annak van fogalma, aki végleg elveszítette azt a valakit, aki.... de inkább olvassátok, mert én pontosan Őróla emlékezek most meg. Róla, aki már nincs többé!

Kihunyt csillag

Andalúzia hercegnője, én még mindig veled álmodok.

Érzem ruhád illatát, ha álmomban a párnámhoz bújok.

Olyankor még a keményített ruhád fodrait is láthatom,

mikor vállaidról lecsúszik a pántja, s én azt kifogom.

Ilyenkor az ajkaidról elszállt csókot is megkapom,

bár ha újra nappal lesz, akkor én azt igen jól tudom,

ez már nem valóság, és nem egyéb, mint egy álom.

Elérhetetlen lettél, szívemben csak égető vágyom.

Pedig ott vagy mindig, arany napnyugtába vésve

Lágyan hullámzó tested az enyémhez illesztve

Bársonyos bőröd melegségét mindörökre érezve,

csak táncolok veled, végtelen körökben pörögve.

Mikor forró véred lüktetését a táncodba rejted

és érett barack zamatát idéző, érett női tested

varázsát akarom csak, és könyörögve állok, kérve,

letérdelek előtted:Legyen minden így, örökre!  

Légy enyém te mindig, légy te az én álmaim asszonya!

Forogj velem fehér ruhádban, kilépve a kövezett útra!

Hadd kopogjon újra cipőd, s a rózsák szoknyád ráncain

szálljanak velünk, s ha halk zene pendülne a gitár húrjain,

karjaidat fond nyakamba, hadd szálljak el én a hangjain.

Uram, kérlek, adj nekem egy percet vele, tégy velem kivételt

Hadd legyek vele még egyszer, hisz ő is úgy szeretett Téged.

Hadd legyek még egyszer övé, és ő is az enyém, ha lehet!

Mit számít ez te néked, hisz tiéd volt és lesz az örökös élet,

mi, halandók szeretünk, szeretünk vakon, s hiszünk Te benned
és fanyalogva bár, de kimondjuk utána: Én csak egyszer élek!

Add vissza nekem őt, egy percre csak, hadd érezzem!

Egy percre csak, hadd szeressem, s magamhoz öleljem,

és nézz félre kissé, ne nézd oly szigorúan azt az órát,

hisz te alkottad az időt, ne számold, nézz valahová most át,

mert könnyű annak, ki teremtheti önmaga örökkévalóságát.

Hadd ezúttal, hogy én teremtsem meg most egy pillanatra

a világot, melyet szerettem, hisz Belőled pattant ki az a szikra,

mely fölemelt a földről, és lelkemnek a szent erőt is adta.

Egy pillanatot kérek, s ha gondolod, az enyémből vedd azt vissza!

Abban a világban akarok lenni, melyben már voltam egyszer

Halkan búgó zene szólt, Vele voltam ott a teraszon, emlékszel?

Köpcös kocsmáros kérdezte, kedveseim, mit kérnénk?

Mosolyogtunk rajta, semmit sem, hisz minden a miénk!

Egymásé voltunk, gondoltuk, hittük, tudtuk, mégsem ez lett.

Te döntöttél, Uram, és én még akkor is hűen szerettelek.

Nem értettem terveidet, ma sem, hát tégy ma velem kivételt!

Hadd érezzem még egyszer az én senoritám kinyújtott kezét,

kitartott tenyerét, halljam még egyszer angyali nevetését,

gyémántos szemének csillogását, s a szénfekete haját

simogassam még egyszer, bőrének melegét éljem újra át,

mielőtt eltűnik végleg e világból, és átmegy hozzád, odaát.

