Sámson és Delila, avagy Tőkés László és az RMDSZ

Akkora a vihar a romániai magyarság háza táján, hogy igazán nem mondhatjuk azt, hogy nincs errefelé igazi, mozgalmas élet! Van győzelmes kijelentés, és van kiábrándult siránkozás! Van mindennapos önigazoló riport, és van vádaskodás és tolvaj kiáltása is! Mindenki másképpen látja, mindenki mást lát! Sokan sikerekről beszélnek, és még többen kudarcot szimatolnak! De sokkal többen vannak azok, akik az egészből semmit sem értenek, és ők az igazán boldog emberek!

Hogy kinek lenne itt igaza, arról nagyon megoszlanak a vélemények! Persze, mindjárt itt vannak a relativisták a maguk fajta magyarázattal, hogy minden attól függ, hogy mitől lóg! Ezzel el is lenne intézve a dolog, mert akkor minden úgy van jól, ahogy éppen van! Hát igen, Hitünkben Kedves Testvéreim, itt van az a híres kutya elásva!

Nem én találtam ki, de az utóbbi években sokat hallottuk a következő örök igazságot felemlegetve, amelyik kimondja a kivetkező tételt: „Egyetlen politikai döntés sem lehet erkölcsileg elfogadható, ha az, erkölcsi törvényt igyekszik felülírni!” Ezen vitatkozni nem kell, és akkor továbbá kimondhatjuk azt a következtetést is, hogy „Nincs olyan helyes döntés sem, amelyik politikailag korrekt lenne, de erkölcsileg nem!” Mégis, sokszor hallunk olyan kijelentést, hogy „Bár bizonyos szempontból kifogásolható a döntés, de politikai megfontolás alapján nagyon is helyes!” Hát igen! Akinek a lelkét nyomja valami szennyes dolog, akkor az így szokott könnyíteni magán! Így egyszerűen, mert ha már egyenesen nem lehet, akkor kitalálunk egy párhuzamos világot, és ugrálgatunk hol ide, hol oda, hogy kétségtelenül kifogásolható viselkedésüket valamilyen formában elfogadhatóvá tegyük. Ezek szerint lenne egy rendes, tisztességes világ, ahol mindenki tisztességesen viselkedik, nem köpködik a földre, nem törli száját az asztalterítőbe, budizás után kezet mos, stb. Mikor mindezt mégis megteszi, akkor ezt nem azért teszi, mert műveletlen, bárdolatlan vadember lenne, hanem azért, mert az adott helyzetben ezt „így” kell tenni! Politikailag megengedett, mert a cél érdekében fel lehet rúgni a szabályokat! Na de ki ne hallotta volna azt, hogy ”A cél szentesíti az eszközt!” Ilyen dupla mércés világban történhetik meg aztán az, hogy a magyar parlament folyósólyán megkérdezett ún. politikus elmondja, hogy a lebonyolódott egyeztetés során voltak olyanok, akik ész-érvekkel álltak elő és voltak olyanok, akik politikai érveket hangoztattak! Szóval ide jutottunk! Azt, hogy miért nem lehet egy politikai érv ésszerű is, azt igazán ne tőlem kérdezze valaki!

Van egy olyan Ó-testamentumi történet, amelyik nagyon tanulságos lehetne, a napokban kitört Tőkés-RMDSZ botránnyal kapcsolatosan. Nem kell hozzá sok fantázia, hogy a történet és a mostani eset között megtaláljuk a párhuzamot. A történet a hihetetlen erejű Sámsonról szól, akinek legyőzhetetlensége a hosszú hajában rejlik. A filiszteusok rettegtek tőle, mert Sámson irtózatos rendeket vágott közöttük a csaták során. A harcban tehetetlen filiszteusok beszerveztek egy Delila nevű nőt, aki szépségével levette lábáról Sámsont, és számtalan csellel, furfanggal kiszedte belőle, hogy miben rejlik Sámson rettenetes ereje. Egy éjszaka Delila levágta Sámson haját, aki elvesztette csodás erejét és így, legyengülve, a filiszteusok kezébe került. Azok dühükben megvakították a tehetetlen foglyukat, és börtönbe vetették. A börtön falai közt senyvedő Sámsonnak azonban újra megnőtt a haja, és visszanyerte titkon hatalmas erejét is. Egy alkalommal, mikor kihozták a börtön falai közül, hogy megalázó gúnyolódások közt megkínozzák, leszaggatta láncait és ledöntötte az épületet, amelyikben fogva tartói összegyűltek. A leomló falak maguk alá temették őt és az őt megalázókat is!

Számtalan művészi feldolgozásban került terítékre a megcsalt, becsapott legendás hős, akit nyílt csatában soha senki sem tudott legyőzni, de az álnok és csalfa női furfang mégis vesztét okozta. A lényeg abban rejlik, hogy a legyőzhetetlen ellenfél gyengéjét kell megtalálni ahhoz, hogy diadalmaskodni lehessen felette! Ilyen feldolgozás egyike a Neoton Família- Sámson és Delila zeneszáma is, amelyik -véleményem szerint- a mindenkori magyar zene legjobb funky feldolgozása. Kikapcsolódásképpen érdemes megnézni. A videó minősége elfogadható, a hang anyaga azonban gyenge. 1981-et írtak még akkor!

Leomlott egy Bálvány! A Magyarok Érdekében?

"Megilletődve nézegetem az évezredek homokrétege alól előkerülő kőóriást. Így, féloldalt feküdve, már évezredek óta nem látta a felkelő napot. Ahogy egyre jobban kivehető arcvonásain végigsiklik a nap fénye, furcsa gondolatok keringenek az agyamban. Magam elé képzelem az egykori kőfaragókat, akik talapzatára állították egykori bálványukat, és ahogy a megilletődött tömegek leborulnak lábai előtt. Hol vagytok ti, egykori hívek, és hol vagytok ti, kiknek szobrai előtt százezrek térdeltek? Hol van a hitetek és hol vannak álmaitok? Mivé vált egykori hatalmatok, és ki tudja megmondani azt ma már, hogy kit mintáztak meg a korabeli szobrászok?”

Ledőlt bálványok, elfeledett nagyságok, kihalt nemzetek! Ez marad az utókorra, ha marad egyáltalán valami, amit majd egyszer kiáshatnak az utókor régészei. Ahhoz azonban, hogy legyen, mit betemessen az idő homoktakarója, egyszer kellene valami maradandót, időtállót alkotni! Sajnos, jelenünk bálványai úgy emelkednek fel és úgy dőlnek a porba, hogy még önmagukat is eltemetik már, a jelen életük során. Magasra, túl magasra felemelkedett bálványaink a híveik sorsát és jövőjét is magukkal rántják a mélybe leomlásukkal. Akik megmaradnak, azok vésőt és kalapácsot ragadnak, és egykori bálványuk nevét leverik a fórumok homlokzatáról. S mint egykoron Caracalla, ki meggyilkolt testvéröccse, Geta nevét mindenhonnan eltüntette, hogy emléke se maradjon a történelemben, új bálványokat fognak kitalálni, akik aztán a maguk idejében szintén porrá fognak válni! Kezdődik minden elölről, és csak az árulás az emberi hiúság és a nagyravágyás marad meg változatlanul. Az áldozatokat és a csapdába eset nemzeteket pedig lassan, de biztosan betemeti az idő homoktakarója.

Hetek óta nincs egyéb a sajtóban, mint az, hogy Markó Béla és Tőkés László megint tárgyalni fog az erdélyi magyarság összefogásáról, a közös összenemzeti listáról. Aztán jön az örömhír, hogy jó kilátásokkal kecsegtet a tárgyalások menete. Annyira jól, hogy a végén bejelentik, sikerült megegyezni, megvan a nagy eredmény. Még vannak apró részletek, de a győzelmi dalt már országszerte lehet zengedezni. Hurrá, meg van oldva a gordiuszi csomó! Már ott kellene tartsunk, hogy bontsuk a pezsgőt is örömünkben, mi romániai magyarok, de valahogy nagyon nincs kedvünk hozzá! Vajon miért? Tényleg, vajon miért?

Az elmúlt két esztendő során azzal telt az idő, hogy páratlan testvérharc dúlt kíméletlenül két politikai mozgalom, az RMDSZ és az ellenzék néven összefoglalt csoport közt. Ez utóbbi mozgalom egy részét politikai párttá sikerült összekovácsolni, az MPP néven. Az most teljesen hiábavaló lenne, hogy a részleteket újra felemlegessük, de egy dolgot fontos kiemelni! Azt, hogy az ellenzéki mozgalom célja az lett, hogy az RMDSZ-ből kiábrándult szavazópolgárok számára alternatív politikai érvényesülési lehetőséget nyújtson. Legfontosabb szóvivője és vezéregyénisége ennek a mozgalomnak Tőkés László lett! Az RMDSZ üres ígéreteire, álnok politizálásra már nem kapható szavazótábor lelkesedve fogadta az új lehetőséget, de meg kell jegyezni, hogy a hétköznapi ember nem látott különbséget Tőkés László, az MPP a SZNT, vagy az EMNT közt. Hozzá az az üzenet jutott el, hogy van egy hiteles mozgalom, amelyik felvállalta a megújulást, és annak vezéregyénisége Tőkés László. Amit ő mond, az szent, arra oda kell figyelni! Nem volt nehéz híveket találni, mert Tőkés László legendás személyisége egymagában többet nyomott a latba, mint bármelyik más kampányígéret. A gyakori RMDSZ ellenes kirohanásaival valóságos katalizátor szerepet vállalt fel, az igazság, és a becstelenség között választóknak adott útmutatót. Semmiféle kompromisszumra nem volt hajlandó, s ez még a gyanakvóbb szabadúszó radikálisok bizalmát is megnyerte, és állította csatarendbe a nemzeti ügy érdekében. Az eredmény nem maradt el, mert a 2007-es EP-i választások egyértelműen mutatták, hogy mekkora potenciál rejlik az ellenzéki mozgalomban.

Most itt az ideje, hogy tisztázzunk néhány dolgot, és kimondjunk néhány kényelmetlen dolgot! Mi a háttérben rejlő valóság és mi az, ami csak legenda! Itt az ideje, mert repedések és gyanús dolgok történtek már régebben is, de ezek fontosságára talán nem figyeltünk kellően, és most, mikor kétségtelenül nagy a felhördülés, illik visszaemlékezni! Törés történt, és hogy mikor történt az, és miért jutottunk ma oda, ahol vagyunk, annak vannak bajjóslatú előjelei is! A legelső közös listás egyeztetések végén nem lett kiegyezés, és mindkét fél a saját útján ment tovább az EP-i megmérettetésen. A sikertelenséget az RMDSZ Szász Jenőre hárította, aki Kelemen Hunor akkori magyarázata szerint, rongyként kezelte a püspököt. Kelemen szerint, akkor Tőkés hajlandóságot mutatott arra, hogy az RMDSZ listán „bejutó” helyen szerepelve, az erdélyi magyarság érdekében, az összefogást jelentő listát aláírja! Ezt hiúsította meg Szász Jenő az utolsó pillanatban. Ezt mondja Kelemen Hunor, akinek a szavahihetősége nem sokat ér, de ha csak egy szikrányi igazság is van benne, akkor mégsem lenne olyan fekete az ördög? Érdemes odafigyelni, hogy minduntalan előfordul az a varázsige, hogy „összefogás”, a „romániai magyarság érdeke”.

