A Golgotán.

O, Uram, még ezer lépés

lelkemben még ezer kérdés

szívem egy végtelen seb, hol megannyi vérzés

véresre vert testem végtelen fájdalma, hol itt a megértés?

Koronám tövisből,

szőrcsuhám foltos a rászáradt véremtől

vállam egy végtelen fájdalom durva keresztem élétől

szenvedő emberi testem ez, mikor lesz megtérés mindebből?

Kiszáradt torkom, felrepedt ajkam

nincs, ki szomjamat oltsa, csak suttogom halkan

nincs sok már, fent vagyok, már nem fájhat jobban

megváltás lesz, a Golgotán ünnep, és gyász a házamban.

Elesek, cserbenhagy testem

korbács csattan rajtam, kiserken vérem

nincs senki mellettem, ki mondhatná, mesterem!

Idegen férfi jön, megsajnál, végzetem felé ő kísér, ő viszi keresztem.

Ívbe hajlok fájdalmamban

zihál tüdőm, szívem vad vágtában

élni akar testem, vassal szegzett kezem, lábam

rongyként függök keresztemen, nincs méltóság halálomban.

Gönceimen kockát vetnek

unatkozó katonák várják, hogy dögöljek meg

nincs egy ismerős arc lábaimnál, követőim elfeledtek

két lator közt, kigúnyolva: „Ha Isten fia vagy, hát ments meg minket!”

Erőm elhagy, elmehetek

„Atyám, miért hagytál el… Te minket?"

Megrepedt a Templom fala, sötét felhő fedi el az eget

Meghalt keresztjén a Megváltó, mert meggyilkoltuk Őt.

Nélküle nincs többé Nap, és nem lehet több kikelet.

Nyárády Károly