- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2008. november 19., szerda

Kung Fu Cat


Van olyan Kung Fu stílus is, hogy Macska? Igen, van ilyen is! Tamás a kandúr éppen a fenti képen mutatja be az egyik ilyen nem jellegzetes alapállását. Talán azzal függ össze, hogy nem szereti, ha méretkezés közben zavarják!






-Hagyd már abba, mert tényleg behúzok egyet neked!



Mosolyogjatok a kamerába! Repül a madár! Csiiiiiiz!



Jerrynek ilyenkor több esze van, ő nem szokott bunyózni, és igaz, mérlegelni se, mert nagyon karcsú lány, és inkább csak a műszaki dolgok érdeklik. Itt meg van egy kicsit szeppenve, mert rajtakaptam, hogy éppen a laptoppal melegítette magát.

2008. november 6., csütörtök

"Ne dugd az ujjadat a szemedbe!!"

Vásároltam egy új fényképezőgépet, s mint új cuccot, alaposan áttanulmányoztam, hogy ne maradjak le semmiről. Ismerjük a sablonszöveget, hogy a vásárlás alkalmával a használati utasításokat is nagyon figyelmesen kell olvasgatni, hogy nehogy meglepetés érjen! Én igazán olvasgattam volna, ha egyáltalán lett volna mit, de most nem ez a fontos! Végigbámultam a kiállított gépeket a Real polcain, és meglepetés volt, hogy egy aránylag jó árban, majdnem profi kamerát találtam a kiállított gépek közt. Egy Nikon D40-est kitűnő árban, 2Gb-os SD memóriakártyával. Rég gondoltam arra, hogy egy belépő kategóriájú gépet vásároljak, és a katalógusok alapján, éppen ezt a gépet választottam virtuálisan, mert eddig a kereskedelemben live, nem találtam sehol. Döntés, veszem és viszem! Cash and Carry, mint a reklámszövegben! Kipróbálni nem lehet csak akkor, miután már kifizetted és elviszed a próbaasztalhoz, ahol van egy olyan tizenéves, aki mindenhez ért! Ki is bontja a kamerát, de már az objektív helyreillesztésével nagy bajban volt. Kereste a használati utasításokat, amit mindig el kell olvasni vásárlás előtt, de az nincs sehol. Van helyette egy CD, amin pdf formátumban tartalmazza a hozzávaló szöveget. Ahhoz pedig kellene egy PC is, ami persze elérhető körzetben nincs! Ami van, azon a számlázás megy, azt erre használni nem lehet. Hívják a rajon főnöknőjét, aki forgatja a kezében a gépet, de egy mukkot sem ért hozzá! Ennek ellenére, a mellén egy hatalmas azonosító fityeg, hangzatos címmel, hogy látni lehessen, hogy ki az, aki nem ért ahhoz, amiért éppen felel! Valahogy a helyére illesztjük a darabot, ami egyébként másképpen nem is csatlakozhatik, és indul a főpróba! Indulna, ha lenne benne memóriakártya, de ezt szerencsére a kijelző is mutatja. "Insert ..... please!" Helyére kerül, de még mindig nem jó, mert Writeprotect állapotban van! Na, most akkor mi lesz? Már nagyon kezdtem unni az egészet, és kértem, hogy adják egy kicsit ide, hadd mutassam meg, mit kell vele csinálgatni! Azt nem, mert ha elrontom, akkor nincs rá érvényes garancia! Valahogy kivétettem a kártyát, és a kis pöcköt átpattintottuk, hogy lehessen rá írni is. Jöhet a következő tanév! Itt már tudtam, hogy nagy bukás lesz, mert a magasabb kategóriájú gépek LCD-jén a kép nem látható úgy, mint az olcsóbb kisgépeknél, hanem azt a pentatükrős keresőben kell keresgélni. Volt is gond, kapcsolgatták ki és be, és még jöttek ketten, de egyik sem tudta megoldani a feladványt. Hagytam hogy szórakozzanak, és tényleg nagyon elfoglalták magukat vele. A végén átmentek a CD-vel a másik részlegre, ahol keresgélni kezdték, hogy mi a baj! Hát aztán ott tényleg keresgélhették, mert attól senki sem lesz okosabb, ha azt elolvassa. Nézni lehet, de érteni semmit belőle nem lehet, pedig igazán olyan szinten van az megírva, mint az eladó személyzet tudománya.
Mikor már meguntam, akkor megint elkértem még egyszer és alaposan elmagyaráztam, hogy ha még ilyen géppel lesz dolguk, akkor jegyezzék meg, hogy... és elmagyaráztam a dolgokat. Hogy mennyire igazam van, készítettem egy felvételt is, és nagy lett az öröm, mikor az LCD-n megjelent a várva-várt kép is. Szóval úgy, na de jó, akkor jöhet a garancialevél, írjam alá, aztán húzzak a gépemmel! Húztam is, mert már délután lett közben.
Otthon feltettem a CD-t, hogy én se maradjak le valamiről, de rögtön megsajnáltam az eladó tiniket, mikor belenéztem a használati utasítások agyalágyult magyarázataiba. Aki ért hozzá és tudja, hogy körülbelül miről is van szó, az sem fogja megérteni, hogy mit mond helyenként, mert semmit sem magyaráz meg, és semmit sem mond ki konkrétan, csak fejtegetések és bárgyú utalások vannak valamire, amit feltételesen köztudottnak vélnek.
Azzal kezdik, hogy első lépésnek az a jó, ha be is kapcsolják a gépet használat előtt. Azt, hogy az akkut a helyére kellene először illeszteni, arról szó sem esik! Továbbra is teljesen logikátlan az egész, képtelenség bármit is megérteni egy kezdőnek abból, amit mindvégig mutatnak, utasítanak. Mindjárt az első lépéseknél azt tanácsolja, hogy keressük a képet, és állítsuk élesre azt a keresőben! Majd vegyük le a lencsevédőt!!!!! Indítsuk el a gépet is!!!!!! A dioptria szabályzót forgassuk addig, míg a fokalizálódik a kép!!! Itt jön a legjobb őrültség, amit valaha használati utasításban látni, olvasni lehet!!! A szabályzó állítgatása közben, miközben a keresőbe bámulunk, vigyázzunk arra, hogy az ujjunkat nehogy a szemünkbe dugjuk!!!!


Szóval, miután a képet élesre állítottuk a keresőben, ahol mellesleg a kép sohasem éles, vagy homályos, vegyük le a lencsevédőt is, hogy lássunk is valamit, és miután be is kapcsoljuk a készüléket, azután a dioptriát is beállíthatjuk! Igaz, hogy most már látni is lehet valamit, mert a lencsevédőt is levettük! Innen már gyerekjáték az egész, csak éppen az ujjunkra és a szemünkre kell vigyázzunk! Azt, hogy a képélességet mivel és hogyan állítgatjuk, arról egy szó sincs, és arról sem, hogy a dioptriákat hol kell csavargatva állítgatni!
Annyit még hozzátehettek volna, legalább a végén, hogy mindehhez még annyi szükséges, hogy a kezünkben egy fényképezőgép is legyen, hogy tudjuk, miről is van szó! Lehet, hogy a végén mondják valahol, de én azt már nem olvastam végig, mert menetközben rég lekapcsoltam és az eszem épségére is úgy tudok vigyázni legjobban, ha nem olvasok hasonló őrültségeket, mert hátha ragályos?

2008. október 31., péntek

Marosvásárhelyi Temetőkben.

"A halálát senki sem éli meg, mert akkor már nem élünk!", mondta Szűcs László, egykori marosvásárhelyi orvos, aki megjárta mint fogoly, a náci koncentrációs táborokat! Talán így is van, de azok, akik még élnek, igen intenzíven élik meg embertársaik elvonulását az élők sorából. Hogy hová mennek mindazok, akik elmennek? Reméljük, hogy jobb helyre! Ha mégis a nagy semmi lenne csak, akkor sincs nagy baj, hiszen akkor azt már az elhunyt nem érzi, mert"Ott túl, már semmi sem fáj!" Ott talán nem, de itt annál nagyobb a fájdalom és az űr, amit eltávozott szeretteink hagynak hátra! Fájdalmat csak az érez igazán, akinek szeretett szülei, gyerekei, házastársa, testvére, barátja, rokona, szomszédja, ismerőse fekszik a hideg hantok alatt!
Ha mégis van Ott Túl Valami, és én hiszem hogy Van, akkor ebben az életben már nem, de utána megint együtt lehetünk azokkal, akiktől itt a földön egyszer nagyon elváltunk! Nem tudjuk a létünk lényegét, de megvan a remény, hogy egyszer megvilágosodik minden! Az Örök Világosság Által, mely legyőzi az öröknek vélt sötétséget!
Addig is, mi, akik még itt, ezen a parton vagyunk, ilyenkor november elsején meglátogatjuk eltávozottaink sírhelyeit, emlékműveit az eltűnteknek, és emlékezetünkkel felidézzük őket, életre keltjük szeretetteinket, ott mélyen a szívünkben, ahová még a hitetlenség sötétsége sem tud behatolni. Lelkivilágunk belső szentélyében, ahová még mi is megilletődve lépünk be, ott mindenki élhet tovább, ha helyet adunk nekik! Ezt csak úgy tehetjük meg, ha emlékezetünkben megőrizzük mindazokat, akikkel volt szerencsénk ebben az életben egyszer együtt lenni! Bizony szerencse az, mert sokszor csak akkor derül ki, hogy mekkora vesztesség ért bennünket, mikor már késő! A fájdalomtól tántorogva, lelkifurdalástól kifacsarodó szívvel érezzük, hogy valami pótolhatatlan elmúlt, valami végérvényesen elveszett! Nem maradt más hátra, csak a nagy üresség, és egy szótlan hant, hideg kő, és néma virágkoszorú! Ami igazán számít, azok az emlékek és a tisztelet a halál fájdalmait elszenvedettek iránt! Tisztelet mindannyiuknak, és gondoljunk arra, hogy Nekik mennyire lehetett még fájdalmasabb azáltal, hogy távozásukkal ekkora fájdalmat okoznak a hátramaradottaknak!

Kedves "kacsacj" barátom, ígéretemhez híven megkerestem szeretett tanárod sírhelyét, és kívánságod szerint, egy gyertyát gyújtottam a nevedben, és valami imádságfélét is mondtam, de az inkább valami monológféle volt, hogy "Tanár Úr, egyik volt diáktól hozok üzenetet, aki, ha nem is lehet itt, gondolatban sokszor van Önnel! Tisztelet és hála, a dimenziókon áthatolhatatlannak vélt úton keresztül!" Gondolom, eléggé akadémikusan fogalmaztam én is. Gondosan ápolt sírhely, alaposan feldíszítve az ünnepre. Nem én csinosítottam, és látszik, hogy sok rajongója van a Tanár Úrnak. A sarkon lévő piros gyertya a tied, azt én tettem oda.



Furcsa élményem volt ezzel a sírhellyel, mert órákig kóboroltam a temetőben pénteken, mire rátaláltam. A temető gondnoka egy olyan ember, aki azon kevesek közé tartozik, aki igazán a munkahelyére illik. Mogorva, torzonborz, és első benyomásom is az volt, hogy egy igazi temetőőrző kutyát látok. Úgy is viselkedett! Fél négykor érkeztem az irodába, ahol hosszú sorban álldogáltak emberek az adófizetéssel. Kérdeztem, hogy hányig dolgozik, mert a sírhelyekről akartam kérdezni. "Fél négyig", mormogta az orra alatt. "Most pont annyi van" mondtam, mire visszamorgott, hogy" Akkor maga pluszba van!". "Én itt csak egyetlen valakit látok, aki pluszban beszél, és az egyáltalán nem én vagyok!" pofáztam én is vissza, és faképnél hagytam a meghökkent Kerberoszt. Meg is bántam később, mert sehogyan sem találtam a keresett sírhelyet. Már azon voltam, hogy megyek, és valahol a keresztúton gyújtok egy gyertyát, mikor már majdnem a kijárathoz érkeztem. Akkor megint elfutott a méreg, hogy hát én nem szoktam csak így feladni és majdnem hangosan gondolkodva, hirtelen megálltam és kimondtam, hogy hát tanár úr, merre lehet, segítsen, mert akarok mondani valamit! Aztán lassan balra fordultam, és pontosan egy obeliszk alatt álltam, amelyiken Kiss Elemér nevét láttam meg. Nem részletezem, hogy mit éreztem, de ilyen véletlenek nem szoktak történni! Velem egyáltalán nem!
A következő képek azoknak nyújt vigaszt, akik erre igényüket fejezték ki! Vannak olyanok is, akik nem akarják a nyilvánosságot, és azokat, a kívánságoknak megfelelően, diszkréten kezeltem. Minden esetben személyes levélben is tájékoztattam az illetőket, és a felvételeket is elküldtem. Tizennyolc esetben intézkedtem, és egy sírhelyet sehogyan sem sikerült megtalálni a református temetőben. A részleteket levélben továbbítottam, gondolom, megoldódik a rejtély.