2007, december 2.-án, Szovátán Tőkés László ünnepi keretek közt megköszönte támogatóinak, hogy odaadó munkájukkal támogatták az EP kampány során. Felszólalása alatt tett egy kijelentést, amit akkor szó szerint vettem, de mindmáig nyomát sem láttam annak, a püspök cselekedeteiben. Fejből idézem az ott elhangzottakat. „.. a mostani sikerélmény csak sikerélmény marad, ha ezt a lelkesedést és összefogást nem tartjuk fenn az elkövetkező idők cselekedeteiben is…a jövő év helyhatósági és parlamenti választások során hasonló eredményeket kell elérnünk, mert az eddigi önfeladó RMDSZ-féle politizálás nemzetünket végveszélybe sodorta…nem tolerálhatjuk, és keményen fel kell lépnünk mindazok ellen, akik nemzetfeladó politikájukkal hatalmas rombolást okoztak nemzetünk anyagi és szellemi javaiban!” Fejből idéztem, ezért megtörténhetik, hogy néhány szó másképpen fordult elő, de a lényeg ettől nem változik. A sikerélmény sikerélmény maradt, ezt ma már határozottan állíthatom, és azt is, hogy a többiből semmi sem valósult meg. A helyhatósági választások előtt még volt egy úgynevezett közös listás egyezkedés, de ez hamar csődbe fulladt, és igazán senkinek sem jelentett különösebb tételt. Az RMDSZ hatalmas propagandával látott munkához, nem kímélve pénzt és vesztegetést, fenyegetést és aljas zsarolást. Az ellenzék soraiban fejetlenség, kapkodás, és szertelenkedés ütötte fel a fejét, mert kiderült, hogy hiába lettünk párt, nincs annak igazi vezéregyénisége. Itt most visszatérnék egy kicsit arra, hogy a korábbi időben Tőkés László, aki felvállalta a vezető szerepet, és további összefogást sürgetett a beköszöntő választások alkalmára is, most megelégedett egy furcsa üzenetfélével, ami valahogy így szólt: „Minden magyar menjen el szavazni, és szavazzon a lelkiismerete szerint!” Nos, ez az üzenet egyáltalán nem úgy hangzik, mint ahogy a fél évvel korábban elhangzottak alapján, ezt el lehetett volna várni! Hogy ebből az üzenetből mit értett meg az átlagos választópolgár, azt jobb, ha nem is részletezzük! 2007-ben az MPP-t jelentő Szász Jenő teljes mellszélességgel támogatta Tőkés Lászlót, aláírásgyűjtéssel, pénzzel, kampányfogásokkal. Igaz, szerényebb alapokból, de feltétel nélkül. 2008.-ban, cserébe Tőkés László „megbízható”magyarokra szavaztatja a szavazóbázisát. Nincs értelme, hogy feszegessük, hogy a kulisszák mögött mi is zajlott, mert végső soron az volt a fontos, hogy az új magyar politikai párt megvethesse lábát a társadalmi struktúrákban. Ez lett volna a legfontosabb lépés, és nem az, hogy ki milyen belső viszályban, kivel áll versenyben! Nyitott kérdés, és erre még világos választ kell keresni, hogy Tőkés Lászlónak csak az EP-i mandátum kellet csak, és ennek érdekében arra támaszkodott, aki kiállt mellette feltétel nélkül? A helyhatósági választások számára nem jelentett tétet, és ezért nem is igazán igyekezett kampányolni az újonnan bejegyzett MPP mellett? Nem tette, de lehet vitatkozni azon, hogy a kétségtelenül vérszegény utasításokat tekintjük kiállásnak, vagy sem. Ez már nagyon gyanús jel, és komoly kérdéseket vet fel, amire úgy tűnik, a napokban beteljesült eseménysorozat csak visszaigazolást jelent. Nincsenek véletlenek!

A tavaly még volt egy választás, amilyent a világ errefelé még nem látott! Egyénekre szóló általános választás! Ez egy olyan rendszer, ahol az egyének érdemeik alapján kerülnek a parlamentbe, egy sérült agyú észjárásán alapuló algoritmus szerint. Pornósztárok, énekesek, sportolók, divatmanökenek mind sikerrel jelöltethetik magukat. Legtöbbjük sikerrel is járt, és most ott vagyunk, ahol a méltó helyünk van! A béka feneke alatt! Ezen a választáson függetlenek indultak a kétségbeesett ellenzéki mozgalom nevében, de itt már határozottabb volt a „kampány”! Ahol többségben vannak magyarok, ott lehet „másra is” szavazni, ahol nem, ott az RMDSZ jelöltjeire kell leadni a szavazatot! Igen, mert kell az összefogás, a romániai magyarok érdeke ezt kívánja, stb.! Hogy ki, és mikor kérdezte a magyarságot a saját érdekei felől, azt most hadd ne firtassuk! Sokan tették ekkor fel azt a kérdést, hogy most Tőkés László hol van, Ő mit mond? Mondott egyet és mást, de messze van Brüsszel, és távol van itthon, a gondjaival. Nem lett összefogás, amit már a végén senki sem igazán kívánt, mert világossá vált, hogy annak semmi értelme nincs! Az RMDSZ politikailag megtartotta a szavaztok országos arányait, ugyanazok az egyének viszik a szót továbbra is, és semmi jelét nem adta annak, hogy bármilyen pozitív változtatást is hajlandó lenne tenni az összmagyarság érdekében. Kétségtelen, hogy az ellenzék szétziláltan áll, tisztújításra várva, de elvekben nagyon is határozott! Ennek egyik hajtóereje az, hogy zsigerekből utál mindent, ami RMDSZ-t jelent. Tűz és víz viszony, amit nem lehet és nem is kell összehozni, mert ennek semmi értelme nincs és senkinek sem jelenthet előnyt! Elméletileg, mert most kiderült, hogy mégis vannak olyanok, akiknek ez nagyon is előnyt jelenthet!

Mikor az égvilágon senkit sem érdekelt már a közös lista, egyszer csak felrepül a hír, hogy hát mégis kell, és mi több, már meg is van a vásár! Az RMDSZ listát kínál fel, és annak első helyére Tőkés Lászlót teszik meg, aki ezt el is fogadja! Nem csak ő, hanem pár napra rá, az SZKT is „egyhangúan” elfogadja azt! Nocsak! Ilyen egyszerűen menne ez? Talán, csak nem azért, mert meghatódtak a varázsigétől, hogy „a romániai magyar érdek”? Vagy „a közös lista” szavak hatották meg könnyekig a tegnap még kommunista, diktatórikus egypártrendszernek kikiáltott párt képviselőit? Aztán mióta lett szalonképes az RMDSZ első számú ellensége az SZKT számára? 2007. elején nem lehetett olyan összefogást elképzelni, amelyiken Tőkés neve szerepeljen, most ez már első helyen is elfogadható lett? Tán csak nem a bukaresti PSD-PDL ocsmány példája lett a mérvadó a becsületes, gerinces magyar politikai körökben is? Most már senkinek sincs hányingere a másik láttán? Nem tudom, de nekem nagyon hányingerem lett, és ahogy ismerőseimmel beszélgetek, láthatom, hogy nagyon sokan vannak ezzel így!

Feltehetnénk azt a kérdést, hogy miért most és miért ilyen hirtelen? Kinek jó mindez? Az RMDSZ előnye kétségtelen, mert egyetlen ellenfelét sikerült a maga oldalára állítani. Ezzel a húzással elmondhatja, hogy volt ellenzék, nincs ellenzék! Jöhet az új EP választás, ellenfél nélkül! Tőkés László szintén hátradőlhet parlamenti székében, mert most már a következő mandátumára jut bőven szavazat. Hiába fogyatkoztak meg azok annyira, mint ahogy -nem is olyan régen- a püspök úr annyira aggódott miattuk. Hiába, első hely, az első hely! Toró Tibor is hátradőlhet, mert a rábízott munkáját sikerrel oldotta meg! Várjuk, hogy mikor fogják mindezért kitüntetni, mert ekkora aknamunkát elvégezni nem lehetett könnyű munka! Munkája epilógusában még megereszt egy jó adag linkelést, és beszámol, hogy mekkora erőfeszítésbe került mindezt összehozni! Hiszünk neked Tibor, de hadd tegyem hozzá, hogy semmi okod a büszkeségre nincs! Rég kilóg a lóláb nálad is, csak éppen senki sem mondta a szemedbe, hogy rosszabb vagy, mint Ephialtész, aki a termophülei szorosban harcoló spártaiak hátába vezette Xerxész seregeit. 2008.-ben az SZKT megdorgálta, hogy megszegte a párt alapszabályzatát, mert orvul, de nyíltan Tőkés mellett kampányolt. Dorgálás ide, vagy oda, semmi baja nem lett, holott Benedek Imrét ennél sokkal kisebb vétek gyanúja miatt úgy rúgták ki, hogy a lába sem érte a földet! Őt, a nyílt árulót még ma is megtűrik! Hát nem furcsa ez a világ? Most pedig kiderül, hogy számkivetettként is van annyira jó kapcsolata, hogy a halálos ellenséget is be tudja protezsálni az EP-i lista élére! Ez már tényleg mindent megér!

