Hazám, Magyarország magához ölelt!

Hátulgombolós koromban, szilveszterkor nem értettem, hogy miért van az, hogy hiába lenne váltás éjfélkor, nálunk, otthon a családban mindig csak éjfél után egy órával lett igazán új év. Egy óra előtt pár perccel felálltunk a család becses kincse, a hírneves Orion gyár Pacsirta rádiója elé, és a távolból felhangzott a Kossuth Rádióban, hogy: "Hazádnak rendületlenül légy híve, ó Magyar!"  Akkor már sejtettem, hogy velünk nincs minden úgy, ahogyan másoknál szokás, mi valahogy igen különbözőek vagyunk. Ennek a különlegességnek a lényegét ekkor én még nem értettem, de a távolból felzendülő Himnusz hangulata, a szüleim szeméből csordogáló könnyek mély benyomással voltak rám. Tudtam, hogy a távolból érkező üzenet valami nagyon fontos dolgot jelent, aminek hatására döbbenten csak hallgattam, nem volt merszem pisszenni sem. Nővérem, aki mindig a nagyok közt szerepelt, egy ilyen alkalommal végigsírta rituálisan az egész szilveszteri ceremóniát, miközben én zavarodottam csak bámultam, mert akkor én még nem tudtam színészkedésből csak úgy bőgni, és fogalmam sem volt, hogy ezt miért kellene nekem megtennem. Később meg is kérdeztem nővéremet, hogy miért teszi azt, amit tesz ilyenkor, mire ő megvetően mért végig tekintetével, majd tömören közölte velem, hogy:

-Te egy szót se szólj, mert te egy érzéketlen hülye vagy! -majd látva azt, hogy én ennyitől nem lettem okosabb, hozzátette: -Hát azért sírunk, mert mi magyarok vagyunk! 

Vége volt a vakációnak, fogalmazást írtunk az iskolában a téli élményekről, én pedig büszkén írtam le, hogy szilveszter éjszakáján, éjjel egy órakor meghallgattuk a Magyar himnuszt és a Szózatot, aztán társas játékot játszottam a nővéremmel, és hogy voltunk szánkózni is, és hatalmas hóembert állítottunk az udvarra, répából volt az orra, ócska, kiszuperált seprűből volt a karja, likas fazékból a kalapja. Kiss Elvira tanítónénink másnap félrehívott, elémbe tette a fogalmazásos füzetemet, amiből hiányzott a legutolsó fogalmazással írt lap. Rám szólt, meglehetősen mesterkélt haraggal a hangjában, hogy írjam otthon újra az egészet, mert nagyon jó a fogalmazás, de a himnuszos és a szózatos részt ezúttal hagyjam ki belőle. Otthon elpanaszoltam, hogy most akkor kétszer kell fáradnom, mire édesanyámtól is megkaptam a fejmosást, hogy milyen felelőtlen szamár vagyok. Őszintén mondom, én akkor semmit sem értettem az egészből, fogalmam sem volt, hogy miért van ekkora cirkusz, miért idegeskedik mindenki ennyit?

Hát... azóta megtanultam. Megtanították nekem, illetve megtanítottak arra, hogy magyarnak lenni nem csak bűn, hanem néha igen keserves dolog lehet. Belém verték, rám vertek, belém rúgtak, félreállítottak, a hátsó sorba állítottak, mellőztek, kihasználtak, zsaroltak, túszként használtak, utáltak, és gyűlöltek. Mindezt csak azért, mert magyar nemzetiségű voltam, magyarnak tartottam magam, és mindvégig megmaradtam magyarnak. Nem érdekből, nem haszonleséséből, nem divatból tettem, hanem azért, mert már a kezdet kezdetén megértettem azt, hogy magyarnak lenni nem egyszerű dolog. Magyarnak lenni komoly kihívást, küzdelmet, és áldozatot jelentett, amiért mindig érdemes volt élni! 

"Én, Nyárádi Károly esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem. A Magyar Köztársaságnak hű állampolgára leszek, Alkotmányát és törvényeit tiszteletben tartom és megtartom. Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom. 

Isten engem úgy segéljen! "

 Helyszín: Kolozsvár,  a Magyar Köztársaság Főkonzulátusa.

2012. Január 30.

Hát, igen, és most már elmondhatom, hogy nem éltem hiába, mert ez a nap mindenért kárpótol, minden eddigi szenvedésnek, megaláztatásnak értelmet adott.

Nem fogom véka alá rejteni, bármennyire is csóválgatná ezért bárki is a fejét, én nagyon is tudatában vagyok annak, hogy mindezt én most kinek köszönhetem, mint ahogyan azt sem fogom elfeledni, hogy kik voltak azok, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy én, -aki mindvégig rendületlenül híve maradtam Hazámnak -ezt a napot én soha ne érhessem meg!

Nem fogom elfelejteni, ám nem forralok bosszút sem ellenük, és nem fogok mentségeket sem keresgélni a tetteikre, és még ítéletet sem mondok felettük. Egyvalamit teszek csak, és ezt különben igen komolyan ajánlom minden magyar állampolgárnak is, főleg azoknak, akik csak úgy beleszülettek abba, miközben soha egyetlen egyszer sem mondták el az életükben a fenti esküt.

Itt az alkalom, hogy miután elolvasták fennhangon, azután ne tegyenek más egyebet, minthogy szóról szóra azt cselekedjék, ami abban benne van!

Hazádnak rendületlenül légy a híve, de ne érdekből, ne haszonból, és ne divatból tedd, mert az semmit sem ér! És ne feledjétek! Senkik bármikor lehettek, bárhol a világban, de magyar csak akkor, ha megvan hozzá a magyar öntudat is!