Néhány ismerősöm és volt barátom, tanárom sírhelyét is bemutatom itt, néhány sor magyarázat kiséretében.
Itt a szomszédom, Lacika pihen. Tragikus halála mindannyiunkat alaposan kiakasztott. A szíved szakadt meg, ha a szüleivel találkoztál azokban a napokban, mikor az USA-ból "várták" haza egyetlen fiukat, aki ott közúti balesetben vesztette életét.



Nem is tudják talán, hogy Marosvásárhelynek volt egy világhírű atomfizikusa is! Szerencsém volt személyesen is ismerni "Endre bácsit", aki baráti körben csak így engedte megszólíttatni magát. Egyszer még mesélni fogok Endre bácsiról, elmondom, hogy milyen nagyszerű élmény az életben zseniális ember mellett tanulni. Endre bácsi a legzseniálisabb szakember volt, akit valaha is ismertem.



Itt egy másik Laci pihen. Egykori kollégám, és beosztottam, akit mindenki félreértett, és lekezelően viselkedett vele. Azon kevesek közé tartozott, aki az egykori Telesatco cégnél értett a szakmájához is, és behuny szemmel fújta a TTL és MOS-FET integrált áramköröket. Ha Laci kéznél volt, soha nem kellett a katalógusokban keresgéljek, csak szólni kellett neki. Miután eljöttem a cégtől, támasz nélkül maradt, és elmarták a csapatból. Bánatában a pálinkásüveghez menekült, és szó szerint halálra itta magát elkeseredésében. Sokszor érzem magam hibásnak miatta, mert ha maradok, talán másképpen alakult volna sorsa. Ki tudja? Én nem, és ezért is furdal a lelkiismeret.


Itt nyugszik Feri bácsi, aki mindig Karcsikámnak kényeztetett, és stílusával olyan mély benyomást tett rám, hogy azalatt a pár év alatt, amíg szerencsém volt a közelében lennem, valóságos átnevelődésen estem át. Erdély egyik legtehetségesebb, legtiszteltebb színházi rendezőjét tisztelhetjük benne. Hosszú pályafutása alatt, sikert sikerre halmozott, és talán egyetlen volt a szakmában, akinek csak barátai és tisztelői voltak. Most is barátok közt pihen, mert sírhelyétől pár lépésre nyugszik Kőszegi Margit, Kőszegi Dusu és Borovszki Oszkár, mindannyian az egykori Székely Színház művészei. Feri bácsi felesége, Kovács Emma, az erdélyi színpad élő csillaga, a rá jellemző fekete humorral mondta egyszer itt, hogy "Ferikém, ti itt aztán éjjel tizenkettőkor jó kártyapartikat rendezhettek, és még csak nem is kell messze kóboroljatok a helyetekről!"



Nyugodjatok békében kedves barátaim, ismerőseim, rokonaim, ismeretlen hőseim, névtelen nemzettársaim!
Találkozunk vajon még egyszer?

video

2008. szeptember 15., hétfő

Forgalomrendészeti Agybaj!!

Marosvásárhelyen dühöng a forgalomrendezési őrület. Kb. egy évvel ezelőtt kezdődött, hogy valaki nagyon a fejébe vette, hogy megváltja a világot, de ha nem is az egészet, akkor Marosvásárhelyt mindenképpen! Ugyanis akkortájt tört ki az a mánia, hogy az amúgy is pokoli autóforgalmat úgymond szabályozzák, és folyamatossá fogják tenni. Nincs is teketória, mert amennyi útkereszteződés, vagy elágazás van, azt mind megreformálták! A forgalom persze nem lett folyamatosabb, de az elv tényleg helyénvaló! Nagyon ideje lenne már, hogy tényleg foglalkozzanak néhány égetően fontos gonddal, és a mindennapi autó forgalom már rég túl van minden elképzelhető előfázison. Nem tudom, hogy ki is az a valaki, vagy valakik, akik nagyon rendeznek, de hogy a nagy felindulásnak néha furcsa esetei is vannak, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy néhány helyen annyira összekuszálták a megszokott forgalmi rendet, hogy azon a leggyakorlottabb autóvezetők is nehezen igazodnak el. Néha ügyvédet kellene fogadnod ahhoz, hogy eldöntsd, most merre és kinek van elsőbbsége a forgalomban. Se szeri se száma az új forgalmi jelzőtábláknak, és ahogy szaporodnak, úgy gyűlnek a legképtelenebb szabályozások, forgalmi rejtvények! A mai nap három olyan helyen hajtottam át, ahol az eddigi megszokott szabályt valaki megváltoztatta. Egyet gondolt, aztán ide meg oda tettek tiltó vagy elsőbbséget jelző táblát és mindjárt a fejére állt a világ! Ha nem figyelsz, rögtön megvan a koccanás, balhé, és mielőtt kiütnéd a másikat, jó lesz szétnézni, mert ami a tegnap még egyféleképpen volt, az ma már egészen másképpen van. Kell a szabályzás, és helyenként ennek jótékony hatása érződik is, de azért néha pszichiáterhez kellene fordulni, mert úgy látszik, hogy valakinek az agyára ment a megfeszített munka!


Ez a Balcescu utca, a Baneasa-val találkozó kereszteződésnél áll, mint új forgalmi jelzés! Ami hab a tortán az, hogy a képen is látható, hogy éberék ki is álltak a Logannal, és lesik, hogy ki szabálytalankodik az Új Világrendben! Senki sem, mert minden sarkon ilyen tábla áll, és ami a legjobb, négyen álltunk egyszerre és illedelmesen vártunk egymásra és közben átkozódtunk mindannyian! 

2008. szeptember 6., szombat

UFO, vagy nem UFO

Ha éjszaka kint vagyok a természetben, akkor mindig magammal hurcolom az összes videó és fotó cuccomat. Ha a kocsi is a közelben van, akkor a hordozható csillagvizsgáló teleszkópot is magammal szoktam vinni állvánnyal együtt. Ugyanis többször megtörtént már, hogy az égboltot fürkészve megmagyarázhatatlan fénypontokat, kóválygó fényes tüneményeket láttam. Csillagászati megfigyeléseket is szoktam végezni, minden rendszeresség nélkül, hiszen időtöltésnek nagyszerű program lehet. Ilyenkor egy hordozható laptopon egy égbolt térképet szoktam használni, aminek a segítségével könnyen lehet tájékozódni és egyben a jelenségeket is naplózza. Nem mondhatnám, hogy profi vagyok a szakmában, nem is leszek egyhamar, de az alapvető dolgokkal tisztában vagyok és az égi jelenségeket alaposan tanulmányoztam. Így elmondhatom, hogy nem hiszek a dajkamesékben és még véletlenül sem tévesztem össze a Jupitert egy meteorral, vagy a Vénusszal.
Megfigyeléseim során sokszor láttam érthetetlen jelenségeket, mert azokat semmiféle szokásos magyarázattal nem lehetett azonosítani. Itt utalok a meteorológiai léggömbökre, vagy közönséges repülőre, de még a ritka világító felhőkre is, és a magas rétegekben néha jól látható műholdakra is. Ugyanis ezekkel a jelenségekkel szokták megmagyarázni az esetek többségét, és persze, az örökös optikai csalódással.
Nem szándékom a régebbi eseteket felsorolni, mert azok tárgyi bizonyítékok nélkül csak elbeszélések maradnak. Néhány nappal ezelőtt sikerült végre, néhány felvételt készítenem valamiről, amit szintén nem tudok azonosítani, mert semmiféle általam ismert jelenséggel nem magyarázható.
Időpont 2008. szept. 4. - 0.45 UTC. Helyszín: Nyárádtő.
Arra lettem figyelmes, hogy az égbolton egy fényes pont halad kóvályogva, néha megáll és oldalra imbolyogva egy helyben remeg, majd megint elmozdul ugyanabba az irányba. Ezt többször is ismételte, és percekig mozdulatlanul állt egy helyben. Közben rohantam a fényképezőgépért és a sötétben vaksin szereltem az állványra, miközben a tünemény lassan haladt előre a már megszokott szünetekkel és a jobbra- balra piruettjeivel. Nem tudom, hogy mikor tűnhetett fel, de nem lehetett sokkal azelőtt, hogy viszonylag magasan az égen megpillantottam. már ez is furcsa volt, mert azelőtt is folyamatosan bámultam abba az irányba. Csendes volt a légkör és a többi égitest is nyugodtan viselkedett, nem volt tapasztalható a néha erős szcintilláció, ami a nyugtalan légkör esetében néha okozhat kóválygásszerű jelenséget. Itt most csak a tünemény imbolygott, és tartott kisebb szüneteket. A Herkules csillagkép irányából a Líra felé tartott, amikor sikerült először felvételeket készíteni róla. Erősen zummolva sem látszódott semmi kivehetően, csak egy elmosódott folt, de ez a fókusz miatt lett ilyen, mert nem igazán sikerült pontosan ráállnom.



Mikor végtelenre állítottam az objektívet, akkor sem lett más egyéb, mint egy ellipszoid.


A háttérben megjelent két halvány csillag is, és azok képe tisztán, pontszerűen láthatóak a fényképen. Tehát az imbolygás nem az állvány remegéséből ered, mert akkor a csillagok képe is elmosódott lenne.


Egy másodperces nyitással készítettem a többi fotót, kb. 30 másodperces időközökben. A  jelenség a Vega felé tartott, és reméltem, hogy ha a közelébe kerül, akkor annak fényereje jó összehasonlítási alap lesz majd, ha mindkettő a képre kerül. Ekkor azonban minden előzetes jelenség nélkül hirtelen kialudt, és többé már nem volt észlelhető.
Repülő nem, meteorológiai léggömb nem, mert az nem világít és késő éjjel már a nap fényét sem verheti vissza, mint ahogyan a legtöbb mesterséges égitest sem teszi már ebben a kései órában. A mozgása sem volt folytonos, és a képen jól látszik, hogy az egy másodperces idő alatt, többször is kilendült jobbra-balra. A fénye szokatlanul erős volt, és semmiféle hangjelenség sem kísérte.


Láttam már hordozórakéták elégését a légkör felső rétegeiben, de az hamar lezajlott, és fénycsóvát hagy maga után, míg az általam leírt jelenség kb. 5 percig volt látható, miközben az égbolton egy viszonylag kis ívet tett meg. Többet állt és forgolódott, mint amennyit haladt előre. Legalábbis addig, míg én megfigyeltem. Az órámat is figyeltem, nincs abban semmi kétség, hogy néhány másodperc híján, kereken öt percig láthattam.
Mi lehetett? Fogalmam sincs, és az ilyenkor szokásos zöld embereket sem láttam, mert akkor az ilyenkor szokásos mesét mondanám: A világűr vendégeit figyelhettem meg.
Ha valakinek van élképzelése, megkérem, ossza meg velem, de optikai csalódásokat és szokásos lekicsinylő véleményektől kérem kíméljenek meg! Kell létezzen racionális magyarázat a jelenségre, és azt szeretném megtudni! Ha nem, akkor marad az azonosítatlan objektum, vagy az agyrém, tárgyi bizonyítékokkal!

