Olyan időket élünk mostanában, hogy mindegyre az az érzés kerít hatalmába, hogy már semmi sem olyan, mint régen! Mindegyre olyan késztetésem van, hogy kimondjam azt, hogy bezzeg a régi szép időkben! Vállalva ezzel az összes lenézést, a maradiság bélyegét, az új dolgok megértésének a képtelenségét, és minden egyéb mást is, ami ezzel jár! Hát hiába, én mindezt kimondom, mert én nekem erről ez a véleményem, hogy semmi sem olyan már mint amilyen egyszer régen volt! Verjétek be a fejemet, de előbb hallgassatok meg, aztán nem bánom, indulhat az autódafé! Édesapám, hetvenkét esztendős fejjel erre azt mondja, hogy akkor mond az ember ilyeneket, mikor már van, mit mondjon! Hát, akkor vénülök talán, és ez így egy kicsit finomabban van fogalmazva!
Járom az országot, ha dolgom akad, s ahogy elhagyom Maros megyét Hargita felé, ott szép havas hegyek, a levegőbe enyhe keserű füstillat vegyül, és bizony tél van a javából. A gépkocsi hőmérője Parajdon -7 Celsiust mutat. A Bucsinon derékig ér a hó, és egyfolytában havazik, alig lehet pár méterre látni. Mindenfelé kemény tél van, és hatalmas hótorlaszok állnak a házak és villák mellett.
Mikor hazafelé érkezek, Szovátán már süt a nap, és nincs mese, ingben lehet kiszállni a kocsiból, mert 17 fokot mérek. Hónak nyoma sincs! Marosvásárhelyen már tavasz van, és süt a nap is. Az idén, a tél folyamán egyáltalán nem is volt hó itt, s ha szállingózott is néha, egy kisebbfajta hógolyóra sem telt volna belőle. Bezzeg a régi szép időkben novemberben beköszöntött a tél, és márciusban még gondolkodott azon, hogy elhordja magát és a szennyes hótakaróját is magával rángassa, vagy ne!
Hideg, az volt rendesen, és Karácsony körül -20 alatt állt éjszakánként, de nappal is -10 maradt. Kirándulni lehetett, de kevesen vették a fáradságot és a kedvet, hogy ilyen zúzmarás hidegbe kidugják az orrukat. Nekem kedvem lett volna, de időm nem igazán, de azért egyszer-kétszer megjártam magamat, és a gyümölcsösbe felrakott madáretetőimet is rendszeresen töltögetni kellett, mert a nagy hidegek alatt sok apró éhes madár gyűlt be! A régi öregek azt mondják, hogy a gyümölcsösödben lakó cinegecsalád sok kosár egészséges gyümölcsöt jelent, és meg kell becsülni őket munkájuk miatt. Ezért télen, mikor kevés a táplálék, gondjukat kell viselni, mert az odaszoktatott munkások nyáron bőségesen meghálálják a téli gondoskodást. Ezerszámra pusztítják a telelő férget petéit, a fákat károsító lepkék bábjait kiszedegetik a legeldugottabb repedésekből is!
Minden évben szoktam néhány új gyümölcsfát ültetni, mert azt mondja a közmondás, hogy aki legalább egy fát is ültetett, az nem élt hiába! Most már van saját alma, körte, szilva, barack és cseresznyefám is, amit én ültettem, hogy ne legyek hiába! Alma termett, körte is, a többi ezután fog talán, ha nem lesz valami gond! Addig is a madarakat csalogatom oda, hogy létrejöjjön a hallgatólagos megegyezés. Nincs is gond, mert eddig állom az alkut, a többit később meglátom majd. Addig is etetem őket mindenféle csemegével. A kitett szalonnadarabokat lecsipegették a kemény bőrig, és újakat kellett kitalálni, mert nincs több szalonnám. Hájat, zsíros húsdarabokat és tepertőt gyúrtam össze, mindenféle gabonaszemekkel keverve, és azokat tettem a narancsos hálóba, majd kiakasztottam a fákra. Bizalmatlanul bámulták, de az éhség nagy úr, napok alatt eltüntették, és újabbakat kellet kitegyek.
