- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2011. december 31., szombat

Boldog Új Évet, 2012 !




Már megint! Újabb boldog új év, aztán "boldogul" mindenki, ahogyan tud! Ezúttal sem lesz másképpen, igyekszünk boldogulni, bár ez a nagy, újabb boldogság lassan az idegeinkre megy! Bizony, mert vannak, akik megmondták, hogy 2012-ben másképpen lesz! Illetve úgy lesz, hogy mindennek vége lesz! Jön a világ vége! Na úgy, hogy tudjátok meg! A maják rég megmondták, mert ők értenek az ilyenekhez! És nem csak ők, mert akik értenek a számmisztikához, azok is kiderítették, hogy elkezdődött már, még 2011. 11. 21. -én, és 2012. 12. 21.-én vége lesz. Hogy minek lesz vége, nem tudni, de egy dolog biztos! Az, hogy vége lesz! Hát...szerintem is! Ami elkezdődött az idén novemberben, 21.-én, annak vége lesz jövő ilyenkor. Kár, hogy nem tudjuk még, hogy mi a jó nyavalya kezdődött el idén, novemberben? Ja, persze, a visszaszámlálás!
Akkor jó lesz vigyázni, és aki teheti, az még ma este bulizza csak ki magát alaposan, mert 2012-ben már nem lesz többé alkalma! És tényleg! Mennyire igazuk van egyeseknek! Jövő ilyenkor a 2013-as "világvégét" fogjuk ünnepelni, mert egy újabb 2011, de még egy másik 2012 sem lesz többé! Igaz, egyik sem hiányzik, legalábbis sokan vagyunk úgy, hogy bőven elég volt egy 2011, és figyelembe véve a trendet, arra sem vágyakozunk túlságosan, hogy ezután 2012 legyen. Lehetne, mondjuk 2120, mert addigra beledöglene a folytonos reformjaiba a gazdasági válság is, és a délig bábos kormányok délibábos ígéretei is mind a jó öreg, kőolajos múltú, kőszenes történelmet gyarapítanák.
Na, szóval akkor ugorjunk egyet, éjfélkor mindenképpen fogunk, csak azt nem tudjuk még, hogy mekkora gödör vár miránk, miután kénytelenek vagyunk dobbantani. Ezért csak a figyelmetekbe szeretném ajánlani a következő, versbe foglalt ajánlatomat:



Nézz, nézz le mélyen, alaposan a pohárba
hogy mikor virradni fog az új év hajnalára
sánctól sáncig tántorogva lépj az új világba!

S ha nagyon fog forogni a világ és fejed is tőle
ne aggódj, még helyén van, a pezsgő volt lőre.
Egyre ügyelj csak, tartsd így ki jövő év végére
Fontos az, hogy boldog légy az Új esztendőre!




Emelem poharam hajnalban az egészségetekre, és csuklások közt valahogy eldadogom:

BÚÉK!

2011. december 24., szombat

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

A Boldogság nem határ, nem vélemény,
csak érzés, mely mindenkié.
Lényege az, hogy légy valakié!


2011. december 21., szerda

Kit Szeretünk Igazán?


Igazán szeretni valakit csak egyféleképpen lehet! Önzetlenül, teljes szívvel-lélekkel, elfogadva valakit úgy, ahogyan van, mert ha nem így teszünk, akkor valójában a legfantasztikusabb, legromantikusabb felállításban is mindvégig csak önmagunkat szeretjük.
Ha van bátorságunk erről őszintén elbeszélgetni és kimondjuk is azt, amit érzünk-gondolunk, akkor ez, sajnos valahogy így fog hangzani:
Ha nő vagy, akkor valahogy így:
-Mit szeretsz ezen a férfin?
-Lovagolni!
Ha pedig férfi, akkor kb. így:
-Mit szeretsz ebben a nőben?
-Önmagamat!
Lehet vitatkozni, bizonygatni az ellenkezőjét is, csak miközben valaki ezt fogja tenni, egyszer gondolkodjon el azon, hogy mindezt miért teszi? Ha szavai közt előfordul, akár áttételesen is az "ÉN" szó, akkor megkérem, olvassa el újra a fenti szöveget!

Jeges Eső

Brrrrr!

2011. december 16., péntek

Nemcsak Ajándékozni, Hanem Írni is Öröm!