2008. augusztus 24., vasárnap

"Külföldi Magyarok" Magyaroszágon

Közel húsz esztendeje spekulálok már, hogy egyszer augusztus 20.-át „külföldön”, pontosabban Magyarországon töltsek. Nem véletlen az idézőjel, mert a mostani „magyar” politikai „elit” elöljárói is „külföldre” jöttek, mikor Erdélyben árulták a petrezselymet és erősítgetni szándékoztak a magyar és magyar kapcsolatokat. Tehát van miért idézőjelbe zárni néhány kifejezést, mert a magyar- magyar kifejezés agyalágyult kitalációján túl, mégis csak fejlövéses sérült ember gondolkodására vall ez, a mára már szabványosnak elfogadott, nemzeti felosztás. Sikerült az idén megvalósítani évtizedes vágyamat, mert a szerencse és a körülmények is közrejátszódtak benne. Mivel a lányom már hosszú ideje vendégeskedett a húgomnál, aki családjával másfél évtizede lakik Magyarországon, és a szünidő is a végét járja, hát elmentem utána. Rokonság ide, vagy rokonság oda, a jóból is megárt a sok! Persze ez minálunk, erdélyieknél egészen másképpen van, mint másfelé, de ami biztos, az biztos! Mégiscsak másfél évtized ott sokat számít, és hát, ami az ottani rokonok ismerősök vendégszeretetét illeti, arról nagyon sok erdélyinek megvan a maga elhallgatott véleménye, mert azt a legtöbb esetben még elmondani is szégyen és gyalázat. Persze vannak kivételek is, de a „szegény rokon szindrómát” mindnyájan ismerjük, és a legtöbben meg is tapasztaltuk azt.
Két napot szándékoztam maradni, hétfőn reggel indulni akartam hazafelé, mire kitört a keserűség és a könnyezés, hogy hát csak ennyit maradtok, mert milyen ritkán találkozunk, annyi mindent kellene még elmesélni, emlékeket felidézni stb. A csomagok a kocsiban, a slusszkulcs a kezemben és ekkor kicsordult a könny a szememből. Ilyet csak mi erdélyiek tudunk felmutatni, ennyire egymást szeretni, vágyódni a testvérrel, rokonnal együtt lenni! Maradtam, mert igazán menni sem akartam és hiába tartózkodtam a kilencvenes években hosszú ideig Budapesten, nyáron mindig itthon voltam a Nemzet Ünnepén. Tehát maradtunk, és mindjárt határtalan ujjongás lett belőle. Hozzáteszem, hogy a húgom férje szintén Erdélyből elvándorolt székely, az Olt partján nevelkedett lófő, akinek szemei mindig nedvesek lesznek, ha fenyőket és ködös hegyormokat emlegetsz. Esküszik is égre-földre, hogy nem megy le számára végérvényesen a nap az égről, mielőtt visszatérne örökre szeretett szülőföldjére, a székelyek fellegvárába, szeretett hegyei közé, ahol ősei porladnak a suhogó fenyvesek alatt. Így aztán, gondolom minden érthető, mert a feleségem a Sóvidék bérceinek tövéről származott szüleivel, magán hordozza ennek a népnek minden átkát és erényességét, amit a ritka csavarlatos intelligencia ötvöz gyémántkemény egyéniséggé. Magamról jobb, ha nem is beszélek, mert őseim minden szilajságát, nyers huszárok öngyilkos virtusait mind rám hagyatékozták, mert jóformán csak én maradtam a sok háború után, ahol őseim vére festette pirosra a környéket itt, és a messzi távolban, a Haza Oltárán. Ezt a hagyatékot nem lehet eljátszani kártyával, és nem lehet visszautasítani! Ez kötelez, és egyben megszabja sorsomat, nekem pedig méltó kell lennem hozzá! Most itt az alkalom is, Nemzeti Ünnep, megyek ünnepelni a Magyarok ünnepén! Hát igen, de már 19.-én az M0-áson befagyott a forgalom, képtelenség volt bejutni Pestre! Két órán át vánszorogtunk, mire kikecmeregtünk a forgalomból és visszafordultunk Kókára. Egyszerűen nem sikerült bejutni a külvárosba sem! Akkor mi lesz másnap? A rádióban, tévében egymásra jöttek a figyelmeztetések, hogy jön a vihar, jön a tornádó, jön a nagy nyavalya, és mindenki vigyázzon a bőrére! Százféle szcenáriót mondtak el, hogy mi lesz, ha így lesz és mi nem lesz úgy, vagy másképpen! Persze a végén semmi sem lett, de mindenkiben benne volt már a frász, és talán ez is volt a cél, hogy elijesszék a bátortalanabbakat, és ha tényleg lenne valami balhé, akkor el lehessen mondani, hogy hát ezt előre megmondták! Így mindenki elvégezte a dolgát úgy, hogy tulajdonképpen semmit sem tesz senki, akinek baja esik, az máskor figyeljen oda a jelzések színére!
Eldöntöttük, hogy ha már így áll a helyzet, helyben fogunk ünnepelni, mert itt is lesz tűzijáték, utcabál késő estig, és napközben mehetünk egyet úszni is Tóalmásra. Hát ebben maradtunk, mert ugye a gyerekek, és egyébként a fővárosi hivatalos rendezvények közelébe sem engednek senkit, aki nem „külföldiként” járja Erdélyországot, a Felvidéket és a Vajdaságot. Hát tényleg így történt, mert gyurcsány és társai csak a „külföldiekkel” tartott zártkörű kupaktanácsot, mert ahhoz a Nemzetnek semmi köze sem lehetett, mert kizárták onnan azt. Legfeljebb a környéken tiltakozók bekiabálása juthatott oda be, amikor érthetően hallatszott, hogy „gyurcsány, ezt is elkúrtad!” Hát bizony elkúrta ezt is a csurcsányista klán, mert a Hősök Terén már a megszokott fehér-piros lobogó helyébe is vörös-fekete került, arra esküdtek a katonák, és a Szent Korona se szerepelt az idén a ceremóniában. A magyar történelem és hagyomány ilyen mértékű megerőszakolásának, mindezéig, párja nincs! Az már csak hab a tortán, hogy az eskütételt befejező szövegből az „Isten engem úgy segéljen!”, minden magyarázat nélkül, az idén kimaradt! Tehát már az Istent is száműzték a Szent Koronával és a történelmi Árpádsávos lobogóval együtt! Mi jön még ezután?
Talán nem is csoda, hogy így mennek mostanra a dolgok! Ennyi „külföldi magyar” koprodukciója nyomán mi más történhetne, miközben a Nemzet egy része vérig sértődik, míg a nagyobbik hányada rá se hederít. Élő példa rá, hogy miközben végig jártunk két települést, Kókát és Tóalmást, a hivatalos tereken hivatalból kitűzdelt helyi és nemzeti lobogókon kívül, Kókán három helyen láttam magánházra kitűzött nemzeti lobogót, míg Tóalmáson egyet sem! Ennyire ünnepelnek bensőségesen arrafelé, ennyire fontos számukra a Nemzet Ünnepe! Ja és még volt egy lobogó, amit én kötöttem a kocsinkra és azzal vonultunk végig a két településen. Tóalmáson, a helyi rendezvények miatt, a Polgárőrség elzárta a forgalmat és másfelé terelték a strandra igyekvőket. Már messziről meglátták, hogy érkezünk fellobogózva, és minden kocsiból kiszálltak az egyenruhások, a fogadtatásunkra. Úgy bámultak, mintha valami nagyon groteszk dolgot cselekednénk és, bár nem kommentáltak, mikor a rendszámtáblát is megnézték, de a rosszallásukat nem rejtették véka alá. Hidegen kérdezték, hogy hová igyekszünk és milyen céllal? Elmondtuk, hogy megyünk úszni, és köszönés nélkül intették, hogy merre a kerülő. Ha nekünk nem is, de a címeres lobogónak illet volna tisztelegni bármilyen hivatalnoknak, de ezektől ilyet elvárni? Még viccnek sem jó emlegetni! A strand mellett terjedelmes kemping található, számtalan lakókocsival, sátorral. Miután leparkoltunk, levettem a lobogót is, és vidáman meglobogtattam, mire az egész társaságunk éljenezni kezdett. A kerítésen túl, a kempingben egy csapat nyaraló felállt és mosolyogva integettek. Mi visszaintetünk és máris melegebb lett a hangulat a korábbi eset után. Mikor jobban megnéztük a velünk együtt ünneplőket, hát nagyon furcsa érzés fogott el! Hollandok és németek voltak, akik nyilvánvalóan tudták, hogy milyen ünnep van, tiszteletből álltak fel mindnyájan, és mosolyogva integettek, mert értették, hogy azt ilyenkor minden nemzet így szokta cselekedni.
Hát bizony ez van! 2008.-ban augusztus 20.-án erdélyiek viszik a piros-fehér-zöld lobogót, a németekkel és a hollandokkal ünnepel, miközben a magyarországiak egy része vicsorogva nézi! Az agyadat eldobod, mert ezt ép ésszel felfogni nem lehet!
Néhány szót érdemes Tóalmásról elmondani. Tiszta, egyszerű, rendezett település, gondosan ápolt csinos házakkal, és terjedelmes, kikapcsolódást jelentő stranddal, kempinggel. Geotermikus forrásból tör fel a forró víz, enyhe kénhidrogénes tartalommal. Hasonlít a Bálványos környékén feltörő vizek szagára, de széndioxidot és hasonló ásványokat nem tartalmaz. Közel hatvan fokos a feltörő víz hőmérséklete, ezért a vizet csak közvetve használják a nagyobbik medence fűtésére. Van „nyugdíjas”-nak becézett ülőmedence is, ahová a forrás vizét engedik lassan, de néha annyira forró, hogy csak percekig lehet benne üldögélni. A nagyobbik lubickoló lejtős kialakítású, és a legmélyebb helyen is csak 1,7 méter mély. A vize tökéletesen tiszta és égszínkék.



Állandóan cserélik, és szűrik is, miközben a hőcserélőkön keresztül, állandó, kellemes hőmérsékletre állítják be. A környezet kitűnően van kialakítva. Hatalmas fák árnyéka teszi elviselhetővé a hőséget és gondozott gyep biztosít megfelelő heverésző, napozóhelyet a számos vendégnek. A közelben van a többhektárnyi területre terjeszkedő kempingező, focipályával és szálódával is. A beépített teraszokon gyorsbüfé és söröző is van, ahol, ha nem is kapsz meg mindent, de a kiszolgálás jó, és kedvesek a pultosok is. A kempingben nagyon sok idegen van, akik évek óta járnak ide nyaralni. Tavasszal kihozzák a lakókocsikat és csak októberben viszik azt haza. Addig teljesen otthonosan vannak berendezkedve, és olyan társaság kovácsolódott itt össze, mint egy nagy család. Elmés megoldásokkal kivitelezett kiegészítőkkel felszerelt lakókocsik, szélfogók, árnyékvásznak vannak kifeszítve, és látszik a nomád kempingezők rutinja, ahogyan leparkolnak, betájolják a sátrakat a helyi szélnek és napjárásnak megfelelően. Még futószőnyeg is van kiterítve a szomszédok közt, és a játékasztaloknál nagy bridzs és kanaszta partikat rendeznek. Az árak alacsonyak, ami mégsem megy a minőség kárára! Egy hónapra, a kempingezőben elhelyezett lakókocsiért, sátorért 15 000 forintot fizetnek. Ebben benne van a lakók strandjegye is, a villanyszámla, a szemét elhordása és a víz, tusoló, WC használata is. Ez bizony nem drága, és a hangulatot, tisztaságot is figyelembe véve, kitűnő hely a kikapcsolódásra vágyakozóknak. Nem igazán ismert hely, és talán ez is az előnye, mert itt nincs még jelen a már járulékos dorbézolásos hangulat, amit mindenfelé tapasztalni lehet már a hasonló helyeken. A lubickolást követően jó hangulatba kerülsz, és a fáradtság elszáll az ízületeidből. Nincs különösebb gyógyászati javaslata a nyilvánvalóan gyógyvíznek minősíthető fürdőnek, de azok akik ide járnak, nem is ilyen céllal érkeznek ide.

Na és hogy az emberek, a helyiek milyenek? Hát, mint amilyenek az emberek szoktak lenni.! Vagy talán mégsem! Ezek magyarok, akikkel nagyon nehéz, és csak különösen lehet és kell is bánni! Nem mumusok laknak errefelé, hanem zárkózott, gyanakodó és gyanakvóan figyelő emberekkel találkozol mindenfelé. Sokat csalódott, becsapott emberek viselkednek így, akik csalódtak a múltban, csalódottak a jelenben, és a jövőben már csak azt akarják, hogy többé már ne csalódjanak. Ezért aztán minden, ami idegen, az gyanús és úgy is kezelik. Tartózkodóan, mert nem lehet tudni, hogy mi lesz belőle. Mikor közéjük kerülsz, azonnal kiszúrnak, és szótlanok lesznek, ha a közelükbe telepszel. Azonnal abbahagyják a beszélgetést, és csak bámulnak tétován szerte-szét, mintha semmi sem történne, de érezhető, hogy minden mozdulatodat, gesztusodat-szavadat hallják, mérlegelik. Miután látják, hogy nincs semmi különleges, akkor akadozva beszélgetni kezdenek megint, de a napszemüvegük mögül azért tovább figyelik a dolgokat. Idegesítő néha, de én már megszoktam, és elmondhatom, hogy volt pár kellemes csalódásom is. Egyik hölgy az ülőmedence lépcsőjén felejtette az úszószemüvegét, miután hosszú percekig a társaságunk mellett áztatta nem is éppen rossz lábait. Miután felállt és távozott, akkor vettük észre, hogy ottfelejtette a szemüveget. Felvettem és utána léptem, hogy visszaadjam neki. Gondban voltam, mert hogy kiabáljak utána, vagy most hogy lesz a dolog? Ezért a lépcsőn elejébe vágtam, a kezemben lóbálva a szemüveget, hogy elejét vegyem a félreértésnek. Sikerült, mert a korábbi kifejezéstelen arcra meglepett mosoly terült, és már kételkedni kezdtem, hogy vajon nem valami próba, vagy trükk csak az egész. Miután megköszönte, éreztem, hogy valami feloldódott, és minden egyből olyan igazán emberi lett. Megfordultam, és visszafelé indultam, mikor egy pillanatra úgy tűnt, hogy még mondani akar valamit, de nem jött ki szó a száján. Megálltam és a lehető legbátorítóbban mosolyogni próbáltam, hátha lesz még valami. „Önök ugye erdélyiek?” Kérdezte kissé megnyomva az erdélyi szót. „Igen, azok vagyunk!” Válaszoltam „Gondoltam, de most már ha tagadná is, azt nem hinném!” Mondta tűnődve, és látszódott, hogy inkább magának mondja, mint nekem. „Ennyire látszik?” Kérdeztem nevetve. „Hát…” és ezzel a két ujján hintázva a szemüvegét, ellépett lefele a lépcsőn. Nem mond mindent el a szó, a hanglejtés, az arcvonások, a testbeszéd néha sokkal bonyolultabb kommunikációra képes.
Ez bizony jó dolog, hogy van aki hallotta hírünket is, és itt aztán tényleg nem a kékfényes műsorokban szereplő honfitársaink cselekedeteire gondolok.
Mikor visszamentem a társaságomhoz, ott mindenki vigyorgott kegyetlenül, hogy hát most már akkor lesz valami találka is, mert ez a lovagias izé a szemüveggel, ez nagyon romantikusra sikeredett, és erre még összehordtak mindenféle elmés változatot is, miközben utánozták, hogy hogy mosolyogtam és tartottam a szemüveget a kezemben, stb. Kedvem lett volna bedobálni mindeniket a medencébe, mert én tényleg elrévedeztem, de nem úgy, ahogy félremagyarázták. Persze, ez kifelé egészen másféleképpen látszódhatott, és én meg is kaptam érte a magamét.
Estére hatalmas tüzet raktunk otthon a kertben, énekeltünk és táncoltunk is hozzá egy jót. Volt ott sütés és főzés is, úgy, ahogy mi erdélyiek szoktunk, és megbámultuk a tűzijátékot is, amit a helyiek rendeztek. Később a csillagokat bámultuk és hallgattuk a tücskök zenéjét is. Érdekes, hogy ott a tücskök nem tavasszal zenélnek, hanem augusztusban, és annyian nyüzsögnek a fűben, hogy ilyet én még nem láttam. A hangjuk sem olyan, mint az, amit mi itthon megszoktunk, és én esküdöztem, hogy az a csak a népiesen őszbogárnak nevezett kabóca lehet. A húgom addig erőltette, hogy az már tücsök, hogy képesek voltunk a fűben vadászni, hátha elkapjuk a zenészt. Neki volt igaza, mert egyszer a kamerának az infrás keresőjében megcsillant egy, formára a mijeinkkel azonos, de méretre kisebb tücsök. Akkor is hiába tücsök, mert a mi erdélyi tücskünk mégiscsak nagyobb!
Korábban pár nappal kifogtunk egy szép holdfogyatkozást is, de állvány nélkül sehogyan sem sikerült jó fotókat készíteni róla, mert azt a rövidre tervezett kirándulásra nem vittem magammal. Egy mégiscsak jobb lett, miután három másodpercig nem szuszogtam, nem mozdultam, és minden mesterlövészi képességemet összeszedtem.