Az üzletben találtam különleges vadon élő madarak számára készített gabonakeveréket, mindenféle zsíros, olajos magokkal, és nagy lett a sikere.
A műanyagból készült etető okosan van elkészítve, mert a nagyobb madarak, mint a vadgalamb, nem tud hozzáférni, mert kibillen alóla, de a szemtelenebb verebek sem igazán, mert azokat a harciasabb cinkék üldözik el.
A következő felvételt január 17.-én készítettem, és bizony már akkor nyiladozott az első hóvirág! Igaz, nem lett azóta sem igazi tavasz, mert talán egy hóvirág sem tud tavaszt csinálni, mint ahogy ez az egy szál fecskével is így van.
Ami késik, az nem múlik, mert a virágok csak tudnak valamit, és hiába lenne minden egy kicsit másképpen is, hiába öregedünk mindnyájan, minden eltelt évvel, a Természet Nagy Rendje nem változik, és minden tél után Van Feltámadás, és Van Újjászületés! Ha később is jönne, de az biztos, hogy lesz! Ezt igazán jó dolog tudni!
Mikor hazafelé érkezek, Szovátán már süt a nap, és nincs mese, ingben lehet kiszállni a kocsiból, mert 17 fokot mérek. Hónak nyoma sincs! Marosvásárhelyen már tavasz van, és süt a nap is. Az idén, a tél folyamán egyáltalán nem is volt hó itt, s ha szállingózott is néha, egy kisebbfajta hógolyóra sem telt volna belőle. Bezzeg a régi szép időkben novemberben beköszöntött a tél, és márciusban még gondolkodott azon, hogy elhordja magát és a szennyes hótakaróját is magával rángassa, vagy ne!
Hideg, az volt rendesen, és Karácsony körül -20 alatt állt éjszakánként, de nappal is -10 maradt. Kirándulni lehetett, de kevesen vették a fáradságot és a kedvet, hogy ilyen zúzmarás hidegbe kidugják az orrukat. Nekem kedvem lett volna, de időm nem igazán, de azért egyszer-kétszer megjártam magamat, és a gyümölcsösbe felrakott madáretetőimet is rendszeresen töltögetni kellett, mert a nagy hidegek alatt sok apró éhes madár gyűlt be! A régi öregek azt mondják, hogy a gyümölcsösödben lakó cinegecsalád sok kosár egészséges gyümölcsöt jelent, és meg kell becsülni őket munkájuk miatt. Ezért télen, mikor kevés a táplálék, gondjukat kell viselni, mert az odaszoktatott munkások nyáron bőségesen meghálálják a téli gondoskodást. Ezerszámra pusztítják a telelő férget petéit, a fákat károsító lepkék bábjait kiszedegetik a legeldugottabb repedésekből is!
Minden évben szoktam néhány új gyümölcsfát ültetni, mert azt mondja a közmondás, hogy aki legalább egy fát is ültetett, az nem élt hiába! Most már van saját alma, körte, szilva, barack és cseresznyefám is, amit én ültettem, hogy ne legyek hiába! Alma termett, körte is, a többi ezután fog talán, ha nem lesz valami gond! Addig is a madarakat csalogatom oda, hogy létrejöjjön a hallgatólagos megegyezés. Nincs is gond, mert eddig állom az alkut, a többit később meglátom majd. Addig is etetem őket mindenféle csemegével. A kitett szalonnadarabokat lecsipegették a kemény bőrig, és újakat kellett kitalálni, mert nincs több szalonnám. Hájat, zsíros húsdarabokat és tepertőt gyúrtam össze, mindenféle gabonaszemekkel keverve, és azokat tettem a narancsos hálóba, majd kiakasztottam a fákra. Bizalmatlanul bámulták, de az éhség nagy úr, napok alatt eltüntették, és újabbakat kellet kitegyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése