Marosvásárhelyi Csernobil

Ha ködös idő ereszkedik Marosvásárhely fölé, akkor itt minden idevalósi tudja, hogy megint elgázosítás következik. Nem ma és nem csak a tegnap volt ez így, mert Marosvásárhely mióta a sokoldalúan fejlett szocializmus útjára lépett, az egész város a környező falvaival, népe egészségével tizedet fizet az ipar istenségének.

Tiszta, szélcsendes időben már tíz-húsz kilométer távolságról látni lehet azt a füstoszlopot, amit a Marosvásárhely tövében 147 hektáron elterülő Azomures Vegyi kombinát okád az ég felé. Az ég felé szélcsendben, szeles időben a szél irányába, és leszálló légmozgások alkalmával, a közvetlen környezetét bújtatja mérgező gázfelhőbe. Néha napokig annyira magas szintre koncentrálódik a mérgező-irritáló gáz aránya a légkörben, hogy fulladásos tüneteket vált ki az érzékenyebb egyéneknél. Eddig számtalan panasz, lakóssági bejelentés történt ebben az ügyben, úgy hogy számolni is nehéz. A környezetvédelmi hivatal a vállát vonogatja, néha megbüntetik pár száz euróval a légszennyeződési értékeket túllépő üzemet, aztán minden marad a régiben. Most úgy tűnik, betelt a pohár! Legalábbis úgy tesznek, mintha komolyan vennék a már rég tarthatatlan helyzetet. Mobil légszennyeződést monitorizáló állomást helyeztek el az üzem környékén. Azt ígérik az illetékesek, hogy ha még egyszer büdösséget termel a gyár, nincs pardon, be fogják szüntetni a gyár működését.

 Hiszi a piszi! Valamikor négyezer ember dolgozott itt, ma ennek a számnak az egyharmada lehet még, a részben maximális kapacitáson működő telepen. Tulajdonosai török részvényesek, akik a nagy privatizációk idején bagóért vették meg a felbecsülhetetlen értékű vegyi üzemet. A tőzsdén AZO néven jegyzik a részvényeit, és az utóbbi időben ugrásszerűen emelkedtek a jegyzési árak. A fentiek mellé még jön egy néhány fontos érv, ami mellett eltörpül a köhécselő városlakoknak az egészségügyi gondja. Utolsó mohikán lett az Azomures az országban és Európában is, a szervetlen és részben szerves műtrágyák gyártásában, amelyeknek ára kemény valutát jelent. Az 1975-ben beindított részleg, az NPK jelzésű komplex műtrágyát gyártó üzemkomplexum a gyártelep majdnem felét foglalja le hatalmas silóival és tárolóival, és a végterméket világszerte keresik, az önmagukat agyondicsért ökologikus termelők is. Hasonlót csak Indiában és Chilében állítanak elő. Szerves műtrágyát is állítanak itt elő, neve urea. Ezt a szerves anyagot nagyon jól lehet műtrágyaként is alkalmazni a magas nitrogén tartalma miatt, de számtalan más szerves anyag alapanyaga is egyben. Ragasztóanyagokat, gyógyszereket, vegyszereket, festékeket, állítanak elő belőle, ezért igen keresett alapanyag. A gyár területén felépült Melamin részleg is ebből állít elő porszerű alapanyagot. Ebből készült például az egykori konyhabútorok fehér vagy színes melacart bevonó rétege is. Utolsó, de nem utolsó helyen szerepel, hogy az itt gyártott ammónium-nitrát az egyik legkeresettebb robbanóanyag alapanyagát jelenti. A hadiipar töméntelen mennyiséget vásárol fel belőle, de a világon már csak néhány helyen állítanak elő ipari mennyiségben, éppen a sokat vitatott környezetszennyezés miatt.

A felsorolt termékek mellett még sok más egyéb melléktermék is szerepel. Ilyen a fiziológia szérum, amit a gyógyszeripar és az egészségügy használ alapanyagaihoz. Itt működik az oxigént, nitrogént, széndioxidot palackozó részleg is. Külön argont sűrítő részleg működik itt, talán egyedüli a maga nemében. Tonnaszámra termelődik ammónia vizes oldata, ami megint számtalan más festék és gyógyszer alapanyagát képezi.

Ezeknek a termékeknek a termelését gazdaságosan, vagy technológiailag csak egy összevont, un. kombinált gyártelepen lehet megvalósítani. Ilyen a marosvásárhelyi Azomures is! A legfontosabbak: Három ammónia gyár, három salétromsav gyár, két hőközpont, két ammónium-nitrát és egy hatalmas, az NPK-t termelő külön komplexum.