A legszebb nőt add még egyszer vissza, add még egyszer,

Hadd mondjam neki így el, hadd mondjam neki mindezt így el:

-Veled akarok lenni újra, és ezt te is úgy suttogd el angyalin,

hogy vérvörös ajkaidat úgy csókolják hosszan éhes ajkaim,

hosszú szempilláid gyöngéden úgy takarják be forró csókjaim,

és anyásan telt kebleiden úgy siklódjanak érzékien kezeim,

hogy érezd és tudd: Te vagy az az asszony, aki álmaim

tengerén mindörökre élni fog!  Én, pedig mint a bolygó hollandi,

kóválygok vég nélkül, mert nekem már ezután soha nem lesz hol kikötni.

 Andalucía Señora, Yo Siempre te Amaré!

Görbült Terek

Hát... ez úgy történt, hogy megláttam ezt a fotót, és azonnal beindult a pavlovi reflexem. Rögtön elgondolkodtam, hogy mennyire másképpen történt volna minden, ha annak idején ilyen példákkal oktattak volna azokon az unalmas mértanórákon. Mennyire másképpen látszik, mennyire szemléletes ez a példa, mennyire világosan érthető, hogy a térben futó sík egyhangúsága fölött, nagyságrendekkel áll például magasabban az arisztotelészi filozófia szerint tökéletesnek nyilvánított gömb. Nem is kell ide semmiféle bizonyítás, mert világosan látszik. Bolyai nemeuklideszi geometriáját a görbe felületekkel is tökéletesen lehetne vele példázni, magasabb szinten akár Einstein görbült tereit is.
Akinek mindez annak idején nem  ment a fejébe, azoknak most elmondom mindezt egyszerűbben is!
Ha annak idején a matek tanárnőnk ilyen szerelésben tartotta volna az óráit, egy ilyen pozícióból, akkor például pillanatok alatt megértettük volna azt, hogy az amúgy párhuzamos lábszárak egyáltalán nem a végtelenben találkoznak. Vagy, ha elforgattuk volna (de el ám!) száznyolcvan fokkal ezt a testet a függőleges tengelye körül, akkor megint revelációszerű megvilágosodásként hasított volna elménkbe a felismerés, hogy egy gömbölyödő felületre vetülő háromszög szögeinek összege sokkal több tud lenni, mint az a bizonyos száznyolcvan fok. Innen már játszi könnyedséggel következtethettünk volna arra is, illetve azonnal tapasztalhattuk volna magunkon, hogy a szépen ívelő test gravitációja arányos a görbületeinek mértékével, és hogy ezek a görbületek képesek a környezetükben lévő testeken is hasonló térbeli eltávozásokat okozni, s akkor már nemcsak a relativitás bonyolult és idegtépő elméletéről alkothattunk volna fogalmat, hanem a Newton által leírt általános tömegvonzás kölcsönhatásaival is többé-kevésbé tisztába lettünk volna.
És akkor kérdem én:
-Csoda lett volna az, ha mindezek után kitörő lelkesedéssel ültünk volna oda otthon a mértanból felhagyott házi feladatunk megoldásához? Hogy most akkor sokkal több tengely körül is forgassuk csak el azt a testet, és lázas tanulni vágyásunk által felcsigázott fantáziánkban párhuzamos terekben, de egy ilyen testtel egy síkban akartuk volna beutazni a számunkra még oly ismeretlen, de matematikailag oly jól meghatározható univerzumot?

Many River To Cross

Hazaárulók, dögöljetek meg!

Árulók

Ó, ti árulók! Ó, ti lelketlenek, véresszájú hiénák!

Ti aljasok, sunyítók, mint ép testben a megbúvó rák.

Ti, a nagy senkik, a nagy táblán előretolt fekete figurák.

Ti most elárultatok, és orvul hátba döftétek Hazámat

Ellenem, ellenünk szóltatok, hát halljátok szavamat!

Legyetek ti mind elátkozottak, és éljetek mind ezer évig!

Hogy mit vetettetek, arassátok is le, az utolsó szálig!

S mivel ti soha nem tudtatok egyenes gerinccel állni

Hát akkor tanuljátok meg, mit jelent négykézláb járni!

Alamizsnáért kinyújtott kezetek örökké remegjen!

