- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2009. november 7., szombat

Unalom Ellen

-Félreléptem, eltörött a bokám!
-Úgy kell neked, ha félrelépsz! Margit tudja?
-Igen, tudja, mert a hátam mögött állt.
-Ő törte el a bokádat?
-Nem ő törte el, én törtem el. Csak úgy, rendesen, mert félreléptem a lépcsőn. Illetve azon, ha lett volna lépcső! Sötétben nem látszott, hogy nincs, és én hiába akartam rálépni. Nem sikerült, mert nem volt lépcső, hanem csak egy gödör.
-Hol járkáltok ti olyan lépcsőn, amelyik nincs is?...
Ha valaki azt hiszi, hogy ez egy fiktív beszélgetés lenne, annak megmondom, hogy nem az. E hónap negyedikén felhívtam telefonon édesapámat, hogy Károly napján köszöntsem. Ekkor történt a fenti beszélgetés közöttünk. Mint apa és fia közt. Úgy látszik, apám éppen ünnepelt, vagy már  túl is volt egy kicsit rajta. Máskor személyesen szoktam meglátogatni, de most kénytelen voltam telefonon lebonyolítani a ceremóniát, mert tényleg eltörtem a bokámat, és most nehogy megint valaki kezdje a kérdezősködést, mert elbőgőm magamat. Nem a fájós bokám miatt, mert az nem igazán fáj, csak ha ráállok. De nem fáj, ha nem állok rá. Ezért nem állok rá! Akkor meg miért fájna? Na, szóval a bokám nem fáj, hiába lenne elpattanva. Csak akkor fáj, ha ráállok, de ... ezt most egyelőre hagyjuk!
Már máskor is volt ilyen, és nincs benne semmi újdonság. Nincs most begipszelve, mert azt nem szeretem, és csak egy acélozott merevítős lábvédőt használok, meg egy olyan támaszkodós botot, amire a leányom azt mondta, hogy olyan vagyok vele, mint doktor House. Ilyen szereléssel persze a házból kimenni nem lehet, és akkor agyonuntam már mindent. Magamat is, az összes világmegváltós ötleteimmel együtt. Mert nekem ilyenek is vannak. Meg olyanok is, hogy most aztán mától új életet kezdek, de ha nem is, akkor valami nagyot fogok tenni! Ilyen agybaja másoknak is szokott lenni, hogy kijelenti, vagy felfogadja, hogy leszokik a cigarettázásról, vagy fogyókúrázni fog! Nem ír többé blogot, mert hiába a pusztába kiáltott szó, és egyébként is, kevesen értik a zsenialitását stb.
Hát igen, ilyeneket lehet mondani, és én is mondogattam hasonlókat. És olyanokat is, hogy rendet teremtek magam körül. Ez az a gondtömeg, amit mindnyájan szoktunk tologatni, halasztgatni mígnem a szó szórós értelmében eltorlaszolják a mindennapjainkat. Például száznál is több könyv áll a polcokon a második sorban, elfedve a hátsókat, vagy egyszerűen a szoba padlóján várják a megváltást. A nyári kirándulások alatt összegyűjtött ásványok, emléktárgyak, de még a kőszáli sas farktolla is, mind várja a sorsát. Erre már csak púp a hátamon az ezernél is több fénykép, videó ami pokoli összevisszaságban áll a számítógépen, a laptoppon,  mindenféle adathordozón. Mikor nekifogsz valaminek, mindjárt kiderül, hogy előbb még négy-öt apróbb dolgot el kell végezni ahhoz, hogy odaférj, vagy hogy legyen mivel megcsináld a dolgodat. Kell négy hatos betontipli a polcnak. Kéznél nincs csak kettős, és tizenkettes. Nyolcas van, de ahhoz nincs fúróm, csak bajonettzáras-profi, nem talál az ütvefúró agyába. Az adaptert kölcsönadtam a szomszédnak még a tavaly, aki továbbadta a fiának, aki most éppen válik és a felesége hatóságilag zároltatta a közös vagyont az én adapteremmel együtt. Kész agyrém! Inkább másfajta polcot szerelek, mert azért nem adom ilyen könnyen fel! A könyvek a helyükre kerülnek, de közben felfedezem, hogy tíznél is több olyan könyvem van, amelyeket soha nem is olvastam. Megvettem, a rakásba tettem aztán elfelejtettem őket. A felforgatott ház közepén elmélyülten heverve olvasgatom, hogy milyen is lehetett az 1956-os forradalom szovjet szemmel nézve. Nagy rakás rendetlenség, szétszórt szerszámok mindenfelé, és én művelődök. Érkezik a feleségem haza, s rögtön  visszarángat 56-ból a mába.
Van nekem egy olyan otthoni kócerájom, amit nevezhetnék műhelynek, de nem az. Inkább raktár lenne, ha oda be lehetne lépni. Bemenni semmiképpen nem lehet. Ez is egy olyan gond, amit mindig elódázok, mert kiderült, hogy bár sokszor tettem lakhatóvá, a vége mindig az lett, hogy  előbb-utóbb még jobban eltorlaszoltuk  mindenféle kacattal. Így aztán mindegyre lehet benne rendet teremteni, de  készen nem lesz soha. Olyan ez, mint az erdélyi autópálya. Vagy a trójai háború! Inkább az utóbbi, de modernebb változata, mikor például valahová becsapódik egy akna!
Van egy olyan tanítás a taoista tanokban, amit Wu-Wei-nek neveznek. Ez valami olyasvalamit mond, hogy úgy érhetsz el mindent, ha nem teszel semmit! Ezt én most nem igazán értem. Valójában egyáltalán nem értem. Erről jut eszembe, hogy van itt errefelé nálunk is egy olyan jó posztkommunista szólás, hogy amit megtehetsz ma, azt halaszd el nyugodtan holnapra, mert akkor már nem biztos, hogy meg kell tenni! Akkor meg miért fáraszd magad vele? Mi több, Murphy is azt mondja ezzel kapcsolatban, hogy amit ma nem biztos hogy érdemes lenne megtenni, azt a tegnap sem volt biztosan érdemes! S mivel a mai nap lesz a holnap tegnapja, érdemes elgondolkozni minden sürgős feladaton, hogy érdemes megoldani? Hátha mire készen lesz, senkinek sem lesz az már fontos!
Csak egy hete heverészek tehetetlenül itthon, s már kiütött rajtam valami gyanús agybaj. Nem értem a taót, újra írok a blogomba, és nagyjából rendet teremtettem a dolgaim közt. Még maradtak olyanok, hogy újrarendezzem a csatornák számozását a tévéken, mert minden harmadik helyen már üresség van. Igaz, hogy hiába van több tíz műsor a listán, elnök csak egy van mindeniken. Remélem, hogy nem sokáig kell nézzem a kancsal pofáját. Ahogy elnézem a dagadt, kékeszöld bokámat, Karácsonyig még elleszek magammal. Inkább blogot fogok írni, hátha addig nem bolondulok meg egészen!