A környéken lakók a legtöbbször a légkörben észlelhető ammónia szaga miatt tiltakoznak. Valójában ez lenne a legkevésbé veszélyes szennyeződés. A gáz sajátossága, hogy nagyon alacsony jelenléti szinten is, heves szúró, irritáló hatást vált ki. Ezt a kellemetlen hatását már néhány ppm koncentráció mellett is kifejti. Ilyenkor kellemetlen, de az egészségre kevésbé ártalmas még. Magasabb koncentrációk esetében, mikor hevesen támadja a légi utak nyálkahártyáját is, a hatás kibírhatatlan. A szem ég és az izzadt testrészeken égő fájdalmat okoz. Ekkor heves köhögést, és fuldoklást okoz. Nagyobb koncentráció eszméletvesztést, majd fulladásos halált okoz. Az enyhébb mérgezések általában nyomtalanul gyógyulnak, káros jelenségek csak hosszan-tartó mérgezések esetében válnak nyilvánvalóvá. Ilyen a tüdő és az agy maradandó károsodása, amit röntgen és RMN vizsgálatok is igazolnak. A sokkal veszélyesebb, de alig észlelhető mérgezést az un. nitrogén oxidok okozzák. Ezek azok a jellegzetesen sárga-barnás füstfellegek, amelyek a toronymagas kéményekből távoznak. Ezek szaga alig érezhető, és csak erősebb koncentrációk esetén észlelhetőek. Akkor is édeskés, egyáltalán nem kellemetlen a szaguk. Hatásuk azonban annál drámaibbak. Kis mennyiségben is súlyos, maradandó elváltozásokat okoznak a tüdőben. Magasabb koncentráció belélegzése után a tüdő vízzel telik meg, és fulladásos halált okoz. A mérgező anyagok sora azonban ezzel egyáltalán nem ér véget. A salétromsav semlegesítése ammóniával eredményezi az ammónium-nitrátot.  A gyártás során, számtalan lépcsőn kell átmenni. Reakció, koncentrálás, pH-korrekció, granulálás, osztályozás, hűtés, kezelés, csomagolás. Az első és második fázis során nagy mennyiségű gáz keletkezik, amelyik egyaránt tartalmaz ammóniát és savas gázokat is. Ezek egy részét a légkörbe szellőztetik, mint ahogy a granulálás során felszabaduló gázokat is a légkörbe szivattyúzzák a hűtőventilátorok. Ezek színe szürkés-fehér, és kellemetlen szagukkal nem csak a környéket füstölik, hanem savas eső formájában a környező épületeket, növényzetet is károsítja. Az NPK műtrágya gyártása rendkívül komplex folyamat. Több fázisban történik az előállítása. Alapanyaga a kálium klorid, salétromsav, és az un. foszforit. Ez az utóbbi alapanyaga az évmilliók alatt felgyülemlett madártrágya ásványosodott változata. Nagy mennyiségű foszfort, kalciumot, fluort stb. tartalmaz. A termelési folyamat során a foszforsav különböző gyökei születnek, amelyek rendkívül aktívak és az élő anyagra károsan hatnak. A koncentrációs folyamatok során nagy mennyiségű foszfor-savgőz termelődik, amelyiknek egy részét a légkörbe szellőztetik. A granulálás során még több káros gáz szabadul fel, ennek egy része fluoridokat tartalmaz. A fluor nyomokban, a csontrendszer egészséges működésében katalizátorként tölt be fontos szerepet. Nagyobb mennyiségben azonban súlyos zavarokat okoz a szervezet elektrolitikus egyensúlyában is. Férfiaknál impotenciát okoz. Elég hat hónapot a fluoridos légkörben melózni ahhoz, hogy a szexuális képesség a nullával legyen egyenlő!

A légkör szennyezése mellett még van egy megoldatlan gond. A kombinát több vizet használ el, mint amennyi az egész Marosvásárhely vízfogyasztása lenne.  Ennek a vízmennyiségnek egy része soha nem tér vissza a Marosba, mert egy része gőz és pára formájában a légkörbe kerül. Egy másik hányada késztermék formájában elhagyja a gyárat. A víz nagyobbik hányada egy viszonylag felületes kezelés után visszaömlik a Marosba. Nincs és nem is lehet olyan kezelési módszert kitalálni, amelyikkel hatástalanítani lehetne, a számtalan szennyeződéssel fertőzött vizet újra használhatóvá tenni. Néha kilométereken át döglött halak hullái borítják a Maros vizét a „véletlen” kiömlések miatt. A nagy mennyiségű nitrátok, nitritek, szulfátok, fluoridok, foszfátok a vízbe kerülnek, a Maroson lefelé a távoli városok ivóvízét teszik tönkre.

Az üzem háta mögött, a Maros túlsó oldalán van egy retenciós medence, amit népiesen iaz batal-nak neveznek. Ez a néhány hektáros tó vize annyira mérgező, hogy hozzá hasonló csak a Csernobil környéke lehet. Valóságos ökológiai bomba, mert egy árvíz, de egy kitartó esőzés esetében is több százezer köbméter méreg kerülne a Maros vizébe. Ehhez képest az elhíresült Tiszai ciánmérgezés egy másnapossági fejfájás lenne csak. Ebből a tóból csak párolgás útján távozik el víz, mert annyira mérgező, hogy kezelni sem lehet. Ennek ellenére, a sokszorosan tömény mérget hóolvadás idején szokták titokban szivárogtatni a Marosba is, mert ilyenkor ugyebár messze viszi a tavaszi áradat.

Másik bomba, amelyik ketyeg, az a kombinát területén elhelyezett négyezer köbméteres ammónia tank lenne. Ebben cseppfolyósított ammóniát tárolnak. Egy kisebb repedés, vagy sérülés esetén is a több tonnányi gáz a légkörbe kerülhetne, és a mérgező gázfelhő útjából nem lenne menekülés. A cseppfolyós állagból expandálódó lehűlt gáz a talaj mentén szétterjedve, képes lenne a környék egész lakósságát kiirtani. Erre a horror forgatókönyvre már volt egyszer példa Marosvásárhelyen. A nyolcvanas évek elején felrobbant négyes ammóniagyár szintézistornyának az egyik elrepülő darabja elvágta a tartályhoz tartozó vezetéket. Egy fiatal magyar gyerek hidegvérén múlt a környék sorsa.  A kiömlött sűrű gázködben tapogatózva, volt bátorsága gázálarccal az arcán felmászni a vezetékes esztakádra, és elzárta a megfelelő szigetelő szelepet. Ha a repeszdarab a tartály falát szakította volna be, akkor Marosvásárhely akkori lakóssága, ma már csak emlék lenne. Az említett robbanás következtében, három kilométeres körzetben az összes ablaktábla betört. A felrobbant nyeletőtorony 16 tonnás fedőlapja másfél kilométerre landolt egy ház udvarán. Az ott leparkolt Daciát három méter mélyre ütötte a földbe. Emberi életet, megfejthetetlenül nem követelt a rendkívül szerencsésen lezajlott nagyarányú robbanás. Sérülést csak néhányan szenvedtek. Mindössze néhány karcolás  volt az egész. A felrobbant toronnyal párhuzamosan nagyméretű hűtővízvezetékek vágódtak el a robbanás következtében.A lezúduló nagy mennyiségű víz elfojtotta a további reakciót, és a biztonsági rendszerek percek alatt alapállásba helyezték a még megmaradt üzemet.Ilyen szerencse azonban csak egyszer fordulhat elő, és az egyre öregedő gyár biztonsága is csökkenőben van. Néhány üzem a múlt század negyvenes-ötvenes éveiben terveződött és néhány technológiai megoldás már a telepítés idejében is elavultnak számított.
Nagy felhajtás megy napok óta, hogy most az egyszer nincs kecmec! Bezárjuk a gyárat, menjenek haza a törökök! A fentebb elsoroltak alapján lehet tippelni, hogy mi lesz a marosvásárhelyi Csernobil sorsa. Emberek ezreinek a társadalmi gondjára hivatkoznak néhányan, hogy a munkanélküliség az egekbe ugrik városomban. Nekem, a szemforgató szemérmesen aggódó emberek mindig tenyérviszketegséget szoktak okozni! Néhány ezer ember gazdasági gondjától nem tudnak aludni, miközben százezrek egészsége és élete forog kockán, és nem csak Marosvásárhelyen. A nagy felindultságot szimuláló hivatásosak se a százezres tömegek egészségi állapota miatt lennének kétségbe esve, mert a társadalmi empátia errefelé nem szokás, hanem csak megfizetett munka. S mint olyan, csak olyan is! Mint a fizetés! Kérdés marad, hogy ki kinek fog többet fizetni? Ahogy itt elnézem a pro és kontra érveket, láthatom, hogy mindenki beszél elvekről, uniós normákról, és sérelmekről is. Csak éppen arról és azokról nem, akiknek a sorsáról dönteni fognak! Azok ebbe nem szólhatnak bele!  Nem, mert  vannak mások, akik úgy vélik, hogy ők azt is jobban tudják, hogy van, vagy nincs jogod az életedhez!