Ki megszánna, s nyújtana, közelben ne legyen!

Ismerjétek csak meg Tantalosz örökös kínjait

Mert ti már elárultátok azt, ki a bajban is segít.

Árulók, ti, akik nagy bátran mindig csak hátulról döftök,

Ma sem vagytok bátrabbak, ha jakobinus jelmezben öltök

Ti eladjátok az édesanyátokat is, s jó nagyokat röhögtök

Ti, akik Moruzov örökségén nőttetek fel, s lettetek úttörők.

Hazaárulók bandája, ha eljön egyszer majd a végetek

Ne legyen az megnyugvás, mert igen nagy az a vétek

amit ti merészeltetek Szent Nemzetünk ellen elkövetni

Szent Magyarországot mocskos szájatokkal mertétek illetni!

Megbocsájtást, ti, árulók, soha nem kaphattok az ember fiától,

mert nincs joga neki ehhez, és csak az Isten lehet oly bátor,

hogy feloldozza azt, ki kimondta így: A magyar egy lator!

Ezért, ti, árulók, legyen úgy:

-Hogy nevetek soha ne kerüljön fel kőtáblára!

-A szégyen fogalma legyetek az utókor számára!

-Sírhelyeteket se jelölje semmi, ott virág se nyíljon,

ne teremjen más ott, mint bűzös, mérgező gyom!

-Úgy legyetek, mint a sivatag homokjában lábnyom,

mert ti senkik vagytok, árulók! A szemetekbe mondom! 

Nyárády Károly

Valentine Day M.F.

 Nem hazudok, nem is túlzok, kimondom:

Legszebbek a Magyar Nők e világon.

PS:

Az amerikai reklámszar, és a gyökértelen csőcselék agymosásos műkultúrájának, globalista merkantilizmusának pestisszerűen terjedő fundamentalizmusa elleni tiltakozásom jeléül kijelentem: 

—Ma huszonnégy órás sztrájkba lépek, mert huszonnégy órás önmegtartóztatásra ítéltem magam. Vagyis, ma nem nyúlok a titkárnőm szoknyája alá, nem fogom megbámulni könyvelőnőnk formás hátsóját se, és a feleségemnek se hazudozok olyat, hogy ma nem csalom meg. Ma mindezt nem fogom megtenni, mert a titkárnőm amúgy is szabadságon van, a könyvelő csaj pedig szó szerint el van havazva valahol a hegyekben, és a feleségemnek is hiába mondanék én bármit, mert már úgy ismer, mint a tenyerét.

Valentin pedig bekaphatja a neve-napján! (és máskor is)

Fejlődéseim

Ma tudtam meg, hogyan lehet igazán lebilincselően írni.
Így:

Téli Képek, Téli Berek.

Én most nem tudom eldönteni, hogy a meteorológusoknak is sikerült végre egy helyes prognózist felállítani, vagy csak sikeresen ráhibáztak a jóslataikkal, egy dolog azonban biztos! Olyan tél van nálunk, mint amilyent csak azokban a régi jó időkben volt szokás így összehozni.

Az egykori Nyárád kiszáradt medre ideális hely lehet ilyenkor egy kis téli kiruccanásra.

Édesapám elbeszélése szerint ez az öreg fűzfa már az ő gyerekkorában is itt volt, a második világháború idején egy tüzérségi lövedék robbant  fel a közelében, azóta lett ilyen ferde.

A közelben egy rókavár húzódik meg az agyagos mart alatt. A várban ilyenkor rókakölykök vannak, a havon friss vércseppek árulkodnak arról, hogy róka komáék igen gondos szülök. A havon friss nyomok sokasága árulkodik a megnövekedett forgalomról. Árulkodó nyomok a havon, aminek a lopakodás nagymesterének számító róka egyáltalán nem tud örvendezni.

Jó pár méterrel arrébb, egy odvas fa álcázásában található a szokásos vészkijárat is. Ami biztos, az biztos! Róka koma nem bíz semmit sem a véletlenre!