12 megjegyzés:

sat. írta...

én +' kamaszkoromba léptem félre először a lehetetlen fővárasi uccán. azóta +' jó párszor hasonló környülmények közt, hogy a szusz is kimaradt. a doki +állapítá, három ín helyett má' csa' egy tartja a lábfejem, mégse hagyám műtni. van egy ösmerősöm, aki azt nyögi. sajnos nagyon kén' vigyázni, mégis +történ' a baj. síelni se ajánlott többet, sziklákon ugrálni se /mindkettő kedvtelésem vót). jobbakat kívánva idv

Karesz írta...

Hát, síelni az idén én sem fogok, az biztos!

Spartacus írta...

Jobbulást,meg vigyázz magadra ezentúl jobban,meg....bla,bla,bla.Tudom,hogy ilyenkor már úgy unja az ember az illyes fajta dumát,hogy legszívesebben a pokolba kívánja a sok jókívánság papolókat.Én azért minden esetre örülök,hogy újra köztünk vagy,és remélem,hogy kissé nagyobb aktivitással láthatunk viszont,mert hidd el,hogy nagyon hiányoztál(igaz,hogy csak a saját nevemben tudok nyilatkozni,de gondolom ég sokan vannak ezzel ugyan így).
Tehát Karesz,Isten hozott!

Névtelen írta...

A nyakadat torned ki

Névtelen írta...

Szia, Karesz, jobbulást! Ha hozzájutsz, kenjed a bokádat fekete nadálytő kenőccsel, az jelentősen meggyorsítja a zúzódások gyógyulását.
Ha meguntad a pakolást és az olvasást is, esetleg megtanulhatnál kötni, amikor én fél évig feküdtem ferde ágyon várandósan, felváltva olvastam az Elátkozott királyokat, és nyomtam a kötésmintákat. Na és akkor még nem javasoltam a cicák okítását. Mostanában szinte sosem írsz Tamásról és a mentett gyönyörű leányzóról.
:-)
Tüske Zs.

Karesz írta...