Székely Pügmalion helyett, Székely Csipkerózsika!

Ha valaki, a romániai magyar politikai életben nagyot akar mondani, az mély lélegzetet vesz, aztán a hatásszünet után kimondja a varázsigét: Autonómia! Erre mindenki bólogat, úgy van, az autonómia! Innen tovább bármilyen problémáról lenne szó, vagy bármilyen kampányszöveg is következne, az teljesen mindegy, mert az Ige Nevében beszélő Aranyszájú Semmitmondónak felmagasztosult szövege van! Azt kikezdeni nem illik, nem illő, sőt, a legfőbb bűn, a Nemzet Jövőjét eláruló tettnek számítana! 

Ezzel nincs is gond, mármint a mondókákkal, mert az már régen nyilvánvaló sokak számára, hogy a sokat emlegetett Autonómia működéséről nincs átfogó keretterv, de még ötlet sem, hogy hogyan is kellene annak nekifogni! Pedig ötlet és elgondolás már régen van papíron is, de hogy azokból hogyan lehetne egy Pügmalión mesterhez illően egy csodás szobrot faragni, és abba lelket is lehelni, azt senki sem tudja igazán!

Teljesen fölösleges itt most mindazt felidézni, hogy kik és mikor milyen céllal autonómiáztak, házaltak szavazatokért, ígérgettek fűt-fát a nevében. Céljuk ismeretes, saját karrierjük egyengetése céljából a szájukra vették, dicsérték, követelték, aztán ennyiben maradtunk! Volt lelkesebb is, aki komolyan vette, terveket is szőtt, hisz benne! Talán nekik sikerül majd egyszer eredményt is elérni!

Az autonómiás szövegekkel is az a gond, mint ami a többi társadalmi gonddal is mindig előfordul errefelé, a Balkán tövében. Minden szinten, államelnöktől lefele, a képviselőházon keresztül, a legegyszerűbb lépcsőház előtti padon folyó vitáig, mindenki azt mondja, amit igaznak vél! Ettől a „megmondom én a frankót” típusú vitastílus alól a sajtó sem kivétel, sőt! Ezerszámra megy a „talk show” mindenfelé, ahol a legtökéletesebb példáit láthatjuk, hallhatjuk ennek a balkánista mentalitásnak. Teljesen képtelenség például a környező országok tévéiben is olyan műsort találni, ahol ne arról lenne szó, hogy az éppen ott üldögélőknek mi lenne valamiről a véleménye! Lehet szó bármiről, mert a tévé előtt ülő, fekvő néző azt fogja megtudni, hogy X, vagy Y mint gondol, vagy hogyan gondolja! De soha nem azt, ami van! Soha nem úgy, ahogyan történik, hanem úgy és csak úgy, ahogyan valaki a saját szemszögéből megítéli! Ellenpéldaképpen, mert ilyen is van, érdemes olyan műsorokat nézegetni, illetve követni, mint a Sat1, 3sat, ZDF, ORF stb. Igaz, németül is kell tudni, és nálunk ez is másképpen van beállítva, hogy jobb ugyebár az angol nyelvismeret. Nekem az a véleményem, hogy a legjobb változat a mindkét nyelv azonos szintű ismerete lenne. Nos, a fent említett műsorokban döbbenetesen mást lehet tapasztani! Itt, ha gazdasági gondokról beszélnek, akkor gazdasági gondokra lehet recepteket is kapni, és nem csak beszámolókat, hogy hát baj van! Ha terrorizmusról van szó, akkor nem Bin Laden üzeneteit olvassák be, és robbantásokat mutatnak vég nélkül, hanem a terrorizmust kiváltó és azt fenntartó jelenségeket vizsgálják. A végére kikerekedik a megoldás is, hogy hogyan lehetne a terrorizmust felszámolni úgy, hogy ne a kommandósok tegyék azt, hanem a terrorizmus, mint eszköz, váljon céltalanná!  Ha politikus beszél valami baromságot, akkor nem arról fog a vita folyni, hogy joga volt ezt mondani, vagy mi váltotta azt ki, hanem arról lesz szó, hogy a baromságokat fecsegőknek ne legyen többé alkalmuk onnan beszélni, ahonnan éppen baromságokat mondtak, mert azt onnan nem lehet megtenni! Ami a legfurcsább lehet számunkra az, hogy azok, akik ott beszélgetnek, nyugodt hangon, élvezettel társalognak, ÉRTENEK is AHHOZ, amiről beszélnek!

Hogy nálunk miért nincs ez így? Illetve miért van másképpen, arról hadd meséljen ékesen egy példa! Friss jogi doktorátussal rendelkező kolozsvári fiatal titán, aki román szakon végezte „tanulmányait”, nem tud románul még társalgási szinten sem beszélni! Ezt a paradox jelenséget mondjuk nehéz volna elképzelni úgy, hogy a Cambridge-i egyetem végzőse  még nyekeregni se tudjon angolul!