Azt mondja Toró Tibor, hogy ”Megrepedt a kölcsönös bizalmatlanság fala!” Nahát! Fordítsd a fejed Tibor és nézz másfelé is, hátha meglátod, hogy mekkora szakadék lett a "bizalom" falán! Azt nézd csak meg, aztán lehet mentegetőző interjút adni, hogy mosdasd egy kicsit a szerecsent. Mentegetőzz, mint ahogy sajnálatosan Tőkés László is csak azt teszi, mikor kijelenti, hogy "Nincs helye sérelemnek, személyi elvű politizálásnak!" Ez a kijelentés már nyilvánvalóan mutatja, hogy a tékozló fiú nemcsak visszatért az RMDSZ keblére, de a stílusa is azonnal megváltozott. Röviden, pofa be annak, aki nincs velünk! Ez igazán szép dolog, igazi demokratikus hozzáállás, a la UDMR! Mintha nem volna elég az, hogy olyan okmány aláírásra vetemednek, amire -enyhén szólva- semmiféle felhatalmazással, de legalább egy szikrányi legitimitással sem rendelkeznek az azt aláírók, és kész tények elé állítják az ellenzék egyik legitim képviselőjét, az MPP-t. Úgy gondolják talán, hogy ha nekik nem tetszik Szász Jenő, akkor az MPP-t, mint pártot sem kell számba venni többé! Másnak se tetszik Szász Jenő, és a márciusi kongresszuson valószínű, hogy más kerül majd a helyére! Ezt kivárni nem lett volna nagy dolog, de nyilvánvaló, hogy ezt egyáltalán nem is akarták bevárni! Félni lehetett attól, hogy az új vezetés is erkölcsi kifogásokkal állított volna elő, és akkor oda lehet a nagy lehetőség, oda az első hely! Oda a sok aknamunka és konspiráció! Netán megüzenték a nemrég még Köcsög utca lakóinak becézettek, hogy "Tőkés-igen, MPP-nem"?

Megint ledőlt egy bálvány, megint kiderült, hogy a hatalom, és a bársonyszék nemcsak az ember hátsó felét alakítgatja, hanem a jellemét is eltorzítja. Annyira elferdíti azt, hogy a végén semmi sem számít már, csak az, hogy az illető a bársonyszékben ülhessen! Erre számítottak a kétségtelenül muníció nélkül maradt RMDSZ-esek is, mert ők már tudták jól, hogy mi is az ábra a bársonyszékkel! Be is jött nekik, és a propaganda olyan megható körítéssel fog szolgálni, hogy sírásra fakadnak majd a szavazók a nagy testvéri összefogás láttán. Akiknek ez nem tetszik, azok elfordíthatják fejüket utálkozva. Itt ugyanazt tehetik azok, akiknek eddig Tőkés László láttán lett hányingerük és azok is, akiknek az RMDSZ hallatán lettek ugyanolyan tünetei! Mindkét oldalon a radikálisoknak tették be az ajtót, s majd eldől, hogy mennyi is lesz az a nyereség, amit a romániai magyarság érdekében a politikusok előre kiszámítottak. Egy dolog biztos, Tőkés László elvesztette hitelének azt a részét, ami őt oda juttatta, ahol most van! Mikor a többi is elkopik majd, akkor mi lesz az, ami még megmarad? Nekem, személyesen nagy csalódást okozott, már amennyire egy politikus csalódást tud egyáltalán okozni, de mentségemre legyen mondva, mikor melléje álltam, a kisebbik rosszat választottam.

Minden rosszban van valami jó is! Itt most az a jó, hogy ezután már senkiben sem kell megbíznom! A többi? Arról már rég lemondtam! Amiről még nem, arról majd le fogok mondani a következő bálvány összeomlásakor!

Lármafák és Lármázó "újságírók"

A szomszédunkban lakott egy idős bácsi, akit Béla bácsinak hívtak az ismerősei. Nyáron naphosszat a kert végében épített kerek terasz alatt üldögélt, botjára támasztott állal, a semmibe merengve. Megkeseredett öregember volt, akinek igazi gondjait soha sem tudtuk meg, mert azokat később magával vitte sírjába. Nehezen mozgott, köszvény gyötörte és fájós lábait néha alig vonszolta szerény otthonáig. Mogorva kinézése ellenére sohasem volt embergyűlölő és sokszor elegyedett velünk, alig tizenéves suhancokkal hosszú kérdezz-felelek beszédformába. Béla bácsi, akit mi titkon csak Béla bá-nak neveztünk magunk közt, nem volt buta ember, bár soha egyetlen könyvet, vagy újságot sem olvasott, rádiót nem hallgatott. Legalábbis mi soha sem láttuk, hogy ezt tette volna. Mégis, bármiről kérdeztük, mindig tudott hasznos tanácsot adni, vagy kimerítően magyarázattal szolgálni. Egy csinos hajómodellt építettem, de fennakadtam azon, hogy a bordákra hogyan lehet ráhajlítani a hosszanti rétegborítás léceit. Bárhogyan hajlítgattam, vagy elpattantak, vagy olyan otromba testet alkottak, hogy rossz volt nézni, és a bordázatra sem simultak fel. Vízhatlanságról pedig szó sem lehetett! Béla bácsi segített, mert forró vízzel és néhány kő segítségével helyben rögtönözve bemutatta, hogy a makacs furnérszalag magától is görbül. Mikor a félig kész modellt bemutattam neki, egyből megmondta, hogy az első vízre eresztés alkalmával a hajó fel fog borulni, mert túl könnyű a test! Úgy is lett, az első szellő oldalra billentette, és úgy is maradt, a vízen fekve. Sanyi barátom meg is jegyezte. „Persze, mert Béla bá megmondta!” Azóta szállóigévé vált, hogy ez azért van így, vagy úgy, mert ezt már Béla bá is megmondta már korábban! Béla bácsi sok mindenről beszélt, de ha marhasággal, vagy esztelen időpocsékolással járó ötletekkel állítottunk be hozzá, akkor sötét arccal csak annyit mondott, hogy „Na fiam, menj és ásd el magad itt a kert végében!” Más nem is mondott, de ez bőven elég volt ahhoz, hogy megértsük, marhaságot mondtunk, amire komoly ember szót sem pazarolhat. Tanulhatnánk Béla bácsitól, de nem tesszük és akkor olyan jelenségekre és olyan emberek beszédeire kell szót pazaroljunk, mint a napokban megjelent cikk írója és arra, amit ír! Tájaink szokásaihoz híven, a legsikeresebb és a legfelkapottabb ún. kortárs szemétkedők legmenőbb témája az, ha a magyar nemzethez kapcsolódó szokásokat, szimbólumokat bagatellizáljuk, azokat romboljuk le és tapossuk a sárba. Aki ennek a szellemében szemétkedik, mert alkotásról itt szó sem lehet, az hamar, és nagy érdemeket tud szerezni! Fenyőágakat és hasonlóan kitalált kitüntetéseket kap, hasonlóan kitalált értékrend szerint. A mottó az lehetne, hogy átkozd a magyart minél jobban, annál elismertebb újságíró, leszel! Légy elvtelen, mert annál több nem létező elv tisztelőjét ünnepelheti benned, még több elvtelen elvtárs! A sikered garantált! Nincs már több Béla bá, hogy elmondja neked, hogy Sipos Géza fiam, menj és ásd el magad a kert végébe! Béla bá már nincs, de még vannak olyanok, akik ismerték őt, és tanultak is tőle! Értékrendet és egyebeket. Ami neked Géza, nem adatott meg! Az sem, hogy ismerd Béla bácsit, vagy valamelyik korabeli hasonmását. Ez talán azért van, mert mikor még ők éltek, Géza még a homokozó tájékán sem járhatott, mert örök szerencsétlenségére, még meg sem volt születve. Még el kellett teljen néhány év addig, míg a nemzetünkre ráköszöntött a történelmi pillanat nagysága és világra jött egy igazi bajnok, aki most megmondja a dolgokat! Mit is tudnánk mi ma tenni, ha őáltala nem adatna meg nekünk az a lehetőség, hogy megtudjuk pontosan azt, hogy mit jelent az a szó, vagy fogalom, hogy lármafa! A „fogalom” szót kihagyhatnám, mert azok értelmezése és szerepe csak magasabb értelmi szinten (kb. hatodik általános) kezd szerephez jutni, és a belinkelt cikk írója nyilvánvalóan semmit sem ért a szimbólumok és fogalmak allegorikus világából! Azzal kezdi Géza, hogy szakszerű kivonattal indít, hogy mindjárt az első menetben világossá tegye azt, hogy itt nincs kecmec a hülyék számára! Mintha a saját szavai talán nem lennének eléggé meggyőzőek, ezért inkább az Általános Lexikon nagyágyú szól, mert azt tudja ám a dolgokat, azzal kezdjen ki az, aki mer! A fölény hevületében mindjárt csattan az első pofon a tiltakozók arcán, a sok tudatlan, szám szerint huszonöt székely helyiségben, mert a lármafa gyújtogatók nem is tudják, hogy amit ők gyújtanak, az máglya, és nem karóra erősített szurkos csóva. A barmok! Máglyát karó helyett! Hát normálisak ezek? "Mint az köztudott, a lármafának cirka hatszáz-hétszáz évvel ezelőtt az volt a szerepe, hogy ellenséges betörésről, támadásról gyorsan értesítse a határvonal őrzőit. Logikus, hogyha gyorsan akarsz fényjelzést leadni, akkor nem egy mázsa fából raksz tüzet, hanem fellobbantod a különösen jól égő, beszurkozott szalmát.” Aha, most már világosabb! Ha annyira köztudott, akkor miért kell kis és nagy lexikonra hivatkozni? Hát csak azért, mert van olyan művészi fogás is, hogy a mondanivaló lényegét a kontraszt növelésével lehet fokozni! Vagyis, a székely ember egy nagy marha, mert a köztudott dolgokkal sincs tisztában, mint például a tökéletes lármafa felépítése és annak szakszerű működtetése! Sipos Géza azonban mindezt betéve tudja, de azért mégis idézi, hogy azt is lehessen tudni, hogy ki honnan meríti a tudományát! Megtudhatjuk, hogy cirka hatszáz-hétszáz évvel ezelőtt volt divat lármafákat gyújtogatni, mert akkoriban nem volt mobiltelefon és műholdas felderítés sem! Sőt, napalm és lángszóró sem, ezért nyilvánvaló, hogy a gyors távközlést hamar belobbanó kisebb fáklyákkal oldották meg, mert ezt már néhány kilométerről sem lehet észrevenni és a szeles ködös időkben még ennyiről sem! Ezért beszurkozott szalmát gyújtogatnak az igazi lármafázók, mert az gyors és az üzenetet a korabeli hackerek is nehezebben törték fel! Egyik szamárság a másikat éri, de Géza nem hagyja magát, gyártja a képtelenségeket a saját fantáziája szerint. Egy biztos, a fantáziája nem ér egy pofa bagót sem! A történelemtudománya még annyit se! Ha többre futná, akkor nem írna efféléket például, hogy a lármafák égéséből tudták meg a határt őrzők, hogy támadás van! A határt őrzők nem a lármafák lángjából tudták meg, hogy nyakunkon a tatár, mert rögtön tudták, mégpedig a saját bőrükön tapasztalva azt! Ez után gyújtották fel az internetet helyettesítő kommunikációs rendszer lármafáit, hogy a védvonal mögött lakó civilek menekülhessenek, és a háttérországban a katonák felkészüljenek az invázióra! Egyébként, nagy rakás nedves rőzsét szoktak gyújtogatni, mert annak a füstjelzése nappal is látható a horizont alol is, és ezt az amerikai indiánok, de még a kínai nagy fal építői is tudták, és nemcsak hatszáz évvel ezelőtt! Pedig akkor és ott nem a tévések és a balfasz újságírók elámításáért tették azt, amit Géza szerint a hagyományok felújítói ötven helyett "csak" huszonöt helyiségben, az elmúlt napokban újra megtettek. Megtették azt, amit szimbólumnak szántak, és aki ennek a lényegét nem érti, az jobban tenné, ha tényleg ásót ragad és irány a kert hátsó végébe! Jó mélyre ássa a gödröt, hogy a saját színvonalát érintse, ahelyett, hogy kitalált és vélt gyakorlati előnyökkel és műszaki kifogásokkal próbálja nevetségessé tenni a nyilvánvaló üzenetet. Jó volna azt sem szem elől téveszteni a véleményformálónak kinevezett egyéneknek, hogy az emberiség kultúrtörténete számtalan példával szolgál arra, hogy a látványosan megrendezett mutatványoknak irdatlan mozgósító ereje van! Sokszor ellenállhatatlanul cselekvésre késztet egy megdöbbentő esemény, mikor annak az igazi lényegét nem is nagyon érti a tömegeksztázisába bekeveredett egyén! Például, Dél-Amerikában a katolikus vallás járványként terjedt el, mert az egyház grandiózusan megszervezett körmenetei, a számtalan feldíszített szent, a csillogó-villogó kegyszerek arzenálja valósággal sokkolta az őslakóságot. Azok, akik szemükkel látták, testközelbe kerültek a kereszténységgel, nehezen tudtak ellenállni a vonzásnak, holott annak lényegét igazán soha sem tudták megérteni, és csak a misztika érzete fokozódott bennük. Itt, a Székelyföldi lármafázás alkalmával kimondtatik a következő, félreérthetetlen üzenet a gyengébbek kedvéért is! „Hiszünk abban, hogy a láng nemcsak szülőföldünk hegyein, dombjain lobban fel, hanem ott ég a szívekben is az együvé tartozás, az összefogás és a közösségi érdekünk lángja”. Világos, mint a nap! Vagy mégsem? Hát, van olyan is, akinek ez egyáltalán nem az! Érdemes olvasni, hogy Sipos Géza, az újságíró ebből mit értett meg! "Én ugyan eddig azt hittem, hogy az érdek, sőt mi több, a közös(ségi) érdek az valami racionális dolog – például árengedményt ad a kereskedő, aminek révén megszabadul a feleslegessé vált és egyre drágábban tárolható raktárkészlettől, én meg olcsóbban jutok hozzá olyan áruhoz, amiért eladdig csak csurgott a nyálam. De most az ellenkezőjéről értesítenek. Ezúton is köszönöm.” Ehhez már nagyon nehéz kommentárt fűzni, mert aki ilyen szinten folytatja a locsogást, arra nagyon nehéz komolyan figyelni! Ez inkább elmegyógyászati eset! Akinek a közösségi érdek egyet jelent az árleszállítással, vagy a raktárkészlet likvidálásával, annak hívjatok mentőt! Továbbra sincs semmi mondanivaló, csak üres locsogás, és szertelen fecsegés, és a végén egy újabb fölényeskedés, hogy egyesek a középkorban élnek még mindig! Hogy nyomatékosítson, megint másra hivatkozik, hogy a „Butaság és a felületesség egyetemes érték!” Ezt sem igazán ő mondja, mert ez is egy hivatkozás, ezt is más mondja! Géza elmondta fentebb, hogy neki mi lenne a mondanivalója. Lenne, de ehhez már az is kellene, hogy mondanivalónak tekintsük azt a butasághalmazt, amit összeeszkábált, nyilvánvaló felületességgel. Erre mit lehetne tovább mondani? Talán azt, amit egykoron Béla bá már előre megmondott! -Sipos Géza, tedd le a tollat, ragadj ásót, és tedd magad végre hasznossá! Ott, hátul, a kert végében!