Író vagyok, nem tagadom, de ha megkérdik, hogy miért írok, akkor... de ezt nem most mondom el, mert erről (is) szól ez a bejegyzés.
Az előzményekhez tartozik, hogy egyik budapesti barátom, aki hűséges olvasom is egyben,  győzködött, hogy összehoz egy mindenható nénikével, akinek egyetlen földi küldetése a tehetségkutatás lenne. Pontosabban az, hogy az érdemes irodalmi művek alkotóit a megérdemelt csúcsra emeljék, és bár én nem lennék éppen egy kezdő, de kár lenne nekem ezt az alkalmat kihagyni, mert így, meg úgy! Nem húzott a szívem egy csöppet sem, hisz eddigi életemben sokszor láttam én már karón varjút, de barátom csak mondta a magáét, és végül az lett belőle, hogy megtudtam néhány dolgot, amire egyszer nem is voltam kíváncsi, és okosabb sem lettem tőlük. Első dolog, amit megtudtam, hogy ez a bizonyos nénike, ez nem is olyan nénike, mert még nem lehet annak nevezni. Lányom már lehetne, persze akkor, ha annak idején én is jobban utána álltam volna a dolgoknak.
Nos, megtörtént a tizenöt centis mosoly, aztán egy igen komoly arculatváltás, miközben  a vendéget fogadó beleélte magát a mindenható szerepébe. Kezébe vette a könyvemet és egy általa igen hatásosnak vélt szünet után feltette a nagy kérdést, miközben én azon morfondíroztam, hogy vajon olvasta is? Az általa feltett kérdésből azonnal megtudtam, hogy nem olvasta, mert ha megtette volna, akkor világos lett volna számára az, hogy én nem csak írni szoktam, hanem olvasni is. Többek közt olvastam egy "Kezdő írók" című könyvet is, ahol az egyik fejezetben egy Corene Lemaitre nevezetű nemtudomki, aki színtén valami tehetségkutató izé lenne, elmondja, hogy az ő első kérdése, amit mindig feltesz a hozzá forduló kezdőknek az, hogy:... és itt jött a nevezetes kérdés. MIÉRT ÍRSZ? 
Az én válaszom erre... de ezt most egyelőre hagyjuk! Nézzük inkább azokat a válaszokat, amiket én kaptam, anélkül, hogy bár egyetlen kérdést is feltettem volna. A fent emlegetett könyv idevonatkozó fejezetének címe sokat elmond, mert így szól: "Az írás, mint üzlet: Megőrjít az öröm és a profit." (Corene Lemaitre) Hát igen! szóval a kicsi kutya a nagytól tanul, vagy netán plagizálja a szövegét is, mert azért mégiscsak furcsa dolog, hogy egy nonprofit alapítvány főbiztosa pontosan ebből a fejezetből "tanulja" a szakmát. 
Aztán kaptam néhány igen hasznos tanácsot, amit lehetne utasításnak is nevezni, feltéve, ha a továbbiakban is írni szeretnék, netán egy új könyvet megjelentetni. Ha igen, akkor csakis hozzájuk forduljak, más kiadóhoz meg pláne ne, mert ők csak bizonyos kiadókkal tudnak (értsd: hajlandók) együtt dolgozni, stb.  Hogy miért, ezt nem részletezte. A hasznos kioktatás végén már tökéletesen meg voltam győződve, hogy honnan fúj a szél, mert annak a bizonyos könyvnek ugyanebben a fejezetben írnak még olyanokat, hogy: "Lelkes, ezt már szeretem" de később kiderül, hogy azért ez távolról sem lenne elég, és fura módon valahogy így fejeződik be: "..Nem élni akarok!...Én csak írni akarok...míg az ujjam el nem kopik a sok gépeléstől, míg szemem és az agyam ki nem ég. " mondja az ajtóban esedező, mire a kegyes mindenható így nyugtázza magában a végeredményt: "Rendben, ezzel a szilárd elhatározással már lehet valamit kezdeni."
Nagyszerű! Végigolvashatod elejétől végig, két dologról egyetlen szót sem fogsz találni benne! Egyik ilyen dolog lenne az, hogy milyen színvonalú, vagy mi is egyáltalán az a valami, amiről beszélünk? Remek, jó, elfogadható, unalmas, pocsék? Semmi! Másik dolog, hogy az az ujjait koptató, kiégett szemű, sziklaszilárd elhatározású balek író mit és mennyit kap ezért?  Hát annyit, mint amennyit megemlítenek erről a dologról. Semmit! Maradhat neki, mondjuk a szövegben szereplő őrület például, mert az holtbiztos, hogy annak a bizonyos, felemlegetett profitnak mindig másvalaki fog örvendezni.