Erre jön a tipikus balkáni értelmezés, amitől az ész megáll! Mindenki ledöbbenve veszi tudomásul a dolgot, de senki sem megy el addig, hogy feltegye azt a kérdést, hogy: Akkor X-nek mekkora lehet a jogi tudománya? Jó, jó, van diplomája, de… Ez eszméletlen, de nem egyedüli példa! A sor nagyon hosszú, és a mostani magyar képviselőink közt is vannak olyanok, akik új doktori címmel rendelkeznek! Néhány év múlva, mikor kikopnak a parlamentből, találkozni fogunk velük az egyetemeken, mikor a katedráról tanítani is fognak! Hogy mit, azt le lehet majd mérni a jövő generációk tudásán! Akkor talán az lesz meglepő, de nem olyan erősen, hogy van diplomája is, igaz írni és olvasni még nem tud! Nahát!!!

A hozzánemértés mesteri fokozatának elérése csak az egyik oka lenne annak, hogy itt állunk, ahol ma vagyunk az autonómiánkkal! A másik tragikomikus jelenség az, mikor úgy beszélünk dolgokról, eseményekről, és jelenségekről, hogy azokat soha nem láttuk, nem észleltük, nem tapasztaltuk meg a helyszínen, a saját habitusában nem láttuk lezajlani! Olvastunk, hallottunk valamit, tíz könyvből írtunk egy tizenegyediket a saját nevünkben, és szakemberekké váltunk a témában. Soha nem ellenőriztük le a korábbi tíz könyv hitelességét sem, soha semmivel sem járultunk hozzá a meglévő ismeretek tárházának a bővítéséhez. Legfeljebb, szokásunkhoz híven, elmondtuk a saját véleményünket is, amit mellesleg megint csak hamis alapokon építettünk fel! Vagy a politikai ízlés és illendőség szájíze szerint fogalmaztunk meg! Hónapokon át ment a szájtépés, hogy a gyergyószentmiklósi EMI tábor mekkora gazemberség lenne! Mindenféle botcsinálta újságíró és hordószónok politikus verte a nagydobot, hogy így, meg úgy! Érdekes módon, egyetlen szakértő sem tette a lábát a tábor területére, néhány joviálisan vigyorgó fiatal riporteren kívül, aki a filmezett anyaggal később manipulálva, a hangadók szája íze szerint idétlenkedett a médiában. Ennyi volt a „szakértelem” de véleménye mindenkinek előre megvolt, s azt a tények bár igazolni nem tudták, ez semmit sem változtatott a meggyőződésükön. A jövőre megrendezendő táborról ugyan úgy fognak előre viszolyogni, és ugyan úgy fognak megint rablót kiáltani! Azért, mert nekik EZ a véleményük, punktum! Én, aki vettem a fáradtságot és személyesen is meglátogattam a tábort, megvan a saját véleményem, és az egyáltalán nem esik egybe az álszemérmeskedő hivatásos szakvéleményező „szakemberek” siránkozásaival. Az EMI tábor egy ifjúsági tábor, ami semmi esetre sem téveszthető össze a Hitlerjugend-el, vagy a Noua Dreptate féle vasgárdista, nyíltan neofasiszta szervezet megnyilvánulásaival. Lehet, hogy távolról ez nem látszik, de aki véleményt akar mondani úgy, hogy igazat is mondjon, az vegye máskor a fáradtságot és tájékozódjon a helyszínen!

Elmondható, hogy az EMI-nek a jövőben kiemelkedett szerepe lehet a helyi autonómiák megvalósításában, míg az ellenük acsarkodó, magukat zavarukban neoliberálisoknak nevezők, kicsi, de annál zajosabb csapata soha nem lesz az autonómiás mozgalmak támogatója! Nem lesz semmi, a politikai pártok képviselői által autonómiát emlegetők mozgalmából sem, mert az csak üres fecsegés! Először is, nem ismerik a Székelyföld sajátosságait, a sokféleség által teremtett helyi viszonyokat. Másodsorban, nem tudják a politikai érdekeiket felülírni a helyi közösségek javára!

Augusztusban Kézdivásárhelyen a nyolcadik Kézdi Expo bonyolódott a város sportcsarnokában. Mennyire fontos egy városnak egy ipari kiállítás, azt nem kellene részletezni itt! Ennek ellenére, a megyei tanácselnök annyi fáradtságot sem vett, hogy jelenlétével megtisztelje a fontos eseményt. A budapesti kormány két delegátust küldött a helyszínre, és az IMM bukaresti minisztere is megjelent a nyitányon. Tamás Sándor, RMDSZ-es megyei tanácselnök rá se hederített a dologra! Neki politikai sérelmei vannak, a kézdivásárhelyiek pedig menjenek a francba a gondjaikkal!

Ugyanitt, ünnepi városnapokat tartottak, ahol a politikusok igyekeztek dörgölődni a néphez, és érdemes volt nézni, hogy mennyire idétlenek tudnak lenni, ha leszállnak a nép közé.  Kézdivásárhely főtere nem nagy, s ha végigtekintesz Gábor Áron szobra mellől, láthatod az egész ingyenes előadást. Azt, hogy Szász Jenő hogyan vonul ki családjával a színházból, vagy hogyan dzsentrisedik Borbély Károly pipával a szájában, mikor egy szőkét sétáltat a parkban. A legtermészetesebben talán Ráduly Róbert viselkedett, mikor kislányával a kocsijába készült beszállni, és vidáman pár szót váltottunk vele az előadásról.

A város népe pedig ünnepelt a kései órákig, számtalan előadást nézhetett, táncolhatott és élte a világát, mint ahogy eddig is tette! Mint ahogy a nagybaconi székelyek és a barótiak is, meg az egész Székelyföld népe ünnepelt és élte világát. Nem kellett szólnia senkinek, hogy mit és hogyan tegyen, nem kellett semmiféle központosított érdekvédelmi szervezetnek közbeszólnia, hogy né székelyek, éljetek, tegyetek valamit! Nem, mert a Nép él és cselekszik! Éli önmaga életét, újra és újra! Az egyének elpusztulnak, de újak születnek és a nép tovább él! Amit a nép átörököl, amit a Nép tesz, a magyar nép, az a Magyar Nemzet! Ez a gyengébbek kedvéért, mert számtalan olyan kérdést hallottam már, hogy mi is lenne az erdélyi magyar nép sajátossága! Hát az lenne, ami évszázadok után is, ha átalakulva is, de mindig megmarad, és a következő generációk viszik tovább! Ezt azonban látni kell, ott a helyszínen, oda kell menni és nem csak kampányok ideje alatt! Nem a népet kell megszólítani, hanem várd ki, amíg a Nép hozzád szól! Akkor tudni fogod, hogy mit akar, és akkor beszélhetsz a nevében is! Addig úgy jársz, mint Toró Tibor, aki a nagy Nemzetgyűlések előtt azt nyilatkozta, hogy a legfontosabb az lenne, hogy mindenki jöjjön el, és mondja el, mi a baja, és gyűjtsük össze a gondokat egy listára! Hát igen, listákat írunk, aztán kampány idején van miből puskázzanak a felkészületlen politikusaink, és csodálatosan tudják azt, hogy mi lenne a bajunk!