Cigánybűnözés és Bűnös Cigányok

Van egy vicc, bár egyáltalán nincs semmi vicces abban, amiről írni szándékozok, de a hasonlat kedvéért, érdemes beidézni. Éjszaka zaj hallatszik a padlásról, mire az asszony ijedten, felrázni igyekszik alvó férjét. Az álmosan emeli fel a fejét, hallgatózik, és mivel semmi gyanúsat sem észlel, legyintve visszafekszik az ágyba. A zaj megint ismétlődik, mire az asszony megint mondja, hogy:”- Te János, valaki van a padláson!” Az ember megint figyel, de nem hall semmit, és újra visszafekszik aludni. Ez többször is megismétlődik, mire János bácsi idegesen felugrik, fellép a padlás bejáratához, majd erélyesen bekiabálja a sötét padlástérbe:”- Van itt valaki?” Mire a sötétből megjön a válasz is „- Nincs!” Erre János bácsi végleg megnyugszik, és szemrehányóan mondja az asszonyának. „- Na most láthatod, te hisztériás vénasszony, hogy nincs senki a padláson!” Nincs senki a padláson, mint ahogy a magyarországi politikailag korrekt, új liberális szemlélet szerint sincs olyan Magyarországon, hogy cigánybűnözés!Nincs, és ebbe mind belenyugodtak eddig! Most, hogy a bűvös, tiltott szót kimondtam, beálltam a rasszisták, a fajgyűlölők, a nácik, a szélsőségesek vérszomjas csőcselékének sorai közé. Kiírtam magam a civilizált, toleráns, emberi jogokat tisztelő becsületes emberek soraiból! Elvesztettem szavahihetőségemet is, és ezúttal bebizonyítottam, hogy eddigi álláspontjaimat teljesen feladtam! Persze, az is kérdéses, hogy egyáltalán valaha is hittem azokat, és nem csak álcázásra, az igazi énem titkolásának aljas szándékával, azokat csak megjátszódtam alantasan. Most, hogy így van ez, vagy nincs, azt nem vitatom senkivel, de mentségemre legyen mondva, mindezt érdektelenül teszem, míg azok, akik elítélnek ezért, talán nem is olyan érdektelenek abban, hogy senki se firtassa igazán a dolgok mibenlétét. Maradjunk ebben, és abban is, hogy a nem létező bűnözés eddigi áldozatainak emléke kötelez, és az is, hogy a hanyag és gyáva emberek nagyon is létező bűnei miatt, az áldozatok ma már nem szólalhatnak meg! Tehát akkor, beszéljünk helyettük is! "A cigánybűnözés szó a cigányság és a bűnözés között ok-okozati kapcsolatot feltételező kifejezés. Azt a vélekedést foglalja magában, miszerint a cigányok természetükből, kultúrájukból adódó hajlamuk miatt jelentősen eltérnek más népcsoportoktól bűnözési mutatók tekintetében " - mondja a Wikipédia, és hozzáfűzi, hogy "A kifejezés használatát bírálók szerint cigánybűnözés szó etnikailag diszkriminatív, a cigányságra nézve sértő kifejezés." Ebben a meghatározásban kimondtatik az, hogy tévedésről van szó, és a cigánybűnözés, mint kifejezés, helytelen. Általánosan érinti az egész cigányságot, és minden cigány nemzetiségű egyénre kiterjeszti a bűnös jelzőt. Ebben az utóbbi megállapításban tényleg van igazság, mert a kollektív bűnösség fogalma civilizált társadalomban elfogadhatatlan, és törvényt sértő cselekedetnek minősül. Kii kellene azt is mondani, hogy a kérdéses fogalom emlegetése, a közhiedelem ellenére, nem általánosan használt fogalom, hanem a cigány nemzetiségűek által elkövetett bűnök meghatározására használják, és nem a cigányságot határozza meg, mint nemzetiséget! Fura buktató, de minden kétértelműsége ellenére, nagyon is jól érthető, és csak azok nem értik, akik nem is akarják! Soha, senki nem úgy határozza meg a cigányságot, hogy a bűnösök népcsoportja! Azt azonban szokták ugyan mondani, hogy a cigányok nagy része mind bűnöző! Ezt pedig tagadhatatlan tények és tettek szörnyű sokasága igazolni látszik! Akkor is kimutatható ez, ha a bűnözök etnikai alapon történő osztályozását és statisztikai besorolását a törvény tiltja! A nem hivatalos fajazonosítással úgy vagyunk, mint ahogy Mao egykoron megmondta népének, hogy a kínai ember másabb, mint a többi! Aki ebben kételkedik, az csak álljon nyugodtan a tükör elé, és látni fogja azt, hogy hová tartozik! Ezen sem akkor, és sem később, senki sem botránkozott meg, mert mindenki az, aminek született! Hogy mivé válik később, arra sokféle magyarázat van, és megoszlanak a vélemények. Vannak olyanok, akik genetikai eredetűnek tartják a bűnös hajlamot, míg mások ezt határozottan tagadják! Nincs döntés, mert nincs olyan kutatási eredmény, amelyik kimondaná a fajjal magyarázható összefüggést! Itt megint egy furcsa helyzet áll fent, mert azért nincs hivatalosan elismert kutatási eredmény, mert a faji alapon történő bűnösség kutatását a törvény tiltja! Ha a törvény tiltja, akkor nem végezhető kutatás és nem lehet annak eredményére hivatkozni! Ez azért durva csúsztatás, mert akkor az ellenkezőjére sem lehetne hivatkozni, miszerint a faji bűnözés, mint tény, nem létezik! Azon érdemes lenne elgondolkozni, hogy milyen felfordulást okozna, ha kiderülne, és hivatalosan elismerhetnék, hogy vannak egyének, akik öröklik az agresszív hajlamot, és potenciálisan veszélyesek lehetnek az embertársaikra! Nagyon furcsán nézne ki egy ilyen egyén bűnvádi eljárása is, mikor enyhítő körülménynek számítana a faji hovatartozás és az eredete is. Az etikai kérdések tömegét felvető bonyodalom hihetetlen társadalmi és jogi felfordulást okozna, és ezt nagyon okosan, senki sem meri politikailag felvállalni! Marad tehát minden úgy, ahogy van, és erre nagyon bölcsen törvényt iktatnak be, hogy elejét vegyék a tudományos kutatások gondolatának még a lehetőségét is! Ez azonban nem jelentheti azt, hogy amit megtiltanak kivizsgálni, annak az ellentmondó, de semmivel sem igazoltabb változata lenne az igaz. Ez nem több mint egy kényelmes, de csak konvencionális igazság! A tények sok esetben másra engednek következtetni! Például elterjedt téveszme az is, hogy a cigányság körében elterjedt gyakori bűnözés egyik magyarázata a krónikus szegénység lenne! Nos, itt szó sem lehet ilyesmiről, mert például a jóval létminimum alatt élő nyugdíjasok esetében szó sincs efféle bűnözési arányról! Ők miért nem mennek rabolni, erőszakoskodni, verekedni bánatukban? A munka nélkül maradt munkásemberek milliói sem szerveződnek bandákba, és nem erőszakolnak nőket, nem járják a környéket rabolva. Nem árulnak drogokat sem, feleségeiket, lányaikat nem futtatják a placcon! Új munkahelyet keresnek, mert a családjuk iránt éreznek felelősséget, és annak a fenntartásáért küzdenek. Nem fognak felelőtlenül újabb gyerekeket szülni, hogy azok ürügyén a közpénzek segélyezései alapjait megpályázhassák! Anyagi gondjaik megoldásának a reményében, nem fogják gyerekeiket lelketlen emberkereskedőknek eladni! A cigányok egy nagyobb hányada kirívóan gazdag, hatalmas vagyonok tulajdonosai, de ez nem gátolja meg abban őket, hogy esetleg a környék legfélelmetesebb gaztevői is legyenek. A vagyon nagysága néha még nagyobb bűnösség elkövetésére sarkalja őket. A szegénység, esetükben szóba sem jöhet, mint felmentő magyarázat! A társadalom peremére szorult, piszkosan igénytelen, életüket patkányként tengető romák esetében ez még elfogadható magyarázat, de arra már nem, hogy ez bárkit is felmentene a tetteik következményei alól. Sokan kifogásolják a