Hát ez volt a Nemzeti Ünnep, és én is elzárkóztam a végén a szűk családi és baráti kör keretei közé, hogy a nem külföldiekkel legyünk otthon, nem úgy, mint gyurcsányék és az SZDSZ. Csakhogy itt, mi erdélyiek és magyarországi magyarok azért is, mi mégis együtt, és otthon voltunk és magyarként ünnepeltünk, míg a mostani nemzetáruló érdekszövetkezet ismét bebizonyította, hogy még ha magyaroknak is tartják magukat, a hétköznapi magyaroktól azért nagyon, de nagyon távol tartják magukat! Olyannyira, hogy ők ténylegesen „külföldiek” már nem csak Erdélyben, Felvidéken, Komáromban, és a Vajdaságban is, hanem már otthon Magyarországon, a főváros szívében is csak idegenek lehetnek!

2008. augusztus 12., kedd

Amikor a Villanyóra Visszafelé Forog!

Az előbbi bejegyzésben a fotovoltaikus napelemekről írtam rövid ismertetőt, ahol az általuk szolgáltatott ingyenes áram mellett, felmerültek a hátrányok is, amikor a mindennapi energiaigényeink kielégítésére szeretnénk használni napelemes rendszereket. Ilyen hátrány az áramforrás időszakos kiesése, a borús, ködös időjárás ideje alatt, és persze az éjszakák alatt is. Utóbbi télen okozhat komoly gondot, mert a napos időszak még kedvező időjárás mellett is nagyon rövid. Legjobb esetben sem több mint 8 óra földrajzi szélességünk alatt, s az alacsony nappálya miatt az érkező energia is számottevően lecsökken a légköri elnyelődés miatt. Ezen a hátrányon elvileg a napelemek felületének a növelésével lehetne javítani, de a költségek miatt ez egyelőre nem lenne gazdaságos, és számos más lehetőség is számbavehető a gondok orvoslására.
A napelemek mellett egy másik, méltatlanul mellőzött energiaforrás a légköri mozgás kinetikai energiáját hasznosító szélkerék. Évszázadokon keresztül volt az emberiség legfontosabb erőgépe, amit sajnos az ipari forradalom kiszorított szerepéből a gőzgépek, majd a villamos meghajtású motorok javára. Csak elvétve, és mint érdekesség tengődtek tovább, s ha megnézzük a történetüket, csak egy országban maradtak fent, Hollandiában, ahol mindvégig szerepet kaptak rendeltetésüknek megfelelően. Az utóbbi évek egyre növekvő energiagondjainak nyomására, egyre gyakrabban lehet látni a modernizált változatukat, és ma már nem ritkák a hegyek-völgyek oldalain betelepített szélkerekek valóságos erdőinek a látványa.

Működésükhöz nem kell egyéb, mint hogy a szél fújjon, és máris forog a kerék, és áramot termel, vizet szivattyúzik, szerszámgépeket hoz mozgásba, malomkövet forgat, fújtatókat működtet. Itt is az a gond, hogy bárhol nem lehet gazdaságosan használni, mert néhány sajátos földrajzi adottsággal rendelkező vidék kivételével, a széljárás csak időleges és akkor is szeszélyesen ide, vagy oda fújdogál, vagy éppen száguldozik, de a legtöbbször egyáltalán nincs. Mégis van gyakorlati hasznosítási potenciál benne, mert ha időlegesen is, de az általa szolgáltatott energiamennyiség egyáltalán nem lebecsülendő teljesítmény, és ha már egyszer működik, elképesztően nagy munkavégzési képessége van. Számtalan kivitelezési formája van, és a méretek is a néhány centis átmérőtől, a több tíz méteres szárnyú óriásokig terjednek. Gyakorlati szempontok alapján két osztályba sorolják őket. Az első a sebességérzékeny típus, amikor a szél bizonyos viszonylagos sebessége mellett lépik működésbe a kerék és termel energiát, miközben a lapátjai is gyors forgással igyekeznek a széllel „szinkronban” forogni. Kivitelezési formájuk alapján a repülők légcsavarjára hasonlítanak, és a működési elvük is azonos, csak itt fordítva történik a dolog. A szél forgatja a légcsavart, és halad tovább, míg a rögzített talapzatú légcsavar körforgással igyekszik kitérni a légnyomás elől, és eközben hasznos munkát végez. Kettő, maximum három szárnylapáttal rendelkezik, és közepes erősségű szélben félelmetesen gyorsan pörögnek. Működésük sajátosságai az áramgenerátorok meghajtására teszik leginkább alkalmassá.

Másik csoport, ahol a kerekek a levegő mozgásának a nyomására lépnek működésbe, ezért nyomásérzékeny szélkerekeknek is nevezik. Viszonylag kis sebességű szélben is képesek beindulni és az első kategóriához viszonyítva, nagy az erőnyomatékuk. Ezért inkább nagy erőt igénylő gépek működtetésére használják, mint például szivattyúk, darálók, szecskák meghajtása, ahol a nyers erő a követelmény. Kivitelezésük rendkívül változatos, és a klasszikus propellerre néha nem is hasonlítanak. Van köztük doboz, és csigafúróra hasonlító változat is. A legjellegzetesebb változata talán az amerikai filmekben látható, toronyra szerelt soklapátú szélkerék, amelyiknek legfontosabb alkalmazási területe, a mély kutakból a víz kiemelése, dugattyús kivitelezésű szivattyúval.

Elképesztő mennyiségű vizet képes egy ilyen kerék kiemelni. Harminc méter mélyből(!), átlagos légmozgás mellett, egy három méter átmérőjű kerék 300 liter vizet képes kiemelni egy óra alatt. Folyamatos működés esetében ez napi 6-8 köbméter vizet jelent, ami egyáltalán nem kis teljesítmény. Kisebb mélységből és erőteljes szél esetében ez a teljesítmény nagyságrendekkel nagyobb, és csak annak van fogalma arról, hogy ez mit jelent, aki az állatait, a farmját kell ellássa naponta ivóvízzel. Ez csak egyetlen kerék teljesítménye, mert több hasonló erőgép esetében csak egy igazán bővizű forrás kell legyen a mélyben, ami képes akadálymentesen biztosítani a mezőgazdasági területek öntözésre is használható vízmennyiséget.
Van egy harmadik kategóriai is, amit átmenetnek is tekinthetünk a két főcsoport közt. Ezeknek a kerekeknek a sajátossága az, hogy mindkét típus előnyeit igyekszik hasznosítani. Kialakításuk alapelve az, hogy igyekeznek megtartani a sebességérzékenységet, miközben több szárnyat szerelnek a rotorra, hogy a nyomatékot növelve, alacsonyabb szélmozgás esetében is lehessen hasznosítani. Ideálisnak tűnik ez a változat nagyobb teljesítményű áramgenerátor meghajtására ott, ahol a szélviszonyok nem éppen kedvezőek.

A termelt áramot a napelemes rendszerekhez hasonlóan lehet tárolni és felhasználni, mert itt még inkább jelentkezik az energiatermelés diszkontinuitása. Leggyakrabban a két rendszert szokták ötvözni, egymás kiegészítőjeként, mert ha nem süt a nap, akkor fúj a szél, ha mindkettő megvan, akkor még jobb, de ha egyik se jön be, akkor még mindig nagyobb az esélye annak, hogy a tartalékok felhasználása előtt, egyike a rendszernek termelni fog. Ezeket a rendszereket nevezik hibrid rendszereknek.


A nagyobb teljesítményű rendszerek esetében, és amikor invertereket is használunk, akkor fennállhat az az állapot, hogy néha sokkal több energiát termelünk, mint amennyire szükségünk lehet pillanatnyilag. Ezért kidolgoztak egy olyan rendszert, ami képes a szabványos villamos hálózat felé a plusz villamos energiát küldeni. Ezt úgy valósítják meg, hogy sajátos invertert szerelnek be, ami képes a hálózati feszültség 50 Hz–es 220 voltos váltóáramú rendszerével szinkronban generálni áramot, és azt azzal tökéletesen csereszabatossá tenni. Ez lehetővé teszi, hogy a saját fogyasztásmérőnkön keresztül, visszafelé küldünk áramot, és a fogyasztásmérő ennek megfelelően visszafelé forog. Országonként változnak az ilyenfajta szabályozások, de Magyarországon már nagyon rég érvényben vannak a rendelkezések, melyek részben kötelezik a szolgáltatót, hogy a műszakilag megfelelően előállított, és a minőségi követelményeket teljesítő termelés esetében, a termelt áramot köteles átvenni, és utólagosan azt elszámlázni, mint különbözetet. Romániában ez még gyerekcipőben jár, de tudtommal már van hasonló keretek közt működő rendszer Udvarhelyen és Gyergyóban is. Ez a rendszer már komoly előnyöket jelenthet, mert egy olyan villában, vagy családi házban, ahol csak hétvégeken van mozgás, és élet, ott a hétköznapok csak tiszta hasznot hajthatnak, mert ha nem is fizet a hálózati szolgáltató, de fizetni sem kell neki, és a rossz napokon jól jöhet a megelőlegezett számla. Ilyen alapokon kivitelezve a borús és szélmentes napok sem okozhatnak már gondot. Persze ez a rendszer sokkal többe kerül, és számolgatni kell, hogy mennyire éri meg és mikorra térül meg a befektetés de a növekvő energiaárak ezt az időt nagyon lerövidíthetik. Persze, a szigetüzemű telepeken ez nem jelenthet mindig számbavehető megoldást, mert ott esetenként éppen a hálózati rendszer hiánya jelentheti a gondot.

Különböző gyártók és cégek széles választékkal állnak rendelkezésre, és hasznos tanácsadással is, ha valaki komolyan szándékszik ilyen alternatív rendszerekbe pénzt fektetni. Vigyázni kell, mert a kereskedők termékeiket akarják eladni, és néha ezt nem éppen tisztességesen teszik. Bármit akarsz venni, érdemes nagyon alaposan átgondolni, hogy mit és menyit érdemes, mert tapasztalataim vannak, hogy a felszerelt rendszer nem mindig hozta el a remélt boldogságot. Néha a termékek minősége volt a gond, de a legtöbbször a kereskedő rábeszélő képességei érvényesültek, az eredmények rovására. Van, amit otthon is meg lehet építeni. Barkácsolni szerető és tudó egyének sokszor ötletesebben hoznak össze dolgokat, mint azt bármilyen tapasztalt tervező képes volna elhinni. Azonban vannak esetek, mikor nem lehet, és nem érdemes bajlódni házilag, mert az eredmények siralmasak lesznek, kedvét szegik a lelkesedésnek, és őszintén mondom, igazán kár lenne!