Megdöbbentő, hogy bármerre jársz a Székelyföldön, az elmaradottság jeleit láthatod, de a megújulást is! Az utóbbi a fontosabb! Valóságos reneszánsz bontakozik ki a szemed előtt, és repes a szíved örömében! Erre nekem ne mondja senki, hogy porlunk, mint a szikla! Porlunk egy nagy nyavalyát, csak túl sok itt a porhintés, és attól nem látunk rendesen! Néhány fotót illesztek ide, a nagybaconi napok alkalmával készültek.Olyan pompon lányokat láthattam, a csillogó villogó botokat forgatva a kezükben, hogy olyat  egyetlen erdélyi nagyvárosban sem! A háttérben szakszerű fúvószenekar nyomta az indulót.  Ha egy településnek ennyi fiatal zenésze van, és ezek csak a zenészek, akkor itt lehet utánpótlásról is beszélni!

 

 

Tovább haladva az úton, mindegyre pártás székelyruhás lányokat láthatsz szekérre ülve, és szilaj legényeket a nyeregben. Bokrétákkal, szalagokkal feldíszítve járják az utakat. Helyenként megállnak, és a zenészek rázendítenek a nótára, mire a fiatalok úgy ropják a táncot, hogy döng az aszfalt alattuk. Ott jármű addig át nem megy, míg meg nem unják a táncot. Igaz, senkit sem láttam, hogy ne állna tátott szájjal és ne az ingyenes előadást nézné! Én is ezt tettem, miközben a legények cifra nyergeit nézegettem, ami egyáltalán nem olcsó berendezés, nem is beszélve a lovakról. Egyetlen igavonó lovat sem láttam nyereg alá fogva. Karcsú bokájú, csak lovaglásra használt, betanított nemes fajtát azonban igen, és egy ilyen lipicai ára versenyezik egy BMW árával is! Egyetlen nap alatt legalább húsz olyan példányt láttunk felszerszámozva, hogy a szánk tátva maradt. Nesze neked elmaradott, szegény székely vidék!

Hát politikus elvtársak, ti nagyon rossz helyen keresitek az autonómiát! Illetve nem is igazán keresitek, mert ha ezt tennétek, akkor azt is láthattátok volna, hogy az valójában létezik, él, mozog, és nagyon szépen fejlődik is! Annyira a szemetek előtt lenne, ha keresnétek is, hogy ki is verhetné azt, akkor sem látnátok! Nem látnátok, mert semmit sem tudtok népetekről! Azokról, akiknek állítólag a nevében beszéltek!

Az autonómia titka a gyökereknél keresendő, és csak azokra a gyökerekre alapozva, mintegy ránemesítve arra, lehetne megvalósítani azt! Kívülről jövő ötletekkel, agyalágyult mesterkedésekkel, szócsokrokkal soha, de soha a székely népet nem fogjátok rávenni arra, hogy valami olyant tegyen, ami neki nem tetszik! Eddig sem sikerült senkinek megtörni ezt a makacs népet, és ezután sem fogja megtenni senki! A székelységet nem megváltani vagy megváltoztatni kell, hogy beleférjen valami autonómiába, hanem olyan autonómiát kell neki adni, amilyen már van, és annak terhét önszántából is magára veszi, mert az már az övé!

Vissza a gyökerekhez!  Okoskodás helyett, menjetek ki már egyszer a néphez, éljetek ott vele, és ismerjétek meg azt! Miután megismeritek, majd tudni fogjátok, hogyan kell a nevében beszélni! Ne a véleményeteket mondjátok el a népről, hogy maradi, makacs stb. Értsétek meg, miért olyan és cselekedjetek úgy, hogy a vélt hiányosságból erény kovácsolódjon!

 Pügmalion  megfaragta saját autonómiáját már évezredekkel ezelőtt! Nekünk, erdélyi székelyeknek nincs ilyen nagy bajunk, mert mi csak a szendergő Csipkerózsikánkat kellene felébresztenünk az öntudatára!

Hogy lesz ebből Autonómia?

Lejárt, illetve lejártak a Nagy Nemzetgyűlések Székelyföldön! Mindenki elmondta a magáét, és most minden rendben van! Van, aki a második gyűlést folytonosságnak tekinti, van olyan, akinek ez csak koloncot jelent. Van himnusz, van Memorandum is, és körülbelül ennyivel maradtunk! Illetve mégsem, mert igazi hasznot a WC Tudorok tudnak elkönyvelni. Azok, akikkel vasárnap órák hosszat vitatkoztak, illetve átkoztatták magukat az Antena 3 jóvoltából a nép nagyjai. Egyszer Izsák Balázs tartotta a fejét a dilinyós Tudor mosléközöne alá, aztán Tamás Sándort állt mikrofon mögé, hogy a legaljasabb mocskolódást vegye a nyakába! Mindezt miért? Hogy a román nemzetiségűekkel tárgyaljanak? Mióta lennének WC Tudor és társai illetékesek, a román fél tárgyalóképes partnerei az autonómiaügyben? Fogalmam sincs róla, és arról se, hogy miért kellett egy ilyen sötét lelkű szemétláda alá lovat adni! És azt végképpen nem tudom, hogy egy, a magyarság nevében beszélni kívánó bárki, hogy lehet ennyire gyáva és meghunyászkodó, hogy ha már vitába szállt az őrülttel, akkor miért nem vágta ki a rezet? Egyrészt ember ennyi sértést nem tűrhet el, de ha mégis vállalja, akkor legalább legyen annak értelme! Például a „köszönöm szépen, hogy meghallgattak” helyett kimondhatta volna az élő műsorban, hogy „Kedves műsorvezető, most talán megérti, hogy ilyen és efféle ocsmány támadások miatt kell nekünk sajátos autonómia! Azért, hogy védve legyünk az efféle náci támadásoktól, és gyalázkodásoktól, mint amilyen az önök jóvoltából, ma ránk, magyarokra zúdult! Ezt nem akarjuk tovább tűrni, hogy nap, mint nap nemzetiszocialista ideológiákkal fertőzött társadalomban éljünk, ahol a román nemzetiségűek Übermenschen-ek, mi magyarok csak Untermenschen-ek lehetünk!”