Nos, nekem azóta megjelent már két újabb könyvem, de egyiket sem úgy adtam ki, ahogyan azt elvárták volna tőlem, vagy ahogyan abban a könyvben olvastam, amit már egy másvalaki egy másik fejezetben írt, hogy : "-Jól figyeljünk oda a szakzsargonban csak hozományvadászoknak nevezett élősködőkre, akik fűt-fát megígérnek, de a végén mindig benyújtják azt a számlát, amitől bizonyos, hogy lehervad bárkinek a mosoly az arcáról! "

Most pedig elmondom nektek az akkor feltett kérdésre a válaszomat is, amire akkor szerényen, de igen hatásos vigyorgással a képemen, merészkedtem nem felelni. Íme az akkor elmaradt válaszom:
Én azért írok, hogy azt mások olvassák! Ennyi! Aki nem hiszi, az járjon utána, de inkább kattintson ide, és győződjön meg róla!

Most úgy döntöttem, hogy legújabb regényemet egy rendszeres, naplószerű bejegyzések formájában a másik blogomon, az Alter-Ego oldalain fogom közzétenni. Akik eddig is figyelemmel kísérték az "Út a Pokolban" című történetet, azok már ismerik, de figyelmükbe ajánlanám, hogy a második fejezet most már teljes egészében fent van, a hiányzó részek is belekerültek. Ezért érdemes újra átszaladni rajta, mert másképpen igen fontos részek maradhatnak ki a történetből.
Megjegyzem, hogy a szövegben előfordulhatnak még hibák, zavaró, ismétlődőd szavak, formai gondok, vagy igen nyakatekert mondatok is, ezért előre is elnézéseteket kell kérnem. Mentségemre legyen az, hogy néha késő éjjel vagy napközben, két agybajos telefonbeszélgetés közt íródik, és akkor becsúszik valami kellemetlen is. Ez a változat egyelőre csak egy tisztázatlan kézirat lenne, nem pedig egy befejezett, kenceficézett, nyomdakész változat. 
Tudom, hogy sokan vannak olyanok, akik csak a vállukat vonogatják, és megjegyzik, hogy ők nem olvasnak képernyőről regényt, mert az igazi, az a kézben tartott, bekötött könyv, mint ahogyan Ignác barátom jegyezte meg nem is olyan régen, mikor kezébe vette egyik könyvemet, kinyitotta s áhítattal szagolgatta. 
-Ezt az illatot imádom! Nem tudom, hogy mit írtál bele, de nekem máris tetszik! - mondta nevetve.
Én mégis azt mondom, hogy van ennek az ilyen képernyős izének is előnye, mert ez a világ bármely részében elérhető, nem megy tönkre, és nem kerül pénzbe sem. Ilyen válságos időben ez is egy fontos szempont lehet, mert a klasszikus könyvek ára ma már az egekben császkál. 
Hogy miért teszem én ezt most így? Nem tudom pontosan! Szerintem azért, mert én mindent szeretek másképpen csinálni, aztán ajándékozási mániám is van, és  ha már írok valamit, akkor azt azért teszem, hogy olvassák, és nem azért, hogy valakik mitudoménmilyen profitokról álmodozzanak.
És most akkor hajrá, olvassatok, ha kedvetek tartja, én pedig megyek írni egy újabb fejezetet, mert ajándékba írni nekem örömöt jelent! Nem maradt más hátra, minthogy olvasgassátok ti is örömmel, mert azért még mindig kettőn áll a vásár!

2011. december 13., kedd

Ajándékozni Öröm!




