- Ne kérdezd, ki vagyok, mert:

"Senki sem különálló sziget...minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel!

- Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang! Érted szól!"

2011. január 8., szombat

Meggyilkolt Nemzedék!


"Hazám"-ban minden idők legtehetségtelenebb kormánya tevékenykedik, immár második éve. Hogy mindez a minden romániai magyar érdekszövetségének az RMDSZ-nek a bűnös hozzájárulásával történik, az senki előtt sem titok! Azt mondják, mindez nemzeti érdek! Hogy mennyire lenne az, azt én most nem vitatom, megtettem eddig már ezerszer, de hogy ebből az etno-bizniszből hogy nagyon sokan igen jól megélnek, azt mindenki tudja! Aki nem tudná, annak úgy is mindegy! Nyilvánvaló az is, hogyha valaki azt a célt tűzné ki, hogy összeállítsa a világ legtehetségtelenebb kormányát, és a leggátlástalanabb, és egyben a minden idők legidiótább minisztereit hozza egy fedél alá, akkor azt a mostani román kormány mintájára kellene megtennie. Ezt a sikert túlszárnyalni nem lehet, mert ez maga a csúcsok csúcsa! A Mount Everest! Illetve, ez maga az abszolút mélység! A Marianné árok feneke!
Nem emlegetem a legkisebb de leghangosabb miniszterelnököt sem, aki alkotmányjogból doktorált és egyetemi oktató tanár, de sorozatszámra ír alá olyan rendeleteket, amelyeket az alkotmányi bíróság menetrendszerűen  alkotmányelleneseknek nyilvánít és helyez törvényen kívülivé! Sem a finom-lelkű költőt, a miniszterhelyettes Markó Bélát nem emlegetem,  róla beszélni már maga a non szensz lenne, annyira bizarr jelenség már a puszta léte is! Nem mondom el róla, hogy ő lenne a tanüggyel felelős valami is, aki szóban harcol a magyar tanulók érdekei mentén, de aláírásával, csak a tavaly, iskolák százait záratták be, az anyagi  nincstelenségre hivatkozva. Hiába, na! Ahol egyszer nincs, ott nincs! 
Nos, én ezekről egy szót sem fogok mondani, mert nekem egy másik nagy-tehetségű "nemzettársam" van nagyon a bögyömben, akiről mesélni szeretnék. Bár ne kellene! Ne kellene mesélnem róla, mert akkor talán nem is lenne, nem is létezne ez a gyászos alak, és nekem sem kellene lepörkölnöm képemről a bőrt, hogy ilyen magyar ember is létezik ezen a földön.  Ő a mostani román kormány egészségügyi minisztere! 
Ez a minden idők egyik legjellemtelenebb figurája úgy lett miniszter, hogy az RMDSZ, a romániai politikában csak luxuskurvaként emlegetett párt most például összefeküdt az elnök pártjával, és akkor ezt a miniszteri helyet hálából odaadták nekik. Nesze nektek minisztérium! Pénz nincs, csak rablás és nincstelenség, és mivel nektek úgy is csak a konc kell, tegyetek egy odavaló embert magatok közül! És az urak tettek egyet! Úgy hívják Cseke Attila! 
 Attila úgy lett hírneves, de inkább hírhedt a köztudatban, hogy a 2007-es európarlamenti választások alkalmával kampányolni járt a nagyvilágban. Egy alkalommal egy halottasház avatásán szónokolt, ahol az alapkövet ő rakta le a kampány során és a következő köpéssel rukkolt elő. - Legyen ez az alapkő szimbolikus jelentőségű! A romániai magyarság jövőjének az alapköve, amelyet hasonlóan építünk fel!
 Nomen is Omen! Hogy egy ekkora ökörséget hogy lehet szájon kimondani, az nehezen érthető! És azt is, hogy egy ilyen valaki hogyan lehet egy Attila! 
Hát igen! Már a kezdet megmutatta, hogy mire lehet számítani, és az elkövetkező időben történt események  ékesen bebizonyították, hogy az elszólás nem volt véletlen. A halál angyala próféciát nyilatkozott!
Tavaly augusztusban egy bukaresti szülészet koraszülött osztályán hat újszülött csecsemő égett halálra a minimális alá jóval lefaragott számú személyzet és egy banális harminc lejes füstdetektor hiánya miatt.