cigánybűnözés kifejezést, mert ez a szemforgatás néha nagyon jól jön! Nagyon megható és humánus az, mikor valaki kiáll, és az emberi jogok bajnokának mindig elegáns pozíciójából, leckéket ad. Ez a kiállás valójában, az esetek 99%-ban az íróasztal mögötti tespedést jelenti, ahol mások korábbi munkáiból készült öt könyvből, lehet írni egy hatodikat. Úgy idéznek és beszélnek dolgokról, hogy az esetek többségében a tévéből értesülnek a dolgokról, miközben az emlegetett helyszín környékét se látták életükben! Véleményük azonban van! Határozott véleményük van mindenről! A kell, akkor a cigányokról, ha kell, akkor a zsidókérdésről! Ők a hivatásos véleményszerzők! Vannak, akik zenét komponálnak, ezek pedig véleményt! Mikor, milyent kell! Ha egyének állnak össze, és szervezetten, betörések, rablások, zsarolások, verekedések sorozatát követik el, akkor szervezett bűnszövetségről beszélünk. A világ bármely táján ez a szerveződési forma olyan egyének közt jön létre, akiket valamilyen közös vonás jellemez. A leggyakoribb ilyen kapocs a nemzetiség, a vallás, a faj, a családi szálak, stb. Olaszok, japánok, oroszok, kínaiak, afgánok, feketék, latin amerikaiak, jamaicaiak, stb. mint különálló bandákba vannak szervezve. Ezt nem is titkolják, sőt, saját, megkülönböztető jelet viselnek. Európában a cigányok szintén ezt a receptet alkalmazzák, semmiben sem térnek el a világon fellelhető bűnszövetségek jellemvonásaitól. Mégis, errefelé ilyesmit nem szabad kimondani! Nem, mert itt nem azért rabolnak a cigányságuk alapján szervezkedő, saját nyelvüket beszélő, saját törvényekkel rendelkező bandatagok, mert cigányok, hanem azért, mert kisebbségben élők, szegények, diszkrimináltak, és jogfosztottak! Nem lehet ezt másképpen értelmezni, mert a nem bűnöző cigányokat is megbántjuk akkor, ha kimondjuk, hogy néhány cigány, a saját fajtája alapján kiválasztott bűntársával együtt, gátlástalanul terrorizál mindenki mást! Ha ezt kimondjuk így, akkor a nem bűnöző cigányok felháborodnak, és tele torokkal üvöltöznek, és bűnöző társaik iránti önzetlen szolidaritásból indíttatva, polgárháborút hirdetnek a nem cigány magyarok ellen! Mikor a saját cigányaik gyilkolnak, rabolnak, ártatlan embereket bántalmaznak, akkor nincsenek megsértődve, azok ellen nem hirdetnek irtó hadjáratot. Ha nem muszáj, véleményt sem mondnak, a bűnöst soha sem adják ki a hatóságnak, tetteiket eltusolják, menedéket adnak a bujdosó vétkeseknek. Ha szorul a kapca, akkor már üvöltöznek, és mutogatnak, hogy hát mindez azért van így, mert ők már rég megmondták azt, hogy itt bajok lesznek, ha pár százezer ingyenélő semmirekellőt nem tutulgatnak továbbra is! Ha nem, akkor tessék, itt a baj, de magukra vessenek a magyarok! Ez a gond, mert amíg követelések lesznek csak, nyílt fenyegetések, és cinkos összeröhögés a bűnözőikkel, addig a bűnösség terheit és annak bélyegét is együtt fogják megosztani! Amíg a hétköznapi emberek minden sötétebb bőrű egyén láttán összerezzenek, vagy önkéntelenül megmarkolják fegyverüket a rend őrei, amíg az üzletekben összenéz a személyzet, ha sötétebb bőrű ember jön be vásárolni, amíg a börtönökben 70%-át cigányok teszik ki a kényszer-vendégeknek, addig, ha nem is jogosan, de kétségtelenül, és megérdemelten csak a megvetés és a gyűlölet lesz az osztályrészük! A legutóbbi, minősíthetetlen gaztett, amit Veszprémen követtek el a nyilvánvalóan nem megélhetési, méltánytalanul megkülönböztetett kisebbségiek, az úgy tűnik, hogy végképp betette az ajtót a díszes bandának. Betelt a pohár! Olaszországban kiheréléssel és halálbüntetéssel fenyegetik hivatalosan is a rabló, erőszakoskodó cigányokat! Romániában, egyelőre nagy megdöbbenés van, de a hét végétől, Marian Cozma temetése után, cigányok vérével akarják lemosni az úgymond nemzet arcán megesett szégyenfoltot. Szerbiából vérszomjas bérgyilkosok hada szegődött a gyilkosok nyomába, s egyre sötétebb kilátással indulhat portyázni bármelyik, de még a vakmerőbb tolvaj cigány is! Mindenfelé figyelnek a sötétebb fajtára, és hiába fognak teljesen ártatlanul tartózkodni valahol, megtörténhetik, hogy tévedésből, vagy megelőzésképpen először agyonverik, aztán kérdezik majd meg, hogy mi az ábra! A kivizsgálások alatt majd el lehet mondani, hogy késsel támadott az illető, s csak védekeztek ellene! Kinek fognak majd hinni, ha kiderül, hogy hátrányosan megkülönböztetett az illető bőrének a színe? „Nehéz cigánynak lenni errefelé!” Mondja az egyik vezérük! Ha eddig nem volt jó, ami következni fog, az biztosan nem fog tetszeni! Nekem a handabandázó, polgárháborúval fenyegetőző cigányvajda szavai jutnak eszembe. "Itt polgárháború lesz, a magyarok aztán magukra vessenek... a cigányok nem fogják megvárni, hogy vagonokba rakják őket!" Polgárháború, ha nem is lesz, de könnyen meglehet, hogy néhány cigány, ha ártatlanul is, de nagyon áldozat lesz, és nagyon sok más ingyenélő számára is hamarosan érezhetővé válik, hogy lejárt a pünkösdi királyság! Meglehet, hogy sokan közülük tényleg nem várják be, míg vagonokba rakják őket, mert maguktól fognak oda felugrálni, csak lehessen valamerre takarodni! Hová mennének, mert itt ugyebár nem tetszik, mert nincsenek megbecsülve tetteikhez méltóan, és máshonnan kiutáltatták már magukat alaposan, a fajtestvéreik tettei révén. Az önjelölt vezérüknek pedig lesz igaza is, mert azt mondta még a közelmúltban, hogy mindezért "magukra vessenek!" Igaz, hogy nem éppen így gondolta őkegyelme, de aki szellőt vet, az vihart arat! Most learathatják "munkájuk" méltó gyümölcsét is, mert a fizetséget már hosszú évek óta, előre felvették állami segélyek formájában! Legyen igazság és legyen egyenlő tehervállalás mindenki számára! Így kell ennek lennie akkor is, ha ez egyesek számára a karcsú bilincs viselését jelentené a karvastagságú aranynyaklánc helyett! Sajnos, majdnem teljesen mindegy, mert mindkettő a sötétséget szimbolizálja, és most aztán tényleg nagyon magukra vessenek mindazok, akiknek nem sikerül egyszerre és mindenkorra megszabadulni a bűnt jelentő fémek delejes vonzásától! Mindkettőtől könnyen megválhatnak mindörökre, mint ahogy mindörökre elválasztották tőlünk legutóbb is embertársunkat sikeres élete csúcsán. Nyugodjon Békében! Gyilkosai és azok bujtogatói pedig vezekeljenek az idők végzetéig! Ámen!

Az Első Hóvirág

Olyan időket élünk mostanában, hogy mindegyre az az érzés kerít hatalmába, hogy már semmi sem olyan, mint régen! Mindegyre olyan késztetésem van, hogy kimondjam azt, hogy bezzeg a régi szép időkben! Vállalva ezzel az összes lenézést, a maradiság bélyegét, az új dolgok megértésének a képtelenségét, és minden egyéb mást is, ami ezzel jár! Hát hiába, én mindezt kimondom, mert én nekem erről ez a véleményem, hogy semmi sem olyan már mint amilyen egyszer régen volt! Verjétek be a fejemet, de előbb hallgassatok meg, aztán nem bánom, indulhat az autódafé! Édesapám, hetvenkét esztendős fejjel erre azt mondja, hogy akkor mond az ember ilyeneket, mikor már van, mit mondjon! Hát, akkor vénülök talán, és ez így egy kicsit finomabban van fogalmazva!