Ezt senki sem mondta el, hanem percekig WC Tudor tirádáit hallgatták türelmesen, és a stúdió jóvoltából a lecsendesített mikrofon mögé elbujt Tamás Sándor hangja nem is hallatszott, csak foszlányokban. Mikor hallatszott, csak annyira telt a mondanivalóból, hogy „Mi is itt lakunk, ez a mi hazánk is!” Ennyi volt az érvelés és a többi csak kínos önigazolásféle magyarázkodásba fulladt ki! Hogy lesz ebből autonómia? Hogy lehet így, a földön csúszva bármit is elérni? Hogy lehet ekkora hülyeséget elkövetni? Hogy lehet ekkora, nyilvánvaló csapdába besétálni? Hol van a józan esze bárkinek, hogy egy pillanatig is azt hiszi, hogy WC Tudorral szót lehet érteni? Világosan látszott, hogy azért hívták a stúdióba a szélsőségesen sovén nagyágyút, hogy rajta keresztül elmondhassák azt, amit, az önmagukat szalonképesnek valló hangadók nem mernek kimondani nyíltan. Gondolatban, és a díszletek mögött azonban tökéletes az egyetértés. A látszatot azonban igyekeznek fenntartani! A megfélemlítés, a gyalázkodás, más nemzetiségek nyílt megsértése semmiféle hivatalos eljárást nem vont maga után itt, Romániában. Ez is mutatja, hogy itt mindig, és mindenkor a látszat számít csak! Ez azonban nem menti a magyarság nevében felszólalók szégyenteljes kudarcát, a méltatlan helyzetben való kínos tehetetlenségét. Állnak a nagy szennylavinában, és egyetlen épkézláb replikát sem tudnak kinyögni! Márpedig ha valaki felvállalja a közössége képviseletét, akkor számíthat arra, hogy nem csak úriemberekkel kell majd vitáznia! A vasárnapi gyalázatos jelenetet egyáltalán nem kellett volna felvállalni, mert eltérően a kellemetlen viták hangulatától, ez nem vita volt, hanem egészen másvalami!

Nagyon elkeserítő, hogy nem vagyunk képesek még egy közös gyűlést sem megszervezni a jövőnk érdekében, hanem inkább egymás nyakát szorongatjuk. Mikor kívülről jön támadás, akkor meggyőződhetünk arról is, hogy teljesen képtelenek vagyunk az önvédelemre! Egyvalamit tudunk és merünk megtenni, hogy önmagunkat támadjuk, egymást kikészítsük, mert ehhez van bátorságunk. Tudjuk, hogy fajtánk nem mer visszaütni! Ha vissza is ütne, azt amúgy se komolyan teszi, attól nem kell félni!

Igen tisztelt nemzettársaim, egy dolgot ne felejtsetek el! Mindezt a „túlsó” oldalon is nagyon jól tudják! S akkor magától tevődik fel a következő, jogos kérdés is: Ha mi magunk is csak a saját magunk ellenfele tudunk lenni, és a külső ellenséget még a minimális tisztelet betartására sem tudjuk rávenni, akkor miféle stratégiai győzelemre számíthatunk a jövőben?  Nem vitás, hogy számunkra egyre fontosabb kérdés lehet az, hogy miként lesz ebből a szerencsétlenkedésből igazi Autonómia?
Hogy hogyan? Azt egyelőre csak a Jóisten tudhatja!

 

Székelyföldnek adjátok vissza a jussát!

Történt 2004.-ben, helyszín Düsseldorf, a német iparkamara által szervezett kiállítás, vásárral egybekötve. Németekkel folytatott társalgás, német modorban. A németek nem szívélyesek, a németek precízek, öntudatosak, tudják, amit tudnak! Ha beszélnek, vagy  hűvösen-tartózkodóan teszik,  vagy szókimondóan őszinték. Társalgás közben kérdezik tapintatosan, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, mi érdekelne? Mondjuk, és azt is, hogy Erdélyből, Románia. –Ah, ja, a Balkánról! - Nem a Balkánról, hanem Erdélyből, Siebenbürger! -Ja persze, a Balkánról!  Hiába méltatlankodtunk, megnyugtattak, hogy értik ők, Románia-Erdély, akkor az a Balkán! Később egyik volt idevalósi német ismerősünk elmagyarázta, hogy nem kell szívre venni, mert ami Passau-tól keletre fekszik, az minden német számára Balkánnak számít. Úgy is tekintetnek rá! Akkor megértettem azt, hogy az, ami Passau-tól nyugatra van, ahhoz nekünk kevés közünk van! Nyugodtan kimondhatjuk azt is, hogy ha ez lenne a sokat emlegetett Európa, akkor nekünk ott nincs is mit keressünk! A napokban úgy gondolom, hogy megértettem végre, miért vagyunk „csak” Balkán, és azt is, hogy mit jelent ténylegesen balkáninak lenni! A negatív felhang ellenére, ez nem csak hátrányt jelenthet, hanem bizonyos esetben előnyünkre is válhat. De erről csak később!