Igen, így van! Ajándékozni öröm! Kérdezz csak meg bárkit, azonnal tudni fogja, hogy ez így van! Kérdezd meg, mikor kapott ajándékot utoljára? Ha a válasz: "-Hát.... nem is tudom!" akkor kérdezd tovább! Mikor leptél te meg valakit ajándékkal utoljára? Nem kell válaszolnia! Megmondta korábban."-... nem tudja!"
Nem, mert nem tudják sokan a nagy titkot! Nem tudják például azt, hogy ajándékozni lehet bármit, bárkinek, de élményt csak annak lehet ajándékozással szerezni, aki tudja azt, hogy az mit jelent!
Hányszor jártunk már úgy, hogy egy nevezetesebb nap alkalmával felkerestünk valakit, aztán izgatottan átnyújtottuk a gondosan előkészített ajándékunkat is, vártuk a reakciót, és meg is kaptuk! Kaptunk például valami kiábrándítót, ami nagyon elhervasztotta őszinte mosolyunkat, s hiába volt ott a harminckét-fogas kényszeredett, de igen széles válaszmosoly, hiányzott abból az őszinteség. Netán bontatlanul tették félre a piros masnis dobozt is, miközben megjegyezték, hogy: Ó, igazán, de nem kellett volna! vagy, Miért költöttetek el ennyi pénzt? Ilyenkor ott van s számon a válasz is, csak nem mondom ki, mert hát ugyebár az ünnepeltet nem szokás ilyenkor nagy-hirtelen elküldeni valahová.
Én jól tudom azt, hogy minden jótett elnyeri a méltó büntetését is, ám ennek ellenére, én rendszeresen, de mindig hülyét csinálok magamból. Teszem mégis, mert mindig remélem, hogy egyszer rájön X és Y is, hogy nem kötelességből ünneplem, vagy köszöntöm őket.
Az igazi választ erre, a lelki dolgokban a nyugati civilizációt messze felülmúló keletiek tudják igazán.
A Sri-Lanka-i buddhista szerzetesek minden reggel kilépnek kolostoruk kapuján, kezükben egy kicsike tálacskával, és bejárják a környékbéli, igen szegény falusiak háza táját. A szerzetesek azt fogják azon a nap, egyetlen étkezésük során elfogyasztani, amit az adakozók a tálaikba tesznek. Az egyik lehajtott fejű, alázatosan kolduló szerzetes tálkájába egy maréknyi rizst tett egy idős, szegény asszony, és a következőt mondta:
 -Köszönöm, testvér, hogy a mai nap alkalmat adtál nekem jót cselekedni!
Hát igen, testvéreim, így egészen másképpen hangzik, és nem csoda, hogy sokunknak ez nagyon furcsán hangzik, bár a mi keresztény világunk nagymestere, Jézus is tanított hasonló dolgokat, de úgy látszik, hiába! Nehéz is lenne elképzelni nekünk például a következőt:
- Fiszim-Faszom bank igen mély háláját fejezi ki mindazok iránt, akik ebben a nehéz időkben hitelért folyamodtak hozzá! Köszönjük, hogy segíthettünk! -és ha jól meggondoljuk, ennél tökéletesebb reklámszöveget ki sem lehetne találni.
Ebben az elfajult, érdekhajszoló világunkban jót tenni ma már szinte nevetségesnek tűnik, éppen ezért én egy kicsit átfogalmaztam a fenti tanítást, és majdnem jól is hangzik:
-Igazi örömöt csakis úgy szerezhetsz magadnak, ha másoknak is igyekszel ezzel örömöt szerezni!
Így, hogy legyen benne a nyugat egoizmusa, egy kis keleti bölcsesség, és minél több emberség!

Advent van!



2011. december 12., hétfő

Kutya az Élet!


Mikor a csajoknak ilyen kutyául fontos dolguk akad, akkor ki őrzi otthon a házat? Elárulom nektek!
Én! És tudjátok, hogy miért? Mert feleségem megígérte, hogy engem is elvisz egyszer magával.
(Sétálni!)
-Kutyuska, te pedig most ne hallgatózz, mert akkor legközelebb te is otthon maradsz!(kussolni!)

2011. december 7., szerda

Karácsonyra várva

Karácsonyra Várva


Elindult már, messzi tájon
Sarki télben, jeges havon 
Hegyen-völgyön kúszik felénk
Hallik már fenséges zenénk

Titokzatos, messzi tájon
Érkezik, hogy meghajoljon
Három vándor. Királyok?
Bölcsek? Talán mágusok? 
Mindegy! Követik a csillagot.

Úton vannak, megérkeznek
Betlehemben majd ott lesznek
Kik egy fiút felkeresnek
Kit jászolban majd fellelnek 

Fényes szánok csilingelnek
Fenyők is most útra kelnek 
Azt üzenik, ők is jönnek!
Jönnek, jönnek! Mind itt lesznek!

Elküldték hozzánk az angyalokat
Kik fényes szárnyon alászállnak
Kik a jó lelkekben nyomot hagynak
Sötétben egy mécsest gyújtnak

Csillagfényben megszült álom
Jöjj el hozzánk! Jöjj, Megváltónk!
Lelkünkben már oly nagy a szomj 
Hozd el Őt nekünk, hozd el Karácsony!


 Nyárády Károly

2011. december 1., csütörtök

Ennyi volt?





Ennyi volt?


Mondhatom már? Nem bírom a lantot, leteszem.
Hogy „Fújd el jó szél, fújd el...”  keserű a kenyerem?
Csak erőtlenül sóhajtok, szememhez viszem a kezem,
talán remeg, káprázik kissé a szemem? Nem hiszem!

Lombtalanul álló fák még álmodják az augusztusi meleget
Elhullatott magjaikban talán él még, gubbaszt némi ígéret
Ha majd eljön, jobb lesz az új világ, vajon lesz új kikelet?
Hisz e rokkant világ eltört rúgóját már javítani nem lehet.

Elfáradtunk mindannyian, húz is magával az elhaló természet
Álldogálunk még egy kicsit, aztán lemondóan indulunk mi, öregek.
Oda, hol már némán ásít, vár az űr, és ránk borul az enyészet.
Ennyi volt? Kérdezzük, de válasz nincs, és "IGAZ" ez így nem lehet!


Nyárády Károly