Ha a róka kölykei nem is éheznek, a vastag hótakaró miatt nehéz mindenkinek táplálékot találni. A fácánoknak sem lehet könnyebb, de egy dolog biztos! Utolérhetetlen precizitással képesek felderíteni a széles, hófödte mezőn az elhullott, kint felejtett kukorica csövet, ami bizony égi mannának számít ebben a zord időszakban.

A varjak sem örvendeznek a hónak, panaszos károgással keringenek a levegőben, míg egy másik része a csapatnak  tartalékra kapcsolva pihen, miközben fekete tollazatuk révén melegednek a vén diófa ágain gubbasztva.

Ez pedig csak bónusz! Zúzmarás nádbugák a ködös napfényben.

Hazám, Magyarország magához ölelt!

Hátulgombolós koromban, szilveszterkor nem értettem, hogy miért van az, hogy hiába lenne váltás éjfélkor, nálunk, otthon a családban mindig csak éjfél után egy órával lett igazán új év. Egy óra előtt pár perccel felálltunk a család becses kincse, a hírneves Orion gyár Pacsirta rádiója elé, és a távolból felhangzott a Kossuth Rádióban, hogy: "Hazádnak rendületlenül légy híve, ó Magyar!"  Akkor már sejtettem, hogy velünk nincs minden úgy, ahogyan másoknál szokás, mi valahogy igen különbözőek vagyunk. Ennek a különlegességnek a lényegét ekkor én még nem értettem, de a távolból felzendülő Himnusz hangulata, a szüleim szeméből csordogáló könnyek mély benyomással voltak rám. Tudtam, hogy a távolból érkező üzenet valami nagyon fontos dolgot jelent, aminek hatására döbbenten csak hallgattam, nem volt merszem pisszenni sem. Nővérem, aki mindig a nagyok közt szerepelt, egy ilyen alkalommal végigsírta rituálisan az egész szilveszteri ceremóniát, miközben én zavarodottam csak bámultam, mert akkor én még nem tudtam színészkedésből csak úgy bőgni, és fogalmam sem volt, hogy ezt miért kellene nekem megtennem. Később meg is kérdeztem nővéremet, hogy miért teszi azt, amit tesz ilyenkor, mire ő megvetően mért végig tekintetével, majd tömören közölte velem, hogy:

-Te egy szót se szólj, mert te egy érzéketlen hülye vagy! -majd látva azt, hogy én ennyitől nem lettem okosabb, hozzátette: -Hát azért sírunk, mert mi magyarok vagyunk! 

Vége volt a vakációnak, fogalmazást írtunk az iskolában a téli élményekről, én pedig büszkén írtam le, hogy szilveszter éjszakáján, éjjel egy órakor meghallgattuk a Magyar himnuszt és a Szózatot, aztán társas játékot játszottam a nővéremmel, és hogy voltunk szánkózni is, és hatalmas hóembert állítottunk az udvarra, répából volt az orra, ócska, kiszuperált seprűből volt a karja, likas fazékból a kalapja. Kiss Elvira tanítónénink másnap félrehívott, elémbe tette a fogalmazásos füzetemet, amiből hiányzott a legutolsó fogalmazással írt lap. Rám szólt, meglehetősen mesterkélt haraggal a hangjában, hogy írjam otthon újra az egészet, mert nagyon jó a fogalmazás, de a himnuszos és a szózatos részt ezúttal hagyjam ki belőle. Otthon elpanaszoltam, hogy most akkor kétszer kell fáradnom, mire édesanyámtól is megkaptam a fejmosást, hogy milyen felelőtlen szamár vagyok. Őszintén mondom, én akkor semmit sem értettem az egészből, fogalmam sem volt, hogy miért van ekkora cirkusz, miért idegeskedik mindenki ennyit?