He-he, Névtelen szeretnéd! Nekem hét életem van, és nyakam is, mint a hétfejű sárkánynak! Ha lecsapod egyiket, kettő nő helyébe, mint a mesében! Úgy, hogy vigyázz, mit kívánsz, mert megtörténhetik, hogy beteljesül!
Szia Zsófi! Az a ferde heverés, az kínos lehetett nagyon! Gondolom, az utókor hálásan térdet hajt az áldozatot meghozó elődök előtt!!!! :-)
A macskáim elvannak nagyon! Tényleg kell egy macskás bejegyzést szervezzek. Van egy csemete, a Szilveszter. Olyan rossz, mint a bűn! Na de nem vágok elébe a dolgoknak. Most válogatom a képeket, és félreteszem a jobbakat, s kiállítást szervezek a héten.:-D
Kézimunkázni szoktam néha! Na nem olyan cérnást és olyan "másikat" se! Már nem! :-D
Maketteket rakosgatok össze, az se rossz, főleg ha valami vitorlást kell összerakni. Itt kell bogozgatni is a köteleket és a vitorlavásznat is fel kell varrni! Egyébként két lánytestvérem volt, van, de a farmeremre a cipzárt én kellett felvarrjam, de a gombokat is az ingemre, ha netán leszakadt volna! Igaz, horgolni nem tudok, de paplant varrni és hímezni, azt igen. Igaz hogy géppel csak! Utóbbit azért, mert mikor elromlott a feleségem varrógépe, addig kellett javítgatnom, míg megtanultam hímezni is és széleket eldolgozni vele. Tudok gombolyagot tekerni, de nagyon utálom. Gyerekkoromban órákig kellet segítenem, s nagyon tudtam utálni, mert kint éppen akkor ment minden haver focizni. Ezért kitaláltam egy módszert a gombolyag feltekerésére. Befogtam egy villát a fúrógépbe, s azzal tekertem a cérnát. Szélsebesen ment, de anyám nem engedte, mert nem volt szép és formás a gombolyag! Ezért is nem lettem később feltaláló!

Névtelen írta...

Karesz, ezekről a makettekről is írhatnál és rakhatnál be képet.
A gombolyítás műszaki megoldását én nagyon díjazom, egyszerűen döbbenetesen jó ötlet! Tényleg nem értem, az édesanyád miért nem díjazta, a csúnya gombolyagról is lehet kötni, és gombolyag-szépségversenyről még életemben nem hallottam. Na látod, kb. ez a különbség a határon inneni és - túli gyereknevelésben: én meg sem próbálnék ilyen feladatot róni foci helyett egy fiúgyerekre, mert megtagadná az engedelmességet.
(a ferde heverés tényleg nem volt jó, de rengeteg könyvet hoztak nekem akkoriban olvasni, és legalább tél volt, a végén örült az ember lánya, hogy megszabadult. A szabad ugrándozást is csak akkor lehet értékelni igazán, ha már voltál helyhez kötve)

Tüske Zs

Névtelen írta...

jobbulást, nekem már nagyon hiányoztak a bejegyzések

Névtelenre meg szálljon vissza az átok

Laci

Karesz írta...

Először is, köszönöm a rajongóim ragaszkodását és hadd jegyezzem meg, meghatódtam titokban! Szóval, ez jól esik nagyon!
Zsófi, az én gombolyagos esetem az "én" gyerekkoromban történt, és akkor ez nem is volt olyan kivételes dolog. Sportolni például csak akkor engedtek, ha az átlagos tanulmányi szintem nyolcas fölött volt. Nálunk akkor és most is tízes volt a legjobb jegy, ötös az átmenő, és négyes a bukás. Nem az én családom volt igényes, mert majdnem minden társam hasonló cipőben járt. Ez akkor volt, abban az átkosban!
Most ilyennel kiállni nem lehet, de le is sülne a képemről a bőr, ha megtenném. Szóval más idők, más szabályok, és nincs aki megmondja biztosan, hogyan is lenne jobb! Ez most jó, vagy rossz, döntse el mindenki, de én nem igazán merném, mert nem tudok elfogulatlan lenni.
A gombolyag szépségéről annyit, hogy mikor apám tette később ugyanazt, akkor anyám odavolt a párjáért, hogy milyen zseniális ötlettel állt elő, és volt képe mindkettőnek úgy tenni, mintha nem tudták volna, hogy honnan, és kitől ered az ötlet. Hát csak azért mesélem el, mert ez a disznóság is csak abban az időben történhetett meg.
Hiába, Murphy megmondta!
"Minden ünnepelt zseniális ötleteiben a saját kidobott ötleteidet fogod felismerni!"
Ebből én azt a következtetést vontam le, mint élettapasztalatot, hogy nem számít az, hogy mit és hogyan mondsz vagy teszel, hanem az, hogy ki mondja vagy teszi mindazt! Ami még ennél is fontosabb, hogy ki az a valaki, aki mindezt értékeli is, így vagy úgy!!!
A többi, ma már egyáltalán nem számít!

Kukker írta...

Karesz jó gyógyulást! Hiányoltalak! :)

Ágnes írta...

Kicsit későn reagálok. Remélem jelentősen javult a bokád állapota.Azért egy-két évre elfelejtheted a zergékkel való versengést a sziklákon.
Gondolj bele én sem megyek Svájcba síelni inkább maradok a munka mezején Ági

vmlinuz írta...

Jobbulást Karesz, tudom milyen ez a bokafájás.