A rettenetes és leírhatatlan szörnyűség az egekig csapta a közvélemény hangulatát, és egy normális világban a minimális az lett volna, ha a felelős miniszter ilyenkor azonnal lemond. Persze, csak hol van itt normális világ és egy halottasház avatásán felfutott karrieristánál hol van a minimum, illetve mi lehet nála a pofátlanság maximuma? Hát a következő lenne az: - Miért mondanék én le? Máshol is megtörténik, s ha valaki nem hiszi, az csak üsse le a Google keresőjén és megláthatja!  - és nem mondott le, de megígérte, az ügyet ki fogják vizsgálni! Azóta is vizsgálják, mitől persze a halálra égetett csecsemők már nem kelnek életre, és  a csak könyveléses statisztikák szépsége miatt kiontott ártatlanok vére egyáltalán nem zavarja őket. Ugyan már! Auschwitzban hányan égtek meg? Ott a Google, meg lehet nézni! Mi ez a nagy érzelgősség?





Az év végén új rendelettel álltak elő az elvtársak, amiben levagdosták felére a gyermeknevelés időtartalmát, és az anyák jövedelmezését is agyonnyirbálták. A határozat érvénybe lépésének időpontja 2011. Január elseje, aki ezután szül, az már szenvedheti a átkos intézkedés gyümölcseit. Mindezt persze november végén mondják meg, illetve közlik. Azt, hogy egy gyereket kilenc hónappal korábban szoktak összehozni, de a családot még korábban illik tervezni, az senkit az égvilágon sem érdekel!
 A gyilkos rendelet csakis a nehéz pénzügyi állapotokra meg az örökös reformokra hivatkozik, és a nyilvánosságra kerülése után, ezer-százalékkal nőt meg a terhességmegszakítások igénye a klinikákon. Ezrével jegyeztették magukat a már hetedik hónapban lévő terhes asszonyok is, egy koraszülés kierőszakolásának szándékával, csakhogy beleférjenek az agyalágyult, iszonyatos következményekkel járó rendelet által kitűzött határidőbe. 


Most én nem vitatom azt, hogy egy nő milyen lelkiállapotban lehet akkor, mikor ezt a kockázatot vállalva teszi meg azt, amit tenni kényszerül, és azt sem vitatnám, hogy most aki gyereket vállal, az miért teszi? Tény az, hogy mindez történik, megtörténik ma, a huszonegyedik századi Európában!
 Csak megemlíteném, hogy ugyanennek a nemzetáruló, nemzetgyilkos pártnak a képviselői krokodilkönnyeket ejtve nyilatkoztak nemrég, hogy Erdélyben vészesen fogy a magyar nyelvet beszélők száma. Ha így folytatódik, akkor nemsokára...  
De mi lenne a ti bajotok elvtársak? Nem ezért fizetnek meg? Nem ezért vagytok ti ott, és nem itt? Hát nem pénzért teszitek azt, amit tesztek? Hogy véres az a pénz? Az, de nem a ti véretek, ezt tudjátok, és ezért is könnyű nektek! Féltek talán, hogy az ártatlanok vére a fejetekre fog szállni? Nem hiszem, mert ezzel a ti fajtátok nem sokat szokott törődni! Pénz legyen, s ha véres lenne, akkor mi van? Magyarázat, az mindig fog kerülni! És olyanok is, akik azt el is hiszik nektek! A gyilkosoknak!