Járom az országot, ha dolgom akad, s ahogy elhagyom Maros megyét Hargita felé, ott szép havas hegyek, a levegőbe enyhe keserű füstillat vegyül, és bizony tél van a javából. A gépkocsi hőmérője Parajdon -7 Celsiust mutat. A Bucsinon derékig ér a hó, és egyfolytában havazik, alig lehet pár méterre látni. Mindenfelé kemény tél van, és hatalmas hótorlaszok állnak a házak és villák mellett. Mikor hazafelé érkezek, Szovátán már süt a nap, és nincs mese, ingben lehet kiszállni a kocsiból, mert 17 fokot mérek. Hónak nyoma sincs! Marosvásárhelyen már tavasz van, és süt a nap is. Az idén, a tél folyamán egyáltalán nem is volt hó itt, s ha szállingózott is néha, egy kisebbfajta hógolyóra sem telt volna belőle. Bezzeg a régi szép időkben novemberben beköszöntött a tél, és márciusban még gondolkodott azon, hogy elhordja magát és a szennyes hótakaróját is magával rángassa, vagy ne! Hideg, az volt rendesen, és Karácsony körül -20 alatt állt éjszakánként, de nappal is -10 maradt. Kirándulni lehetett, de kevesen vették a fáradságot és a kedvet, hogy ilyen zúzmarás hidegbe kidugják az orrukat. Nekem kedvem lett volna, de időm nem igazán, de azért egyszer-kétszer megjártam magamat, és a gyümölcsösbe felrakott madáretetőimet is rendszeresen töltögetni kellett, mert a nagy hidegek alatt sok apró éhes madár gyűlt be! A régi öregek azt mondják, hogy a gyümölcsösödben lakó cinegecsalád sok kosár egészséges gyümölcsöt jelent, és meg kell becsülni őket munkájuk miatt. Ezért télen, mikor kevés a táplálék, gondjukat kell viselni, mert az odaszoktatott munkások nyáron bőségesen meghálálják a téli gondoskodást. Ezerszámra pusztítják a telelő férget petéit, a fákat károsító lepkék bábjait kiszedegetik a legeldugottabb repedésekből is! Minden évben szoktam néhány új gyümölcsfát ültetni, mert azt mondja a közmondás, hogy aki legalább egy fát is ültetett, az nem élt hiába! Most már van saját alma, körte, szilva, barack és cseresznyefám is, amit én ültettem, hogy ne legyek hiába! Alma termett, körte is, a többi ezután fog talán, ha nem lesz valami gond! Addig is a madarakat csalogatom oda, hogy létrejöjjön a hallgatólagos megegyezés. Nincs is gond, mert eddig állom az alkut, a többit később meglátom majd. Addig is etetem őket mindenféle csemegével. A kitett szalonnadarabokat lecsipegették a kemény bőrig, és újakat kellett kitalálni, mert nincs több szalonnám. Hájat, zsíros húsdarabokat és tepertőt gyúrtam össze, mindenféle gabonaszemekkel keverve, és azokat tettem a narancsos hálóba, majd kiakasztottam a fákra. Bizalmatlanul bámulták, de az éhség nagy úr, napok alatt eltüntették, és újabbakat kellet kitegyek.

Az üzletben találtam különleges vadon élő madarak számára készített gabonakeveréket, mindenféle zsíros, olajos magokkal, és nagy lett a sikere.

A műanyagból készült etető okosan van elkészítve, mert a nagyobb madarak, mint a vadgalamb, nem tud hozzáférni, mert kibillen alóla, de a szemtelenebb verebek sem igazán, mert azokat a harciasabb cinkék üldözik el.

A következő felvételt január 17.-én készítettem, és bizony már akkor nyiladozott az első hóvirág! Igaz, nem lett azóta sem igazi tavasz, mert talán egy hóvirág sem tud tavaszt csinálni, mint ahogy ez az egy szál fecskével is így van.

Ami késik, az nem múlik, mert a virágok csak tudnak valamit, és hiába lenne minden egy kicsit másképpen is, hiába öregedünk mindnyájan, minden eltelt évvel, a Természet Nagy Rendje nem változik, és minden tél után Van Feltámadás, és Van Újjászületés! Ha később is jönne, de az biztos, hogy lesz! Ezt igazán jó dolog tudni!

Autonómia SOHA? Na nehogy!

Gyerekkoromban sokat fociztunk naphosszat a Vointa sportpályán, amelyik a kertünk hátsó részének az elrablott területén épült fel. Oda jártunk a szomszéd fiukkal szórakozni, mert a területet mindnyájan a magunkénak tekintettük! A szomszédban volt egy bokszer kutya, amelyiknek a labdával volt kibékíthetetlen baja! Annyira gyűlölte a labdát, hogy ha focizni kezdtünk, a kutya odaállt a drótkerítés mellé, és egyfolytában ugatott órákon át. A gazdája néha megunta és bezárta kutyáját a pincébe, vagy ha hivatalos kézilabda vagy kosárlabda játék zajlott, de a kutya ott is ugatott rekedten, amíg a játék zaját hallotta. Ha mégis kint volt a kertben, és véletlenül átrepült egy labda a magas kerítés fölött, a bokszer irtózatos rohammal vetette rá magát, és a hosszú idő alatt felgyülemlett féktelen haragjában, ízekre szedte a legrágósabb bőrlabdát is. Nemcsak a labdával állt örökös viszályban, hanem a kert végében álló diófával is! Ahogy nyár vége felé érni kezdett a dió és a kibomlott burokból hullani kezdtek a csontos magok, a kutya mindeniket megtámadta! Veszettül összeharapdálta mindeniket, kivétel nélkül. Egyetlen ép diót sem tűrt meg a fa alatt, mindeniket vadul összerágta. A fára szállt csókákat is gyűlölte, és a kétségtelenül intelligens madarak néha szándékosan potyogtatták a kutya fejére a diót, amitől az teljesen elvesztette az eszét dühében. Métereseket ugrott, csattogtatta a fogát, körbefutotta a kertet tehetetlen dühében és a fa törzsét harapdálta. A csókák figyelmesen bámulták, és talán röhögtek is rajta. Kétségtelen, hogy élvezték a dolgot, mert számtalanszor láttam, hogy nem is vitték el az elcsent diót, csak egyszerűen leverték a földre, mire menetrendszerűen beindult a szokásos műsor! Mi is, rendesen cseszegettük a dilis kutyát, levertük neki a zöld diót is, amit kétszeres haraggal rohamozott meg. Azután órákig csorgott a nyála a keserű gyümölcstől, mi pedig röhögtünk a habzó szájú, tehetetlenül dühöngő kutya látványán. A napokban láttam a tévében Basescu elnökünk produkcióját, amit a magyarországi látogatása során improvizált. Mikor az autonómiáról kérdezte a tolmács, a kancsal elnök képén olyan vicsorgás féle vonást ismertem fel, mint amilyennel az egykori idegbajos bokszer vicsorgott ránk a kerítésen túlról. Ahogy így megláttam, önkéntelenül elért a röhögés, és hiába állt ott nagyképűen szövegelve, és fenyegetőzve, egyetlen szavát sem tudtam komolyan venni! Ez a minden idők legtökösebb tengerészelnöke most is, mint eddig már sokszor, megint belepancsolt a levesbe! Azt mondja, hogy Székelyföldön SOHA sem lesz Autonómia! Mindezt hol? Hát Budapesten, a minden magyarok fővárosában! Sólyom László a matróz diplomáciai tapintatja szintjén, erre most mit mondhatna találót? Hát, talán valami hasonlót, hogy: „Na, mondjad, vakuljál meg!” Vagy „Haljak meg a bábszínházba, ha ilyent hallottam valaha is, a diplomáciai karrierem során!” Persze Sólyom Lászlónak csak a képe nyúlt meg, de az nagyon, de ilyent nem tudott mondani. Pedig amilyen szinten folyt a társalgás, megtehette volna! De mégsem tette, mert ő azért nem a kocsmában tanulta a magas szintű diplomácia fortélyait, olyan poharazó társak körében, mint például Gigi Becali.

Mindenki felháborodott, és nyilatkozatokat fogalmazott meg, hogy hát ez így, meg úgy! Ez elfogadhatatlan, és ez fölháborító, és ez aztán a dolgok netovábbja, stb. Ennek ellenére, én többször is végignéztem és hallgattam a jelenetet, de nekem mindegyre a kótyagos négylábú jutott az eszembe és sehogyan sem tudtam komolyan venni a handabandázó tengerészt. Annyira a szemem előtt van az egykori, pattanásig felhúzott kutya tehetetlen vicsorgásának a képe, és a harciasnak mutatkozó, szintén pattanásig feszített idegzetű elnök tehetetlen kirohanása, hogy semmi más nem számít. Ahogy a magyar nemzetiség emlegetése a pavlovi dühkitörésbe megy át ellenőrizhetetlenül, és ahogy a helyzetre azonnal reagál egy merész sértéssel, mindennél jobban mutatja, hogy a legegyszerűbb, legprimitívebb embertípussal van dolgunk, akinek a véleménye és hozzáállása egy nemzeti kérdésben, mint amilyen az autonómia lenne, nem jelenthet semmi jót! A sziklákhoz intézett fohász is van annyira eredményes, mint a román elnök hozzájárulásának az elnyerésére tett kísérlet, az autonómia ügyének a rendezéséhez! Mindkettőről előre tudni lehet, hogy merev álláspontot jelent, a legkisebb hajlandóság, flexibilitás jele nélkül! Minek, vagy kinek kell egy ilyen témát feldobni akkor, ha már úgyis előre tudhatjuk rá a választ? Kell itt valakinek a balhé? Valaki nagyfiúnak akart mutatkozni? Talán nem hallották még a „büdös cigányné” kifejezést a megkérdezett szájából? Vagy, ismeretlen lenne előttük az olténiai régió autonómiájával kapcsolatos párhuzam emlegetése? Ha igen, akkor ez már a magyar diplomácia szarvashibája lenne, hogy egy ilyen primitíven reagáló, de veszélyesen nagy hatalmú embert belehajtanak egy olyan helyzetbe, ahol csak azt fogja tenni, amit előre tudni lehet! S ha már egyszer így kimondatják vele a baromságait, akkor gondolni kellene arra is, hogy mit vágjunk a fejéhez válaszképpen, ahelyett, hogy méltatlankodjanak megnyúlt pofával. Azt is lehet előre tudni, hogy a buldogtermészetű makacs embert a kellemetlenkedéseikkel tettekre kényszeríthetik, kicsikart kijelentéseinek a szellemében.

Az, hogy magyar diplomácia milyen céllal és miért pont most, de inkább az, hogy miért kellett egy ilyen látogatást beszervezzen magának, az egy igazi rejtély marad! Persze ,mindenki azt hív meg vendégeskedni, akit akar, de inkább azért, mert tervei vannak, valamit el akar érni, hiszen valami célja csak kellene legyen! Itt, és most, semmi ilyesmiről nem igazán volt szó! Egyrészt, Sólyom László, bár vitathatatlan híve a magyarság ügyének, hatásköre rendkívül szűk és inkább díszletszerű megnyilvánulásokig terjedhet! A román elnök, bár hatásköre jóval nagyobb, ő sem tud többet tenni, mint legfeljebb azt, hogy elmegy oda és berondít egyet a társaságnak! Most, akkor kinek milyen terve volt, és mit akart elérni, az most örök titok marad, és megmagyarázatlan tény, hogy a civilizált Európa legutálatosabb, legtapintatlanabb barbár elnökét pátyolgatták, akit már egyetlen civilizált állam diplomáciája sem tart szalonképesnek. Budapest talán nem tudta ezt, vagy elszámította magát, nem tudni, de megkapta azt, amit tunyaságában kiprovokált! Nagyon kétlem, hogy ezután lesz még gyomra valakinek ott, ilyen kétoldali kapcsolatokat erősítgetni addig, amíg a Cotroceni palotában a rum illata terjeng továbbra is!