Még egy történet arról, hogy érthető legyen az, hogyan működik a nem balkáni germán rendszer. Viki néni Marosvásárhelyről meglátogatta lányát Kölnben, ahol az akkori szabályok szerint, hat hónapos vízummal december elejéig tartózkodhatott. Jött a Karácsony, és szerették volna együtt tölteni azt, de az már kiesett az érvényes határidőből. Ezért az idegenrendészeti hivatalhoz fordultak, hogy meghosszabbítsák a vízum időtartalmát. Ott több iroda működik, és az abc-sorrend dönti el, hogy melyik irodába kell bemenned. Az illetékes iroda hivatalnoka hallani sem akart a hosszabbításról, haza kell menni! A család megmozdult, hogy ez azért mégse jó így, és kihallgatásra kerültek Kohl kancellár hivatalában. Ott rövid volt a kihallgatás!  Miután elmondták a gondjukat, csak annyit kérdezett Kohl, hogy az illetékes hivatalnok mit mondott? Mondták, hogy elutasította a kérelmüket, mire a válasz az volt, hogy akkor ő, Németország kancellárja sem mondhat mást, mert neki nincs joga felülbírálni az illetékes hivatalnok döntését. Ennyi a sztori, s most csak arra kérek mindenkit, hogy képzelje el csak egy pillanatra, hogy hogyan oldotta volna meg hasonló problémáját bárki, itt Romániában, és nemcsak itt! A fejemet teszem rá, hogy ha nem is emberségből, hanem néhány eurós „befektetéssel” bármelyik illetékes hivatalnok „megoldotta” volna a kör négyszögesítését, ott helyben! Mert itt Balkán van!
Honnan ered ez a balkánizmus? Nem másért, de ha a kirándulók szeméthegyeket hagynak hátra, akkor azt is balkánizmusnak nevezzük, és azt is, ha az orvos csak a kenőpénz bezsebelése után hajlandó elvégezni a dolgát. Sorolhatnánk a balkánizmus ismertetőjegyeit, de ezeknek nagyobb része egészen más kóros okokra vezethetőek vissza!
Nálunk, ennek a viselkedésformának történelmi hagyományai vannak, és szintén történelmi okokra vezethetőek vissza. Mélyen, a történelmi hagyományok és társadalmi berendezkedések gyökereinél kell keresni az eredetét. Ha a korábbi magyar társadalom hagyományait vizsgálgatjuk, kiderül, hogy mindig voltak kiváltságosak, akikre sokszor még a gravitáció is másképpen hatott. Elég volt csak egy kutyabőrös bizonyítvány, és esetében mindjárt másképpen értelmezték a törvényt. Adót nem kellett fizetnie, s ha neve mellé hatalmas vagyon is társult, akkor még az uralkodók is szőrmentén kezelték a retinenskedőt. Egyházi személy megint másféle elbírálásban részesült, ha egyáltalán történt felelősségre vonás. Székely ember nem fizetett adót, hanem háborúzni járt, és a kvázi szabadság megint különleges társadalmi státuszt jelentett. A szászok megint más úton jártak, és az osztrák birodalom kiterjeszkedése után, kiváltságokat kiváltságokra halmozva igyekeztek kibújni a törvények alól. Ezeknek a kiváltságoknak a csökevényei szokásokká váltak, és nyomai ma is fellehetőek a társadalmilag átrendezkedett jelenben. Vidéken ma is hallani lehet, hogy X nem illik Y-hoz, mert „csak” református, vagy éppen „katolikus”, de lehet, hogy „csak” egyszerűen „ágálnak”.
A történelmi Romániában, mindig az ortodox egyház és a bojárok, a helyi kiskirályok döntötték el, hogy mi hogyan legyen. Később, a modern állam megteremtése sem hozott valódi változást, mert a király és annak helytartói hasonlóan viselkedtek, és kedvük szerint értelmezték a törvényeket.Trianon után, a keleti tirannizmus áttevődött Erdélybe is, és ötvöződve az itteni úrhatnámsággal kialakította a ma itt található „eredeti” viselkedésformát. Ettől valamivel eltér a Kárpátokon túli „déliség”, amit mi erdélyiek nevezünk balkánizmusnak. Ez a viszonylagosság nem jelent már nagy különbséget, mert a „déli” szellemiség nagyon jó táptalajra talált itt Erdélyben. Egyébként a központosított államvezetés rákényszerítette a provinciára is a balkánizmus doktrínáját.Ennek a balkánizmusnak a sajátosságai a következők:
-A hatalomra került vezetők, kinevezett főhivatalnokok, ügynökségek igazgatói, vezető testületek tagjai nem a köz érdekét szolgálják, hanem KEGYET gyakorolnak! Ha úgy akarják fekete, ha nem akarják, akkor fehér!
 -Döntenek ott is, ahol ez teljesen fölösleges, és ha egyáltalán nem döntenek, akkor sem történik semmi! Megtehetik, mert a rendszer úgy áll össze, hogy ez részben társadalmilag is elfogadott viselkedésforma. A tejhatalmú diktátor pozíciója azonban mindig ingatag, mert a felsőbb rétegek vezetői is kegyet gyakorolnak lefele, és így megy ez felfelé, egészen az államelnökig.
-Mindenki függ valakitől, és a függőséget csak látszólagosan szabályozzák a törvények, amelyeknek az értelmezése is a függőség függvénye!
-A bonyolult függőségi hálózat átláthatatlanul tekerőzik, s a politikai pártok tovább bonyolítják a helyi klánok által még jobban felkavart zűrt.

Ezért aztán az, aki helyzetbe kerül, az tudja, hogy átmeneti állapotban van, s ekkor harácsolni kezd, mert az idő sürget. A korrupció mindennapos jelenség, a kenőpénzek jönnek-mennek, mindenki lop-csal, ahogyan tud. Nincsenek közép és hosszú-távú tervek, mert az állandó személycserék miatt ez nem járható út. A máról holnapra megvalósítható tervek jöhetnek szóba csak, és ennek súlyos gazdasági-társadalmi következményei vannak.