Ja, és persze, egyetlen szót sem ejtettem még arról, hogy csak a nemzet érdekében cselekvő és kormányon lévő nemzetgyilkosok egyetértésével, szemrebbenés nélkül szavazták meg a közalkalmazottak fizetésének és javadalmazásának a felére történő lefaragását, és a kis-nyugdíjak megadózását is. Közben persze a nyugdíjasok egészségügyi biztosítást fognak újra (ki)fizetni, mert előbb, egyszer már fizettek. Hiába!
Na és, az sem lenne semmi, hogy e hónap elsejétől bevezették a korábban Magyarországon oly nagy port felkavaró, gyurcsány féle általános orvosi vizitdíjat is, hadd szaporodjon meg a nemzet gondja, ha már utódokat nem mer szaporítani!
Isten! Megáldottad a magyart? Képviselettel? Azzal biztos hogy nem, mert ez több, mint átok! Ez Genocídium! Csak kérdem Tőled, lesz később egy tárgyalás is, mondjuk Nürnbergben? 
Ezt bevallom Neked, alig hiszem, és ezt a gyilkosok is tudják! Pedig ez is egyfajta holokauszt lehetne, csakhogy mi, sajnos, mi nem vagyunk a kiválasztott néped! Azaz mégis azok vagyunk, mert végül is, minket is kiválasztottak valakik! A hazaárulók és most már gyilkosok is! Célpontnak!

13 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia Karesz!
Én is utálom, nemcsak Te. Gondolkozom rajta, hogy valahol kikezeltetem magamból a politikát, mert nagyon tud idegesíteni. Persze, én sem tudok nem figyelni rá.
Én reménykedtem, hogy most egy normálisabb világ jöhet, de ezt sem hiszem el. Nagyon bíztam a Viktorban, igaz ma is még egy kicsit, hogy támadják mindenhonnan, hogy miért, azt vágom. Viszont azt nem, hogy micsoda idiótákat nevez ki a legkülönbözőbb posztokra. Szóval, tudom azt is, meg kell szilárdítani a politikai hatalmukat, na de hülyékkel?
Olyan sokat tudnék erről írni, de inkább hagyom az egészet a csudába, szeretnék jól aludni.
Szép álmokat!

Névtelen írta...

POR LAS IMÁGENES, TU POST ES MUY CRUDO.
UN ABRAZO

carpe diem írta...

Kedves Karesz!
Fájdalmas, dühös, szenvedélyes hangú az írásod.Nincs ember, ki ne érezné, mi történik körülöttünk a világban.Szerintem senki nem szereti a politikát, de begyűrűzik az életünkbe, ha akarjuk, ha nem.Van, aki szenvedélyesen lázad, /mint TE/, van, aki tűri tehetetlenül a sorsát.Ez nemcsak meggyilkolt nemzedék, hanem tehetetlen nemzedék is.Bátorságodhoz gratulálok, mert Te legalább ki mered mondani azt, amit mások nem, mert félnek. Igen , a félelem a másik, amely átszövi életünket, idegeinket,egész sorsunkat. Ha érdekel, freemailen szívesen küldök olvasnivalót, amely mindenre magyarázatot ad.
Szeretettel üdvözöl: carpe diem

szeterka írta...

Valahol olvastam,hogy a skandinávok politizálnak a legkevesebbet.Hát biza ők meg is tehetik,mert ha itt is minden legalább olyan rendbe menne, ki lenne kíváncsi a napi vitatkozásukra.De még addig sok víz lefolyik az Olton ,és a Maroson .A merevdéeszes politikai prostitúció is jó valamire az én szerény véleményem szerint.Ha egy szobában bent van több,mint két ember,és az egyik kimegy azt rögtön megrágalmazzák,ha bent marad már más a szituáció,nem támadnak szembe csak nagyon ritkán .A Ponta féle pártról sem gondolom,hogy megoldaná a helyzetünket.Egy becsületes ,egyszerü paraszti felfogású ember tudná helyrepofozni ezt a szétesett gazdaságot.De olyat meg nem ismerek!