Hát... azóta megtanultam. Megtanították nekem, illetve megtanítottak arra, hogy magyarnak lenni nem csak bűn, hanem néha igen keserves dolog lehet. Belém verték, rám vertek, belém rúgtak, félreállítottak, a hátsó sorba állítottak, mellőztek, kihasználtak, zsaroltak, túszként használtak, utáltak, és gyűlöltek. Mindezt csak azért, mert magyar nemzetiségű voltam, magyarnak tartottam magam, és mindvégig megmaradtam magyarnak. Nem érdekből, nem haszonleséséből, nem divatból tettem, hanem azért, mert már a kezdet kezdetén megértettem azt, hogy magyarnak lenni nem egyszerű dolog. Magyarnak lenni komoly kihívást, küzdelmet, és áldozatot jelentett, amiért mindig érdemes volt élni! 

"Én, Nyárádi Károly esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem. A Magyar Köztársaságnak hű állampolgára leszek, Alkotmányát és törvényeit tiszteletben tartom és megtartom. Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom. 

Isten engem úgy segéljen! "

 Helyszín: Kolozsvár,  a Magyar Köztársaság Főkonzulátusa.

2012. Január 30.

Hát, igen, és most már elmondhatom, hogy nem éltem hiába, mert ez a nap mindenért kárpótol, minden eddigi szenvedésnek, megaláztatásnak értelmet adott.

Nem fogom véka alá rejteni, bármennyire is csóválgatná ezért bárki is a fejét, én nagyon is tudatában vagyok annak, hogy mindezt én most kinek köszönhetem, mint ahogyan azt sem fogom elfeledni, hogy kik voltak azok, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy én, -aki mindvégig rendületlenül híve maradtam Hazámnak -ezt a napot én soha ne érhessem meg!

Nem fogom elfelejteni, ám nem forralok bosszút sem ellenük, és nem fogok mentségeket sem keresgélni a tetteikre, és még ítéletet sem mondok felettük. Egyvalamit teszek csak, és ezt különben igen komolyan ajánlom minden magyar állampolgárnak is, főleg azoknak, akik csak úgy beleszülettek abba, miközben soha egyetlen egyszer sem mondták el az életükben a fenti esküt.

Itt az alkalom, hogy miután elolvasták fennhangon, azután ne tegyenek más egyebet, minthogy szóról szóra azt cselekedjék, ami abban benne van!

Hazádnak rendületlenül légy a híve, de ne érdekből, ne haszonból, és ne divatból tedd, mert az semmit sem ér! És ne feledjétek! Senkik bármikor lehettek, bárhol a világban, de magyar csak akkor, ha megvan hozzá a magyar öntudat is!

Téli Divat

Mindegyre halljuk a tévében-rádióban, hogy tél van! Jó, hogy szólnak, mert ezek szerint valószínű lehet az, hogy egyesek még nem vették ezt észre!
Mint tudjuk, ma már a tél sem a régi, és akkor javasolják azt is, hogy illik ennek a néha szeszélyes időjárásnak megfelelően öltözködni! (jó, hogy vetkőzésről soha egy szó sincs!)
Nekem azonban van egy "testet öltött", nagyon gyakorlatiasnak nevezhető elképzelésem is egy ilyen ruganyos szerelésről, és... igen!
-Lányok, hódoljatok a divatnak! (télen is!)

Szemeid Bűvöletében

Szemeid Bűvöletében

Bűnös vágyam, ha egyszer testet ölt
elnémuló lelkem csak egy verset költ
mert, láthatom, jön felém a végzet
 boszorkányos  szépség, kész igézet.

Bűnbe húz le éjfekete szeme fénye
Haja megtört fényt szór,
édes csókot, s átkot nyelve.

Nem menekülhetek el többé soha
ha szemet vetett rám, én állok oda
ezután, ahová az úrnőm mondja.
Már nem bújhatok el többé ő előle
Egyre közelebb húz, vonz a bűvkörébe
 S csak zuhanok, mint vesztébe a lepke.