Fotovoltaikus napelemet nem lehet házilag gyártani, ezt nem kell vitatni. A hozzávaló töltésszabályzót már házilag is meg lehet építeni. Persze annak, akinek van gyakorlata és a kellő alapismerete is az ilyenfajta barkácsoláshoz. Végső soron egy stabilizált áramforrásra hasonlít, de a klasszikus tranzisztorokkal megvalósított töltésszabályzó nem eléggé hatásos, és néha többet ront, mint használ. Első sorban jobban melegedik, tehát hatásfoka rosszabb, másodszor a bemenő feszültségtől függetlenül, a töltőáram nem sokat változik, a termelt energia túltermelése esetében. Kísérleteztem egy hasonló megoldással és rájöttem, hogy az ipari cucc, esetemben egy STECA töltő, a bemeneti töltőfeszültség növekedése során, a kimeneten 13.8 Volt mellett, a töltőáram arányosan nőtt a bemenő feszültséggel. 28 V bemenő feszültség mellett, majdnem kétszer akkora volt a töltőáram, mint a nominális bemenő 17.5 Volt esetében. Mindezt úgy, hogy kézzel tapogatva egyáltalán nem tapasztaltam még langyos melegedést sem a töltőn. Egyébként nincs is rajta látható hűtőborda. Ezt nehéz barkácsolt cuccal elérni, habár nem lehetetlen, de nem érdemes. Tirisztoros vezérélésű, teljesen integrált IC-vel oldották meg gyárilag, rövidzár és beázásvédelemmel ellátva. Ugyanez érvényes az inverterekre is, mert itt is a csúcstechnológia van alkalmazva, jobbat, biztonságosabbat olcsóbban nem lehet összeeszkabálni. Itt jelentkezhetik az a gond is, hogy ha a hálózati rendszerbe akarunk visszatáplálni energiát, akkor azt csak műszakilag engedélyeztetett berendezéssel tehetjük, és házi gyártmányú cuccal nem lesz esélyünk rá.

Szélkerekekre szerelt áramtermelőkkel is kísérleteztem hosszú időn keresztül, és végig próbáltam kiváltani azt, mindenféle mással. Egy 2.5 méteres átmérőjű szélkereket építettem, dúralumínium vázra, üvegrostos lapátokkal, 120 fokban elhelyezett három szárnnyal. Nem éppen egy tökéletes termék lett, mert a szárnyak geometriáját, háromdimenziós metszeteit nem tudtam tökéletesen kialakítani a házi műhely kereti közt. Tény az, hogy ködös időben, mikor a légmozgást nem lehetett másképpen észlelni, sokszor indult el, és percenként húsz-harminc fordulattal állt be a huzat irányába. Mágneses önindítót, gépkocsi alternátort, de még a bicikli dinamóját is felszereltem rá, hogy lemérjem a lehetőségeket. Elmondhatom, hogy a körbeforgó, ide-oda csapongó csapágyazott rotort tartó szerkezetről csak nagyon elmés megoldásokkal lehetett a villanyáramot levezetni. A termelt áram sem volt valami nagy, és egészében véve, pocsék hatásfokkal működött, ha néha fújt is a szél.

Aztán szerencsém volt, mert testközelbe kerültem egy gyári generátorral felszerelt igazi szélkerékhez, és azonnal lemondtam mindenfajta bütyköléses hóbortról. Ott minden a helyén volt, maximális hatásfokkal működő átalakítókkal felszerelve, induktív fékrendszerrel a túlpörgés megelőzésére, viharos szélben automatikusan kiakadó lapátokkal, a szélből kiforduló elmés megoldással.

Hát nincs mit mást mondani, ezzel sem érdemes babrálni, mert ilyent nem lehet fabrikálni házilag és még nem is beszéltem a tekercselés és kivitelezés minőségéről, az időjárás viszontagságai elleni körültekintő védelemről. Amit nem érdemes megvenni, de nagyon ajánlják, az a speciális kábelek tömege, mert azok így megy úgy vezetik szebben és jobban a villamos áramot, az elosztó dobozok, különféle állványok, tartóoszlopok vagy például az ilyen-olyan alapon javasolt akkumulátorok számtalan fajtája. Akkumulátortelepek kialakításakor fontos, hogy közepes nagyságú akkukat érdemes beszerezni, a lehetőségek szerint. A kezelésmentes, gépkocsikba szerelhetőek tökéletesen megfelelnek. Előnyösebb több kisebb kapacitású akkut használni, mint kevesebbet de nagy kapacitásúakat, mert ha valamelyik akku cellája elszáll, akkor csak azt az egy akkut kell cserélni, míg a nagyobbak esetében az egészet kell kidobni. Kevesebb számú, de jó akkuval is boldogulhatunk még egy darabig, de zárlatos cellájú, tönkrement akkuval már nem lehet semmit sem kezdeni. Egyébként a nagy kapacitású akkuk ára exponenciálisan nő, a kisebbekhez viszonyítva és ezt is figyelembe kell venni a megvásárlásuk alkalmával! Ne sajnáljuk a nagy keresztmetszetű csatlakozókábeleket, mert alacsony feszültségen minden töredéknyi ellenállás számít, és számottevő vesztességeket okoz. Vigyázzunk a bekötőkábelek biztonságos szigeteléseire is, mert néhány akkumulátor összekapcsolva félelmetesen nagy áramot képes termelni. Rövidzárlat esetében, egy néhány centiméter átmérőjű rézhuzal is pillanatok alatt megolvad és robbanással veti szét magát. A nagy áram hirtelen felhevülést okoz az akkukban is, ami könnyen robbanáshoz vezethet, aminek során a forró kénsavat is szétveti, borzalmas égési sebeket és rombolást okozva. Vigyázni kell, hogy az akkukat tároló helyiségben ne tároljunk semmiféle mást, eszközt vagy fémtárgyat. A savas kigőzölgések hamar megtámadnak mindent. Ugyanott gondoskodjunk a megfelelő szellőztetésről is, mert a töltés során nagy mennyiségű hidrogén és oxigén is keletkezhetik, a savoldatban lévő víz elektrolízises elbomlása során. Félelmetes robbanóelegy keletkezik és egy apró szikra is elég ahhoz, hogy berobbanjon. A kezelésmentes akku nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kell törődni vele. Időnként ellenőrizzük az elektrolit szintjét a cellákban, főleg nyáron, és félévenként mérjük le az akkukat egyenként. Ha feltöltött állapotban alig van meg a 12 Volt, akkor valamelyik cella kikészülőben van. Ellenőrizzük folyamatosan a töltés feszültségét is, ami ideálisan savas akku esetében 13.8 Volt, de intenzív töltés alatt, időlegesen valamivel nagyobb lehet. Így garantáltan hosszú életűek lesznek és átlagos kiaknázás mellett akár tíz évig is eltarthatnak. Ne használjuk az akkutelepeket kimerült állapotot jelző szint mellett, mert a savas akkuk nem bírják a mélykisütést maradandó károsodás nélkül. Ha mégis a felhasználás üzemmódja ezt kívánná meg, akkor ajánlatos áttérni NiCa alapanyagú akkukra, de akkor az egész töltésrendszert és feszültségszintet ennek megfelelően kell módosítani. A NiCa akkuk jóval robusztusabbak, nincsenek savas kigőzölgések sem, jobban bírják a mélykisütéses állapotot is, de ennek többletára van, mert valamivel többe is kerülnek.

Alternatív fűtéstechnikákról és egyéb erőforrásokról a további bejegyzésekben lesz szó, addig is néhány hasznos link, ahol a témához kapcsolódó és kereskedelemben kapható termékekről lehet infókat találni.

http://bolthely.hu/energiacentrum/oldal/fooldal
http://www.napelemek.hu/
http://www.nyirokowatt.hu/gyik.htm

2008. augusztus 10., vasárnap

Villamos Energia, Ingyen!

Napjaink egyik súlyos gondja az energiahordozók egyre nagyobb arányú drágulása. A jövő? Hát arról annyit, hogy semmi jót nem fog hozni! Köztudott dolog, hogy a fosszilis alapanyagú nyersanyagok rohamosan fogynak és nincs már sok addig, mikor a tartalékok kitermelése már nem fogja fedezni az egyre növekvő energiaéhséget. Az energiahordozókat szállító és szétosztó multinacionális trösztök egyre nagyobb nyereséggel igyekeznek kereskedni, mert ők tudják csak igazán, hogy mennyire a végét járjuk a megszokott energiaellátásos korszaknak. A legoptimistább becslések is 2015-re teszik a kőolajforrások kimerülésének a napjait, amikor is az ellátás folyamatossága végleg elakad, és súlyos energiagondokat fog okozni! A földgázzal, azzal valamivel jobban állunk, de itt is gondok vannak, mert az egyre növekvő igényt az egyre jobban beszűkülő érdekcsoportok ellenőrzik, és a megerősödő monopolhelyzetben, a csillagokat fogja érni a földgáz ára. Ha mindez nem is volna így, és a tartalékok végtelenül nagyok lennének, abban se lenne nagy öröm, mert a globális felmelegedés már itt van, s aki nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni, annak biztosan haszna van a mostani eszeveszett füstöléses bizniszben. Utánunk a vízözön ténylegesen be is fog következni, ha tovább űzi az emberiség a mostani nemtörődöm energiagazdálkodásos szokásait.

Van azonban alternatív megoldás is, a környezetszennyeződésmentes energiagazdálkodás, amelynek számos változatát dolgozták ki szakemberek, de a nemzetközi energiagazdálkodást és energiapolitikát a kezükben tartó multik mindent megtesznek annak az érdekében, hogy ezeket az alternatív forrásokat csak helyi szinten engedjék érvényesülni és elmondhatjuk, hogy sikeren teszik, mert állami szinten csak legfeljebb hobbi szinten foglalkoznak vele, ha egyáltalán foglalkozik vele valaki. Egy kaliforniai kutatóintézet professzora keserűen fogalmazta meg a lényeget, mikor véleménye szerint, ha az utóbbi harminc év elektrotechnikai célokra költött pénz egy tizedét használták volna a járművek motorjainak tökéletesítésére, akkor egyetlen tele tankkal körbe járhatnánk a földet és még maradna is belőle. Nincs ebben semmi túlzás, vagy nagyzolás, hiszen a mai belsőégésű motorjaink energiahasznosítási hatásfoka annyira pocsék, hogy a beletöltött üzemanyag kész pazarlás. Alig húsz százalék a hasznosított energia, és ennek is egy része a környezetszennyezés csökkentése céljából elvész, vagy különböző haszontalanságok működését biztosítja méregdrágán, mint például, automata ablakzár, légkondicionáló, különféle zene és videó berendezések, fedélzeti kütyük, amiknek az áramellátását még rosszabb hatásfokú generátorok termelik. Nem célom a kényelem és néha a szükséges berendezések középkori kiátkozása, de a mostani helyzetben a működtetésük megérne egy technológiai forradalmat, mert a leves nem lehet drágább, mint a főzésére felhasznált hús ára. Ma pedig már ott tartunk, hogy a kavargatásra használt fakanál ára is drágább kezd lenni, mint maga az egész ebéd! Már csak azért is illene átgondolni a dolgokat, mert mindenre van már megoldás, és alapjában véve készen állnak a technikák is, csak éppen ipari méretekben kellene ráállni a bevezetésükre. Itt van a gond, mert az új, környezetkímélő technológiák termékei viszonylag nagyon drágák, és változás csak a nagyipari szériagyártás bevezetése esetében történhet, amikor az árak rohamosan csökkennek. Ehhez azonban állami szintű rendelkezések kellenének, amelyek egyrészt serkentenék az új tendenciákat, másrészt a régieket korlátozásoknak vetné alá. Ezt azonban ma senki sem vállalja fel, mert az egész világot átfogó gazdasági trend ezt nem tűri el. Sajnos, ez megint egy keserű pirula azoknak, akik a piacgazdaságos elvekben látja az emberiség jólétének a megteremtését, mert bizony itt a szűk érdekek fontosabbak és erősebbek is, mint az egész emberiség elvont fogalommá leegyszerűsített jövőjének a sorsa. Olyan ez, mint a gyógyszeripari cégek érdekvilága, ahol már rég tudják, hogy jobban kifizetődik a sokféle betegség utólagos gyógyítása, méregdrága gyógyszerekkel, mint a betegségek radikális módszerekkel való megelőzése, kiiktatása. Ezért aztán milliárdokat fektetnek újabb és újabb gyógyszerek kifejlesztésébe, míg maga a kezelt betegségek kutatására, és orvosi káderek kiképzésére alig jut pénz, ha egyáltalán jut valami!