Nyárády Károly írta...

Kedves, Marcsi, meglátásom szerint nem a politikát kell kikezelni magadból, hanem a politikát kellene olyanná tenni, hogy az ne a felelőtlen és a mérhetetlen gazemberségek védőernyője legyen a társadalomban. Tulajdonképpen az, amit nekünk itt úgy adnak el, mint politizálást, az nem egyéb, mint az összes eddigi erkölcsi és törvényes szabály egyfajta megkerülése, és nem lenne más egyéb, mint a korporatív bűnözés legitimizmusa. Érdekszférák bűnbandákba való szervezése és ezek működésének az egyengetése.
Nem azt mondom, hogy ez nem volt így mindig, és hogy mindez máshol nem működni így, de az, ami mifelénk most kibontakozott a sokoldalúan fejlesztett szocializmus utódaként, attól nyugodtan nem igazán lehet jókat aludni. Álmodni se nagyon, sajnos.

RELTIH, mi fiel amigo, y te tengo!

Kedves, Icuka, hidd el, hogy sok ember egyáltalán nem érzi, hogy mi történik körülötte a világban! Sőt! nem is akarja sem látni sem érezni! Főleg, ha mindez a nyomor neki is "köszönhető"! Akkor aztán pláne nem!
Igazad van, hogy tehetetlen nemzedék vagyunk, de nem is lenne csoda, ha már közel egy évszázada csak irtják és elüldözik innen azokat, akik látnak, tudnak, éreznek és mernek!
Az olvasnivalót küldheted, mert észből soha nem elég, és a sok is még mindig kevés lenne! Ha belegondolok, hogy mennyi agyalágyult ossza itt nekünk ki a nemlétező "észt", nem is csoda, hogy valóságos vákuum van az agyakban.

Nyárády Károly írta...

Szia, Móni!
Véleményem az, hogy bármennyi víz fog lefolyni hazánk tájain, itt mindig valami más lesz, mint ami "ott" van!
kevesen értik azt a különben egyszerű szabályt, hogy a civilizáció az igényekre támaszkodva megalkotja egyszer a rendszert, amit később törvények formájában megtestesülve civilizált államot, társadalmat alkot. Ez fordítva nem megy, élő példa vagyunk mi erre! Nálunk törvényekkel és szabályozásokkal igyekeznek civilizálni, miközben senki sem figyel a sajátos nemzeti regionális igényekre is! Ettől a visszás helyzettől minden a fejére áll, semmi sem működik úgy, ahogyan máshol az magától gördül.
Erről sokat, nagyon sokat lehetne beszélni, de soha senki sem fogja nyíltan bevallani azt az egyszerű népi mondóka lényegét, hogy "-Nem bivalyra való a gatya, mert..."
Na persze, pont egy Ponta! Új generációs, szószátyár, locsogós papagáj, aki betanult szövegekkel idétlenkedik a kamerák előtt. Ő vagy bárki más, aki ebből a trágyából nő ki, az csak egy trágyavirág lesz, és mindig bűzleni fog!
Egyébként számtalan fecske lenne errefelé, akik sajnos soha semmiféle tavaszt nem fognak gyártani, mert sokkal több szarka és dögmadár van, akik hamar beverik a tavaszcsinálók fejét.
Ha tisztességes világ lesz itt, akkor ezzel a sok semmirevaló, de jól fizetett siserahaddal mi lesz? Megvédik magukat ezek mindenfajta változástól, és ez iránt senkinek ne legyen a legkisebb kétsége sem!

Bogriella írta...

Régóta nem politizálok és ha őszinte akarok lenni magamhoz sosem tettem, viszont azt már jó ideje érzem, nem erre a világra akartam születni.

Nyárády Károly írta...