Felháborodás, keserű kifakadások, hogy na né, mit mond az elnök! Nekem ez a nyavalygás nagyon nem teszik, mert első sorban az a kérdés, hogy ki nem szarja le toronymagasan azt, hogy mi a véleménye bárkinek, egy népcsoport által igényelt jogos követelésről addig, míg az senki másnak nem árt, és semmiféle törvényességet nem sért! Még akkor is, ha olyan állítólagos alkotmányos szabályozásokat emlegetnek kifogásképpen, amelyek az ilyenfajta törekvéseket kizárná! Érdekes dolog, hogy olyasvalaki hivatkozik az alkotmányos jogokra, aki lépten-nyomon megszegi azt, és az utóbbi időben annak a lényegét szándékszik megváltoztatni a saját hatáskörének és hatalmának a kiterjesztése érdekében, a demokrácia kárára! Arra talán nem is gondol, hogy hol lesz ő, mondjuk tíz év múlva, vagy huszonöt év múlva? Ki fog rá egyáltalán emlékezni? Hát még arra, hogy neki mi volt a személyes véleménye a székelyföldi autonómiáról?Másodszor pedig, nem kell, és nem lehet örökösen elvárni azt, hogy a hatalmasok kezét nyálasra csókolva, eredményeket lehet kicsikarni, miközben megelégedünk morzsákkal akkor is, mikor a kenyér a mienk! Itt olyan helyzetteremtő törvényes politikai manővereket kell alkalmazni a jövőben, amelyekkel olyan előre kitervelt helyzetbe hozzuk a döntéshozó politikai testületeket, hogy ott, ha fogcsikorgatva is, legkevesebb kompromisszumra lehessen az akadékoskodókat kötelezni! Ha erre képtelenek vagyunk, akkor a legjobb, ha befogjuk a szánkat, és nem fecsegünk vénasszonyosan, megjátszva a bátor diplomatát. Az autonómia kérdése egy kemény csatát jelent, ahol olyan ellenféllel mérkőzünk meg, amelyiket nem győzhetjük le, de ha csak a kisujját is sikerül hátratörni, fájdalmában sok mindent átgondolhat! Addig is, jobb taktikázni ésszerűen, kivárni a megfelelő pillanatot, mert a meggondolatlan kijelentések sokat ronthatnak a helyzeten, és a megfelelő pillanat kialakulásának az esélyét is eltolja időben.

Ilyen történelmi pillanat az elmúlt 19 esztendőben már előfordult néhányszor, de azokat az RMDSZ nemzetáruló politikai hozzáállásával, mindannyiszor elszabotálta. A neptuni egyezmény, a 1996-os kormányba lépés, a későbbi kormányválság stabilizálása az RMDSZ kitartásával, miközben a tanügyi törvény megszavazásával visszalépést fogadtak el, még a 89 előtti törvényekhez képest is. Ekkor történt meg a csereháti gazság is, de Markó és társai ezt nem akarták észrevenni! Jött később az Uniós csatlakozás is, ahol megint mindent a semmiért a romániai kisebbségnek kellett megfizetni legjobban az árat, RMDSZ segédlettel. Négy év liberális kormányzás, ebből kettő RMDSZ többséggel, egyetlen pozitív magyar nemzeti vonatkozású stratégiai eredmény nélkül!

Világos, hogy másfelé kell keresni a megoldást, mert ez az eddigi, semmiféle pozitív eredményt nem tudott felmutatni! Az önmaga által kitalált, majd nagy dérrel-dúrral hatalmas előrelépéseknek kinevezett eredmények még porhintésnek sem elegendőek! Senki sem lett gazdagabb és boldogabb, de okosabb és sikeresebb sem, ha kétnyelvű feliratokat tesznek ki oda, ahová éppen kitesznek! Nekem erről a kétnyelvű feliratokról megvan a személyes véleményem és el is mondtam néhány román ismerősömnek. Igazat adtam nekik, hogy Kolozsvárra nem kell magyar nyelvű helységneveket kitenni. Ezért nagyon örvendeni kezdtek, de annak már nem, mikor elmagyaráztam, hogy ez azért van így, mert azt mindig az idegen vendégek nyelvén szokták kitenni, hogy ne tévedjenek el! Aki itt őshonos, az úgy is tudja, hogy hol lakik, nem kell nekik azt leírni, vagy felírni táblára! Nem sok hiányzott, hogy agyonverjenek, és van olyan közülük, aki azóta nem fogadta a köszönésemet. Neki ezért mindig is jó napot kívánok! Azért is! Magyarul!

Az ügy kapcsán megmozdult az RMDSZ is. Bár semmi köze a magyar érdekekhez nincs, és most már haszna sincs sok belőle, mert már kimaradt a nagy leosztásból, de azért kellet, hogy valamit mondjanak ők is! Hát mondtak is, de az csak olyan is lett, mint azok, akik mondják! Vérszegény és semmitmondó, üres szöveg! Talán még valamit remélnek, hogy netán a PSD kilépik, és akkor még lehetne valamit harácsolni megint, ezért nem szidják olyan nagyon a hatalmon lévő párt és ország elnökét. Azt mondja Markó Béla, életfogytiglani RMDSZ elnök, hogy: „A politikában nincsen olyan, hogy „soha”: Ha én ezt elhittem volna, akkor már kilencvenben, kilencvenegyben abbahagytam volna a politikát.”

Milyen mélyenszántó, nemes gondolkodásra vall egy ilyen kijelentés! Látszik, hogy aki tud, az tud! Ha akar! Akinek vannak elvei, annak könnyű lehet, és itt Markó úgy tesz, mint akinek vannak elvei! Olyan kódexféléje is lehet neki, amiből bölcs aranymondásokat tud fejből idézni a mondanivalója igazolására. Ilyen alaptörvény lehet az a passzus is, amelyik kimondja, hogy a politikában nincsen olyan, hogy „SOHA”! Ezen nem kell vitázni, mert Markó Béla bevallja, hogy ő ezt soha sem hitte el, és mindmáig politizál a hite miatt! Hogy most mit hisz el, vagy mit nem, azt nem magyarázza meg, és maradhatunk a politikus semmitmondásának a ködében, mert csak annyit mond, hogy ő ezt nem hitte el akkor, és kész! Markó Béla SOHA sem mond semmit, és SOHA sem lehet tudni, hogy mit akar mondani! Ő mindezt vajon tudja, mert ennek SOHA, érthetően jelét eddig még nem adta! Nem egyébért, de Markó Béla itt valami olyasmit mond ki, hogy ő tulajdonképpen azt sem hiszi el, amit éppen ő maga mond ki! Ebből az következik továbbá az ő logikája szerint, hogy ő ettől politizál rendületlenül már kilencven, de inkább kilencvenegy óta. Nem világos, hogy mi történt azalatt az egy év alatt! Talán tisztázta a fenti ellentmondásokat, de ha csak ennyire sikerült, akkor milyenek lehettek azok korábban? Ezt is nehéz megérteni, de az általa eddig elért rendkívüli eredményeket elemezve, ez SOHA sem lesz teljesen világos.

Tehát akkor marad a "SOHA" ideogrammája, mert ezt számtalan esetben bizonyította, és azt is, hogy ez így van az általa vezetett párt esetében is! Ezek szerint tényleg aranymondásnak számíthat arrafelé. Így lehet igaz, mert Markó Béla és politikai pártja:

SOHA sem tartotta be azt, amit megígért!

SOHA sem azt mondta, amit éppen tenni készült!

SOHA sem tartott ki a romániai magyarság érdekeinek az érvényesülése mellett!

SOHA sem tett egyetlen konkrét lépést sem az autonómia megteremtése érdekében!

SOHA nem tartott ki egyetlen politikai partnere mellett sem!

SOHA, egyetlen alkalommal sem figyelt a szavazóinak igényére, egyetlen bíráló szavára sem!

Ezért aztán, talán:

SOHA sem lesz romániai magyar állami egyetem!

SOHA sem lesz olyan kisebbségi törvény Romániában, amiben a nemzeti közösségi érdekek szavatolva lesznek!

SOHA nem lesz Romániában olyan tanügyi törvény, amelyik garantálni fogja az anyanyelvű oktatást, minden szinten, mindenfajta korlátozás nélkül!

Mondom talán, mert ha továbbra is az RMDSZ Markó Béla lesz és Markó Béla továbbra is RMDSZ marad, akkor emiatt, SOHA semmi jóra, a romániai magyarság nem számíthat! Talán SOHA sem kellett volna úgy legyen, hogy politikus legyen Markó Béla, mert akkor elhihetné, hogy van olyan hogy SOHA! Csak azért, mert mi itt nagyon megtanultuk miatta, és általa, hogy igenis van, de még mennyire, hogy van olyan, hogy SOHA! Bár SOHA, de SOHA sem kellet volna mindezt így, keserű tapasztalatok és elszállt hosszú évek árán végre megtudjuk!

Hogy most mi az igazság, és mi a Markó Béla és Traian Basescu SOHA kijelentései között a kapcsolat, vagy az összefüggés? Ki tudja, de kit a bús nyavalyát érdekelheti igazán, hogy a kettő közül melyik mit, és miért mond éppen valamit? Ha sokáig gondolkodok ezen, a nyakatekert markói logikát követve, az az érzésem támad, hogy úgy történhetett a dolog, hogy valaki egyszer énekelni kezdte a következő dalt, de lehet hogy csak a füle csengett valakinek, hogy:

"SOHA se mond, hogy mindennek vége, SOHA se mond, hogy nincs tovább!"

Aki tudta ezt a dalt, az énekelte is, aki pedig nem, az elment politizálni, és nem hagyta abba kilencvenben! Hát ez bizony elég baj! Inkább énekelne, mert azt legalább ki lehetne kapcsolni, és már kilencvenben is ki lehetett volna! Ez egy igazi, SOHA sem visszatérő lehetőség lett volna arra, hogy tisztább legyen a levegő a romániai magyar politizálás színpadán! Most pedig hiába szellőztetünk egyfolytában, mert minden betölt a politikai hullabűz!

SOHA sem lesz már tiszta errefelé a levegő?

Túlélés vagy végzet?