A kilencvenes években szokásom volt, az azóta megszűnt Kondorosi vegyes piacra kimenni Budapesten, ahol mindig érdekes dogokat lehetett látni, az akkor már tömegesen bevándorolt kínai, vietnami, koreai piacosok asztalain. Nagyjából haszontalan kacatokat árultak, de a távol keleti ember észjárása nagyon elüt az európai nemtörődöm, nagyjából vásárlói szintre lesüllyedt városlakótól. A sok apró játék, mágneses golyó, petárda, villogó kacat közt megdöbbentő technikai megoldásokat lehetett találni, ami a műszaki beállítottságú embert mindig elkápráztatta elmés megoldásaival. Egy ilyen alkalommal, egy kínai asztalán furcsa napellenzős sapkákat láttam. Az egyszerű sapka tetején egy zsebtükör nagyságú fotovoltaikus napelem volt rögzítve, s a szemet védő napellenzőn egy miniatűr villanymotorra szerelt kis ventilátor. Ha a napra tetted, a motor forogni kezdett, s a levegőt a fejed felé fújta, amit tetszőleges szögben az arcodra is irányíthattad. Vettem is egy példányt, ma is megvan és tökéletesen működik. Aki nem próbált hasonlót, annak fogalma sincs, hogy tűző napon milyen élmény lehet egy ilyen napelemes sapka. Naphosszat álldogáltam vele a fejemen horgászás közben, mikor minden épelméjű ember elbujt valahová az árnyékba, vagy a vízbe. Még vásároltam két darabot, de csak a napelem kellett, és a hosszú évek során, kirándulások alatt pótolhatatlan előnyökkel szolgáltak. NiCa akkumulátorokat töltögettem fel velük, arról mentek a rádiók, elemlámpák és még a mobiltelefonok is. Évekig keresgéltem, kutakodtam, hogy honnan szerezték be a sapkát gyártók a szükséges napelemeket, de senki sem hallott akkor ilyenekről mifelénk.

A fotovoltaikus napelemek működése egyszerű fizikai jelenségen alapul. A napelem alapanyaga a szilícium, ami az egyik legközönségesebb elem a földön. Mindenfelé ott van, mert a tengernyi homok, sziklák, kavicsok 80%-a szilíciumdioxidból van. Tehát az alapanyagtartalékok elvileg kimeríthetetlenek. Egy gond van, hogy a félvezetőként kidolgozott szilíciumkristályok nem használhatóak, ha szennyeződést tartalmaznak. Gond tehát a nagy tisztaságú szilíciumlapkák kialakítása. Másik fontos követelmény, a kristályos szerkezet kialakítása, ami nagyban befolyásolja a napelem hatásfokát. Lehet polikristályos és monokristályos kidolgozású is. Utóbbi drágább és tartósabb, s a hatásfoka is jobb pár százalékkal. Nagyteljesítményű rendszereknél nem elhanyagolható előny, ha a rendelkezésre álló felület korlátozott. A működési elve egyszerű. A fényforrásból, jelen esetben a napból érkező fotonok kiütnek néhány elektront a kristályrácsból, s ezzel elektromos töltéskülönbséget hoznak létre egy másik réteghez képest, amelyiket nem ér a fotonok özöne. A két réteg közt feszültségkülönbség alakul ki, amit áram formájában felhasználhatunk, mint ingyenes áramforrást. A feszültség egyenesen arányos a sorba kapcsolt lapkaszigetek számával, míg az áramerősség a lapkák felületével egyenes arányban nő. Persze mindez akkor, ha biztosított a megfelelő megvilágítás is. Erős napfénynél az áram erőssége is nagy, míg felhős ég alatt a fény intenzitásának a függvényében változik.

A napelemekben rejlő potenciált sokan lebecsülik, de ha alaposabban megnézzük, akkor mindjárt kiderül, hogy egyáltalán nem elhanyagolható a benne rejlő lehetőségek száma. Átlagos napon, tiszta égbolt mellett, egyetlen négyzetméterre átlagosan 500-640 Watt energia érkezik a napból másodpercenként. Ez az energiamennyiség változik a nap látóhatárhoz mért magasságával, arányosan, mivel a fénysugarak hosszabb, vagy rövidebb utat tesznek meg a légkörben a föld felszínéig. Elvileg, a horizont feletti legmagasabb pont jelenti a legnagyobb energiamennyiséget, mert ekkor a legrövidebb a megtett út. Másik fontos tényező, az elnyeletési faktor is, ami azt jelenti, hogy a hasznos felület milyen arányban képes elnyelni fotonokat a felületét elérő energianyalábból. Ezért fontos a felület kialakításának a minősége, a tükröződés csökkentése érdekében. Ezt szolgálja a monokristályos lapok amorf kristályfelülete is, ami a maximális elnyeltetést igyekszik megvalósítani. Fontos a beeső fénynyaláb és a felület által bezárt szög is. Ideális a merőleges beesési szög, amikor a visszaverődés a legkisebb. Ezeknek a tényezőknek az összessége és a kristályok vegyi tisztasága adja meg a hatásfokot, ami a szilíciumlapok esetében kb. 15%. A monokristályos kidolgozásban ez elérheti a 18%-t is. Ez az arány, egy egy négyzetméteres napelem esetében 80- 100 Watt valós energiát jelent. Nem kis teljesítmény, s ha több száz négyzetméter felületről van szó, akkor komoly energiáról beszélhetünk, amelyiknek mennyisége több családi ház teljes körű energiaellátását képes biztosítani. Mindezt csak úgy, ingyen és teljesen szennyezés nélkül. Zaj nincs és különleges karbantartást sem igényelnek, legfeljebb a rárakodó szennyeződést kell időnként eltávolítani a jobb hatásfok érdekében.

Mindez így nagyon szép, de a villanyáramnak van egy furcsa tulajdonsága, nem lehet gazdaságosan tárolni ami a klasszikus termelés esetében is komoly gondokat okoz. A másik galiba abból áll, hogy a termelés ideje sem áll összhangban a fogyasztás idejével. A nappali fogyasztás átlagosan kisebb, mint a kora esti csúcson és az éjszaka első felében, amikor a napelemes termelés gyakorlatilag szünetel. Ezért komoly feladat elé állít az elektromos energia tárolása, ami csak első látásra tűnik egyszerűnek. A legegyszerűbb az akkumulátoros megoldás, amikor a termelési csúcs idején termelt energiát töltésre használjuk, majd a fogyasztás idején onnan vezetjük azt felhasználásra. Kisebb fogyasztású, szigetszerű energiaellátás esetében ez nem jelent különösebb gondot, mert néhány olcsó ólomakkumulátorral ezt könnyen megoldhatjuk. Nagyobb energiaigények esetében már nagyméretű akkumulátortelepet kell kiépíteni, ami komoly anyagi befektetést és nem kis helyet igényel. Gond lehet a kábelek mérete és a savas kigőzölgések okozta korrózió is, ami komoly gondot okozhat. Fontos tényező, hogy mindenfajta átalakítás, tárolás, visszaalakítás vesztességekkel jár, a hatásfok romlását eredményezi. Azonban ingyen források esetében ez másodrangú tényezővé válik, mert termelési költségek nincsenek, csak a "termelőeszközök" kerülnek pénzbe, míg a "nyersanyag" az "égből" jön!Továbbá az is gond, hogy a termelt villanyáram úgynevezett egyenáram, amelyik a napelemektől és az akkumulátoroktól függően, lehet 12, 24, 36, 48 stb.Voltos rendszer. Ha csak világításra és alacsony feszültségű villanymotorok, szivattyúk működtetésére használjuk, akkor nincs különösebb gond, mert mindezt megoldhatjuk egyenárammal is, de figyelembe kell venni, hogy a veszteségek sokkal nagyobbak alacsony feszültségek esetében és ez hosszú kábelek használatakor mindenféleképpen jelentkező gond lesz. Ha családi ház teljeskörű villanyellátására, vagy csak 220V-os váltóárammal működő készülékeink vannak, akkor szükség van, az un. inverterre, ami az alacsony feszültségű egyenáramot átalakítja 220 Voltos szinuszos váltóárammá, mint amilyen a hálózati rendszerben található. Ezek a készülékek léteznek a kereskedelemben, és a megvásárlásuk alkalmával figyelembe kell venni az összes fogyasztók esetleges csúcsfogyasztását. Ezt a fogyasztásmennyiséget ajánlatos egy kissé nagyobb teljesítményű inverterre kapcsolni, mert ellenkező esetben tönkre tehetjük a háztartási gépeinket és az invertert is. Tapasztalataim szerint, egy 10%-os többlet mindenféleképpen ajánlott, mert így a készülék még nominális üzemmódban működik és a melegedése is kisebb. Ha zsebünk megengedi, ajánlatos még nagyobbat beszerelni, mert akkor egy későbbi bővítés is benne van már, s az átalakításos vesztességek is csökkennek a lazább munkapontok miatt, tehát a többletár hosszabb távon mindenféleképpen megtérül.

Kirándulások alkalmával sokszor volt gond, hogy nincs meg a már megszokott internetkapcsolat, nem látsz este egy filmet, vagy ha úgy döntesz, hogy a szabadban akarsz lenni a hétvégeken, akkor lemaradsz a foci világbajnokságról, vagy az olimpiai játékokról. Nálunk a családban nemzedékes hagyományai vannak a kirándulásoknak, és a sátorozásoknak. A hagyományos sátorozást mára már felváltotta a lakókocsis kempingezés, de ennek vannak hátrányai és előnyei is. A lakókocsink négy személyre van méretezve, és minden van benne, amire szükséged lehet. Van benne hűtőszekrény, amelyik működik 220Volttal, 12 Volttal, és propán-bután gázzal is. Aki tudja azt, hogy mit jelent egy üveg hideg sör a világ végén, az tudja csak igazán értékelni! Van benne egy 1200 Wattos gázkonvektor, amivel fűteni lehet, ha hideg van kint. Mínusz 20 fok mellett gatyában ülhetsz benne, nem fázol meg, ha csak nem dugod ki az orrodat. Aragázas tűzhely, és egy eko 3-as WC, mosdófülkével. Ami a legfontosabb, van egy elegáns bárszekrénye is, de ezt üresen adta a fösvény kereskedő. Két villanyhálózata van, az egyik 220 Voltos, amit a szabványos kempingekben használhatsz, és van egy 12 Voltos is, amit a gépkocsidra csatlakoztatsz, ha nincs más megoldás. A vízpompák, a világítás erről működik, és ezzel nem is lenne gond, ha néha nem esne az eső, vagy ha késő ősszel, vagy télen ne lennének olyan hosszúak az esték. Ilyenkor figyelned kell, hogy ne dögöljön ki az akkud, mert a modern dízeleket nem fogod elindítani a lejtőn, vagy valahol az Isten háta mögötti utakon, rendesen töltött akku nélkül. Innen már hamar jött az ötlet, hogy kempingezni nem a kempingekben kell, és csak azért ott, mert csak ott van villany, ahol egyébként is, csak a szomszédok ordítozásait hallgatod, hanem legyen függetlenség, és irány a világ vége!

Vásároltam egy napelemet, töltővel együtt. Egy régi, kiszuperált csillagászati távcső állványára szereltem, így az optimális beállítása is megoldódott. Egy 540 Amp/órás akkura csatlakoztatok, majd arra egy 300 Wattos inverterrel, a szükségek függvényében. Ez termeli a 220-at, és erre lehet rákapcsolni a televíziót és a szatellit tunert is, DVD-vel együtt.

A kettő őszfogyasztása nem több mint 100 Watt, vígan mennek naphosszat, ha napközben süt is a nap. Meg van oldva a nagy gond, új dimenziókat kapott a kirándulás, és egyre újabbakat lehet kitalálni, mert most tényleg ingyen van egy energiaforrásom, amivel biztonságosan tanyázhatok a legeldugottabb helyeken is. A feszültség és az akku állapotára a töltőn lévő LED színe figyelmeztet, de a gépkocsikra szerelhető külső gyújtófoglalaton is található LED-es szintjelző. Ezt azért is jó használni, mert ide lehet mindenféle ketyerét a mobiltelefontöltőtől elkezdve a gumimatracok felfújására használható pompáig, mindenféle cuccot bedughatsz a három különálló aljzatba. Éjszaka három nagyteljesítményű LED-es spotlámpa világit, amit a külső sátor oszlopaira szereltem és a környéken mindent láthatsz magad körül. A konyhai mosdó tartályait nem kell vederszámra vízzel telehordani, sem a fürdő tartályait állandóan feltölteni pont akkor, mikor leülsz egyet sörözni, mert a csajok kipancsolták az összes vizet. Csak egy patak, vagy jó forrás kell, és gombnyomásra indul a szivattyú. Ezt az újítást azóta vezettem be, mióta a húgom egyetlen mosogatás alkalmával elpancsolt 60 liter vizet, és még nem is tisztázta le azt a pár poharat és evőeszközt. Most ezután csak az a gond, hogy hová ássam az árkot, amelyen a kifolyó víz elfolyik. Éjszakai horgászat alkalmával utolérhetetlen előny, ha reflektorfényben próbálsz szerencsét, és a csak nappal látható buktatódat minden gond nélkül használhatod. Még nem használtam ki az összes előnyt, még sok lehetőségem van, ilyen lehet a meleg víz előállítása is, csak éppen a megfelelő ellenállásokat kell beszereznem. A többi már csak fantázia és műszaki megoldások kérdése. A szúnyogok és a mindenfajta molylepkék sem eszik meg az egészségedet, mert a csak 220-ról működő ultraibolya lámpa is működik, s a 1,5 K Voltos rácsain nagyokat csattannak a becsapott vérszívók.