A fényt látom csak, melynek nincsen szíve,
a lángot már nem, melynek nincsen lelke.
A tűz csak elveszejt, és ha egyszer vége,
késő lesz már, hisz elkárhoztam én örökre!


Nyárády Károly

Kivirágzott a Netem

Boldog Új Évet, 2012 !

Már megint! Újabb boldog új év, aztán "boldogul" mindenki, ahogyan tud! Ezúttal sem lesz másképpen, igyekszünk boldogulni, bár ez a nagy, újabb boldogság lassan az idegeinkre megy! Bizony, mert vannak, akik megmondták, hogy 2012-ben másképpen lesz! Illetve úgy lesz, hogy mindennek vége lesz! Jön a világ vége! Na úgy, hogy tudjátok meg! A maják rég megmondták, mert ők értenek az ilyenekhez! És nem csak ők, mert akik értenek a számmisztikához, azok is kiderítették, hogy elkezdődött már, még 2011. 11. 21. -én, és 2012. 12. 21.-én vége lesz. Hogy minek lesz vége, nem tudni, de egy dolog biztos! Az, hogy vége lesz! Hát...szerintem is! Ami elkezdődött az idén novemberben, 21.-én, annak vége lesz jövő ilyenkor. Kár, hogy nem tudjuk még, hogy mi a jó nyavalya kezdődött el idén, novemberben? Ja, persze, a visszaszámlálás!
Akkor jó lesz vigyázni, és aki teheti, az még ma este bulizza csak ki magát alaposan, mert 2012-ben már nem lesz többé alkalma! És tényleg! Mennyire igazuk van egyeseknek! Jövő ilyenkor a 2013-as "világvégét" fogjuk ünnepelni, mert egy újabb 2011, de még egy másik 2012 sem lesz többé! Igaz, egyik sem hiányzik, legalábbis sokan vagyunk úgy, hogy bőven elég volt egy 2011, és figyelembe véve a trendet, arra sem vágyakozunk túlságosan, hogy ezután 2012 legyen. Lehetne, mondjuk 2120, mert addigra beledöglene a folytonos reformjaiba a gazdasági válság is, és a délig bábos kormányok délibábos ígéretei is mind a jó öreg, kőolajos múltú, kőszenes történelmet gyarapítanák.
Na, szóval akkor ugorjunk egyet, éjfélkor mindenképpen fogunk, csak azt nem tudjuk még, hogy mekkora gödör vár miránk, miután kénytelenek vagyunk dobbantani. Ezért csak a figyelmetekbe szeretném ajánlani a következő, versbe foglalt ajánlatomat:

Nézz, nézz le mélyen, s alaposan a pohárba

hogy mikor virradni fog egy új év hajnalára

sánctól sáncig tántorogva lépj az új világba!

S ha nagyon fog forogni a világ és fejed is tőle

ne aggódj, még helyén van, a pezsgő volt lőre.

Egyre ügyelj csak, tartsd így ki jövő év végére

 Fontos az, hogy boldog légy az Új esztendőre!

Emelem poharam hajnalban az egészségetekre, és nagyokat csuklóodva eldadogom:

BÚÉK!

Just For You!

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

A Boldogság nem határ, nem vélemény,
csak érzés, mely mindenkié.
Lényege az, hogy légy valakié!

Kit Szeretünk Igazán?

Igazán szeretni valakit csak egyféleképpen lehet! Önzetlenül, mert egoistaként a legfantasztikusabb, legromantikusabb felállításban is, mindvégig csak önmagunkat szeretjük.

Valahogy így, ha nő vagy:

-Mit szeretsz ezen a férfin?

-Lovagolni!

Ha pedig férfi lennél, akkor valahogy így:

-Mit szeretsz ebben a nőben?

-Önmagamat benne!

Lehet vitatkozni, bizonygatni az ellenkezőjét is, csak miközben valaki ezt fogja tenni, gondolkodjon el azon, hogy mindezt miért teszi? Ha szavai közt előfordul, akár áttételesen is az "ÉN" szó, akkor...