Van, vagy nincs gazdasági válság? Hát, hogy valami van, az biztos, de hogy az mi lehet a valóságban, azt nehéz megmondani! Egy dolog biztos, egyeseknek ez nagyon kapóra jön, és ha végre csend lesz, övéké lesz a világ! A többi? A nagy tömeg? Az megszívja rendesen, és megfizet minden általa el nem követett gazemberségért. Persze, lehetne mondani, hogy hát ez eddig is így volt, mi ebben az újdonság? Nincs benne újdonság, de hogy új világrend kerestetik, az mindennél jobban látható! Addig is, az amerikai gazdaság Európába importált boldogságelixír tébolyában kell tovább vergődnünk, a lehető legrosszabb gazdasági felállításban. Erről a gazdasági csodareceptről jut eszembe egy anekdota. Haldoklik az öreg zsidó és a szakma titkos trükkjeibe igyekszik beavatni az örökös fiát. Több ilyen is van, de ami ide illik, azt érdemes lenne mindenkinek megszívlelni, de nagyon! Azt mondja az öreg, hogy:” Fiam jól jegyezd meg, a bankoktól csak akkor vegyél fel pénzt kölcsönre, ha már végképpen sajnálod a sajátodat elkölteni! Akkor is csak annyit kérj, hogy annál mindig több legyen a pénztárcádban!” Hát igen, ennél tömörebben nem lehetne összefogni a lényeget, mert ha valaki tényleg elhitte, hogy a bankok rendszere a mi üdvözülésünkre lettek létrehozva, és nem azért, hogy mindennapi munkánk gyümölcsének javát elkobozza, teljesen törvényesen, akkor annak a valakinek fogalma sincs arról, hogy mire adja a fejét akkor, mikor kölcsönért teszi be lábát egy bankba. A rabszolgaságot hivatalosan mindenhol felszámolták a világon, de ez csak látszat, mert egy sokkal gonoszabb formája ennek a rendszernek tovább él, mi több, a modern gazdaság életformája lett. Ami sokkal rosszabb benne, hogy nem lehet kikerülni, nem lehet nyerni ellenük és kiszállni sem lehet a játszmából! Ezt, egyébként Murphy korábban megmondta! Akkor sokan nevettek, mert vicces volt. Most már nagyon sokaknak nincs egyáltalán nevethetnékje tőle! És egyre többen lesznek olyanok, akiknek ajkukra fagy a mosoly! Az idén hatalmas lendülettel, bár sötét gyanakodással fogtunk neki a munkának, és mindjárt az első napokban érezhető volt a radikális változás. Nem volt meglepő, de néha olyan dolgok történtek, amire igazán nem lehetett számítani. Néhány példát mondanék arról, hogy a tavaly kezed-lábad kellet törnöd, hogy néhány szakemberrel leülhess egy tárgyalásra, netán munkát adj egy építkezésben, épületgépészetben dolgozó cégnek. Ha sikerült megegyezni, akkor az árakat igyekeztek az egekbe srófolni, vagy lekicsinylően taktikáztak, hogy hát ilyen kicsire nem igazán akarnak adni, mert nagyvadra vadásznak, stb. A végén az volt a hangulat, hogy kegyesek akkor, ha a pénzedért neked dolgoznak. Ha egyáltalán néha dolgoztak valamit, mert a legtöbbször csak az időt húzták, és tébláboltak napokig, miközben számtalan más helyen is ugyanazt tették más megrendelőnél is. Határidő, szerződési feltételek? Ha emlegetni merted, csak unalmas vállvonogatás és kifogások, igazolások özönére várhattál. Három céggel jártam meg a tavaly, akikkel a villamossági munkálatokat igyekeztem elvégeztetni. Mindhárman felvállalták, sorba egymás után, de augusztustól decemberig egyik sem volt képes letenni egyetlen épkézláb ajánlatot, vagy határidőt mondani. Ne is beszéljünk bármiféle munkáról is! Végül egy negyedik cég fogott hozzá, az dolgozik most is, és most repes örömében, mert van munkája. Január közepén felhív az egyik korábban hitegető cég tulajdonosa, hogy kész nekifogni a munkálatoknak, ha sikerül megegyeznünk. Utoljára augusztus 8.-án válaszolt a telefonhívásomra, azóta rám se hederített. Sajnálkozva elmondtam, hogy most már mással szerződtem, mire alig leplezett felháborodással reagált, hogy hát ez így nem helyes dolog! Így van, de én azért nagyon a másik oldalról tekintem helytelennek a dolgok állását. Másnap, mit ad az Úr, a másik cég egyik mérnöke érkezik, hogy tisztázzunk néhány gondot, amit csak utólag vettek észre, és máris lehet nekifogni a munkálatoknak. Mintha semmi sem történt volna október eleje óta! Ez így megy már két hete, mindegyre jön valaki, akire már nem is emlékszek már, és mindnyájan tettre készek. Geológus, topográfus, gázas, villanyos, csatornás és kőműves, és fűtő is. Mindenik épp ráér most, és nagyon dolgozni akar! Őszintén megvallom, néha elönt a káröröm, mert a valóság az, hogy néhányan nagyon megérdemlik azt, ami most sokukra rászakad! Komoly konkurencia kezd kialakulni, és néhány szaki, aki szintén hasonlóban utazik, felhív, hogy ismerem X vagy Y céget, korábban hogyan végezte munkáját? Ha csak a gyanú is felmerül, hogy fikázott korábban a klienseivel, biztosan számíthat arra, hogy most hoppon marad! Válság ide, vagy oda, ennyi előnye csak lesz a dolognak hogy a szélhámosok kiesnek az elkövetkező menetekből. Másrészt, a minőség és az ár is a megrendelő javára fordulhat a közeljövőben. Vannak azonban szomorú esetek is, és ilyenkor nehéz a döntés. Több ezer eurós bérleti tartozás behajtása van soron. Nem megy az üzlet, nagyon elszámította magát a bérlő, gazdasági válság van, új autót vett a feleség, nagyok a leasing többletköltségei, zuhan a lej, flancolnak a gyerekek, stb. Kapom fentről én is az utasítást, vagy fizetnek, vagy bezár a bolt, jöhet a törvényszék, hívjam az ügyvédet, bla-bla. A bérlő tördeli a kezét, ígér fű-fát, haladékot kér! Ha kirúgom, hat nő megy munkanélkülinek, ha halasztom, engem rugdosnak meg miatta. Halasztom, mert engem nem rúgnak ki, csak legfeljebb leletolnak egy kicsit. Tudom előre, semmi sem lesz a fizetésből, de legalább megadom az utolsó esélyt. Ma felhív a bérlő, mégsem tud fizetni, bezárja a boltot, legyen az, ami lesz! Remélem, nem olvassa senki illetékes a gondolatmenetemet, de hát ismernek mindnyájan már, és nem lepődnének meg! Sajnálom a hat asszonyt, személyesen is megismertem őket az évek folyamán, és nehéz belenyugodni az ilyenekbe, de igazán, nem rajtam múlott a dolog. Hogy legyen nagyobb az örömöm, kiderült, hogy elszámították a terveket, nem jók a helyzetfelmérések se, le kell állni az építkezéssel is! Bummm! A munkatelep mestere vakarja a fejét, megy a gyászhírrel az embereihez. Azok lehajtott fejjel hallgatják, s legyintenek már csak, mikor elmondja nekik, hogy márciusban folytatjuk tovább! Láttak ők már karón varjút! Besomfordálnak a főhadiszállásnak berendezett irodába, ahol a tervek vannak kiteregetve, és engem kérdeznek, hogy mi az ábra? Mondom, amit tudok, mutogatom a hibás részeket, de nem megyek sokra vele. Szerencsémre betoppan két fiatal magyarországi mérnők, akik hozzák magukkal a 3D-s cuccaikat és azonnal munkához látnak, hogy milliméteres pontossággal bemérjék az épület hibás részeit. A jelenet engem igazol, kissé feloldódik a hangulat. Két hét a teljes méretezés, és néhány nap a kiértékelés, lehet folytatni, ha készen lesz! Mikor hazafelé távoznak, már viccelődnek a fiuk, s hangos nevetés is felhangzik a távolodó csoport felől. Meglazult a hurok egy kicsit a nyakamon, de nem ülhetek a babérjaimon, mert nekem olyan még nincs! Hivatalos papírok, tárgyalások, egyeztetések, fogcsikorgató mosolyok. Megkeserítem néhány hájassegű hivatalnok életét is menetközben, hadd legyen nekem is valami elégtételem, mert ők az én napjaimat szokták tönkretenni állandó jelleggel. Gazdasági válság? Erkölcsi válság? Elévült gazdasági koncepciók? Utópisztikus tervek? Meztelen a király? Talán mindez, mind egyben, itt van a nyakunkon, és megnyomja keményen a jobb sorsra érdemes emberek életét. A gond talán nem is ezzel lenne, mert effélét már sokszor átvészelt az emberiség, és sokan vagyunk, akik már megértek néhány kemény válságot az eltelt évtizedek során. A legnagyobb baj onnan ered, hogy a felmerülő gondokra nincs és nem is lehet orvosságot, gyógymódot kiírni! Egyszer azért, mert nincs senki, aki a megfelelő tudás birtokában egyszer felállítsa a helyes diagnózist, másodszor, annak ismeretében, megpróbálja valaki a kezelést is elkezdeni! A teljes kezelés és a gyógyulás még távol lenne, mert a betegség kezelhetőséget sem ismerjük, és meglehet, hogy nincs is hatásos kezelés az ilyenfajta betegségekre. Ami azonban teljesen biztos, az az, hogy egyáltalán nincs orvos és nincs kidolgozott gyógymód sem! Furcsaság még az is, hogy jelen esetben a kórokozót is ismerjük! Ha minden igaz, már nem is tudnánk nélküle egyáltalán élni, mert a kártevő szerves része lett a jelenlegi társadalmunknak! Annyira, hogy már azért él a szervezet, hogy a kórokozó jól éljen benne! Ezen nagyon el kellene gondolkodjon maga a vírus, bacilus vagy baktérium is, mert ha mohón zabálja továbbra is a rabszolgái testét, megtörténhetik az, hogy a fellépő súlyos láz mindkettőjüket a koporsóba fekteti. Arról pedig mindnyájan tudjuk, hogy onnan, semmiféle hókuszpókusszal megrendezett pénzügyi szemfényvesztés ellenére, feltámadás nem lesz többé! Addig is üzenem Népemnek, fel a fejjel, mert nem úgy verik a cigányt, és azt sem kell elfelejteni, hogy minél magasabbra mászott valaki az uborkafára, annál nagyobbat huppan majd, mikor összedől a kártyavár! Igazán érdemes elgondolkozni azon, hogy mennyire lenne kár értük!

PS: Aki azt gondolta, hogy a szokatlanul hosszúra sikeredett kényszerszünet a véget jelentené itt, annak üzenem, úgy terminátorosan, hogy: „I will be back!” Becsszóra!