Kedves, Gabriella, örvendek Neked!
Figyelmedbe ajánlom a következő magyarázatot:
"Az ember azért járja meg a saját poklát, hogy élvezni is tudja majd a mennyek birodalmát!" Ősi, kopt keresztény tanítás.
Ha ezt megdobjuk a hindu eredetű de jól megreformált buddhista hittel, akkor mindez csak azért van így, mert tökéletesedésünk csak akkor lesz kivihető, ha minden földi állomást bejárva, megtapasztaljuk a teljesség igényét! Vagyis, ha szarul visszük ebben az életben, akkor ne felejtsük el, mindezt mi is akartuk valamikor korábban.
Basszus, de jól van ez kitalálva! Igazán jól politizáltak már évezredekkel ezelőtt is!
Persze, hozzáteszem, hogy a mostani un. politikusainknak halvány gőze sincs arról, hogy mitől döglik a légy ősi filozófiák esetében, de a lényeget mégis ismerik. Azt, hogy hogyan legitimálják a mindenkori kiváltságaikat, és hogyan tartsák fenn a jóban gyökerező hit reményén alapuló rabszolgaságot, újabb és még újabb formákban.
Aki ezt nem hiszi, az járjon utána! Aki elhiszi, az még mindig imádkozhatik, ha már mást úgy sem tehet, mikor igen nagy szarban lenne!
Boruljatok térdre mind, mert ha nem, beveretik a pofátok!
Utálom a politikát! Azt hiszem, erre az évre már nagyon elég is lesz! Inkább írnék én is valami jó történetet, nőkkel, kicsi buli, tánc, enyelgések! Hát nem?
Megyek, hogy dobjam fel magam egy egy jó kávéval, mert már látom, hosszú lesz az éjszakám.
A politikába pedig essen bele a franc!!! A villám ilyenkor szabadságon van errefelé, és amúgy is, csalánba nem igazán szokott az sem csapkodni. Hát még az ilyen silány gyomba, ami errefelé tenyészik, hogyan tenné?
Szerintem:
Nagyon jól tenné,
ha megtenné!
Szűrüket is kitenné!
kezdődik...az agybaj
de nem baj! ehej, csuhaj!

Spartacus írta...

Elolvastam eme írásodat Karesz barátom,és egy színész nagyon is igaz mondása jutott eszembe:"Oly régen van az,hogy az okos enged,hogy azóta a hülyék,és az idióták irányítják a Világot".Annak idején,nyugodjék Édesapám azt mondotta nekem:"fiam akiben szorult egy csöppnyi jó érzés soha nem lesz belőle rendőr,vagy politikus ebben az életben".Igaz,hogy ezt több mint 25 éve mondotta volt nekem,de soha nem fogom elfelejteni.Mindig akadnak olyan emberek(bocs,hogy ezeket a pondrókat embereknek neveztem),akik a bizonyos 30 ezüstért eladják a lelküket az ördögnek.Engem minden ilyen esemény,annyira fel háborít,hogy inkább nem is merülök bele nagyon mélyen,mert még holnap hajnalban is írogatnék ide erre az üzenőfalra.Szóval Karesz barátom,én ilyenkor mindig azzal vigasztalom magam,hogy senki nem távozik erről a bolygóról úgy,hogy ne kellene elszámolni a végső elszámolásnál.Ebben én hiszek is,mert ha nem hinnék,akkor minek az egész?

Lili írta...

Mikor először olvastam, akkor is sokkoló volt az írásod, de látom, hogy most még több képpel kiegészítetted. Jó lenne elhinni, amit Spartacus remél, de valahogy nem tudok hinni abban, hogy a rossz mindig elnyeri méltó büntetését.

Nyárády Károly írta...