Az alábbiakban a napelem műszaki paramétereit lehet megtekinteni, ahol a legfontosabb adatait adja meg a gyártó. A saját méréseimet összehasonlítva a táblázatban megadottakkal, elmondhatom, hogy minden paraméterét túlteljesíti, a hatásfok és a minőség javára. Tehát garantálhatom, hogy nincs átverés és olcsó reklámszöveg. A japánok nem viccelnek, igazi minőségi termék! A nyílt kapocsfeszültséget mérve, az érték meghaladta a 22 Voltot, míg rövidzár esetében több mint négy ampert nyomott folyamatosan. A töltőjével összecsatolva, 3,5 amper töltőáram mellett, a kapocsfeszültsége nem esett 17,5 Volt alá. Éjszaka, csak a csillagos ég alatt, üresjáratban a töltő vörös LED-je ( 12Volt alatti szint) folyamatosan világít. Egy egész napos töltés után, reggelig lehet tévézni, és még akkor is megy, de az inverter alacsony szintet jelző csipogója kezd időnként fütyörészni, s azt nehezen lehet kibírni!


Egyelőre ennyit, s ha valakinek kedve szottyan megszabadulni a villamos áram árának szorongatásaitól, annak a következő részben fogok jobb tanácsokat adni, ahol a többi alternatív energiaforrásokat fogom részletezni! Van bőven mit tanuljunk, és ez még csak a kezdet! Egy új energiaforrásokra alapozó világ van kibontakozóban, s csak idő kérdése, hogy mikor lendül be először az ipar, és válaszképpen, mikor csap le rá a politikum, mert azt, hogy mindenki lopja csak úgy a napot az égről, nagyon sokaknak nem lesz ínyére! Már várom is, hogy a bölcs honatyák mikor adózzák meg a napfényt, a szelet és a tenger hullámait is, mert valamiből ők is meg kell hogy éljenek, vagy nem?

2008. július 30., szerda

A Baj Sohasem Jön Egyedül!

Itt a nyár, mindenki megy, amerre a szemével lát, vagy újabban, amerre a víz viszi! Nem vicc, én is megjártam a múlt héten, hogy elvitte a víz a hidat. Miatta nem tudtunk hazajönni, míg le nem apadt a megáradt hegyi patak. Most már lecsillapodott, de mégis másfelé kellett kikecmeregnünk, mert hiába apadt le, a gerendákat is magával vitte emlékbe. Az új híd felépítését már nem volt türelmünk kivárni, másfelé sikerült kievickélni két kocsival és a féltonnás lakókocsival. Ép bőrrel megúsztuk, de az esőt azt nem, mert kimosta a lelkünket is! Hiába volt minden optimizmus, pálinka és még műholdas tévézés is, mert napot csak vasárnap láttunk először. Hogy jobb legyen, felszedtem egy jópofa kullancsot is a combomra, s csak reggel vettem észre, mikor a a jéghideg vízben áztattam ki az éjjeli mámort. Egy éles késsel megszabadultam tőle, később a társaság a körtepálinkát akarta a sebhelyre tölteni, de én inkább belülről igyekeztem fertőtleníteni magam vele. Ezért aztán később vakbéllel is megműthettek volna ott az erdő alatt, mert azt se éreztem volna! Mikor hazaérkeztem, első utam a fertőző klinikára vezetett, hogy védőoltás meg stb. Naná, nem úgy megy az, először a sebészeten kell megnézzék, mert azt szakszerűen kell kioperálni, és így, megy úgy. Hiába bizonygattam, hogy én már meg vagyok operálva, nem tárgyaltak. Irány a sebészet! Jön a szolgálatos sebész, unottan tapogatja a helyét, s kérdezi, hogy hol van a kullancs, mert nem lát semmit. Kivágtam, mondom már huszadszor. Akkor miért jöttem ide? Hát mert úgy kell! Ki mondta? A fertőzőn a doki! Mit keresek a fertőzőn? Mire már nagyon úgy voltam, hogy behúzok egyet neki. Mondom, hogy valami papírt is adjon, hogy lássák hogy jártam errefelé. Nem kell, mert ő nem csinált semmit, menjek csak nyugodtan, amerre akarok. Mentem, vissza a fertőzőre! Ott kérdik, hogy voltam a sebészetem? Igen, de már nagyon vicsorogva. Akkor jó, üljek le, és mutassam a helyét. Mutatom. Rendben van, oltás nincs, s ha haldokolni kezdek, akkor lehet, hogy Lyme-kóros vagyok, vagy agyvelőgyulladásos, vagy valami egyéb. Hogy mégse várjak addig türelmetlenül, akkor egyek két marék gyógyszert kétszer egy nap, és huszonegy napig ne hagyjam abba, ha kedves az életem! Mehetek Isten hírével! Estére 40 fokos láz, hasmenés, hányás, izomgörcs, és ami mind hozzátartozik! Gyógyszertár, az csak reggel nyit, addig jót szokott tenni az ima és a tömjénfüst, mert ördögűzőt nem ismerek, ezért aztán várok, hogy az első adag gyógyszer megtegye hatását! Hatott, miután előzőleg már megettem a házból minden kéznél lévő gyógyszert, és varázsteákat ittam rá. Most csak néha ráz a hideg, de nem lehet tudni, hogy az malária, vagy valami más, mert olyan itt nálunk, hogy vérvizsgálat, vagy megfigyeléses elszigetelés, hát olyan nálunk nincs! Ha beledöglesz, akkor a kórbonctanon majd odabiggyesztik, hogy szívroham, vagy agyvérzés, és senkinek sincs gondja furcsa betegségekkel! A statisztikákat se rontja az ember különleges betegségekkel, s a biztosító is boldogan zárolja az aktáidat, nincs gondja többé veled!
Megyek inkább dolgozni, mert ha megint kimegyek valahová a hegyekbe, akkor kitör ott valami vulkán, netán megharap egy vipera, s földrengés is csak azért nem lesz, mert ott kint kevesebbet árthat, mintha itthon a fedél alatt támadna rám.


2008. július 15., kedd

RMDSZ-es Kakas és Tyúkeszű Serege!

A következő beszélgetést egy környékbeli falu polgármesteri hivatalának folyosóján hallottam. Adóhivatali ügyben voltam arrafelé, és mint az felénk rendszeresen bevetett szokás, hogy az adófizető órákig ácsorog, míg az arra hivatottak méltóztatnak bevasalni az adót. Kegyeket gyakorolnak ugyebár, és ha rossz kedvükben vannak, akkor kérnek még ilyen, vagy olyan iratot, amivel igazolhatom, hogy ténylegesen fizetni akarok. De nem erről szól az eset, hanem arról, hogy milyen is nálunk az a helyzet, mikor az ember kijön a barlangból, és észreveszi, hogy ő emberformájú valami. Ezt onnan veszi észre legelőbb, hogy beszélhetnékje támad, s mindenfélét mond, ami éppen a szájára kerül. Nem mondom, hogy az eszébe jut, mert addig még hosszú út vezet, s még csak az emberré válás hajnalán állnak, egyesek! Két, sorban álldogáló, illetve üldögélő egyén közt folyik a nagyzolás, hogy ki milyen talpraesett, s hogy nehogy valaki ne vegye ezt észre, jó hangosan mondják, hogy mindenki tudjon a dologról. Időnként szétnéznek, hogy lemérjék szavaiknak hatását, hadd lássuk ki itt a férfi! Jöjjön a szöveg!
"-Te Jánas, alyan házam lett, hogy nyugudjék apám szép csendesen, de ha az öreg a födbő kijünne, a nem ismerné meg, hagy merre jár, az biza!
-Na sze mit raktá rá? Tá nem építetté haranglábat neki?
-Há persze, me bolond lennék, mi? Há úgy üsmersz engemet, mi? Tettem rá körbe olyan csitargót, hogy ne gyüjjen bé a hideg.
-Milyen csitargót te, há az mi?
-Há olyan fehéret, hogy mikó suralod vele az ablakot, akkó úgy csitarag.
-Há má ne mongyad embe! Há azt hogy rakad fe, me az alyan puha, mind a gyapjú!
-Náná, ke azt tudni hé, nem mejen az úgy akáhagy! Ke érteni is hazzá, s akkó télen úgy üsz benne, mint a melegházba! Mondtam is az asszannak, hogy né, én most mejek és megveszem az anyagat, oszt béhúzom az egész házunkat koleszterinnel, s a gázasak basszák meg, me én többöt nem etetem őket!"
Itt tartott a duma, mikor kifordultam a folyosóra, mert már nem bírtam tartani a röhögést. Miután jót röhögtem kint, egyedül, visszasomfordáltam fapofával. Ott még mindig ment az előadás! Most a másik tromfolt, hogy legyen megadva az adóság!
"-Mondam a fiamnak a mulkó, hogy te, kéne nekem is egy olyan terebola, me ezek a kábelesek ezek mucsak rablók, csak a pénz ke nekiek! Tudad, a fiamnak van, és ott minden az égvilágon melyen! Minden te, csak úgy kapcsolod, mind a tévét, s há csak úgy gyünnek a jobbnál jobb filmek, meg minden. A kábelesen csak mind a ramányak beszélnek, s csak mind reklámot mutatnak. Most má bészereli a fiam hozzám is, és kidobam a kábelt, fújják fel! A telefont is kivágam, me csak fizetsz, fizetsz, aztán nézem, s há nem is beszéltem semmit, mégis annyit ke fizessek hogy má unam! Ketté vágam én, ketté mind a murkat! Az asszan ha akar beszélni, vegyen magának mobilt, aztán fizesse is, ha sokat jár a szája!"
Mikor sorra kerültem a gondommal, akkor közben a polgármester elvtárshoz is be kellett lépjek, mert ugyebár tudni kell azt, hogy ki itt a kakas a szemétdombon! Minden lében kanál ez a mostani megint új, de már nagyon régi polgármester. Az egyik hivatalnokkal együtt rontottunk rá, s mint mikor valakit valami ocsmányságon kapsz, hirtelen felugrott a székéből! Hiába, mert elkaptam hogy két kézzel tologatta a számítógép egerét az asztalán. Ha most gyakorolja a használatát, gondolom, akkor tudja azt is, hogy mit kell vele csinálni! Nagyon nyájas ember ez a polgármester, alá is írta a papírokat, s mehettem fizetni! Egyébként egységes többséggel nyerte meg a mostani választást, mondanom sem kell, hogy az RMDSZ-t képviseli! Talán ő az egyetlen ötvenéves fiatal a környéken, aki írni,olvasni tud, de a számítógépen két kézzel tologatja az egeret? Valószínű, hogy az uniós pénzeket pályázza, s mivel a pártja a nagy nyertesek közt van, két kézzel kell csinálja, mert annyi pénz dől a falú felvirágoztatására, hogy azt egy kézzel már nem lehet győzni!
Úgy mondja a közmondás, hogy amilyen a gazda, olyan a háza tája is! És valóban olyan, mert mikor kijöttem, akkor vettem jobban szemügyre, hogy a hivatalt körberakták csikorgó koleszterinnel, de az helyenként megindult már a saját útján, lefelé! Szóval, innen jönne az ötlete a szavazópolgárnak is, mert terebola is van a hivatal tetején, s gondolom, a nagy munka közben van idejük is, hogy nézzék, miközben az adófizetők a folyosón megvárják a sorozat végét, mikor Izaurát felszabadítják a rabszolgaságból! Úgy kell nekik, várjanak sorukra, mert egyhamar nem fognak ők maguk sem felszabadulni, most legalább négy évig még biztos, hogy nem! Addig is kidobják otthonukból a kábeltévét, a telefont, igyekeznek kizárni a hideget is, mert a földgázt, azt már kizárták a hétköznapi ember számadásaiból! Kizárnak mindent szép lassan az életükből, még azt is, ami sohasem volt része annak! Nézik inkább a terebolát, ahol tényleg mindent lehet fogni, csak éppen látni nem nagyon, mert minden valamirevaló adást kódolnak és fizetni kell érte. Kapitalistáéknál így hasznos, de ugyanakkor ezernél is több adás fogható Európában ingyen, ahol az iszlám szórja világgá az üzenetét! Ez nem számít most, mert itt új Európa épül! Új lesz az nagyon, de abban kevesen fogunk elférni úgy, hogy jól is érezzük magunkat benne!
Addig is, minden éhenkórász analfabéta szavazni fog, akit egyetlen sörrel és egyetlen szendviccsel meg lehet vásárolni, mert a mostani demokráciában ez így szokás! Szavazni fognak arról, hogy még meddig vonszolják(vonszoljuk) rabláncaikat, és még meddig maradnak meg a szubkultúra szintjén, még nagyobb analfabéták uralma alatt! Minden nép megérdemli a saját vezetőit! Tudjuk, így van, de a kérdés az, hogy mitől jó a demokratikusnak gúnyolt választási rendszer, ha attól éppen azok nem érzik jól magukat, akik nem tartoznak a nagy többséghez, és többek közt, ők találták ki és védelmezik az emberarcú demokráciát is?