A kilencvenes években, Németországban súlyos gondnak nevezték a globalizációt prédikálok a törvények által keményen bebetonozott hivatalnokok rendszerét. Itt ugyanis egy hivatalba belépett hivatalnok élete végéig hivatalában maradhatott, mert az elmozdítására csak különleges esetekben kerülhetett sor. Ilyen kivételes leváltást csak bizonyított bűn, vagy valami kirívó kihágás esetében lehetett megejteni. A kifogás az, volt, hogy belátható időn belül tarthatatlan a társadalmi biztosítási rendszer a felgyülemlett hivatalnokok nagy száma miatt. Számtalan politikai támadásnak voltak kitéve, és eddig minden kancellár foga beletört a rendszer megreformálásának a kísérletébe.
 Most, mikor a világon végigsepert a gazdasági válság, és helyenként valósággal tombol, csak néhány ország volt képes hatásosan fellépni a katasztrófával fenyegető válsággal szemben. 2009. második felében gazdasági növekedést csak néhány ország tud felmutatni. Élen jár Németország 0.9%-os növekedéssel, második helyen Japán áll 0.8%-kal. Állítólag Franciaország is felzárkózik, de ezt hivatalosan még nem sikerült igazolni. Ami meglepő, Oroszország is növekvő trendet mutat, de ez is még kérdéses. Tény, hogy ezek az államok az U típusú gazdasági krízis második felébe léptek, ami biztató jelnek számít. Ami közös ezekben az országokban, és itt Németországra és Japánra gondolok, az, hogy hagyományosan hosszú idők óta működő adminisztrációs rendszerrel rendelkeznek, ahol a politikai változások nincsenek hatással a személyzetre, és az adminisztratív rendszerre. Németországban még Bismarck idejéből is vannak érvényben lévő törvények. Japánban szintén ebből az időből származik számtalan rendelet és intézmény, amikor a feudális Japán a modernizáció útjára lépett.
Bebizonyosodik az, hogy egy államot nem a mindenkori jövő-menő kormányok és kormányfők hozzáértése teszi sikeressé, hanem a háttérben folyamatosan működő rendszer hatásossága a sorsdöntő! A dinasztiák történetét tanulmányozva kideríthető, hogy számtalan esetben teljesen hülye királyok, uralkodók ideje alatt az illető országok jóformán semmit sem tapasztaltak a vezetők tehetetlenségéből. Számtalanszor kiskorú gyerekek ültek a trónon, de ettől még sehol nem állt meg az élet. A rendszer vitte tovább a világot, mert egy társadalomban a rendszerre hárul a legnagyobb feladat! A feladatokat csak a rendszert alkotó hozzáértők tudták megoldani, és a hozzáértés egyik kulcsa a tapasztalatok szerzése. Ennek alapvető követelménye a kontinuitás és a tapasztalatok átadása az időközben felnevelt utódoknak is. Diplomaták családjában diplomatákat neveltek, katonák családjában katonatiszteket.
Így jutunk el oda, hogy méltán tegyük fel a kellemetlen kérdést. Nálunk miért nem mennek a dolgok úgy, ahogy elvárnánk azt? Egyszer azért, mert buta, tehetségtelen embereket nem kell kinevelni, tanítani, mert olyan mindenfelé akad! Akkor minek kell az iskolákkal törődni? Diplomát minden sarkon lehet venni, s egyéb mi kellene még? Ide nem kell kontinuitás sem, mert ez megy magától is! Bármelyik gyors-diplomást teszed bárhová, mindenhová egyformán jó és rossz is egyben, mert semmihez sem ért. Akkor minek válogatni a legjobbat? Tanügy, egészségügy, mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, teljesen mindegy, mert egyikért sem tud semmit tenni, mindenhol egyformán tehetetlen. Teheted, veheted, eldobhatod, bármikor tehetsz mást helyébe. Ezt egy tanult, önmagára valamit is adó, határozott egyéniséggel rendelkező emberrel nem tudod megtenni. Ezért nem is kerülhetnek be a rendszerbe! Egyének nélkül azonban nincs rendszer, és rendszer nélkül nincs sem jelen, sem jövő!

Minálunk sokan vannak olyanok, akik még a valamikor működő rendszerek nyomait is eltörölnék. Nem azért, mert valami jobbat tudnának, vagy az új a régiek miatt nem működne, hanem azért, mert a semmi mellett a kicsi is óriásnak számít. Aki pedig a semmittevéshez ért csak, azt minden más hasznos dolog irritál. Így állunk azzal a magyarázattal is, hogy a Székelyföld legnagyobb szépséghibája, elmaradottságának az oka a székek foszlányokban fennmaradt létezése lenne. A fenti tanulságokkal összevetve azonban kimutatható, hogy egy hosszú időkön átívelő, valamikor jól működő rendszert nem szabad leírni csak azért, mert valakinek az lenne a véleménye!
Véleményt bárki mondhat bármiről, de igaza csak akkor lehet, ha tudja azt is, hogy miről beszél! Csutak István a Székelyföldet ostorozza, de szavaiból az derül ki, hogy nagyon sokat kellene még ahhoz hozzátenni, hogy ténylegesen szakértő is legyen abban, amiről beszél. Márpedig szakértelem nélkül nincs értelmes szó sem! Talán nem is ez lenne a célja!

A Székelyföld lerombolása nem csak 130 évvel ezelőtt volt divat, mert ma is vannak olyanok, akiknek nagyon az útjukban van még most is!  Akkor is, és ma is, mindig kerültek janicsárok és kollaboránsok, akik jó pénzért, jó állásért, cserébe eladták még az édesanyjuk sírkövét is! Az osztrákok is tudták, hogy ha valakiknek a kultúrájukat kell tönkretenni, akkor nem az egyéneket kell hajkurászni, hanem az intézményeit működtető kereteket kell ellehetetleníteni. Mi tartotta össze a székely társadalmat? Maguk a székek. Akkor mától ne legyenek! És úgy lett, illetve mégse, mert később a románok is szétverték még jobban, és ma Csutak Istvánnak és az UDMR egyéb janicsárjainak is gondot jelentenek. Ők csak kell tudják azt, hogy miért lenne annyira fontos, ha végképp eltűnnének a székely székek.

Maholnap összeülnek a székelyföldi polgármesterek, választott képviselők, hogy megbeszéljék a jelent és a jövőt. Nagy a gyanúm, hogy a múltban felgyülemlett személyes gondoknak sokkal nagyobb lesz a hangsúlya, mint a múlt tanulságainak a bölcs felismerése. Pedig igazán kár lenne, mert a jelen sikeres nemzeteitől eltanulva néhány tanulságos sikertörténetet, sikerülne fordítani egyet a történelem kerekén, és újra visszaszorítani a balkáni szellemiséget a Kárpátok túlsó oldalára. Mindenki maradjon meg a saját hagyományaival! Túl, a balkáni szatrapákkal! Itt, Székelyföldön a székekkel! Egy próbát mindenképpen megérne, mert a sok locsogáson túl, más kézzelfoghatóbb terv nincs a zsebünkben! A mieink találták ki, és még mindig a miénk lenne!  Munkára fel emberek, hátha menni fog nekünk is!