Kedves Spartacus Barátom, be kell vallanom neked, hogy rendőr nem akartam soha lenni, de pár évvel ezelőtt komoly politikai pályára készültem, vagy készítettek! Fene tudja!
Azt már én tudom, hogy miért nem lett belőle semmi! Azért, mert nekem a gyomrom egyáltalán nem vette be azt, amit kezdtem megtapasztalni testközelből. Nekem egyvalami soha nem jött be, éspedig az a gazemberség, hogy a cél szentesíti az eszközt! Tulajdonképpen még ezzel sem lett volna végzetesen baj. Akkor lett balhé, amikor megértettem azt a dolgot, hogy a hatalom nem egy cél érdekében kívánatos, hanem a hatalom lett maga a cél! A hatalom és semmi egyéb! Nekem ilyen vágyaim nincsenek, mert nekem céljaim és elveim vannak, márpedig ezeket én sehogyan sem tudtam összehozni egy fedél alá úgy, hogy a pofámról ne süljön le a bőr!
Kiutáltak nagyon ezért, de azt azért tudom, látom a mai napig is, hogy tiszteletet teremtettem magamnak ezzel, még akkor is, ha vicsorogva néznek néha rám.
Tiszteletet, amit ők csak a hatalom megszerzésével látnak elérhetőnek, de a valóságban soha nem fogják megkapni, mert csak gyűlöletet és szánalmat tudnak kelteni az uborkafára való felkapaszkodásuk nyilvánvalóan kínos igyekezete során.
Lili, kedves, ezzel helyben is lennénk azzal a földi bűnhődéssel, aminek a létében Te nem hiszel! Tudd meg tőlem, hogy minden nagyra-törő politikus törvényszerűen rettenetesen hiú is egyben. Semmivel az égvilágon nem tudsz rajtuk nagyobbat ütni, mint azzal, hogy kineveted, lehúzod róluk a sok odaképzelt babérkoszorút és a szemébe mondod, hogy apuskám, seggfej vagy!
Röhögd ki, hogy új öltönye van, hogy hiába jár méregdrága kocsival, mert mégse lett belőle úriember, végleg elrontod a napját, és legközelebb még nagyobb bohóc lesz, minden igyekezet ellenére, amin persze megint jól lehet majd röhögni!
Valójában ők soha sem lesznek önmagukkal elégedettek, lopjanak bármennyit, hazudjanak bármekkorát!
Egy hiú embernek ennél nagyobb bosszúságot és büntetést nem igazán lehet kitalálni.

Spartacus írta...

"Kedves Spartacus Barátom, be kell vallanom neked, hogy rendőr nem akartam soha lenni, de pár évvel ezelőtt komoly politikai pályára készültem, vagy készítettek! Fene tudja!
Azt már én tudom, hogy miért nem lett belőle semmi! Azért, mert nekem a gyomrom egyáltalán nem vette be azt, amit kezdtem megtapasztalni testközelből. Nekem egyvalami soha nem jött be, éspedig az a gazemberség, hogy a cél szentesíti az eszközt! Tulajdonképpen még ezzel sem lett volna végzetesen baj. Akkor lett balhé, amikor megértettem azt a dolgot, hogy a hatalom nem egy cél érdekében kívánatos, hanem a hatalom lett maga a cél! A hatalom és semmi egyéb! Nekem ilyen vágyaim nincsenek, mert nekem céljaim és elveim vannak, márpedig ezeket én sehogyan sem tudtam összehozni egy fedél alá úgy, hogy a pofámról ne süljön le a bőr!"

Karesz barátom,ezért vagyok én büszke rád,és még így,hogy soha nem találkoztunk mi személyesen tudom,hogy soha nem lennél képes olyan dolgokra mint ezek a férgek.Aki így tud írni,és gondolkodni mint te soha nem áll a rossz oldalra,és ami a lényeg,még a gondolatából is elűzi a tényt,hogy ilyen rettenetes dolgokat műveljen emberek kárára.

Muzsi Attila írta...

Igen. Értem én mitől vagy ideges. Én csak egy dolgot nem értek. Mi erdélyi magyarok, hogyan tűrjük, hogy a nevünkben zsaroljanak egy népet, akkor is, ha ellenségünk? Nem így ismerem magunkat. Ezt nem értem.