2008. június 30., hétfő

Marosvásárhelyi Napok

Véget ért, végre, a Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozat. Hála Istennek, mert ha még tovább tartana, elszöknék a városból! Ma este véget vetettek a már egy hete tartó felfordulásnak. Befejezésképpen nagyokat durrogtattak a levegőbe, szép tűzijátékot szerveztek a szájtátó népnek. Ámult a nép és örvendezett, hogy milyen szépen megy füstbe a közpénz, a nép szórakoztatása nevében. Ámen!
Hétfő reggel azzal lepték meg a város lakóságát, hogy a Főtér egyik felét lezárták és telerakták mindenféle sátrakkal, ahol a bérlő cégek állították ki termékeiket, kiállításos vásárra. A középen fekvő parkot telerakták autókkal. Amennyi gépkocsi, motorbicikli létezik, azokat mind kiállították közszemlére. A Daciától elkezdve, a Mercedesig mindent lehetett bámulni. Kipróbálni, beleülni, belülről megtekinteni? Azt nem. Bezárt ajtókkal álltak sorban, s csak az ablakon lehetett bekukucskálni. Unott pofával üldögéltek a kirendeltség képviselői, s csak arra ügyeltek, hogy nehogy hozzáérj a fényesre vikszelt masinákhoz. Ha továbbállt egy-két bámészkodó, akkor megkönnyebbülten ereszkedtek vissza a székeikbe, és legyezgették magukat unottan. Volt miért, mert délfelé már, árnyékban harminc fok fölött állt a higanyszál. A Városháza előtt még betonkeverő nehézmasinák álltak sorban, és rohamrendőröknek való páncélozott jármű is kapható volt.
A járműforgalom másik irányát átterelték másfelé, illetve terelték volna, ha lett volna hová! Ez azért van így, mert Marosvásárhelynek van egy olyan átkozottan jó urbanizációs struktúrája, ami abból áll, hogy a forgalom 80%-a kötelezően a Főtéren keresztül bonyolódik, mindkét irányban. Itt, mindkét irányban gyakorlatilag három sáv létezik, de ebből egyet-egyet elvesz a parkolósáv. Marad irányonként kettő, de ebből általában az egyik csak félig használható a taxisok és a pofátlanul parkolók kocsiinak kiálló hátsója miatt. Százméterenként átjárók, és végtelen kocsisorok. A többi számba vehető út egysávos, egy leállt kocsi lezárja az egész forgalmat. Most ide terelték el egy hétre a forgalom egyik irányát a város régi és új vezetői. Pokol lett az egész város, egy végtelen káosz, lépésben haladó kocsik ezreivel. Tehetetlenül vijjogó mentők, forgalmi dugókba elakadt buszok, a melegtől elalélt emberekkel. Koccanások, balesetek százaival jelentkeztek a forgalmi rendőrségen a peches autósok.
Ez így megy már évek óta, minden évben végigcsinálják ezt az őrületet. A kilencvenes években kezdték el csinálgatni ezt a baromságot, valamikor Fodor Imre idejében, ha nem csal az emlékezetem. Akkor jó volt, mert mindenki kereste az új identitását, kellett valamit kitalálni, mutogatni az embereknek, kicsit feldobni a város életét. A kisvállalkozóknak is jól jött a párnapos növekedett forgalom, s az új cégeknek, az új termékeknek is jót tett a rendkívüli látogatottság. Ez volt a kilencvenes évek zenéje! Mára Marosvásárhely járműforgalma a húszszorosára nőt, az érdeklődés csökkent, és mára már a multik nagypénzű befektetői jönnek, de ők hol nincsenek jelen? Az idén csak nagyon bátor és viszonylag nagyon kevés kisvállalkozó, kiskereskedő engedhette meg magának a borsos bérleti díjat. Ezért, évről–évre kevesebben vannak, de annál több Mercedes, Nissan és Lexus veszi át a helyüket.
Hogy most miért nem lehet egy ilyen rendezvényt, vagy kirakódós vásárt másfelé is megrendezni, azt nem nehéz megérteni! Lenne más hely is, ott van a sportrepülőtér, az új lovarda, az ismert Félsziget, a Week-End telep stb. A Főtér forgalmát se bénítanák le, vánszoroghatnánk gyorsabban a városban, de nem! Nem, mert a Főtéren a négyzetméterek ára sokkal nagyobb, mint bármerre a városban. Így aztán semmi sem számít a városi tanácsnak, csak a jövedelem. A cserbenhagyott betegek, a haldoklók, akiknek minden perc számít, azok dögölhetnek meg, mert a mentők nem juthatnak el hozzájuk. A buszozók megfőhetnek az órákig tartó utazások során, mert légkondicionálás nincs, de az ország legnagyobb tarifáját fizettetik meg az utasokkal. Kell, mert minden buszon van GPS rendszer, műholddal figyelik a forgalmat, mert mindig jó tudni azt, hogy hol vesztegel a busz! Vásárhely borzasztóan nagy város, elvesztődnek még benne a sofőrök, busszal együtt. Düsseldorf, vagy Moszkva, ilyen kicsi vidéki városoknak bezzeg milyen jól mehet dolguk, miközben mi itt Marosvásárhelyen műholddal kell keressük a buszjegyek árát. Azzal, mert kb. abban a magasságban van!
Jó, hogy a városi tanács kaszál kegyetlenül, miközben úgy tesz, mintha csinálna valamit a város érdekében. Megszervezi a Marosvásárhelyi Napokat! Meg, de abban semmi köszönet nincs! Jó, hogy valakinek valamikor volt egy jó ötlete, azt most aztán lehet nyúzni a végtelenségig, még akkor is, amikor már senkinek sem okoz örömöt. El lehet mondani, hogy mennyire tőrödnek a várossal! Elmondhassák, hogy „Szívügyünk Marosvásárhely!”
Valami újat kellene kitalálni, de ki legyen az, mert még jó kampányszövegeket sem sikerül kitalálni, pedig arról mindenki tudja, hogy az csak hantázás! Jól hazudni, tudni kell, de valami hasznosat cselekedni és igazán a köz érdekét szolgálni, ahhoz érteni kell! Itt aztán nagy gondban vannak az urak, mert jó álmegoldásokat kitalálni nem lehet, és az igaziak hiányát nem lehet eltakarni! Az látszik a legjobban, mikor hozzáértés és törődés nincs!
Szombaton délután végigjártam a Főteret, és megbámultam a dolgokat. Voltak ott indiánok, és mindenféle felszerelések. Tomahawk, íj, tollas fejdísz. Három pasas beöltözött indiánnak és ugrabugráltak egy kicsit, és mikor a különféle amuletteket nézegettem, akkor odajött az egyik indián és angolul dadogott valamit. Hiába festette magát rettenetesen marconára, rögtön hallatszott- bár indián létére törheti az angolt- hogy csak egy román indián. Egy fakarikára kötött három tollpehelyért-valami papagájról téphették ki- félmillió régi lejt kért. Én tudom, hogy az ilyen szerelés elűzi a rossz álmokat, és azért kötik a nyugvóhely fölé. Meg is mondtam, igaz románul, hogy űzze el az ilyen álomárakat is vele. Kicsit megnyúlt a kifestett képe az indiánnak, de nem mondott semmit. Később még ugráltak verték a dobokat is, rázták a különféle csörgőket, és mit ad az Isten, illetve Manitou, megeredt az eső! A lányom, aki természetre pont olyan pofátlan, mint az apja, a hasát fogta röhögés közben, hogy én lerománoztam az indiánokat, pedig most itt az ékes bizonyíték, hogy ezek tényleg igazi mohikánok. Esőt is tudnak produkálni! Kezdtem kételkedni, s hogy legyen biztos, lekaptam az indiánokat, későbbi tanulmányozás céljából. Még nem elemeztem ki a családfájukat.

A legérdekesebb csalás a mindenféle kavicsokkal megy. Néhány igazi kristálytól eltekintve, dobozszámra árulják a különböző „drágaköveket”! A legnagyobb forgalmuk nekik volt, és a módszert tekintve, a legkifizetődőbb mesterség lehet. Volt ott zafír, topáz, rubin, malachit, ultramarin, stb., csak éppen gyémántot nem árultak. A csel abból áll, hogy közönséges kvarckavicsokat festegetnek meg kékre, zöldre, vörösre, majd rongykerékkel felcsiszolják fényesre, és egy csepp szilikonolajjal bekenik. Máris kész a drágakő! Örvendhet a sok boldogtalan vásárló, hogy neki is van olyan, hogy drágakő. Festékként a számtalan anilin alapú üvegfestéket, és jobb esetben, alumíniumsókat használnak. Utóbbi tényleg hasonlít a drágakövekhez, legalábbis vegyileg! Öt lejért vásárolhattál egy smaragdot, de ha a topáz tetszett, akkor azt is. Ha kérdeztél valamit, akkor rögtön jött a szakkifejezések özöne, és ha hülye vagy, el is hitted, hogy ténylegesen szakemberrel állsz szemben. Egy fekete bőrű „ékszerész” aranykristályt árult. Senki sem igazán vette, mert méregdrága volt! Azt kevesen tudták, hogy az arany nem szokott kristályos lenni. Annál inkább a közönséges pirit, ami nem egyéb, mint a vas egyik vegyülete. Románul úgy is nevezik, hogy „aurul prostului”, a bolond aranya.
Az egyik legjobb felhozatal, a magyar könyvek standján mutatkozott. Ez talán az egyetlen olyan dolog, amire büszkék lehetünk. Egy standon árultak románnyelvű könyveket is, de ezek is magyar kereskedők árui voltak. A többi kiállítás, még hatot számoltam össze, mind magyar könyveket forgalmazott. Ez már beszéd, ez jó dolog! Nagy forgalom azért nem volt, néhányan lézengtek, de mindegyre vásárolt valaki egy két könyvet. Az árak, hát mit mondjak, aki könyveket szokott vásárolni, az tudja! Számtalan új atlaszt, szakkönyvet, történelmi munkát, katalógust láttam. A klasszikus művek, legtöbbjük új kiadásban, szép bekötésekben álltak. Tetszetős, formás kiadások. Hiába, itt is érvényes, hogy a külalak mennyire fontos. Tamási Áron Ábeljét vettem meg, egy gyógynövényatlaszt, és képzőművészeti szakkönyveket a lányomnak.
Hiába volt száznál is több kocsi kiállítva, egyet sem vettem! Más se! Annál inkább kellettje volt a játékoknak, csecsebecséknek. Szép kerámiákat is találtunk, egy dévai nő árulta egyedi darabjait. Két egyforma nem volt köztük, és formára, színekre is nagyon tetszetős, modernek voltak. Választottam egy vázát magamnak, s most az a gondom, hogy hová tegyem. Nővényeket, virágokat keveset láttam, de érthető, mert a rettenetes meleg miatt kevesen bátorkodtak kijönni velük a placcra.
Az előbbi évekhez képest, nagyon kevesen voltak az árusok, de a felállított sátrak ízlésesek, a portéka válogatott minőségű volt. Elegáns kirakatok, elmés demók, helyenként fényűző elegancia volt látható. Sokfelé a városban, mindenféle rendezvény igyekezett nézőket toborozni, átlagon aluli sikerrel. Jazzt is játszódtak a Színháztéren felállított színpadon, de többen voltak a szervezők, mint a bámészkodók. Igaz, az eső is beleszólt, az indiánok elszabotálták, és lábon álldogálva a színpad előtt az esőben, senkinek sem volt kedve ácsorogni. Hamar abbahagyták a zenészek is, miután egy ismeretlen művésznő skálázott egy kicsit unalmában.
Hogy mindehhez mi köze van a helyhatósági szerveknek, mi volt az ők szerepük, azt nem lehet megtudni! Láttam két rendészt, fekete egyenruhában. Ők képviselték a közrendet. Egyiknek nem volt elől foga, és a nadrágja sem érte e fenekét, olyan sovány volt. A másiknak olyan kinézése volt, hogy ha a közelébe kerültél, önkéntelenül a pénztárcádat kezdted tapogatni, hogy megvan-e még?
Az egyik legjellemzőbb példája a hanyagságnak, hogy a már egy hete szünetelő forgalmat irányító jelzőlámpákat még szombaton sem kapcsolták le. Minek is, hiszen ha már egy hete működik hiába, akkor még két napot mehet, vagy nem? Addig a nemlátóknak jelző kürt is fütyörészik a közeli teraszokon leült vendégeknek a fülébe, hadd érezzék jól magukat!

Szóval ez volt a nagy Marosvásárhelyi Napok rendezvényei szombaton városomban, és ha az idén nem jutottál el ide, sose bánkódj, jövőben megint lesz, akkor megint lemaradhatsz nyugodtan! Addigra hátha kifogynak a kőolajtartalékok is, és akkor megoldódik a város forgalmi gondja is. Azt ugyanis, hogy a most megválasztott régi képviselet valamilyen megoldást találjon ki, és végre civilizáltan lehessen Marosvásárhelyi Napokat tartani, ahhoz Bernády György újabb reinkarnációja kellene. Ez sem elég, mert meg is kellene választani polgármesternek és hátha Markó Bélának és PDL-s cinkosainak más tervei vannak?